Steve Brian Marksun nélkül is nagyot alkotott

Ki az a Steve Brian? Ez volt az első kérdés, amikor is a 'Calera' című albumot megláttam. Egy kis agytorna (és discogs-os keresgélés) után aztán beugrott, hogy Steve Brian aka Steve Brünig nem más, mint a Marksun & Brian formáció oszlopos tagja. Ebből az infóból már sejtettem, hogy nagy gond nem lehet, csupán az volt kérdéses, hogy Brian a megszokott Euphonic-os elemekkel operált-e vagy sem. Később erre megkapjuk a választ. Brünig Steve Brian-ként három szingle megjelenést tudhat a maga mögött, a 'Starlight'-ot, a 'Yaya'-t és a 'La Gomera'-t (a középső az Euphonic-on, a másik kettő a Lange Recordings-on látott napvilágot). Ezek kivétel nélkül kellemes, remekül összepakolt alkotások voltak, így nagy várakozással estem a hanganyagnak.
A Britty-vel közös 'Day star' egy kellemes törtütemes zene, öblös basszusokkal és egy csöpp akusztikus gitárral megspékelve. Intro-nak tökéletes. Ezt követi a jól ismert 'Yaya', ami szépen inkább a prog house kategóriába suvasztható. A vokál ad egy kis etno ízt az egésznek, az sztringekkel a fellegekbe emelkedünk. A 'Casa Maria' 4 és fél percre 'Cafe del mar' hangulatot varázsol flamenco-stól, spanyol vokálostól. Profi munka. A 'Salida del sol' sem adja le a színvonalat, egy bizsergető prog-ba oltott szerzemény bontakozik ki a fülünk hallatára. Minden a helyén, pofás vokál (megint Britty révén), ATB-t idéző gitártéma, az alapok a Dinka-féle vonalat idézik meg. Az 'Arure' elidőzik a tengerparton, ugyan nem kimondottan az a chill out zene, mivel törtütem zakatol rendesen, viszont a kiállásban bekapcsolódó gitár megerősít, mediterrán vidéken járunk. A 'Vueltas' már jóval trance-sebb az előző számoknál, David Berkeley révén egy intelligens uplifting darab kerekedik ki belőle. A 'Garajonay' akár Chicane 'Far from the maddening crowds' albumán is megállta volna a helyét, annyira adja ugyanazt az atmoszférát. A szintén lazulós 'San Sebastian'-nál elfogytak a jelzőim, csodaszép munka, minden a helyén itt, a spanyol nyelv egzotikussá varázsolja a felcsendülő house kompozíciót. A 'Jenny'-ben a gitár és a zongora vív ádáz harcot egymással, tökéletes ez is. A címadó 'Calera' talán egy kicsit halványabbra sikerült a többinél, az alapok pumpálnak rendesen, de valami hiányzik nekem innen. A 'La playa' príma levezető, gitáros ambient ala Steve Brian. Kvázi bónuszként a 'Day star' három verzióját is meghallgathatjuk.
Összességében nagyon kellemes csalódtam ebben a lemezben. Egy azért, mert többségben voltak a lassabb szerzemények, amelyek egy különleges atmoszférát kölcsönöztek az egésznek. A gyorsabb alkotásokban is csak ritkán köszönnek vissza az unásig használt sémák. Számomra eredeti nyújt, kreatív, alaposan megkomponált. Kell ennél több? 9/10.

Steve Brian - Calera

Label: Euphonic Germany
Katalógus szám: EUPH120
Ország: Németország
Megjelent: 2010. július
Stílus: Trance, downtempo
Producer: Stefan Brünig

Tracklist:
1. Day Star (ft Britty) (3:58)
2. Yaya (6:51)
3. Casa Maria (ft Almadrava) (4:25)
4. Salida del Sol (ft Britty) (4:37)
5. Arure (4:30)
6. Vueltas (ft David Berkeley) (6:46)
7. Garajonay (1:53)
8. San Sebastian (ft Almadrava) (7:00)
9. Jenny (4:15)
10. Calera (Ft Britty) (6:27)
11. La Playa (5:12)
12. Day Star (Club Mix) (6:42)
13. Day Star (Yenn Remix) (6:01)
14. Day Star (Dub Mix) (4:36)

Mirco De Govia: csendes trance hős sztárallürök nélkül

A német trance don Mirco De Govia már számtalanszor elkápráztatta a műértő közönséget különleges atmoszférát sugárzó alkotásaival. Az igazi áttörést számára a 2001-ben az Euphonic-on megjelent Epic Monolith hozta meg, amit szinte mindegyik top dj játszott, sőt még Paul Van Dyk Politics of Dancing-jére is felkerült. Az ezt követő években olyan további gyöngyszemekkel gyarapította a trance szcénát, mint a Things that matter vagy a Final emotion. 2003-ban készült el debütáló nagylemeze a Chronoscale, ami világszerte nagy sikert aratott. 2004-ben látott napvilágot a megragadó dallamú Voller Sterne, amihez egy remekbe szabott Super8 remix is készült. 2005-ben jött ki a Ronski Speed-del közös Asarja, majd 2006-ban a Vital Spark, talán mondani sem kell, hogy mindkét darab szép sikereket tudhatott magukának. Mirco remixek terén sem volt rest, olyan klasszikusokhoz csinált saját változatokat, mint az Above & Beyond with Andy Moor - Air for life, Sun Decade - I'm alone, Kyau & Albert - Velvet morning, Sonorous - Second sun, Ralphie B - Massive, Super8 - Cre8. Az I:Vibes Mirco-val a 2008-ban megjelent második nagylemezével, az Iconic Path-tal kapcsolatban készített interjút.

— Már a kilencvenes években is írtál zenéket, ám az igazi áttörés csak 2001-ben jött a számodra. Miért tartott ez ilyen sokáig szerinted?
— Azt hiszem a karrierem igazi kezdetét az Euphonic elindulásától valamint a Ralph Kyau-val való megismerkedésemtől datálhatjuk. Egyébként nem is számítottam rá, hogy az Epic monolith-nak ekkora sikere lesz, de ezután már tudtam merre haladjak tovább.

— Miért volt rád ekkora hatással a Kraftwerk?
— Mindig is elvarázsoltak az elektronikus zene pionírjai, így a Kraftwerk és a Tangerine Dream is. Ők egy olyan típusú új hangzást honosítottak meg, ami gyakorlatilag csodaként hatott, mindenki azon agyalt hogyan lehetett egyáltalán ilyet összehozni. A munkáik sok zenészre voltak hatással, köztük rám is.

— Mennyire volt nehéz zenét beszerezni a 80-as évek Kelet-Németországában? Melyik volt az első lemezed?
— Elég nehezen lehetett lemezeket beszerezni. Az első lemezem a Tangerine Dream Pergamon-ja volt, amit egy Kelet-berlini koncerten rögzítettek, s amit a bátyám vett meg nekem. Ez az időszak nagy klasszikusa a számomra. Emlékszem az egyik barátom be tudta szerezni Kraftwerk Electric Cafe-ját magnókazettán Magyarországról. Úgy éreztem magam, mint karácsonykor, amikor a kezembe vehettem.

— Te Kelet-Németoreszágból származol. Miként élted meg a korai német techno boom-ot? Berlin és Frankfurt nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy elhelyezze Németországot a világ techno térképén. Mely német előadók inspiráltak ekkoriban és miért?
— Volt egy fiataloknak szóló rádiócsatorna a DT-64, ezzel kezdődött minden. Marusha és Marcos Lopez műsoraiban csendültek fel a legfrissebb underground techno és trance darabok. Imádtam a frankfurti produkciókat, főleg Sven Vath és Jam & Spoon munkáit, valamint Cosmic Baby és Paul Van Dyk MFS-es megjelenéseit. Később egy szülővárosomhoz közeli techno klubba kezdtem járni, ahol először nyílt lehetőségem a dj-k révén testközelből még több zenével megismerkedni.

— Melyik volt az a pillanat, amikor 100 százalékosan biztos voltál abban, hogy zenéket akarsz irni, s azokkal az embereket szórakoztatni?
— Az Amigámon kezdtem neki a zenefabrikálásnak. A barátaim biztattak, hogy folytassam a zenélést, imádták a track-jeimet. Úgy döntöttem veszek egy profi felszerelést, szintetizátorokat, dobgépet.

— Mikor találkoztál először Ralph Kyau-val és Steven Albert-tel? Mi volt az első dolog amit megjegyeztél velük kapcsolatban?
— Ralph és Steven nagyszerű emberek. Ralph-fal első, 1993-as találkozásunk óta abszolút egy hullámhosszon vagyunk. Mindkettőnknek a zenekészítés a célja. Szóval megosztottuk egymással az ötleteinket, s ez vitt bennünket előre.

— Kyau & Albert, Ronski Speed, Rough Mullar aka Sonorous és Mirco de Govia az Euphonic-ot az egyik legjobb német trance label-lé tette. Mi a titkotok?

— Azt hiszem ez a barátságról szól, nem hiába hívjuk magunk között családnak. A tagoknak pedig meg van a lehetőségük olyan típusú zenét produkálni, amit szeretnek.

— Az Epic Monolith már 7 éve, hogy megjelent. 2001 igazán jó év volt a dallamos trance produkciók számára Európában. Azonban Németországban a trance a túl "chessy" produkciók miatt vesztett a népszerűségéből. Mi volt a legnagyobb változás a trance szcénában ekkoriban?
— Napjainkban egy rakás tehetséges zenész van, akik kevés felszereléssel is a maximumot hozzák, de a piac igencsak beszűkült. Kedveletem azt az időszakot, amikor a trance felkapott volt, de nem vagyok szomorú, amiatt hogy vége. Ilyen az élet.

— Ha visszatekintesz, mennyire volt nehéz elkészíteni a ma is időtlennek ható Chronoscale albumot?
— A megjelent anyag nem egy folyamatos munka eredménye. Először összegyűjtöttem a számokat, majd később az album koncepciójához formáltam azokat. Egy album készre csiszolás igen nehéz munka, hisz ott van a mixelés a masterelés és a mindig nyomasztóan közelgő megjelenés határideje.

— A Vital Spark megjelenése óta elég nagy a csend körülötted. A studióban gubbasztottál és az új albumodon dolgoztál, vagy másra is jutott időd?
— Egy meghatározó esemény történt az életemben: megszületett a kisfiam. A többi dolog ennek tükrében más prioritást kapott. Miközben próbáltam az apaszerepet tanulni és gyakorolni, felkészültem a második albumom rögzítésére, amit ez az időszak nagyban befolyásolt.

— Öt évnyi várakozás után végre elkészült a második albumod. Mennyire vagy izgatott a megjelenéssel kapcsolatban?
— Eddig ez volt a legnehezebb dolog a számomra - kemény időszak volt, az érzéseim is eléggé kavarogtak - , örülök, hogy be tudtam fejezni.

— Mit várhatunk az Iconic Path-től? A tipikus Mirco De Govia hangzást hozza, vagy inkább új irányokat céloz meg?
— Az új album egy merőben új lépés a számomra. Nem tudom rásütni, hogy tipikus, vagy nem tipikus. Csupán az aktuális lelki állapotom zenei formában közölt változata.

— Melyik lesz az album első single-je, milyen remixekre számíthatunk?
— Az első single az Evolution Part 2 lesz, amelyre egy Stoneface & Terminal remix készül.

— A Chronoscale underground körökben nagy durranás volt. Nem érezted a nyomást, hogy az Iconic Path-tal hasonlót, vagy sokkal jobbat kell produkálnod a debütáló korongnál?
— Csak előre tekintettem és olyan zenét írtam, amit szeretek. Ha mégis a Chronoscale-lal kellene összevetnem, azt mondanám ez sokkal felnőttebb anyag lett.

— Teljesen szabad kezet kaptál, vagy a label főnökök (Kyau & Albert) kijelöltek egy hangzást, amit követni kellett?
— Nem, nem voltak meghatározott irányok, sőt Ralph egy csomó jó tanáccsal látott el.

— Az Iconic Path csak egyedül a te kezed munkáját dícséri, vagy voltak vendégzenészek is, akik besegítettek?
— A zenék többségét magam írtam. Néhány track erejéig akadtak segítőim, így Ronski Speed, Sonorous, Cressida és Marco Torrance. Az ő részvételük nagy segítség volt és jó hatással volt az album egészére.

— Számíthatunk-e énekes darabokra?
— Az én zeném a mély hangzásból és a dallamokból táplálkozik. Nem dolgozom énekesekkel, ez nem az én asztalom. Csupán vokál effektek bukkannak fel az új albumon is.

— Ha a studiómunkát tekintjük milyen különbségek voltak a Chronoscale és az Iconic path elkészítése között? Az Iconic path-tal többet kisérleteztél az első lemez óta szerzett tapasztalatokat kihasználva?
— Ez így van. Számtalan stílust és új zeneírási metódust kipróbáltam. Már untam a pure-trance sound sémát. Az volt a célom, hogy olyan valamit kreáljak, aminek új karaktere van.

— Miként képzeljük el Mirco De Govia-t a studióban? Vannak-e bevett szokásaid, vagy csak hagyod, hogy a megérzéseid vezéreljenek?
— Mindig témákat játszom, majd rögzítem azokat. Néhány nappal később már egy teljesen más irányból tekintek ezekre. Amikor új ötletek születnek kiválasztom, hogy melyik témát bontsam ki jobban. Néha persze egy-egy track csak időfecsérlés, ilyenkor a megérzéseim alapján más irányba mozdulok.

— Minden idők öt legjobb darabja?
— Zenék helyett inkább albumokat említenék. Így nagy favoritom a Tangerine Dream Pergamon-ja, Vangelis Bladerunner-ja, Enigma MCMXC a.d.-ja, Cosmic Baby Stellar Supreme-je és Chicane Far From The Maddening Crowds-za.

— Mit csinálsz, amikor épp nem a studióban vagy?
— A családommal vagyok, vagy éppen a várostól távol a kertemben ténykedek. Ez egy tökéletes hely arra, hogy relaxáljak és dolgozzak. Mindig viszem magammal a laptopom és a hangzásokkal, pluginok-kal bíbelődöm.