Tudtad-e Vol.3: a műkedvelő gyógyszerész, a nyár végét két eltérő szöveggel adaptálók, a gyanús prófécia és az elbaltázott névválasztás

A 'Tudtad-e' rovat harmadik bejegyzésében igencsak széles stíluspalettáról válogatunk. Lesz itt techno - Umek és a gyógyszeres számcímek iránti vonzódása-, populárisabb dance/pop vonal - az FLM és Soltész Rezső (szövegben és zenében is) eltérő adaptációi az olasz Righeira slágerére -, némi progressive house - az egyik számában a 911-re nézve kétes tartalmú szöveg miatt vegzált holland Lemon8 -, és pumpálósabb funk house -  az A.T.G.O.C formáció nevének könnyfakasztó jelentéstartalma - is.

1. Umek a műkedvelő biológus és gyógyszerész?
A szlovén Uros Umek-et nem hiszem, hogy techno berkekben járatosoknak külön be kellene mutatnom. Umek a '90-es években nőtte ki magát első rangú producerré és dj-vé. Egyre-másra öntötte magából a jobbnál-jobb darabokat akár Umek néven, akár Mumps alias-án.
A producerek számára mindig is fogós kérdés, ha elkészülnek egy-egy friss darabbal, hogy mi legyen annak a címe? Valami egyszerű, egyértelmű (mondjuk, ha van benne vokál, az adja a témát magát), vagy valami elvont, művészi (persze ehhez a zene minőségének is legalább ugyanolyan jónak kell lennie).
Umek megoldotta egyszerűen, nagyon sok zenéjének gyógyszerekről adta a címét (nagyjából a 1996-2003 közötti időszakban sorra hozta ki ezeket, vegyítve egyéb biológiai szakkifejezésekkel, lásd pl. a 'Glutamate - The Sound Of Slovenia' című első albumának teljes tracklistáját).
Alábbiakban felsorolok pár ezek közül: Oxetal (gyomorsav-túltengés, gyomorégés ellen), Aspirin (fejfájás, torokfájás, láz ellen), Catapresan (magas vérnyomás ellen), Effortil (alacsony vérnyomás ellen), Adumbran (akut és krónikus szorongás ellen), Alupent (hörgőgörcs, asztma ellen), Prepidil (méhnyak tágítására alkalmazható szülés megindításakor), Colestid (magas koleszterin ellen), Halcion (depresszív nyugtató), Loniten (magas vérnyomás ellen), Lanicor (szívbetegségek ellen) stb.
Vagy Umek a műkedvelő biológus, gyógyszerész, vagy a családban volt, aki "szakmabeli" volt, esetleg a kezébe került valahonnan egy gyógyszerészeti nagylexikon?

2. Véget ért a nyár - kétszer, eltérő szöveggel adaptálták magyarra a Righeira nagy slágerét
Az olasz Righeira duót az 1983-as 'Vamos A La Playa' tette ismerté világszerte. A partra való csábítás himnusza a maga egyszerűségével és nagyszerűségével megtalálta az utat a kiéhezett hallójáratokhoz.
'L'Estate Sta Finendo' két évvel későbbi produkció, melyen egyértelműen felismerni a Righeira-s alapokat, viszont egy dögös szaxofonszóló viszi a prímet, ami ad egy mélységet a produkciónak, emellett a két uriember kicsit több vokált ad hozzá, mint a 'Vamos A Playa'-ba.
A levegőben lógott, hogy itthon is készül rá előbb-utóbb egy magyar nyelvű verzió, ugyanis a táncdalfesztivál éra óta folyamatosan merítettek olasz szerzők műveiből itthoni produkciókhoz.

Itt történetesen Soltész Rezső "csapott le" elsőként a 'L'Estate Sta Finendo'-ra - aki remek érzékkel nyúlt más italo disco művekhez is, elég pl a Ryan Paris 'Dolce Vita', vagy Ricchi e Poveri 'Voulez Vous Danser' adaptációjaira gondolni - és így készült el 'A Nyárnak Nincs Még Vége', ami a művész ötödik studióalbumán, a 'Férfivilág'-on tűnt fel, mint nyitószám. A szöveg végkicsengése pozitív, hisz "amíg velem vagy, addig itt a nyár". Ugyanezen az albumon van egy másik verzió is, a záró tétel 'A Nyárnak Lassan Vége', amiből az elmúlás és a szomorúság süt át. Ehhez társul a lírai zongorajáték és lassabb tempó, körítés, természetesen a Righeira zenei alapötlete mentén haladva.
Császár Előd és az FLM 1995-ben porolta le az alap slágert, ők is nyárbúcsúztató jelleggel, teljesen átírt magyar szöveggel ("Nézz az iskola vár, integet már a vonatablakból a sok srác, süt a nap az igaz, de ez nem ugyanaz, mint amikor előttünk állt a forró nyár") tudta le a saját verzióját, mint 'Véget Ért A Nyár' címmel (tükörfordításban ugyanazt jelenti, mint Righeira-ék eredeti címe), s klubosabb módba hozták a zenei alapokat, hamisítatlan zongorás, rádióbarát, '90-es évekre jellemző popsláger lett belőle.

3. Lelkesen klikkelgettek a szövetségiek a 'New York, New York' szerzőjének honlapján
2021. szeptember 11-én posztolt egy érdekes sztorit Lemon8 aka Harry Lemon a facebook profilján, 'New York, New York' című darabjának születésének 20. évfordulóján.
A holland house legenda 2001 elején készítette el emblematikus 'New York, New York' című ópuszát, amit eredetileg John Digweed szeretett volna megjelentetni a Bedrock-on. A 2001-es new york-i terrortámadás után magát a track-et sokan a vég kezdetének, előzetes próféciának sejtették.
A track elején van egy szövegrész ugyanis, ami a következőképpen hangzik: "Something strange is going down, everywhere I walk...it's like danger walking along with me, New York, New York". Azaz "valami furcsa történik, bármerre sétálok a veszély követ engem".
A track intro részében lévő string folyamatosan kibontakozó intenzitását, majd halkulását voltak, akik a repülőgép hangjához hasonlították, s a kettő együtt éppen elég volt ahhoz, hogy az összes amerikai 3 betűs szolgálat és ügynökség rákeressen a dologra, s együttesen több ezer klikkel pörgessék meg Harry honlapjának számlálóját.
Végül is érzelmi okokra hivatkozva Digweed elállt a kiadási szándékától, így a holland Basic Beat vette gondozásába 2002-ben (Az 'Inner Sanctuary Sessions Part 4'-en). Gondolom a fenti mizéria miatt csak egy szem 'Out Of The Sanctuary Remix' készült a darabra (amit szintén Harry készített), nem akarták a pofonfát tovább rázni.

4. Repetead Love - buta borítóval megfejelt ostoba névválasztás
Itthon is sokszor lehetett hallani A.T.G.O.C 'Repeated Love'-ját, például legutóbb Sterbinszky 'Club Speed #25'-ös mixében is találkozhattunk ezzel a darabbal. A zeneiségéről kár vitatkozni, mert nem nagy megfejtés, egy loop filterezgetése felpörgésekkel és szétesésekkel, pumpálós alapon Michael Jackson 'Billy Jean' drum loop-jára pakolva. 
Az eredeti téma Shirley Kim 1978-as 'Girls In Love'-ja, ami egy nagy köröket leíró, szimfónikus témával gazdagított darab. Ebből sikerült egy apró loop-ot, másolni és ez adja a 'Repeated Love' alapját. Na, de kicsit elkalandoztunk. Az A.T.G.O.C-ról az ember azt gondolná, hogy legalább öt ember formációja és a neveik kezdőbetűiből áll a mozaikszó. Az olasz Andrea Mazzali és G.L. Casini személyében köszönthetjük a projekt életre keltőit, mozgatórugóit. A név pedig egy bugyuta frázisból származik: 'A Thousand Girls One Condom'. Mit valami rossz, spórolós gangbang...Maga a név felfedése vizuálisan már az Urban Track-es kiadáson elindult, amolyan rossz Activity rajzolós feladványként: 20 db női fej és a borító közepén egy piros gumióvszer. Aztán valószínűleg rájöttek, hogy jobb hagyni az ízléstelen poénokat: a név maradt mozaikban, a borítók teljesen sterilek, a produkcióhoz semmilyen módon sem köthetők lettek a további kiadásoknál.

30 éves a Mayday - playlist-ünk az itt játszott legjobb zenéket gyűjti össze

Több, mint 30 esztendeje, 1991 december 14-én rendezték meg az első Mayday-t a berlini Halle Weissensee-ben nagyjából 5000 raver részvételével.
Olyan dj-k alkották a line up-ot, mint Frank de Wulf, WestBam, Sven Väth, Dick, Rok, Tanith, Dave Angel, Moneypenny, Sascha, Marusha, Mate Galic, Neutron 9000, Pure Energy. Mellettük Ravesignal, Speedy J, Mental Overdrive és The Hypnotist live up-ja is színesítette a felhozatalt.
Westbam-et, mint kulcsfigurát mindenképp meg kell említeni, hiszen ő és csapata szervezte nagyon sokáig a Mayday-eket, így nem csoda, hogy lemezkiadójának a Low Spirit-nak a művészei gyakori vendégek voltak a dj pultban.
Emellett Klaus Jahnkuhn-nal közösen készítették el minden évben az adott esztendő Mayday hímnuszát (eleinte volt, hogy kettő is készült, 1992-től 1996-ig) a rendezvényhez megálmodott fantázianévhez, tematikához illeszkedően. Ebből a felhozatalból azért akadt pár mai napig emlékezetes produkció, így például a Mayday-ek alfája a 'Sonic Empire', 'Great', 'Mayday Anthem', 'Bells Of Reformation', 'The Day X'. Ezek a Mayday hivatalos válogatás CD-in jelentek meg, ezeket kiegészítve a meghívott fellépők is képviselték magukat produceri alkotásaikkal.
Idővel a szervezőcsapatból és a fellépők közül is kiszállt Westbam, mert a rendezvényen próbáltak nyitni a kommerszebb hangzások felé (hardstyle, EDM) és ezzel már nem tudott szakmailag azonosulni. Persze, egy üzleti alapon szerveződő rendezvénynél, ahol az a cél, hogy minél több fizetős vendég vegyen rajta részt eleve nem lehet elhatárolódni a kommersztől. A folyamatos érdeklődés fenntartásához, a fiatalabb generációk bevonzásához pedig kellett, hogy a techno mellett az ellenpont is megjelenjen.
Mivel annó a Mayday-t is közvetítette a német Viva TV mi az ott leadott szetteket felvettük videókazettára és onnan néztük vissza. A minap a youtube-on szörfölés közben botlottam bele Jason Nevins 1999-es szettjébe, amit régen előszeretettel tekertem vissza a videókazin, mert nagyon komoly műsort tolt emberünk a szűkre szabott playtime alatt.
Ekkor jött az az ötlet, hogy készüljön egy Spotify playlist, ami összegyűjti az 1991-2003 közötti időszakban a Mayday-en dj szettekben, live act-ek során lejátszott zenéket. Természetesen sok lemezt nem sikerült megtalálni, de úgy érzem így is elég komplex képet kap az ember, hogy miként alakult a rendezvény és az oda meghívottak hangzásvilága. Több, mint 200 track és több, mint 24 órányi hallgatnivaló.

Számok, amelyekből a remix verzió nagyobb karriert futott be, mint az eredeti

Jelen bejegyzés témája már egy ideje formálódik bennem. Mindig is akadtak olyan általam hallgatott számok (stílustól függetlenül), amiknek bevallom őszintén, nem ismertem az original-ját, csak valamelyik remix változatát (mondjuk, amit sűrű rotációban pörgettek a rádiók, vagy éppenséggel, amihez videóklipet is készítettek).
Ennek lehetett az is az oka, hogy az eredeti produkció csak egy szűk réteget szólított meg hangzásával, éppen ezért kértek fel remixert (vagy remixereket), hogy szélesebb közönséghez szóljon, másabb megközelítésből. Nem feltétlen kell itt minőségi okokat keresni, egyszerűen a remix kultúra virágzásával alap lett, hogy mindenből készül más verzió, aztán majd a hallgató eldönti melyiket válassza. Vannak azonban olyan remixek, amelyek olyan csúnyán ledominálják az eredeti alapanyagul szánt matériát, hogy azt már-már original-nak (alapértelmezettnek) érezzük. Lássuk a korántsem teljes listát!

1. Wamdue Project - King Of My Castle (Original Mix) vs. Wamdue Project - King Of My Castle (Roy Malone's King Remix)
A Wamdue Project az atlantai születésű Chris T Brann projektje (másik hozzá köthető alteregó a The Ananda Project, ami deep berkekben szintén egy elismert brand), azon belül is a funk, groovy és deep house jelzőt tudnám ráaggatni jelzőként a munkáira. Chris első kiadványával egyből a legendás Strictly Rhythm-nél landolt, ahol volt pár emlékezetes dobás, így az 1998-as (már második) LP-jén ott figyelt a 'King Of My Castle', ami eredetiben egy gyönyörű, belassított, organikus, harmonikus downtempo jellegű darab, amiben felcsendül az emblematikus vokál rész is, amit Gaelle Adisson énekel. Minőségben véleményem szerint veri az agyonjátszott 1999-es Roy Malone Remixet, de érződik, hogy miért nem az original lett a tuti befutó mégsem: túl lassú, komótos és a zenei elemek folyamatos épülése ellen nincs benne sok változatosság.
Az olasz Roy Malone féle verzió szög egyszerű, dögös funky baseline tolja a ritmus, a vokál és a mellékdallam pedig kéz a kézben eresztik, visszafogják egymást. A kiállásban ellőtt víz alatti bugyborékolós filter effekt nagyon ötletes, enged egy kis szusszanásnyi szünetet, hogy utána tovább tudjuk a kezünket a magasban tartani.

2. Nightcrawlers - Push The Feeling On (Original Mix) vs. Nightcrawlers - Push The Feeling On (MK's Dub of Doom)
A Nightcrawlers projektet a skót John Reid producer, DJ találta ki és fogta egybe. Az NC nyitó single-je a 'Living Inside A Dream' bukta volt 1991-ben, de egy évre rá jött a 'Push The Feeling On' (ami egy 1975-ös track, a Creative Source 'Pass The Feelin' On'-jának adaptációja), ami alapjaiban változtatta meg a banda sikerességét. Az eredeti tétel egy belassított soulful house cucc, zongorával és kellemes vokállal. Elméletileg a csak a lemez B oldalára szánt Marc Kinchen amerikai producer által készített MK's Dub of Doom verzió túlszárnyalt minden képzeletet. MK fogta és racionalizálta az alapokat egy magasabb BPM-re emelve azt, a vokálból pedig szó szerint csak részleteket használt, felvagdosva, egymás mögé rendezgetve gondosan. Ez a verzió szólt az underground klubokban, a rádiókban és a videóklip is ehhez készült. Később a formáció rendszeresen dolgozott együtt Kinchen-nel, így a 'Surrender Your Love'-on, a 'Don't Let The Feeling Go'-n és a 'Let's Push It'-on is.

3. Tori Amos - Professional Widow (Original Mix) vs. Tori Amos - Professional Widow (Armand's Star Trunkin' Funk Mix)
Tori Amos 'Professional Widow'-ja nem másról szól szövegileg, mint Courtney Love-ról, Kurt Cobain (Nirvana énekese) özvegyéről, akit szimplán le 'starfucker'-öz. A karcos, csöppet experimentális hangzású beef alapja egyébként az volt, hogy Amos és Trent Raznor (a Nine Inch Nails énekese) közeli jóbarátok voltak, s e kapcsolatot vágta gallyra Courtney Love, aki összejött Raznor-rel.
Nyilván erre a kiadványra is kellett tánctérbarát verzió, s erre a feladatra Armand Van Helden-t és Marc Kinchen-t húzták be (utóbbi úrról egy ponttal fentebb már tettem említést). Armand Van Helden híres volt arról, hogy képes elvonatkoztatni az eredeti daraboktól (néha bedobta a no vétó opciót is - mint pl. itt is - a szerk.), ha remixről van szó, itt sem tett másképp. A remix tényleg totál más lett, dögös funk house bomba Tori negédes hangjával megspékelve, emellett Armand egy hátborzongatóan túvilági string-gel kimaxolta a kiállást. Mestermű!
Mondani se kell, hogyha ez a remix szóba kerül az original mintha nem is létezne...

4. Energy 52 - Cafe Del Mar (Dj Kid Paul Mix) vs. Energy 52 - Cafe Del Mar (Three'N One Remix)
Az Energy 52 projekt (Kid Paul aka Paul Schmitz-Moorman) a belga Wim Mertens 'Struggle For Pleasure' című számából merítette a harmóniákat a 'Cafe Del Mar'-hoz, melynek elkészítésében Cosmic Baby segítségét kérte. A 'Cafe Del Mar' tipikusan az a track, amit mindenki szívesen remixel, sejtésem szerint nincs olyan klubba járó ember, aki ne ismerné-e így, vagy úgy.
Az 1993-as release-n a Dj Kid Paul mix az, ami az originalnak tekinthető (hivatalosan nincs original verziója a számnak), hisz mégiscsak Paul a projekt életrekeltője. Az Eye Q-s első kiadásnak (ami az Eye Q label nyitó kiadványa is volt egyben) a másik oldalán egy Cosmic  Baby's Impression Mix is található, gyakorlatilag a két szerző a saját szemszögéből kicsavarta az alkotóelemekből a maximumot.
Készült egy remix kiadvány szintén az Eye Q-n, egy amin volt egy Peace mix (Kid Paul féle), valamint egy Port de Bagnolet remix (Sven Vath társproducere, az Eye Q résztulajdonosa Ralf Hildenbeutel volt az elkövető), a külsősök remixeire egészen 1997-ig kellett várni. Erről a Hooj Choons-os release-ről bombaként robbant Sharam Jey és Andre Strasser aka Three'N One remixe, ami sokkal house-osabb milliőbe emelte át  az original elemeit. Egészen 5 percig épülünk folyamatosan, majd jön a kiállás, a jól ismert textúrák, s bumm, zakatolunk tovább.
Ez a verzió olyan szinten ledominálta az originalt (talán lassabb tempója miatt jobban passzolt dj szettekbe akár house, akár trance blokkba mixelve) és annyit is játszották rádióban, zenetévében, klubokban, hogy sokaknak ez az ultimate original.

5. Azzido Da Bass - Dooms Night (Original Mix) vs Azzido Da Bass - Dooms Night (Timo Maas Remix)
A hamburgi Ingo Martens projektje az Azzido Da Bass. Rögtön első kislemeze a 'Dooms Night' volt, ami első kiadásban nem volt különösebben sikeres, az angol top 40-nek a környékére sem jutott el, míg nem jött Timo Maas Remix 2000-ben a single chart 8-ik pozíciójáig röpítette a darabot. De ne szaladjunk ennyire előre.
A fáma szerint Timo Maas készített egy tech-esebb verziót, ami nem igazán tetszett a labelnek, erre "bosszú" gyanánt született a hírhedt verzió, amiben az eredetiből csak a Mr. Oizo 'Flat Beat'-jéből ismert basszus mintát hagyta meg, a többit úgy rakta mellé, hogy annak semmi köze sincs az eredeti, balta hangzású hard trance szörnyűséghez (a JamX &DeLeon féle Dumonde verzió az eredeti dallamát például teljesen felhasználja, de jobb háttérelemekkel megtámogatva - a szerk.). Olyan crossover slágert csinált, amit játszottak r'n'b, 2Step, breakbeat, house és techno dj'-k is. Konkrét dallamok nélkül, csak a wub-wub-wub-ra építve egy olyan egyedi anyag született, ami a mai napig megállja a helyét bárhol.
Folyt. köv!

Tudtad-e Vol.2.: folytatódik az elektronikus zenei háttérinfókat leleplező rovatunk

 A sorozatnyitó cikkünk sikere után rögtön érkezik a 'Tudtad-e' rovat második bejegyzése. Ezúttal Chicane, Enya és Harrison Ford kapcsolódása, a The Montini Experience titkos magyar szála, Marc Van Dale & Enrico, a Verve és a Rolling Stones egy húron pendülése, valamint a 'Pulp Fiction'-ben (Ponyvaregény) Samuel L. Jackson által előadott  Ezekiel 25 17 soraiból 1999-ben kétszer is instant bankót facsaró Kosmo Records kerültek górcső alá.

1. Chicane-n a tutiba nyúlt a Theme From Harry's Game mintázásával.
Talán az sokak számára nem tartozik a titok kategóriába, hogy Nick Bracegirdle aka Chicane a 'Saltwater' elkészítésekor beizzította a samplerét.
A vokál és főtéma gyanánt egészen 1982-ig ment vissza "időgépével", az ír Clannad formáció a Harry's Game című minisorozatnak (ami az 1975-ös 'Troubles in Northern Ireland' című novella alapján készült) készítette el a főcím dalát. A sorozat írója Gerald Seymour először a formáció 'Fuaim' albumáról a skót-kelta 'Mhorag 's Na Horo Gheallaidh'-t akarta zeneként használni, de a Clannad úgy vélte egy ír nyelvű dal sokkal inkább passzolna ide.
A mindkét verzióban a vokált jegyző Máire (Moya) Brennan egyébként nem más, mint a világhírű Enya nővére, így nem csoda, honnan van éteri hangja.
A 'Theme From Harry's Game' egyébként a mozivásznon is többször megjelent, egyik legemlékezetesebb felhasználása az 1992-es 'Patriot Games'-ben (magyarul Férfias játékok, főszerepben: Harrison Ford-dal) történt, amikor az egyik (Patrick Bergan által megszemélyesített) IRA tag egy elhagyatott házban a tévében nézi a szám videóklipjét, miközben fegyveresek próbálnak az életére törni.

2. Magyar szál is mozgatta az 'Astrosyn' alkotási folyamatát
Ahogy a mondás tartja, nincs olyan része az életnek, ahol ne lenne egy magyar a siker hátterében. Nos zenei vonalon is akad egy büszkeségre okot adó momentum, amire talán eddig senki sem figyelt oda igazán.
Szóval a discogs.com oldalon egyből szemet szúr a tény, hogy a The Montini Experience - akik a 'My house is your house and your house is mine' vokál rigmusra (The Break Boys aka Frankie Bones azonos című trackjéből) épített 'Astrosyn'-nal korszakos acid/hard trance slágert alkottak - három tagja közül az egyik, Lajos Mészáros magyar felmenőkkel rendelkezik (a formáció másik két tagja Bart Grinaert, Marc Van Campenhout). Lajos Mészáros ráadásul nemcsak ebben a projektben volt studió partnere  Bart-nak és Marc-nak, itt egy rövid felsorolás további ismert munkáiból: Viper 'It's a New Day' Housetrap 'Housetrap I, II, III EP', Scotti Deep 'Brooklyn Beats (Pulse 2 Rhythm Mix)', Zzino vs Accelerator 'Waterproof'.
Minden érdekességet nem is lőnék el vele kapcsolatban, mert hamarosan érkezik egy vele készített interjú a blog hasábjain.

3. A Rolling Stones köszönte a Verve sikereit, eközben Mark Van Dale-ék is eleveztek a farvizen
A 'Dream Dance Vol. 9'-es (1998) dupla lemezes válogatás első CD-jén fedeztem fel egy tracket, amit Dj Quicksilver miatt vettem előre a sorban a lemez első meghallgatásakor. A 6-os szám elkövetője a holland Marc Van Dale (a Massive Drive kiadó feje) és Enrico voltak (a Three Drives On a Vinyl, Delegate, Club Royale, Ceremony X, Partision alias-ok mögötti zenei géniusz),
Mint az ismert az eredetileg 'Water Verve'-re keresztelt track a The Verve 1997-es 'Bittersweet Symphony'-jából mintázta a szimfónikus részt. A Dream Dance inlay-ében azonban feltűnt, hogy a dalírói krediteknél feltűnt Mick Jagger és Keith Richards neve, akik a The Rolling Stones tagjai ugyebár.
Kicsit utánajárva a sztorinak kiderült, hogy Richard Ashcroft-ék egy 1965-ös Rolling Stones nóta a 'The Last Time'-nak Andrew Long Oldham által hangszerelt szimfonikus verziójából merítettek ihletet. Allen Klein a Stones korábbi menedzsere azért perelte be a Verve-őt, mert bár jogot kaptak rá, de a szerződésben foglalthoz képest hosszabb részletet használtak a dalhoz. Végül Ashcroft-ék peren kívüli megegyezésre kényszerültek, 100%-ban lemondva a dal szerzői jogairól Klein cégének javára, Jagger-t és Richards-ot pedig dalszerzőként tüntették fel Ashcroft mellett. 2019-ben maga Ashcroft mondta el egy interjúban, hogy 20  év után végre pont került az ügy végére, mivel a Stones-tól visszakapták a szerzői jogkat, valamint Jagger és Richards abba is belementek, hogy szerzőként lekerüljön a nevük a dalról.
Azt már csak halkan jegyezném meg, hogy Mark Van Dale-ék megoldották a jogi problémák orvoslását azzal, hogy szerzőként csak Mick Jagger-t és Keith Richards-ot tüntették fel. A 'Water Verve' címet is átalakították a Club Tools-os maxi cd kiadáson már a hangzatosabb 'Water Wave' szerepelt, ennek konkrét okáról viszont sajnos nem találtam érdemleges információt.

4. A Kosmo Records ugyanabban az évben kétszer dobta be Pulp Fiction-ből vett Ezekiel 25:17 idézetet, két külön előadóval
A müncheni Kosmo Records fogalmazhatunk úgy, hogy a house és techno slágeresebb (siker orientáltabb) változatát preferálta. Történt egyszer, hogy 1999-ben ugyanarra a témára építettek két külön release-t.
Az alapelem az 1994-es Quentin Tarantino moziból a 'Ponyvaregény'-ből származott, mégpedig Samuel L. Jackson legendás Ezekiel 25:17-nek a skandálása (részben, vagy egészben).
1998-ban a düsseldorfi Oliver Moldan 'Pulp' címmel, amolyan groovy house szinezetű alapon készített egy tracket, az ominózus beszédet darabjaiban beemelve a fősodorba. A tracket a szintén düsseldorfi (Andry Nalin szülövárosa) Superfly Records adta ki, majd 1999-ben a Kosmo Records licenszelte. Szintén ugyanebben az évben jött Dj Tomcraft (és studió partnere Eniac) és megcsinálta ugyanazt pepitában. Vették a vokált (egészben) tettek rá egy jó groove-ot és egy gitáros, slágeresebb kiállást (Ezekiel Mix) és nemes egyszerűséggel elkeresztelték '25:17-re'. 
Talán egyszerűbb lett volna, ha a 'Pulp'-ra készül egy Tomcraft remix, így furcsa, hogy ugyanabban az évben, ugyanazt és ugyanott ellőtték (ráadásul nem lett akkora anyagi kasza, mint amekkorára számítottak).

Öt (+1) felejthetetlen live performansz, amitől ma is libabőrös leszel

Kebu / Giorgio Moroder - The Chase (Sthlm Italo Disco Party 2015)

A finn Kebu egy egészen ügyes synthwave/trance producer, aki megszállott szintigyűjtő és zenéit (saját és klasszikusok feldolgozásait) a mai napig vasakon komponálja.
A most mellékelt videóben Giorgio Moroder (és Harold Faltenmeyer társproducer) 1978 (-as 'The Chase'-t szólaltatja meg (ami eredetiben a legendás 'Éjféli expressz' című thriller főcímdala is volt), amivel eleve nem kis fába vágta a fejszéjét.
Kebu viszont elég jól megugorja a lécet, a trance-s intro part-ban már lehet érezni, hogy szépen vegyíti majd a hozzáadott elemeket az eredeti darab karakterisztikájával. És igen, nagyon komoly tribute verzióval küldi meg a Sthlm Italo Disco Party már korosabb közönségét.

Youngr / Temperer Trap - Sweet Disposition (Live @ Morning Gloryville 2016)

A brit Youngr egy igazi multitálentum (nem csoda, édesapja Kid Creol néven szintén a zeneiparban ténykedett), többféle hangszeren játszik (basszusgitár, zongora, dob), emellett egy egészen elviselhető hanggal rendelkezik, amolyan modern kori one man band.
Szeret régebbi klasszikusokat a saját hangján megszólaltatni, ezt tette Temperer Trap korszakos alternatív slágerével a 'Sweet Disposition"-nel is, ami amolyan '90-es évek happy house anthem jellegűre gyúrt át. Érdemes nézni a közönséget, mindenki a tánccal van elfoglalva és nem a telefonnyomkodást.

Hardfloor - The Acpericence / Live @ MTV Party Zone

A német Hardfloor duó a kiállás-felpörgetés-szétesés séma meghonosítói (még annó a FREEE Magazinban viccelődtek is vele, hogyha 1 dollárt kértek volna mindig, ahány számban ezt használták mások már rég milliomosok lennének.)
Zenéik live performance-ként még inkább be tudják rántani, pedig sokszor csak az acid csiripel, örvénylik, örök modulációban. Az ominózus 'The Acperience' a '92-es Hardhouse-on kijött 'TB Resusciation' LP legismertebb tétele. Ramon és Oliver az MTV Party Zone műsorának meghívására adták elő a tracket valamikor a '90-es évek vége felé.
Egy iszonyat nagy trip kerekedik az amúgy sem gyenge alkotásból. A fő struktúra természetesen követi az eredeti sémákat, de például a végén lévő csavargatás még egy lapáttal rátesz az original mix megszólalására.

GusGus - Selfoss (Live on KEXP 2011)

Egy videó arról, hogyan lehet egy reykjavik-i hotelben trip-re bírni az hűvös izlandi népeket. Küldj két fenomént vasakkal, akik kicsavarják ezekből a dicső készülékekből a maximum teljesítményt! Az 'Arabian Horse' album legerősebb dala így élőben szintet lép, noha az album verzió sem gyenge. Mindenképp a megnézendő videók közé javasolt elmenteni!

Moloko - Sing It Back (Live At Pinkpop Landgraaf 2004)

A Moloko duónak volt pár nagy slágere, de azt hiszem a 'Sing It Back' nyomába egyik sem érhetett.
A sors fura fintora, hogy a tracket a Boris D'Lugosch remix elkészülte után kapták fel igazán, pedig az eredeti verzió (ami az 'I Am Not a Doctor' LP-n) szerepel. Roisín Murphy egyedi hangja és művészi performansza valahol az a követendő minta, ami hozzáad egy produkcióhoz nem ássa alá a zene nagyságát.
A produkció maga az első öt percben egy jópofa jammelés, amire nem marad el az ütemes fejrázás sem. Aztán félidőben a D'Lugosch remixből ismert textúrák kerülnek előtérbe (a közönség hangos ovációval fogadja), mindezt élő zenei körítés támogatja meg. Kihagyhatatlan!

+1 Underworld - King Of Snake (Everything...)

A '90-es években virágzó angliai elektronikus zenei bandákból már szinte csak az Underworld maradt mutatóba. Karl Hyde és Rick Smith párosa a mai napig keményen nyomja, ha fellépésekről és új albumokról van szó. Jelen videó az Underworld 'Everything...' című turnéján készült, ahol a csapat Darren Price-szal egészült ki a stage-n (Darren Emerson távozását követően). Kicsit elfogult vagyok, mert a 'King Of Snake' a gitárnyúzos intro 'Shudder'-rel kiegészülve a kedvenc UW produkcióm. Itt még hosszabban, még nagyobb adagban és élénkebben kapjuk meg Karl Hyde bohókás rímelését. Mindenképp itt a helye a legjobbak között!

Raving Iran - egy dokumentumfilm, amiben a zene győz a hatalommal szemben

Blade&Beard azaz Arash Shadram és Anoosh Raki két iráni techno producer, ők a főszereplői a Susanne Regina Meures által írt és rendezett, 2016-ban bemutatott 'Raving Iran' című dokumentumfilmnek.
A duót szenvedélye a zeneírás és a nagyszabású rendezvényeken való zenélés hajtaná, viszont a rendkívül konzervatív iráni rezsim nem kultiválja a nyugati kultúra bármilyen formájú "ápolását", "népszerűsítését", így ebben a közegben folyamatosan falakba ütköznek techno-hoz közeli hangzásukkal, melyben amúgy elég ügyesen csepegtetik a közel-keleti motívumokat.
A srácok titokban, eldugott helyeken lépnek fel a rendőrség vegzálása közepette, veszélyeztetve ezzel azt, hogy akár börtönbe is kerülhetnek emiatt. És ez még csak a kezdet!
A felkeresett fénymásolással, nyomtatással foglalkozó cégek CD-jük borítóját sem hajlandóak kinyomtatni hatósági engedély nélkül. Az engedélyeztetésnél pedig zsákutcába jutnak, mivel gyakorlatilag mindent leszedetnek velük a borítóról, ami a helyi értékekkel szembemenő elem lehet.
A sutyiban elkészített CD-t ennek ellenére próbálják eljuttatni pár helyre (könyvesboltba, kávézókba), kevés sikerrel.
Ekkor ötlik fel bennük, hogy akár emigrálhatnánk, s nagyobb sikerrel tudnák zenei karrierjüket építeni.
Kapóra jön számukra, hogy a CD-k kiküldése után a zürichi Streetparade-en fellépési lehetőséget kapnak.
A vízum elintézése sem megy egyszerűen a számukra, de végül 5 napos tartózkodási engedélyt kapnak.
Egész idő alatt - bár élvezhetnék, hogy szabadok - ott lappang bennük a döntési kényszer, hogy visszatérjenek-e Iránba, vagy menekültjogi státuszt kérjenek maguknak Svájcban.
A másfél órás filmben végig átjön a feszültség, mesterséges hangulatkeltésre sincs szükség hozzá. A szereplők egytől-egyig hús és vér emberek, így abszolút valóságszagú a sztori (maguk a főszereplők is saját nevükön és valós artist nevüket használva vannak jelen).
A film nagyrészt mobiltelefonnal felvett és sok éjszakai, valamint arckitakarós részt tartalmaz, ugyanis a hatóságok nem nézték jó szemmel a filmeseket, másrészt a szereplők is féltek, hogy a rendőrség esetleg utánuk nyúl a szereplés miatt.
Alapvetően a film pozitív értékelést kapott, az imdb-n is 7.2-es pontszámon áll a 10-ből (865 szavazatból). A vice.com-on Niloufar Haidari tollából megjelent kritika viszont általánosítónak és sarkítónak címkézi a filmet, mondván ennyire nem lehetetlenítik el a(z elektronikus) zenészeket Iránban, illetve maga a film üzenete is tartalmaz félrecsúszott elemeket, s túlzottan egy nyugati kultúrából érkező szemével tekint egy bezárt és külsősök számára különös jogrendszer alapján működő országról.
Ettől függetlenül szokatlan megközelítése miatt rendkívül megkapó és tartalmas film, mindenképp javaslom megtekintésre!

A film trailer-e:

 
 


A duó zenei hátterét még jobban megismerhetjük a Marc De Pulse 'How I Met The Bass' című podcastjához készített interjúból.
"Az egyik barátunk hozott nekünk egy CD-t az Amerikai Egyesült Államokból, ami John Digweed Kiss 100-a volt. Miközben ezt hallgattuk felfedeztük magunknak a techno zenét és azt hogy mi is ilyen stílusban szeretnénk alkotni.
Ez azért volt nehéz, mert semmilyen zenei és technikai előképzettségünk nem volt, hogyan kell ilyen  zenéket írni. Sok zenét készítettünk, így a tudásunk idővel egyre jobb és jobb lett.
Sajnos kiadni nem tudtuk ezeket a műveket, mivel a nyugati típusú zene be volt tiltva Iránban, így hasonló stílusú lemezkiadó sem működött ott. Emellett az internet kapcsolatunk is elég ramaty volt, mivel Iránban mindent ellenőriztek és szűrtek. Ebbe beleesett például a Soundcloud és egyéb más zenével kapcsolatos oldal is. Egy lehetőségünk volt új hangzásokat megismerni, hogy proxy szerveren keresztül csatlakoztunk különböző zenéket kínáló hálózatokhoz és bár ez is baromi körülményes volt, nem volt más lehetőségünk."

A Blade&Beard formáció hangzásvilága:

 

Raving Iran
Kiadás dátuma: 2016
Film műfaja: Dokumentumfilm
Hossza: 1 óra 24 perc
Rendezője: Susanne Regina Meures
Főszereplői: Arash Shadram, Anoosh Raki

Hungarian Grooves Vol. 6 - 80 percnyi utazás a dream house-tól a trance-ig

Nagyjából egy hónap telt el a legutóbbi epizód posztolása óta, így gondoltam tovább szövöm a magyar elektronikus zenei klasszikusok történetét a 'Hungarian Grooves' mix sorozatom hatodik részében. 
A kezdés a rádióbarátság jegyében telik, hiszen Bionic 'Út A Fénybe' című darabja a Juventus Rádió rotációjában vált a magyar 'Children'-né. A dream house blokk tovább ível Dj Junior legelső, a 'Hungarian House Only'-n megjelent 'Monti House'-zával, ami a Monti Csárdás átültetve Robert Miles-i milliőbe. Még csak a harmadik perc derekán tartunk, amikor a Hypnotix 'Startrack'-je kicsit megúsztatja a hangulatot galaktikus szintifutamaival, majd Amadeus 'Delta'-ja juttatja eszünkbe a legendás ismeretterjesztő sorozat futurisztikus intróját (amit eredetiben Kid Baltan & Tom Dissevelt 'Song Of The Second Moon'-ként jegyzett 1957-ben). A 'Dee Zone Trax' válogatás a 'Delta' mellett még további három track-et delegál, két Dj Budai és egy Liquid Limbs produkció formájában, ügyesen lavírozva a techno farvizén. Sterbinszky 'Floating'-ja egy ügyes Donna Summer 'I Feel Love' adaptáció szénné effektezve. A vadulásból kicsit visszaveszünk, előbb Karányi 'Dallam'-jának felejthetetlen 'Fever's Lazy Monday Remix'-sze simogatja a hallójáratainkat, majd Julez éteri 'Workin' Underground'-ja diktálja a progis lendületet. Egy apró Draft blokkal lépünk a trance irányába, előbb a 'Dombok Felett' iskolateremtő hímnusza majd az 'Egymásra Vágyunk' álmodozós törtüteme csendül fel. A Soho Party is megérkezik a hatodik epizódra, igaz ehhez kellett Tommyboy house átirata is, ami révén tökéletesen simul Betty Love hangja a mix ívébe. Az utolsó négy produkció egytől-egyig Shane 54-hez köthető: a 'Wookie' egy kevésbé ismert muzsikája, míg a Labworks, Lange és Aluna remixei kivétel nélkül nagy nemzetközi sikert arattak. 

Greyloop - Hungarian Grooves Vol.6

Katalógus szám: HGV006
Stílus: Dream House, Techno, House, Breaks, Trance
Megjelent: 2020.10.19
Dj mix: Greyloop

Tracklist:
1. Bionic - Út A Fénybe (Album Mix) [Taken From Bionic - Út A Fénybe LP - 1996]
2. Dj Junior Project - Monti House (Original Mix) [Taken From Hungarian House Only - 1996]
3. Hypnotix - Startrack 4,3,2,1 (Album Mix) [Taken From Hypnotix - Star Tracks LP - 1997]
4. Amadeus - Delta (Original Mix) [Taken From Dee Zone Traxx 1 - 1997]
5. Dj Budai - Muzik 2 (Original Mix) [Taken From Dee Zone Traxx 2 - 1998]
6. Liquid Limbs - Living In The House ('98 Remix) [Taken from Dee Zone Traxx 2 - 1998]
7. Dj Budai - Let's Just Go For It (Original Mix) [Taken From Dee Zone Traxx 1 - 1997]
8. Sterbinszky - Floating (Original Mix) [Taken From Sterbinszky - Gates Of Mind LP - 2001]
9. Karányi - Dallam (Fever's Lazy Monday Mix) [Taken From Karányi - Dallam EP - 2004]
10. Julez - Workin' Underground (Original Mix) [Taken From - Julez - Just Talk About / Workin' Underground EP - 2002]
11. Draft - Dombok Felett (Album Mix) [Taken From Draft - Dombok Felett LP - 2002]
12. Draft - Új Nap / Egymásra Vágyunk (Album Mix) [Taken From Draft - Dombok Felett LP - 2002]
13. Soho Party - Gyere Táncolj (Tommyboy Remix) [Taken From Soho Party - Remix Album - 1997]
14. Shane 54 - Wookie (Original Mix) [Unreleased - 2000]
15. Labworks - Ibiza Sunrise (Pink Flood vs Shane 54 Monster Remix) [Taken From Labworks - Ibiza Sunrise EP - 2002]
16. Lange feat Leah - Don't Think It (Feel It) (Shane 54 Monster Mix) [Taken From Lange feat Leah - Don't Think It (Feel It) EP - 2003]
17. Aluna - Out Of My Life (Airpanel Short Club Mix) [Taken From Aluna - Out Of My Life EP - 2003]

Filmajánló: We Call It Techno! [2008]

Maren Sextro és Holger Wick rendezőpáros jóvoltából még 2008-ban készült egy száz perces dokumentumfilm, melyben a német techno szcéna és kultúra születését, formálódását és világhódító körútját veszik górcső alá a készítők, rengeteg megemlékező interjú alannyal és régi, ritkaság számba menő (zömében 1988 és 1994 között készült) felvétellel.
Olyan nevek adomáznak a filmben, mint Tanith, Sven Vath, Mijk Van Dijk, Cosmic Baby, Mark Reeder, Dr. Motte, Dj Hell.

A sztori röviden:
Az egész techno sztori első mérföldkövének (a nulladik egyértelműen a Kraftwerk volt) a frankfurti Talla 2XLC-t ténykedését tekintik, akit egyben a techno (a zenékben a modern technológia vívmányait, gépeit, "hangszereit" használják) fogalom névadójaként aposztrofálnak. Ő volt az, aki az általa vezetett lemezboltban külön szekciót hozott létre ennek a stílusnak, hogy azok könnyebben megtalálhatók legyenek. Később az ő ötlete alapján 1984-ben indították el a legendás Dorian Gray klubban a Technoclub esteket, melyen elektronikus, techno-ként aposztrofált alkotások kerültek a lemezjátszók tányérjaira. 
Ezt követően a storyline kettéválik: a frankfurti indusztriális, EBM inspirálta techno mellé odakerül összehasonlításba a kettéosztott Berlin zenei egyedfejlődése. A nyugat-berlini techno boom-ot a folyamatosan beszivárgó acid house hullám állította pályára, amit később keményebb irányba terelgettek.
1989-ben Dr. Motte fejéből pattant ki a Love Parade zenés felvonulásának ötlete, ami 1991-re jutott el arra a pontra, hogy az ország különböző területein egymástól addig elszigetelten fejlődő technó gócok képviselői itt tudtak egymással pacsizni. 
Szó esik néhány érdekes dologról: pl. Tanith meséli el, hogy gyakran játszott Sven Vath klubjában az Omen-ben, viszont egyszer meghívást kapott egy másik helyi szórakozóhelyre a 'Music Hall'-ba. Emiatt valaki felhívta telefonon, és mondta neki, hogy gondolja meg, hogy játszik-e ott, mivel a péntek Sven Vath napja, és aki Sven napján játszik a Music Hall-ban az már utána soha többet nem fog játszani az Omen-ben.
Pár perc erejéig megismerhetjük az úgynevezett "posse"-kat, gang-eket, galeriket, akik szeretett dj-ket követték a fellépéseikre, buszra pattantak és az adott helyen szó szerint megapartit kerekítettek az event-ből. Miután leléptek, a hely szó szerint "kihalt" lett. Itt kapcsolódnak vissza Sven Vath-hez, akinek fanatikus, rajongói, barátai nem éppen hétköznapi mulatozásokat rendeztek ezeken a túrákon.
Szintén Frankfurt kapcsán említik meg a trance születését, név szerint Dj Dag-ot (a későbbi Dance 2 Trance formáció tagja), aki a Dorian Gray-ben igyekezett a dallamosabb, kevésbé elborultabb zenéket favorizálni, ebből alakult és formálódott tovább az említett stílus.
A film végére is marad slusszpoén, az ős-technosok 1992-vel gyakorlatilag lezártnak tekintik az irányzat aranykorát, mondván a '92-es Mayday megmutatta, hogy a kellő pénzmag injektálásával az addig viszinylag tiszta, ideológiamentes zenei világot könnyen el lehet billenteni a kommercializálódás irányába (lehet nem véletlen, hogy Westbam-nek még epizódszerep sem jut az anyagban).
Egyedi, tartalmas kordokumentum. Minden techno rajongónak kifejezetten ajánlott a megtekintése!

Íme a film teljes egészében!



A filmben felcsendülő zenéket próbáltam az alábbi spotify playlistbe összegyűjteni (30-ból 19-et sikerült megtalálni). Teljes tracklista itt található.

Lapozgató: A techno története

A Techno Története (Írta Philipp Anz és Arnold Meyer - Gépszava közlés)
A techno nem csak úgy a semmiből lett. Nem is egy gépmanipulált sejtből nőtt ki, de nem is a semmiből, a világűr hátsó sarkából csöppent egyszerre csak ide a Földre. Nem. A techno történetét messzire vissza lehet követni. De odáig visszamenni, hogy az ember lejött a fáról, fölegyenesedett és megtanult táncolni, kicsit túlzás lenne, és túllépné ezen újság műfaji határait. Ezért a nulladik órát a XX.század elejére tesszük. Európa iparosodott, a vonatok jöttek-mentek, a világ egyszerre kisebb lett.
"Megannyi bodor, színes alak: mégis mind egyazon tésztából dagasztódott”

(Artur Schopenhauer, “Aforizmák és életbölcsességek”)Gépek zakatolása és a bélyegzőórák zaja határozta meg a ritmust, és gyűrte maga alá az embert. A zeneszerzők egyre gyakrabban vonták ki műveiket a “szépszellem” köreiből, és tagadták meg csupán szórakoztató jellegét. Visszaadták neki a komolyságát.
Luigi Russolo így ír 1913-ban “A Zajok Művészete” című kiáltványában: “Több kielégülést találunk a villamosok, kipufogók és hangos embertömegek zajegyvelegében, mint például Beethoven 'Eroica'-jának vagy 'Pastoral'-jának begyakorlásában.”

A modern zeneszerzők az iparosodott világ, és annak zajai, törvényei felé fordították figyelmüket. A XX. század első felében tevékenykedett Arnold Schönberg, az atonális zene úttörő képviselője, valamint a nonkomformista Eric Satie, aki ‘Sports et Divertissements’ című darabjával az első multimédiás művet szerezte, melyben a kép, a zene és a szöveg egyenrangú alkotóelemet képzett. Az elektromos zene legfontosabb úttörője a kölni elektromos iskola atyja, Karlheinz Stockhausen volt, aki az ötvenes évek elejétől művészi hitvallását – “Minden hang, zaj és zörej zene.” természetes hangokból és mesterséges zajokból, zörejekből álló összetett montázsban valósított meg. A véletlenre alapuló zenét komponált John Cage, aki a klasszikus zene minden szabályának és hagyományának radikálisan hátat fordítva a szándékosan keltett hangok és a véletlenül keletkező zajok egyenrangúságát követelte. A MusiqueConcréte képviselői, mint Pierre Schaeffer írógépkattogásra, szirénákra és más mindennapi zajokra komponáltak zenét, amelyeket aztán gyakorlatilag a mai hangminta-feldolgozási (sampling) technika elvének fölhasználásával hangszalaghurokká állítottak össze. (a képen: Arnold Schönberg)A stúdióban mesterségesen előállított zenei hangzás alapelemei a szinuszhang (tiszta, szigorúan periódikus rezgés) a fehér zaj (statisztikailag egyformán elosztott, szigorúan aperiódikus rezgés), a kattanás és az impulzus. Szűréssel, egymásra fedéssel, sűrítéssel és rövidítéssel ezek az alapelemek egymásba olvaszthatók és torzítással, visszahangosítással, gerjesztéssel, frekvencia-átvitellel, hangtartomány-modulációval, stb, elektromosan tovább megmunkálhatókká válnak. (Karlheinz Stockhausen 'Kontakte' 1960.)…

A hatvanas évek elején készültek az első, kizárólag elektromos úton előállított filmzenék, mint pl. Hitchcock 'Madarak'-ja. A transz-szexuális Walter (később Wendy) Carlos 1966-ban vett fel egy Bach-darabokból álló albumot az 1965-ben kifejlesztett, és 1967-től sorozatban gyártott MOOG szintetizátoron. Ez a lemez (‘Switched on Bach’) hatalmas siker lett. Carlos, aki később a 'Narancs Óramű' (Clockwork Orange) című legendás Stanley Kubrick film zenéjét szerezte, már az ötvenes években készítette a zongorahúr kopácsolásból, hifi-tesztlemez zajaiból és elidegenített kiabálásból kevert montázsait. New York-ban Steve Reich fejleszett ki egy minimalista kompozíciós eljárást, amely rövid, enyhén változó dallamok folytonos ismétlésén alapult. 1965-ös, It’s gonna rain’ című darabjában a későbbi hurok (loop) és karc (scratch) technikák előfutáraként egy szektaprédikátor beszédét apró részletekre szétszedte, majd azokat végtelenített magnószalagra ragasztotta és két magnón egyszerre, egymástól alig eltérő sebességgel lejátszotta. Hasonlóképpen dolgozott Philip Glass, aki egyszerű akkordfutamokat lüktető ritmusban kitartóan ismételt, amelyek alig észrevehető tempó és szerkezeti változásokon átmenve szinte hipnotizáló hatásokat értek el. A minimalista kompozíciós technika további fontos, meghatározó képviselője Terry Riley volt. ‘In C’ című,1970-es darabjában a legkülönbözőbb hangszerekkel 53 zenei töredéket variált egy állandóan ismétlődő zongoralüktetés felett. A 60-as évek végének hangulata, kulturális és politikai mozgalmainak sokszínűsége és a pszichedelikus kábítószerek elterjedése hozta meg a modern elektromos zene áttörését. A legkülönbözőbb stílusirányzatokat képviselő zenészek dolgoztak sosem hallott elektromos hangzások kifejlesztésén, és ezáltal kölcsönösen befolyásolták egymást. A Beach Boys az 1966-os ‘Pet Sounds’ után a szürreális trükkhangok felé fordult; a Pink Floyd elkezdte az új technikákat a stúdióban és a színpadon alkalmazni; Joe Zawindul a dszesszben honosította meg a szintetizátort.

A NÉMET AVANTGÁRD
 

“It’s more fun to Compute” (Kraftwerk:Computerwelt, 1981.)
Az 1968-as diákmozgalmak megrendítették Németországot a konzervatív kispolgári alapjaiban és tartósan kihatottak úgy az irodalomra, mint a filmre, képzőművészetekre, és nem utolsósorban a zenére is. Számos német zenész kísérletezett az eddigi normáktól elváló zenei elvek megvalósításával. Ezen kísérletező hullámból elsőként a Kölnben alapított Can ért el nemzetközi sikert. Tagjai közül Irmin Schmidt és Holger Czukay a már említett Karlheinz Stockhausen tanítványa volt. Bár a Can egy rockzenekar volt, mégis hosszú repetitív ritmusokra alapuló improvizációkkal transz-szerű hatásokat értek el. Mindenekelőtt a rockzene története egyik legjobb dobosának számító Jaki Liebzeit volt felmérhetetlen hatással a későbbi zenekarok ritmusfelfogására.
Berlinben 1967-ben a Tangerine Dream még hagyományos rockzenekarként alakult, de hamarosan elektromos zenekarrá fejődött át. Az akkori korhoz viszonyítva végtelen hosszúságú darabjaikban szintetizátorok által készített hangépítmények lebegtek akkori dobosuk, Klaus Schulze által lerakott ritmusszőnyegek felett. A Tangerine Dream zenét akart csinálni, amely “föloldja az agressziót, a gyűlöltet a kételkedést a hallgatóban, és ahelyett örömöt ad és reményt sugároz; zenét, amely visszahozza az embert az ártatlanság és a kozmikus harmónia állapotába.”
A Neu’, Aamon Düül, Cluster és Faust voltak ennek az akkoriban tipikus német zenei irányzatnak tipikus képviselői, amit az angolok gúnyosan Krautrock-nak, azaz káposztarocknak neveztek. A legnagyobb befolyást mégis a Kraftwerknek kell tulajdonítanunk. A legtöbb techno és house producer “a techno atyaisteneit” említi elsőként, ha a mintaképeiről kérdezik őket. Így a Kraftwerk képezi a tegnapi avantgárd és a mai művészek közötti legfontosabb összekötő elemet.
 

Ralf Hutter és Florian Schneider 1968-ban találkozott a Düsseldorfi Művészeti Akadémián. Ott alapították az Organisation nevű zenekart, amelyet az első ‘Tone Float’ (Hanglebegés) című lemez után átkeresztelték Kraftwerkre. 1970-ben rendezték be saját, később Kling Klang-nak nevezett stúdiójukat, ahol elsőként 'Kraftwerk' című lemezüket vették fel “ Történeteket találunk ki és ezeket zenével illusztráljuk.” - így határozták meg az együttes akkori hangzásfelfogását. “A zenénk szerkezeti elve a következő: föl/le; előre/hátra; gyorsan/lassan; hangosan/halkan; vízszintes/függőleges; puha/kemény; zárt/nyitott; szép/csúnya; tompa/világos.” A zenekar történetében meghatározó fordulópont az 1975-ös 'Autobahn' album. Az addigi lemezeik mind hagyományos hangszerek (fuvola, hegedű, dob) felhasználásával készültek. Az 'Autobahn' felvételeire készülve vettek maguknak egy Mini MOOG szintetizátort, ami akkor annyiba került, mint egy középkategóriájú autó. Wendy Carlos-szal vagy a Tangerine Dream-mel ellentétben, akik már sokkal a Kraftwerk-ék előtt is használtak szintetizátorokat, a Kraftwerk ebben az új hangszerben nem csupán egy zenekart helyettesítő és a klasszikus zenekari harmóniákat utánozni tudó kiegészítő gépet láttak, hanem felismerték a szintetizátorban rejlő pop-potenciált. A műszaki fejlődést saját szolgálatukba állítva minőségileg nagyot léptek előre, amikor a szintetizátort a sequencer-en keresztül összekötötték a dobgéppel. Az 'Autobahn' fémjelzi azt a pontot, amikor az együttes elfordult az előző lemezeik addigi kísérletező avantgárdjától az elektromos popzene, a ‘Robot Pop’ felé, amellyel akkor évekkel koruk előtt jártak. Bár az azonos, 'Autobahn' kislemezük bejutott az amerikai és az angol sikerlisták első 10 helyezettjei közé, mégsem ez volt az első szintetizátoros sikerszám. Ez a dicsőség George Kingsley 'Popcorn' (Pattogtatott kukorica) című számáé, amelyet az Aphex Twin húsz évvel később a ‘Joyrex4/Caustic Window-n használt föl újra. (bal felső képen: a Kraftwerk zenekar)

Az 'Autobahn' mégsem csupán zenei szempontból jelzi a fordulatot. Wolfgang Flur, majd Karl Bartos személyében az együttes két további taggal bővült. Külső megjelenésükön is változtattak. Maguk mögött hagyták az első évek színes, csiricsáré poposságát és ezt egyre inkább egy olyan egyenruhaszerű megjelenésre váltották le, amely tükrözte azt a megközelítést, miszerint ők magukat már nem zenésznek, hanem gépeken dolgozó munkásnak, méginkább az ’ipari népzene’ megvalósításán fáradozó tudósnak tekintették magukat. Ezt az ‘embergép’ benyomást, a technológiához való viszonyuk kifejezését tökéletesítették később., amikor sajtókonferenciákra, vagy éppen koncertjeikre maguk helyett hasonmás bábuikat küldték el. Ezzel egyidejűleg a szórakoztatóipar működési mechanizmusait is kifigurázták. “Mi mindenekelőtt komponálunk. Minden megengedett, nem létezik semmiféle munkaelv, szabály, rendszer.Ötleteink a mindennapi tapasztalatainkból származnak. Mi játszunk a gépekkel és a gépek játszanak velünk. A gépekkel való barátságunk és a gondolatcsere teszi lehetővé, hogy mi egy új zenét teremthessünk” – mondta Hütter. A Trans Europa Express (1977) és a Mensch Maschine (1978) precíz innovációja lenyűgöző és a szintetikus pop közelgő áttörését előrejelző mérföldkő. Ugyanakkortól egyre jobban visszavonultak a nyilvánosságtól. A Computerwelt (1981) és az Electric Café(1986) között öt év telt el, ami alatt a stúdiójukat teljesen átalakították a legújabb digitális technikára. Bartos és Flur elhagyta az együttest. Schneider és Hütter 1991-ben ‘The Mix’ címmel kiadott még egy albumot, amelyben régi sikeriket dolgozták föl újra. Ekkor turnéztak is még egyet. A lemez kritikai fogadtatása nem volt egyöntetű. Emil Schulte, régi bizalmasuk, aki számos lemezük borítóját készítette, azt kérdezte: “Elővette volna Leonardo még egyszer a Mona Lisát, hogy azt még egyszer átfesse?” (Pascal Bussy: Kraftwerk 'Man, Machine and Music')

SYNTH-POP

“Complicating, Circulating – new life.Oparating, generating – new life” (Depeche Mode: New Life, 1981) 

A Kraftwerk-kel egyidejűleg, általuk befolyásolva egyre több más művész is kezdte bevonni a szintetizátorokat a pouláris zenébe. Brian Eno, aki korábban a Roxy Music tagja volt, 1975-ben megalapította az Obscure Music nevű kísérletező lemezcégét. Producióinál felhasználta az elektronika vívmányait és megteremtette az ambient zene fogalmat – ‘hallgatható tájképek’. 1976-ban jelent meg a francia Jean-Michel Jarre 'Oxygen' című lemeze. Maga építette otthoni stúdiójában a klasszikus harmóniát elektromos hangzásokkal elegyítette. A bombasztikusnak tűnő eredmény mégis széles tömegeket ért el: az 'Oxygen' csak a megjelenése évében világszerte 8 millió példányban kelt el. Münchenben ugyanekkor kezdődött Donna Summer és az egykori slégergyáros Giorgo Moroder együttműködése. Moroder mindent az elektronikára tett föl. Sikerei ('I Feel Love', Donna Summer, 1977) The Chase (a Midnight Express filmzenéje 1978-ból) és az E-MC2(Moroder szóló) a Kraftwerk-kel közösen egy egyéni, azonnal felismerhető elektromos hangzással rendelkeztek. (a képen: Giorgio Moroder és Donna Summer)

 Vangelis, az Angliába kivándorolt görög zenész az Aphrodite’s Child-dal és a Demis Russos-szal közös együttműködés után 1974-től saját hangstúdiójában egyedül dolgozott, és elekrtomos, gyakran giccses hangzásvilágával, főleg filmzenéi révén világhírnévre tet szert. (Chariots of Fire, Blade Runner, 1492 The Conquest) (a fotón: Vangelis)
A hetvenes éveket mégis a punk határozta megleginkább. Hosszú időre most nyűszítettek utoljára dühösen a gitárok. “Nincs jövő.” - ez volt a generáció jelszava. A világhatalmak fegyverkezési hajszája, a konzervatív értékhez való visszatérés és a gazdasági modernizáció jellemezte azt a korszakot. A hatvanas évekből fennmaradt utolső utópiákat lehengerelték. A nyolcvanas évek elejének rövid lázadását leváltotta a fogyasztás boldogságába, mint megváltásba vetett hit. A technológiának a legrövidebb időn belül sikerült Ádám & Évától az Edison & Bell-ig, az ENIAC 2-től az Apple 2-ig való ugrást véghezvinnie. Csillagháború a világűrben és a képernyőkön: az elektronika mindenki kedvencévé vált, így a popzenében is. “Mindenkinek komputer kellene, bár még senki sem tudja, miért” énekelte a Der Plan a ‘Táncold a gumitvisztet’ c. számában. Számos zenekar (ma új hullám, ú romantikus, szinti- vagy elektropop stílusnévvel kategorizálva) gúnyolta túlzott, sápadt arcfestékkel, androginitással és olcsó elektromos zenével a korszellemet – és mentek vele kéz a kézben. Hiszen tőzsdei árfolyamokkal, a telekárral és a mesterséges bolygokkal együtt emelkedtek az elektromos zene eladási mutatói is új, sosem látott magasságokba.

A pop-rengés epicentruma a thatcherizmustól sanyargatott Angliában volt. Talán ezért tudott pont itt fejlődni ez a zene, amely a varázsát a giccs és a romantika, a jövőbe vetett bizakodás és a világfájdalmas nihillizmus ötvözetéből nyeri. Midge Ure, aki az Ultravox, és a Visage együttes (‘Fade To Grey’) tagja volt, készítette 1980-ban a bombasztikus ‘Venna’ című számot. A The Human League 1981-ben, a kissé jámbor ‘Being Boiled’ után azt kérdezte: ‘Don’t You Want Me?’ és ezzel világsikert értek el. Charles és Diana kimondták az akkor öröknek tűnő igent, a Soft Cell Marc Almonddal a ‘Tainted Love’ múlandóságát magasztalták szélesvásznon éppúgy, mint az OMD (‘Enola Gay’, ’Joan of Arc’). Az illúziók a TV-n játszódtak: ‘Are Friends Electric?’ (Gary Numan, 1979).

A néhai punkhősök is, mint Pete Shelley a Buzzcock-ból gépeket kezdtek molesztálni (‘XL-I’). A Joy Division romjain feltámadó New Order is kiverte ‘az anarchiát a pompával, a gitárokat csillogással, drogokat és álmokat, háborút és békét”, múltat és jövőt. Ami aztán meg is hozta nekik a sikert. A ‘Blue Monday’ című számuk mind a mai napig a világon az egyik legnagyobb példányszámban eladott maxilemez. (a fotón: a New Order zenekar)

 

Az elektromos popzene egy további fontos bölcsője a Mute Records, a nyolcvanas évek legsikeresebb független (independent) lemezcége, a Depeche Mode, a Fad Gadget, azaz a Frank Tovey, a Nitzer Ebb és a Laibach otthona. Olyan sikeres techno producerek, mint Moby, vagy Plastikman, a Mute egy ténczenével foglalkozó alvállalatnál, a Nova Mute-nál jelentek meg. A Mute-ot 1978-ban Daniel Miller alapította, aki a The Normal néven jelentette meg a ‘Warm Leatherette’ című számot, ami később Grace Jones feldolgozásában vált kultikus jelentőségű sikerré. Miller Angliában az elsők között használta a Synclaver-t, és vett fel Silicon Teens név alatt szintetizátorokon játszva egy csomó régi rock and roll klasszikust. Basildonban, egy angol kisvárosban ezt a ‘Music for Parties’ című lemezt hallgatva gondolta négy fiatal srác: “ilyet mi is tudunk”, és kopogtattak a Mute-nál. Ezek a srácok együttesüknek a Depeche Mode nevet választották. Sikereik, mint az ‘Just Can’t Eough (1981), See You (1982), ‘People Are People’ (1984) és a ‘Personal Jesus’ (1989) a világ legsikeresebb szintetizátor-együttesévé tette őket. A Depeche Mode-dal a szintetizátorpop meghódította a stadionokat, és mint az egyik nagylemezük (‘Music For The Masses’) címe is illusztrálja, a szintipop tömegzenévé vált. Egykori tagjuk, Vince Clarke, aki ma az Erasure együttesben aktív, az első Depeche Mode nagylemez kiadása után 1981-ben kivált az együttesből és Alison Moyet énekesnővel megalapította a Yazoo-t.két évvel és két nagylemezzel (‘Upstairs at Eric’ és ‘You And Me Both’) később már ez a projekt is a múlté. Mégis a világ talán a két legnagyobb szintpop dallal vált gazdagabbá: ‘Only You’ és ‘Don't Go’. (a fotón: a Depeche Mode zenekar)
Az Amerikai Egyesült Államokban a Devo és a Residents már a hetvenes években következetesen elektromos zenével foglalkozott. LaurieAnderson multimédia-művésznő előadásaiban és kompozicióiban irónikus szemszögből foglalkozott a fejlődéssel és 1981-ben az ‘O, Superman’ című számával vezette az amerikai és az angol sikerlistát. A szintpop további jeles képviselői közé tartozott az The Art Of Noise (akik Russolo említett kiáltványa nyomán nevezték magukat így), vagy a japán Yellow Magic Orchestra, melynek billenytűse, a sokoldalú Ryuichi Sakamoto később szólóban, illetve filmzene-szerzőként és filmszínészként vált sikeressé.

A nyolcvanas évek egyik legfontosabb elektromos együttese mégis Svájcból származik. A Yello-t Boris Blank, a villanyszerelőből lett hangbarkácsoló, az 1982ben kivált Carlos Peron, és az életművész Dieter Meier alapított. Első, ‘Solid Pleasure’ című lemezük a Residents együttes lemezcímkéjén, a Ralph-on jelent meg 1980-ban. Ezen a lemezen volt a ‘Bostich’ című sikerszámuk, egy évvel később a ‘Claro Que Si’ következett. A Yello Dieter Meier karizmatikus énekbeszédjéből és Boris Blank kifogyhatatlan zenei ötleteiből él. Blank úgy tud bánni a stúdióval, mint hangszerrel, mint rajta kívűl talán senki más. Mesterséges és természetes hang- illetve zörejfoszlányokat kever össze elektromos hangzásokkal. Háttérzeneként felhasznált darabjaik a tv-adóknál a mai napig töretlen kedveltségnek örvendenek. A ‘The Race’ (1988) minden sportadás szerves része. A Yello technóra gyakorolt hatását bizonyítja a ‘Hands on Yello’ című 1995-ben kiadott projektlemez, amely Westbam-hez és Carl Cox hasonló neves technoproducereket egyesített, hogy azok újraértelmezzék a Yello munkásságát. (jobb felső képen: a Yellow együttes két tagja)

A német zenei élet 1980-ban robbant, amikor a Német Új Hullám (“Neue Deutsche Welle”, vagyis az NDW) termékei elárasztottak mindent. Az NDW fontos ismertetőjele a kellemes, triviálisan egyszerű dallamok és minimális dalszerkezetek használata volt. Valamint az, hogy a hangzást a szintetizátorok és a dobgépek alkalmazása határozta meg. Szövegeik vidám viccesége, a német nyelvhez való gyakran anarchikus viszonyuk mentette fel őket a slágerhajszolás gyanúja alól. A csináld magad dilettantizmusa volt a meghatározó. A lényeg az öröm, a vidámság volt. Az NDW gyűjtőfogalmát a legkülönfélébb felfogású és képességű projektre és együttesre alkalmazták. Voltak köztük sikeresen, némelyikük ragyogó tehetség volt, de valamelyik mindegyikre ráillett. Sokan olyan gyorsan tűntek el amilyen gyorsan jöttek) Ki emlékszik ma még Geisterfahrer-re, vagy a Dr. Koch Ventilator-ra?) Nena és a Trio viszont világszerte beírta nevét a sikerlisták történelemkönyvébe. Mégis azok a lemezek, amelyek a mai napin nem vesztettek kisugárzásukból, a Palais Schaumburg-tól, illetve az Aka-Tak címkén megjelent zseniális Der Plan-tól (‘Geri Reig’, ‘Normalette Suprise’) származnak. Ebben a vonatkozásban a Pyrolatort, vagy Gabi Delgado és Robert Görl projektjét, a DAF-ot (Deutsch Amerikanische Freudschaft, azaz a Német-Amerikai Barátság) semmiképp nem szabad elfelejtenünk. A DAF szűk bőrruhában pózolt és skandálta, hogy minden jó (‘Alles ist Gut’, 1981), illetve hogy táncold a Mussolini-t (‘Tanz den Mussolini’). Zenéjük teljes egészében elektromos volt. “Mi többet izzadunk. A Kraftwerk steril volt, mi jóval inkább tesztzenét csinálunk, testmozgásra.” (Frontpage 1993 okt.) (bal felső kép: a DAF két tagja)

 INDUSTRIAL / EBM (Ipari / Elekrtomos Test Zene – ETZ)

“Industrial music for industrial people” (Monte Cazzaza)

Röviddel a punk angliai berobbanása utén fejlődött ki az industrial, egy zene, amely az ipari és környezeti zajokat, zörejeket elektromos segédeszközökkel dolgozta fel. A táncolhatóságnak annak idején még nem tuajdonítottak nagy jelentőséget. Sokkal inkább az akkori ritmus- és dallamsémák szétzúzása volt fontos. 1978-től a Throbbing Gristle és a Cabaret Voltaire hallat magáról egyre többet a (akik nevüket egy 1916-ban Zürichben alapított dadaista csoporttól kölcsönözték). A Cabaret Voltaire egyik tagja, Richard H. Kirk mára teljesen integrálódott a nemzetközi technoavantgárdba. A Throbbing Gristle saját, Industrial Records nevű címkéjén 1979-ben adta ki a ‘D.o.A. - The Thrid & Final Report’ és a ‘20 Jazz Funk Greats’ című stílusmeghatározó lemezeit. Ez az a londoni együttes, amelynek tagjai (Genesis P. Orridge – később Psychic TV, Peter Christopherson – később Coil, Chris Carter és Cosey – később Chris & Cosey) szólólemezeiken már a nyolcvanas évek elején acid-szerű darabokat adtak ki, és ezzel világszerte nagy hatást gyakoroltak a többi ipari zenében nyomuló együttesre, mint pl. az SPK-ra és a Severed Heads-re Ausztráliában, a Skinny Puppy-ra Kanadában, a Test Department-re Angliában és a Ministry-re Amerikában. A legradikálisabb mégis az Einstürzende Neubauten volt. Berlinből, akik apokaliptikus hangfestményeik létrehozására az ipari társadalom romjait és hulladékait használták fel. A Neubauten aztán az ipari zenétől lassan eltávolodott és az 1983-ban kiadott ‘Strategien Gegen Architekturen ’ egy teljesen egyéni stílust fejlesztett ki. A Cabaret Voltaire (tagjai: Chris Watson, Stephen Malinder és Richard H. Kirk) a sheffieldi egyetemen végzős hallgatóként már 1973-ban kísérleteztek egy VCS-3-as szintetizátorral és egy Studer Revox studiómagnóval. Első lemezük 1978-ban jelent meg ‘Extended Play’ címmel, amit majd a ‘Crackdown’ (1983) követett. A Cabaret Voltaire az évek múltával egyre táncolhatóbbá vált. Érdeklődésük kezdett a fekete tánczene felé fordulni. 1981-ben az “egyetlen és igazi” J.B.-nek rótták le hódolatukat ‘James Brown’ című kislemezükkel. 1990-ben a híres house producerrel, Marshal Jefferson-nal készítettek egy nagylemezt ‘Groovy, Laidback And Nasty’ címmel. Ugyanebben az évben adta ki Richard H. Kirk DJ Parott-tal a Sweet Exorcis projeknév alatt a ‘Test One’ című maxit, amely egyúttal a WARP, az úttörő jelentőségű sheffieldi techno lemezcímke egyik legelső kiadványa volt. (bal felső kép: Throbbing Gristle) 

Az ipari, azaz industrial zene Belgiumban fejlődött tovább elektromos testzenévé (Electric Body Music = EBM). Ezt a stílusirányzatot leginkább a brüsszeli Front 242 együttes neve fémjelzi. Daniele Bressanuti, Patrick Codenys, Jean-Luc de Mayer és Richard 23 1981-ben adta ki első kislemezét ‘Body to Body’ címmel. A paramilitaristaként fellépő együttes 1985-ös ‘Politics of Pleasure’ (‘Az elnyomás politikája’) című lemezéről a ‘Funkhadafi’ valódi EBM klasszikussá vált. Ezt követték a ‘No Comment’ (1985) és az ‘Official Version’ (1987) című nagylemezek. A stilisztikailag nagyon hasonló úton járó angol Nitzer Ebb a ‘Join in The Chant’-hez hasonló sikerekkel hallatott magáról. (a fotón: Front 242 együttes)

A legtöbb mai technoproducert erősen befolyásolta az EBM, mielőtt ezek a techno-house-ra éttértek volna. Így például Sven Väth a ‘Techno Club’-ban a nyolcvanas évek közepén EBM-et és industrial-t rakott fel. Ez a klub a frankfurti repülőtér alagsorában lévő ‘Dorian Gray’ diszkó része volt, amit 1984 óta a frankfurti EBM atyaisten, Talla 2XLC vezetett. A Frontpage Magazin eredetileg a ‘Techno Club’ házi újságának indult, és eleinte szinte kizárólag ipari zenével és EBM-mel foglalkozott, mielőtt fokozatosan át nem állt teljesen techno-housera. (jobb képen: Talla 2XLC)

A kilencevenes években leginkább Amerikában sikerült az industrialnak a föld alól a slágerlisták élére bevonulnia. Úttörője a chicago-i Wax Trax’ címke, amelyik a rock and roll őshazájában olyan amerikai együtteseknek, mint a Ministry, a Revolting Cocks, és a Thrill Kill Cult és európai formációknak, mint a Front 242, a Split Second, a Clock DVA és a Meat Beat Manifesto kínált közös platformot. A Nine Inch Nails, vagy a Ministry kiadványai rendszeresen az amerikai sikerlista első 10 helyére kerülnek, és koncerteik stadionokat tötltenek meg.(bal képen: a Nine Inch Nails)

ELECTRO

“Oooh oooh techno city.
Hope you enjoy your stay.

Welcome to Techno city.
You will never want to go away.”
(Cybotron, “Techno City”, 1984)

Mielőtt Juan Atkins a Model 500-al detroiti technotörténelmet írt volna, a 3070-es álnevű Richard Davis-szel a Cybotron nevű elektroegyüttesben dolgozott. Első kislemezük az ‘Alleys of Your Mind’ volt. 1984-ben a ‘Techno City’-vel szerepeltek az angol Streetwave cég ‘Electro’ című válogatássorozatának negyedik kiadványán.

Az ‘Enter’ című album után Juan Atkins, és a 3070 útjai elváltak. Hogy az elektrónak mekkora hatása volt a technóra, azt bizonyítja az a tény, hogy például az Orbital, vagy Luke Slater interjúiban minden alkalmat megragad az elektro zászlajának magasba emelésére. Frankie Bones 1993 nyarán a brooklyni Under One Sky című technomagazinban ír a tíz évvel azelőtti, a new york-i Funhouse klubban tett látogatásáról, ahol John Jellybean Benitez játszott olyan számokat, mint ‘Hip Hop Be Bop’ (Man Parrish, 1982) és a ‘One More Shot’ (C-Bank, 1982). (a fotón: az Orbital duó)

Ezekre az elektro-számokra jellemzőek voltak a Roland 808-as dobgépre programozott hip-hop ütemek mellett a vocoder-en elidegenített emberi hangok, szövegfoszlányok, a rap, a scratch és az analóg szintetizátorok használata. Az egyik legnagyobb elektro klasszikus a mai napig a ‘Planet Rock’ az Afrika Bambataa & Sonic Force-től. A Tommy Boy címkén megjelenő maxi a ‘Trans Europa Express’ dallamát és a ‘Numbers’ ritmusát kombinálta össze. Eredetileg mindkettő Kraftwerk szám. A new york-i Roxy klubban Afrika Bambataa DJ-ként teljes egészében végig szokta játszani a ‘Trans Europa Express’ eredeti 13 perces változatát. A fekete b-boyok és hip-hopgyerekek nagyon szerették ezt a darabot, amely fenyegetően sötét hangulatával merev ütemű felépítésében csak lassan, alig változik. Afrika Bambataa így beszél, egy a Rap Attack magazinnak adott interjújában: “nem hiszem, hogy a Kraftwerk tudná, micsoda jelentőségük volt 1977-ben a fekete gyerekek számára, amikor a 'Trans Europe Express' megjelent. Én rögtön éreztem, hogy ez az egyik legőrültebb lemez, amit valaha hallottam.amikor aztán itt voltak, hogy a Roxy-ban egy koncertet adjanak, akkor talán felfogták, micsoda hatalmasságok ők itt.”A ‘Planet Rock’-ot Artur Baker és a billentyűs John Robie készítette. Egyébként ez az egyik első szám, ami Roland 808-as dobgép felhasználásával készült. Baker akkoriban a Streetwise nevű címkét igazgatta. A Streetwise – Frankie Bones szerint az R&S akkori megfelelője – az a címke volt, ahol a ‘Walking on Sunshine’ című elektro-klasszikus ('Rocker’s Revenge', 1982) is megjelent.

Baker és Robie az elektroprodukciók egész lavináját oldották ki. Hagyományos rapbandák, mint a Grandmaster Flash & The Furious Five álltak át néhány szám erejéig (‘Message’és ‘Scorpio’) teljesen az elektróra. Még George Clinton is felvett “Computer Games” címmel egy elektro befolyásolta albumot. Az 1982-83-as év elektro sikerei voltak: “Pack Jam’ (The Jonzun Crew száma – készítette Maurice Starr, a New Kids on the Block későbbi menedzsere, az ‘Al Naayfish’ (Hashim), a ‘Jam It On’ (Newcleus) és a ‘Nunk’ (Warp 9). Kaliforniában a Knight of theTurntable, az Egyptian Lover és az Unknown DJ hallatak magukról. Az elektro lemezek, amelyek az akkoriban befutó komputerjátékok, mint pl. a Pac Man zajait, dallamfoszlányait feldolgozva kísérőzenéjévé váltak az electric boogie névre hallgató hip-hop táncstílusnak, amelyben a táncosok vonagló mozgásukkal robotokat utánoznak. Ebből fejlődött ki később a breakdance. Az elektro mégis csak átmeneti epizódja maradt a hip-hop mozgalom fejlődésének, ami a nyolcvanas évek közepén a Run DMC-vel az arany és platinalemezek régiójába emelkedett, és azóta az amerikai zeneipar egyik legfontosabb pillérévé vált.

/következő számunkban folytatjuk/

Forrás: FREEE Magazin, 1997 január.