2011. december 15., csütörtök

Sinners & Saints: Íme a hónap ászai és gázai V.

A 2011-es évben ötödjére, egyben utoljára futunk neki a hónap ászainak és gázainak összegzésének. Azt már előrebocsátom, ezúttal nem is az aktualitáson volt a hangsúly, hanem jelenségekkel kapcsolatban fejtettük ki a véleményünket.
Ezzel egyidőben reményünket fejezzük ki - bár a globális zenei tendenciák nem sok jóval kecsegtetnek -, hogy 2012-ben az ászok kerekednek a gázok fölé.

Saints

X-mas Mix Parade
Nem szép dolog az önfényezés, de ezúttal nem is mi vagyunk a lényeg. Már hagyománynak számít a blogon (az AH.FM ötletét alapul véve), hogy karácsonykor mixparádéval lepjük meg olvasóinkat. Ez nem lesz máshogy az idén sem. Igaz most arra törekedtünk, hogy egy bensőséges atmoszférát teremtsünk, ennek alapján válogattuk meg a mixerek személyét. Nagy meglepetésekre ne tessék számítani személyi fronton, viszont aki beszállt a zenei adakozásba egytől-eddig szívvel-lélekkel állította össze a csomagját.

Sinners

Majmolás és meg nem értettség
Magyarországon mindenki okos akar lenni, miközben senki sem akarja elismerni a másik
munkáját. Mindeki a másik fölé akarja magát helyezni pusztán önös érdekből, "az enyém az utolsó szó" gesztusának gyakorlása végett. Sok emberrel éppen ezért beszélgetni sem lehet, mert mondasz neki valamit és meg sem hallgatja, csak löki a saját hülyeségét. Magyarországon hiába a sok tehetség elektronikus zenei platformon is, ha a közeg ami körbeveszi őket nem befogadóképes semmi újra, csak a berögződötthöz ragaszkodnak görcsösen. Pont azok a leghangosabbak, akik a legtudatlanabbak, de megvan a lehetőségük, hogy véleményt formáljanak széles körben, az már más kérdés, hogy milyet. Sokan elhiszik ezeket, akik nem tudják a mögöttes tartalmat és az előzményeket. Ha valamiről nem tudsz, arról könnyű akár az ellenkezőjét is elhitetni veled, mint ami a valóság. Itthon majmolni kell másokat (külföldieket), mert az a menő, holott itthon van egy csomó tehetséges ember aki jó irányba terelné a szcénát, ha hagynák nekik.

Youtube - a komment szemétdomb
Használom a youtube-ot. Ha kell valami hirtelen ott nézek körül. Bár egy-egy videónál a külföldi user-ek is írnak sületlenségeket, azért szerintem a hazai felhasználókon ők sem tesznek túl. Egyik-másik alulképzett legénykéből és leánykából csak úgy fröcsög az irigység, az elvakultság és az ostobaság. Csak azért, hogy az igazság bajnokainak érezzék magukat odaszúrnak egy-egy epés megjegyzést. Nonszensz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...