2013. március 29., péntek

EP ajánló: Nico Ferrero - My Vegetarian Friends

Egy újabb argentin tehetséget mutat be a Stellar Fountain a világnak. Nico Ferrero viszonylag új arcnak mondható, aki kevés háttértámogatással, de annál nagyobb lelkesedéssel teszi a dolgát. Nincs könnyű dolga, hiszen hazája futószalagon termeli a jobbnál-jobb producereket. A 'My Vegetarian Friends' különleges egzotikus dallamvilágával és deep-progressive farvízen evezve tényleg figyelemre méltó darab. A kislemez három remixet tartalmaz, itt vendégeskedik Paul Lennar, Beat Maniacs és Snad is.
Mondanám azt, hogy könnyedén állt össze ez a line up, de ez nem lenne igaz, ráadásul Snad az utolsó pillanatban futott be átiratával, ami emiatt nem szerepelt a vipultima-n futó promó kampányban, illetve az aktuális release-khez készített videóban. Ez azonban ne zavarjon meg senkit, hiszen az amerikai fiatalember verziója is ott lesz az EP-n. Sőt, ha már róla ejtettünk pár szót a munkája mellett se menjünk el némán, hiszen talán pont ő az, aki nem progiban gondolkodott, hanem egy oldskool fűszerezésű, kedvesen groovy deep house verziót kanyarított a hozzávalókból. A kolumbiai Paul Lennar ázsiója manapság megugróban van, nem csoda, hiszen csupa neves kiadónál jelennek meg produkciói. Ő szépen letisztázta az eredetiből átemelt dolgokat, vérbeli főidős prog darabbá téve azt! A szerb Beat Maniacs szekere is beindulóban van, a srácok most sem aprózták el, véleményem szerint a csomag legütősebb 7 perce fűződik a nevükhöz. Már a baseline megér egy misét, de ahogyan a dallamok kibontakoznak az valami hihetetlen!

Feedbacks:
Gai Barone (Afterglow): Thanks!!!
Dio S (Baroque/BCSA/Stellar Fountain/Balkan Connection Tech/): Nice pack. I support. thanx!!
Nick Varon (Sudbeat): Paul's remix is nice!
Eric J (Source of Gravity, Mistique Music, Musicon): All t he mixes are nice, but I think the Beat Maniacs and Original are for me.
Jonatan Ramonda (Mistique Magnitude Liquid Grooves BCSA Stereo Paradise): Paul Lennar good work!! thanks!
Cj Peeton (Stellar Fountain, ADR, Bonzai): Nice EP. Like the vibe.
Andrey Mikhailov (DI.fm, Green Snake Records): Awesome bassline of original, liking Paul Lennar smoothness, the whole picture of Beat Maniacs is fantastic! thx!
Breeze & Quadrat (BQ / Clinique): Paul Lennar rmx is nice! thanx!
Neftali Blasko: Oustanding work on Paul's remix,also diggin' Beat Maniacs, fantastic work! thanks.
Reelaux (Armada, Baroque, Inkfish): Great release, thx!
Feri (Stereo Enchained, Stellar Fountain, Proton): Really good release again, Beat Maniacs Remix is my pick here. support thanks.
Tim Benjamin (encore): Great release, thanks a lot.
Samotarev (Green Snake, Bonzai, Baroque): Like both remixes, but Paul remix is the best one. Thanks!
James Warren (Baroque/Proton/Olaris/Silk): Good work all round here. Both rmxs sounding impressive in particular.
Kay-D: I love all versions, but Beat Maniacs remix is my fav.
Tuxedo (Electronic Tree/Proton/Stellar Fountain/Movement): Both remixes sounds cool! Nice release.
Oscar Vazquez (A&R in Liquid Grooves): Remixes for me. Thanks.
Danny Tenor (Golden Wings/Xelestia Radio): Paul Lennar for me, thanks!
Hugh Sharpe (Silicon Syndicate): Bomb pack - full support on all three tracks- hard to pick a favorite. Thanks again!
Stanisha: Thank you.
Urban Chameleon (Stellar Fountain Records, Sangria): Cool release! remixes especially!
Oliver Morgenroth (Producer, DJ): Beat Maniacs rmx is nice.
Jim_Star (Alice Management / Monique Musique / No Sound): I love all tracks! full support!
Alex Code - Sound Travell3r (WestRadio/Sangria/Soundteller/Stellar Fountain/Insomnia/Perfect ): Nice EP, liked all three of them support.
Neel V (Stellar Fountain, LuPS Records, Bonzai Progresive): Great EP all 3 are very strong!
Spacebeat: Cool stuff! tnx.
Monster of Density (Sound Avenue/Lowbit/Crossfrontier Audio/Movement/Bermudos/99Perc): Really nice work on both remixes!
AudioStorm (Mistique/Balkan Connection/LuPS/Eliptical Sun/Old SQL/Green Snake): Very nice release, cool original and great remixes! Support!
Progreg (Particles/Stereo Paradise/DAR digital): Strong release. Original and Beat Maniac for me. thanks!
Pavel Skinner (Baroque/BCSA/Stellar Fountain): Beat Maniacs mix for me, thanks.
Monochronique (PureFM, Eilo Radio): Beat Maniacs mix is really nice, thanks.
Franzis-D: Great EP, thanks.
Alberto Blanco (Stripped Recordings // Sound Avenue // Liquid Grooves): Paul Lennar is my fav, thanks!
metrONomes: Great release...Paul Lennar Remix is fantastic.
Chris Richardson (99percent / Stripped): Paul Lennar remix for me. Thx.
KEL: Great! Thnx!
Peter Meatman (Stellar Fountain Records, Mistique Music, Old SQL): Great EP! Thx!
Vitaly Depp: Beat Maniacs Remix for me! But original is good too! Thanks! DL
Stefan Addo (e11even Presents): Paul Lennar Remix is great. Thanks!
K I N T A R! (Sudam): Another great release! Thanks!
Smart Wave (Baroque, Smart Phenomena, Bonzai, Polytechnic): Good EP!
Jacob Singer (Electronic Tree, Crossfade Sounds, Flappers records, 7 senses): Great pack! Paul Lennar rmx is my favorite, Thanks.
Adnan Jakubovic (DAR Digital, Deepsessions, Carica, Mistique): Beat Maniacs for me, great tune! Thanks
Mindshield (Mistique, BCSA, Springtube, Sudam, Old Sql): Great release! Remixes are awesome. Many thanks.
Dingle/Metadeko (Baroque): Top stuff, Paul's mix is my fav.
Marco Scherer (Meller // Villa Violet): Solid release.
Diego Macias (Stripped Digital, We Are Here Records, Sounds Of Juan): Beat Maniacs remix for me.
Suffused (friskyRadio / Suffused Music): Diggin' both remixes!
Paul Lennar (Proton/Balkan/Bermudos/Future Synth/Mistique Music/System Rec): Great EP & i'm very glad to be part of this release, special thks: Stellar Fountain Records.
Alec Araujo (A Must Have, Plattenbank, Global Underground, Soulfire Downloads): Great EP. Thanks.
Kostas Vlantis: Paul Lennar remix is good !!! Thanx.
Mental X (SOG Rec / Swiss National Radio DRS VIRUS): The remixes for me, thanks.
Dmitry Molosh (Agara Music, Reelaux Digital, KP Recordings, Agara Music, Bermudos): full support! nice pack, thanks.
Julian Rodriguez (BCSA, Green Snake, Entangled, InsomniaFM, Elliptical Sun Records): Wow, awesome ep! I like all mixes, but both remixes are the best for me.
Jelly For The Babies (Balkan Connection): Beat Maniacs for me.
Nick Wurzer (Usessions Rec, Insomniafm Digital): Perfect Pack support!
Jozef Kugler: Great pack. Thx!
Idacio (DI Radio/NYC Venues): Very nice work by all. Will support & thanks.
San Holo (Evoked/Polytechnic): Really like the Paul Lennar remix.
Ben Hysa (InsomniaFM, GWM Radio): Great Original, Great Remixes. Support!!!
Blake Baltimore (DI.FM): I like the Beat Maniacs remix. Thanks!
dybbuk (CLUB VIA): Great EP we got here.I like the original.Paul Lennar remix is very good as well.I also like the energetic version of Beat Maniacs.Really hard to pick a favorite (or at least the best of them).
Marcelo Paladini (Agara Music ,Liquid Grooves, GreenSnakeRec, ViseVersa): Beat Maniacs my fav!!!
Neptun 505 (Electronic Tree / Stellar Fountain): Beat Maniac remix for me thx!
Milan Bogdanovic (Insomniafm): All tracks are excellent, DL and will try, thank you.
Semih Karakas (Frisky Radio / DI.FM): Good pack here , Original mix best for me.
Aman (Balkan Connection, Old SQL, Vise Versa, Soundteller): Super EP! all tracks are great.
Deep Soul Duo (Mistique/Pure/TM/28B): Amaazing pack thanks!!!!!!!
Matteo Monero (NeverTooLate, Mistique, Sudam, InsomniaFm, Pure FM): Paul Lennar for me, thanks.
Beat Maniacs: Beautiful melodies by Nico Ferrero. Enjoy the remixes by Paul Lennar and us!
mlab (www.trustradio.gr): Liked the original & Paul Lennar's remix, thank you.
Jordan Petrof (TM Radio/Insomnia Fm): Great EP, tnx!!


Nico Ferrero - My Vegetarian Friends


Label: Stellar Fountain Deep
Katalógus szám: SFRD006
Stílus: Prog-House
Várható megjelenés: 2013. április 12.
Producer: Nico Ferrero
Beatport: http://www.beatport.com/search?query=Stellar_Fountain_Deep


Tracklist:
1. Nico Ferrero - My Vegetarian Friends (Original Mix) (8:40)
2. Nico Ferrero - My Vegetarian Friends (Paul Lennar Remix) (7:32)
3. Nico Ferrero - My Vegetarian Friends (Beat Maniacs Remix) (7:20)
4. Nico Ferrero - My Vegetarian Friends (Snad Smoked Green Remix) (7:25)







2013. március 27., szerda

Arko Madley - Resonance 034 (2013-03-27)

Pár héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy végre kitavaszodik, viszont az időjárás meggondolta magát és a tél makacs módon nem hajlandó továbbállni. Viszont a resonance podcast gőzerővel zakatol tovább, benne ismert és kevésbé ismert előadók zenéivel, és remixeivel.
Az első szám egy remix, pontosabban egy East Cafe break remix, ami szerintem nagyon jól sikerült. Mondjuk a 'We Are The People' eredeti változata is penge, de azért egy tört ütemmel megspékelve még nagyobbat üt! Ewan Rill 'Running Fast'-jéből az originál és a Chilano verzió foglalja el a második illetve harmadik helyet. Bár a két zene majdnem egy és ugyanaz, ennek ellenére az effektek és az alapok mégis eléggé eltérnek egymástól, ami persze nagyon jól ki is érezhető, amikor végighallgatjuk a zenéket. A negyedik szám LoQuai 'Proteus'-sza Digital Department dark hangulatú remixében szerepel. Valandi Pangea és Calavera 'Einklang'-ja Reflection Soul átiratban szintén sötét hangulatú, viszont az előző trekkhez képest jóval több benne a dallam. Youngen 'Children's Voices'-sza olyan mintha egyenesen az űrből érkezett volna. Matt G 'Phenylethylamine'-je gitárjátékával magaslik ki a többi szám közül. A nyolcas zenével viszont átváltunk deepbe, amit egy morcos, brummogós Santiago Teillagorry szerzemény (a 'Tercera')  követ. Végül Luis Bondio és Cesar Lombardi 'Incubus'-szával zárul a mix, Marc Poppcke rendkívül masszív remixében. Én viszont elköszönök, és mindenkinek további jó szórakozást kívánok a mixhez. Két hét múlva ismét találkozunk, addig is az erő legyen veletek!

Arko Madley - Resonance 034 (2013-03-27)

Label: Deep Zone
Katalógus szám: RES034
Megjelent: 2013. március 27.
Stílus: Deep, Progressive, Techno
Dj mix & Cover: Arko

Tracklist:

1. UnClubbed Feat. Kim Wayman - We Are The People (East Cafe Breaks Edit) [Unofficial]
2. Ewan Rill - Running Fast (Matias Chilano Remix) [Mistique Music]
3. Ewan Rill - Running Fast (Original Mix) [Mistique Music]
4. LoQuai - Proteus (Digital Department Dark Remix) [Suffused Music]
5. Valandi Pangea & Calavera - Einklang (Reflection Soul Remix) [Mustique Music]
6. Youngen - Children's Voices (Cut Knob Remix) [Mistique Music]
7. Matt G - Phenylethylamine (Original Mix) [Sudam]
8. Hernan Cattaneo & Soundexile - Infoxication (Chaim Remix) [Sudbeat]
9. Santiago Teillagorry - Tercera (Original Mix) [Liquid Grooves]
10. Luis Bondio & Cesar Lombardi - Incubus (Marc Poppcke Remix) [Classound]

2013. március 21., csütörtök

EP ajánló: Alex Code - The Tear That Became Memories

A görög Alex Code eddig még csak a Deep Zone ingyenzene rovatában szerepelt, ezúttal saját produceri munkáját prezentálja, mely a Stellar Fountain gondozásában fog megjelenni hamarosan. A 'The Tear That Became Memories' egy érdekes, egyben vagány szerzemény, talán nevezhetjük Alex pályafutásának eddigi legkomplexebb szerzeményének. A csillogó szinti hangzás, alatta a gurgulázós basszushanggal tuti párosításnak bizonyult. A remixerek még erre pakolnak rá egy lapáttal. Adam-P már többször is bizonyított, a Stellar-nál is, de egyedi hangvételű zenéi már a Mistique Music-on és az OLD SQL-on is hódítanak. Szóval Ádám rendesen odapakolt az eredeti darabnak, és egy légies trance szonátát komponált belőle. Nem kell megijedni, ez a munka a progressive trance legjavát nyújtja! A lengyel Neptun 505 szintén lassan házi remixernek számít a Stellar-nak, ezúttal is szépen dolgozott, érezhető rajta a folyamatos fejlődés. Ő a kiállásban behozott egy kis break-et és vintage életérzést, emellett a baseline-ra különös hangsúlyt fektetett, visszavetkőztetve némileg az eredeti búrjánzó dallamvilágot. De ez a verzió pont ezért jó! Szerintem ez is must have anyag!

Feedbacks:
East Cafe: Adam P... nice stuff, thanks!
Neftali Blasko: Adam-P Remix for me!! thanks.
Sasha Le Monnier (Classound Recordings / Proton, DI.FM Radio): Thanks, will try the original here.
Cj Peeton (Stellar Fountain, ADR, Bonzai): Adam-P remix for me.
Julian Marazuela (Baroque, Perspectives, Lowbit, Stripped, Stereo Paradise): I really diggin original & Remixes! Support!!!
Tim Benjamin (encore): Got it from RP. thanks!
Andrew K (Vise Versa, GU Music, Anjunadeep, Pure Substance, Babylon): Adam-P remix for me, thanks.
James Warren (Baroque/Proton/Olaris/Silk): All 3 hitting the mark here. Loving the Adam-P.
Dio S (Baroque/BCSA/Stellar Fountain/Balkan Connection Tech): Very nice original and great remixes. I support sure. thanx!!
Eric J (Source of Gravity, Mistique Music, Musicon): Adam P mix for me!
Claes Rosen (Silk, Spring Tube, SpaceWalker): Nice!
MiraculuM (Stellar Fountain/Proton): Adam-P remix is great!
Tuxedo (Electronic Tree/Proton/Stellar Fountain/Movement): Two massive remixes here, respect for your work guys!
Feri (Stereo Enchained, Stellar Fountain, Proton): Adam-P remix is for me. support thanks.
Idacio (DI Radio/NYC Venues): Nice track and remixes. Will support & thanks.
San Holo (Evoked/Polytechnic): The original for me!
Marcelo Paladini (LiquidG, GreenSnakeRec, ViseVersa): Original and adam p Remix for me! thanks!
Jacob Singer (Electronic Tree, Crossfade Sounds, Flappers Records, 7Senses): Very nice! Adam rmx for me, thanks
Matteo Monero (Never Too Late, Mistique, Sudam, InsomniaFm, Pure FM): Adam P for me, thanks!
Alex M.I.F. (Macarize, Balkan Connection, Stellar Fountain): All mixes is great! thanks
Neel V (Stellar Fountain, LuPS Records, Bonzai Progresive ): Excellent release, Its hard to pick my fav as they all strong, I will play all 3!
Sima Deep (tm-radio, usessions.gr): Neptun 505 rmx for me, thanks!
Faskil (Frisky / Morphosis / Jetlag / Polytechnic / microCastle / FeralC): Adam-P for me.
Adnan Jakubovic (Deepsessions, Carica, Mistique): Good pack, all three tracks are great ! Thanks.
Snorkle: Downloading. THX!
Nicolas Coronel (Mestiza Records - Frisky Radio among others): Very good relese! Thanks.
KEL: Adam-P is great!Thnx!
Jim_Star (Alice Management / Monique Musique / No Sound): Great EP! I love evrything here! full support!
Blake Baltimore (DI.FM): Adam-P remix fro me. Thanks!
Stefan Addo (e11even Presents): Adam-P Remix for me. will support. Thanks !
Paul lennar (Proton/Balkan/Bermudos/Future Synth/Mistique Music/System Rec): Fantastic for me Adam-P mix.
AudioStorm (Mistique/Balkan Connection/LuPS/Eliptical Sun/Old SQL/Green Snake): Beautiful work by Adam-P,as always !Neptun 505 again very good,thanks!
Chris Richardson (99percent / Stripped): Adam-P for me. Thanks!
Deep Soul Duo (Mistique/Pure/TM/28B): Great EP!!! I must play this tracks thanks!
Adam-P: Thanks for the request, and for the chance!
Mindshield (Mistique, BCSA, Springtube, Sudam, Old Sql): Nice Pack. Thanks!
Julian Rodriguez (BCSA, Green Snake, Entangled, InsomniaFM, Elliptical Sun Records): Awesome ep! Adam-P for me, but the others are great also.
Marco Scherer (Meller // Villa Violet): Solid Trance release for daydreaming.
Peter Meatman (Stellar Fountain Records, Mistique Music, Old SQL): Amazing EP! Adam-P Remix For Me! Thx!
Smart Wave (Baroque, Smart Phenomena Records, Bonzai, Polytechnic): Fine remixes!
Milan Bogdanovic (Insomniafm): Great release, Adam-P for me, tnx!
Alex Code - Sound Travell3r (WestRadio/Sangria/Soundteller/Stellar Fountain/Insomnia/Perfect ): Thnx a lot the guys for their remixes and the label.
Beat Maniacs: Adam-P remix for us, thanks.
Spacebeat: Exellent release! thanks!
Kostas Vlantis: Adam-P remix for me. Thanx !!!
Mental X (SOG Rec / Swiss National Radio DRS VIRUS): Beautiful Adam-P remix. Full Support!
Michael & Levan (Mistiquemusic): Thanks...downloading!
Jordan Petrof (TM Radio/Insomnia Fm): Nice release ! tnx.
Aman (Balkan Connection, Old SQL, Vise Versa, Soundteller): Really nice EP! Thanks!
AquAdro (Revelation Records): Both remix!!!Thanks.
Monochronique (PureFM, Eilo Radio): Cool mix by Adam-P!
Neptun 505 (Electronic Tree / Stellar Fountain): Great release! i'm proud to be part of it!
Nick Wurzer (Usessions Rec, Insomniafm Digital): Nice ep, thx.
Suffused (friskyRadio / Suffused Music): ADAM-P!!!
Ben Hysa (InsomniaFM, GWM Radio): Adam-P's remix for me. This guy rocks as usual. Support!!!
dybbuk (CLUB VIA): I like all three takes.Hard to pick a favorite,as they are really different and great in their own style.Thank you.
Michel Zola (frisky,freeze mgzn): Like both remixes.


Alex Code - The Tear That Became Memories

Label: Stellar Fountain
Katalógus szám: SFR059
Várható megjelenés: 2013. április 8.
Stílus: Techno, Prog-House
Producer: Alex Code
Beatport: http://www.beatport.com/search?query=Stellar_Fountain


Tracklist:
1. Alex Code - The Tear That Became Memories (Adam-P Remix)
2. Alex Code - The Tear That Became Memories (Neptun 505 Remix)
3. Alex Code - The Tear That Became Memories (Original Mix)

2013. március 13., szerda

Arko Madley - Resonance 033 (2013-03-13)

Halihó mindenkinek, végre kitavaszodott, és bár az időjárás előrejelzés szerint a tél még pár napra visszatér , mégis örülhetünk, mert lassan vége a zimankós időjárásnak. A Resonnce podcast 33. része - akárcsak a tavasz - megújulva, sok-sok új produkcióval jelentkezik. A mix egy epikus, szépen csilingelő művel Lessov mester 'Dilleachta'-val kezdődik. Ezután WayWork-ék 'Black Way'-jével húzunk bele egy kicsit Beat Maniacs-ék eufórikus remixében. A harmadik számot három moldovai producer műve, amiből a ruszki Tip D'Oris varázsolt össze nekünk egy álmodozós, dallamokkal teli átiratot. Pablo Acenso szerzeménye a 'Milky Way' szintén a dallamokra épít, csak itt jóval karakteresebben, teltebben szólalnak meg. Cut Knob-ék  'Melodia Bizarra'-jukkal suhintanak egyet oda. Ezt a tempósabb szekciót Boral Kibil dark Remixe ugyan pár percre megtöri, de aztán újra begyorsulunk. A mix vége viszont egy szép, nyugis zenével zárul, Charly Aguada 'Fractal Geography'-jével, Jelly For The Babies deep-progressive remixében. Mindenkinek további jó szórakozást kívánok a mixhez! :)

Arko Madley - Resonance 033 (2013-03-13)

Label: Deep Zone
Katalógus szám: RES033
Megjelent: 2013. március 13.
Stílus: Progressive, Techno, Dark Progressive
Dj mix & Cover: Arko

Tracklist:

1. Lessov - Dilleachta (Original Mix) [Silk Textures]
2. WayWork & Cris Xalambri - Black Way (Beat Maniacs Remix) [Stellar Fountain]
3. Biotones & Alexander Byrka - My Sleepy Cloud (Tip D'Oris Sleep Mix) [Unofficial]
4. Pablo Acenso - Milky Way (Original Mix) [Proton Music]
5. Cut Knob - Melodia Bizarra [Stellar Fountain]
6. Inkfish - For Life (Loquai Remix) [Progressive House World Wide]
7. Youngen - The River of Dreams (Boral Kibil Remix) [KP Recordings]
8. Infusion - Love & Imitation (Luis Junior Remix) [Vapour]
9. Marc Poppcke - When You Are Near (Original Mix) [Last Night On Earth]
10. Charly Aguada - Fractal Geography (Jelly For The Babies Remix) [LuPS]

EP ajánló: Dr. Avalance - A Planet Has Born

Az eredetileg Hollandiában született, de névre és a jelenlegi tartozkodási helyre is spanyol Simón Gomez Dr. Avalance-ként bolondítja az ütemeket egy jó ideje, viszonylag nagy sikerrel. Ezúttal is ízelítőt ad különleges hangzásából, amely ügyesen olvasztja magába a 90-es évek játékos elektronikáját, technót, psy-t, trance-t és progressive-t. 'A Planet Has Born' nevében némileg utal a psy behatásra, ami nemcsak megelőlegezett bölcsesség, hanem nyugodtan ráhúzható hatásként az alapjában house-zal átitatott eredeti témára. Ebből a darabból készült egy 2nd Change Edit is, ami kicsit könnyedebben, légiesebben prezentálja a bolygóközi világ hangjait. Számomra igazi gyöngyszem az 'Acoustic Levitation', ami bár nem vár szívlágyító gitárpengetéssel, de azért megragadja az ember figyelmét. Vérbeli party track, egy iszonyatosan komoly baseline-nal felvértezve és mesterien elhintett dallammal! Ez talán még a trance dj-k táskájába is odaférhet! Az EP egyik különlegessége a spanyol Invisible 2 formáció klasszikus 'Es Imposible No Puede Ser'-jének friss adaptációja, amit Simon pályatársa Vincenzo Di Porto segítségével eszkábált a '90-es évek synth pop ópuszából, meghagyva az eredeti dal kellemes vibrálását! Szerintem a zenei mindenevők ezt a kislemezt imádni fogják!

Feedbacks:
Samotarev (Green Snake, Bonzai, Baroque): Like two tracks: Acoustic Levitation & 2nd Change Edit. Thanks!
Tuxedo (Electronic Tree/Proton/Stellar Fountain/Movement): Acoustic Levitation! what a track!!
Oscar Vazquez (A&R in Liquid Grooves): Great release, support. Thanks.
James Warren (Baroque/Proton/Olaris/Silk): Acoustic Levitation the pick of the bunch for me. Nice work.
Kay-D: The sound reminds me to some trance tracks from early 90's, great EP!
Feri (Stereo Enchained, Stellar Fountain, Proton): Acoutic levitation is for me, support thanks.
Neftali Blasko: Nice Ep. Acoustic Levitation for me! thanks.
Leonardo Oldenburg: Nice EP! perfect for going in a trip with wings! support!
Reelaux (Armada, Baroque, Inkfish): Agree with Greyloop, my pick is Acoustic Levitation!
Tim Benjamin (encore): Acoustic levitation for me, thanks!
Sergey Gebio (DI FM Radio - Proton - 16BIT.FM): Strong package! thanks!
Andrew K (Vise Versa, GU Music, Anjunadeep, Pure Substance, Babylon): Acoustic levitation my pick.
Dio S (Baroque/BCSA/Stellar Fountain/Balkan Connection Tech/): Nice EP. i support. Thanx!!
Neptun 505 (Electronic Tree / Stellar Fountain ): 'Acoustic Levitation' > great one!
Adam-P: Great EP! Thanks!!
Adnan Jakubovic (Deepsessions, Carica, Mistique): Nice deep pack, thanks!
Progreg (Particles/Stereo Paradise/DAR digital): Acoustic levitation for me. thanks!
Paul Lennar (Proton/Balkan/Bermudos/Future Synth/Mistique Music/System Rec): Really good pack, well done Dr Avalance!
Dark Soul Project aka MIndlook: Not the music i like for my sets, but good tracks.
Ben Hysa (InsomniaFM, GWM Radio): Lovin every track...Nice Pack...Thanx!!!
KEL: Acoustic Levitation is strong! Thnx!
Semih Karakas (Frisky Radio / DI.FM): Very good EP aspecially acoustic leviatiton best for me..I'll play.
Suffused (friskyRadio / Suffused Music): Acustic Levitation stands out here, thanks!
Aman (Balkan Connection, Old SQL, Vise Versa, Soundteller): Acoustic levitation is a bomb in this pack.
Smart Wave (Baroque, Smart Phenomena Records, Bonzai, Polytechnic): Nice .. thx!
Stefan Addo (e11even Presents): Invisible 2 for Me. Thanks!
Nicolas Coronel (Mestiza Records - Frisky Radio among others): Acoustic Levitation for me.
Peter Meatman (Stellar Fountain Records, Mistique Music, Old SQL): Great EP! Thx!
Franzis-D: Acoustic levitation me fav, thanks!
Levente (Hope/BCSA): Very nice work, Invisible2, Acoustic my favs.. thanks Stellar!
Jacob Singer (Electronic Tree, Crossfade Sounds, Flappers Records, 7 Senses): Full support! Great job Simón!
Milan Bogdanovic (Insomniafm): Nice EP, tnx.
Julian Rodriguez (BCSA, Green Snake, Entangled, InsomniaFM, Elliptical Sun Records): A Planet Has Born for me... Really good track!
Vinayak A: Good vibes. thanks.
Jim_Star (Alice Management / Monique Musique / No Sound): Excellent EP! All tracks are great! Full support!
Nomean (Tulipa / Pure Substance): A Planet Has Born is my choice of favorite!
Nick Wurzer (Usessions Rec, Insomniafm Digital): Nice release, thx!
Deep Soul Duo (Mistique/Pure/TM/28B): Nice release thanks!!
dybbuk (CLUB VIA): I will play "A Planet Has Born".The remix of Invisible 2 is superb for listening. Thank you
Mindshield (Mistique, BCSA, Springtube, Sudam, Old Sql): A planet has born! Very hypnotic melody. Thanks!


Dr. Avalance - A Planet Has Born

Label: Stellar Fountain Records
Katalógus szám: SFR 058
Várható megjelenés: 2013. április 1.
Stílus: Techno, Prog-House
Producer: Simon Gomez
Beatport: http://www.beatport.com/search?query=Stellar_Fountain


Tracklist:
1. Dr. Avalance - A Planet Has Born (Original Mix) (9:09)
2. Dr. Avalance - Acoustic Levitation (11:01)
3. Invisible 2 - Es Imposible No Puede Ser (Dr. Avalance & Vincenzo Di Porto Remix) (8:19)
4. Dr. Avalance - A Planet Has Born (2nd Change Edit) (7:56)

2013. március 8., péntek

EP ajánló: WayWork & Cris Xalambri - Black Way

Tovább robog a Stellar Fountain Deep szekere! A múltkori indie dance felé nyitó Dalkloid Sound EP után kicsit visszatérünk a fő csapásirányhoz a deep-hez! Az elkövető nem más, mint Cris Xalambri és WayWork, akikről korábban már volt szó itt a blog hasábjain. Az eredeti darabot 120 BPM-esnek álmodták meg a srácok, később 117-re lassították és itt-ott finomítottak még rajta, ettől a húzástól még epikusabb lett a végeredmény, a deep legjavát kapjuk 7 percbe sűrítve.
A remixerek is már bejáratott nevek ezen a kiadványon. Rögtön elsőnek a kolumbiai Cut Knob tüsténkedik, és megint sikerült egy vérbeli bombát készíteniük. Ezek a srácok a jövő nagy reménységei! Amihez nyúlnak az arannyá válik! Főidőben erősen ajánlott matéria! Azért a szerb Beat Maniacs duó se a hátul kullogók szerepét tölti be, remek progressive átiratuk pont azoknak jöhet jól, akik nem veretni akarnak, hanem okosan, fékezett habzással szórakoztatni. A feedback-ek alapján egyértelműen a CK remix tűnik befutónak, de én nem követném el azt a hibát, hogy csak ezt az egy verziót hallgatom meg ebből az igencsak erős és színvonalas csomagból!

Feedbacks:
Gai Barone (Afterglow): Huge pack! thanks!!
Reelaux (Armada, Baroque, Inkfish): Cut Knob Remix for me, thx a lot!
Sasha Le Monnier (Classound Recordings / Proton, DI.FM Radio): Cut Knob remix for me, thanks.
James Warren (Baroque/Proton/Olaris/Silk): Cut Knob sounding tasty here. Nice work.
Van Bellen (99percentrecordings): Cut Knob & Beat Maniacs Mix sounds good.
Feri (Stereo Enchained, Stellar Fountain, Proton): Cut Knob Remix is for me, support.
Nick Warren: CK mix is great.
Soulwerk (Replug, 99percent, Whose Haus): Cut knob for me, thanks!
Madloch (Mitrinique) (Sound Avenue / Crossfade Sounds): Great EP! Cut Knob remix is my favorite. It's their best work so far!
Oscar Vazquez (A R in Liquid Grooves): Cut Knob for me. Thanks
Magnetic Brothers (Deep Blue Eyes, Armada, Balkan:Co, MAG.LAB on DI.FM): Like all versions, but Cut Knob simply makes magic! thanks.
Sergey Gebio (DI FM Radio - Proton - 16BIT.FM): Great EP. Supporting all package in my Proton´s Show.
Andrew K (Vise Versa, GU Music, Anjunadeep, Pure Substance, Babylon): Cut Knob for me, thanks!
Eric J (Source of Gravity, Mistique Music, Musicon): Cut Knob mix for me! Thx.
Ezequiel Marotte: Great!
Andrey Mikhailov (DI.fm, Green Snake Records): I like original, Congrats WayWork & Cris Xalambri! Cut Knob and Beat Maniacs are awesome. thx!
Tim Benjamin (encore): Very nice release, cut knob for me, thanks.
Tuxedo (Electronic Tree/Proton/Stellar Fountain/Movement): Very cool remix by Cut Knob! Thanks.
Nick Wurzer (Usessions Rec, Insomniafm Digital): Thx!
AudioStorm (Mistique/Balkan Connection/LuPS/Eliptical Sun/Old SQL/Green Snake): Cut Knob & Beat Maniacs are great !Thanks a lot, very good release!
Mindshield (Mistique, BCSA, Springtube, Sudam, Old Sql): Cut Knob remix. Thanks!
Progreg (Particles/Stereo Paradise/DAR digital): Cut Knob for me. thanks!
K.E.L: Cut Knob remix is great!! Thnx!
Jonatan Cancino (Friskyradio/InsomniaFm): Thanks, Cut Knob for me!
Monster of Density (99Percent,Sound Avenue, Bermudos, Lowbit): Cut Knob, no duds!
San Holo (Evoked/Polytechnic): Great EP!
AquAdro (Revelation Records): Cut Knob favorite!!! Thanks.
Neel V (Stellar Fountain, LuPS Records, Bonzai Progresive): The Original and remixes are fantastic, but i really really like the Cut Knob remix!
Suffused (friskyRadio/Suffused Music): Cut Knob for me, thanks!
Jordan Petrof (TM Radio/Insomnia Fm): Cut Knob remix is nice, tnx.
Adrianos Papadeas: Downloading, thanx.
Peter Meatman (Stellar Fountain Records, Mistique Music, Old SQL): Great EP! Original for me! Thx!
Jacob Singer (Electronic Tree, Crossfade Sounds, Flappers Records, 7 senses): Great remixes!
Adnan Jakubovic (Deepsessions, Carica, Mistique): Awesome pack, but I'm liking little bit more Cut Knob's remix. Thanks!
Kostas Vlantis: Great deep pack, txs!!!
dybbuk (CLUB VIA): I'm in love with the original.Full support. Thanks.
mlab (www.trustradio.gr): Cut Knob from here, thank you very much.
Mental X (SOG Rec / Swiss National Radio DRS VIRUS): Cut Knob for me, thanks.
Garrett S (Digitally Imported radio, Safari radio): Cut Knob is excellent! Overall solid EP, thanks!
Aman (Balkan Connection, Old SQL, Vise Versa, Soundteller): Loving the Cut Knob remix! Thanks.
Levente (Hope/BCSA): All three will find a spot for me. Many thanks. Nice and deep beats.
Ben Hysa (InsomniaFM, GWM Radio): Great Original, great remixes. Cut Knob TOP. Thanx!
Nicolas Coronel (Mestiza Records - Frisky Radio among others): Good release! Original and Cut knob for me. Thanks!
Stefan Addo (e11even Presents): Original Mix for Me. Thanks !
Jim_Star (Alice Management/Monique Musique/No Sound): Great release! I like all tracks here!
Franzis-D: Cut Knob remix is awesome, thanks.
Milan Bogdanovic (Insomniafm): Nice EP. Cut Knob for me. tnx.
Smart Wave (Baroque, Smart Phenomena Records, Bonzai, Polytechnic): Nice.
Jelly For The Babies (Balkan Connection): Original is great! Cut Knob did great thingy with synth following! Beat Maniacs great as always!
Marco Scherer (Meller // Villa Violet): Just nice music!
Paul Lennar (Proton/Balkan/Bermudos/Future Synth/Mistique Music/System Rec): Nice one!
Mini Deep: Gr8 EP, thank you!
Neptun 505 (Electronic Tree / Stellar Fountain ): Very nice release! Cut Knob remix is great one, Beat Maniacs also nice.
Sima Deep (tm-radio, usessions.gr): Solid stuff, thanks!!
Pavel Skinner (Baroque/BCSA/Stellar Fountain): Solid package, cool original & strong remixes. Thanks!
WayworK (Mistique Music, Stripped, BCSA, Stellar Fountain): Thanks Stellar Fountain, Cut Knob, Beat Maniacs....Great Work!


WayWork & Cris Xalambri - Black Way

Label: Stellar Fountain Deep
Katalógus szám: SFRD005
Várható megjelenés: 2013. március 29.
Stílus: Prog-House, Deep House,
Producer: WayWork, Cris Xalambri
Beatport: http://www.beatport.com/search?query=Stellar_Fountain_Deep


Tracklist:
1. WayWork & Cris Xalambri - Black Way (Original Mix) (7:14)
2. WayWork & Cris Xalambri - Black Way (Cut Knob Remix) (9:10)
3. WayWork & Cris Xalambri - Black Way (Beat Maniacs Remix) (6:59)

2013. március 6., szerda

EP ajánló: Alex M.I.F.: Deep City Lights

Az ukrán Alex M.I.F. iszonyatosan magasra rakja a mércét, friss 'Deep City Lights' című EP-jével, ami a deep house minden finomságát magában hordozza. Külön öröm számunkra, hogy a 3 original-t a Stellar Fountain-hoz hozta. A hozzáadott értéket jelen kislemezen Luciano Lima és Dio S képviseli, mint remixerek. A címadó tétel hihetetlenül mély, sodró és fülbemászó, tényleg ilyen suhanást képzel el az ember egy éjszakai városi autózás közben. Luciano Lima kicsit progisabbra vette a figurát, így a könnyebb mixelhetőségre is figyelve garantáltan ott landol majd ez az átirat jó néhány haladó szellemiségű lemezlovast playlist-jén. 'San Clemente' a napsütötte Kaliforniában található, nem véletlen, hogy a lelkünket apránként csiklandozzák a textúrák és a megálmodott zenei motívumok. Dio S is feszesebb köntösbe bújtatta az eredeti tételt, a rá jellemző funky-s életérzéssel megbolondítva. A sort a 'Copacabana' zárja, melyben a brazil etnonak számít szamba ritmusok is felcsendülnek a kiállásban, mindezt bársonyos hangzású string-ek társaságában. Figyelemre méltó, komoly deep anyag!

Feedbacks:
Eric J (Source of Gravity, Mistique Music, Musicon): Great EP, dig the deeper stuff!
Andrey Mikhailov (DI.fm, Green Snake Records): Awesome deepness! Will support and thx!
Tim Benjamin (encore): Nice pack, thanks.
Tuxedo (Electronic Tree/Proton/Stellar Fountain/Movement): Brilliant! Full support.
Deersky (Soundteller Records): Great deep package! thanks!
Kay-D: Stunning Pack...All tracks are nice, thanx.
Reelaux (Armada, Baroque, Inkfish): Luciano's remix for me, thx a lot! great EP!
Nick Varon (Sudbeat): Very nice !
Dio S (Baroque/BCSA/Stellar Fountain/Balkan Connection Tech/): Very nice EP. Luciano Lima remix is great!! and i'm glad part of this release. Thanx!!
Madloch (Mitrinique) (Sound Avenue / Crossfade Sounds): What a great release! Will play several tracks, thanks!
Breeze & Quadrat (BQ / Clinique): Luciano Lima rmx and Copacabana are nice! thanx!
Sergey Gebio (DI FM Radio - Proton - 16BIT.FM): Original and Luciano rmx are my picks! Luxury job!
Sasha Le Monnier (Classound Recordings / Proton, DI.FM Radio): Deep City Lights - Original and Luciano remix. Capacabana - Original sounding good for me, thanks.
Vlada D'Shake (Stripped Digital/Liquid Grooves/Mistique Music): Whole pack is great different kind of style, support! dl,tnx
Claes Rosen (Silk, Spring Tube, SpaceWalker.): Some nice ones!
Feri (Stereo Enchained, Stellar Fountain, Proton): Luciano Lima Remix is my pick here, support thanks.
Aeron Aether (Solaris / Nocturnal / Proton / Silk | Proton Radio / Pure FM): Nice release, thanks!
Cj Peeton: Wow. Love it !!
Dynamic Illusion (Armada / Morphosis / Mistique / Silk / Spring Tube | FriskyRadio): Stunning EP! Hard to pick a fav. May Luciano's remix is my choice, becouse he blending the progressive and the deep values in a very well technique. Congrats guys, again!
Darin Epsilon (Renaissance / Hope / Sudbeat / Perspectives Digital / Armada / P): There's a lot of really strong tracks in here. Solid production quality overall.
Stefan Addo (e11even Presents): Deep City Lights Org and Remix are for Me. will support. Thanks!
Pavel Skinner (Baroque/BCSA/Stellar Fountain): Very nice EP, thanks!
Dingle/Metadeko (Baroque): Lovely stuff.
Monochronique (PureFM, Eilo Radio): Nice release, liked the Luciano Lima remix and Copacabana.
Peter Meatman ((Stellar Fountain Records, Mistique Music, Old SQL)): Brilliant EP!! Thx !!
Michael & Levan (Mistiquemusic): thanks...downloading!
Stanisha: Thank you.
Progreg (Particles/Stereo Paradise/DAR digital): Remixes for me. thanks
AquAdro (Mistique-OLD SQL-Elliptical): Luciano Lima for us...thanks!!!
San Holo (Evoked/Polytechnic): Luciano Remix is superb!
Levente (Hope/BCSA): Very nice work here, big thank you..support
Nomean (Tulipa / Pure Substance): Deep City Lights Original is awesome!
Jacob Singer (Electronic tree,Crossfade Sounds,Flappers records, 7 senses): Nice pack
Paul Crudgington (Homegroove Project): Deep City Lights (Original Mix) is my pick. Liking the deep, early summer evening vibe!
The Stain (Deep Dive Records): All release is lovely. Thanks guys!
Garrett S (Digitally Imported radio, Safari radio): San Clemente mixes are excellent, great deep EP. Thanks!
Alex M.I.F. (Macarize, Balkan Connection, Stellar Fountain): Thank you all for good feedbacks! Also I'd like to especially thank you guys for great remixes!! All the best!
Smart Wave (Baroque,Smart Phenomena Records(Proton),Bonzai,Polytechnic): Like!
Spacebeat: Awesome release!!! tnx.
Diego Macias (Stripped Digital, We Are Here Records, Sounds Of Juan): It's really hard to decide, but i thik Luciano remix is the one.
Paul Lennar (Proton/Balkan/Bermudos/Future Synth/Mistique Music/System Rec): Great pack for me luciano lima & Dio S mixes thks!!!
Kostas Vlantis: It's a beautiful deep release. Love the original of Deep City Lights. Like also the progressive touch of Dio S !!!!
K.E.L: Special Pack! Thnx!
Mini Deep: Very good EP, thnk you!
Jordan Petrof (TM Radio/Insomnia Fm): Great pack, Dio S my pick here! tnx.
Mental X (SOG Rec / Swiss National Radio DRS VIRUS): Great EP. Full support!
Adam-P: Very strong release again!!! Thanks!!
Adnan Jakubovic (Deepsessions, Carica, Mistique): This EP is pure magic, very hard to pick fav. I think I'll dl whole pack. Thanks!
Sima Deep (tm-radio, usessions.gr): Nice EP. Dio S & Luciano remix are fav, thanks!!
Jelly For The Babies (Balkan Connection): Luciano Lima Remix!
mlab (www.trustradio.gr): Beautiful soundscaper, Copacabana picked, thank you.
Urban Chameleon (Stellar Fountain Records, Sangria): Very nice EP! Dio S's remix especially.
Ben Hysa (InsomniaFM, GWM Radio): Strong Pack...Al tracks are nice, but Luciano Lima's Remix is TOP...Full Support!!!
Deep Soul Duo (Mistique/Pure/TM/28B): Amazing ep, thanks!!
Idacio (DI Radio/NYC Venues): Great tracks. Will support & thanks.
Alex Code (WestRadio/Sangria/Soundteller): Remixes from Luciano and Dio S for me, thnx.
Neptun 505 (Electronic Tree / Stellar Fountain ) Really fantastic release! I can not even tell which song is the best because all are perfect!!! Copacabana....just poetry. Amazing stuff!
dybbuk (CLUB VIA): Great production all over.I will support the 2 remixes.Thanks
Jim_Star (Alice Management / Monique Musique / No Sound): I like all tracks in this pack! Great EP! full support!
Franzis-D: Great EP, Remix Luciano me fav, thanks.
Jozef Kugler: wow! great ep! thx.
Milan Bogdanovic (Insomniafm): Great EP, Luciano Lima for me, tnx.
Aman (Balkan Connection, Old SQL, Vise Versa, Soundteller): very nice ep! like all the 3 originals and luciano lima remix! thanks.
AudioStorm (Mistique/Balkan Connection/LuPS/Eliptical Sun/Old SQL/Green Snake): Luciano Lima work is very,very nice,Copacabana best tune here,thanks a lot!
   

Alex M.I.F. - Deep City Lights

Label: Stellar Fountain
Katalógus szám: SFR057
Várható megjelenés: 2013. március 25.
Stílus: Genre: Prog-House,Deep House,
Producer :Alex M.I.F.
Beatport: http://www.beatport.com/search?query=Stellar_Fountain


Tracklist:
1. Alex M.I.F. - Deep City Lights (Original Mix) (6:34)
2. Alex M.I.F. - Deep City Lights (Luciano Lima Remix) (7:06)
3. Alex M.I.F. - San Clemente (Original Mix) (6:34)
4. Alex M.I.F. - San Clemente (Dio S Remix) (7:28)
5. Alex M.I.F. - Copacabana (Original Mix) (7:26)

2013. március 2., szombat

Arko Madley - Resonance 032 (2012-02-27)

Néha sajnos előfordul, hogy az ember készít egy mixet, és nem tartja olyan jónak, hogy a nagyközönség elé tárja. Nos, most velem is pont ugyanezez történt, hogy készítettem egy mixet, de hiába állítgattam be mindent, egész egyszerűen túl unalmasnak találtam, és mivel mindig azt tartom szem előtt, hogy amivel nem vagyok valamilyen szempontból elégedett, azzal másokat sem szeretnék traktálni. Így hát készítettem egy másik mixet, amibe szerény véleményem szerint van feeling, és végig éber állapotban tartja a hallgatóság figyelmét. Ennek fényében viszont most hanyagolni is fogom a zenék bemutatását, mert azt hiszen a hangulat önmagáért beszél! Legközelebb nagyjából két hét múlva jelentkezek új mixszel, addig is mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok a lent hallható kompilésönhöz! :)

Arko Madley - Resonance 032 (2012-02-27)

Label: Deep Zone
Katalógus szám: RES032
Megjelent: 2013. február 27.
Stílus: Deep, Progressive, Techno
Dj mix & Cover: Arko

Tracklist:

1. East Cafe - Seashells (Mindshield Chill N' Break Remix) [Stellar Fontain]
2. Fede Frangi - Is This It (Original Mix) [Sudam]
3. No Sonic Limits - Skydiving (Matteo Monero Remix) [Soulfire]
4. Cut Cnob - Deep As We Like (Matias Chilano Logical remix) [Mistique Music]
5. Napalm & D-Phrag - Kuroshio (Original Mix) [Mirabilis]
6. Dave Shtorn - Good Morning Prinzess (LoQuai Remix) [Magic Room]
7. Ki.Mi. - The Haze (Nico Grubert Remix) [Ensonic-Digital]
8. Jay Storic - Shake the Vibes (Original Mix) [Baroque Digital]
9. Ewan Rill - Fall in Memories (Original Mix) [BCSA]
10. Digital Witchcraft - Fingerpaint (Andy Weed's 4 To The Floor Rework) [Unoffical]

2013. március 1., péntek

Lyrics Of The Moment Vol.111.: Lucid - Scared



Lucid - Scared

Whispers - I'm looking, I'm looking, I'm looking.

Talking - I'm Scared.

I waist these hours away,
I wonder what they'll say,
I'm feeling like I over-dosed,
And hard to fill.

I'm taking by this room,
My dreams will come to soon,
I stay awake so I don't here me scream again.

The places Where I hide away are tearing me apart,
Can't escape the way I feel, is falling in and I cannot reach, no I can't reach.

Chores.
I'm feeling scared of all the things inside me, often as no work,
Scared of her, The fear surrounds me, Will it ever clear.
I'm feeling......scared.

Whispers - I'm looking.

This water round my head,
I'm stolen by your bed,
The fear I have of loosing you is driving you away,
Where are my ghosts tonight,
what can I do but cry,
I should have saved some prayers for when I needed them.

The places Where I hide away are tearing me apart,
Can't escape the way I feel, is falling in and I cannot reach, no I can't reach.

Chores.
I'm feeling scared of all the things inside me, often as no work,
Scared of her, the fear surrounds me, will it ever clear.
I'm feeling...... scared.

Whispers - I'm looking.

The places where I hide away are tearing me apart,
Can't escape the way I feel, is falling in and I cannot reach, no I can't reach.

Special thanks goes to David Ormonde for solving the full lyrics!