2011. július 13., szerda

Hangulatjelentés az EFOTT nulladik napjáról

EFOTT 2011 Szolnok, 0 nap: Bevallom töredelmesen, hogy az EFOTT-ról először 2004 környékén, főiskolás éveim alatt hallottam (bár már 1976 óta rendeznek ilyet). Akkor nagyon el akartunk rá menni a lakótársammal. Aztán nem jött ki a lépés (legfőképp anyagilag) és az EFOTT-ozás sörszagú ábrándja több, mint fél évtizedre el is felejtődött. Amikor kiderült, hogy 2011-ben szülővárosom, Szolnok ad otthont a rendezvénynek meg sem fordult a fejemben, hogy elmenjek, pedig ennél olcsóbban és "tisztábban" azt hiszem nem úszhattam volna meg a dolgot. Az égiek úgy néz ki mégis szerették volna, ha ott vagyok, sikerült egy free hetijegyre szert tennem. Túl nagy elvárásaim nem voltak, hiszen zeneileg tudom, hogy nem az én világom a stage-n fellépők 90 százaléka, meg hát ismerem a várost, a helyszínt, ahová egészen tegnapig nem igazán tudtam elképzelni egy több tízezres rendezvényt.

21:00. Nem sikerült kinyomozni hol kell a jegyet felcsípni, így randomra (és teljesen feleslegesen) álltunk be egy végtelenül kígyózó sorba, ami másfél óra alatt jó, ha tíz métert haladt előre. Mikor már sorra kerültünk volna kiderült, egy másik helyen, egy kék ’press’ bódénál kell lejelentkezni a karszalagért. Ezután vissza kellett sétálni a jegypénztárakig, ahol a bejárat volt. Rövid face, jegy és táska contorl, illetve motozás után már a fesztivál területén vitt az utunk. A világosban ismerős környék sötétben teljesen idegennek hatott, a reflektorok hiánya és az egy négyzetméterre jutó gödrök száma a bokánkat sem kímélte.
Ahogy a mondás tartja, fesztiválon a nulladik napon a fű se nő, ez érződött is, hiszen az első valamire való stage-ig – ahol elfogadható hangerőn dübörgött a zene – legalább egy kilométert kellett megtenni. A Djuice színen Mr Whatislove Haddaway már javában énekeltette a szépszámú közönséget. Túl sokat nem csíptünk el belőle, de azért a kultikus slágere a kevés között volt. Alternatíva híján itt táboroztunk le, amikor az Animal Cannibals robbant a színpadra. Volt 'Szájkarate' és 'Ülünk a Vonaton', utóbbit a periódusos rendszer manapság legtöbbet emlegetett elemével Fluor-ral kiegészülve tolták. A sztárfellépők közötti hídat az RTL Klub Fókusz műsorából ismert Gönczi Gábor és népi zenekara (Smile Rock Circus) jelentette, akik az élőzenés! jammelésbe a guest-eket is bevették. Fluor-ra visszatérve, letolta a 'Mizu'-t rock alapon, fals hangon (a zene hangneme sem stimmelt igazán a vokállal), majd tovalépett. Üde színfolt volt viszont Haddaway foglalkoztatása AC/DC 'Highway to hell'-jében, aki megmutatta, van kraft a torkában. Lassan klasszikus lesz, hogy nincs fesztivál X-Faktoros fellépők nélkül, itt kettejüket is megfülelhettük. Előbb Király L. Norbi prezentálta a halálhörgést egy-egy Joe Cocker ('You can leave your hat on') és James Brown ('I feel good') darab erejéig. Ezután Smile-ék szórakoztattak, Gloria Gaynor ’I will survive’-ját csavarták át ’Hosszú fekete hajba’, illetve a ’Szájbergyerek’ is homlokon csókolt mindenkit a hangfalakból. Vastag Csaba közben megérkezett és egy Robbie Williams dallal ('Let me entertain you') pörgette a hangulatot. Még két dal volt a tarsolyában, így a ’Pocsolyába léptem’ (Takács Tamás) és a ’Sexbomb’ (Tom Jones) után intett könnyes búcsút a kezében Sopronival, fürtökben ugrabugráló fiataloknak. Sajna Gengszter Zoltánékat már nem vártam meg, mert vagy fél óráig álltak be (előtte ki tudja meddig) a színpadra.
Konklúziót vonva, zeneileg kielégítetlen maradtam, viszont legalább addig sem otthon kuporogtam. Ha minden igaz folytatása következik ma.

Képgaléria

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...