2012. április 24., kedd

MiraculuM - I Came In Peace - 1 órás válogatásmix

Ezúttal kissé rendhagyó módon gátlástalan önreklámozást kell, hogy megejtsek, ugyanis a napokban elkészítettem egy egy órás szettet az elmúlt egy évben elkészült zenéimből, remixeimből. A tempó végig lassú marad, ám egyaránt fellelhetőek a szettben a nagyon lágy, nyári hangzások és ugyanakkor a húzósabb, táncolósabb témák is. Gyorsan nézzük át a trekklistát!

Egy hamisítatlan nyári zenével kezdek, Mike Cotgrave Monsoon című számához írtam egy ultralágy, tengerparti remixet, mely egyszerre idézi fel a gondtalan pihenés érzését, és a fodrozódó hullámok zenéjét. Utána évek óta az első vokális zeném csendül fel, a Vinny Fiore által készített The Music In You-t helyeztem szintén lazulós alapokra, az éneket Joanna Schubertnek köszönhetjük. Kissé ars poetica-szerűségnek is nevezhetjük a zenét a mondanivalója alapján. Ezután egy hazai koprodukcióban készülő zene következik, East Café Outside-jához írtam egy kicsit pörgősebb, ám szokásomhoz híven csngeő-bongó, álomszerű zenét. Nagy megtiszteltetés volt végre egy általam ilyen sokra tartott arc szerzeményével dolgozni! Utána egy epikus originálom következik, az Earthcore-ban nem siettem sehova, folyamatos építkezés zajlik, majd a kiállásnál az összes oldschool trance iránti szeretetemet kiéltem a központi dallamnál, melyet egy szintén kilencvenes évek elejét idéző klubszintivel támogattam meg. Remélem titeket is képes elrepíteni a melódia valahova a sztratoszférába. Erre keveredik rá technikai szempontból az egyik legjobb zeném, melyből az originált játszom ezúttal, de ne feledjük, hogy a belőle készült Exoplanet remix is keményen tarolt a tracklisteken, chartokon, és mondhatjuk, hogy a Beatporton is - a Balkan Connection második legjobban fogyó cucca az elmúlt egy évben. Utána egy igazi klubzene következik, a török Tolga Diler és Semih Karakas Judgement című zenéjéhez írt remixem tapasztalatom szerint könnyen keverhető, és nagyon keményen zúz élőben is - kicsit alulértékelt zenének tartom, szerintem több volt benne, mint amilyen sikert elért. A peaktime után kissé lazítunk, az orosz Deeplake Bora Borájához írt remixemmel ismét kissé finomabbra vesszük a figurát, bár a breakbetét és az acid gondoskodik a figyelmünk szinten tartásáról. A szettet egy nagyon fontos és nehéz zenével zárom, a Lowbiten kijött Requiem For Two Fading Flowers egyben búcsú néhány szeretett személytől is, ez is szép sikereket ér el jelenleg is, és a jelenlegi állás szerint lesz belőle külön remix EP is, amelyen például David Granha fogja újragondolni a központi témát. Jó szórakozást a szetthez!

MiraculuM - I Came In Peace (1 Hour Long Exclusive Set)

Tracklist:
1. Mike Cotgrave - Monsoon (MiraculuM's Waverider Remix) [Rezongar Music]
2. Vinny Fiore - The Music In You (MiraculuM Rebuild) [Stellar Fountain]
3. East Cafe - Outside (MiraculuM's Inside Mix) [Stellar Fountain]
4. MiraculuM - Earthcore [Balkan Connection]
5. MiraculuM - Seismic Feather [Balkan Connection]
6. Tolga Diler & Semih Karakas - Judgment (MiraculuM Remix) [Elliptical Sun Recordings]
7.Deeplake - Bora Bora (MiraculuM's Acidchill Remix) [Stellar Fountain]
8. MiraculuM - Requiem For Two Fading Flowers [Lowbit]



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...