2012. augusztus 11., szombat

EP ajánló: Héctor Sawiak - Sea Of Rains

Büszkén jelenthetjük be, hogy a Stellar Fountain Records harmincadik kiadványát nem más jegyzi, mint az argentin Héctor SawiakHéctor manapság az egyik leginkább foglalkoztatott producer prog/tribal témakörökben, szinte minden héten jelenik meg remixe, a világ vezető kiadóinál. Ezért is külön öröm, hogy legújabb kislemezét a Stellar-hoz hozta. Másrészt ezzel egy újabb hangzás is debütál a kiadónál, hiszen eddig a dark tribal progressive még nem szerepelt a repertoáron.
A nyitó 'Sea Of Rains' egyből ámulatba rejt. Két perces szikár nyitány után megérkezik a dobok uralmát feloldó éteri string, ami szépen keresztül ível az egész zenén. A kiállástól beinduló fődallamtól még a fridzsiderben uralkodó mínuszok is pluszba mennének át. A 'Surrender' már nem ilyen finomkodó, a dobok, percussion-ök veszik át az irányítást, melyek spirituális utazásra invitálnak. Mintha sámántáncot lejtenénk a tábortűz körül! A 'Dagon' is ezen az ösvényen halad, annyi különbséggel, hogy a szerelmi történetet feldolgozó kompozíció közepén egy megigéző női vokál vesz a szárnyaira. A végére keretbe foglaljuk a zenei utazást, visszakanyarodunk az érzelmesebb, dallamosabb house hangzáshoz. A 'Detachment' lassan és folyamatosan épül, sodor, egyszerűen nem hagyja lankadni a figyelmünket. A kristálytiszta hangzásért csillagos ötös jár!

Feedbacks:
Ted Stinson: Not the usual sounds from the Stellar, but i like these!
Sima Deep: Amazing sounds. Support & tnx!
Peter Meatman: Amazing EP! Full Support!
K.E.L.: Really beautiful EP with power sound!
Free Ends: Sea Of Rains cool! Thanks!
José Tabarez: Hector Power!
Feri: Full Support, Thanks!
Adnan Jakubovic: Great tunes here. Can't pick fav. Thanks!
Tim Benjamin: Excellent tunes, full support!
Dynamic Illusion: Sea Of Rains are stunning! Will play i'am sure. Thanks.
Monster Of Density: Strong sounds on this EP, 'Surrender' & 'Detachment' our pics here!
Ezequiel Marotte: Downloading. thx
Stanisha: full support for ma bro!
Pavel Skinner: Amazing EP, dark & massive sound! Full support!

Héctor Sawiak - Sea Of Rains

Label: Stellar Fountain Records
Katalógus szám: SFR 030
Stílus: Dark Tribal Progressive
Várható megjelenés: 2012. szeptember 3.
Producer: Héctor Eduardo Sawiak

Tracklist:
1. Sea Of Rains (10:20)
2. Surrender (9:24)
3. Dagon (9:47)
4. Detachment (10:29)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...