Cid Inc & Monaque - Collaboration [microCastle Recordings]Az ingyenzene rovat veteránjainak számító Monaque - az utolsó két 'free music' bejegyzésben egyaránt ott virított a nevük - Cid Inc-vel közösködött egy betyárosat. A microCastle Recordings gondolt egyet és közkincssé tette a 'Collaboration' című bombát, mivel az alkalmi formáció által tető alá hozott két alkotást a label végül mégsem hozta ki hivatalosan. Öreg hiba, szokták mondani, már csak azért is, mert itt két, igen szépszámú, zenevásárlásra kész rajongótábor taposta volna egymást a virtuális zeneboltokban, hogy beszerezhesse eme remekműveket. Na, de maradt nekünk az egyszerűbb változat, ingyen kapjuk a jóságot. Halkan jegyzem meg Cid Inc érződik át karakteresebben a muzsikán, ahogy én érzem ő volt a felelős a basszus és a ritmus szekcióért, Monaque-ék pedig a dallamot hegesztették rá erre nem gyengén. Profi munka.
Dousk - Florence (Marcelo Vasami Remix) [Promo]A kutya füle tudja, hogy Marcelo remixei miért nem jelennek meg, hiszen manapság igencsak magasan jegyzett névnek számít a house szcénában. Pár nappal ezelőtt - vélhetően új évi ajándék gyanánt - Dousk 'Florence' című számából készített kreálmányát tette számunkra elérhetővé. Azt már előre borítékolom, hogy bár white label-es cucc tuti ott lesz a Release Promo Top 50 Hype Chart-ján. Ez persze nem véletlen hiszen totálisan derékbe kap a nóta, deep-es sodrással és prog-is sunyisággal megfűszerezve. A kiállásban aztán elszabadul a csavargatás és felfokozott hangulattal duráljuk neki magunkat a további folytatásnak. Kicsit visszafogottabb, mélyebb, mint az átlag Vasami cuccok, de ettől függetlenül - sőt talán pont emiatt - maximálisan bejövős!
Kings Of Tomorrow - Finally (Kintar Remix) [Promo]A K.o.T formáció (Sandy Rivera és Jose Burgos) 2001-ben történelmet írt Julie McKnight-tal karöltve. 'Finally' című számuk jómaguk számára is meghozta a várva-várt áttörést, illetve a finomabb house hangzásnak is segített újra a reflektorfénybe kerülni. A darab meghódította a klubok világát is köszönhetően Danny Tenaglia zseniális remixének. Ezúttal a megjelenés tizedik évfordulóján az argentin Kintar gondolta úgy, hogy illik méltóképp megemlékezni a kerek dátumról. Jonatan csak a vokált emelte át az eredetiből, a többi elemet saját maga álmodta hozzá a verziójához. Kellemes tempót diktáló ritmusszekcióval vágunk neki az utazásnak, ami egy nem várt zongorás, érzelgős kiállásba torkol. Aztán kezek lendülnek a magasba, s Kintar - magához képest kicsit közérthetőbben - aprít az utolsó másodpercig.
Li-Polymer - My Child & I [Bonus Track]A portugál származású Li-Polymer aka Fábio Pereira nem sokszor szerepelt még a blogon, noha munkáival elég szép sikereket ért már el ezidáig. Talán csak annyi róható fel neki, hogy a masterelés nem igazán a kenyer, így bennragad némi potenciál az alkotásaiban. eme tézisemet - egyben előítéletemet - tökéletesen megcáfolja a 'My Child & I'-ban, ami egy megátalkodottan tökéletes deep house nóta. Adott egy lassan cammogó break-es alap, illetve egy oldskool ízű string dallam, pluszban némi szövegelés és máris elolvadunk. Nem sokszor szoktam rangsort állítani a bemutatott darabok között, de a mostani négy produkció közül ez viszi a prímet nálam hibátlan atmoszférájával és kivitelezésével.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése