Lapszemle: Zenész Magazin - Lemezpörgetés legálisan

A közelmúltban három cikk erejéig volt szerencsém külsős munkatársként a Zenész Magazinnak dolgozni. Az első két irományom a dj-kontrollerekről és felhasználóikról szólt, a trilógia harmadik része pedig egyfajta jogi keretet ad az előző kettőhöz.
"A lemezlovasoknak a közönség szórakoztatásán túl számos egyéb elvárásnak kell megfelelniük. Ezek közül a legtöbb téves értelmezés a zenék felhasználása utáni jogdíjfizetéshez kapcsolódik. A következő írásban azok számára szeretnénk kapaszkodót nyújtani, akik legálisan, minden dj-kkel szemben támasztott jogi kritériumnak meg szeretnének felelni munkájuk során. A témát érintő legalapvetőbb kérdésekre Jeszenszky Zsolt, a Dj Szövetség elnöke válaszol.

- Azoknak, akik hivatalosan is dj-k szeretnének lenni (vagy már azok) milyen jogdíjfizetési kitételeknek illetve egyéb feltételeknek kell megfelelniük, hogy tevékenységüket az előírtak szerint végezhessék?

- Ha valaki legálisan akar diszkózni, és ehhez másolt hangfelvételeket (is) használ, a hangfelvételek többszörözéséhez engedélyt kell kérnie, amit a hangfelvétel-előállítók közös jogkezelő szervezetétől (MAHASZ), jogdíj megfizetése ellenében kaphat meg. Ha kizárólag eredeti hangfelvételekkel dolgozik, természetesen nincs jogdíjfizetési kötelezettsége – ez esetben csak a vendéglátóhely/rendezvényszervező számára kötelező a - mindenfajta zeneszolgáltatás esetében fennálló – nyilvános előadási jogdíj megfizetése az Artisjus felé.

A másolt hangfelvételek felhasználásához háromféleképpen lehet engedélyt szerezni. Éves átalánydíj befizetése mellett az adott naptári évben a felhasználó korlátlan mennyiségű hangfelvételt többszörözhet és használhat fel, bármilyen hordozóra (CD, számítógép, DVD, stb.), bármilyen formátumban (.wav, mp3, stb.). Alkalmi jogdíj megfizetése esetén egy adott helyszínen és alkalommal a felhasználó korlátlan mennyiségű hangfelvételt többszörözhet és használhat fel, bármilyen hordozóra, bármilyen formátumban. Darabonkénti jogosítás esetén az egyes CD-k után fizetett jogdíj segítségével a felhasználó a jogosított CD-kre hologramos matricát kap, és ezeket a lemezeket innentől kezdve szabadon felhasználhatja diszkózásnál. A lemezek csak audio (.wav) formátumú hangfelvételeket tartalmazhatnak. A jogosításhoz nem kötelező a tagság a DJ Szövetségben, de a tagok igen jelentős kedvezménnyel jogosíthatnak, éves szinten akár több tízezer forintot is megtakarítva.

Emellett természetesen dj tevékenységet végzőknek meg kell felelnie a legális munkavégzésre vonatkozó törvényi előírásoknak (munka- vagy vállalkozói szerződés, számlaképesség, stb.), de ezek értelemszerűen nem a mi hatásköreinkbe tartoznak.

Jeszenszky Zsolt, a Dj Szövetség elnöke

- Melyek a leggyakoribb téves jogi értelmezések, amik a lemezlovasi munkával kapcsolatban felvetődnek?

- A leggyakoribb téves vélekedések a következőek:

- Ha valaki olyan zenét játszik, amihez a MAHASZ-nak "semmi köze"

Ilyen hangfelvétel nincs. A közös jogkezelő törvényi felhatalmazása alapján minden jogtulajdonost képvisel (függetlenül ettől, hogy az tagja-e a szervezetnek), így a többszörözéseket minden esetben a MAHASZ engedélyével lehet csak elvégezni.

- Ha nem játssza le a zenét, nem követ el jogsértést

A szerzői jogi törvény előírásai alapján maga az engedély nélküli többszörözés minősül bűncselekménynek, tehát nem kell ahhoz ténylegesen lejátszani egy másolt hangfelvételt, hogy a bűncselekmény megvalósuljon. Minden, a nyilvános helyen, a DJ pultban, stb. fellelhető, engedély nélküli másolat jogsértő.

- Ha valaki ingyen diszkózik, nem kell fizetnie a zenéért

A hangfelvételek többszörözése minden esetben a jogtulajdonosok engedélyéhez kötött, kivéve a magáncélú másolatot. A magáncélú másolat jövedelemszerzés célját közvetve sem szolgálhatja. Bármilyen vendéglátóhelyen vagy rendezvényen tehát, ahol étel-italárusítás zajlik, így ebből jövedelem keletkezik, kizárólag engedéllyel többszörözött hangfelvételek lehetnek. (Függetlenül attól, hogy az azokat lejátszó személy kap-e külön pénzt ezért.)

- Zártkörű rendezvény

A fentiek értelmében minden olyan esemény, ahol kereskedelmi tevékenység, étel-italárusítás, stb. zajlik, jövedelemszerzés célját (is) szolgálja. Továbbá minden olyan hely nyilvánosnak minősül, ahol a szűk családi és baráti körön kívüli személyek is tartózkodnak. A gyakorlatban tehát engedély nélkül többszörözött zenéket kizárólag olyan házibulin lehet használni, ahol semmilyen árusítás sem zajlik.

- A szórakozóhely már megfizette a jogdíjat az Artisjus felé

A vendéglátóhelyek az ún. nyilvános előadás után kötelesek az Artisjus felé jogdíjat fizetni, ennek segítségével történhet egyáltalán zeneszolgáltatás egy adott helyen. Amennyiben ez kizárólag eredeti hanghordozókról (gyári CD-k) történik, valóban nincs további jogdíjfizetési kötelezettség. Amennyiben azonban hangfelvételek többszörözése (is) történik, ehhez a többszörözéshez szükséges az engedély, a jogdíj.

Számos további tévedéssel találkozunk a jogdíjakkal kapcsolatban, ahogy azok a djfelvilagositas.hu oldalon is olvashatók, de a fentiek a kifejezetten a jogdíjfizetésre vonatkozó téves jogértelmezések.

- Nem konkrétan számszerűsítve csak általánosan tekintve milyen az aránya a jogdíjat rendesen fizető és a „fű alatt” dj-zők számának hazai viszonylatban?

- A MAHASZ közel 2000 felhasználóval áll kapcsolatban, akik a lehetséges jogosítási formák valamelyikét igénybe veszik. Nagyon kevésre, minden bizonnyal 100 alattira tehető azok száma, akik rendszeresen diszkóznak, ám továbbra is kockáztatnak. Az egy-egy alkalommal, ritkán fellépő DJ-k körében valószínűleg magasabb ez a szám, és nehezebb is megbecsülni azt, sokat mond azonban, hogy alkalmi jogdíjat is több százan fizetnek évente, köztük sokan több alkalommal is, tehát ebben a körben is egyre inkább a legális tevékenység válik jellemzővé a veszélyes és értelmetlen rizikózással szemben.

- Milyen büntetésre számíthat, akit tetten érnek jog nélküli másolt felvétel használatán? Mennyire hatásosak az ilyen tevékenységek lebuktatására szervezett razziák?

- Másolt hangfelvételek jogosulatlan felhasználása esetén a bírói ítélet után születő esetleges büntetési tételek, bírság mellett az okozott vagyoni hátrányt is meg kell fizetni, ami hangfelvételenként 320 forint. Ha tehát valakinek van, mondjuk 100 másolt lemeze, mindegyiken 10-15 hangfelvétel (vagy kb. ugyanilyen mennyiséget tárol a laptopján), akkor 3-500 ezer forint közötti összeget kell megfizetnie.  (A 100 lemez nem is sok egy DJ-nél, tehát a tényleges összegek ennél akár jóval magasabbak is lehetnek – nem éri meg.) Az évek óta zajló ellenőrzések nagyon sikeresek, ezeknek köszönhetően jelentősen megnőtt a jogszerű zenefelhasználás aránya a DJ-k körében, s szerencsére a fenti számokból látszik is, hogy ma már igen túlnyomó többségben vannak a zenét legálisan használó DJ-k.

- Ha mondjuk, én most dj-nek állnék, nagyságrendileg éves szinten mekkora összeget kellene jogdíjként befizetnem?

- Az összeg éves szinten nagyságrendileg 100 ezer forint körüli, a DJ Szövetség tagjainál (amennyiben előző évben eleget tettek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek) valamivel ez alatt jön ki a vége, ha valaki nem tag, akkor valamivel több.

- Szükséges-e a lemezlovasoknak dj vizsgát tenniük? Hol van erre lehetőségük?

- A DJ-k számára a legális munkavégzéshez DJ vizsgát nem kötelező tenniük. Továbbra is létezik az Országos Képzési Jegyzékben a "hanglemez-bemutató", mint szakma, és ehhez profi, magas szintű tanfolyamot tudnak elvégezni, melynek végén vizsgáznak, és így államilag elismert képesítést szerezhetnek. Jelenleg az Európai Fény- és Hangakadémia (www.efha.hu) kínál ilyen képzéseket.

Linkajánló

Azok számára, akiket részletesebb érdekel a téma mindenképp érdemes ellátogatniuk a djfelvilagositas.hu/kiskate és djszovetseg.hu/tudnivalok oldalakra, ahol a részletekbe menő kérdéseikre is választ kaphatnak."

Forrás: Zenész Magazin, XXI. évfolyam, 2013/I. szám., 27-28. oldal

Egy kis kedvjavítóval a pult mögött

A múltkor egy Luciano b2b Sven Vath videó adta az ihletet, hogy a drunken vs overdose dj témát felvessem. Személy szerint mélységesen felháborít, amikor a lemezlovas - aki elsősorban nem a saját, hanem a belépőért súlyos pénzeket kiperkáló közönség hangulatáért felelős - magáról megfeledkezve, tántorogva vagy beszívva bohóckodik a pult mögött. Az ominózus Luciano b2b Sven Vath szett olyan, mint egy homoszexuális tornaóra. A két férfi enyhén természetellenesen ölelgeti egymást, majd Sven a csimpánzok ügyességét meghazudtoló módon kapaszkodik fel a pult fölötti fémrúdra. Hogy részegek voltak, vagy beszívtak? Ki tudja. Viccesnek vicces, másrészt szánalmas is, hogy ily módon rombolják a verejtékes munkával felépített imidzsüket. Sven-nek nem ez az egyetlen drunken performance-sza, a 2000-es Love Parade-n is igencsak tántorogva tolja egy köldökvillantós posztóba burkolózva. Tálentumát jelzi, hogy még így is olyan szettet tol, ami másoknak józanul sem menne. Persze nem ő az egyetlen addict a német dj-k között, Westbam mája miatt is aggódhatunk. A nagy ceremóniamester - és lelkes fogyasztó - hírében álló kopasz vesztfáliai legény szintén az egyik Love Parade-os videón kicsit koordinálatlan mozgáskultúrával fűszerezve az orrával szkreccsel és gyermeki örömmel az arcán bambul a tömegre. Szerintem normál hőfokon pörögve eszébe se jutna az embernek. Mr. Lódoktor Fatboy Slim a ketamin-függő mesélt egy érdekes sztorit, amit a megboldogult Check Magazinban olvastam. Egy klubban volt éppen, amikor a marihuána füstjétől megpilledt lemezlovas felrakott egy nagy üdvrivalgást kiváltó zenét. Erre a dj fogta magát és lement táncolni az emberek közé. Annyira jól érezte magát, hogy észre sem vette, hogy a track szépen lecsengett. Erre a közönség bőszen lapogatni kezdte a vállát, hogy ügyes vagy srác, de nem ártana feltenni a következő lemezt. Konklúziót vonva nem azt mondom, hogy a dj-k ne fogyasszanak semmit, hisz ez rájuk van bízva, viszont tudják hol a határ és ez ne menjen a teljesítményük rovására. Nektek mi erről a témáról a véleményetek?

From the background 7: Martin Buttrich

Martin Buttrich neve jól cseng a techno szcénán belül. Ez nem is csoda, hiszen Timo Maas oldalán több, mint 100 release-nyi stúdió partnerkedés után ki is jár neki az elismerés. Hogy mégiscsak az utóbbi években találkozni vele face-to-face annak egyszerű oka van: megunta a csendestárs szerepet és a saját lábára akart állni. Jelentem ez sikerült, szólópályafutásának csúcspontját 2010-ben első egész estés LP-jével a Desolat-on megjelent, a kifinomult techno és house hangzásokat mesterien ötvöző Crash test-tel jegyezte. És itt még koránt sincs vége a karrierjének…
Gondoltátok volna róla, hogy pop zenét is írogatott, egészen pontosan a Sugarbabes csajtriónak? Hogy funky és italo house kitérőt is tett a Sounds Of Life tagjaként (Andy Bolleshon, Dirk Ziemens oldalán)? Tudtátok, hogy még Grammy-díjra is jelölték Tori Amos Don’t make me come to Vegas című számához készített átiratáért? Hogy manapság Martin a tech-house guru Loco Dice-nak segít be a studióban? Én mondom csupa profizmus és egyben meglepetés ez az ember. Nézzük milyen fontos mérföldkövek kötődnek a nevéhez.

A kilencvenes évek közepe a keményebb hangzások jegyében telt. Ekkor keltette életre a három jóbarát Andy Bolleshon, Timo Maas és Martin Buttrich a beszédes nevű Kinetic A.T.O.M. formációt. Első single-jük az 1996-os Impossible trigger (Phuture Wax) letarolta a klubokat. Idő közben Timo és Martin úgy döntöttek visszavesznek a BPM-számból, s Timo Maas nevét futtatva energikus techno zenék írásával folytatják az együttműködést. Ez egy nagy húzás volt, hiszen később szinte összenőttek a studióban több, mint 100 produkción dolgoztak közösen. Csak néhányat említenék a teljesség igénye nélkül: Der Schieber, Twin town, Killin me, Riding on a storm, Ubik, Shifter, Help me. A kollab remixek felsorolása is eltartana egy ideig, legyen elég annyi, ahol felbukkant a Timo Mass név ott Martin is ott volt, csak a háttérben.
Mivel azonban nemcsak uniformizált techno témáik voltak, más álneveken és más hangzásokban is kipróbálták magukat. Említést érdemel ezek közül a Mad Dogs (T. Maas, Buttrich, Andy Bolleshon és Leon Alexander), az Orinoko (Timo-Martin-Andy), az [O] (ugyanebben a felállásban) és a Digital City (Martin-Andy).

A Mad Dogs Better make room-jával egy újabb klubklasszikust írtak a fiúk. Ennek főleg a 2001-es Silver Planet-nél kiadott James Holden remixe fogyott jól. Az Orinoko azon ritka fegyverténnyel dicsekedhet, hogy mindegyik EP-jük a slágerlisták magas pozíciót ostromolta, s nem oktalanul. A sort ’97-ben nyitó Mama Konda ügyesen használta fel a tribal és afrikai népzene elemeit. Eme receptet a ’98-as Vila Nova szinte lemásolta. Két évvel később jött egy újabb choon, az Island, ami Nalin & Kane örökérvényű Beachball-jának nyomdokain haladva megteremtették Ibiza új hímnuszát. Addig éltek, amíg meg nem haltak…
No nem ennyire egyszerű a történet, hiszen hősünk kicsit belefásulhatott a status quo-ba, ugyanis a babérokat az egyfolytában a világot dj-ként járó Timo Maas aratta le. 2006-tól aztán egyre több Martin Buttrich nevével ellátott produkció bukkant fel a világhálón, olyan label-ek gondozásában, mint a Four:Twenty, a Poker Flat és a Planet-E. Profin összerakott, finom atmoszférákkal és főtémákkal operáló zenéi szinte mindenkinek tartalmaznak valami szerethetőt. Én mondom nektek: erről az úriemberről még nagyon sokat fogunk hallani a közeljövőben!

Lapozgató Vol.4.: Luke Chable

The music is okay! - a Check Magazin 2003. decemberi számának mini interjúja az ausztrál prog, break fenoménnal Luke Chable-lal.

"Luke Chable az ausztrál, pontosabban Melbourne-i szcéna titkos fegyvereként volt számon tartva az utóbbi években, de köszönhetően Luke óriási népszerűségének és a folyamatos himnuszokká váló remixeinek, illetve saját produkcióinak, már ez a misztikum is a multé. Luke Chable személye jelenleg senki előtt sem titok, aki egy kicsit is jártasabb a progressive sound világában. Jelenleg ő Melbourne büszkesége és hosszú idők óta a legnagyobb és legmasszívabb sikert arató producer a szigetországból. A tavalyi évben - 22 éves korában - már több, mint 20 produkció fűződött a nevéhez. Ez a teljesítmény, ilyen fiatalon, nem szokványos pályafutást sejtet. Ha pedig még hozzátesszük, hogy 2003-ban Luke Chable készítette az év legjobb remixeit - PQM 'You are sleeping', Sasha 'Cloud cuckoo' - valamint a NuBreed haverral, DB aka Danny Boniccivel közös saját szerzeménye ('Ride') a legnagyobb kultusznak örvend mostanság,, senkis em vonja kétségbe személyének jelentőségét. Epikus, ugyanakkor előremutató és technikás hangzása van annyira jellegzetes és egyedi, hogy leírjuk: megszületett a Chable sound! Közös projektjeire is röviden fényt derítenénk: Quest, Dark Alley (Ivan Gough és Phil K társaságában), ACL (Austin Leeds és Martin Accorsi kollaborációjával), Digital Mind Control (ismét Ivan Gough segédletével), Lostep (Phil K-vel közösen)!

— Check: Hogyan definiálnád saját hangzásodat?
— Chable: Úgy érzem, hogy nem egy különleges hangzás az enyém. Mindig a zeneiség, a progressive house és a break játsszák benne a főszerepet. Érzelem és groove, talán ezek az összetevői.

— Check: Mi a titkod, hogyan sikerült fiatal korod ellenére ekkora népszerűségre szert tenned a közönség és legfőképp a szakma köreiben?
— Chable: Erre talán nem nekem kellene válaszolnom. Sosem ragadtam le az aktuális sikereimnél, mindig túlnéztem azokon és újabb kihívások elé állítottam magam. Például nem szeretnék csak és kizárólag a dance szcénában érvényesülni a következő 20 évben. Feltett szándékom filmzenét komponálni és teljeskörü, jövőbe vezető ambient utazásra invitálni mindenkit.

— Check: Kik azok a producerek, akikkel szívesen dolgoznál még?
— Chable: Timo Maas és az ő csapata, James Holden, Satoshi Tomiie, na és persze Sasha. Ők azok, akik képesek másfajta távlatokat megnyitni a zenében és számomra abszolút tanértékű, ha más lehetőségek nyílhatnak a zenémben ez által."

(Forrás: Check Magazin, 2003. december)

Labelhopping III.: Sounds Good, Superfly, Vapour

A Labelhopping rovat harmadik részében két német és egy ausztrál kiadó kerül górcső alá. Továbbra is a house ösvényén haladunk.

Sounds Good Records: A düsseldorfi székhelyű Sounds Good Records-ot 1995-ben Dieter Voss és a Saints & Sinners duó oszlopos tagja Wilfried Belz alapította (a formáció másik tagja ugyebár a legendás Van Bellen aka Jörg Querner). A label olyan hangzásra specializálódott, ami a prog house, a minimal techno, a tribal, az acid és a chill house keveréke volt. Hogy mikor melyik került előtérbe, az mindig az adott előadótól függött. Apropó előadók. Az elmúlt 16 évben igencsak tekintélyes bázist sikerült építeniük a fiúknak. A Sounds Good csapatot erősítette, Van Bellen, mint a Dove Beat ('La Paloma'), Saints & Sinners ('Summernight', 'Pushin Too Hard') és Sven Oliver (Escape, Dawn/Dusk). A katalógus bővítésébe besegített egy-egy release erejéig Andre Nalin és Ralf Beck (Nalin & Kane), a World Clique is. A label átvészelte a hagyományos kiadók kivéreztetését, s manapság is hallatt magáról egy-egy kiadvány erejéig. A legutóbb például a Saints & Sinners duó 'Echo Of The Night'-ját hozták ki.

Superfly Records: Végy két isteni tehetséggel és kiváló hallással megáldott producert, akik remekül menedzselik magukat és sok mindenkit ismernek. A Superfly Records szíve és lelke a Nalin & Kane duó volt, akik a progressive house-trance kiadójukat 1995-ben alapították. A lemezkatalógusuk rá a példa (egy-két gyengébb darab kivételével), hogy a németek nemcsak a techno-ban alkottak nagyot. Aki megszerzi és végighallgatja a Superfly katalógust minden bizonnyal elégedetten dől majd hátra a karosszékben. Ugyebár itt jelentetett meg lemezeket a Nalin & Kane ('K-People', 'Beachball', 'Talkin About', 'Open Your Eyes', 'Live at The Crystal Palace'), Moguai ('Beatbox'), Laguna Seca ('The Flow'), Sinus ('Blob'), Dj Gordon ('Moonshine Boogie'), Oliver Moldan ('My Destiny'), Bush II Bush ('The Piano Track') és Van Bellen ('Let Me Take You' - szenzációs N&K remixben) is.

Vapour Records: Hogy már réges régen nem (csak) Európa az elektronikus tánczene központja nem újdonság. Anno emlékszem nem kis hátránnyal kellett megküzdjenek a tengerentúli kiadóknak, mivel az európai label-ek jobban benne voltak a zenei vérkeringésben. Ausztráliában is számtalan őstehetség (Anthony Pappa, Infusion, Luke Chable, Kasey Taylor) élt és ténykedett ekkoriban, akik a távolság miatt csak lassacskán tudtak „odajutni a fazékhoz”. Kasey Taylor 1998-ban belevágott a nagy bizniszbe, s tessék: a sikerszéria azóta is töretlen. Az alapanyag: house alapok, progressive körítés, helyenként átevezve goa felségvizekre. Persze a sikerhez rajta kívül további előadók is kellettek. Csak néhány név és zene a teljesség igénye nélkül: Rush ('Regret'), Ocean Wave ('Velvet'), Highland ('No Way Out'), Luke Chable pres Quest ('The Sheperd'), Fitalic ('Viewpoint'), Chris Micali ('God Save Us').

Grey pres My Classics Vol.3

Míg az előző epizódokban Oliver Lieb és Chris Cowie lázban égtem ezúttal a belga Laurent Véronez három darabját is bemutatom a 'My Classics' harmadik részében.

Van Bellen - Let me take you (1997 - Epidrome)

Jörg Querner örökérvényű klasszikusa. Egy hipnotikus groove-val nyitunk, ami végigkíséri az egész kompozíciót. Erre mesterien rá lett úsztatva egy string, ami egyszerűen mesés. Először egy válogatás cd-n találkoztam a szám rádióbarát verziójával. Tekintve, hogy a dallamosabb dolgokat favorizáltam azidőtájt, annyira nem győzött meg, de végül átmásoltam magamnak kazettára. Többszöri hallgatás után aztán felfedeztem a zsenialitását, hiszen minden egyes másodperce szórakoztat és utaztat. Egyébként a Superfly Records-nál megjelent vinyl-en szereplő Nalin & Kane verzió is brutálisan jól szól, a srácok továbbgondolták az eredeti sémát plusz hangulati képekkel.

Nalin & Kane - Live at The Crystal Palace (2000 - Superfly Records)

Ha már Nalin & Kane-nél járunk ragadjunk le még egy picit. Jómagam nem is a duó két megaklasszikusáról a 'Beachball'-ról és a 'Talkin about'-ról ejtenék szót, hanem egy kvázi mellőzőtt szerzeményükről a 'Live at The Crystal Palace'-ról. Tipikus nehezen beszerezhető darab, vagy 7-8 évbe telt mire a 4 perces erősen vágott verzió (és a viszonylag felejthető Bedrock átirat) helyett szert tettem az Original és Alternative Club mixre. Az Original mix egy atmoszférikus break utazás egy csipet 4/4-el, az Alternative Club mix nagyjából ugyanaz, csak végig 4/4-es alapokra helyezve. Csillogó, sugárzó darab.

Body-Shock - Sleepless (2000 - Bonzai UK)

Az L-Vee & Dj Ghost fémjelezte projekt a karakteresebb, helyenként már hard-ba csúszó trance ágat képviseli. A 'Sleepless' ennek ellenére egy valódi progressive house-trance hibrid szerzemény lassú, körültekintő építkezéssel megbolondítva. Hangulatilag rendkívül összetett, én nem tudom megunni. Anno Sasha menedszere Guy Ornadel pörgette a Muzik Magazine Cd-mellékletén. Azóta valósággal beleszerelmesedtem. Meglepő lehet, de még a jó öreg Tom Wax is felpakolta a 'Mix Trax Vol.4.' című válogatására.

Indoctrinate - Feeling you (1999 - Tranceportation)

1999-ben nemcsak az euro trance élte a fénykorát. Olyan darabok is napvilágot láttak, melyek progressive alapokra építkeztek mérsékelt melódiával. A 'Feeling you' is ilyen, ami egyébként szintén L-Vee nevéhez fűződik. Szép intro némi break betéttel, majd alaposan belehúzunk. A kiállás hangulatában nekem BT 'Flaming June'-ját idézi. Bámulatos zongoraszólót kapunk egy flangelt string társaságában. Aki ismeri Slam Jr. 'Strictly Trance Symphony'-ját annak ismerős lehet, én először a 'Mystery Trance' válogatáson hallottam. Kortalan darab.

Planisphere - So many ways (Force Mass Motion remix) (2000 - Bonzai Trance Progressive UK)

L-Vee és George Petkidis projektje a Planisphere. A duónak voltak nagy dobásai, ezek közé tartozik a 'So many ways' is. Nekem igazából nem is az eredeti megoldás a lenyűgöző, hanem a Force Mass Motion által átgyúrt még progressive-ebb verzió. Michael Wells okosan a kiállást még tovább finomította, a dobszerkót a rá jellemző stílusjegyekkel látta el. A kettő kombinációja pedig egy ütős egyveleget képez. Ötcsillagos lemez. Folyt köv.

Labelhopping II. - Eve, Hook, Whoop!

A cikksorozat második írásában is folytatódik a brit hegemónia. Ezúttal is három, az elmúlt
évtizedekre nagy hatást gyakorló labelt veszünk górcső alá.

Eve Records: Az Eve gyökerei egészen 1995-ig nyúlnak vissza. Az ezt követő 8 évben 53 single-t és számtalan albumot jelentettek meg. Hangzásukat tekintve jól megfért egymás mellett az acid-del nyakonöntött hardtrance és a millenium idején nekilendülő prog house és trance keveréke is. Érdekesség, hogy a label társalapítója Pablo Gargano jegyzi a megjelenések legalább felét. Az Eve, mint label ma is aktív, egy hosszabb szünet után új irányokat kerestek és találtak maguknak. Zeneileg az elektro-tól, a tech/deep house-on át a trance-ig minden belefér a profiljukba.

Előadók és itt megjelent számaik: Pablo Gargano (Trance in Saigon, Holding you tight), David Forbes (Questions must be asked), Markus Schulz (You won't see me cry), Dakota aka Markus Schulz, (Lost in Brixton), Carissa Mondavi (Solid ground).

Hook Records: A Hook-ot 1993-ban alapították a skóciai Aberdeen-ben a Bellboy Records testvérlabel-eként. Míg az Eve-nél Gargano vitte a prímet itt Chris Cowie ontotta magából a jobbnál jobb release-eket, különböző álnevek alatt. Mint a blogon korábban már olvasható interjúban mondta, itt azok a zenék jelentek meg, amik a Bellboy-os house/tech hangzást dúsították fogyaszthatóbb elemekkel. Az így létrehozott hipnotikus, a prog house és a goa határán lavírozó darabok révén a kiadó világhírnévre tett szert, lemezeiket Tiesto-tól kezdve Paul Oakenfold-ig mindenki pörgette. A Hook-nál olyan elsimert előadók ténykedtek, mint a Transa testvérek, az amerikai Christopher Lawrence, a multitálentum Chris Cowie és a két release után elnémuló Sandra Collins. Napjainkban újra nekiálltak a kiadásnak, a régi release-ket jelentetik meg digitális formában gondolva a mai fiatalokra is.

Előadók és ismertebb számaik: De Niro (Revolver), X-Cabs (Adena, Infectious, Cut to zero), Dawntreader (Mission) (mind Cowie projekt), Transa aka Dave & Brendan Webster (Prophase, Enervate), Christopher Lawrence (Shredder, Rush hour), Sandra Collins (Flutterby).

Whoop! Records: A Whoop!-ot 1994-ben grundolta Joel Xavier (aka Ground Zero) és Andy Lekker. A Whoop! is az izgalmas house sound-ot célozta meg, ami ha kellett deep-be hajlott, ha kellett a tribal került a fősodorba. Egyedi, másokkal nem összetéveszthető megszólalásuk egy jó időre tartósította helyüket a legjobb kiadók között. A zeneiparban megváltozott körülmények azonban őket is térdre kényszerítették. Aki egy kicsit közelebbről szeretne megismerkedni a label munkásságával mindenképp szerezze be a Whoop! Classics 1-et, amit Tarrantella aka Chistopher Roy Bourne állított össze három 50 perces dj mix formájában. Ezen saját és Redanka-val közös számai szerepelnek, néhány remix társaságában.

Előadók és számaik: Dominion aka Nigel Dawson (Lost without you, 11 hours), Tarrantella aka Chistopher Roy Bourne (Saturn, Karma), Redanka aka Andrew Thomas Holt (Scent of love), Kayestone aka Ricky Stone & Derek Kaye (Atmospheres). Folyt. köv...

Labelhopping I. - emlékezés egy éra legjobbjaira

Ismét egy újabb cikksorozatot indítunk. Ezúttal olyan label-eket gyűjtünk össze, amik munkásságuk során számtalan színvonalas s egyben felejthetetlen kiadvánnyal gazdagították az EDM-kollektívát.

Limbo Records: Még, hogy a skótok színtelen-szagtalan népség!? A Limbo az egyik leghíresebb skót label, amit a progressive house irányzat megteremtőjének tartanak. 1992 nyarán alakult a kiadó, amit Billy Kiltie vezetett. Érdekesség, hogy az első három Havana és Gypsy release-k mind 20 ezernél nagyobb példányszám keltek el. Egyébként hangzásukat az elején etno elemekkel is fűszerezték, idővel a progresszív trance és house vékony mezsgyéjén lavíroztak tovább. Elméletileg a mai napig aktív a label, bár 2002 óta elég ritkán jönnek ki dolgok náluk. Ezek digitális megjelenések illetve újramegjelenések. Nézzük kik is tartoztak a csapathoz és milyen klasszikusokkal gyarapították a szcénát. Havana aka Graham Drinnan, Richard Miller, Anthony Scott MacKinnon (Ethnic prayer), Gypsy aka Graham Drinnan (I trance you), Winc aka Josh Wink (Thoughts Of A Tranced Love), Fade aka Chris Fortier & Neil Kolo (Heaven to heaven), Seafield aka Chris Sokrati, Nick Stevens & Marc Mitchell (Twisted), Noel Sanger (Subterfuge), CLM ak CL MacSpadden (Centrode).

Yeti Records: 1995-ben alapított belga label. Amíg nem talált rá igazi, konvencióktól és sablonoktól mentes trance sound-jára inkább house-ban utazott. Ezt jól jelzi, hogy olyan klasszikusok is megjelentek náluk, mint Green Velvet 'Flash'-se, Josh Winx 'Don't laugh'-ja és Joe T Vanelli ft 'Playing with the voice'-sza. 2006 óta az ő katalógusuk sem frissül. Említésre méltó produkciók és előadók: D'Argento aka Gert-Jan Bijl (This summers breeze), Maracca aka Ernst Bijlsma (Invocation), Viper aka Bart Grinaert & Marc Van Campenhout (Blue sunshine), Saucerman aka Matthias Hillebrand & Timothy Kleinert (Aquarius), Blue Screen-Green Screen-Yellow Screen-Red Screen aka Frédéric De Backer & Sam Paquet (You & me, Destination hell, Out of time, New York Phillharmonic).

Fluid Records: A label-t az Evolution (Jon Sutton, Barry Jamieson) duó alapította 1996-ban. A progresszív trance-house kiadó óriási sikerre tett szert, ám végül 2002-ben kivonultak a piacról (ahogy a prog sötétebb- tribalosabb vonala lett a menő). Olyan neveket gyűjtöttek össze, mint Andy Ling (Calling angels, Fixication), Christian West (Rotation, Eterna), Arrakis UK aka Barry David Jamieson & Jonathan Sutton (nem összetévesztő a Kai MacDonald és Thomas P. Heckmann alkotta német Arrakis-szal, Medusa). Mana aka Barry Jamieson. John Sutton, Lysa Oldhams. Guy Oldhams (Psionic), Evolution (Phoenix, Crocodile man, Jimmy Van M aka Jimmy Van Mallaghem (E.C.I.-P.S.), Boyd Westerman, Taylor, Jamez, Kenny Shifter, Force Mass Motion és The Digital Blondes.

Fekete csütörtök: két letaglózó hír

Úgy néz ki a csütörtök a szomorú események napja volt. Flashtech barátomtól kaptam egy üzit, melyben azt írta, hogy a Radio Next határozatlan időre felfüggeszti a műsorszórást. A rádió honlapján a következő tájékoztató olvasható a leállásról: „Egyszer minden véget ér – tartja a mondás. A Rádió NEXT 2007 májusában indult útjára, 2010. október 12-én éjfélkor pedig határozatlan időre elhallgat. A döntésünk régóta érlelődött, a tegnapi nap folyamán pedig végső elhatározásra jutottunk. Minden hallgatónknak szeretnénk megköszönni az eddig támogatást és bíztatást, amivel segítettétek munkánkat... A Rádió NEXT kimondva-kimondatlanul sajnos nem érte el azt a hatást a magyar közönség körében, amelyet szerettünk volna. Mi minden pillanatban igyekeztünk legjobb tudásunk szerint végezni az üzembentartói feladatokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy jó néhány hiányossága volt a rendszerünknek, a gyakori meghibásodások miatt pedig jelentősen hátráltattak minket abban, hogy hallgatótáborunk létszámát folyamatosan növelni tudjuk. A határozatlan idejű szünetünknek elsősorban mégis anyagi és motivációs okai vannak. Nem titok, hogy rengeteg online rádió üzemel kis hazánkban, a hatályos szabályozások pedig saját véleményünk szerint nem segítik elő az elsősorban hobby-céllal fenntartott adók működését. A Rádió NEXT éves költségvetése a szerverbérleti díjakkal együtt csaknem 500.000 Ft-ra rúg(ott), amelynek csak egy kis részét tudtuk bevételeinkből fedezni, a többit saját fizetésünkből álltuk. Részletes lebontást nem közölhetünk a jogvédő szervezetekkel érvényben lévő szerződéseink rendelkezései miatt. Bármekkora is a kezdeti lelkesedés, ezt sajnos a „piszkos anyagiak” meg tudják mérgezni, ahogy ez sajnos szépen lassan velünk is megtörtént. Hogyan tovább? Nos, több verzió lehetőségét mérlegeltük, a végleges mégis a határozatlan idejű szünet lett. A Rádió NEXT üzemeltetését NEM adjuk át senkinek, alapítóként továbbra is fenntartjuk magunknak a jogot a rádió weblapjának (és minden elemének), illetve bármely hanganyagának a használatára. Annak érdekében, hogy rádiónk „romjaiból” mások ne építhessenek egy, a NEXT alapelveivel össze nem egyeztethető rádiót, a nextradio.hu és radionext.hu domain-eket nem szüntetjük meg, azok fenntartási díjait évről-évre továbbra is befizetjük. Terveink szerint a weblapunk sem válik elérhetetlenné majd egyik napról a másikra, ez ügyben még folynak az egyeztetések a tárhelyet üzemeltető céggel. Végül pedig miért pont október 12. lett az egyelőre utolsó adásnapunk? Nos, a következő 2 hétben két műsorvezetőnk is 150. adásához érkezik, a hetek óta előkészített jubileumi különkiadásokat pedig nem szerettük volna nem eljuttatni hozzátok. Október 7-én (csütörtökön) misja, október 12-én (kedden) pedig Szanszy vár Titeket, hogy méltó módon „hibernálhassuk” kedvenc csatornánkat. Hogy visszatérünk-e valaha? Nos, ez a jövő kérdése, határozott választ nem tudnánk rá adni. Egy biztos, ha a jogi szabályozások bármikor kedvezőbb feltételeket biztosítanának a NEXT üzemeltetésére, akkor még hallani fogtok rólunk. Köszönjük mindenkinek az elmúlt 3,5 évet, sziasztok.”

A másik korántsem derűs hír, hogy limfómában elhunyt a detroiti house legenda Aaron Carl. A halálos kórt nemrég diagnosztizálták a 37 éves dj-nél, ami már előrehaladott stádiumban volt. Bár még reménykedett, hogy legyőzheti a rákot, bizakodó facebook bejegyzése után néhány órával barátai ugyanitt sajnos már csak a halálhírét tudták közölni. Emlékezzünk rá legismertebb zenéivel!

Dance Naked

If there is heaven

Saviour ft Rennie Foster

My house

From the background 4: Riccardo Ferri a csendestárs

A ’From the backgound’ negyedik részében egy olasz fiatalembert szeretnék bemutatni nektek, aki számtalan sikeres megjelenést tudhat maga mögött, csak nem a saját neve alatt. Zömében Mauro ’Lizardman’ Picotto release-k társproducereként találkozhatunk vele a lemezborítókon, de ez nem azt jelenti, hogy ne állna meg a saját lábán.

Ricardo Ferri 1975-ben Firenzében született. Klasszikusan képzett zenész, aki tanult zongorázni, de az elektronikus zene is legalább annyira érdekelte. Így nem véletlen, hogy 1994-ben mentorával Stefano ’Sandy’ Dian-nal Vicenzaban éltre keltettek egy új techno/trance label-t a Magnetik-et. Zenéje felkeltette Mauro Picotto figyelmét, aki a Media Records csapatába csábította. 1996-ban az érkezésével a Media elmozdult az undergroundabb zenék irányába. Mauro-vel készített első lemezüket a ’The test’-et egy új label az Underground indítójának szánták. Az itt munkálkodó csapat Riccardo-ból, Mauro-ból és Andrea Remondini-ből állt. A közreműködő vendégek olyan olasz techno/trance dj-k közül kerültek ki, mint Mario Piú, Gabry Fasano, Joy Kitikonti, Ricky Le Roy, Bismark, Saccoman, Tony H és néhány Appennineken túli arc is csatlakozott hozzájuk, így Dj Gee, Simon Foy és Marco Zaffarano.

Riccardo produkciói a 'Lizard' 1998-as megjelenésével kaptak egyre nagyobb nemzetközi figyelmet. Ezt olyan további sikerszámok követték, mint a 'Pulsar', az 'Iguana' és a 'Komodo'. Valljuk meg ezek a zenék eléggé kommerszek voltak, így nem csoda, hogy Ric igazi énjét a release-k B-oldalán elkövetett undergroundabb hangvételű átirataiban tudta kibontakoztatni. 1996 és 2001 között Ricc számtalan BXR, Underground és Sacrifice megjelenésnek volt közreműködője. 2002-ben Mauro-val együtt dobbantottak a Media Records-tól, hogy inkább a saját dolgaikra tudjanak fókuszálni. Megalkották a Bakerloo-t, ami a Meganite és Alchemy allabel-eket foglalta magában.

Ricc egyre inkább a live performanszok világában merült el, s saját számait kezdte el élőben remixelni egy mixer, egy sampler és pár egyéb kütyü segítségével. Az élő műsor, ami nagy siker volt Olaszországban, 2002. május 25-én debütált a Gatecrasher-ben majd ezt követően számtalan európai és az öreg kontinensen túli fellépésén is bizonyította létjogosultságát. 2004 nyarán a Meganite heti rezidenciát kapott az ibizai Privilege-ben. A záró bulin felcsendült live szett egyben a koncepció végét is jelentette, mivel Ferri beleunt a rengeteg felszerelés állandó mozgatásába. Alternívaként egy olyan masinát fejlesztett ki, ami egyszerre ötvözte a sok "vas" képességét. Ezt a 2004-es Timewarp fesztiválon sikerrel le is tesztelte. A produceri oldalról nézve Ricc napjainkban is majdnem mindegyik Alchemy-n megjelenő zenéhez köze van. Reméljük még nagyon sok emlékezetes zenével lep meg minket!

Néhány release, amihez Riccardo Ferrinek is köze van

Komodo, Lizard, Pulsar, Iguana, Like this like that, Proximus, Verdi, Back to Cali, Evribadi, Funkytek, New time new place, Taotek, Reborn, Alchemist

Érdekes összefonódások 4: a helvét armada

A PTF törlése óta nem jelentkezett új résszel az érdekes összefonódások című rovatunk. Ezt az időszakot akár az erőgyűjtés hónapjainak is nevezhetjük, hiszen most újult erővel vesszük elő a nagyítót és a böngésző szemüveget, hogy az előadók közötti szövevényes viszonyok útvesztőjében rendet tegyünk. Ezúttal egészen Svájcig utazunk, ahol nem a bernáthegyit, az alpesi csokoládét, vagy a méregdrága órákat vesszük lajstromba, hanem a zürichi bázisú Unreleased Digital kiadó művészeit mutatjuk be egy kicsit. Az igencsak aktív kollektíva jó néhány sikeres projektet adott a house szcénának, no de nézzük is melyek is ezek.

Mindenképp a sorban legelőre venném a rangidős Daniel Portman-t, aki szinte egycsapásra lett svájci nemzeti hős, új vonalas house zenéivel, melyek tökéletesen ötvözik a ropogósabb elektro és tech megoldásokat, miközben légies string-ekkel ad egy kis érzelmi töltetet az egésznek. A 2007-es 'Backside/Evolution' volt az első Unreleased Digital-nal megjelent EP-je, de az első pozitív visszhangokat a 'Port One' hozta meg a számára, amiről főleg a 'Cerberus' tarolt a klubokban. Remixerként sem tétlenkedett, hiszen saját stílusjegyeivel látta el Sultan és Ned Shepard 'One day'-ét, valamint az örök klasszikus 'Greece 2000'-et. Mindkettőt hallva szinte megáll az ütő az emberben annyira zseniális verziók. Daniel nem is ült sokáig a babérjain, hiszen olyan szenzációs darabok követték az előbbiekben felsoroltakat, mint a progresszív mennyországot megidéző 'Open your mind' és 'Starwarrior', a népzenei motívumokkal operáló 'Baaly' és a kérlelhetetlen tech house-ban utazó 'Back to the underground' és az ugyanezen a szikárabb irányvonalon mozgó 'Port 4 EP'. Egy albuma is megjelent a label-nél 2008 decemberében. A 'Twisted Memories - Poems In C-Minor' gyakorlatilag összegyűjti nekünk mit érdemes Mr. Portman-ról tudnunk.

Christian Beat Hirt (a képen jobbra) a label boss. 2007. júniusában alapította az Unreleased Digital kiadót, ami azóta tonnányi EP-t és hat válogatásalbumot is piacra dobott. Polgári neve nem is biztos, hogy ismerősen csenghet, de mindjárt mondok pár projektjét, amit minden valamire való zenerajongó ismer és szeret. Ő felelős a Passanger 10, a Dinka (a formációt dj-ként vivő Tamara Maria Hunkeler-rel közösen), a Leventina és a Chris Reece (mindkettő Roberto Pagliaro oldalán) monikerek sikereiért. Passanger 10-ként olyan sikerdarabokat jegyzett, mint a 'Mirage', a 'Mikado', vagy épp a 'Waterworld'. A Leventina alterego alatt Chris és Roberto egy kicsivel több dallamot és telítettebb hangzást produkál. Csak, hogy pár emlékezetes momentumot idézzünk fel tőlük, ott volt a 'Nightshift', a 'Sweet southern comfort', a 'Here workin'.

Bizony könnyeim potyogtatva kuncogtam a Dinka név hallatán. Chris és a Dinka-ként dj-ző Tamara Maria Hunkeler lehet nem sokat törődött a hangzatos megnevezés kiagyalásán, egyszerűen improvizáltak. Ugyanez nem mondható el az így kiadott zenéikre, melyeket a gondosan felépített és remekül kivitelezett jelzőkkel tudnék illetni. Sikerdarabok (a teljesség igénye nélkül): 'Temptation', 'Autumn leaves', 'Elements EP', 'Meaningful story'. Igazán termékeny projekt, hiszen három éves fennállása óta két albummal (The temptation 2008 S2 Records, Hotel Summerville 2010 Unreleased Digital) is megörvendeztettek bennünket. És még ki tudja mit tartogat a jövő?

Chris Reece. Rob és Chris újabb közös dobása. A formációval kapcsolatos friss információ, hogy most jelent meg debütáló albumuk az Armada-nál 'The Divine Circle' címmel. Eddig rögös út vezetett, ám a megszokott Deadmau5-féle sound vokállal felturbózva egészen könnyen emészthető, amit kajálnak a népek és nem csak a szakavatott fülek. Kezdésnek ott volt az egyszerű megszólalású 'Del Mundo' a 'Brasil EP'-n, majd a selymesen simogató 'Autumn leaves' Dinka-val, a 'Salvation', a 'Still breathin' Luciana Di Nardo-val és a 'The Notice' Nadia Ali-val.

EDX aka Maurizio Colbella, aki szintén a Helvetic Nerds csapat tagja az eddig felsoroltakkal együtt (plusz még: Rino Cabrera, Andrea Olivia, Nora En Pure, George F. Zimmer, Stanley Ross). Ő sem tehetségtelen figura, elég csak meghallgatni tőle a 'Casa grande'-t, a 'Premiumline'-t, a 'Shy shy'-t és a 'Hoover'-t, valamint Dubfire 'Roadkill'-éhez kreált remixét. Szerintem ő a labelnél dolgozó "kisebb nevek" közül ő hozza legbiztosabban ugyanazt a magas színvonalat minden megjelenésén. Mindenképp meg kell említeni, hogy Dj Tatana-val ők alkotják a Dobenbeck-et is, amelynek a 'Please don't go' című száma óriási sláger volt.
Mint látjátok Svájcban a house-ban is ott vannak a szeren. Egymásnak besegítve egy összetartó kis közösséget sikerült kialakítaniuk, amely remélhetőleg még nagyon sokáig lesz a minőségi zene fellegvára.

Érdekes összefonódások 3.: Solid Globe, Doppler Effect, Embrace és Classified Project

Mivel a legutóbb a Solid Globe életművét taglaltam, úgy gondoltam nem haszontalan, ha utánanézek a csapatot alkotó fiúk (Nic Vegter és Raz Nitzan), honnan is érkeztek a projektbe. Mondanom sem kell, hogy itt is érdekes összefonódásokra találtam, amiről mindenképp írni akartam. Szóval a SG egyik fele Nic Vegter (az első fotón) olyan projektekben ügyeskedett még, mint a Classified Project a Nickelson és az Infernal Machine. A Classified Project (2001-ig Mirko Van Dommelen-nel közösen, majd szólóban) a progosabb hangzású tranceben utazott, s olyan nagy dobásokat jegyeztek, mint a Resurrection (1998) és az Eyecatcher (2001) vagy a Solis - The dolphins (Classified Project rmx) (2001), amelyeket a nagyobb nevek (pl. Nick Warren és Tiesto is) előszeretettel pörgettek. Nagyjából ezt a hangzásvilágot hozta Nic Infernal Machine néven is, melyet Berry van Gardingen-nel közösen álmodtak meg. Egyetlen számuk igazi klubsikernek bizonyult, a Realistic (2000) egyenesen Paul Van Dyk lemezestáskájában landolt (a szám jogait meg is vásárolta Vandit), s igen sokáig tanyázott ott, mint a trance partik egyik igazi felpörgető hímnusza. Azt nem tudni, hogy Chris Liebing is beleszerelmesedett e az ominózus számba, vagy felkérésnek "engedelmeskedett", de tény, hogy jómaga is készített egy változatot, amit Adam Beyer a 2004-es Timewarp-on lejátszott a szettjében. No a Chris féle változat techno orientált volt, de azért érdekes, hogy őt is megihlette eme track. A Nickelson álnév alatt már termékenyebb volt Nic (Aquaphonic - Tiesto remixszel -, World of love, Yin, Black wood/Crystal water), itt inkább már a Solid Globe előörse köszön vissza, már több melódiával és érzelemmel.
Áttérve a duó másik alkotójához Raz Nitzan-hoz ő sem egy zöldfülű a szakmában. Olyan projectek fűződnek a nevéhez, mint a The Doppler Effect (Carol Lee, Peter Kriek, Ariaan Olieroock, Adrian Broekhuyse-zal közösen), a Dark Matter (Adrian Broekhuyse és Armin van Buuren együttműködésével) és az Embrace (Ferry Corsten-nel).
The Doppler Effect egy ötös közös, melyben Raz is ott figyel. 2007-ben kijött eddigi egyetlen számuk a Beauty hides in the deep, amelyet később az Armada lízingelt, s főleg a Blizzard és a John O'Callaghan remixével küldte hódító körútjára. Úgy néz ki Raz mestere az egyszámos sikeralteregó-knak. Dark Matter néven (Adrian és Armin segédletével) egy Van Buuren szám a Sound of goodbye remixe készült el, amit Arminunk pörgetett előszeretettel. Sőt válogatásalbámára a 10 years-re is ez a mix került fel. Szándékosan a végére hagytam a legfrissebb projektet az Embrace-t, amit Raz és Ferry Corsten közösen gründolt. A Flashover Recordings-on 2008-ban kijött szám tarolt a klubokban, főleg a Ferry féle mixe (volt az ASOT-ban, TATW-ban és Corsten's Countdown-ban stb.).
Úgy érzem eme példa is jó mutatja, hogy az egyszámos projektekkel is lehet hírnévre szert tenni, viszont ezt igazából csak a vájtfülű és érdeklődő kluberek értékelik igazán.

Érdekes összefonódás 2: Hardfloor, Fragma, Paffendorf, Bellini, Celvin Rotaine

Ramon Zenker a német techno szcéna mai napig is igen aktív tagja. Persze balgaság lenne csupán ebben az egy skatulyában elhelyezni, hiszen megannyi projektje révén belekóstolt már az ambient, a trance, a dance és a trip hop műfajába is. Egyértelműen legsikeresebb alteregója az 1991-ben életre keltett Hardfloor duó, Oliver Bondzino-val közösen. Talán ezért emlegeti mindenki inkább techno producerként. Ramon első chart-breakerét Honesty 69 - French Kiss címen jelentette meg 1989-ben. Aztán szépen jött a többi, a mai napig bezárólag. Nagyon népszerű és felkapott remixer is, hiszen Mike Oldfielden át a Yello-ig és a New Order-ig rengeteg átiratot készített. Node nézzük az összefonódásokat.
1990-től 2005-ig aktívkodott az Interactive fedőnevű négytagú formáció (Zenker, Schneider, Lissat, Lützenkirchen). Nevükhöz olyan slágerek fűződnek, mint az 1991-es Who is Elvis, a '95-ös Living in your head, és a '97-es Wake up. Szintén a kilencvenes évek elején történt, amikor is Ramon talákozott a kölni dj-vel Mike van der Viven-nel. Felkérte, hogy a Celvin Rotaine nevű alteregójának első számához, az I believe-hez készítsen egy remixet. '95-ben az Edelhez kerültek a szám jogai, amely végigtarolt minden valamire való slágerlistát. Ezután Mike mint Celvin Rotaine dj-zett, Ramon inkább a studózásból vette ki a részét. Nevükhöz olyan nagyobb durranások fűződnek, mint a '95-ös Push me to the limit, '97-ből a Back again és a Theme from Magnum valamint '99-ből a House muzique. 1994-től egzisztáló alteregója Ramon-nak a Mega 'Lo Mania, amit Nils Ruzickával prezentált. Két maradandó slágert hagytak maguk mögött, a '95-ös Emotions-t és a '97-es Circus clown-t. Szintén '94-ben alakult az a producer és dj-team is, amely a Perplexer név alatt tömörült. Ide név szerint Beuer, Schneider, Meyer-Vegner, Olbertz, Albrecht, Zenker, Papenroth tartozott. A névsor hossza is jelzi bonyolult lett volna fellépéseket vállalniuk, így a dj-zést és a fellépéseket Marc Olbertz vállalta magára. 1994-es debüt szingle-jük az Acidfolk nagy sláger volt Európa szerte, másrészt megelőzte a Scooter által naggyá tett skót duda vs techno hangzást. Egy albumot és néhány maxit élt meg a formáció, 1996-ban azonban kifulladtak.
Már ténylegesen a kommerszebb hangzások felé kacsingatva Ramon grundolta a Bellini-t Gottfried Engels-szel. '97-ben aztán minden csapból is az általuk elkövetett Samba de Janero folyt, ami egy brazil szambazene dance adaptációjaként született. Egy album és pár szingle után 2004-ben ők is lehúzták a rolót. Továbbra is a slágeresebb vonalon haladva '98-ban a Paffendorf érája következett. Gottfried Engels és ideig-óráig Tobias Lützenkirchen is húzta a csapat szekerét, amely jelenleg is működik, ám többször átalakult (a videókban megjelenő táncosok összetételére gondolok). Az első valamire való számuk a Ruf mich an volt, majd ezt követte a Smile. A legnagyobb sikerüket kétség kívül a Terminátor 2 fő témájának átiratával érték el még alapításuk évében. Aztán szépen laposodott a felhozatal, manapság a német nyelvterületen oly népszerű hard dance kategóriába sorolhatnánk számaikat (kétséges számomra az is, hogy Ramonnak mennyi köze van még a projekthez). Trancesebb irányt véve — még mindig '98-at írunk — Ramon a két Duderstadt tesóval, Marco-val és Dirk-kel (akik manapság Duderstadt Bros néven iszonyat jó progresszív trance muzsikákat dobnak piacra) kiegészülve tető alá hozták a Fragma projektet.
Első slágerük Toca me címmel jelent meg, ám az áttörést '99-ben ugyanennek a dalnak a vokál változata hozta meg Toca's miracle címen. Ez tulajdonképpen egy bootleg volt, amihez a vokál sávot Coco Star '97-es I need a miracle számából merítették. Mivel Coco és a Fragma gárda egy labelnél, a Positiva-nál volt, így Coco újraénekelve a vokálrészt hivatalosan is megjelenhetett a dal a Fragma égisze alatt. 2001-ben jött első albumuk a Toca, amin olyan slágerek voltak még, mint a Maria Rubia-val közös Everytime U need me, és a You are alive. 2002-ben Duderstadték saját studiót építettek Evergreen-Terrace néven, innestől saját nevükön kezdtek el dalokat és remixeket készíteni. Ugyanebben az esztendőben új énekest próbálgattak Damae személyében, vele vették fel második albumukat, az Emrace-t. Itt olyan örökzöldekkel rukkoltak elő, mint az Embrace me, a Man on the moon (Energy 52 - Cafe del mar remake) és a Time and time again. Dirk és Marco eközben két saját szingle-t is megjelentetett Sunrise és Taking over címen a Gang Gi Records-nál. Harmadik megjelenésuk a Mahananda 2005 -ben látott napvilágot az Afterglow-nál.
2006-ban az Anita Kelsey hangjával felturbózott ötödik szingle a Smile volt, ami szerintem eddigi legjobb saját produktumuk. 2006-ban a Fragma projektet is leporolták, érkezett a Radio Waves Kirsty Hawkshaw-val közösen, valamint egy ütős Ron Van Den Beuken remix-szel megspékelve. 2007 végén a neten már megtalálható volt a Toca me Deadmau5-nak tulajdonított átirata, amit tulajdonképpen a két Duderstadt követett el Inpetto alteregójuk alatt (amit már 1999-ben életre keltettek, csak pihentettek, illetve amely néven már az első megjelenéskor megremixelték a Toca me-t). Igy ismét csúcsra ért a dal.
Még egy viszonylag ismertebb projektről tennék említést, ez pedig a Base Unique, amit Ramon David Haid-dal és Tobias Lützenkirchen-nel együtt alapított. A Base Unique arra volt hivatott, hogy korábbi pop slágereket dancesítsenek a kor igényének megfelelően. Igy született meg a 2002-es Always on my mind (Pet Shop Boys) és a Voyage voyage (Desireless). 2007-ben még hallatott magáról a projekt, ekkor a német Pulsedriver Cambodia-ját szabták át. Na már teljesen belezsibbadt a kacsóm, de szerintem aki átrágja magát az íráson, fejet hajt Ramon Zenker nagysága és tálentuma felett.

Érdekes összefonódások 1.: N.Y.C.C, Stereo Jack, Tank és Schiller

A mai sztori után elég sokat nyomoztam, de azt kell, hogy mondjam megérte. Ugye mindenkinek beugrik az elkövető neve, ha csak számcímeket említek: Das glockenspiel, Ruhe. Igen, igen. Schiller. No és ki húzódik meg a projekt mögött? A kezdetekben nem más, mint Christopher Von Deylen (aki a manapság az egytagúra olvadt team továbbvivője) és Mirko von Schlieffen alkotta eme formációt. 1998-ban robbantottak Das glockenspiel című zenéjükkel, aminek alapját egy harangjáték szolgáltatta. Az elsőnek gagyinak tűnő próbálkozás azonban nyitott kapukon döngetett, így beindult a Schiller szekere, amely elsősorban a dance és trance mezsgyéjén lavírozott. Az 1999-es Ruhe azonban már előrevetítette a chill out vonulatot is, ami mostanság már teljesen előtérbe került. Node nem is a Schiller életmű részletes taglalására akarok most itt fókuszálni, hanem az összefonódásokra. Szóval Christopher, mint oly sok producer nem fért a bőrében és pajtásával a norvég Sören Jürgen Schnakenberg-gel összeállva életre keltette a Tank formációt.

A klipjeikben gonosz kigyúrt fekával operáló performance Can you feel the bass című számával 1997-ban a klublisták elejig repült, noha maga a track nem volt túlbonyolítva. A rigmusszerűen kántált Can you feel the bass beszólás mellé egy fékezett habzású pizzicato dallam társult. Később aztán a sikeren felbuzdulva jött a Return of power, a Welcome to the pleasuredome, a Killerbeat és az I hear those drums. A Tank pszeudó 2000-ben azonban lehúzta a rolót. Ha maradunk Christophernél még megemlíthetjük a Nova projektet, amellyel a '99-es Welcome to the future-t követte el. A szám Van Bellen remixe óriási klubsiker volt világszerte. Sören sem tétlenkedett, több stílusban is kipróbálta magát. Nagyon meglepődtem amikor megláttam, hogy Sören-ünk a felelős a kőkemény technót produkáló Stereo Jack alteregóért. Stereo Jack-nek nem sok munkáját hallottam, de amiket igen azok egytől egyig lebontották otthon a szobám falát (képletesen fogalmazva). Egy kicsit lágyabb vizeken evezve Sören a Humate-tal közösködve hozta ki a Reload-ot Cevin Snitzer álnéven, amely szintén óriási siker lett, csak ezúttal a progresszív trance kedvelők körében. Itt azonban a maistro nem állt meg. Megcélozva a kommersz szcénát lekoppintotta a Beastie Boys Fight for your right-ját, felturbósította így megszületett a N.Y.C.C. projekt 1998-ban. Eme álnév alatt még jópár rock klasszikust darált be (We will rock you, Highway to hell), ám egy egészestés lemez után a megalakulás évében kifulladt a próbálkozás.

Dalban lajstromba vett lemezlovasok

Akkor következzen egy olyan post, amilyen még nem volt. Játék a dalszöveggel. Ütköztessünk két öreg motoros tracket, amelyek mondanivalójában hasonlóak (ismert dj-ket vesznek lajstromba). Az első versenyző Scooterék Hyper hyper-ja, ami eredetileg egy intrumentális szerzeménynek indult, ám az egyik fellépésükön a hirtelenszőke H.P. Baxxter spontán módon szövegelni kezdett. A siker hatalmas volt, és ekkor határoztak úgy, hogy elkészítik a számnak a szöveges verzióját is. Az eredetileg előadott szövegből csak a címadó sor, a Hyper Hyper maradt meg (kiváncsi vagyok milyen lehetett az első, spontán rátolt lyrics), melyet a skót rave-banda, az Ultra-Sonic - Annihilating Rhythm című számából kölcsönöztek (szóval volt némi ötletelcsakilzás). A kislemez első kiadása 50 ezer példányban fogyott, majd a pár héttel később megjelent második kiadásból már csaknem hétszázezer talált gazdára. És a lényeg: a szövegben harminc, a 90-es évek közepén népszerű DJ neve bukkan fel. Ők azok: Westbam, Marusha, Stevie Mason, The Mystic Man, DJ Dick, Carl Cox, The Hooligan, Cosmix, Kid Paul, Dag, Mijk Van Dyk, Jens Lissat, Lenny D, Sven Väth, Mark Spoon, Marco Zaffarado, Hell, Paul Elstak, Mate Galic, Roland Casper, Sylvie, Miss Djax, Jens Mahlstedt, Tanith, Laurent Garnier, Special, Pascal F.E.O.S., Gary D, Scotty, Gizmo.

A második versenyzőnk teljesen más vizeken evezget. A két őrült francia mágus a Daft Punk 1996-os, Homework című debütáló albumukkal nagyot robbantottak. Ezen a korongon bújt meg egy két és fél perces szösszenet, ami a Teachers nevet kapta. Itt azok a producerek, dj-k sorakoznak fel, akikre Thomas és Guy-Manuel, mint tanítómestereire néz fel. Valószínű (vagy nem) az őrült punkok hallottak a Scooter ópuszt, s azt gondolták tovább, mind zeneileg, mind szövegileg (ha maguktól csinálták a dj lajstromot, akkor is csak a harmadikok a sorban). Nézzük a srácoknak kik is voltak a mestereik: Paul Johnson, DJ Funk, DJ Sneak, DJ Rush, Waxmaster, Hyperactive, Jammin Gerald, Bryan Wilson, George Clinton, Lil Louis, Ashley Beatle, Neil Landstruum, Kenny Dope, DJ Hell, Louie Vega, K. Alexi, Dr. Dre, Armando, Gemini, Jeff Mills, DJ Deeon, DJ Milton, DJ Slugo, Green Velvet, Joey Beltram, DJ ESP Roy Davis (Jr.), Boo Williams, DJ Tonka, DJ Skull, DJ Pierre, Mike Dearborn, Todd Edwards, Romanthony, CVO, Luke Slater, Derrick Carter, Robert Hood, Paris Mitchell, Dave Clarke, Armand Van Helden, Robert Armani, Sir John.

Na erre mondják, kinek a pap, kinek a papné. Személy szerint én kiegyeznék egy döntetlenben, hiszen mindkét felsorolásban ott figyelnek a kedvenceim. Jó, mi?

Zenebutik (09-08-30)

Az elmúlt héten végre volt némi mocorgás az új zenék piacán, komolyabb dolgokról persze nem volt szó ezúttal sem, de azért érezhetően kezd egy kicsit újra beindulni az élet az ősz közeledtével.

VADIM ZHUKOV - NINETY NINE E.P. (SEDNA RECORDINGS)

Itt-ott többször emlegettem már, hogy az elmúlt évek egyik legkellemesebb meglepetése az orosz elektronikus zene volt, nem csupán a trance terén, hanem a progresszívebb zenék tekintetében is. Rengeteg tehetség tűnt fel, akik nyugati társaikkal ellentétben jóval kisebb arányban váltak idővel kommersszé, persze kivételek itt is akadtak (Bobina), de általában nem ez lett a jellemző. Talán azt is meg merném kockáztatni, hogy mára az elektronikus zenében az orosz előadó egyfajta minőségi biztosíték az érdekes, őszinte zenékre.

Ennek a hullámnak az egyik első képviselője volt Vadim Zhukov, akinek 2004-es első megjelenése, az Exit azonnal az egyik kedvencemmé vált. A 23 éves moszkvai srácnak tehetségéhez képest sok szerencséje nem volt a kiadókkal ezután: az Exit és utána a Nothing Matters még a Captivatingnél jött ki, de nehezen talált más zenéinek forgalmazót. A következő 2 évben az orosz hullámot elindító PPK egyik tagja által alapított iRecordsnál időzött, ahol egy teljes albumot (Evolucija) és két singlet adott ki. Az albumon az Exiten kívül bőven akadt még jó zene, elég ha az Earth's Breathinget a Mission 7-t vagy a szuperjó Moscow Morningot említem. Meg kell jegyezni, hogy orosz sajátosságként az összes zenéje és azok remixei (kiadott,kiadatlan vegyesen) állandóan két perc után az interneten landoltak, néha álneveken (Double V., Vadik), néha valódi neveken, így némileg érthető ha a komoly kiadók kicsit ódzkodnak az ex-elvtársainktól. Az elmúlt két évben nem sokat lehetett hallani róla, a Space Sensation szinte visszhang nélkül múlt el, a Talking To A God jó volt, de a kicsit erős Exit-utánzérzés miatt nem hallgattam sokat. Közben csinált egy vokális Goodbye-t egy orosz válogatásalbumra (videoklippel!), amelyen sokkal erősebben lehetett érezni progresszív, de méginkább elektro/house elemeket, mint a korábbi munkáiban. A most megjelent Ninety Nine EP is ezt az irányvonalat követi, mindhárom szám egyébként a nyáron piacra került 0 című albumról lett kimásolva, amely a Freestyle Recordsnál jött ki...Hol találja ezeket a kiadókat ? :D

A Ninety Nine EP. alapvetően nem fog senkinek nagy meglepetést okozni, de ugyanígy vagyok mondjuk a csokitortával is: tudom milyen íze van, és mégis adott időközönként jóizűen fogyasztom. Vadim barátunk legnagyobb hibája hogy még mindig nincsenek rendesen kimasterelve a zenéi, de ezen nem lesz nehéz túllépni, tekintve, hogy változatos, szórakoztató zenékket írt most is, melyek dallamosságuk ellenére sem válnak kommersszé. Ráadásul a három zene a mostanában divatos felfogással ellentétben nem egy kaptafára készült, be is írtam egy külön pirospontot.

A nyitó nóta, a címadó Ninety Nine a dallamvezetést illetően a klasszikus Zhukov-irányvonalon mozog. Ez a gyakorlatban jól eltalált, fülbemászó, szomorkás melódiákat jelöl, melyek alá a tavalyi év során kifejlesztett, már említett electro/house-os alapokat fektetett bárányhajú cimboránk. Igazi klubsláger, csakúgy mint a következő nóta, a Follow Me, melyben még az eddigieknél is erősebb a dallamos house-vonal. A dal közepétől női vokál is hallható, mely bár slágeressé teszi az egész zenét, valahogy mégsincs az az érzésem, hogy a hazai rádiók agyon fogják játszani. Az utolsó, Let The Whole World Know című nótában az alapnak már végképp semmi köze a trancehez: ez egy breakbeatbe oltott elektrohouse, melyre ismét melankólikus, álmodozós, harangjátékok által játszott dallamot hegesztett a jó Vadim.

Összességében a hiányérzetemet az EP-vel kapcsolatban csak a keverés okozza: megfelelő stúdiókörülmények között bombaslágerek lennének ezekből a dalokból a szó jó értelmében, viszont így csak marad egy nagyon szórakoztató, és figyelmünkre abszolút méltó kiadvány. 7,5/10. link

PUSH - INFINITE/FREE TIME (CLUB ELITE).

Aki nem hallott még Belgium fő exportcikkéről, Mike Dierickx-ről, de úgy érzi, szereti a trance bármilyen formáját, az nem is tudom, melyik bolygón él. Mike megkerülhetetlen figurája a trance szcénának, aki bár fő sikereit Push néven érte el, de emellett még millió más alias alatt is zenélt, illetve zenél jelenleg is. Kis becsípődése amúgy is van névügyekben, hiszen Dirk Dierickx néven látta meg a napvilágot, de 2000-ben hivatalosan is átnevezte magát Mike Dierickxnek. Ettől persze még folyamatosan publikál jelenleg is Dirkként és Mike-ként is, kissé hasadt lehet a tudata szegény ördögnek. Ismertebb álnevei a Pushon kívül az Absolute és M.I.K.E., de jelenleg is a piacon van Caromax (illetve ez a felesége álneve? ez kicsit már sok lenne), Project MC, Galore és Happy Monkey néven is, emellett idén nyáron már kijött a Push legújabb duplaalbumával is, Global Age címen.

Ha eddig nem lenne világos, egy teljesen kattant, szent őrülttel van dolgunk, aki 94 óta áraszt el minket zenéivel. Karrierjének kétségtelen csúcspontja a 98-as Universal Nation, amely amellett, hogy tökéletes és megkerülhetetlen himnusz, egyben egyike azon kevés zenéknek, melyek sikeresen támasztották fel az addigra már teljesen halott trance műfajt, és megágyazott a nuschool 99-ben bekövetkezett hatalmas boomjának, melyet olyan zenék fémjeleztek mint a System F. Out Of The Blue-ja, Tiesto Lethal Industry-ja vagy Armin Communication-je. A Push csillaga tehát igen magasra emelkedett, és eltartott körülbelül 2004-ig, mire teljesen kifulladt hangzásilag. Addig viszont olyan slágerek kerültek ki Mike kezei alól, mint a Strange World, a The Legacy vagy a Journey Of Life, és brutális mennyiségű remixet is az asztalra tett, melyek közül kettőt emelnék ki, a Sunscreemtől a Please Save Me-t és a Space Brotherstől az Everywhere I Go-t.

A progresszív hullám azonban egy az egyben megette és kiköpte a Pusht. Mike egy ideig hanyagolta is ezt az álnevet, majd tavaly megkísérelt egy visszatérést az Universal Voice EP-vel. Ez a kiadvány bár nem bukott meg, de a totálisan változatlan sound nem szerzett sok új hívet magának. Az idei nyáron ettől kevéssé zavartatva dupla albummal jelentkezett, melyet az Armada hozott forgalomba, az Infinite/Free Time pedig az erről kimásolt első kislemez, melynek fő célja az album népszerűsítése lenne.

Sajnos csak lenne, mert alapvetően csalódás a kiadvány. A nyitó Infinite annyiban jelent változást az eddigi Push-zenékhez képest, hogy picit lassabb és minimalistább, ami nem is lenne egy rossz irány, de például a fő dallam, amire jó trance hagyományokhoz híven az egész szám épül, érdektelenre és unalmasra sikerült. Mondhatni, egyszerű, mint a szög ,és a dallamvilága sem képes semmilyen érzelmet kiváltani a hallgatóból. Valahol az is vicces, hogy a zenéből csinált egy Back To Basics remixet is, mellyel azt sugallja, mintha progresszívnek tartaná az originált (wtf), és ezért kellett egy olyan verzió, amely aztán tényleg a hamisítatlan, öt évvel ezelőtti Push-hangzást hozza. Az igazat megvallva, ez a verzió kicsit jobb is, mint az eredeti, de az alapdallam ötlettelenségén nem tud segíteni. A következő zene, a Free Time először egy Edu remixben csendül fel. Edu egyike az alig ismert orosz producereknek, ezzel együtt mégis ő hozza a legkorszerűbb hangzást a kiadványra, de csoda ezúttal sem történik, mert a Free Time fődallama is túl plasztik és egyszerű ahhoz, hogy tisztes iparosmunkán kívül többet lehessen belőle kihozni. A Free Time eredetije zárja a hallgatást, mely szintén amolyan Back To Basics - akár 2001-ben is megjelenhetett volna, és szintén nem tud pluszt adni a hallgatónak.

Ha önmagában, mindentől elvonatkoztatva lehetne hallgatni a kiadványt, akkor sokkal pozitívabban tudnám értékelni, mert önmagában egyáltalán nem lenne rossz ez a zene. Profi munka, jól szól, minden a helyén van, Mike mindent kontroll alatt tart. Azonban ez a zene már 8 évvel ezelőtt is pont így szólt, sőt érzelmesebb volt, és ez idő alatt ennyire nem változni semmit : siralmas. Ha feltenném a kérdést, hogy miért ezt a kiadványt kellene meghallgatnom és miért nem mondjuk a Tranzy State Of Mind/The Legacyt, nem tudnék érveket felhozni mellette. Új belépőknek azonban még érdekes lehet. 6.5/10. link

NATLIFE - AGE OF REPTILES (ECHELON).

Hihetetlen, de újra és újra Kelet-Európában lyukadunk ki, ezúttal egy ukrán életművész, Igor Leus által készített zene akadt az utamba. A srác eddigi munkáival csak hébe-hóba találkoztam, mivel upliftinget az elmúlt időszakban egyre kevesebbet hallgatok, de műfajában mindenképp a legjobbak közé soroltam eddig is, egy olyan előadónak tekintettem, aki úgymond nem csak elvenni képes a műfajtól, hanem hozzátenni is. Különösen két remixe fogott eddig meg, az egyiket Sasha Da Link - Meteor című számához, a másikat, mely még jobb lett az Amex - World Doesn't Care-jéhez írta.

Legújabb zenéje, az Age Of Reptiles elsősorban azzal fogott meg, hogy nem a szokásos dallamos upliftinget hozza, hanem nagyon ügyesen ötvöz psy, deep és oldschool elemeket a már megszokott felemelőbb stílussal. Ezáltal végig képes lekötni az ember figyelmét, sosem lehet benne a hallgató teljesen biztos, mi fog történni, és ez manapság nem kis dícséret. Az eredeti nagyon jó cucc, illetve az lenne, ha például a 6.30 és 7.30 között bedobott supersaw szőnyeg nem tenné tragikusan kásássá a hangzást. Emellett (illetve ez miatt is) talán egy percet le lehetne vágni a hosszából, és attól a gondolattól sem tudok szabadulni, hogy kicsit puhább ritmusszekcióval még profibb hangzást lehetett volna összehozni.

De nézzük a mellékelt remixeket! Az Eximinds remix elvileg korrigálja az említett hibákat, progresszív alapokat használ, és több mint három perccel (!) rövidebb az eredetinél. Sajnos azonban dallamvilágban csak üres sablonokat vesz át az eredetiből, és a szerző annyira örül annak, hogy megtalálta a chainsaw effektet a zenekészítő ketyeréjén, hogy le sem veszi róla a kezét gyakorlatilag a szám teljes hossza alatt, ezzel egy mozdulattal romlásba taszítva azt. Az iménti Push-zenénél is feltűnt srác, Edu csinálta a másik remixet 5tranger néven, de amilyen jól szól a zenéje Mike kiadványán, annyira rosszul hangzik ezen. Ez bizony kár, mert dallamilag erős a remix, de valami félelmetes, milyen rosszul lett végül kikeverve.

Összességében érdemes hallgatásra a kiadvány, elsősorban az eredeti verzió, de örök hiányérzetet fog jelenteni, hogy a kiadó miért nem volt képes, ha mást nem utólag csinálni valamit a hangzással. Natlife-ra így vagy úgy, de érdemes lesz figyelni a továbbiakban is. 6.5/10.