Grey pres My Classics Vol.5.

Hosszabb hallgatás után visszatérünk kedvenc klasszikusaimhoz. Újabb ötöt hoztam el most nektek. Nos, lássuk mi van ma a kalapban!

L.S.G. - Hidden sun of Venus (Oliver Lieb remix) [1997 - Platipus]
Bocsássátok meg nekem, de nagyon rá vagyok csavarodva Oliver Lieb munkásságára. Az L.S.G. alterego különösen közel áll hozzám, mivel ügyesen ötvöződik ezekben a zenékben a trance, a techno, break és némi progressive hatás. A 'Hidden sun of Venus' nem mai darab, ez érződik is a 140 BPM fölötti tempón. A húzós kezdés már előre világítja, hogy nem a könnyed hátradőlésé lesz a főszerep. A groove valósággal sodor, majd egy ismétlődő basszusgitár minta is rátesz egy lapáttal a közelgő eufóriára. Azonban a nyers techno-ból egy varázsütésre a dallam beúsztatásával trance hangulat kerekedik, ami kitart a darab végéig. A melódia annyira komplex, hogy meg se próbálkoznék a lekottázásával. Igazi undergound hímnusz a '90 évek végéről, ami egyedi és utánozhatatlan.

Armin - Virgo [1999 - Cyber Records]
Lehet sokakat (főleg, akik 2005 után szerettek bele a trance-be) sokkolok eme lemezzel. Armin bizony nem mindig 'A State Of Trance'-n törte a buksiját, hanem zsenge fiatalságának idején a korszak menő stílusában azaz funky és pumpin' house (Problem Boy, Gimmick) vonalon is nyomult. Mellette azért már a modernkori trance alapjait is megalapozta a 'Communication'-nel és a 'Blue fear'-rel. Az 1999-es 'Lost soul society' EP-je talán nem tudhat magának akkora ismertséget és eladási mutatókat, mint az előbb említett két darab, de kétségtelenül hangzásában messze felülmúlta a kortársak műveit. Erről is a nagy kedvencem a 'Virgo', melynek szikár ütemei kezdik meg a menetelést, majd igazi bolygóközi atmoszféra lesz úrrá rajtunk. Minden hang, minden effekt a lebegésünket segíti. A minimalista, sejtelmes dallamok észrevétlenül költöznek be a hallójáratainkba. Ha a 'Hidden sun of Venus'-ra azt írtam, hogy egyedi, azt most itt is el kell sütnöm.

David Alvarado - Klugh [1999 - Ovum Records]
A helyszín Amerika, Los Angeles. A west coast house hangzás innovátora David Alvarado egyik gyöngyszeme a 'Klugh' 1999-ben deep house körökben óriási sikert arat. A puha dobokra kongaszóló rétegződik, majd egyre mélyebbre szállunk. A lassú kibontakozás csak előnyére van a darabnak, hiszen kiélezett érzékeinkkel minden egyes új hang felbukkanását várjuk. A kiállásban egy csilineglő hang fut oda vissza, garantált az audioorgazmus. Amúgy vicces, mert ezt a zenét Carl Cox révén fedeztem fel ('Muzik 5th Birthday mix'), aki pont arról volt híres ebben az időszakban, hogy a techno vidámabb fajtáját nyomatta ezerrel. Ezzel szemben az említett szülinapi mixre felkerült ez a deep darab, ami minimalizmusa ellenére is több ötletet hoz, mint egyes mai zenék.

Astral Pilot - Electro Acupuncture (Rabbit In The Moon remix) [1995 - Harthouse]
Stevie B-Zet és Sven Vath közös project-je az Astral Pilot. Egyik legepikusabb számuk az 'Electro acupuncture', amit jómagam egy '95-ös Mayday duplán spéciztem ki magamnak. Mint kiderült itt nem is az original, hanem a brutálisan psycho-s hatású Rabbit In The Moon remix csendült fel. Ez úgy nyit, mintha egy temetőben a szellemek őrült száguldozását csekkolnánk le. majd egy karakteres breakbeat kezdi a ritmust diktálni. Aztán a hosszas felvezetés után 4/4 üzemmódra kapcsolunk és az TS-303-as hangok is megkezdik a ténykedésüket. Ember legyen a talpán, aki ezt megfelelő helyre illeszti a szettjében, mivel az into-t lecsípve jelentősen sérül a zene összhatása. Hogy a korabeli techno-ban is mennyi ötletesség és játékosság rejtőzött, azt ebben
az egy track-ben is könnyedén leszűrhetjük.

Jam & Spoon - Follow me [1993 - Labirynt Records]
Mennyire nehéz egy darab sorsa, ha a lemez B oldalán kap helyet? Mint ismert a bakelit korszakban általában az A oldalra préselték az erősebb zenéket. Jam & Spoon-ék viszont ezt nem így gondolták, hiszen 1993-as EP-jükön az A oldalon a rádióbarát, flamenco gitáros 'Right in the night', a B-n pedig a 12 és fél perces, epikus 'Follow me' kapott helyet. A 'Follow me' egy igazi kétarcú zene. Az első 6 percben csendesen csordogál, hosszú, hipnotikus felvezetéssel 130-140 közötti BPM régióban. Aztán jön a kiállás és teljesen más képet ölt magára a track, elindul a hardcore-osan pattogó veretés. Először a 'Dream Dance Vol.2'-es válogatáson hallottam 1996-ban, ám ott a "sok zenét préseljünk a cd-re" elv alapján 6 percnél lehallkítják, így csak a felvezetést ismertem. Gondolhatjátok, hogy mennyire meglepődtem, hoyg van egy tempóváltás az original, teljes terjedelmű verzióban!?

Folytatása következik.

Grey pres My Classics Vol.4

A negyedik írásomban igyekeztem eklektikus lenni, régebbit és újabbat vegyíteni egymással. Egy bennük a közös: mind az öt korong korszakalkotó a maga nemében.

Dance 2 Trance - Hello San Fransisco (1992 - Suck Me Plasma)
A sorban legrégebbi darab igazából nem is trance zene, hanem szelíd techno némi string-gel és zongorafutammal dúsítva. Tény, hogy ebből a csíraállapotból fejlődött ki a későbbi trance hangzás. Rolf Ellmer és Dag Lerner alaposan megelőzve korukat (ne feledjük még csak 1992-őt írtunk ekkor) próbáltak szállós atmoszférát kölcsönözni számaiknak. A 'Hello San Fransisco' nincsen túlbonyolítva, egyszerű de nagyszerű. Végig épül, ami miatt egyetlen felesleges másodperce sincsen. Fura, de zsenialitása ellenére mégsem bukkan fel túl sok trance classics válogatáson, legutóbb például ATB válogatta be a 'The DJ' mixének ötös részére.

Joker Jam - Innocence (2001 - Green Martian)
Bart van der Zwaan és Uwe Hoelters neve nem csenghet túl ismerősen, viszont az általuk jegyzett Joker Jam féle 'Innocence' a 2000-es évek elejének legnagyobb underground trance favoritja. Itt sincs másról szó, mint egy jól eltalált fő string szőnyegről, és két kiegészítő szintifutam könnyed játékáról. Az original verzió még a nagy Paul Van Dyk-ot is megihlette, aki meghagyva az eredeti sava borsát, egy igazán tisztességes remake-kel tette le a névjegyét. A Joker Jam fedőnév nem volt túlfuttatva, ugyanis az említetten túl még egy track-ük volt, a 'Traffic', ami azonban meg sem közelítette az 'Innocence' sikerét.

Matti Laamanen - Flakes (2003 - Tsunami)
Matti Laamanen a finn trance mozgalom egyik legtehetségesebb figurája (kár, hogy manapság semmit se hallani róla illetve tőle). Zenéit olyan egyedi atmoszféra jellemezte, hogy pár taktus után azonnal be tudtuk azokat azonosítani (ez igaz Cosmicman-ként és Wednesday Rolls-ként elkövetett bombáira). A 'Flakes' egy szaggatott string-gel bűvöl el az első kiállásban, majd szépen érkezik a fődallam, amivel kiegészülve egy lélekemelő trance hímnusszá fejlődik. Én Shane 54 révén ismertem meg ezt a darabot (Live @ Trance Escape), örök hálám neki, hogy felhívta rá a figyelmem.

Astura - Orion's Belt (2003 - Fundamental Recordings)
Ha már az ominózus Előd féle 'Trance Escape' live mixsznél tartunk mindenképp szót kell ejtenem az egyveleg nyitó darabjáról, azaz Astura 'Orion's Belt'-jéről. Egy igazi gyöngyszem, ami különböző variációkat hoz egy témára, majd alattomosan egyesíti azokat egy ponton. A modernkori űrszimfónia szerzője nem más, mint a svájci Andy Prinz, aki manapság Dj Tatana jobb kezeként (többnyire a studióban rejtőzködve) ténykedik. Halkan megjegyzem, ítélet napig is ülhet ott, ennél jobb zenét talán már csak a következő életében fog írni.

Planisphere - The eyes of truth (1999 - Green Martian)
Laurent Véronnez és George Petkidis kettőse egyszerűen képtelen hibázni. A 'The Deep Blue Dream' bakelit B-oldala a 'The eyes of truth' sokaknak ismerős lehet Slam Jr. 'Strictly Trance Symphony' című albumáról. Csodahangulat uralkodik itt, ami sodor, pörget, repít, ringat és könnyekre fakaszt. A dallamvilága nincs túlbonyolítva, de pont emiatt emelkedik ki a kortárs művek közül. Ha a trance ezen az ösvényen maradt volna, nem égett volna ki olyan hamar az ezredfordulón. Igen ám, de az ilyen darabokat csak az tudja igazán befogadni, aki úgymond megérett arra, hogy megértse azok lényegét. Itt pedig van mondanivaló, nem is akármilyen. Ez bizony az igazság (szeme)!

MiraculuM pres. My Classics vol. 1

Greyloop kedvenc klasszikusait feldolgozó sorozatán felbuzdulva veszem a bátorságot, hogy én is pipát ragadjak, és a kandalló melletti hintaszékben ücsörögve felidézzem bohó ifjúságom kedvenc talpalávalóit. Ez persze nem teljesen igaz, úgy tervezem, hogy az elmúlt 20 évből egyenlő arányban szeretnék zenéket kiemelni, ugyanannyit 1990-ből, mint 2010-ből. A merítési lehetőség szerencsére elég bőséges, nem is szaporítom tovább a szót, lássuk ezeket a gyöngyszemeket:

Resistance D. - Skyline (Bytes mix) - Harthouse - 1994.

Az első ízig-vérig trance, amit volt szerencsém hallani. Mivel már régebben eléggé kielemeztem ezt a bitang nagy klasszikust, most jöjjön egy copy/paste: "Mai szemmel azt mondom, ez a szám egy tökéletes kezdés, egy igazi alagút az ismeretlenbe, egy hibátlan intergalaktikus trip. Ezt a zenét be kell rakni az autómagnóba, este tizenegykor be kell dörrenteni a motort, és irány a töksötét autópálya vagy autóút. A második percnél már nem autóúton haladsz, hanem valami bolygórendszerek közti féregnyúlványon utazol, bele a tökéletes sötétségbe, véred buzog az ismeretlen felfedezése miatti izgalomtól, három és fél percnél megérkezel egy tök más galaxisba, és olyan felemelő látvány tárul eléd, amiről eddig még csak álmodni sem mertél. Struktúráját, hangszerelését tekintve a goához áll legközelebb, de jóval szellősebb és lágyabb annál, sokkal pozitívabb érzéseket rejt magában,mint későbbi, neurotikus gyermeke. A maga nemében tökéletes darab, instant klasszikus. Hmm! Azt hiszem ejtek pár szót az előadókról is, nem kispályás csibészekről van szó. A Resistance D. 1991-ben jelentette meg első track-jét, 'Cosmic Love' címmel a német Cyclotrone égisze alatt, majd átszerződtek a korszak egyik legfontosabb kiadójához, a Harthouse-hoz (Sven Vath áll a kiadó mögött.). A név két embert takart, Maik Maurice-t, aki ez idő tájt egy másik projektben is tevékenyen részt vett a trance alapköveinek lerakásában 4Voice néven, illetve egy még nagyobb nevet, Pascal Dardoufas-t alias Pascal F.E.O.S.-t , aki 1984 óta lemezlovászkodott olyan legendás klubokban, mint a frankfurti Omen, vagy a müncheni Tempel. A számot remixelő Bytes egyik tagja pedig szintén nem egy noname outsider: Matthias Hoffman,azaz Cygnus X, aki olyan trackeket rakott le az asztalra, mint a 'Superstring' vagy az 'Orange Theme'."

Felix - Don't You Want Me (Hooj mix) - Deconstruction - 1992.

Elnyűhetetlen klub klasszikus, tulajdonképpen önmagáért beszél. Sejtelmes arpeggioval indít, amikor először bejön a dob, azt hinnéd, milyen erőtlen, majd amikor 1:20-nál teljes kakaóval lenyomja a hajadat a brutálisan energikus szinti a '80-as évekből importálva, akkor megnyugszom, jól emlékszem, milyen kemény tudott lenni ez a zene 18 éve. A kiállásnál csatlakozik először a szög egyszerű, de felejthetetlen vokál sample is, onnantól közös erővel nyomják a pumpát, nagyszerű darab. Személyes dolog, de én például imádom, ahogy a videoklippen is hallani a bakelit sercegését. A Felix név egyébként egy angol urat takar, Francis Wright-ot, aki döbbenetes módon a mai napig zenélget ezen a néven, noha a remixért Jerry Dickens és az a Rollo felel, aki a Faithless oszlopos tagja.

Three 'N One - Sin City - Fire Recordings - 1997.

Azt a vitát, hogy ki használta először a pizzicatot mint főszintit, talán sosem fogjuk pontosan eldönteni, az első nagy siker nyilván a Faithless 'Insomnia'-ja volt, amely egy brutális hullámot indított el. 1996 és 98 között önálló műfajként is létezett ez a hangzás, melyben a hardhouse egyszerű alapjai és a trance melankóliája egyesült, és amelyet a sajtó egész találó módon dream house-nak aposztrolfált. Az egyik legnagyobb kedvencem ebből az időből André Strasser és Sharam Jey egyik legjobb nótája, a 'Sin City', mely egyszerre dermesztően rideg és ugyanakkor végtelenül szomorú dal. A dallamvezetés roppant egyszerű, de félelmetesen hatásos, a kiállás pedig egy óriási érzelmi robbanásként is leírható.

Art Of Trance - Love Washes Over - Platipus - 2002.

Kiránduljunk át egy évezreddel későbbre, és gyönyörködjünk az Art Of Trance zseniális zenéjében, melynek szívét Michele Adamson nagyszerű vokálja és a vokóder adja. Simon Berry-ről talán sokan tudják, hogy igazi pionír, 1993 óta producerkedik és tulajdonképpen ő azon ritka emberek egyike aki a mai napig hisz a klasszikus trance-ben és a stílusán sem változtatott sokat. Lássuk be, aki 30 éven keresztül képes vinni két olyan alias-t, mint az Art Of Trance és a Union Jack, az rossz ember nem lehet...:). A zene nincs túlbonyolítva, egy könnyedebb acid alapon szétgate-elt szőnyeg, plusz a vokál, de nem is kell több, fantasztikusan hangulatos darab lett belőle.

Vibrasphere - Autumn Lights (Oliver Prime mix) - Joof Recordings - 2008.

A végére egy viszonylag frissebb zene, amely kétségtelenül klasszikus. A Vibrasphere a progresszív trance egyik legnagyobb neve, a két svéd srác psy beütésű, gyakran house alapú dallamos zenéi mindent überelnek. Ehhez jött még az osztrák Oliver Moser alias Oliver Prime aki sajnos eltűnni látszik, pedig iszonyatosan tehetségesen tudta munkáiban a goát vegyíteni a lassabb, dallamosabb és egyben progresszív hatásokkal. Az 'Autumn Lights' remixe olyan mint az özönvíz, megállíthatatlan, brutális, mindent elsodró. Epikus hosszúságú, a videóról le is van vágva a másfél perces intro, és ezt a hosszúságot arra használja a nóta, hogy minden ellenállást eltiporjon és megsemmisítsen. Olyan mintha mázsás szikladarabokkal zúznák szét az ember ellenállását, ez a zene igazi drog. Képes, hogy otthoni hallgatáskor leverje a képeket a falról, megrepessze a TV képcsövét, összetörje a poharakat a szekrényben. Akárhányszor meghallgatom, statikusok jönnek ki a házhoz, hogy megvizsgálják az alapzat stabilitását. Minden hallgatáskor a katasztrófavédelem üríti ki a környéket, és kommandósok verik le az áramot. Egyszerűen epikus!

Grey pres My Classics Vol.3

Míg az előző epizódokban Oliver Lieb és Chris Cowie lázban égtem ezúttal a belga Laurent Véronez három darabját is bemutatom a 'My Classics' harmadik részében.

Van Bellen - Let me take you (1997 - Epidrome)

Jörg Querner örökérvényű klasszikusa. Egy hipnotikus groove-val nyitunk, ami végigkíséri az egész kompozíciót. Erre mesterien rá lett úsztatva egy string, ami egyszerűen mesés. Először egy válogatás cd-n találkoztam a szám rádióbarát verziójával. Tekintve, hogy a dallamosabb dolgokat favorizáltam azidőtájt, annyira nem győzött meg, de végül átmásoltam magamnak kazettára. Többszöri hallgatás után aztán felfedeztem a zsenialitását, hiszen minden egyes másodperce szórakoztat és utaztat. Egyébként a Superfly Records-nál megjelent vinyl-en szereplő Nalin & Kane verzió is brutálisan jól szól, a srácok továbbgondolták az eredeti sémát plusz hangulati képekkel.

Nalin & Kane - Live at The Crystal Palace (2000 - Superfly Records)

Ha már Nalin & Kane-nél járunk ragadjunk le még egy picit. Jómagam nem is a duó két megaklasszikusáról a 'Beachball'-ról és a 'Talkin about'-ról ejtenék szót, hanem egy kvázi mellőzőtt szerzeményükről a 'Live at The Crystal Palace'-ról. Tipikus nehezen beszerezhető darab, vagy 7-8 évbe telt mire a 4 perces erősen vágott verzió (és a viszonylag felejthető Bedrock átirat) helyett szert tettem az Original és Alternative Club mixre. Az Original mix egy atmoszférikus break utazás egy csipet 4/4-el, az Alternative Club mix nagyjából ugyanaz, csak végig 4/4-es alapokra helyezve. Csillogó, sugárzó darab.

Body-Shock - Sleepless (2000 - Bonzai UK)

Az L-Vee & Dj Ghost fémjelezte projekt a karakteresebb, helyenként már hard-ba csúszó trance ágat képviseli. A 'Sleepless' ennek ellenére egy valódi progressive house-trance hibrid szerzemény lassú, körültekintő építkezéssel megbolondítva. Hangulatilag rendkívül összetett, én nem tudom megunni. Anno Sasha menedszere Guy Ornadel pörgette a Muzik Magazine Cd-mellékletén. Azóta valósággal beleszerelmesedtem. Meglepő lehet, de még a jó öreg Tom Wax is felpakolta a 'Mix Trax Vol.4.' című válogatására.

Indoctrinate - Feeling you (1999 - Tranceportation)

1999-ben nemcsak az euro trance élte a fénykorát. Olyan darabok is napvilágot láttak, melyek progressive alapokra építkeztek mérsékelt melódiával. A 'Feeling you' is ilyen, ami egyébként szintén L-Vee nevéhez fűződik. Szép intro némi break betéttel, majd alaposan belehúzunk. A kiállás hangulatában nekem BT 'Flaming June'-ját idézi. Bámulatos zongoraszólót kapunk egy flangelt string társaságában. Aki ismeri Slam Jr. 'Strictly Trance Symphony'-ját annak ismerős lehet, én először a 'Mystery Trance' válogatáson hallottam. Kortalan darab.

Planisphere - So many ways (Force Mass Motion remix) (2000 - Bonzai Trance Progressive UK)

L-Vee és George Petkidis projektje a Planisphere. A duónak voltak nagy dobásai, ezek közé tartozik a 'So many ways' is. Nekem igazából nem is az eredeti megoldás a lenyűgöző, hanem a Force Mass Motion által átgyúrt még progressive-ebb verzió. Michael Wells okosan a kiállást még tovább finomította, a dobszerkót a rá jellemző stílusjegyekkel látta el. A kettő kombinációja pedig egy ütős egyveleget képez. Ötcsillagos lemez. Folyt köv.

Grey pres My Classics Vol.2.

És folytatjuk a trance klasszikusok lajstromba vételét. Ezúttal is öt, számomra meghatározó darabot poroltam le és írtam róluk néhány kedves sort.

Kay Cee - Love stimulation (Humate remix) (1998 - Orbit Records)
Ez a zene egy igazi talány. Az eredeti verziót ugye még 1993-ban szerezte az akkor még trióként funkciónáló (Gerret Freirichs-Oliver Huntemann-Hans Georg Schmidt) Humate formáció. A 'Love stimulation'-t azonban mindenki Paul Van Dyk szenzációs átiratából ismerheti. Furcsa, de a szám még nagyobbat durrant, amikor a Kay Cee duó (aka Oliver Huntemann-Stephan Bodzin) vette kezelésbe, s a Humate (ekkor már Freirichs-re redukálódva) saját magát remixelte meg. Hihetetlen nagy elszállás kerekedett az egészből, az intro az egyik legjobb, amit az elmúlt másfél évtizedben hallottam. Ezután egy kis progresszív zakatolás következik, ami később egybeolvad a főmelódiával. Egyszerűen briliáns.

Yves DeRuyter - The rebel (1997 - Bonzai Records)
A belga Yves Deruyter a 90-es évek nagy tech trance pionírja. Producer társával M.I.K.E. Dierickx-szel számtalan kortalan darabbal leptek meg bennünket. Az egyik ilyen az 1997-es 'The rebel', ami elég érdekesen, egy agresszív groove-val nyit, ami mellé egy férfi skandálja 'yes, the rhythm, the rebel'. No, nem kell megijjedni, a szerzemény később dalalmosabb élét is megmutatja, de még hogy. Egy string vezeti fel a melódiát, ami alaposan átszabja az egész hangzást. Tipikus 'kezeket a magasba' érzés vesz elő bennünket. Nagyon ott van a szeren a dallam, a mai napig nem tudok róla lekattanni.

Push - Universal nation (1998 - Bonzai Records)
Ha már a belgák, akkor jöjjön Dirk azaz Mike Dierickx egyik legjobban fogyó mesterműve, azaz Push 'Universal nation'-je. Ezt a darabot egyik barátom rögzítette nekem kazettára, s már első hallásra is megigézett. Speciális, szaggatott és flange-elt string-jei teljesen újat hoztak akkoriban, s egyben az alteregot a sikerkovácsok körébe repítette. Szerintem a trance dj-k közül nem volt olyan, aki életében legalább egyszer ne játszotta volna szettjeiben.

L.S.G. - Netherworld (Kid Loops remix) (1997 - Hooj Choons)
Oliver Lieb L.S.G. alteregojának legzajosabb sikere kétségtelen az 1997-ben napvilágot látott 'Netherworld' volt. Az eredeti verzó kétségtelen a legepikusabb trance klasszikusok egyike, viszont jómagam még nagyobbat ráztam a Kid Loops aka Jamie Lexton féle break verzióra, ami még nagyobbat kanyarít véleményem szerint. Ügyesen belőtt felvezetés, majd az originalból jól ismert elemek szépen rakódnak egymásra. A kiállásban a dallam kap a szárnyára, s visz a tört ütemek epikusságával tovább egy másik világba. Felejthetetlen klasszikus.

Nalin INC - Planet Violet (1997 - Kosmo Records)
Andry Nalin, a Nalin and Kane duó oszlopos tagja egyedül is megállt a maga lábán. Ezt bizonyítja, hogy Nalin INC-ként egy örök érvényű muzsikával, a 'Planet Violet'-tel írta be magát a trance történelemkönyvbe. Pedig nem kell nagy dologra gondolni, mivel az alkotóelemek egyszerűsége áll össze egy nagyszerűséggé. Puha groove-ok és húzós synth hangok egyesülnek, s bírnak bólogatásra bennünket. Folyt köv.

Grey pres. My Classics Vol.1

Még egy újabb cikksorozat startol a mai nappal. Ennek a célja, hogy olyan trance és trance közeli zenéket mutasson be, amelyek nagymértékben befolyásolták az ízlésemet. A bemutatott darabokkal egyrészt hiányt is pótlunk, hiszen az új generációs trancerek zsenge korukból kifolyólag ezen gyöngyszemeket nem nagyon ismerik, másrészt lekövethetik a trance honnan jött és mivé fejlődött napjainkra. Akkor vágjunk bele!

Deniro - Revolver (1996 - Hook Recordings)
A Deniro project Chris Cowie nevéhez köthető. Ebből talán már sejthető, hogy nem egy cheesy produkcióval lesz dolgunk. Az Evolver egyből a lényegre tér, s pár másodperc alatt egy trance alapokon nyugvó törzsi hímnusszá fejlődik. Aztán nekiindul az építkezés és az utaztatás. Olyan mintha a szám két különálló részből állna, de nem, egy ponton eggyé fornak. Egy bajom van vele, nehezen keverhető.

Art Of Trance - Kaledioscope (L.S.G. remix) (1997 - Platipus Records)
Úgy néz ki csupa kemény diót sikerült egy csokorba gyűjtenem. A Kaledioscope Oliver Lieb remixében rövid rávezetés után egyből rátér a lényegre. Mielőtt megunnánk a főmelódiát egy iszonyat húzós, deep hangokkal spékelt rész következik és a sztratoszférába repít minket. Komplex szállás ez kérném szépen.

Paragliders - Oasis (1995 - Superstition)
A most bemutatott zenék közül az Oasis a legtempósabb 144 körüli BPM-ével. Oliver odakanyarít rendesen. A dallamvilág rendkívül komplex, de ezt tőle már megszokhattuk. A korai trance éra egyik legértékesebb gyöngyszeme. Húz a groove, csiripel az acid, mellé társul egyfajta bájos melankólia és keleties beütés is.

Transa - Prophase (X-Cabs remix) (1996 - Hook Recordings)
Hogy mit tud ez a zene? Kérdezzétek meg paul Oakenfold-tól, ő volt az, aki szinte rongyosra játszotta ezt a remixet. Itt is fel van adva a lecke, hiszen a nyitó gyönyörű intro-t vétek lenne lehagyni egy-egy keverésnél. Ezután a szokásos pörgetős rész jön, majd a végén ismét visszatér a nyitó hangkép, ami méltó befejezést biztosít eme remek szerzeménynek. De kár is fecsérelni a szavakat rá, ezt hallani kell. Ilyen típusú zenék nagyon hiányoznak mostanság a szcénából.

Sandra Collins - Flutterby (X-Cabs remix) (1999 - Hook Recordings)
Csodaprodukció a javából. Akiknek megvan Slam Jr Strictly Trance Symphony-ja azok ismerhetik ezt a darabot. Valljuk be Sandra-nak a producerkedéshez nem sok lövése volt, a Flutterby-t is Jim Stout írta neki. A darab azonban Chris X-Cabs Cowie átiratában adja ki magából a legtöbbet. Szépen lassan építkezik. Bejön egy sodró dallam, ami egy csodaszép kiállásba torkollik. Ezután megindul a zene, de úgy istenigazából. A vége sem az a tipikus sablon levezetés, a fő string lefilterezve tűnik a semmibe.