2020. szeptember 21., hétfő

Hungarian Grooves Vol.5 - újra nekifeszülnek a hazai gigászok

Robog tovább a 'Hungarian Grooves' szelekciónk, melynek ötödik epizódjában is akadnak szép számmal hazai klasszikusok. Ezúttal kicsit homogénebb egyveleg érkezik a stílusok szempontjából, hiszen folyamatosan a deep/progressive house-trance mezsgyéjén lavírozunk.
Rögtön kezdésnek megkapjuk a Jazz+Az 'Ez+Mi' című remix albumáról a 'Megint Hétfő' Sonic Age lazulósabb mixét, ami remekül megadja az alaphangulatot, álmoskás, de szívbe markoló dallamával. Ezt a darabot a blogon már korábban többször is méltatott Julez munkái követik, előbb az éteri 'Just Talk About', majd a lüktető 'My Groove' növeli a mix intenzitását.
A 2000-es évek elején itthon is nagy divat lett nem elektronikus zenei formációknak elektronikus zenei remixekből külön kiadványt kiadni, ilyen volt ugye a Jazz+Az 'Ez+Mi'-je, illetve a Kispál klasszikusokat újraépítő 'KispálRamix' is. Utóbbi véleményem szerint egészében tekintve kevésbé sikerült ütősre, persze akadt rajta így is bőven szerethető pillanat. Ebből is a non plus ultra a Tuff Guyz duó (Blackman és Vic a Sonic Age-ből) 'Szívrablás'-ból gyúrt egy méltánytalanul alul értékelt, de nyugati léptékkel is megsüvegelendő deep-es, groove-os átiratot, ami remekül építi tovább az ívet és adja tovább a kilincset a Strictly! két alaposzlopának, Slam Jr-nak és Blueboy-nak. A 'Something Is Wrong' a 'Budapest Parádé 2002'-es hivatalos válogatásán jelent meg, lépegetős, epikus szörnyeteg, ami itt kicsit fel lett turbózva BPM számilag, de kétségtelenül így is működik. A 'True Sounds Of FREEE' második részéről indult a világhírnév felé Szabó Attila aka Duel 'Phasing Test'-je, ami később két Dark Driver remix kiséretében a Planetarium Records égisze alatt is megjelent. Itt az eredeti darab tud szépen kibontakozni, ám a lebegős hangulatból kisvártatva Martin Luther King szavai rántanak ki, Simon 'Free At Last'-jéből készített Julez átiratában. Gyula ez eredeti nem túl bonyolult témát építette tovább némi acid-del és további synth hangzásokkal, mondhatni teljesen átvarázsolta az alapanyagot. Újra a Jazz+Az, ezúttal az eredetiben is zseniális 'Csepp A Tengerben' két verzióban csendül fel, előbb Budai & Ferry techno pumpája jön, majd erre úszik rá Alex & Tommyboy baleári trance verziója. Soliquid 'Meerkat Fields'-sze előkészíti a terepet a trance blokknak, a kiállásban már itt beindul a hipnózis, gyönyörű dallamok bontakoznak ki a fülünk hallatára. Andrewboy és Dennis Clarke közöse, az Ákos féle 'Hello'-t rázta gatyába, s kaptak némi trance támogatást Francis Blade-től, aki a 2000-es évek elején/közepén számtalan hazai kiadványon jelentette a stabil, minőségi trance védjegyét. Az utolsó 4 trackből háromban Shane 54 vállal aktív szerepet ('Kippenvelmeter, 'Back From Your Past', 'Lost & Found' - utóbbi kettőben vokál fronton is), a rá jellemző szentimentális dallamvilággal, a köztes, beékelődő produkciót Tranzident és Peter Dubs intenzív 'Perfect Mind'-ja jelenti, ami szinte vállára veszi a hallgatót.
Aki meghallgatta az eddigi részeket annak nem lesz meglepetés a mostani epizód, aki lemaradt volna az se bánkódjon, hiszen a mixek visszafelé is abszolút hallgatás kompatibilisek.


Greyloop - Hungarian Grooves Vol. 05

Katalógus szám: HGV005
Stílus: Progressive House, Trance, Techno
Megjelent: 2020.09.21.
Dj mix: Greyloop

Tracklist:
1. Jazz+Az - Megint Hétfő (Sonic Age's Hétfő Reggeli Hangulat Mix) [Taken From Jazz+Az - Ez+Mi Remixek - 1999]
2. Julez - Just Talk About (Original Mix) [Taken from Julez Just Talk About / Workin' Underground EP - 2002]
3. Julez - My Groove (Original Mix) [Taken From Julez - My Groove EP - 2001]
4. Kispál és a Borz - Szívrablás (Tuff Guyz Remix) [Taken from Kispál és a Borz - KispálRamix - 2000]
5. Slam Jr & Blueboy - Something is Wrong (Original Mix) [Taken from VA - Budapest Parádé 2002  2002]
6. Duel - Phasing Test (Original Mix) [Taken From True Sounds Of FREEE Vol.2 - 2001]
7. Simon - Free At Last (Julez's Planetarium Mix) [Taken from Simon - Free At Last (The Remixes) - 2001]
8. Jazz+Az - Csepp A Tengerben (Dj Budai & Ferry Remix) [Taken From Jazz+Az - Ez+Mi Remixek - 1999]
9. Jazz+Az - Csepp A Tengerben (Alex & Tommyboy Remix) [Taken From Jazz+Az - Ez+Mi Remixek - 1999]
10. Soliquid - Meerkat Fields (Original Mix) [Taken from Soliquid - Meerkat Fields / Rock It! EP - 2004]
11. Andrewboy & Dennis Clarke - Hello (Francis Blade Remix) [Taken from Andrewboy ft. Dennis Clarke - Hello EP -2004]
12. Abel Ramos vs Shane 54 - Kippenvelmeter (Original Mix) [Taken from Abel Ramos vs Shane 54 - Kippenvelmeter EP - 2005]
13. Tranzident & Peter Dubs - Perfect Mind (Original Mix) [Taken from Tranzident - The Origin LP - 2006]
14. Mr Sam ft. Shane 54 - Lost & Found (Shane 54 vs. Orange Project Remix) [Taken from Mr Sam - Lyeto Interpretations LP - 2006]
15. Misja Helsloot ft. Shane 54 - Back From Your Past (Shane 54 Remix) [Taken from Misjah Helsloot ft. Shane 54 - Back From Your Past EP - 2004]


2020. szeptember 18., péntek

Lapozgató Vol.16: Humate interjú 2006. április / Hkclubbing.com

Skrufff: Elektronikus tánczenék tucatjai köthetők a nevedhez, manapság viszont reklámzenéket írsz. Jelenleg hol élsz?
Humate: Még mindig Hamburgban élek, és ugyanabban a stúdióban tevékenykedem, ahol eddig is. A legnagyobb változást az életemben két éve a kislányom, Marta születése hozta el. Egyrészt szeretnék jó apja lenni, másrészt az életről alkotott elképzeléseim teljesen mások lettek. Sokkal izgalmasabbnak tartom, hogy bandáknak írok zenéket a stúdióban, emellett reklámzenéket csinálok, illetve a saját experimentális dolgaim fabrikálom. Teljesen kiléptem a klubzenei világból, ezt a fajta életmódot már kezdtem túl fárasztónak tartani.

Skrufff: A német trance úttörő Marc Spoon mostanság halt meg szívrohamban. Mire világított rá az ő korai halála?
Humate: Nagyon tragikus és sokkoló dolog, amikor valaki, akit ismersz és tisztelsz hirtelen az életét veszti. Fiatalon némileg hasonló életvitel szerint éltem, amit persze a klubok világában ténykedő emberek nagy része elmondhat magáról. Amikor Marc meghalt magamba szálltam kicsit és felmerült bennem, hogy az én időm mikor jár le? Másrészt ez a tragikus esemény felhívta a figyelmet arra, hogy figyelni és vigyázni kell magadra, mivel a klubozó életvitel nagyon veszélyes is tud lenni.

Skrufff: Sven Vath néhány éve mesélte nekünk, hogy azért szokott le a kokainról 13 éve, mert megszületett a lánya. Mennyire volt nehéz megtartóztatnod magad, amikor a dolgok sűrűjében voltál?
Humate: Láttam embereket, akik 4 napon keresztül voltak fenn alvás nélkül és egy csomó őrült dolgot csináltak, de számomra mindig is volt egy pont, amit sohasem léptem át. Szerintem, ha egy partinak vége, akkor vége, indulni kell haza és jól ki kell magad pihenni. Jómagam működni sem tudok, ha nem aludtam egy normálisat, ez egy természetes gátként megakadályozta, hogy adott esetben "messzebbre menjek".

Skrufff: Zenei szempontból sokan még mindig összekapcsolnak a trance vonallal, miközben ez már talán nem a megfelelő kategória a zenéid számára. Manapság is írsz tánctér barát darabokat?
Humate: Manapság sokkal inkább hallgatásra szánt elektronikus zenéket írok, mint klubdarabokat. Nem igazán terveztem dance remixeket készíteni a jövőben, mivel jelenleg zeneileg sokkal komplexebb dolgokban vagyok benne. Persze ez nem azt jelenti, hogy jó tánczenét készíteni könnyű lenne, évekig benne voltam, így eljött az ideje, hogy másban is kipróbáljam magam.

Skrufff: Mennyire fontos a megfelelő brandépítés, marketing és imidzs a mai lemezlovasok számára?
Humate: Nagyon fontos, hiszen gyakorlatilag a mai emberek "dj fogyasztók" is lettek, valahogy hasonló módon mint amikor vesznek egy új farmert. Nem viselsz akármilyen farmert, hanem olyat veszel, amire az emberek (és a reklámok is) azt mondják, hogy mennyire jó. Valami hasonló történik a dj-k kapcsán is. Ez teljesen rendben van, amíg az emberek jól érzik magukat így. Sok olyan embert ismerek aki soha nem menne el egy Paul Van Dyk vagy Tiesto bulira, mert az túl nagyszabású számukra, inkább a családiasabb hangulatú rendezvények állnak hozzájuk közelebb kisebb klubokban, ahol nyugodtan elférnek a tánctéren és nem tapossák le őket tánc közben. Szerintem mindenkinek megvan a lehetőség a számára megfelelőt választani.

Skrufff: Miként látod a mai klub szcénát az 1989/1990-eshez képest?
Humate: Ezt csak a saját szemszögemből látom, persze közben idősebb is lettem, de régebben sokkal nagyobb misztikum vette körbe ezt az egészet. Nem volt ilyen kiépült az zenei média, az internet és a mobiltelefonok kora előtt még fel kellett fedezned, hogy melyik dj-t érdemes hallgatni, hol tudsz ilyen lemezeket beszerezni és hová tudsz elmenni buliba. Ma már elég egy chat szobába fellépni és máris sok információt tudsz beszerezni, arról hogy mi is megy éppen. Ez persze jó dolog is, mert nem mindenki lakik nagyvárosokban és ők is teljesen jól informáltak tudnak lenni. 

Skrufff: Sokan nem tudják, de New York-ban nőttél fel, ez mennyire volt rád a későbbiekben hatással?
Humate: Nagyban hatott rám, annak ellenére, hogy nem volt egy könnyű időszak számomra. Egy felső osztálybeliek lakta környékre költöztünk New Jersey-be, és a suliba, ahová jártam senki sem akart egy német sráccal barátkozni. Ez nem volt túl szórakoztató, de a kulturális hatás miatt nagyon jó volt, hogy akkor és ott voltam. A zenei felismerésem teljesen más, mint más német embereknél, akiket ismerek. Nevelőapám imádta a zenét és nagyon sok lemezt adott nekem, hat évesen már Beach Boys rajongó voltam. Ilyen fiatalon nem mindegyik német kissrácnak adatik meg ez a lehetőség.

Skrufff: Rendkívül sikeres DJ/produceri pályafutás van a hátad mögött, ebben az az amerikai attitűd segített hogy "amit itt meg tudsz csinálni, azt máshol is meg tudod". Németországban ez hasonlóképp működik?
Humate: Igen, segített. Fiatal koromban sokan nem értették miért vagyok annyira rágerjedve a zenére. Mindent meg szerettem volna tanulni a zenéről, zenélésről és hittem benne, hogy a későbbiekben zenei karriert futhatok be, annak ellenére, hogy Németországban ez a magas kockázatú foglalkozások közé tartozott, most is az. Az amerikai tapasztalásaim révén számomra nem tűnt kockázatosnak, amit sok német nem értett meg, ők inkább a biztonságra, kiszámíthatóságra törekednek. Állandóan azt kérdezgették tőlem, hogy mikor szerzel már egy normális állást, majd utána tudsz zenélni!? Ezzel mindig vitatkoztam, mert szerintem a zenélés igen is egy egész emberes munka.

Skrufff: Biztatni fogod a kislányod, hogy ő is zenéket írjon?
Humate: Igen, biztosan. Már most is zenél a maga módján, van amikor a telefonban énekel nekem dalokat, és még csak most lesz két éves.

Skrufff: Mit szólnál ahhoz, ha DJ karrierbe kezdene?
Humate: Ha igazán érdekelné, mindenképp segítenék neki, hogy milyen buktatókat próbáljon meg elkerülni.

Forrás: Hkclubbing.com / 2006. április

A Humate életmű fontosabb darabjai az alábbi spotify listánkon is meghallgathatók.