2012. október 26., péntek

Schiller hetedjére, napfénnyel és rádiós slágerekkel

Mint Schiller rajongó fokozottan vártam a hetedik album, a 'Sonne' megjelenését. Aztán meghallgattam egyszer és furcsán éreztem magam, mert nem hagyott bennem mélyebb nyomot, ami egy Schiller-lemez esetén hatványozottan nyom a latban. Aztán másodjára, harmadjára se lett jobb a helyzet, viszont pár kedvencet így is találtam, ezért rászántam magam egy ajánló írására.
A megszokott intró után az első videóklip aláfestője a ’Solaris’ érkezik, ami komolyzenei erényeket kecsegtet. Szinte észrevétlenül folyunk át a ’Kon-tiki’-be, ahol Vangelis ’Antarctica’-ja és Jean-Michel Jarre ’Oxygene’-je ötvöződik, s épül tovább egy csodaszép szintifutam révén. A ’Revelation’ visszavesz a tempóból, s a lebegős textúrákat helyezi előtérbe, a címadó ’Sonne’ megtöri az instrumentális számok hegemóniáját, Unheilig rock-ban edzett hangjára lehetetlen nem odafigyelni, ami a produkció különlegességét adja. A ’Mitternacht’ atmoszférikus összekötést ad a ’Hallucinating Beauty’-hoz, ahol a karakteres baseline és Kate Havernik éteri hangja olvad egybe, harmóniában. A ’Morgenrot’ kicsit visszautal a legendás ’Ruhe’-ra keleties motívumaival, az Adam Young-gal közösen elkövetett ’Alive’ egy könnyed rádió sláger útját járja. A ’Berlin-Moskau’ egy hosszú utazás szépségeit tárják elénk hangképekben, a ’Lichtmeer’ a fény önfeledt játékát idézi meg. A ’Soleil de Nuit’ francia monológja filmzenébe kínálkozik, a Meredith Call hangjával felvértezett ’Reach Out’ újra a rádiós vonalat célozza meg. A ’Das Dritte Auge’ egy misztikus szeánsszá nemesedik, az álmoskás ’Velvet Aeroplane’-t a váratlan dobszólók töltik meg energiával. A ’Sonnenuhr’ epikus hangzásával és hatásos dallamvilágával single megjelenésért kiált. Az ’Oasis’ sodró hangszerelése feledteti Kate Havevik limonádé ízű vokálját, a ’Sonnenwelten’ ebből okulva csak a szintetizátorokat engedi szabadjára a végtelen térben. Az ’Epic Shores’ és az ’Energy’ ismét kommerszebb irányba tereli a koncepciót, a ’Pale Blue Eyes’ szívbe markoló zongorafutamával és Andrea Corr patetikus előadásával nyerő húzásnak bizonyult. Az ’Ultramarin’, a ’Geborgenheit’, a ’Sahara Avenue’ és a ’Klangwelten’ az instrumentális mennyországot hozza el, a ’Dancing In The Dark’ könnyedén felejthető, a ’Lay Down’ és a ’The Silence’ egy fokkal erősebbek. A sort a levezetésen kívül más funkcióval nem bíró ’Reprise’ zárja.


Összességében ez a lemez az eddigiekhez képest talán túlságosan is nyit a rádiós pop hangzás felé, emellett az instrumentális számok kezdik kimeríteni a Christopher által megálmodott hangzás határait. Nem a legerősebb produkció, helyenként önismétlő, kiszámítható, és mennyiségre sok. Ennek ellenére elmélkedéshez, lazuláshoz és a gyűjtőknek mindenképp ajánlott! 7/10! Kedvencek: Solaris, Kon-tiki, Berlin - Moskau, Sonnenuhr.

Schiller - Sonne

Label: Universal / Island
Katalógus szám: 06025 3707423 5
Ország: Németország
Megjelent: Electronica, ambient, synth-pop
Stílus: 2012. október 5.
Producer: Christopher von Deylen

Cd 1
1. Willkommen (1:14)
2. Solaris (3:55)
3. Kon-Tiki (4:25)
4. Revelation (5:37)
5. Sonne (mit Unheilig) (4:30)
6. Mitternacht (4:24)
7. Hallucinating Beauty (mit Kate Havnevik) (7:10)
8. Morgenrot (4:59)
9. Alive (mit Adam Young) (4:41)
10. Berlin - Moskau (4:39)
11. Lichtermeer (4:42)
12. Soleil de Nuit (mit Pierre Maubouche) (4:14)
13. Reach out (mit Meredith Call) (5:05)
14. Das Dritte Auge (4:58)
15. Velvet Aeroplane (mit Kate Havnevik) (7:23)

Cd 2
1. Sonnenuhr (5:43)
2. Oasis (mit Kate Havnevik) (4:57)
3. Sonnenwelten (5:54)
4. Epic Shores (mit Meredith Call) (6:17)
5. Energy (mit Brownlow) (4:31)
6. Pale Blue Eyes (mit Andrea Corr) (6:12)
7. Ultramarin (4:39)
8. Dancing In The Dark (mit Ameerah) (5:36)
9. Klangwelten (4:16)
10. Lay Down (mit Paper Aeroplanes) (4:03)
11. Geborgenheit (3:39)
12. Sahara Avenue (5:11)
13. The Silence (mit Meredith Call) (4:56)
14. Reprise (3:44)



Sonne Album Highlights

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...