2011. augusztus 17., szerda

John 00 Fleming kilenc élete

"I'm not really one for psy trance, but John 00 Fleming never disappoints". Eme discogs-os idézet tökéletesen összefoglalja, amit John-ról tudni kell. Tény, hogy a psy/goa zenék nem mindenkit érintenek meg, viszont J00F olyan mesterien sáfárkodik a hangokkal, atmoszférákkal, hogy az még egy könnyedebb ritmikához ás hangulathoz szokott fület is hamar meggyőz. John a trance underground vonulatának elkötelezett híve, most se várjunk tőle sláger darabokat. A 'Nine Lives' egyben ars poetica-ja is a szerzőnek, hiszen gyakorlatilag már a harmadik reinkarnációját gyűri. A '90-es években tüdőrákot diagnosztizáltak nála, amiből sikerült felgyógyulni. 2005-ben vízisielés közben érte baleset, de szerencséjére az őrangyala ezúttal is mellette volt. Érdekesség továbbá, hogy bár John termékeny producer a saját nevén ez az első LP-je (a legutóbbi három nagylemezét Digital Blonde-dal a 00db alteregon jegyezte). Cserébe kapunk 16 zseniális alkotást, amit most tüzetesen ki is elemzünk!
A nyitó 'The Winds Of Change Are Blowing' óvatos felvezetést ad, bár a cím a változás szelét emlegeti ez a sound is John, csak a lassabb és progressive-bb énjét helyezte előtérbe. A kiállás libabőr, és még csak most kezdtük a túrát! Az első vendég is megérkezik a belga Airwave személyében, aki szintén több, mint egy évtizede konstansan magas szintet hoz produceri munkáiban. Az 'United 93' is marad a hömpölygős progressive vonalán, talán még vissza is vesz a tempóból, de sűrűbbre veszi a dallamszekciót. Jó hallani, hogy a két úriember hogyan viszi bele magát a darabba, s a különböző megközelítések egymás mellett remekül megférnek. Az 'MMX1215' az albumot felvezető single, ami az első psy-s produkció a lemezen. Egy éteri hanggal kezdünk, ami révén egyből Indiában érezzük magunkat. Ebben a spirituális utazásban az a legszebb, hogy csak hallgatni kell a zenét és hagyni, hogy a szárnyára kapjon. A 'Dense Clouds' se sokat teketóriázik egyből a lényegre tér sejtelmes atmoszférájával és vészesen pumpáló dobszerkójával. A háttérben Sona Mohapatra hangjával egyszerre fokozza a félelem és a gyönyör faktort, majd a törtbetéttel felvértezett kiállásban átmegy indiai folkba. Egy kis felpörgetés után szétesünk és újra épülünk a csilingelő kísérő szinti futamok segítségével. A 'Far Off Place' egy rövid időre megálljt parancsol a klubzenének. Igen, jól olvassátok, J00F odakanyarít egy full rádióbarát, downtempo alapokon nyugvó gyöngyszemmel, ami ráadásként egy álmodozós női vokállal is meg lett fűszerezve. Az optimista, bizakodó hangulat pedig a tetőfokára hág. A 'Baphomets Horn' az eddig hallottakhoz képest minimalistább struktúrával dolgozik, a klubos hangzáshoz persze még így is társul repítős melódia. Első nagy kedvencem az albumról a 'Finding Ganesha', ami szikár taktusokkal nyit, majd megtáltosodik, a string szekció szinte már könnyfakasztónak nevezhető, Incolumnis munkásságát juttatja eszembe. A 'Fight The Darkness' Sascha Cooper skandálásával kevésbé bejáratott goa vizekre evez. A fő dallam beindítja az intenzív nyál elválasztást félidőben, kicsit 00db 'Marjaka'-ját felidézve. A 'Last Night A DJ Saved My Night' nem az ős-funky klasszikust újkori verziója, hanem egy teljesen különálló szám. Combos psy a javából acid-del, sejtelmes vokál foszlányokkal és spacey szintifutamokkal. A 'Bumble Lights' is a diverzitás jegyében fogant, John egy epik, s egyben fülbemászó d'n'b stílusgyakorlattal bővíti repertoárját. A 'New Beginning' nem mostani darab, hiszen több mint egy éve jelent meg EP formájában a 'Temple Of Spice' társaságában. Ennek ellenére mindig frissnek hat. Az álmodozós kezdés után belehúzunk, de a tech-es alapokra lassan visszakúszik az intróban megismert dallam és innentől nincs megállás. A '1440 Minutes' kőkemény goa, a stílus minden sunyiságával megkenve. Táncra hívogató acid, agybamászós dallam, vadul pulzáló ritmika: ez mind a miénk lesz. A 'Trancelucent'-ben érdekes hibridet üdvözölhetünk, amiben a rock-os attitűd köszön vissza, csak 135-140 BPM-hez közeli psy alapokon, gitárszólóval és Intervurt érdes hangjával. Ez egy kicsit szirupossá válik idővel, sajnos. A 'Never Forgotten' is marad a gitáros hangzásnál, igaz szerencsére itt a trance jobban elnyomja a fúzió akusztikus részét. A 'Frisson' visszaterelget a vegytiszta goa ösvényre, s ismét libabőrözés lesz az osztályrészünk. J00F a dallamokkal egyszerűen nem tud hibázni! A zárás se kutya, E-Clip ugrott be vendégként röfögtetni egyet. A 'Sym*bol*ism' a második fénypontot jelenti a lemezen, a melódia itt is visszavesz a stílus sajátosságának számító szögelésből. Még egy ambient verziót is el tudnék belőle viselni...
J00F ezúttal se ábrándít ki magából és a psy/goa trance-ből sem. A bristoli mesterember továbbra is remekül önti formába zenei elképzeléseit, a stíluskereteket kellőképp váltogatva. A néhány sziruposabb, rock-osabb megszólalású szám miatt 8,5/10-et adok rá, de egyébként a 'kötelező' jelzőt is gyorsan idebiggyesztem az írásom végére.

John 00 Fleming – Nine Lives

Label: Joof Recordings
Katalógus szám: JOOF098
Ország: Egyesült Királyság
Megjelent: 2011 augusztus 16.
Stílus: Trance, Psy-Trance, Downtempo
Producer: J00F

Tracklist:
1. The Winds Of Change Are Blowing (7:41)
2. United 93 (vs Airwave) (6:37)
3. MMX1215 (8:37)
4. Dense Clouds (ft. Sona Mohapatra) (7:28)
5. A Far Off Place (ft. Joanna Swann) (5:56)
6. Baphomets Horn (8:19)
7. Finding Ganesha (9:44)
8. Fight The Darkness (ft. Sascha Cooper) (10:40)
9. Last Night A DJ Saved My Night (8:59)
10. Bumble Lights (ft. Joanna Swann) (3:33)
11. New Beginning (8:33)
12. 1440 Minutes (8:17)
13. Translucent (ft. Intervurt) (9:36)
14. Never Forgotten (3:43)
15. Frisson (8:31)
16. Sym*bol*ism (vs E-Clip) (9:03)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...