2021. október 31., vasárnap

50 trackes, közel 5 órás mixszel tisztelgünk az elhunyt dj-k, producerek és énekesek emléke előtt

Korábban többször is közöltünk megemlékező cikkeket halottak napján elhunyt producerekkel és dj-kel kapcsolatban. Sajnos a lista folyamatosan bővül, az idei évben is kapott az égi különítmény erősítést idelentről (Paul Johnson, Ian Carey, PQM, Claudio Coccoluto, Angel Moraes). 
Egyfajta méltó főhajtás gyanánt az idei évben egy különleges 2x25 trackes, közel öt órás mixszel készültünk, melyben csak olyan dj-k, producerek, énekesek munkái kaptak helyet, akik már itthagyak bennünket és azóta csak a csend maradt utánuk.
Szomorú végignézni a listán, melyen sok olyan tehetség szerepel, akik sokkal hamarabb fejezték be földi létüket, mint azt talán meg volt írva.
A francia Superfunk trió (legnagyobb slágereik: 'The Young MC', 'Last Dance', 'Lucky Star') oszlopos tagja Stephane B 2020-ben hunyt el 50 évesen hasnyálmirigy rákban. A Superfunk duóvá zsugorodott, mikor a 2000-es évek eleji nagy sikereket követően Fafa Monteco kilépett a formációból. Mike 303 és Stephane B 2018-ban újra visszatértek, mint Superfunk, sajnos a közös munkának idő előtt végett vetett Stephane halála.
Club 69 azaz Peter Rauhofer az osztrák house zene egyik legismertebb alakja. A 2000-es évek derekán dívó tribal house hangzás egyik elkötelezett híve, 2000-ben Grammy díjat nyert Cher 'Believe'-jéhez készített remixével a legjobb remix kategóriájában. 2013-ban, 48 évesen, agytumorban veszítette életét.
Mindenki sztorija közül minden bizonnyal Avicii-é a legismertebb, így ebbe nem is mennék bele bővebben. Mindenesetre nagyon szomorú, hogy 29 évesen önkezével vetett véget a saját életének.
A francia Cassius duó a french touch egyik legsikeresebb formációja és a nagy filter house boom után is talpon tudtak maradni. Philippe Zdar Cerboneschi 2019-ben, 52 évesen veszítette életét, amikor egy magas épületből kiesett (öngyilkosság?). 
Paul Johnson neve egybeforrt a 'Get Get Down' című slágerrel (noha tekintélyes diszkográfiája van, teli csupa minőségi, underground körökben elismert munkákkal), amivel 1999-ben valósággal tarolt a klubokban és a rádiókban egyaránt. Talán keveseb tudják, de Paul egy 1987-es lövöldözésben megsérült az egyik lába és ez kerekesszékbe kényszerítette, 2003-ban ezt a lábát amputálni kellett, majd 2010-ben egy autóbaleset miatt a másik lábát is elvesztette. Idén augusztusban 50 évesen, Covid19 vírus szövődményeibe halt bele.
Erick Morillo zenei karrierje bár sikertörténetnek tűnik (Subliminal label, Real 2 Reel kalandozás a kommerszebb vizeken), de az alkohol és a drogok durván beszippantották, nem beszélve az ellene felhozott nemi erőszakkal kapcsolatos vádakról. Utóbbit vélik sokan halálának "okának", mivel néhány nappal a tárgyalás előtt, 49 éves korában túladagolta magát.
Ian Carey szintén a globális house szintér egyik legtermékenyebb tagja volt, ki ne emlékezne a 'Get Shaky'-re, a 'Lose Control'-ra és a 'Say What You Want'-ra? Idén augusztusban, 46 évesen hunyt el, halálának okát egyelőre nem közölték.
Didier Sinclair a 'Lovely Flight' és a 'Feel The Wave' szerzője 2008-ban tüdőrákban hunyt el.
Romanthony amerikai producer/énekes, akinek hangját hallhatjuk Daft Punk legendás 'One More Time'-jában 45 éves korábban, vesebetegségben veszítette életét 2013-ban.
Mory Kanté az afrikai zene nagyköveteként rengeteget tett a kontinens globális zenei térképen való elhelyezésében. 1987-es 'Yeke Yeke'-je a legtöbbet eladott afrikai produkcióvá avanzsált. A guineai zenész 70 éves korábban kezeletlen krónikus betegségeinek szövődményeibe halt bele 2020-ban.
A skót Tom Wilson a 'Techno Cat' szerzője 53 éves korábban, szívrohamban halt meg 2004-ben.
A német Christian Morgenstern a techno mozgalom egyik legizgalmasabb előadója volt a 90-es években (szinte mindegyik albumát más hangzásvilágnak szentelte), viszont az érzékeny lelki világú fiatalember 2003-ban 28 évesen saját kezével vetett véget életének (korábban olyan pletykák keringtek róla, hogy egy gördeszkás baleset illetve szívproblémák okozhatták korai halálát). 
A Resistance D formáció egyik tagja Pascal F.E.O.S egy sokat látott, techno - trance veterán, aki megannyi álnéven (Aural Float, Sonic Infusion, Azid Force) és stílusban alkotott a 90-es évektől kezdve. 2020-ban gyomorrák végzett vele 52 éves korában.
Pascal egyik közös projektje Heiko Schäfer-rel a F.E.O.S vs M/S/O volt, ahol vérbő techno és acid produkciókat hoztak ki. Heiko is a frankfurti iskola pedáns "diákja" volt, megannyi remek saját megjelenéssel és label alapítói kötődéssel (Ongaku Musik, Klang Elektronik, Playhouse). 2017-ben 47 évesen hunyt el.
Keith Flint hirtelen halála sokkolta a The Prodigy-szimpatizánsokat. A lankadatlan energikusságot, keménységet sugárzó külső egy törékeny, örlődő belsőt takart, a magánéleti problémák elől menekülve 2019-ben 50 évesen felakasztotta magát.
Robert Miles-t hajlamos a fél világ a 'Children', a 'Fable' és a 'One and One' miatt egy szimpla dance előadónak titulálni, noha a 2000-es években elfordulva korai "kommerszebb" hangzásától sokkal komplexebb, elvontabb produkciókat jegyzett. Miles 48 évesen 4-es stádiumú, áttétes rákban halt meg.
Marco Iletschko ismertebb álnevein (Ballroom, Marc O'Tool, Mauritius) ledominálta a 2000-es évek elejét progressive trance vonalon, 2020-ban a folyamatosan depresszióval küzdő legenda öngyilkos lett.
Slacker projekt a progressive house mozgalom egyik zászlóshajójának számított. A hip hop / elektro háttérből építkező Shem McAuley az egyik legeredetibb hangzással bíró prog producer volt, aki olyan neveknek készített remixeket, mint Junkie XL, Andy Ling, Ascension, Trancesetters, Jark Prongo, Dave Kane, Breeder. Shem 2010-ben költözött Thaiföldre, igyekezett hátrahagyni a zaklatott zeneipari előéletét és angol nyelvet tanított helyi diákoknak. Nem sikerült démonjaitól megszabadulni, 2012 januárjában öngyilkos lett.
Philippe Van Mullem aka Quadran a 90-es évek belga trance hangzásának hiteles képviselője volt, olyan "slágerekkel" 'Eternally', 'Naked Light', 'No Air'. 2015 februárjában hunyt el.
Marino Stephano szintén a belga szintéren vált befutott trance artist-tá, olyan zenékkel, mint a 'Vision Control', 'Eternal Rhapsody', a 'Free Time' vagy éppen a Crisci Mauro-val közös C.M. projekt 'Dream Universe-szel. 25 évesen autóbalesetben hunyt el Antwerpen közelében, amikor is épp Mike Dierickx-hez (M.I.K.E. Push) studiójába tartott. Mike Push néven írt 'Till We Meet Again' című számát Stephane emlékének dedikálta.
Az izraeli Avihen Livne Cosma művésznéven gyarapította a goa / psytrance világát. Második LP-je, a 2003-as 'Non Stop' a stílus egyik klasszikusaként vonult be a köztudatba. 2003-ban az indiai Goa-n szenvedett halálos motorbalesetet 24 évesen.
Caspar Pound a legendás Rising High Records alapítója, a Rising High Collective, a Pound & Harris, The Hypnotist művésznevek mögött meghúzódó zenész, aki 19 évesen 1990-ben a 'Total Confusion' című track-jével csinálta meg a szerencséjét. 33 évesen rákban veszítette életét 2004-ben.
Marc Spoon-ról és Guru Josh-ról korábban részletesebben írtunk.
Andrew Weatherall egy igazi stílusokon átívelő, ösztönös tehetség volt. Olyan formációk fűződtek a nevéhez, mint a Two Lone Swordsmen, a The Sabres Of Paradise. Andrew 2020-ban, 56 évesen tüdőembóliában hunyt el.
A detroiti Drexciya duó az elektro műfajában alkotott maradandót, tematikus, a tengerek misztikus világához köthető hangzásbeli koncepciójuk mindent vitt a '90-es évek közepén. Az egyik alapító James Stinson 2002-ben szívbetegségben veszítette életét.
Mark Bell az L.F.O. alapítója, a bleep techno innovátora, a Warp Records egyik megbecsült művésze 2014-ben 43 éves korában halt meg, egy orvosi beavatkozást követő komplikációktól.
Torsten Fenslau-nak a Culture Beat 'Mr. Vain', a Klangwerk 'Die Kybernauten', az Abfahrt 'Alone It's Me' szerzőjének nagyon kevés idő adatott meg, hogy tehetségét teljes fényében megmutathassa. 1993 novemberében, 29 éves korában autóbalesetben hunyt el.
A Bingo Players a kétezres évek derekán volt elemében, az akkoriban már dübörgő elektrósabb house hangzás nekik is jól feküdt. A duó egyik tagja Paul Bäumer 2013-ban veszítette el a harcot a rák ellen.
Frankie Knuckles a house keresztapja, a '80-as években Chicago-ban szárba szökkenő új stílus fáradhatatlan népszerűsítője volt. Produceri munkái, így a 'Your Love', a 'The Whistle Song' és a 'Tears' is mind klasszikusokká avanzsáltak. 59 évesen halt meg cukorbetegség szövődményeként.
A The Heartists olasz formációból Claudio Coccoluto-t nem hiszem, hogy be kell mutatnom. Rengeteget tett az olasz house mozgalomért, a 'Belo Horizonti' című alkotásukkal megalapozták a világra szóló hírnevet az őket koppintó Bellini 'Samba De Janeiro'-jának. Coccoluto komoly betegséget követően 59 évesen veszítette életét.
A brooklyn-i születésű Angel Moraes karrierjét a 80-as években kezdte, saját kiadóját 1993-ban alapította Hot 'N Spycy néven. 1998-ban alapította meg Montreal-ban a Stereo Nightclub-ot, melynek tuladjonosa volt 2003-ig, később 2009-ben visszatért ide, mint hangmérnök és dj. Producerként olyan neveknek remixelt, mint a Pet Shop Boys, Roy David Jr., Jaydee, Funky Green Dogs. Moraes 55 évesen távozott el közülünk idén februárban.
Prince Quick Mix azaz Manuel Napuri a melbourne-i éjszakai élet meghatározó figurája volt. aki hip-hoptól indulva jutott el az elektronikus zenéig. Legnagyobb sikereit a 2000-es évek derekán érte el producerként, elég csak a 'Your Are Sleeping'-re, a 'Flying Song'-ra vagy az 'Aenema'-ra gondolni.
Amiotrófiás laterálszklerózisban szenvedett, ami 3 év alatt elvitte, 2021-ben feladta a harcot a szervezete. 
A floridai Bill Hamel se kicsi név, Grammy díjra is nevezték kétszer a legjobb remix kategóriájában. A Sunkissed kiadó alapítója, aki nem kisebb ikonok munkáit remixelte, mint Britney Spears, Madonna, Justin Timberlake vagy éppen Nelly Furtado. Hamel 45 évesen veszítette életét.
Stefano Greppi olasz house producer, legismertebb munkája a Plastica-n megjelent 'Electro Pop', s olyan nevek szupportját érdemelte ki, mint Danny Tenaglia, Sasha vagy Anthony Pappa. 49 évesen szenderült örök álomra.
Alberto Bertapelle aka Brainbug a 'Nightmare' című trackjével világszerte ismert lett, a szimfonikus, pizzicato trance fogalmát általa kapta fel egy ideig a média. Bertapelle képzett zenész volt, halála is a színpadhoz köthető, 2016-ban egy koncerten kapott szívinfarktus 57 éves korában. Noha a közönség soraiban volt néhány egészségügyi dolgozó is az életét már ők sem tudták megmenteni.
A detroiti Aaron-Carl deep house, electro funk és techno műfajokban alkotott, leghiresebb zenéje a 'Dance Naked', ami pl. Darren Emerson 'Global Underground 015 Uruguay' mixén is felbukkant. Aaron-Carl 2017-ben, 37 évesen limfómában halt meg.
José Padilla neve összeforrt a Cafe Del Mar válogatásokkal. A chill out, ambient, balearic és egyéb szállós műfajok gyűjtő platformja a 90-es évek derekától a '00-s évek közepéig élte igazi fénykorát. Mint kiderült egy interjból szegény Padilla-t maga a Cafe Del Mar hely vezetősége húzta le, pénzt követelve a kiadótól. Padilla szó szerint belereccsent a pereskedésbe, egészsége tönkrement. Vastagbélrákban hunyt el 2020-ban 65 évesen.
A német Tillmann Uhrmacher-ről a Sunshine Live legendás műsorvezetőjéről, elismert trance producerről még 2011-ben halálát követően posztoltunk.
Ugyanúgy megemlékeztünk korábban Tony De Vit-ről és Eric Tadla-ról, az Enmass formáció tagjáról is. A róluk készült cikk innen elérhető.
Mind közül a legfiatalabb elhunyt tehetségünk az amerikai Starkid aka Adam Spears, aki két erős EP ('Crayons', 'Apricot') megjelenést követően 18 évesen hunyt el egy autóbalesetben. 
Az angol Urban Cookie Collective formáció énekesnője Diane Charlemagne 51 évesen rákban veszítette életét. Az ő vokálját hallhatjuk a legendás 'The Key, The Secret'-ben, valamint Goldie 'Inner City Life'-jában is. 2000-et követően Moby live bandjének tagjaként turnézta be a világot,
Az alábbi két mix szóljon az itt felsorolt zenészek emlékére!


Memorial Day 2021 (Icons To Remember) / Part 1.

Tracklist:
1. Superfunk - Lucky Star (Album Mix) [Superfunk / Stéphane Bonan - 2020]
2. Club 69 - Unique (Is What You Are) (New York Underground Mix) [Club 69 / Peter Rauhofer - 2013]
3. Faithless - Insomnia 2.0 (Avicii Remix) [Avicii / Tim Bergling - 2018]
4. Cassius - Feeling For You (Les Rhythmes Digitales Dreamix) [Cassius / Philippe Zdar Cerboneschi - 2019]
5. Paul Johnson - Get Get Down (Choo Choo's Subcriminal Mix) [Paul Johnson / Paul Leighton Johnson - 2021]
6. B-Crew - Partay Feeling (More's Instrudub Mix) [More / Erick Morillo - 2020]
7. Ian Carey & Mochico feat. Miss Bunty - Say What You Want (Dub Mix) [Ian Carey / Ian Joseph Harshman - 2021]
8. Didier Sinclair - Lovely Flight (Original Mix) [Didier Sinclair / Didier Maurin - 2008]
9. Romanthony - Never Fuck (Jan Driver Remix) [Romanthony / Anthony Wayne Moore - 2013]
10. Mory Kanté - Yeke Yeke (Hardfloor Remix) [Mory Kanté - 2020]
11. Tom Wilson - Techno Cat (Dance Like You Dad Mix) [Tom Wilson / Thomas Gormley Wilson - 2004]
12. Christian Morgenstern - Aux Talk Funkativity (Original Mix) [Christian Morgenstern / Götz-Christian Morgenstern - 2003]
13. Resistance D - A Scientific Fact (Assign's Exploring All Aspects of Sound Resolution Mix) [Resistance P / Pascal Dardoufas - 2020]
14. F.E.O.S vs M/S/O - Our Music [F.E.O.S / Pascal Dardoufas - 2020, M/S/O / Heiko Schäfer - 2017]
15. The Prodigy - No Good (Start The Dance) (Cj Bolland's Museum Mix) [The Prodigy / Keith Flint - 2019]
16. Csilla - Man In The Moon (Robert Miles Emotion Mix) [Robert Miles / Roberto Concina - 2017]
17. Ballroom - Come Along (Chrome Remix) [Ballroom / Marco Iletschko - 2020]
18. Slacker - Scared (The Lonely Traveller) [Slacker / Shem McAuley - 2012]
19. Philippe Van Mullem - The Secret Folder (Part 1) [Philippe Van Mullem - 2015]
20. C.M - Dream Universe (Dj Taucher Remix) [C.M / Stephane Marino - 1999]
21. Cosma - The Time Has Come (Original Mix) [Cosma / Avihen Livne - 2003]
22. Union Jack - Two Full Moons and a Trout (Caspar Pound Remix) [Caspar Pound - 2003]
23. Jam & Spoon - Follow Me! (Original Mix) [Jam & Spoon / Marcus Löffel - 2006]
24. Guru Josh Project - Infinity 2008 (Steen Thottrup Chill Mix) [Guru Josh / Paul Dudley Walden - 2015]
25. Saint Etienne - Only Love Can Break Your Heart (A Mix In a Two Halves by Andrew Weatherall)  [Andrew Weatherall - 2020]



Memorial Day 2021 (Icons To Remember) / Part 2

Tracklist:
1. Drexciya - Welcome To Drexciya [Drexciya / James Stinson - 2002]
2. L.F.O. - L.F.O (The Leeds Warehouse Mix) [L.F.O. / Mark Peter Bell - 2014]
3. Abfahrt - Alone It's Me (Original Mix) [Abfahrt / Torsten Fenslau - 1993]
4. Bingo Players vs. Chocolate Puma - Touch Me (Bart B. More Remix) [Bingo Players / Paul Bäumer - 2013]
5. Frankie Knuckles & Satoshi Tomiie - Tears (The Classic Remix Dub) [Frankie Knuckles / Francis Nicholls - 2014]
6. The Heartists - Belo Horizonti (Original Mix) [The Heartists / Claudio Coccoluto - 2021]
7. Blue Amazon - And Then The Rain Falls (Angel's Thunder Mix) [Angel / Angel Moraes - 2021]
8. PQM feat. Circa - The Flying Song (Markus Schulz Renaissance Remix) [PQM / Manuel Napuri - 2021]
9. Blue Haze - Into Nothing (Bill Hamel's Last Time In 9 Vocal Mix) [Bill Hamel / William Thomas Hamel - 2018]
10. Stefano Greppi - Electro Pop (Dub Mix) [Stefano Greppi - 2020]
11. Brainbug - Nightmare (Club 69 Future Mix) [Brainbug / Alberto Bertapelle - 2016, Club 69 / Peter Rauhofer - 2013]
12. Aaron-Carl - Dance Naked (AMBassador Remix) [Aaron Carl / Aaron-Carl Ragland - 2010]
13. Jose Padilla feat. Angela John - Who Do You Love (Chicane Remix) [José Padilla / José Padilla Maria Requena - 2020]
14. Tillmann Uhrmacher - On The Run (Ocean To Shore Club Exteded) [Tillmann Uhrmacher / Tillmann Rudolf Uhrmacher - 2011]
15. Marino Stephano - Vision Control (Original Mix) [Marino Stephano / Stephane Marino - 1999]
16. Tony De Vit - The Dawn (Original Mix) [Tony De Vit - 1998]
17. Enmass - CQ (Seek You) (Original Mix) [Enmass / Eric Tadla - 2008]
18. Starkid - Crayons (Original Reykjavik Mix) [Starkid / Adam Spears - 2004]
19. Marc O'Tool - Stauffenberg (Original Mix) [Marc O'Tool / Marco Iletschko - 2020]
20. Storm - Love Is Here To Stay (Original Mix) [Storm / Marcus Löffel - 2006]
21. Tillmann Uhrmacher feat. Peter Ries - Bassfly (Moogwai Remix) [Tillmann Uhrmacher / Tillmann Rudolf Uhrmacher - 2011]
22. Jam & Spoon - Odyssey To Anyoona (Original Mix) [Jam & Spoon / Marcus Löffel - 2006]
23. Urban Cookie Collective - The Key, The Secret (Glamourously Developed Mix) [Urban Cookie Collective / Diane Charlemagne - 2015]
24. Robert Miles - Children (Dream Version) [Robert Miles / Roberto Concina - 2017]
25. RMB - Horizon (Resistance D Remix) [Resistance D / Pascal Dardoufas - 2020]

2021. október 28., csütörtök

Könyvajánló: Hypnotized - A Journey Through Trance Music 1990-2005

Szeptemberben jelent meg a "Hypnotized - A Journey Through Trance Music 1990-2005" című enciklopédia Arjan Rietveld tollából, mely révén a trance műfaj evolúcióját követhetjük végig 1990 és 2005 közötti időszakban. Ehhez a szerző nem a lineáris, timelapse alapú szerkesztési elvet vetette be, hanem tematikailag vette górcső alá (alstílusok, főbb kiadványok felsorolása, szerzők, kiadók megszólaltatása) a stílusirányzatot és annak karakterisztikáját.
A könyv a trance kialakulásának körülményeivel, rövid történeti áttekintéssel startol. Ez követően betekintést nyerhetünk a trance különböző ágaiba. Ezután külön alfejezetet szánnak a holland dimenzióra, (nem csoda, hisz a szerző maga is holland) az Armin Van Buuren - Ferry Corsten - Tiesto hármasfogatra, akiknek a trance klasszikusok igen jelentős hányadát köszönhetjük.
Ezt követően a release szekcióban EP kiadványok discogs szerű felsorolását találjuk (előadő - cím, kiadó, megjelenési dátum és tracklista), majd a későbbiekben maguk az artistok mesélnek egy-egy legendás track megírásának körülményeiről, utóéletéről illetve saját pályafutásuk alakulásáról.
Olvashatunk kulisszatitkokat például Airwave 'Alone In The Dark'-járól, Push 'Universal Nation'-jéről, Tastexperience 'Summersault'-járól, Three Drives 'Greece 2000'-réről, Jam & Spoon 'Stella'-járól, Solarstone 'Seven Cities'-zéről, Riva 'Stringer'-jéről illetve Ralphie B 'Massive'-járól is.
Mindenképp ez a könyv fénypontja, hiszen hazai, magyar nyelvű szaksajtóban is ezeknek az információknak a töredéke jutott csak el az olvasókhoz.
A trance-ben utazó kiadókat is discogs szerűen emeli ki a szerző, majd 5 híres label manager Arny Bink (Black Hole), Christian Pieters (Bonzai), Benjamin Woods (Lost Language), Eric Morand (F Communications) valamint Marc Reeder (MFS) mesél, miként működtek anno kiadóik.
A sort néhány emblematikus album release felsorolása zárja.
A könyv nagy előnye, hogy sok új információt ad azokhoz a könyvekhez képest, amik történetiségében nézik az elektronikus zenét és csak megemlítik a műfajt, úgy mint a techno, house mozgalom oldalága.

A könyvet a holland Mary Go Wild adta ki és terjeszti, létezik csak könyv (22,5€) illetve könyv + 3x12 inch vinyl verzióban (42,99€) is. Ha egyben veszi az ember 5€ spóról, viszont ez a kiszerelés pont elfogyott az oldalon, viszont a könyv és a vinyl is rendelhető külön, készletről.

‘Hypnotised: A Journey Through Dutch Trance Music (1994 – 2005) 3x12 vinyl edition’

VINYL 01
A1. Armin van Buuren – Blue Fear
A2. System F – Out Of The Blue (Original `Extended)
B1. Photon Project – Enlightenment

VINYL 02
A1. Riva – Stringer (Extended Mix)
A2. Sander Kleinenberg – Sacred (Dub Mix)
B1. Floor Divisions – Yellow Reactor Room

VINYL 03
A1. Alibi – Eternity
A2. Fictivision vs. C-Quence – Symbols
B1. Solid Globe – Sahara

Emellett 3 CD-s 27 track-es editionben is elérhető (digitális verzió beszerezhető a Beatport-on, streamelhető a Spotify-on keresztül), csak holland előadók holland kiadóknál megjelent munkái találhatók.

‘Hypnotised: A Journey Through Dutch Trance Music (1994 – 2005) CD edition’

CD 01 – Cyber Records / Black Hole Recordings / Tsunami
01. World Tour – You Wanna Be Loved (6:51)
02. Technology™ – Electronicly Entertained (7:10)
03. Armin van Buuren – Blue Fear (7:55)
04. Kamaya Painters – Northern Spirit (6:26)
05. Stray Dog – Mirror (6:36)
06. Photon Project – Enlightenment (11:51)
07. Eon – Talk To Me (Original Extended) (7:22)
08. Kid Vicious – Re-Form (Original Extended) (7:55)
09. System F – Out Of The Blue (Original Extended) (6:41)

CD 02 – Alien / Combined Forces / Massive Drive
01. Riva – Stringer (Extended Mix) (6:29)
02. Fractals – Lifelab (Experiment 1) (7:29)
03. Classified Project – Sub-Culture (7:10)
04. Solid Sessions – Janeiro (Instrumental) (10:54)
05. Sander Kleinenberg – Sacred (Dub Mix) (9:17)
06. Vincent De Moor – Fly Away (Original Vocal Mix) (6:46)
07. Attractive Fusion – Extra Sightseeing (9:37)
08. Floor Divisions – Yellow Reactor Room (9:38)
09. Three Drives – Sunset On Ibiza (7:57)

CD 03 – Armind / In Trance We Trust / Fundamental
01. Mark Otten – Tranquility (9:26)
02. Perpetuous Dreamer – Dub.Wav (8:52)
03. Alibi – Eternity (7:35)
04. Midway – Monkey Forest (10:59)
05. Fictivision vs. C-Quence – Symbols (8:33)
06. Tangled Universe – I Miss You (9:00)
07. Solid Globe – Sahara (8:05)
08. Progression – In Deep Sounds (7:43)
09. Re:Locate – Waterfall (8:21)





A beszerzés egyszerűbb a Magik Muzik shopon keresztül, ugyanis a Mary Go Wild oldalán csak banki utalással rendezhető a rendelés, míg az MM-en paypal-lel is lehet fizetni (az árak persze minimálisan magasabbak így).