Raving Iran - egy dokumentumfilm, amiben a zene győz a hatalommal szemben

Blade&Beard azaz Arash Shadram és Anoosh Raki két iráni techno producer, ők a főszereplői a Susanne Regina Meures által írt és rendezett, 2016-ban bemutatott 'Raving Iran' című dokumentumfilmnek.
A duót szenvedélye a zeneírás és a nagyszabású rendezvényeken való zenélés hajtaná, viszont a rendkívül konzervatív iráni rezsim nem kultiválja a nyugati kultúra bármilyen formájú "ápolását", "népszerűsítését", így ebben a közegben folyamatosan falakba ütköznek techno-hoz közeli hangzásukkal, melyben amúgy elég ügyesen csepegtetik a közel-keleti motívumokat.
A srácok titokban, eldugott helyeken lépnek fel a rendőrség vegzálása közepette, veszélyeztetve ezzel azt, hogy akár börtönbe is kerülhetnek emiatt. És ez még csak a kezdet!
A felkeresett fénymásolással, nyomtatással foglalkozó cégek CD-jük borítóját sem hajlandóak kinyomtatni hatósági engedély nélkül. Az engedélyeztetésnél pedig zsákutcába jutnak, mivel gyakorlatilag mindent leszedetnek velük a borítóról, ami a helyi értékekkel szembemenő elem lehet.
A sutyiban elkészített CD-t ennek ellenére próbálják eljuttatni pár helyre (könyvesboltba, kávézókba), kevés sikerrel.
Ekkor ötlik fel bennük, hogy akár emigrálhatnánk, s nagyobb sikerrel tudnák zenei karrierjüket építeni.
Kapóra jön számukra, hogy a CD-k kiküldése után a zürichi Streetparade-en fellépési lehetőséget kapnak.
A vízum elintézése sem megy egyszerűen a számukra, de végül 5 napos tartózkodási engedélyt kapnak.
Egész idő alatt - bár élvezhetnék, hogy szabadok - ott lappang bennük a döntési kényszer, hogy visszatérjenek-e Iránba, vagy menekültjogi státuszt kérjenek maguknak Svájcban.
A másfél órás filmben végig átjön a feszültség, mesterséges hangulatkeltésre sincs szükség hozzá. A szereplők egytől-egyig hús és vér emberek, így abszolút valóságszagú a sztori (maguk a főszereplők is saját nevükön és valós artist nevüket használva vannak jelen).
A film nagyrészt mobiltelefonnal felvett és sok éjszakai, valamint arckitakarós részt tartalmaz, ugyanis a hatóságok nem nézték jó szemmel a filmeseket, másrészt a szereplők is féltek, hogy a rendőrség esetleg utánuk nyúl a szereplés miatt.
Alapvetően a film pozitív értékelést kapott, az imdb-n is 7.2-es pontszámon áll a 10-ből (865 szavazatból). A vice.com-on Niloufar Haidari tollából megjelent kritika viszont általánosítónak és sarkítónak címkézi a filmet, mondván ennyire nem lehetetlenítik el a(z elektronikus) zenészeket Iránban, illetve maga a film üzenete is tartalmaz félrecsúszott elemeket, s túlzottan egy nyugati kultúrából érkező szemével tekint egy bezárt és külsősök számára különös jogrendszer alapján működő országról.
Ettől függetlenül szokatlan megközelítése miatt rendkívül megkapó és tartalmas film, mindenképp javaslom megtekintésre!

A film trailer-e:

 
 


A duó zenei hátterét még jobban megismerhetjük a Marc De Pulse 'How I Met The Bass' című podcastjához készített interjúból.
"Az egyik barátunk hozott nekünk egy CD-t az Amerikai Egyesült Államokból, ami John Digweed Kiss 100-a volt. Miközben ezt hallgattuk felfedeztük magunknak a techno zenét és azt hogy mi is ilyen stílusban szeretnénk alkotni.
Ez azért volt nehéz, mert semmilyen zenei és technikai előképzettségünk nem volt, hogyan kell ilyen  zenéket írni. Sok zenét készítettünk, így a tudásunk idővel egyre jobb és jobb lett.
Sajnos kiadni nem tudtuk ezeket a műveket, mivel a nyugati típusú zene be volt tiltva Iránban, így hasonló stílusú lemezkiadó sem működött ott. Emellett az internet kapcsolatunk is elég ramaty volt, mivel Iránban mindent ellenőriztek és szűrtek. Ebbe beleesett például a Soundcloud és egyéb más zenével kapcsolatos oldal is. Egy lehetőségünk volt új hangzásokat megismerni, hogy proxy szerveren keresztül csatlakoztunk különböző zenéket kínáló hálózatokhoz és bár ez is baromi körülményes volt, nem volt más lehetőségünk."

A Blade&Beard formáció hangzásvilága:

 

Raving Iran
Kiadás dátuma: 2016
Film műfaja: Dokumentumfilm
Hossza: 1 óra 24 perc
Rendezője: Susanne Regina Meures
Főszereplői: Arash Shadram, Anoosh Raki

James Lavelle: az UNKLE és a Mo'Wax sztori / The Man From Mo'Wax filmajánló

 A 2016-os 'The Man from Mo'Wax' egészen véletlenül került a látószögembe. A Media Markt-ban sikerült beszereznem a filmzene dupla vinyl változatát potom 1000! forintért 2019-ben. Mondhatni nem lehetett nagy kasza a kiadvány, ha a legendás, James Lavelle által gründolt Mo'Wax kiadó kiemelkedő darabjait magába sűrítő kék és piros színű bakelitért csak ennyit kértek el (vagy valaki csúnyán benézte az árazást, vagy stílusidegenként értéktelenítette el ezt az egyébként remek szelekciót).
Ironikusan valahol ez a nyitó rövid történet kicsit egybecseng a dokumentumfilm végignézését követő szájízünkkel. Na, de ne szaladjunk ennyire!
Egyszóval James Lavelle-nél nagyon fiatalon csöngetett be a zene szeretete, s egy idő után már nem is igazán érdekelte semmi más, mint a haverokkal lógni, break és hip hop lemezeket hallgatni, majd az éves zsebpénzkvótája terhére vásárolt felszerelésen gyakorolva eljutni egy olyan technikai szintre, amivel már prezentálhatta folyamatosan gyarapodó lemezgyűjteményét a nagyközönség számára. Egyre több embert ismert meg, akik szintén a zene megszállottjai voltak és összeállt a kép számára, saját kiadót szeretne alapítani. Ez lett a Mo'Wax, ami 1992-ben (18 éves volt ekkor!) startolt el és rövid idő alatt a melankólikus, vaskos törtekre, füstös hangulati képekre, jazz, hip hop és funk elemekre épülő stílusirányzat, a trip hop zászlóshajója lett.
Megfordult itt többek között Dj Krush, Attica Blues, La Funk Mob, Blackalicious, Dj Shadow és Luke Vibert is. 
A film egyik fordulópontja mindenképp James és Josh aka Dj Shadow találkozása. Shadow előszeretettel molesztált ősrégi lemezeket hangminták után kutatva, ő lett a kiadó legjobban futtatott előadója, zenei alappillére. A mintatúrás csúcspéldáját az 'Entroducing' LP-je jelentette, ami hihetelen eladási számokat produkált. Ekkoriban kezdtek bele az UNKLE projektbe is Lavelle-lel, közös LP-jüknek a 'Psyence Fiction'-nek óriási médiakampányt szerveztek, viszont a lemez nem lett akkora dobás, mint az 'Entroducing' volt. Igaz még a Top Of The Pops is összejött a srácoknak, bár abban az ominózus 3 percben minden Shadow arcára volt írva, hogy mennyire kivánja az UNKLE körüli felhajtást.
Történt ugyanis, hogy James egyre nagyobbakat álmodott, hogy kivel és hogyan szeretne kollaborálni, míg a zenei kivitelezés teljesen Josh-ra maradt, akinek egyrebb frusztrálóbb lett a csendestárs szerep és Lavelle basáskodó mentalitása, így a kilépés mellett döntött.
Az UNKLE ettől függetlenül ment tovább, a mai napig élő projekt, rengeteg tagcsere után James jelenti az állandóságot a csapatban.
Innen azonban valahogy leszálló ágba került Lavelle magasan ragyogó csillaga, 2002-ben a Mo'Wax kénytelen volt lehúzni a rolót, a kieső idejében dj-ként járta a világot, készített pár Global Underground mixet, de a sok utazás tönkretette kapcsolatát feleségével, válás lett a vége. Zeneileg próbálkozott magát egyre jobban belevonni az UNKLE-be (énekelt is!), több kevesebb sikerrel, de ellentmondást nem tűrő személyisége egy idő után a legstabilabb barátait is kikezdte.
A film háromnegyedénél már egy az egyben sajnálja az ember James-t, aki elvált, a kiadója semmivé lett, hatalmas adósságot halmozott fel és a zenén kivül semmi másban nem tudott kiemelkedőtt nyújtani.
Aztán 2014-ben kapott egy újabb lehetőséget a sorstól, hogy ő legyen a Meltdown fesztivál zenei direktora, s ha már ott volt egy ütős line up-ot hozott össze, amolyan Mo'Wax reunited-et. Még a régi barát Shadow is eljött örömzenélni a fesztiválra. Ezzel a pozitív felhanggal záródik a film, egyben tipikus tanmesét kapunk: hirtelen felemelkedés, lassú, de programozott bukás, majd a második esély, amit főhősünk természetesen megkap.
Matthew Jones rendező és csapata közel 700 órányi korábban nem látott privát felvételből vágta össze a filmet, ami felér egy időutazással. Mindenképp ajánlom megtekintésre! 

DVD Ajánló: Booka Shade - Movements (The Tour Edition)

A német duó Arno Kammermeier és Walter Merziger igencsak ért a közönség szórakoztatáshoz, ezt jelen dvd megtekintésével is le tudjuk ellenőrizni. Azoknak még jobb, akik élőben csípik el egy fellépésüket, nekem a 2008-as Balaton Sound-on sikerült, azóta élénken figyelem a velük kapcsolatos új megjelenéseket. Az ominózus képi -és hanganyag a belgiumi Pukkelpop Fesztiválon csendült fel 2007-ben, s a Movements albumukra épül. Arno a dobszerkó mögött vadul, míg Walter a szintit kezeli. Először bevallom elég szkeptikus velük kapcsolatban, hiszen kőkeményen elektronikus gyökerekből táplálkozó zenéjükben nem láttam azt a pontot, ahol élővé lehetne tenni. Nos a srácok az adott keretek között a maximumot hozták ki a meglévő paraméterekből, hiszen hozzá-hozzátesznek az albumról megszokott taktusokhoz. A legnagyobb ovációt a 'Nightfalls', az 'In White Rooms', a 'Mandarine Girl' és a 'Body Language' váltja ki. Nem csoda, hiszen mindegyik energiabomba a maga nemében. Amikor a 'Body Language' dallmát dúdolja hangorkánként a közönség az pedig mindent visz, s egyben méltő zárása a közel egy órás performance-nak.

Booka Shade - Movements (The Tour Edition) (Live @ Pukkelpop 2007)

Tracklist :
1. We Came to Dance
2. Night Falls
3. Trespass 06
4. Oh Superman
5. Karma Car
6. Unhealthy Pleasures
7. Monkey on My Deck
8. In White Rooms
9. Darko
10. Mandarine Girl
11. Blue Rooms
12. Body Language

Booka Shade – Movements (The Tour Edition)- We Came To Dance (Live At Pukkelpop) DVD from Hanumat on Vimeo.

Zeneajánló: Narel - Run (Planisphere remix)

Narel - Run (Planisphere remix) (Green Martian)
Az angol Nick Simmons aka Narel viszonylag új arcnak számít az EDM-palettán. Persze ez nem jelenti azt, hogy ügyetlen lenne, sőt. Eddig viszont nem sikerült neki a nagy áttörés. Viszonylag kisebb kiadóknál (Olympik, Proxoz) voltak megjelenései, legújabb single-je a 'Run' egy meghatározó label-nek a Bonzai-nak a progressive zenékre szakosodott al-labelén a Green Martian-on jött ki. Ez már jelet valamit: ide csak haladó szellemű, profin összerakott zenéket lízingelnek le. Másrészt önmagában ez sem garancia a sikerre, node eme faktorról MiraculuM barátom hosszan értekezett a múltkor, amikor a zenekiadásról cikkezett.
A puszta tényen, hogy a 'Run'-ból létezik egy Original és egy Jussi Paasonen-féle Simon Templar verzió lépjünk is túl (nem azért mert rossz zenék, hanem mert nem igazán az általam preferált hangzásvilágot képviselik), és időzzünk el egy csöppet a Planisphere remake-nél. Csukott szemmel is meg tudnám mondani, hogy ennek a gyönyörűségnek igen sok köze van Mr. Laurent Véronez-hez illetve progressive-bb és sötétebb zenei énjéhez. L-Vee rögtön odakanyarít egy combos intro-t, ami villantja itt nem szarral fognak gurigázni. Aztán megkezdi masírozását egy feszes groove, amire szépen rakódnak a hangok, a stringszőnyeg és a fő melódia. Igazság szerint nincs túlbonyolítva a track, de valami hihetetlen energiát közvetít, miközben lehetőségünk nyílik a dallam esztétikai értékét is kiélvezni. Vigyázat, libabőrképzésre alkalmas hanganyag! Ez a remix 10/10, a másik kettő verzióval együtt 8/10-es release.

Narel - Run

Label: Green Martian
Katalógus szám: GM-2011-126
Megjelent: 2011. február 15.
Stílus: Trance, Progressive house
Producer: Nick Simmons

Tracklist:
1. Run (Original mix) (9:02)
2. Run (Planisphere remix) (7:56)
3. Run (Simon Templar remix) (7:10)

Zeneajánló: 00 db - Marjarka [JOOF]

00 db - Marjarka [JOOF] [VA - JOOF Anthology Vol.3.]
A 00 db formációt John ’00′ Fleming és Ricky Smith aka The Digital Blonde alkotja. Tavaly előtti albumuktól a Heaven & Hell-től még a kétkedők álla is leesett, a 2010. szeptemberben megjelent friss LP-jüktől, az Angels & Demons-tól már kevésbé. Azonban itt is akadtak maradandó pillanatok, mint például a Marjarka. Talán ezért sem véletlen, hogy rákerült a tavaly decemberi 'JOOF Anthology Vol.3.' válogatásra, ahol olyan remekbe szabott darabok mellett szerepel, mint Incolumnis 'Satellite'-ja, Magnus 'Non Stop'-ja illetve Crystal Verge 'Sabath'-ja.
Ha a 'Marjarka'-t röviden akarnám jellemezni: egy csodálatos epikus 11 perces szörnyeteg. A ritmusok szigorúságát a menetrendszerűen megérkező, deepbe hajló hangok oldják. A kiállásban aztán meghalunk és feltámadunk. Egy futurisztikus hangzású monológot követően bejön a főmelódia, ami valósággal elcsavarja az ember fejét, s beköltözik a hallójáratunkba. Fülünk hallatára olvad össze minden jóság, ritka az ilyen körültekintően megkomponált goa zene a mai felgyorsult és mennyiség alapú világban. 10/10, ez egyértelmű!

Grey pres My Classics Vol.2.

És folytatjuk a trance klasszikusok lajstromba vételét. Ezúttal is öt, számomra meghatározó darabot poroltam le és írtam róluk néhány kedves sort.

Kay Cee - Love stimulation (Humate remix) (1998 - Orbit Records)
Ez a zene egy igazi talány. Az eredeti verziót ugye még 1993-ban szerezte az akkor még trióként funkciónáló (Gerret Freirichs-Oliver Huntemann-Hans Georg Schmidt) Humate formáció. A 'Love stimulation'-t azonban mindenki Paul Van Dyk szenzációs átiratából ismerheti. Furcsa, de a szám még nagyobbat durrant, amikor a Kay Cee duó (aka Oliver Huntemann-Stephan Bodzin) vette kezelésbe, s a Humate (ekkor már Freirichs-re redukálódva) saját magát remixelte meg. Hihetetlen nagy elszállás kerekedett az egészből, az intro az egyik legjobb, amit az elmúlt másfél évtizedben hallottam. Ezután egy kis progresszív zakatolás következik, ami később egybeolvad a főmelódiával. Egyszerűen briliáns.

Yves DeRuyter - The rebel (1997 - Bonzai Records)
A belga Yves Deruyter a 90-es évek nagy tech trance pionírja. Producer társával M.I.K.E. Dierickx-szel számtalan kortalan darabbal leptek meg bennünket. Az egyik ilyen az 1997-es 'The rebel', ami elég érdekesen, egy agresszív groove-val nyit, ami mellé egy férfi skandálja 'yes, the rhythm, the rebel'. No, nem kell megijjedni, a szerzemény később dalalmosabb élét is megmutatja, de még hogy. Egy string vezeti fel a melódiát, ami alaposan átszabja az egész hangzást. Tipikus 'kezeket a magasba' érzés vesz elő bennünket. Nagyon ott van a szeren a dallam, a mai napig nem tudok róla lekattanni.

Push - Universal nation (1998 - Bonzai Records)
Ha már a belgák, akkor jöjjön Dirk azaz Mike Dierickx egyik legjobban fogyó mesterműve, azaz Push 'Universal nation'-je. Ezt a darabot egyik barátom rögzítette nekem kazettára, s már első hallásra is megigézett. Speciális, szaggatott és flange-elt string-jei teljesen újat hoztak akkoriban, s egyben az alteregot a sikerkovácsok körébe repítette. Szerintem a trance dj-k közül nem volt olyan, aki életében legalább egyszer ne játszotta volna szettjeiben.

L.S.G. - Netherworld (Kid Loops remix) (1997 - Hooj Choons)
Oliver Lieb L.S.G. alteregojának legzajosabb sikere kétségtelen az 1997-ben napvilágot látott 'Netherworld' volt. Az eredeti verzó kétségtelen a legepikusabb trance klasszikusok egyike, viszont jómagam még nagyobbat ráztam a Kid Loops aka Jamie Lexton féle break verzióra, ami még nagyobbat kanyarít véleményem szerint. Ügyesen belőtt felvezetés, majd az originalból jól ismert elemek szépen rakódnak egymásra. A kiállásban a dallam kap a szárnyára, s visz a tört ütemek epikusságával tovább egy másik világba. Felejthetetlen klasszikus.

Nalin INC - Planet Violet (1997 - Kosmo Records)
Andry Nalin, a Nalin and Kane duó oszlopos tagja egyedül is megállt a maga lábán. Ezt bizonyítja, hogy Nalin INC-ként egy örök érvényű muzsikával, a 'Planet Violet'-tel írta be magát a trance történelemkönyvbe. Pedig nem kell nagy dologra gondolni, mivel az alkotóelemek egyszerűsége áll össze egy nagyszerűséggé. Puha groove-ok és húzós synth hangok egyesülnek, s bírnak bólogatásra bennünket. Folyt köv.

Grey pres. My Classics Vol.1

Még egy újabb cikksorozat startol a mai nappal. Ennek a célja, hogy olyan trance és trance közeli zenéket mutasson be, amelyek nagymértékben befolyásolták az ízlésemet. A bemutatott darabokkal egyrészt hiányt is pótlunk, hiszen az új generációs trancerek zsenge korukból kifolyólag ezen gyöngyszemeket nem nagyon ismerik, másrészt lekövethetik a trance honnan jött és mivé fejlődött napjainkra. Akkor vágjunk bele!

Deniro - Revolver (1996 - Hook Recordings)
A Deniro project Chris Cowie nevéhez köthető. Ebből talán már sejthető, hogy nem egy cheesy produkcióval lesz dolgunk. Az Evolver egyből a lényegre tér, s pár másodperc alatt egy trance alapokon nyugvó törzsi hímnusszá fejlődik. Aztán nekiindul az építkezés és az utaztatás. Olyan mintha a szám két különálló részből állna, de nem, egy ponton eggyé fornak. Egy bajom van vele, nehezen keverhető.

Art Of Trance - Kaledioscope (L.S.G. remix) (1997 - Platipus Records)
Úgy néz ki csupa kemény diót sikerült egy csokorba gyűjtenem. A Kaledioscope Oliver Lieb remixében rövid rávezetés után egyből rátér a lényegre. Mielőtt megunnánk a főmelódiát egy iszonyat húzós, deep hangokkal spékelt rész következik és a sztratoszférába repít minket. Komplex szállás ez kérném szépen.

Paragliders - Oasis (1995 - Superstition)
A most bemutatott zenék közül az Oasis a legtempósabb 144 körüli BPM-ével. Oliver odakanyarít rendesen. A dallamvilág rendkívül komplex, de ezt tőle már megszokhattuk. A korai trance éra egyik legértékesebb gyöngyszeme. Húz a groove, csiripel az acid, mellé társul egyfajta bájos melankólia és keleties beütés is.

Transa - Prophase (X-Cabs remix) (1996 - Hook Recordings)
Hogy mit tud ez a zene? Kérdezzétek meg paul Oakenfold-tól, ő volt az, aki szinte rongyosra játszotta ezt a remixet. Itt is fel van adva a lecke, hiszen a nyitó gyönyörű intro-t vétek lenne lehagyni egy-egy keverésnél. Ezután a szokásos pörgetős rész jön, majd a végén ismét visszatér a nyitó hangkép, ami méltó befejezést biztosít eme remek szerzeménynek. De kár is fecsérelni a szavakat rá, ezt hallani kell. Ilyen típusú zenék nagyon hiányoznak mostanság a szcénából.

Sandra Collins - Flutterby (X-Cabs remix) (1999 - Hook Recordings)
Csodaprodukció a javából. Akiknek megvan Slam Jr Strictly Trance Symphony-ja azok ismerhetik ezt a darabot. Valljuk be Sandra-nak a producerkedéshez nem sok lövése volt, a Flutterby-t is Jim Stout írta neki. A darab azonban Chris X-Cabs Cowie átiratában adja ki magából a legtöbbet. Szépen lassan építkezik. Bejön egy sodró dallam, ami egy csodaszép kiállásba torkollik. Ezután megindul a zene, de úgy istenigazából. A vége sem az a tipikus sablon levezetés, a fő string lefilterezve tűnik a semmibe.