Körkérdés: ki melyik évbe menne vissza szívesen?

Ismét egy újabb rovattal bővítjük a blog repertoárját, mégpedig a körkérdéssel. Terveink szerint öt ismert hazai és külföldi előadót/producert kérdezünk majd meg alkalmanként egy és ugyanazon témában (ami esetenként nem feltétlen csak a zenéhez kapcsolódik). A debütáló körben Aeron Aether-re, Cj Peeton-ra, East Cafe-re, Elfsong-ra és Retroid-ra vetettünk ki a hálónkat (s innen is köszönjük a srácok közreműködését, hiszen egy délután leforgása alatt mindannyian reagáltak a megkeresésre) és szegeztük nekik a kérdést: ha most visszapörgethetnéd az idő kerekét, melyik évbe mennél vissza és miért?

Aeron Aether (Kovács Gábor): — Végigrágtam magamban, és valahogy nem hozott lázba a múlt, a már megtörtént dolgok nekem megfelelnek úgy ahogy vannak. Inkább a jövőbe ugranék pár évet, hogy ezt az átmeneti időszakot átugorjam az életemben, és hát a jövő jóval több meglepetést tartogat mind az élet, mind a technika terén. Alig várom.

Cj Peeton (Szattelmayer Ottó): — Erre a válaszom az, hogy 1998-99-be . Akkor volt a legnagyobb robbanás zenei téren otthon meg külföldön is. Ha megnézed minden nagy emberke akkor lett híres es ma már nagy öregnek számítanak.

East Cafe (Kaszás Gábor): — Fenti kérdésed én is sokszor feltettem, mind magamnak, mind a barátaimnak. Megrögzött nosztalgiázó lévén foglalkoztat a dolog természetesen. Azt hiszem 1999 a megfejtés. Miért? Nos, volt akkor minden, érettségi, móka, kacagás. De nem tudok elvonatkoztatni a zenétől, hisz ekkor kezdett körvonalazódni az a stílus amit a legközelebbinek érzek magamhoz, minden új volt, minden jó volt, és sosem volt elég a jóból. :) Voltak fain zenék korábban is és később is, de ez volt az a pont ahol elkezdődött az a 3-4 év amire a legszívesebben emlékszem vissza. Ha abszolúte csak a személyes emlékeket nézem, akkor lenne más tippem is, de ez az esztendő mindenképpen előkelő helyen szerepelne a listámon. Még akkor is ha történetesen sosem hallottam volna a GU013-as duplát, vagy '99 bármelyik meghatározó darabját.

Elfsong (Kertész Krisztián): — Nos, azt hiszem olyan 2003-2004 környékére. Egészen elképesztő mennyiségben születtek akkortájt olyan klasszikusok, amik mellett a mai elektronikus zenei felhozatal enyhén szólva is vicces. Szép lenne ezeket újraélni, felidézni az érzéseket amit ezek a zenék az első hallgatásnál kiváltottak az emberből.

Retroid (Huszár Ádám): — Érdekes kérdés, mert én nem vagyok egy nagy időutazó és nosztalgiázó típus. Ha a breakbeat műfaj szempontjából nézem olyan 2003-2004 környékére mennék vissza, amikor is megjelent a Hybrid Morning Sci-fi albuma és mellette sok más mára már klasszikus progressive break zene, hiszen ezek a zenék rám iránymutatóan hatottak. Tele voltak dallamal, érdekes hangokkal, érzelmekkel. Alapjában véve a breakbeat műfaj még elég fiatal más stílusokhoz képest (mint pl. az elektro vagy a house) és a mai napig fejlődik.

Egy igazi kordokumentum a magyar partikulturáról

Ismét egy közel évtizedes hiányosságom sikerült bepótolnom, azaz megszereztem és megnéztem Papp Gábor Zsigmond 2002-es dokumentumfilmét a 'Partik népét'. Azt kell mondjam nem csalódtam, mint a téma iránt érzékeny ember mindenkinek meleg szívvel ajánlom megtekintésre.

„Szerintem a parti korunk legjellemzőbb momentuma. Ezt ez a kor szülte, ez a miénk. A mi korunk. A partik kora.” Vajdai Vilmos
„91-hez képest, az akkor 200 fős maghoz képest ma már egy-egy hétvégén közel 30-40 ezer fiatal indul el partizni. Szóval ez már eléggé kinőtte magát” Laki L. László
„A New York-iak is azt mondták: Budapest? Csúcspont! Mondják többen menedzserek, dj-k, hogy bemennek a kiadóba, és ott lóg a falon egy lista, hogy hová szeretne menni a kiadó főnöke, és az első Budapest.” Dj Palotai (Forrás port.hu)

A dokumentum igazi kuriózumnak számít, hitelesen, több helyszínről merítve igyekszik bemutatni a budapesti éjszakai életet, különösen fókuszálva a modernizáció előhívta elektronikus műfajokra és azok elkötelezett rajongóira. Olyan helyekre - Cinetrip, Sziget, Rózsadomb, Frankhegy - és olyan szintekre jutunk el a kamera és a kicsit megszeppent, illetve laikusnak tűnő riporter hölgy segítségével, ahol az önfeledt táncolás és a kollektív felszabadultság érzése a
legfontosabb. A szakmai hátteret (ami összefogja az egész dokumentumfilmet) elismert, szakavatott emberek - Naga, Palotai, Bernáth Sándor, Kömlődi Ferenc - biztosítják.

Vannak kiemelkedő pillanatok, amik mindenképp pluszt adnak egy sima partivideóhoz képest. Az egyik ilyen, amikor egy Hyperspace-n felbukkanó, fura maskarába öltözött fiút interjúvolnak meg (a képen), aki a bécsi Biosphere-re járók outlook-ja alapján bionautának szeretne látszani. A másik, amikor a két író kifejti, hogy egy bizonyos kor után az ember - utalva arra is, hogy idővel változik az ember érdeklődése - már nem tudja elviselni a testek surlódását egy bulin. Egyébként ők szkeptikusan tekintenek az egészre (nincs az egész partikultúra mögött annyi ideológia, mint azt a partiarcok gondolják) és nem jósoltak nagy jövőt ennek a kulturának (hát ez nem jött be nekik!). Mindenképp üde színfolt az a szerzetes is, aki a fiatalokkal való kapcsolattartás/teremtés miatt ment/megy el bulikba, s ha már ott van igyekszik jól is érezni magát. A drog és elektronikus zene kapcsolatára többször is visszatérünk, s itt a rock hívők is kapnak egy fricskát: az ő szemükben a techno drogos zene. Annó az ő zenéjük mellé is nyomták a tudatmódosítókat, szerzők és hallgatók egyaránt.
Kilenc évvel később érdemes lenne újra visszatérni a témára és bemutatni, hogy mi a helyzet a partik népével. Azt hiszem azt a dokumentumfilmet sem csak én nézném meg...

A partik népe
Színes, magyar dokumentumfilm, 51 perc, 2002

Rendező: Papp Gábor Zsigmond
Operatőr: Csukás Sándor, Dobóczi Balázs, Lovasi Zoltán
Szerkesztő-riporter: Bihari Ágnes
Vágó: Horváth Balázs
Hang: Belovári Tibor

Szereplők:
DJ Palotai
Naga
DJ Dork
Vajdai Vilmos
Bernáth Sándor
Kömlődi Ferenc

Faithless: The dance ends...

A Faithless befejezi. Először azt hittem, hogy valami médiahecc, de miután szinte mindenhol lejött a hír és az együttes rappere, frontembere Maxi Jazz is írt pár sort honlapján száz százalékossá vált, hogy az elmúlt másfél évtized legsokszínűbb zenekara pontot tesz egy magasröptű karrier végére. A miértekre egyelőre nem kaptunk választ, viszont valószínűsíthető, hogy a 15 évnyi közös munka - 6 albummal, egy rakat single-lel, jópár világ körüli túrnéval - során most értek el arra a pontra, hogy már semmi újat nem tudnak magukból kihozni, ahhoz pedig túl jók (és profik), hogy a régi hírnevükből tengessék magukat. A mostani turnéjukat még letudják (köztük a március 21-i budapesti Sport Arénás fellépésüket), de aztán leteszik a lantot. Az alábbi post-tal szeretnék fiatalkorom ikonként tisztelt formációjára emlékezni.

A Faithless-történet 1996-ban kezdődött, ekkor jelent meg ugyanis Reverence című albumuk. Annak ellenére, hogy ezen a korongon találhatjuk az Insomnia-t és a Salva mea-t, kezdetben visszafogott sikereket aratott a lemez. Ennek az is lehet az oka, hogy a korong nagyrészben lassabb, hallgatós számokat tartalmazott. A két későbbi klubsláger külön életre kelt, az Insomnia-ból szinte minden évben készítettek új verziókat, hogy a felszínen maradjon. Dj Quicksilver-től kezdve Armand Van Helden-ig jópáran alakították a saját hangzásukra a track-et, de a fő pizicatto melódiát, szinte mindenki beépítette a verziójába. Gondolva a klubokra készült egy remixválogatás is a Reverence dalaiból, ami stílusosan az Irreverence névre kereszteltek. Maxi Jazz, Sister Bliss és Rollo (s ekkor még Jamie Catto is) ezután gyakorlatilag stílust teremtettek, ami megállja a helyét a klubokban és a koncerteken is egyaránt.
A második LP-jük a Sunday 8PM 1998-ban látott napvilágot, ami már hangos közönségsikert aratott. Erről a legnagyobb sláger a vérlázítóan egyszerű God is a DJ lett. Emellett jól muzsikált a szimfónikus elemekkel felvértezett Take the long way home (nem mellesleg klipet is készítettek hozzá) is. A többi zene itt is autentikusabb hangot ütött meg, ennek megfelelően klub és dj-barát verziók is készültek (illetve elvontabb megközelítések is, ezekből állt össze a Saturday 3AM) , így a Bring my family back Paul Van Dyk, a Why go pedig Lange remixében vált kultikussá.
2001-ben jött aztán a számomra legmeghatározóbb korongjuk az Outrospective, ami az eddigi legsokszínűbb és legszínvonalasabb munkájuknak tekinthető. Nem maradtak adósak a rádióbarát dolgokkal (Muhammad Ali, One step too far), a hímnuszokkal (We come 1, Tarantula) és az elgondolkodtató balladákkal (Not enuff love, Crazy english summer) sem. A We come 1 a csapból folyt, noha itt sem bonyolult dolgok került egymás mellé, kvázi tekinthetünk rá, mint a God is a dj folytatására. Stílusosan a kor elvárásainak megfelelően ezekből a darabokból is készültek átiratok (Re-Perspective), amelyek közül a We come 1 zúzós Dave Clarke edit-ben és a Tarantula Hiver & Hammer remake-ben okozott hevesebb szívdobogást.

2004-ig kellett várni a következő LP-jükre, ami a No roots nevet kapta a keresztségben. Ez nálam a mélypont volt, eléggé elkapkodottnak és ötlettelennek hatott, az előzőhöz képest (persze, ha magasra tesszük a mércét, azt nagyon nehéz lesz überelni). Igazi húzózene innen nem került ki, középszerű dalok viszont szépszámmal (a big beat hőskorszakot idéző Mass destruction, a tingli-tangli Miss U less, see U more és I want more). Valahogy az átütő erőt nem lehetett érezni az egészen.

Még ugyanebben az esztendőben jött egy kevésbé ismert studióanyaguk, az Everything will be allright tomorrow (ami a No Roots coverével látott napvilágot) 9 számmal. Hogy kiköszörüljék a hírnevükön esett csorbát 2006-ban duplán odatette magát a trió. A To all new arrivals már ismét a játokos, könnyed, elgondolkoztató Faithless-t mutatja be. Innen a Bombs, a Music matters nyújtott kiemelkedőt, de a többi track-re sem lehetett panaszunk. Tavaly vehettünk a kezünkbe utoljára Faithless albumot ez a The dance és annak remixváltozatait felvonultató The dance never ends voltak. Itt kicsit jobban szabadjára engedték az elektronikát, a korong nagyrésze a klubokban is megállná a helyét. A Not going home, a Tweak your nipple, a Feelin good és a Sun to me is felbukkant a dj-k playlist-jein, így azt hihettük ez egy végtelen történet lesz. Sajnos tévedtünk. Ezentúl már csak az archív anyagokat böngészve juthatunk a Faithless-élményhez. Ez a világ rendje, minden változik, de az emlék örök.

Sajtószemle: West Balkán tragédia

Lehet sokan hiányoltátok, hogy a blogon eddig nem ejtettünk szót a West Balkánban történt sajnálatos esetről. Jobbnak láttuk kivárni, amíg a dolgok leülepedtek. Két írást mindenképp ajánlanék, amit a korrekt és teljes körű tájékoztatás végett érdemes mindenkinek elolvasnia. Az egyik a dj.co.hu-n Justin C tollából megjelent "Egy szerencsétlenség margójára" című cikk, amiben rámutat azokra a pontokra, ami miatt a tragédia bekövetkezhetett. A másik iromány egy interjú, amit az Origo zenei rovatának a Quart-nak a főszerkesztője Inkei Bence készített Palotai Zsolttal. Palotai egyébként az ominózus estén Ludmilla-val egyetemben fellépett a West Balkánban, szóval testközelből érzékelte a kaotikus eseménysort. Zsolt eléggé jól érzékelteti azt, hogy itt nem csupán egy szervezési hiányosságról, hanem egy társadalmunkban beindult negatív folyamatról van szó. Fiatal és fiatal között is generációs különbségek mutatkoznak, a felnőtté válás egyre inkább kitolódott, a buliba járók életkora egyre lejebb és lejebb megy, a csordaszellem dominál a zene szeretete helyett. De nem lövöm le az összes poént, itt elolvashatjátok a cikket.
Személyes gondolataimat tolmácsolva ez ügyben hiába is csukják be a főszervezőt, nem hiszem, hogy egy személyben neki kellene elvinnie a balhét. Az egész magyar társadalomnak magába kellene révednie, hogy engedte ennyire elfajulni a dolgokat. Felmerül az állam, a szülők, a buliszervezők és a fiatalok felelőssége is. Ezt nem árt észben tartani!!!

Fekete csütörtök: két letaglózó hír

Úgy néz ki a csütörtök a szomorú események napja volt. Flashtech barátomtól kaptam egy üzit, melyben azt írta, hogy a Radio Next határozatlan időre felfüggeszti a műsorszórást. A rádió honlapján a következő tájékoztató olvasható a leállásról: „Egyszer minden véget ér – tartja a mondás. A Rádió NEXT 2007 májusában indult útjára, 2010. október 12-én éjfélkor pedig határozatlan időre elhallgat. A döntésünk régóta érlelődött, a tegnapi nap folyamán pedig végső elhatározásra jutottunk. Minden hallgatónknak szeretnénk megköszönni az eddig támogatást és bíztatást, amivel segítettétek munkánkat... A Rádió NEXT kimondva-kimondatlanul sajnos nem érte el azt a hatást a magyar közönség körében, amelyet szerettünk volna. Mi minden pillanatban igyekeztünk legjobb tudásunk szerint végezni az üzembentartói feladatokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy jó néhány hiányossága volt a rendszerünknek, a gyakori meghibásodások miatt pedig jelentősen hátráltattak minket abban, hogy hallgatótáborunk létszámát folyamatosan növelni tudjuk. A határozatlan idejű szünetünknek elsősorban mégis anyagi és motivációs okai vannak. Nem titok, hogy rengeteg online rádió üzemel kis hazánkban, a hatályos szabályozások pedig saját véleményünk szerint nem segítik elő az elsősorban hobby-céllal fenntartott adók működését. A Rádió NEXT éves költségvetése a szerverbérleti díjakkal együtt csaknem 500.000 Ft-ra rúg(ott), amelynek csak egy kis részét tudtuk bevételeinkből fedezni, a többit saját fizetésünkből álltuk. Részletes lebontást nem közölhetünk a jogvédő szervezetekkel érvényben lévő szerződéseink rendelkezései miatt. Bármekkora is a kezdeti lelkesedés, ezt sajnos a „piszkos anyagiak” meg tudják mérgezni, ahogy ez sajnos szépen lassan velünk is megtörtént. Hogyan tovább? Nos, több verzió lehetőségét mérlegeltük, a végleges mégis a határozatlan idejű szünet lett. A Rádió NEXT üzemeltetését NEM adjuk át senkinek, alapítóként továbbra is fenntartjuk magunknak a jogot a rádió weblapjának (és minden elemének), illetve bármely hanganyagának a használatára. Annak érdekében, hogy rádiónk „romjaiból” mások ne építhessenek egy, a NEXT alapelveivel össze nem egyeztethető rádiót, a nextradio.hu és radionext.hu domain-eket nem szüntetjük meg, azok fenntartási díjait évről-évre továbbra is befizetjük. Terveink szerint a weblapunk sem válik elérhetetlenné majd egyik napról a másikra, ez ügyben még folynak az egyeztetések a tárhelyet üzemeltető céggel. Végül pedig miért pont október 12. lett az egyelőre utolsó adásnapunk? Nos, a következő 2 hétben két műsorvezetőnk is 150. adásához érkezik, a hetek óta előkészített jubileumi különkiadásokat pedig nem szerettük volna nem eljuttatni hozzátok. Október 7-én (csütörtökön) misja, október 12-én (kedden) pedig Szanszy vár Titeket, hogy méltó módon „hibernálhassuk” kedvenc csatornánkat. Hogy visszatérünk-e valaha? Nos, ez a jövő kérdése, határozott választ nem tudnánk rá adni. Egy biztos, ha a jogi szabályozások bármikor kedvezőbb feltételeket biztosítanának a NEXT üzemeltetésére, akkor még hallani fogtok rólunk. Köszönjük mindenkinek az elmúlt 3,5 évet, sziasztok.”

A másik korántsem derűs hír, hogy limfómában elhunyt a detroiti house legenda Aaron Carl. A halálos kórt nemrég diagnosztizálták a 37 éves dj-nél, ami már előrehaladott stádiumban volt. Bár még reménykedett, hogy legyőzheti a rákot, bizakodó facebook bejegyzése után néhány órával barátai ugyanitt sajnos már csak a halálhírét tudták közölni. Emlékezzünk rá legismertebb zenéivel!

Dance Naked

If there is heaven

Saviour ft Rennie Foster

My house

Egy ismeretlen videó a múltból: Scooter @ Sarkad Sweet Night 1995

Attish révén egy igazi gyöngyszemre bukkantunk a Youtube-on. A videó nem mást örökít meg, mint a Scooter első magyarországi fellépését, aminek 1995. május 25-én a sarkadi Sweet Night diszkó adott helyet. A fogadtatás tipikusan magyaros, a sarkadiak kiteszik a lelküket: német zászló a díszterem falán, egy kellemesen szómenéses-haladó szellemiséget erőltető polgármester veretes köszöntőbeszédje ("mielőtt megérkeztek volna, magam is meghallgattam a 'Hyper hyper' című számukat, ami tényleg 165-ös ütemen dübörög"). A bandatagok (H.P., Rick és Ferris) nagy zavarodottságukban (talán a túlcsorduló vendégszeretet végett) a sajtótájékoztató nagy részében bárgyún mosolygnak a kellőképp döcögős szinkrontolmács pedig csak tovább fokozta a bizarr atmoszférát.
A videó másik három részében a fellépés zenei részét csekkolhatjuk le. Van itt minden jóság: 'Different reality', Back in time (a Move your ass-es maxi B oldaláról), 'Endless summer', 'Raving in Mexico'. A füst mindent kitölt (ahogy az egyik hozzászóló megjegyzi: "biciklit lehetne hozzá támasztani"). A zene full playback, Rick és Ferris ugrabugrál is rendesen feladat híjján, H.P. pedig küszködik a mikrofonra állított monster delay-jel.
Egy biztos, ezt látni kell, kortörténeti dokumentum. Ma annyira retro hangulatba kerültem tőle, hogy vásároltam egy kétliteres Cherry Coke-ot.

Cover-ek nyomában Episode 2.

Az előző részben a fő hangsúly a gyárilag hibásan nyomtatott albumborítókon volt, de ezen cikk az előző témával kapcsolatosan csak annyiban fog eltérni, hogy ezúttal nem a borítók hibáival fog foglalkozni, hanem azon borítókat és cd-tokokat veszi górcső alá melyek nagyon egyedire sikerültek. Egy cd -, vagy dvd tokja is lehet többféle. Vannak például olyanok melyek sark élei le vannak kerekítve (ilyen például Ferry Corsten – Creamfields-es mixalbumának cd tokja. Látható is hogy a backside része a borítónak elég furán van vágva, pont amiatt, hogy a lekerekített tokba passzoljon!) Aztán egy másik megoldás, amikor 4 lemezes egy album, mint például a Lube Records által megjelentetett több mixalbum is (The Year Of Trance 99 - The Midsummer Power Mix.) Itt egy bazi nagy műanyag cd tok tartalmazza a négy lemezt. De van egy úgy szintén érdekes variáció -ami ugyan csak többlemezes megjelenés -, hogy az albumhoz tartozó minden cd maxitokban van (ilyen a The World's Greatest Trance). Aztán ezt a három Maxi CD-t egy külső papírtokba belecsúsztatjuk, ami feszesen illeszkedik, és tartja össze a pakkot. De továbbsorolva a kiadók által megjelentetett albumkülönlegességeket, az egyik legérdekesebb albumborítók közé tartoznak a holografikus borítók. A cd-tok frontrésze nem a szokványos átlátszó műanyag, hanem enyhén recézett kialakítású. A borító egyedien van nyomtatva, melyet, ha szemügyre veszünk, akkor elsőre esetleg krix-kraxokat láthaunk, vagy egy elmosódott fotót, grafikát és nem vágjuk elsőre, hogy ez miért is készült így. Aztán ha becsúsztatjuk a borítót a helyére, és a front side részt kissé ide-oda forgatjuk, akkor azt vesszük észre, hogy a borítóra nyomtatott kép szinte életre kel. De a legjava még hátra van amin magam is meglepődtem, hogy milyen ötletesek a lemezkiadók! Például ATB – Dj In The Mix Vol 1 duplalemezes cd-tokjának anyaga min 80% papír! Nos, kérem szépen ez úgy lehetséges, hogy mint régen a kemény kartonból készült mesekönyvek, egy széthajtható kemény paipírtokot kapott az album – persze csak a limitált széria-, amit ha szétnyitunk, akkor a cd-k egy a papírtokhoz rögzített maxi lemez vastagságú műanyag tokban „nyugszanak”. Meg kell hagyni elég érdekes megoldás. Viszont még ennél is extrémebb a Guardian Angel által kiadott Lost Treasures – Isle of Ra mixalbum! Lost Treasures annyit jelent, hogy elveszett kincsek, és ennek megfelelően a kiadó úgy döntött, hogy az albumot nemes egyszerűséggel egy kincses ládikába csomagolva dobja piacra, melyet ha felnyitunk akkor máris rábukkanunk a kincsekre, vagyis a cd-re, és annak tartozékaira. A Guardian Angel a Black Hole kiadó egyik sublabel-e. Amúgy a Black Hole Records megjelenései mindig is híresek voltak exkluzívitásukról. Nos ennyit az albumkülönlegességekről. De ha bárki rendelkezik hasonlóan érdekes albumokról, akkor azt nyugodtan jelezze ezen cikk komment részében!