Lapozgató: Breaks On!

"A kód neve: "break"!
Érdekes műfaja a tánczenének, azon belül is a törteknek a breakbeat, ha azt vesszük alapul, hogy a mindent vivő ritmusképlet már adott volt a hatvanas években, sőt még előbb is. Mert bizony ott figyelt minden korabeli funk muzsikában, csak épp nem kapott főszerepet az akkori alap ritmusképletek mellett. Mint nevéből (break=törés) is levezethetjük, a breakbeat-ek amolyan alkalmazott zenei eszközként funkcionáltak a késő hatvanas és korai hetvenes évek afro-orientált muzikális folyamatában. akkoriban egy-egy számnak azt a részét hívták "break"-nek, ahol a vokál, illetve a hangszerek kiszálltak, és a dob egyedül maradva megtörte a szám addigi vonalát egy kis szólóval, remek nyitást biztosítva ezzel egy újabb hangszer belépésének, vagy esetlegesen egy teljesen új motívum beindításának egy adott muzsikán belül, nem beszélve arról, hogy a dobos tehetségének reprezentálására is nyújtott némi alternatívát, még ha röviden is. Persze nem érdemes megfeledkeznünk arról sem, hogy az akkori termékeny zenei vonulatból, nem csak a ritmusok, hanem számos más eszköz, és fogalom is megmaradt: nevezzük ezt csak egy egészként Funk-nak. Persze az újításra és technikás megoldásokra törekvés átörökítésében is nagy szerepe volt az arany 60-70-es éveknek. Érdemes ez ügyben tüzetesebben, kicsit mélyebben átvizsgálni James Brown, Curtis Mayfield, Isaac Hayes és kortársaik darabjait!

Jamaika, Egyesült Államok, Európa, azaz egyesített fejlesztés
Mindezek mellett a jó öreg aktualitással bíró Jamaika sem maradhat ki ebből a körből sem. Jamaikai származású ugyanis az a Dj Kool Herc, aki bár bronxi srácként lett elkönyvelve a történelemben, de tagadhatatlanul érződik munkásságán, hogy a ganjafüstös raztafárik földjének szülötte (Jamaika nemcsak e szempontból fontos a breakbeat fejlődésében, ugyanis korunk break-jei nemegyszer zengenek feszes dub, reggae, dancehall orientált effektektől, besszusoktól, MC-k közreműködéseitől). Ez a Herc nevű srác nagyon elevenébe tapintott minden zenearcnak, aki fogékony volt az ötletes újításokra. Hogy mivel is? Azzal, hogy idejében rájött az újrafelhasználás lehetőségére és arra is, hogyan tudja ezt élőben kivitelezni. Az újrafelhasznált alapanyag pedig nem más volt, mint a korabeli lemezek break részei, méghozzá végtelenítve két lemezjátszó segítségével. Amikor a break befejezte az egyik lemezen, rákeverte ugyanazt a másik lemezjátszóról, egy gyors vágással. Ez a fajta humán loopolás aztán kiváló táptalajt nyújtott a hip-hop dj-k által mára atomi pontosságúra csiszolt egyedi mixtechnikának, scratch-eknek és egyéb trükkös vagdosós játékoknak. Az új hangzás és ritmusképlet, valamint ezek látványos lemezjátszós prezentálása meglepően nagy őrületet váltott ki, először csak Bronxban és környékén, majd szerte New Yorkban, végül az egész világon.
A produkció többeket is megihletett, például Grandmaster Flash-t, Afrika Bambaataa-t (a képen), vagy a Soul Sonic Force-t. Utóbbi kettő neve remek alkalmat ad egy cikkben az electro szakasz nyitányaként. Ugyan az electro önálló műfajként is maximálisan megállja a helyét, de összefonódása a breakbeat-tel vitathatatlan, és már jóideje abszolút pop produkciókban is fellelhetünk hamisítatlan electro motívumokat, s ez is mutatja az electro kortalanságát. Míg Amerikában a beat-ek felől közelítették meg az elektronikát, addig Európában egy jóval mentálisabb vonalon mozogtak az alkotók. Ennek talán legkiugróbb példája a Kraftwerk. Az azóta már ikonná vált quartett, a korát megelőzve reformálta meg a studióhasználati szokásokat, egyedi gyártmányú elektronikus hangszereivel, és teljesen új struktúrák alkalmazásával. Az amerikai művészekre nagyon inspirálóan hatott a hirtelen európai zenei fejlődés, és ezt a rövid időn belül meg is próbálták a saját javukra fordítani, vegyítve persze önálló gondolataikkal és sajátos zenei hagyományaikkal. Afrika Bambaataa és a Soul Sonic Force korai 80-as 'Planet Rock'-ja már ebben a felfogásban született (a Kraftwerk 'Trans Europe Express'-éből merítve), és vált kultikussá azóta, bár ezt kevesen tudják, hogy a Soul Sonic Force neve Arthur Baker-t és John Robie-t takarja. Kettejük közül Arthur Baker nevét muszáj kiemelni, mert az ő nevéhez fűződik a cut 'n' paste technika, azaz a szempling technika (hangminta-vételezés és beillesztés egy új darabba) kiagyalása, a 12"-es vinyl kifejlesztése, rengeteg klasszikus darab megalkotása, és igaz, hogy sokan vitatják, de a hip-hop műfaj 'feltalálását' is (érdemes elolvasni a bio és diszkográfiáját, mert tartogat meglepetéseket egy átlag földi halandó számára). Szóval nevezzük Mr Baker-t egyszerűen csak egy legendás zseninek! A jazz-professzor Herbie Hankock 'Rockit'-ja, vagy Malcolm McLaren produkciói szintén a klasszikus szériát bővítik, és lehetne még sorolni órákig, hogy milyen alapdaraboktól is lázasodik be egy B-Boy, ha már így a breakről témázgatunk. Igen egy B-Boy, mert a breakdance kultúrának nagy szerepe volt abban, hogy maga a zene is szétszóródjon a világban. A nyolcvanas évekre trendivé váló breaktánc láz hozta magával a dolog zenei oldalát is, hatékonyabbá téve ezzel a worldwide beat-őrület rajongógyűjtését, és ez szerencsére Európát sem kerülte el.

Széttört rave-robbanás
A break Angliában is nyitott fülekre talált így nem csoda, hogy a nyolcvanas évek végén kilencvenes évek elején beinduló brit rave szcéna az akkori breakbeat sound-ra is mély benyomást tett, megspékelve ezzel azt a tényt, hoyg az új studiótechnológiák alapfogásai addigra már meglehetősen jól kiforrták magukat. Lassan Európa más részeire is átterjedő rave-kultúra, az illegális partik, és az egyre jobban virgonckodó hardcore (nem összekeverendő a holland hardcore-ral) szcéna is javarészt breakbeat indíttatású volt, olyannyira, hogy ebből a muzikális katyvaszból kerültek ki az azóta csak jungle/drum & bass-ként emlegetett vonal, nem kisebb nevekkel együtt, mint Fabio és Grooverider, vagy a hip-hopon (anti)szocializálódott, és az akkoriban party animalként funkcionáló Goldie és sokan mások.
A Breakbeat konkrét népszerűségét kiváltó ok két alapműre vezethető vissza, a Renegade Soundwave által generált 'The Phantom', és a javarészt ambientben jeleskedő The Future Sound Of London 'Papua New Guinea'-ja. A FSOL bizony himnuszt teremtett az azóta számtalan remixet megért szerzeményével, de sokak szerint mai napig az eredeti üt a legnagyobbat, csapongó érzelemvilágával és örök érvényű dallamával.
A maga komótosságával lassan a mainstream oldal is elkezdett felfigyelni az egyre népszerűsödő vonulatra, és a major kiadók is kezdték szépen óvatosan leszerződtetni a szcéna ismertebbé váló arcait, így nem csoda, hogy olyan nevek ,mint a Prodigy, a Chemical Brothers és az amcsi The Crystal Method jelentős üzleti sikereket értek el, kiszélesítve ezzel a breakbeat útját a nagyközönség felé. A szintén nagy biznisszel kecsegtető Norman Cook aka Fatboy Slim neve több témát is elindít, mert amellett, hogy eddigi két albuma és kislemezei remek eladási mutatókat produkáltak, az ő nevét emlegetik legtöbbet a hatalmas durranásnak induló, de annál kérészéletűbb big beat korszakkal kapcsolatban. a nagy ütem rövid élete során elterelte a figyelmet az eredeti értelemben vett breakbeat felől, egy "dörthiphoposabb", gitárcentrikusabb, rockandrollosabb és söráztatta érzés felé, de amilyen gyorsan felélénkült olyan gyorsan ki is vonult a köztudatból, röpke 2-3 év alatt, inkább az akkori jelenre, mint a jövőre koncentrálva. Itt feltétlenül megemlítendő a Propellerheads duó, akiket többnyire a big beat fiókba pakoltak, de Alex Gifford és Will White munkássága ennél jóval többről szól, példa erre 'Decksanddrumsandrockandroll' című albumuk. Persze e stílusnak is megvolt a megfelelő számú képviselője, mind dj (pl: Jon Carter), mind produceri (Pl: Sol Brothers, Midfield General) és kiadói (Skint, Wall Of Sound) térfélről, de a nagy lendület alábbhagyásával jószerivel elszállingóztak más történetek felé, ki-ki a maga módján.

Indul a Nu-Skool sztori...
Amíg '96 környékén mindenki a Big Beat Boutique oldalát készült kirúgni, addig egyesek halálprecíz munkával igyekeztek új hangot megütni, produceri munkáikkal és dj szettjeikkel egyaránt. 45-ös fordulatszámú dobbasszus és dzsungel lemezeket lassítottak be 120-130 bpm-re, meghagyva, vagy mellőzve az erős bassline-okat, hozzágyúrva még rengeteg más stílus lényegi részeit, melléfektetve rengeteg pluszt a saját maguk generálta effektekkel. Mindent összeöntöttek mindennel, ami harmonizálható volt. A techno, trance, d & b, house, electro, dub, funk, hip-hop, ambient és még ki tudja milyen elemekből összeállított breakbeat ritmusokra helyezett darabok felturbózva a stúdió nyújtotta lehetőségek skálájával, sokak elméjét irányították a stíluskeverés művészete felé. A nu-skool elnevezést a kezdő lökéshez nagyban hozzájáruló triumvirátus, Tayo, Rennie Pilgrem, Adam Freeland nevéhez kötik, akik beleuntak abba, hogy a Bar Rhumba-ban elindított Friction estjüket emlegetve mindenki az old school frázissal kezd dobálózni és ezért kezdték el rászerkeszteni a szórólapjaikra, hogy ez nem más, mint nu-skool, legalábbis a fáma ezt tartja. Tehát a név nu-skool, bár lehet, hogy csak egy túl sokat gondolkodó újságíró ötlötte ki, minthogy nem volt ez másképp a trip-hop műfaj felcímkézésénél sem. Ahhoz, hogy ez az elsőre furcsának ható zenei mixtúra egyedülálló stílusként tudott működni, nagyban hozzájárult az is, hogy akkoriban vette kezdetét az addig önálló, letisztult műfajokként kezelt, különböző vonulatok összeolvadása, és az addig éles határmezsgyék egyre keskenyebbé válása. A különböző variációk breakbeatre korántsem értek véget, gondoljunk csak a breakbeat-garage himnuszokra, vagy a vokálokkal felturbózott, klubosított slágerekre, amikhez remekül illeszthető Sasha és társai neve.
Az újsulis break közéleti személyeit nem könnyű egy csokorba gyűjteni, ahogy egy stílus történetét sem lehetséges teljes egészében egy cikkben elregélni, de érdemes megkísérelni. Kezdetnek mindjárt itt van Adam Freeland (a képen), akit már épp csak az eszkimók nem ismernek, és akit egyszerűen csak a breakbeat világutazójaként aposztrofálnak, s némileg túl is hype-olják mostanában, de ettől ő mit sem változott. Ádámunk rengeteg munkával, egyedi hangú lemezkiadójával (Marine Parade), produceri munkáival, kivételes lemezlovas adottságaival, és hatalmas energiával tolja a szcénát. Az alapoknál is ott bábáskodott, és mixlemezeivel nagymértékben hozzájárult a stílus népszerűsítéséhez. Kevin Beber neve is kihagyhatatlan, ha már felsorolunk. Ő ugyanis már az alapok alapjainál is ott lézengett bőséggel formálva az új iskola hangzását, plusz Freeland-del ők alkotják a legendás Tsunami One-t, de Beber és Freeland révén felmerül a multifunkciós zseni Brian Transeau aka BT neve is, akinek rengeteget köszönhet a nu-skool sound. Rennie Pilgrem az abszolút funk-katona szintén alapkőnek számít, az immáron 10. születésnapját ünneplő Thursday Club Recordings nevű címkéjével együtt, aminek megjelenéseit és Rennie egyéb munkáit elég nehéz lenne összeszámolni. A Botchit&Scarper/Botchit Breaks kiadók is régóta teljesítenek már szolgálatot. Sajnos a Botchit birodalom alapítója Vini már nincs közöttünk, egy autóbalesetben életét vesztette. Dave Tipper (Fuel Rec.) szintén különleges alakja a szcénának egyedi stílusával és rengeteg szkreccsel dúsított dj szettjeivel. A hajzuhatag FreQ Nasty (manapság Skint Rec.) sem marad le népszerűségben, ő épp manapság dobta piacra új albumát. A számtalan kiadót megjár3t, d&b-ből startoló BLIM is büszkélkedhet végre egy saját albummal a TCR-nál. Az eklektikus Bushwacka! Plank címkéjével szintén betolt már néhány floorfillert a klubokba. Meat Katie a house-break-tribal kombinációival gurít folyamatosan, hol a King Size, hol a Whole 9 Yards nevű címkéjén. A Plump DJs és a Finger Lickin' Records is megér egy misét, rengeteg művészével együtt. Tayo sokrétű munkássága, és Mob névre keresztelt kiadója sem adhat okot a fanyalgásra. Danny Macmillan (In-Flight -rec.) lágyabb darabjai egy újabb utat mutattak, míg Dj Hyper a mélyebb értelmezésű breakek élharcosa, és az egyre dinamikusabban fejlődő Kilowatt címke tulaja. A walesi Hybrid pedig korát jóval megelőzve alkotott, és alkot folyamatosan sehová be nem sorolható módon. Az előzőekben felsorolt nevek csak amolyan ízelítőként szolgálnak, mert számos tehetséges producer és kiadó ontja a felvételeket, mutatva a néhány év alatt elért, nehezen követhető, gyors fejlődést.

Napjaink...
Mára már 100 %-osan szilárd alapokon ál la break scene, kitermelte a maga közönségkedvenceit, vagy, ha jobban tetszik sztárjait, de még csak most került felszálló ágba, más stílusok népszerűségéhez képest. A nu-skool és a progressive breakbeat megjelölés is elhalványult, helyette simán maradt breakbeat, de talán így a legjobb. 2001 óta már a breakbeatnek is van önálló évenként kiosztott díja, a Breakspoll awards. A nagyöregek elkészítették albumaikat, vagy épp azon dolgoznak, hogy elkészüljön. Egyre-másra kerülnek elő fiatal tehetségek, remek darabokkal a tarsolyukban, és futnak fel különböző országokban, sőt földrészeken alapított kiadóknál (pl. Németország, Svájc, Svédország, Magyarország, Franciaország és Ausztrália is büszke lehet).
A bootleg-mánia a breakbeat fanokat is megfertőzte, így rengeteg őrült kiadvánnyal találkozhatunk a lemezboltok polcain, akár a leglehetetlenebbnek tűnő kombinációkkal is. A progressive house kiadók rendre breaks alcímkéket szülnek, foganatosítva ezzel saját stílusukat break alapokon is.
Adam Freeland manapság a gitárokra, dobokra és a punkra esküszik, tehát a folyamatos mozgás biztosított. Hogy merre tovább, ki tudja? Még bármi lehet...

Kedves Magyarország...
Itthon némileg más a helyzet. Ha törtekről beszélünk, még mindig a drum & bass a domináns. Bár hazánkban is kialakult egy mag, de korántsem pörög olyan sikerrel a break, mint ahogy azt megérdemelné annak ellenére, hoyg rengeteg nagy név megfordult már nálunk. Vannak bíztató törekvések, amik többnyire fővárosunkból indultak útjukra, illetve vidéken, az egyre szaporodó szabadcsapatok révén. Időközben lett egy, a breakbeatekkel is erőteljesen foglalkozó Chi Recordsunk, ami mostanra nem kevés tehetséges művészt szerződtetett le, és manapság már a világ minden fontos fórumán jegyzik őket minőségi kiadványaik révén. Arról nem is beszélve, hogy dj-k terén sem szűkölködünk, tehát majdnem minden készen áll már.
A valós problémát talán az jelenti, hoyg a 4/4 rajongóknak furcsán hat (nem is mindig annyira) tört ritmusképlet, és képtelenek érdemben befogadni azt, míg a drum & bass fanatikusoknak feltehetően túlságosan lassú az ütem.
Röviden így fest a honi helyzet, nem is csüggesztő, de nem is ideális. Remélhetőleg az ideális állapot felé húzza majd az erő és az idő a breakbeat-et."

Interaktív Breaks (Breakbeat-re specializálódott weboldalak)
www.breakbeat.hu
www.nubreaks.com
www.breakspoll.co.uk
www.breakbeats.ch
www. big-apple-breaks.com

Válogatások/Mixek (Fontosabb gyűjteményes lemezek kezdőknek is!)
Adam Freeland - Coastal Breaks I-II. [React]
Adam Freeland - Tectonics [Marine Parade]
Adam Freeland - On Tour [Marine Parade]
Dj Hyper - Y3K [Distinctive Breaks]
Y4K - Vol.1-6. [Distinctive Breaks]
BLIM - Modernizm [TCR]
Rennie Pilgrem - Tribalizm [TCR]
Ellis Dee - Hedonizm [TCR]
Plump DJs - Urban Underground [Mob]
Plump DJs - Plump Night Out [Finger Lickin']
Botchit Breaks - Vol.1.-5. [Botchit&Scarper]
Bedrock Breaks - I.-II. [Bedrock Breaks]
Perfecto Breaks - I.-II. [Perfecto Breaks]
Meat Katie - Beyond The Darkness [Kingsize]
Raygun Administration I.-II. [Plastic Raygun]

Klasszikusok (10 track a modern break-klasszikusok közül, a teljesség igénye nélkül)
Future Sound Of London - Papua New Guinea (Hybrid Remix) [Jumpin&Pumpin]
Tsunami One & BT - Hip-hop Phenomenon [Marine Parade]
Kevin Beber - Juvenile Deliquent [Marine Parade]
BLIM - Chronologic [Botchit&Scarper]
FreQ Nasty - Boomin Back Atcha [Botchit&Scarper]
Rennie Pilgrem - Paranoia [TCR]
Bushwacka! - Monster [Plank]
Hybrid - Finished Symphony [Distinctive Breaks]
Planet Funk - Chase The Sun (Adam Freelean Remix) [Antenna]
Electronauts - Bumper (Plump DJs mix) [Lacerba]

FORRÁS: Check Magazin 2003 szeptember. Szöveg: 'G'.

Lapozgató Vol.4.: Luke Chable

The music is okay! - a Check Magazin 2003. decemberi számának mini interjúja az ausztrál prog, break fenoménnal Luke Chable-lal.

"Luke Chable az ausztrál, pontosabban Melbourne-i szcéna titkos fegyvereként volt számon tartva az utóbbi években, de köszönhetően Luke óriási népszerűségének és a folyamatos himnuszokká váló remixeinek, illetve saját produkcióinak, már ez a misztikum is a multé. Luke Chable személye jelenleg senki előtt sem titok, aki egy kicsit is jártasabb a progressive sound világában. Jelenleg ő Melbourne büszkesége és hosszú idők óta a legnagyobb és legmasszívabb sikert arató producer a szigetországból. A tavalyi évben - 22 éves korában - már több, mint 20 produkció fűződött a nevéhez. Ez a teljesítmény, ilyen fiatalon, nem szokványos pályafutást sejtet. Ha pedig még hozzátesszük, hogy 2003-ban Luke Chable készítette az év legjobb remixeit - PQM 'You are sleeping', Sasha 'Cloud cuckoo' - valamint a NuBreed haverral, DB aka Danny Boniccivel közös saját szerzeménye ('Ride') a legnagyobb kultusznak örvend mostanság,, senkis em vonja kétségbe személyének jelentőségét. Epikus, ugyanakkor előremutató és technikás hangzása van annyira jellegzetes és egyedi, hogy leírjuk: megszületett a Chable sound! Közös projektjeire is röviden fényt derítenénk: Quest, Dark Alley (Ivan Gough és Phil K társaságában), ACL (Austin Leeds és Martin Accorsi kollaborációjával), Digital Mind Control (ismét Ivan Gough segédletével), Lostep (Phil K-vel közösen)!

— Check: Hogyan definiálnád saját hangzásodat?
— Chable: Úgy érzem, hogy nem egy különleges hangzás az enyém. Mindig a zeneiség, a progressive house és a break játsszák benne a főszerepet. Érzelem és groove, talán ezek az összetevői.

— Check: Mi a titkod, hogyan sikerült fiatal korod ellenére ekkora népszerűségre szert tenned a közönség és legfőképp a szakma köreiben?
— Chable: Erre talán nem nekem kellene válaszolnom. Sosem ragadtam le az aktuális sikereimnél, mindig túlnéztem azokon és újabb kihívások elé állítottam magam. Például nem szeretnék csak és kizárólag a dance szcénában érvényesülni a következő 20 évben. Feltett szándékom filmzenét komponálni és teljeskörü, jövőbe vezető ambient utazásra invitálni mindenkit.

— Check: Kik azok a producerek, akikkel szívesen dolgoznál még?
— Chable: Timo Maas és az ő csapata, James Holden, Satoshi Tomiie, na és persze Sasha. Ők azok, akik képesek másfajta távlatokat megnyitni a zenében és számomra abszolút tanértékű, ha más lehetőségek nyílhatnak a zenémben ez által."

(Forrás: Check Magazin, 2003. december)

Lapozgató: Safri Duo - Tribal Percussion Pop [Check Magazin 2001/12.]

A Lapozgató ezúttal 2001-be röpít vissza mindenkit, amikor egy különleges hangzás szedte áldozatait világszerte. Uffe Savery és Morten Friis azaz a Safri Duo egy meglepő húzással előállva keresztezte a percussion hangzást a house-zal és trance-szel. A fiúkkal egy 2001-es magyarországi fellépésük után beszélgetett a Check Magazin riportere.

"Neked, nekem és mindenkinek van néhány titkos favoritja, melyekről hol lelkendezve, hol szemlesütve áruljuk el érzéseinket. Ez gagyi, az meg ultra komoly!? Nálunk eme utóbbi mondat általában a sznobizmus első számú és igen sűrűn használandó félmondatai közé tartozik, mely kijelentés mögött természetesen alig, vagy egyáltalán nincs tartalom. Persze léteznek kivételek, felvételek, előadók, DJ-k és zenekarok, akik bármennyire is meglepő, de vonzzák az ellentéteket. Hogy mi lehet ennek az oka? A nagy öreg Bakai erre simán rávágná: a GROOVE! A 2001. november 16-án kis hazánkba látogatott Safri Duo, ezen groovy projectek között jelenleg a legkedveltebb és a legszórakoztatóbb, ami köszönhető a halálosan profi zenei múltjuknak és a számomra is meggyőző szimpátiájuknak. A már védjeggyé vált Safri-hangzást, annak idején maga Danny Tenaglia is istenítette, és karcossá pörgette. Ultra komoly, nem? A világszerte nagy népszerűségnek örvendő páros idejéből sajnos csak egy tévés fellépésre futotta hazánkban, de érkezésük után egy pár órával a Check Magazinnak sikerült őket szóra bírni egy rövid interjú erejéig, amelyben elmesélték, hogyan formálták át a határokat a klasszikus és az elektronikus tánczene között...

Uffe és Morten

— A klasszikus zene és a modern tánczene messze esik egymástól, de ti könnyedebb állapotot képviseltetek az új időszámítás előtt is. Nagyon szélsőséges hasonlattal élve, ti eddig is a klasszikus zene punk-jai voltatok?
— Igen, ez így igaz. Teljesen új koncepciót alakítottunk ki. Ez az oka annak, a zenei oldalát vizsgálva, hogy ez a váltás sem volt olyan hatalmas, mint ahogy azt az emberek gondolják. A klasszikus zenében is megtalálható a percussion. Mi komoly darabokat is játszottunk, ugyanúgy, mint modernebb klasszikusokat, olyan zeneszerzőktől akiknek például rockos volt a háttere. A klasszikus percussion-ben megtalálható egyfajta stílus, a minimál és tulajdonképpen ez az akusztikus módja a techno és house zene megalkotásának. Ezt csináltuk, aztán amikor először elmentünk klubokba, rájöttünk, hogy mekkora összefüggés van a mi zenénk és a programozott house illetve techno közt. Aztán összeraktuk a kettőt és nagyon jó dolgok jöttek ki belőle. A mi hangzásunk sokkal erőteljesebb lett a programozott hangoktól, és nem utolsósorban az "élő" fellépéseink alatt elképesztő hatásokat nyújt.

— Hogy érzitek, a Safri Duo egy kicsivel közelebb hozta a zenei határokat egymáshoz? Számotokra egyáltalán léteznek határok a zenén belül? Az "Episode II" elkészítésekor mennyire volt irányadó a komolyzenei múltatok?
— Amikor a klasszikus zenét és a popot kevered össze, akkor pontosan ez történik. A határok szinte eltűnnek, az 'Episode II'-n azonban ezt nem lehet rögtön észrevenni. A klasszikus hátterünk nélkül ugyanis nem lenne meg a megfelelő tudásunk, és nem jöhetett volna létre az új album sem. Technikailag az albumunkat a "klasszikus világban" építettük föl.

— Nem zavar benneteket, hogy a német piacon most mindenki benneteket utánoz, és elnevezték a zenéteket "percussion pop"-nak?
— Nem, mivel ezt a nevet használjuk mi is. Pontosabban tribal percussion pop-nak nevezzük. Manapság fontos minden stílusnak nevet adni, különben nem lehet eladni. Safri Duo? Mi az? Világzene, klasszikus együttes...Mi döntöttünk úgy, hogy percussion popnak nevezzük, de sosem hittük volna, hogy valójában pop lesz belőle. Minden a klubokban kezdődött a 'Played-A-Live (The Bongo Song)'-al. Azt hittük, hogy csak a klubbereknek fog tetszeni, aztán nem sokkal ezután a rádióállomások is játszani kezdték. Így lett belőle pop, és csak ezután nevezte el a közönség 'Bongo Song'-nak.

— A 'Played-A-Live' hallatán azt hittem, hogy ez egyszeri dolog tőletek, eddigi munkáitok alapján. Az album megjelenésekor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon is komolyan gondoljátok. Az első kislemez elkészültekor már tudatos volt, hogy átlovagoltok a táncparkettre, vagy csak később körvonalazódott a végeleges terv?
— Először a mi részünkről is egy kísérletként indult, hogy valami instrumentális darabot hozzunk létre a dance világában. Aztán amikor befejeztük a stúdiómunkákat, úgy táncoltunk a stúdióban, mint két őrült, és rájöttünk, hogy remek darabot sikerült összehoznunk.

— Ki volt az ötletgazda és ki mutatta az irányt az új ösvényen?
— Több lépésben sikerült összehoznunk. Először 1999 tavaszán kezdtünk el kísérletezni rajta, és akkoriban kezdtük megtanulni a dolgok technikai részét is. azelőtt soha nem használtunk ilyen felszereléseket, és semmit nem is tudtunk róluk. Főleg az első hónap volt nagyon nehéz, mivel addig zenéket szereztünk, és nem volt könnyű hozzászokni, ahhoz hogy úgymond "egyszerűbben" gondolkozzunk, és megtanuljunk az egyszerűbb ötletekkel dolgozni. Egy hónap hosszas kínlódás tán teljesen új dologba kezdtünk. Egy alapritmusra írtunk dobszólót, amit csak bongón és base dobon játszottunk. Ez volt az alapja a 'Played-A-Live (The Bongo Song)"-nak...

A percussion pop királyai

— Mindenki tisztában van vele, hogy ti egy igazi live project vagytok, nagy színpadon, nagy koncertközösség előtt...A kisebb fellépések alkalmával miként lehet kivitelezni ezt a hangzást, ezt a percussion mennyországot? Remélem nem playback-ről nyomjátok!
— Nem, ha arra kerül a sor, hogy kisebb helyen lépjünk fel, akkor egy számot játszunk csak, ez rendszerint a 'Played-A-Live'. A felszerelésünk 1,5 tonna, így nem tudunk kis klubokban sem föllépni. Számunkra az ideális, ha minimum 1500 "emberes" a klub. A 'Played-A-Live' elég egyszerű, mivel ehhez csak bongókat és dobokat használunk.

— A közönségben a zenéteken kívül hasonló szimpátiát keltett a lazaságotok és fiatalos energiátok. Elárulnátok hány évesek vagytok?
— Nagyon fáradtak vagyunk, már nincs bennünk semmi energia (nevetnek). Az egyikünk 33, a másikunk 35 éves.

— Eme kaland alatt mennyiben változott meg a felfogásotok a zenéről, a közönségről, a fellépésekről? Könnyű volt megszoknotok ezt a közeget?
— Nem volt nagyon nehéz, mivel rengeteg élvezet és sikerélmény van benne. a közönség egyszerűen szenzációs, és az is remek érzés, hogy egy dal, ami otthon a stúdióban készül el, és kis idő után már az egész világ számára ismertté válik.

— A 'Samb Adagio' után itt az újabb kislemezetek, a 'Baya Baya', ami ugyancsak nagyon népszerű. Gondoltátok volna, hogy ilyen sikerszériátok lesz? Az igazán izzasztó fellépések és produkciók között, áruljátok el, hogy bírjátok energiával?
— Minket is meglepett, hogy a számaink, (főleg az első) ekkora sikereket értek el. Ez persze nem kis nyomást is helyezett ránk, a többi számot nézve. A 'Played-A-Live' sikerei miatt azonban biztosak voltunk benne, hogy az új hangzás, amit kitaláltunk - a Tribal percussion pop - be fog válni. Mindig is nehéz volt új stílusokat alkotni, de úgy éreztük, hogy ez a megfelelő irány számunkra. Kemény munka volt...Az energiákat a közönségünkből merítjük, ez a legjobb forrás! De azért nem árt néha aludni sem."

Forrás: Check Magazin 2001/12.