Inside: John Johnson lemezgyűjteménye

Bár már régen a cd-k és mp3-ak korát éljük, a jó öreg bakelitet semmi sem pótolhatja. A lemezlovasok közül a nagy "öregek" szép kis gyűjteménnyel rendelkeznek, amik manapság pont az előbb említett formátumok térnyerésével porosodásra vannak ítélve. Ezúttal kicsit csorgathatjuk a nyálunkat a fekete gyöngyszemek után, ugyanis betekintést nyerhetünk John Johnson több, mint tízezer vinyl-es gyűjteményébe. John ezt az igazi ritkaságokat is tartalmazó terjedelmes kollekciót hely szűkében nem jelenlegi lakhelyén New York-ban tárolja, hanem Németországban a szülei házában, saját régi szobájában. Vele készítettünk rövid interjút, illetve az általa elküldött képeken legeltethetjük kicsit a szemünket.

DZ: Milyen ritkaságokat rejtenek a szobád polcai, melyekre különösen büszke vagy?
JJ: Van néhány ritkaság a birtokomban, az egyik legkedvesebb számomra Plasticman 'Spastik'-jának első kiadása, Richie Hawtin aláírásával ellátva.

DZ A képeket elnézve katonás rendet tartasz.
JJ: Igen, rendszerető ember vagyok, aki utálja a kupit.

DZ: Milyen elv alapján van elrendezve a gyűjtemény?
JJ: A lemezek label-ek szerint ABC sorrendben sorakoznak. Ha ennyi bakelited van, valahogy katalogizálnod kell, mert különben semmit sem találsz meg, amit keresel.

DZ: A dj-k gyakran panaszkodtak arra, hogy régebben állandóan elkutyulták a lemezes táskáikat a repülőtereken. Nálad előfordult ilyen?
JJ: Annyi volt, hogy már nem is emlékszem mindre. Egyszer viszont a South American Airlines sikeresen elhagyta a táskámat a klubturném kellős közepén. Hét napig tartott mire megtalálták...

DZ: A Plasticman féle 'Spastik'-on kívül milyen kedvenceid lapulnak a kollekciódban?
JJ: Az egyik ilyen a legelső Harthouse single, amit Sven Vath is aláírt saját kezűleg. A másik az 1992-es D'enrico 'Everybody Party' című kislemeze Paul Oakenfold névre szóló szignózásával. Becses darab az a dubplate, amit Sasha 'Xpander'-éből kaptam. Azon öt szerencsés flótás között tudhattam magam, akik megkapták. Na ez nem volt véletlen, hiszen akkoriban Sasha és az én menedzserem is Guy Ornadel volt. Kiemelt helyen őrzöm a Bedrock 'Heaven Scent'-jének bekeretezett példányát, amit John Digweed-től kaptam, mint a Bedrock történetének legtöbbet eladott lemezét, rajta az én remixemmel. Ezen kívül  további ritkaság az a kiadatlan Grace 'Not Over Yet' remix, ami a minden idők ötven legjobb track-jét tartalmazó listámon rajta van. Ha a Cream-ben vagy a Gatecrasher-ben pörgettem mindig ezzel a lemezzel zártam a szettemet. Mondani sem kell, hogy a közönség megörült érte!

DZ: Mennyi lemezt vittél magaddal egy-egy fellépésre?
JJ: Két táskányit, azaz összesen 150 vinyl-t.

DZ: Mi alapján válogattad ki az aktuálisan a táskába kerülő zenéket?
JJ: Ez mindig a közönségtől függött. Amikor nagyon jó társaság jött össze, akkor bármit játszhattam, amikor heterogénebb közegben, finnyásabb partiarcoknak pörgettem mindig két-három különböző zenét dobtam be csaliként, hogy melyikre harapnák rá. Ha ez megvolt azon az íven mentem tovább az este folyamán.

DZ: Mely klubokban játszottál szívesen?
JJ: Nem egyszerű kérdés. Íme egy lista, de nem sorrendben kell nézni!
Twilo - New York, Velfarre - Tokyo, Central Station - Sydney, Inside Out - Glasgow, 1015 - San Francisco, Pacha - Punta Del Este Uruguay, Zouk Club Singapore, Space Terrasse - Ibiza.

Rend a lelke mindennek

Labirintus a javából

Tízezer darabos gyűjtemény, közte ritkaságokkal

Cd-ből is akad pár John régi szobájában