2013. március 7., csütörtök

Ingyenzene: Dark Soul Project, Fulvio Perinola, East Café, Meeke

Egy igazán színes kavalkád kerekedett a mostani ingyenzene bejegyzésből, ami ügyesen vegyíti a progressive house-t a 90-es évek negédes pop-diszkó ízével, némi break-kel és egy csipet chill out-tal. A progressive felelős ezúttal Ivan Jaime aka Dark Soul Project. Az argentín szépfiú ezúttal egy igencsak darkside-hangulatú (merítve kicsit Inner City-től - illetve némi áthallással Markus Gardeweg-től - a mellékdallam kapcsán) átirattal ad hangot magáról, amit Android Cartel 'Tears For Time'-jához készített. A folytatásban egy különleges mash up-ot csekkolhatunk, amit Fulvio Perinola azaz a legendás Fathers Of Sound egyik fele készített. Az alapanyagot zeneileg a Culture Beat 'Der Erdbeermund' című klasszikus tétele adta, amire vokálként napjaink egyik idegesítő rádiós slágerét azaz Lykke Li 'I Follow River'-ét pakolta rá az olasz fenomén. Szerencsére a kulturált zenei alapra sikerült ügyesen ráhelyeznie a hangnemben alaposan átvariált éneket. A végeredmény egy kellemes vokál house lett! East Café is egy rádióbarát dalt rázott gatyába, vagyis breaks formába. UnClubbed és Kim Wayman közöse szépen suhan a törtütemeken progressive dallamvilággal a háta mögött! A sort egy két évtizedes Orbital klasszikus friss mixe zárja, amit a Mango Alley-n és a szintén orosz Magic Room-on kiadó Meeke jegyez. Csodaszép chill out ez a javából! Érdemes meghallgatni!

Android Cartel - Tears For Time (Dark Soul Project Remix) [Free WAV Download - Subtract Music]



Lykke Li - I Follow River (Fulvio Perniola 90' Culture Mashup) [Mash Up]



UnClubbed feat Kim Wayman - We Are The People (East Cafe Breaks Edit) [Unofficial Mix]



Orbital - Halcyon (Meeke's Lullaby Edit) [Tribute Edit]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...