2012. november 11., vasárnap

Arko Madley - Travellers Vol. 2 (2012-11-10)

Mint ahogy azt múltkor írtam elég nehezen rugaszkodtam neki eme öreg iskolás sorozatnak, de azt hiszem az első rész sikere után sem lett sokkal könnyebb a helyzet, és ha az ember tartani szeretne egy bizonyos szintet, akkor duplán meg kell érte dolgoznia. Viszont mivel akad zene bőven, nem voltam rest nekilátni a következő epizódnak. Jelen mix azt a progressive house progressive trance-es időszakot szeretné bemutatni, ami miatt elkezdtem ezt az egész zenegyűjtéses mizériát. Tudom nem szép szó az, hogy mizéria, de jobb szóval nem tudom helyettesíteni azt az őrületet, ami '99-ben úrrá lett rajtam, amikor a régi kazettás rádión hallgattam kedvenc mix műsoraimat, vagy osztálytársaimmal cserélgettük progressive mixlemezeinket. De mégsem emiatt vágtam bele ebbe a sorozatba, hanem azért, hogy olyan zenéket, remixeket is bemutassak, ami kevésbé ismert a hallgatóság számára!Persze mindig akadnak gyűjtők, akiket nem lehet meglepni, de ha ismerik is a régi zenéket, max örülni fognak annak, hogy nem csak szólóban, hanem mix formájában is újrahallgathatják kedvenceiket! Szóval talpra fel, vagy fotelba be, fülest a fejre, vagy hifi-t be, és máris kezdődhet az utazás! A mixben szereplő számok bemutatását ezúttal is mellőzném, mert úgy érzem totál felesleges lenne bármit is mondanom, mert mindegyik egy külön műalkotás, úgyhogy én most itt el is köszönök és további nagyon jó zenehallgatást kívánok mindenkinek! :)

Arko Madley - Travellers Vol. 2 (2012-11-10)

Label: Deep Zone
Katalógus szám: TRAV02
Megjelent: 2012. november 11.
Stílus: progressive House, Progressive Trance, Techno
Dj mix & Cover: Arko


Tracklist:
1. Chimera - In Deep (Souldriver's Deep Remix) [Silver Planet]
2. Cass & Slide & D.Ten - Fever Rising [Fire]
3. Thomas Schumacher - The Fortunate Ones (Humate Remix) [Superstition]
4. Subterfuge - I.D. Sanctuary (Reactivate Mix) [React]
5. Tilt - Children (Tilt's Courtyard Mix) [Deconstruction]
6. 2 Souls - In The Beginning (DJ Astrid Remix) [Black Hole]
7. Resistance D - You Were There (Ocean Drive Mix) [Zeitgeist]
8. Future Sound Collective Vs. Ogenki Clinic - Beautiful (Ogenki Clinic Mix) [Silver Planet]
9. Scott Hardkiss pres. God Within - The Phoenix (Starecase Remix) [Dorigen Music]
10. Dave Swayze - Yasmine's Garden [Yeti Records]
11. Taylor - Xenophobe (Barufunk Remix) [Fluid Sessions]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...