2013. március 7., csütörtök

Greyloop presents Float Away 090

A heti mixtorlódás miatt egy nappal később, de eredeti fényében és ereje teljében érkezik a 'Float Away', amely a mostanival már a kilencedik X-be lép. Ebből az alkalomból dukál valami különlegességgel előrukkolni, így a mostani mix 90 perces lett, 15+1 track-kel megspékelve. A bónusz alkotás nem más, mint John-nal közös 'Ocean Shore'-unk, ami sok helyről kapott már elismerő szavakat, amit innen is köszönünk mindketten.
Szóval egy kicsit funky-deep-en indulunk Stephen J. Kroos-szal, aki mostanság a Spring Tube-on éli ki magát zeneileg. Az 'A Past' is szépen simul a kiadó repertoárjába és egyben Stephen eddigi munkásságába. Itt harmóniában érkezik Namatjira és Royal Sapien közöse, a bársonyos vokállal megküldött 'Little Goodbye'. Praveen Achary-ra az elmúlt hónapokban megkülönböztetett figyelmet szenteltem, hiszen emberünk tényleg ráérzett az igazi hangjára, most éppen Eelke Kleijn 'Flierefluiter'-jét bújtatta deep köntösbe. Matteo Monero a prog szcéna egyik legelfoglaltabb alakja, nem csoda, hogy a 'Seashells' remix elkészítésére is több, mint két hónapot kért. Becsületére legyen mondva, hogy a minőséggel messzemenően kárpótolta az idő faktort. Prog-tribal szonátája egy teljesen más dimenziót nyit meg a számunkra. Ezen a ponton East Café ráhúz még egy kicsit a 'Chasing Dopamine'-hoz készített remixével, ami maga a tökély. Devangel a technóval átitatott eufóriát hozza el a 'Spiderstrap'-ben, míg Laurent Véronez aktiválta kicsit hanyagolt Planisphere alteregóját, s a 'Memento'-val gyarapította korántsem gyenge diszkográfiáját. A húzósabb blokk innen veszi kezdetét két Cid Inc átirattal és egy Cut Knob original-lal. Robert Solva 'Never Enough' remixe ismét egy kicsivel nyugodtabb világba kalauzol. Itt olyan remek, dallamos darabok váltják mint Spacebeat 'Days Are Dark'-ja Andy Weed bombasztikus verziójában, Andres W húsbavágó 'Mandragora'-ja, Napalm-ék überkirály Silicon Syndicate remake-je, valamint az enyhén psy hatásokat és riási váltásokat produkáló Dan Kubo 'Flower In The Wind'-je. A sort a korábban már említett 'Ocean Shore zárja.

Greyloop presents Float Away Episode 090 [90 Minute Special Mix]

Label: Deep Zone
Katalógus szám: FA 090
Stílus: Deep House, Progressive House
Megjelent: 2013. március 7.
Dj mix: Grey


Tracklist:
1. Stephen J. Kroos - A Past (Original Mix) [Spring Tube]
2. Namatjira feat Royal Sapien - Little Goodbye (Vocal Mix) [Lowbit]
3. Eelke Kleijn - Flierefluiter (Praveen Achary Remix) [Outside The Box Music]
4. East Café - Seashells (Matteo Monero Remix) [Stellar Fountain]
5. Chris Sterio & Steve McGrath - Chasing Dopamine (East Café Remix) [Mistique Music]
6. Devangel - Spiderstrap [Fluro Music]
7. Planisphere - Memento [Bonzai Progressive]
8. Santiago Garcia & Luis Bondio - Bottomless (Cid Inc Remix) [Mesmeric]
9. Praveen Achary - Space Machine (Cid Inc Remix) [Replug]
10. Cut Knob - Turn Up The Speakers [Stellar Fountain]
11. Benzene - Never Enough (Robert Solva Remix) [Crossfade Sounds]
12. Spacebeat - Days Are Dark (Andy Weed's Light In The Dark Remix) [Stellar Fountain]
13. Andres W - Mandragora (Original Mix) [Balkan Connection]
14. Silicon Syndicate - Freefall (Napalm & d-phrag Remix) [LuPS]
15. Dan Kubo - Flower In The Wind (Dan Kubo Cosmic View Mix) [Aura Music]
16. John Johnson & Greyloop - Ocean Shore (Original Mix) [Stellar Fountain]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...