A technika rovat kistestvéreként indul az "Így készült" rovatunk, melyben egy-egy zenét mutatunk be a művész sajátos szemszögéből. Első „áldozatunk” nem más, mint MiraculuM, aki a 'The Forsaken Astronaut' készítésének fortélyairól mesél igencsak részletesen.„Tavaly nyár közepén fejeztem be a 'Forsaken Astronaut' című zenémet, az előéletéről két dolgot érdemes tudni. Egyrészt egy-két hónappal korábban vált bizonyossá, hogy a 'Green Pastures Quiet Waters EP'-met annak ellenére, hogy magánkiadásban már kiadtam a Juno-n és néhány kisebb boltban, egy az egyben átveszi a Jetlag Digital, és rákerül a nyári válogatáslemezükre is a címadó dal. Ez azért volt különösen fontos a számomra, mert addigra már nem kerestem a zenéimnek kiadót, teljesen lemondtam arról, hogy valaha valakit is érdekelni fog a dolog. Ezt megelőzően 3 éve jött ki zeném egy kis kiadónál tökéletesen visszhangmentesen, tehát érthető, ha azt gondoltam, ez a kiadásosdi ez nekem nem fog sohasem sikerülni. Zenei szempontból tehát sikerült egy kis magabiztosságot szereznem az Astronaut megírása előtt. A másik lényeges tényező, amely végül az egész zene hangulatára, majd a címválasztásra is rányomta a bélyegét, az a munkahelyem elvesztése volt, és mivel korábban is voltam már közel egy évet munka nélkül, nem voltak illúzióim az újabb álláskeresés előtt. Tehát az életérzés is adott volt, egy nagy senkinek éreztem magam, aki csak vergődik valami teljesen elszeparált világban.
A zene írásakor néhány dolog már automatikusan ment. Az első, amit betöltök, az egy szimpla lelopott bassdrum Ormatie-tól, szinte minden alkalommal ezt használom mostanában, csak a filtert igazgatom rajta. Imádom ezt a dobot, finom, puha, önmagában is képes inspirálni. A tempó 124 bpm volt, az elmúlt időszakban ez is szinte változatlan maradt nálam, bár az évekkel lineárisan csökken ez a sebesség. Új zene írásakor mostanában is inkább a 122-n vacillálok, mintsem a 126-on... :)Az alapkoncepcióm az volt, hogy nyugodt, puha dobokra mindenféle arpeggio-zott analóg effektet dobálok rá nagy adag delay és reverb kíséretében, majd az így kialakított atmoszférát fogom továbbgondolni.
A zenét ezúttal is a felvezetés utáni résszel kezdtem, tehát itt gyakorlatilag 1:30 körül, az intro-t azt mindig szinte legutoljára írom meg, amikor már tökéletesen látszik , mi fog történni a teljes zenében. A virtuális szintikben nem volt semmi meglepetés, Nexus, Sytrus, FM8 és Vanguard volt a barátom ezúttal. 1:30-nál például egy Nexus szól egy Bigtone Signature pack-kal egy Metal Pluckerrel, a szőnyeget is egy Nexus húzza Pop expansionnel, B4 and after hangszerrel, lehúzott cut off-al. A szinte végighúzódó szinuszos prüntyögést, amelyet a jó öreg 'PPK - Resurrection' óta nagy örömmel használok, a Sytrus Dream Bell-je szolgáltatja. Érdekesség, hogy két bassline húzza a talpalávalót, kezdetben a már említett 1:30 körül egy szintén arpeggiozott Nexus Bass szól, de hamarosan feljön mellé egy sokkal egyenesebb, house-osabb húzóerő, egy Sytrus Deep2-es.
Egyébként a Sytrus-os bassline-okkal nagyon szeretek dolgozni. Szándékosan próbálok minden zeném alá kifejezetten house-os, klubos meleg bassline-t írni, ez némileg ellensúlyozza azt, hogy az effektjeim, hangszereim elég hideg, nyers analóg cuccok. Másik, azóta rendszeresen bevetett dolog is hallható: a clap-jeim nem minden 8/4-nél ugyanazok, hanem kétféle clap váltja egymást, erre mindig figyelek, ráadásul igyekszem úgy csinálni, hogy az egyik clap nyersebb, ütősebb legyen, a másik pedig egy picit hosszabb lecsengésű, lágyabb. A kiállás előtt vonósok is érkeznek, itt is egy Nexus Bigtone-os hangszer illetve egy Vanguard-os pad egyszerre szólal meg. Itt jegyezném meg, hogy az effekteknél ezúttal nem használtam szinte semmilyen extra dolgot, majdnem minden a Fruity Studio sajátja, egy FabFilter Timeless1-et illetve a master channel-en az izotope Ozone-t kivéve.
A kiállásnál szoktam általában időben a legtöbbet eltölteni, szerintem itt van a legnagyobb szükség az ember kreativitására, ezért ha nem megy, nincs jó ötletem, akkor általában elnapolom a zeneírást. Itt megszólal egy harang, aminek az érdekessége, hogy egy valódi harang van bedigizve, amelyet a freesoundsról „loptam”. Jellemző rám, hogy képtelen vagyok trance-es gyökereimtől elszakadni, abban a tekintetben, hogy nem tudok egy teljes zenét végigírni anélkül, hogy ne rakjak bele valamilyen követhető dallamot. A kiállás végére tehát most is ezt az utat választottam. A fő dallam tehát egy leszűrt Nexus Bigtone-os (valamiért nagyon rá voltam zizzenve erre a pakkra) Sync Me pad, amelyre elég keményen rá van téve delay, illetve a Fabfilter Timeless-ben a Seashore preset is gazdagítja a hangzást. A fő dallam 2 perc alatt teljesedik ki, közben lecsúszik róla a szűrő, és szép lassan az összes ütős és bassline is támogatja, amelynek eredménye egy oldschool trance-es vadulás lesz. Még megemlíteném, hogy imádom azt a részt, amikor a kiállás után elindítom csak a dobot és a bassline-t, valahogy olyan visszafogott energiák rejlenek benne, amelyek aztán fokozatosan elszabadulnak. Noha a levezetés gyakorlatilag ujjgyakorlat, a zene hangulatához illeszkedően nem sietem el, és mindent csak szépen finoman szedek le, emiatt át is lépjük a 9 percet.
Ha jól emlékszem, a végleges cím csak a vége felé lett meg. Mindenféleképpen valami űrrel kapcsolatosat akartam, valami magányos, és reménytelen dolgot. Először az Astronaut volt meg, tehát hogy egy személy szerepeljen a címben, aztán pár nyálas verzió, mint Lonely Astronaut meg hasonló giccsek után valami fantasy vagy metál-kapcsolódás révén ugrott be a Forsaken szó, a forsaken land szókapcsolatból. Ha land is lehet forsaken, akkor lehet az astronaut is, gondoltam, és máris kész a cím.
Remegő lábakkal indítottam el a kiadókeresést, az addigi rossz tapasztalataim miatt. A Jetlag-nek nem akartam elküldeni, hiszen ott augusztus végére volt beírva a 'Green Pastures EP', és emiatt úgy gondoltam, hogy nyilván sokkal később jöhetne ki a következő release, márpedig én minél hamarabb szerettem volna! Így visszanézve vicces, de elküldtem a Panda Recordings-nak, ők visszadobták, hogy atmoszférikusabb cuccot keresnek. Utána elküldtem a Proton-nak, ahol a labelboss írt vissza, hogy neki too digital, de volt annyira jófej, hogy bedobta a Proton demopool-ba, ahonnan két napon belül kihalászta a Spherax és az Olaris is. Átnéztem őket, hogy ki mit mutat, és a Spherax-ban láttam több fantáziát, ezért velük írtam alá. Novemberi megjelenést ígértek, és egy Juan Deminicis remixet, ami végül sajnos nem valósult meg. Lett belőle két orosz verzió és december 26-ai release. Először az Acosta Wink-féle verziót hallottam meg valami orosz soundcloud-on, és bár kicsit csalódott voltam a nyers klubos hangzás miatt, azért tetszett is, mert nagyon jól szólt, és elég pörgős is lett. December elején pedig a Stimpack-fél másik verziót is megfülelhettem, no az nagyot ütött nálam. Ha az eredeti verzióban az űrhajós beletörődve várja a halált az elsodródott űrhajóban, akkor a Stimpack-féle verzióban az űrhajós dühöngve veri szét a műszerfalat... :D
A promopoolokon kiválóan szerepelt a zene, a releasepromon bekerült a Top 10-be a 'Green Pastures'-höz hasonlóan, és a vipultima-n is özönlöttek a supportok. Egy picit féltem, hogy a Stimpack-verzió lemossa az originalt, mert a lemezlovasok elsősorban azt a verziót pörgették, de aztán amikor megjelent a zene. messze-messze az originalból ment el a legtöbb, tehát a hallgatóknak jobban bejött az én verzióm. Featured release is lett beatporton, illetve az első héten bekerült a beatport '10 Must Hear Progressive House' listájába is, ami elég komoly fegyvertény volt. Elég sokan beleépítették a szettjükbe, a legnagyobb nevek a Moonbeam és Derek Howell lett. Itt a vége, fuss el véle! :D”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése