Walden 1964-ben született a brit fennhatóságú Csatorna szigeteki Jersey-ben. Édesapja fogorvos volt, az ő hivatását vitte volna tovább, ha a zenélés és a szórakoztatóipar nem szól közbe. Legnagyobb sikeréről a Guardian hasábjáin a következőket nyilatkozta még 2015-ben (Forrás).
"1988-ban a Joshua Cries Wolf nevű rockbandában játszottam. Épp az egyik londoni kocsmában léptünk fel, amikor valaki extasyvel kínált. Onnantól kezdtem rock helyett house-t játszani. Az egyik barátomnak volt egy Infinity nevű partija, adott párszáz fontot, hogy készítsek egy white label lemezt kifejezetten a rendezvény promótálásához. Felhívtam a bandánkból Mad Mick-et, a szaxofonost, és az Infinity fő dallamát ő játszotta fel, amit az egyik régebbi rock zenémből kölcsönöztem. Mindössze 500 példányt nyomtunk ki belőle, de konkrétan 480 ember egyből dobta is ki a kukába. Azt mondták: szaxofon van benne, biztosan megőrültél - ezt nem teheted! De a Hacienda Dj-e Mike Pickering játszotta párszor és a többi már történelem.
Imádtam Ibizát és úgy döntöttem oda költözöm. A saját művészi elképzeléseimet éltem ki emellett volt egy promóciós cégem, ami légi fotókkal és bannerek készítésével foglalkozott. Jó életem volt, így nem igazán foglalkoztam azzal, hogy egy újabb lemezt adjak ki. Azonban 2008-ban a német Big City Beats Klaas-t kérte fel, hogy remixelje az Infinity-t, amiből nagyjából 6 millió példányban ment el és egész Európában a listák első helyén landoltam. A második körben még sikeresebb lett a lemez. Minden nap, amikor a medencémben alámerülök megtisztelve érzem magam, hogy az emberek megvették a lemezem. A zene mindig is rendes volt hozzám, de jobban érdekelt az új üzleti lehetőségek felkutatása. Inkább vagyok egy őrült újító, mint zenész."
Szomorú hír azonban, hogy Paul 2015 december 28-án öngyilkos lett. Nem volt titok, hogy drog és alkoholproblémákkal, valamint depresszióval küzdött. Ennek ellenére zenei hagyatékának koronaékszere az 'Infinity' szinte minden évben újabb és újabb verziókban bukkan fel és gyarapítja az elektronikus tánczene történelemkönyvének lapjait.
Guru Josh wikipedia oldal
További Infinity adaptációk:
Taucher - Infinity [1994]
Bárány & Jován - Infinity (Perfect Harmony) [2003]
Usher - Traffic [2008]
és a többi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése