2010. május 28., péntek

Szavazz a kedvenc trance klasszikusaidra!

Ha már a múltkor arról beszélgettünk merre is tart a trance manapság, akkor most érdemes egy kicsit visszarévednünk a stílus múltjába. No ez nem öncélú kezdeményezés, ugyanis az Armada és a Dancefoundation közösen keresi az elmúlt évek legnagyobb trance hímnuszait. Ennek érdekében létrejött egy oldal, ahol minden rajongó leadhatja saját tizes listáját, az általa legjobbnak vélt trance ópuszokkal. Szavazni még június közepéig lehet, szóval még semmi sem futott le, az eredményt valamikor az ősz folyamán tudhatjuk meg. A beérkezett dalokból egy ezres lista készül, melynek nyilván nem is a vége, hanem az eleje lesz majd az érdekes. Előreláthatólag már most borítékolni lehet, hogy erős Armada fölény érződik majd, de minden bizonnyal Tiesto, Paul Oakenfold, Lange, Solarstone (akinek júniusban jön az új lemeze a Touchstone), ATB, Paul Van Dyk és az Above & Beyond neve is többször felbukkan majd a lista első szekciójában.
Azért tegyük hozzá nem léteznek vegytiszta trance zenék, a jelzőt általában a domináns stílusjegyek alapján aggatjuk egy-egy számra. Éppen ezért korántsem leszek meglepődve, ha mondjuk Faithless 'We come one'-ja, Storm 'Time to burn'-je vagy épp Zombie Nation 'Kernkraft 400'-za is megjelenik a legjobb ezer között. Itt betudható a Ministry-s népbutítás, hiszen a label által korábban kiadót best of trance kiadványokon bele-belefuthatunk egy-egy ilyen félrecimkézésbe. Sebaj, ezt nem lehet kikerülni, ettől függetlenül kíváncsian várom a végeredményt, illetve a listát a ti kedvenceitekkel!

2 megjegyzés:

  1. Ezen elgondolkoztam, és én mindenképp korai klasszikusokat fogok bejelölni, vagy felvinni a rendszerbe, így például:

    Dance 2 Trance - Power of American Natives
    Zyon - No fate
    Sven Vath - Ballet fusion
    Paragliders - Oasis
    Legend B - Lost in love
    Aurora Borealis - Milky way
    Humate - Love stimulation (Paul Van Dyk remix)
    Marmion - Schöneberg
    Cosmic Baby - Liebe
    Ayla - Ayla

    VálaszTörlés
  2. Lost Witness - 7 Colours
    Planet Perfecto - Bullet In The Gun
    Misja Helsloot - First Second
    Envio - Time To Say Goodbye
    Blank & Jones - Cream
    L.S.G. - Netherworld
    Push - Till We Meet Again
    Agnelli & Nelson - Everyday
    Vincent de Moor - Fly Away

    Random ezek jutottak eszembe.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...