Jörg Querner alias Yoogie Van Bellen. Egy név, akit eme blogon nem nagyon kell bemutatni. Egy név, akinek a ténykedése egybeforrt a lehető legmagasabb minőséggel. House és trance rajongók tízezrei őriznek egy-egy felejthetetlen emléket az általa megírt ópuszok valamelyikéből, amivel partizásaik során találkoztak. Egy valami hiányzott tőle. Egy velős interjú. Most már - a releasepromo és a 99percentrecordings közösködése révén - eme égető hiányosságot is sikerült pótolni. Ebből az igazán tartalmas irományból kiderül, mit hallgatott Yoogie tinédzser korában, mikor kezdett el producerkedni, miért költözött Tenerifére, miért hagyott fel a zenéléssel, mit csinált az elmúlt 6-8 évben, melyik saját produkcióját és remixét tartja a legtöbbre, illetve, hogy lesz-e Saints & Sinners release a közeljövőben.
Release Promo: Melyek voltak az első zenei élményeid, miket hallgattál gyerekként?
Miként csöppentél az elektronikus zenébe, s mi vett rá, hogy professzionálisan ezt a szakmát űzd?
Van Bellen: A legkorábbi emlékeim a ’70-es
évek popzenéjéig nyúlnak vissza. Cliff Richard-ra és az Abba-ra is ugráltam, később felfedeztem Jean Michel Jarre ’Oxygene’-jét, Pink Floyd ’The
Wall’-ját és a Kraftwerk-et. Lenyűgöztek az olyan számok, mint Phil Collins ’In
The Air Tonight’-ja vagy éppen a Visage ’Fade To Grey’-je. Ekkoriban minden
olyan zenét szerettem, amiben volt némi elektronika. A ’80-as években a disco
és soul zenékbe szerettem bele, később mindezt vegyítve italo dance-szel,
rap-pel és hip-hop-pal. Zenei fejlődésem mérföldköve az Art Of Noise volt.
Hihetetlen milyen profin rakták egymás mellé a különböző, sokszor igen fura
hangmintákat illetve Anne Dudley zenei előadásmódját. Ez jelentette számomra a művészetet! Bedroom
dj-ként 1985-ben kezdtem el tevékenykedni, az első zenei produkcióimat 1988-ban
készítettem, amikor a samplingelés és a dance zene már népszerűvé vált.
Tanulmányaim végeztével 1994-ben – a techno és house előrenyomulásával - döntöttem
úgy, hogy ezt akarom csinálni a nap 24 órájában.
RP: Jelenleg Spanyolországban élsz, de eredetileg Németország a szülőhazád.
Mióta élsz a spanyoloknál és mi késztetett a költözésre?
VB: 2011 februárjában
költöztem Tenerifére. Változásra volt szükségem – főleg az időjárás
tekintetében – és meg kell, hogy mondjam, szeretem a kihívásokat. De a fő ok az
volt, hogy nagyobb nyugalomra van szükségem a zenéléshez, és ezért el kellett
eltávolodjak a régi megszokásoktól és a környezettől.
RP: Zenei tanulmányokat folytattál-e, úgy hangszerek, mint zeneírás,
programozás és sound design területén? Ha nem, volt olyan, aki segített neked elindulni
az úton?
VB: Sohasem vettem részt zenei
képzésben, még kottát sem tudok olvasni. Néhány hangszeren elkezdtem játszani,
de azokat magamtól sajátítottam el. Ugyanez a helyzet a zeneírással és a
programozással. Sok segítséget jelentett számomra az az idő, amit 1997
környékén a Superfly stúdiójában tölthettem. Egy csomó hasznos programozási
trükköt lestem el Harry Cane-től. A többit folyamatos gyakorlás révén tanultam
meg, s így fejlesztettem a tudásom.
RP: A késő ’90-es évek végén üstökösként tündököltél, s olyan kiadókon
jelentek meg a munkáid, mint az Additive, a Superfly, Sony, Virgin és az
Alphabet City. A produkcióid olyan elismert nevek pörgették, mint Sasha és John
Digweed. 1998 és 2002 között elég felkapott voltál, majd mintha kicsit
visszavettél volna a tempóból, amíg nem 2005-ben abbahagytad a zenélést. Mi volt ennek az
oka és az elmúlt 6-8 évben mivel foglalkoztál?
VB: 2004-ben már úgy éreztem
annyi zenét és remixet készítettem, hogy belefáradtam a 4/4-es hangzásba. Több
időt töltöttem más stílusokkal, ahol jobban kiélhettem a zeneiségemet. Emellett
néhány megbízásom akadt a reklám -és az image filmek területén. Ez idő alatt
fejleszteni tudtam a programozási készségem is.
RP: Visszatekintve a karrieredre, melyik zenéidre és remixeidre vagy a
legbüszkébb és miért?
VB: Elsőként mindenképp a ’Let
Me Take You’-ra. Ezt a zenémet 1997 áprilisában rögzítettem a Superfly
stúdiójában, s miközben dolgoztam rajta éreztem, hogy egy igazán nagy dobás lesz.
Ezt sohasem fogom elfelejteni. A másik igazán kedves emlék a Breeder
’NY FM’-jéhez készített átiratom. Csak egy remixpakkom volt belőle, sohasem
hallottam előtte az eredeti darabot. Ez egy bizonyos szempontból a hasznára
vált a mixemnek. Csak tavaly bukkantam rá az original mixre a youtube-on. Ma
már biztosan állíthatom ez volt a legjobb remixem. A legélvezetesebb mixet
Chris Raven ’I Know You Love Me Too’-jából készítettem. Azok a hangzások, amit
itt használtam kicsit szokatlanok voltak a Van Bellen sound-hoz képest, és
emiatt is volt élvezetes a munka. Például sohasem használtam TS-303-ast a
mixeimben, ez volt az egyetlen alkalom.
RP: A Wilfried Belz-zel közös Saints & Sinners projekted is megjárta a
rivaldafényt, hiszen 1997 és 2004 között számtalan felejthetetlen single-lel
gyarapítottátok a dance történelemkönyvét, így például a ’Pushin Too Hard’-dal.
Ez a darab kétségtelenül az elmúlt 15 év egyik legnagyobb klubsikere. A Bedrock
például két alkalommal is újra kiadta. Már akkor belegondoltatok,
hogy ebből mekkora sláger lesz, amikor készítettétek? Meglepődtettek a track
sikerén? A jövőben számíthatunk-e újabb Saints & Sinners megjelenésekre?
VB: Hogy pontosítsak 2003-ban
volt még egy re-release, saját magunk készítettünk egy bootleg verziót, amit a
Bedrock az ötvenedik kiadványukra fel is rakott. A legvadabb álmainkban sem
tudtuk elképzelni, hogy a ’Pushin Too Hard’ ekkora sikertörténet lesz. Másrészt meglepetés is volt, hiszen a német
progressive szcéna ekkoriban teljesen más volt, és a house zenék inkább a dance
listákat ostromolták. 2009-ben és 2010-ben készítettük az utolsó produkcióinkat
ezen néven, ez volt az ’Out Of Africa’ és az ’Echo Of The Night’. Azt
hiszem letértünk az ösvényünkről, és mióta Tenerifén élek a közös munkát is elég
nehéz lenne összehangolni, de lehet a jövőben újra belelendülünk, miért is ne?
RP: A közelmúltban fejeztél be két remixeket is, az egyiket a 99percentrecordings-nak, a másikat az OLD
SQL-nak. Mi késztetett a visszatérésre és a Van Bellen projekt életre
keltésére?
VB: Az
az oka, hogy sohasem voltam igazán megelégedve a mixeim minőségével. Emellett
nem voltam meggyőződve a zeneírói és programozói képességeimről sem. Most, hogy
a dance zene sok és jó irányban fejlődött az elmúlt években, úgy éreztem itt az
idő újrakezdeni a megfelelő minőségben.
RP: A 99percentrecordings számára készített remixed (Audiotox & Overtone
Watson 'End of a Nice Day') ezen a héten jelent meg, a visszajelzések igazán
figyelemre méltóak. Mesélj a remix készítésének folyamatáról!
VB: Először
párszor meghallgattam az original-t. A fókuszt a sequencer-en tartottam, amit
az eredetiben is hallani lehet. Miközben a vokált hallgattam, úgy döntöttem, hogy
egy karakteres akkord témát pakolok mellé, de semmiképp sem túl giccseset. A
további részletek kidolgozása már adta magát.
RP: Mely előadókat és számokat szereted remixelni?
VB: Ez igazából a zenétől függ. Ha minél inkább a zenére, vagy az előadóra
fókuszálsz, az igazán megnehezíti a remixelést. Amíg találsz egy olyan részt a
track-ben, amihez érzed, hogy hozzáteheted a sajátodat, illetve újat és haladó
szelleműt alkothatsz belőle akkor nem is igazán számít milyen és kitől
származik az alapanyag.
RP: Miben tér el a stúdiód ma a tíz évvel ezelőttihez képest? Még használsz
hardware-t? Melyek a kedvenc szintetizátoraid/programjaid?
VB: A
stúdióm sokkal kisebb ma, mivel csak a mixeléskor használok külső eszközöket,
így kompresszort és egy analóg mixert. Még mindig megvan az Akai Sampler-rem és
a Lexicon reverb-em, de az időm nagy részében Logic Audio-val, és a Spectrasonics
Stylus Rmx / Trilogy / Ominsphere-rel dolgozom.
RP: Milyen hatással voltak rád más stílusban ténykedő előadók
zenekészítéskor? Tudsz pár példát mondani?
VB: A
legnagyobb inspirációm mindig is egy zene atmoszférája. Nem is az előadók
számítanak. Például imádom a ’80-as évek melankolikus hangzását., de szeretem
egy-egy zene energiáját is. Ha meghallok egy zenét és egy konkrét képet el
tudok képzelni a fejemben ennek kapcsán, akkor azt megpróbálom újraépíteni a
saját produkcióimban.
RP: Az elektronikus tánczenétől elvonatkoztatva milyen más stílusokat
hallgatsz és ki a kedvenc nem elektronikában utazó előadód?
VB: Mindenféle zenét meg be
tudok fogadni. Például szeretek jazz klasszikusokat hallgatni, de tudok
bólogatni a Motorhead-re is. Anne Dudley-t leszámítva sosem volt kedvenc
előadóm, inkább a zene mögött rejtőző producerek keltették fel az
érdeklődésemet.
RP: Készül-e már az új Van Bellen track, ha igen mikor számíthatunk rá?
VB: Egy új EP-n dolgozom, ami
hamarosan elkészül. Jelenleg elég elfoglalt vagyok a remixfelkérésekkel.
RP: A lemezek pörgetéséhez is visszatértél, hiszen az elmúlt időszakban jó
pár rádiós szettet hallhattunk tőled így például a 99percentradio, a
friskyradio valamint a TM Radio műsorán. Kaptál-e ismét lehetőséget klubokban
fellépni, illetve várható-e, hogy rendszeres rádióműsorod lesz?
VB: Már évek óta nem játszottam klubban, kivéve tavaly, amikor
szülővárosomban egy kisebb helyen léptem fel. Erre több hangsúlyt próbálok
fektetni a jövőben, most hogy ismét aktív tagja vagyok a szcénának. Novembertől
a 99percent radio rezidenseként ténykedem majd. Már alig várom!
RP: Nézzünk néhány kedvencedet!
VB: Étel: minden, ami egészséges
Ital: Dusseldorf alt beer
TV műsor: 2008 óta nem nézek TV-t
Mozifilm: Spinal tap
Videó játék: Nem igazán érdekeltek a videó játékok
Album: Thriller
Dal: Art Of Noise ’Moments In Love’ (minden változatban)
Előadó / Producer: Quincy
Jones, Trevor Horn/Stephen Lipson
Label: 99 percentrecordings
Klub: Az évekkel ezelőtti Atomic Baby
(Edinburgh)
DJ: túl sok van
RP: Melyik lenne az a lemez, amit utolsónak játszanál le karriered
zárásaként?
VB: Pachanga Boys ’Time’
RP: Mit várhatunk Van Bellen-től az év hátralévő részében, illetve 2013-ban?
VB: Még több saját produkcióra,
remixre és nagyszerű rádiós mixekre.
Forrás: Releasepromo
.jpg)
.jpg)
