2010. május 3., hétfő

Spark Lez: 18 évesen már túl Tiesto Club Life-ján

Kis Dániel aka Spark Lez azzal a nem csekély fegyverténnyel büszkélkedhet - tudtommal rajta kívül nem sokakat ért ez a megtiszteltetés -, hogy 18 éves korára már háta mögött van 15 percnyi hírnév, Tiesto Club Life rádióműsora révén. A dorogházi fiatalember idő közben még jobban rákapcsolt saját műsorával a Spark Lez Podcast-ból átalakult Syndrome Sessions-szel, melyben az aktuális prog house és prog trance kedvenceit gyűjti egy csokorba. A rádiós mixszeken túl bulikban is felbukkan a dj pult mögött, emellett saját zenéket ír és mash up-okat "gyárt".

— Mióta foglalkozol zenéléssel?
—A mixeléssel kb. 2-3 éve, a saját zenék szerkesztését még egy éve sincs, hogy elkezdtem, magát az elektronikus zenét pedig kiskorom óta hallgatom.

— Mely előadók voltak rád nagy hatással?
— A 2003-as Tiesto koncert után éreztem úgy, hogy én ezt szeretném csinálni. Aztán ő volt a példaképem is jó ideig. Később a Trance Around The World rádió műsort hallgattam nagy lelkesedéssel, aztán State Of Trance-ben találtam meg azt, amit keresek. Most pedig már ezen belül is az Ashley Wallbridge-Andy Moor-Gareth Emery hármas adja a lelkesedést, de úgy gondolom rengeteg mindenkitől tanulhat az ember.

— Ha jól tudom nem is akárki révén figyelhetett fel rád a közönség. Mesélj arról hogyan került be a 15 perces mixed Tiesto Club Life-jába?
— Az egésznek úgy álltam hozzá, hogy: "Próbáld meg! Mit veszítesz!?". Sajna az élő rádió adást nem hallgattam végig, de amikor nézelődtem másnap a neten. Nem igazán tudtam feldolgozni amikor láttam, hogy sikerült. A végighallgatásig abban reménykedtem, hogy legalább Tiesto bemondja a műsorban a művésznevemet. Amikor pedig meghallottam, hogy bemondta a polgári nevemet is és azt is hogy hány éves vagyok...Hihetetlen jó érzés volt attól a legendától hallani ezt, aki egy világsztár mára és aki miatt elkezdtem ezt az egészet. Sajnos viszont visszhangja nem volt akkora, mint vártam. Andro gratulált levélben miután megtudta, amit nagyon szívesen vettem. Nemrég élőben Sterbinszky szó szerint lepacsizott velem.

— Gondolom ez megadta a kellő löketet ahhoz, hogy még jobban beleásd magad az egészbe. Ha jól tudom saját podcast-od is van. Milyen stílust céloztál meg vele?
— Igazából a 2010-es évben elkezdett "Spark Lez Podcast" befejeződött, viszont helyette a "Syndrome Sessions" fut tovább, amivel tényleg csak a prog trance/prog house stílust szeretném képviselni itthon, ami nem is olyan egyszerű. A mixek az ország egyik legnagyobb zenemegosztó oldalán jelentek meg, a music4you.hu-n.

— Milyen rádióműsorokban bukkantak még fel szettjeid, mash up-jaid? Utóbiak hogyan készülnek?
— A radionext.hu-n First Sunshine Trance from the heaven adásában kétszer is voltam, ahol olyan nevek fordultak meg korábban, mint a Joop, A W & W-ből Reward, Gabriel Miller, Myon és Shane 54 valamint Szeifert. A Royalradio-n rendszeresen játszották a mash up-jaim meg a bootleg-jeim, ekkor a hallgatóság kétszáz-háromszáz között volt. Ableton-t használok a mash up-ok készítéséhez vájtfüllel - külön erre a célra készített program használata nélkül - ügyelve a harmóniákra is. Így született meg pl. a "Stadium Palamos 2009" vagy a mixemben hallható "Touch me Safe" de a legtöbb visszajelzés a "Never Say Chimerabeach"-el kapcsolatban érkezett.

— Amúgy mesélj magadról, ki is Spark Lez a hétköznapok világában?
— Hát... amikor nem épp a zenével foglalkozom akkor amikor tehetem a barátimmal vagyok. Rájuk igazán érdemes akármennyi időt szánni, hiszen ők támogatnak tőlük esik legjobban az elismerés is. A zenén kívül rengeteg mindent szeretek csinálni a legőrültebb autó versenyzéstől kezdve a legnyugisabb horgászatig. Igazából attól kellene megkérdezni, hogy milyen vagyok, aki nagyon közel áll hozzám.

— Hogyan tudod a zenélést a tanulással összeegyeztetni? Gondolom nehéz megtalálni a középutat...
— Igen, sajnos a zenék keresgélése, válogatása, a saját zenék farigcsálása rengeteg időt vesz igénybe, ami a tanulás rovására is mehet, de okosabb vagyok annál, hogy nagy baj legyen belőle.

— Mennyit szánsz naponta zenegyűjtésre, mixelésre, zeneírásra?
— Ez abszolút változó. Leginkább annak függvényebben, hogy mennyire vagyok ráhangolva, de átlag olyan két-három órát tuti.

— Mik a jövőbeli terveid? Fellépések, saját megjelenések, esetleg külföldi buli meghívások?
— Hát a tervek...Az a legjobb, hogy nincs konkrét tervem, csak csinálom és majd eljutok valameddig vele. Fellépésekben már most sincs hiány, múlt hétvégén mindkét napom be volt táblázva és mindkét nap kaptam meghívást új helyekre, aminek nagyon örülök. A saját megjelenések...hát nagyon szeretném és rajta vagyok. Most úgy néz ki egy remix is bejött, ami megy ki majd Olaszországba. A külföldi bulikról pedig annyit, hogy álmom egy nagy szabadtéri buli több ezer ember előtt.

Spark Lez - Syndrome Sessions 003

Tracklist:
1. Leona Lewis - Bleeding Love (Myon and Shane 54 Remix)
2. Morgan Page - Fight For You (Beltek Remix)
3. Planet Funk - Chase The Sun (Original Electro Mix)
4. Radion 6 - Up We Go (Original Mix)
5. Leama & Moor - Everything Matters (Michael Badal Remix)
6. Velvetine vs Cassandra Fox - Touch Me Safe (Spark Lez Mashup)
7. ElSandro - Style Fusion (Jessus Progressivo Mix)
8. Rank 1 vs Jochen Miller - The Great Escape
9. Ronski Speed feat Ana - The Deep Devine (Gareth Emery Remix)

Letöltés

4 megjegyzés:

  1. Gratulálok Spark Lez -nek, hogy sikerült bekerülnie a fifti minitsz-be!

    VálaszTörlés
  2. Hejj Barátom. Ez a pillanat is eljött! Gratulálok hozzá! "U'll find me on the place I know the best!" A.N3GRO

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok én is Spark Lez, gondolkozok rajta hogy én is megpróbálkozzak vele, nincs veszteni való, hol kell jelentkezni?

    VálaszTörlés
  4. Le a kalappal, csak így tovább Dani!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...