2012. július 24., kedd

Zeneajánló: Jacob Singer, Shimmer, Ishome

A napi megjelenések tengerében nem sok időnk jut egy-egy konkrét zenével foglalkozni,sokkal inkább az EP-ket és LP-ket részesítjük előnyben kompakt jellegük miatt. Mivel azonban az elmúlt hetekben pár olyan önmagában is elképesztően jó zenével volt dolgunk, hogy muszáj róluk szót ejteni.
A most bemutatásra kerülő három szám közös vonása, hogy a Proton, mint anyalabel flottájába tartoznak (azon belül három allabel gondozásában állnak). A sort az orosz Mirabella Karianova aka Ishome mélyen szántó tétele a '7700m' nyitja. A Proton ritkán nyúl mellé, ezúttal is tutira mentek, hiszen a hölgyemény pár hónapja a 'Nothing' című zenéjével tarolt. Jelen esetben nem is a törtes, kreatív zenei megoldásokkal tarkított original mixet választottam ki, hanem a sokkal epikusabb Paronator átiratot. Lassan épülő, sötét  tétel, ami az eredetihez képest csöppet vissza lett vetkőztetve, de pont emiatt üt be, de nagyon! Az EP július 17 óta elérhető a fontosabb e-zenei boltokban.
A második produkció elkövetője Jacob Singer, illetve szárnysegédje Amaya Rivas. A 'Jezzabel' igazi hömpölygő szörnyeteg. Visszafogott tempója ellenére húz, de rendesen, a szinti folyam pedig megállíthatatlanul dolgozik. A baseline kicsit psy-s beütést kölcsönöz a számnak, de ettől még ízletesebb a végeredmény. A kislemez egyébként július 23-án jött ki a lengyel Electronic Tree-nél.
 A holland Shimmer rövid idő leforgása alatt már második megjelenését jegyzi a Reelaux Digital-nál (az elsőn Pierre Zamyatin-nal közösen osztozott a játékidőn  2-2 track erejéig). A 'Feeling Stab' már az első pillanatokban lenyűgöz, ahogyan lavíroz a deep house és a progressive határán. A dallamvilág annyira összetett és magával ragadó, hogy nem lehet betelni a hallgatásával. A megjelenésig még augusztus 6-ig kell várni!

Ishome - 7700m (Paronator Remix) [Proton]



Jacob Singer feat. Amaya Rivas - Jezzabel [Electronic Tree]



Shimmer - Feeling Stab [Reelaux Digital]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése