2012. szeptember 8., szombat

EP ajánló: Smart Wave - Hopes

Ezúttal ismerős arcot üdvözölhetünk a fedélzeten, hiszen a román Smart Wave már egy EP-t jegyzett a Stellar Fountain-nél, mégpedig a 'Soulmates'-et, melyből főleg Nomean zseniális remixe fogyott jól, de az original is a maga nemében kiemelkedő volt. Iulian azóta is folyamatosan ellátott bennünket promóival, ezek között volt a mostani 'Hopes' is, ami méltó utóda lehet a 'Soulmates'-nek. Ereje abban rejlik, hogy kicsit nyers, kísérletező, de dallamvilágában nagyon odateszi magát, figyelemre méltó ívet ír le és nem válik unalmassá a sok melléktéma miatt.
Az EP tervezésekor nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen elég sok projektünk elindítása tehető erre az időszakra. A remixerek kiválasztásánál figyelembe kellett venni, hogy az eredeti darab igen magasra tette a mércét, illetve azt is, hogy ne mindig ugyanazokat a neveket invitáljuk közös munkára. A kompromisszumos megoldás eredményeként két, vagyis inkább három feltörekvő artist érkezett átgyúrni a 'Hopes'-t. A lengyel Neptun505 személyes kedvencem. Amióta Tuxedo remixalbumát meghallgattam és felfedeztem rajta Marcin átiratát biztos voltam, hogy egyszer közös munkára adjuk majd a fejünket. A 'Valley Of The Rising Sun' című EP-je tovább erősítette eme hitem. Remixe sokkal egyenletesebb, összedolgozottabb és szerintem könnyebben illik dj szettekbe, mint az original, a kiállásban pedig emberfelettit nyújt. A másik remixer duónak, a görög K.E.L&Xiasou neve sem csenghet ismeretlenül, hiszen az OLD SQL Records-nál rendszeresen bukkannak fel release-eikkel, rework-jeikkel, illetve saját kiadót is üzemeltetnek Bfuzz Records néven. Görög hagyományaikhoz méltóan átiratukkal megidézik a mediterrán-tengeri hangulatot. Vajmi keveset használtak az eredeti remixpakkból, ezért is az "other view" jelző, de azt hiszem hallva a végeredményt ezt nem bánjuk. K.E.L és Alex deep groove-ra alapozták a saját elképzeléseiket, amit megfejeltek egy kellemes elektronikus gitár szólóval és pár légies szintifutammal.
A végére egy apró szolgálati közlemény: A kiadó új logót kapott, ami Nomean keze munkáját dicséri (illetve MiraculuM végezte rajta a végső simításokat). Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri.

Feedbacks:
Ivan Nikusev: KEL & Xiasou remix is the best!
Sima Deep: Nice EP. Original is fav, tnx!
Pavel Skinner: Nice pack! Neptun 505 remix is just wondeful!
Deersky: K.E.L.&Xiasou remix!
Adam-P: Lovely EP! K.E.L.&Xiasou remix is my fav. Thanks!
Jordan Petrof: K.E.L & Xiasou remix  is great ! tnx
Jose Tabarez: K.E.L.&Xiasou's remix is my fav. here.
Semih Karakas: Awesome Stuff.K.E.L & Xiasou Remix for Me.Thanks
Adrianos Papadeas: Original & KEL & Xiasou!
Feri: Great stuff in here, Specially Neptun505 remix is for me, thanks! 
Reelaux: K.E.L. & Xiasou for me! thx!
Sarah Mathews: Like the original one - support !  
Vlada D'Shake: K.e.l & Xiasou rmx for me! dl,tnx!
Ioan Gamboa: Great, thx!
Matteo Monero: K.e.l. & Xiasou for me! Thanks

Smart Wave - Hopes

Label: Stellar Fountain Records
Katalógus szám: SFR 034
Várható megjelenés: 2012. október 1
Stílus: Progressive House
Producer: Manole Iulian aka Smart Wave

Tracklist:
1. Hopes (Original Mix) (6:37)
2. Hopes (Neptun505 Remix) (7:33)
3. Hopes (K.E.L&Xiasou Other View Remix) (7:20)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése