Nagyon sokat nyúzom a discogs.com-ot, ahonnan rengeteg tanulságos információval szoktam gazdagodni (érdemes elolvasni a release-k alatt a felhasználók hozzászólásait is, onnan is meg lehet tudni ezt-azt).
Néha azon veszem észre magam, hogy szinte rácsodálkozom egy-egy frissen talált tényre, ami az internet berobbanása előtti időszakból származik és éppen ezért csak olyanok tudtak róla, akik bennfentesek (zenei újságok szerkesztősége, klubtulajok, kiadók, törzskluberek) voltak.
A terveink szerint minden egyes cikkben majd öt olyan érdekesség szerepel, ami virágnyelven szólva a "hírekből kimaradt".
Nem kell rosszra gondolni, igyekszünk elkerülni a bulváros flikk-flakkot, azt meghagyjuk más platformoknak.
A mai 5 plusz infónkat az Avant Garde vs. Daft Punk, a Jam & Spoon, a Bellini, Jaydee és a hazai vonalról Sterbinszky adja.
Elsőre elhessegetnénk a gondolatot, noha kortársak. Az Avant Garde egy három tagú német house formáció (Jerry Ropero, Mathias Fiedler, Terri Bjerre), akiknek két nagy dobásuk volt, a '99-es 'Get Down' és a 2001-es 'Don't Stop'.
A 'Get Down' Magyarországon is országos ismertségre tett szert, mivel Sterbinszky azóta legendás státuszba emelkedett dj mixe, az 'Egy Nyár a Flörtben' ezzel a tétellel kezdődött.
Nos talán nem meglepő, hogy a zene egy ismert zenéből vett hangmintára épít, ez pedig Ottawan 1980-as megasláger 'D.I.S.C.O'-ja. Az ominózus kislemez és a csapat debütáló albumának producere művésznevén Daniel Vanguard aka Daniel Bangalter volt, aki nem más, mint a Daft Punk-ból ismert Thomas Bangelter apukája. Na itt megáll az a mondás, hogy nem esik messze az alma a fájától (és a disco sound-tól).
A 'Don't Stop'-ról már csak halkan jegyzem meg, hogy az Earth, Wind & Fire 'Let's Groove Tonight'-ját mintázza.
Rolf Elmer aka Jam El Mar-ja 2020-ban a holland Muzikxpress vlognak nyilatkozott Markus Löffel-lel (Marc Spoon) közös 'Stella' című klasszikusukról. Rolf (aki diplomás gitáros) elmondta, hogy 1990-ben találkozott először Spoon-nal, akkoriban lehetett studió zenészeket "bérelni" a studió mellé. Spoon-nak a szintén Dance 2 Trance formációban vele zenélő partnere Dj Dag ajánlotta be. A közös munka annyira gördülékenyen ment, hogy úgy döntöttek, hogy Jam & Spoon néven fognak együtt zenélni. Az 1992-es 'Tales From a Danceographic Ocean' EP-jük nyitószáma volt a 'Stella'. Rolf elmondása szerint Moby 'Go'-jából mintázott egy részt, valamint a fő akkordokat szinte észrevétlenül pötyögte be, amíg Spoon — szokásához hűen órákat késve — be nem csatlakozott a studió szeánszba. A címadásé Spoon terepe volt, ha kellett valami örültnek tűnő, de mégis hangzatos frázist kitalálni ő volt a főkolompos. Stella az akkori barátnőjének a neve volt, ezzel akart előtte tisztelegni, hogy a zenét róla nevezte el. Aztán 1999-ben megszületett Rolf kislánya, aki szintén a Stella nevet kapta. A kislány később megkérdezte édesapját, hogy miért így hívják, mire azt a választ kapta: "a Stella egy gyönyörű név, nem mellesleg az egyik legnépszerűbb számunk címe is egyben".
Az már csak egy apró adalék, hogy a 'Stella'-t Rolf lányának születésének évében 1999-ben új remixekkel újra kiadták ('How Stella Got Her Groove Back').
Ramon Zenker a Hardfloor alapítója, a No Recpect Records társtulajdonosa, megannyi különleges projekt (Interactive, Perplexer, Fragma stb.) alapítója volt a zenei mesterelme a kommersz sikereket elérő nyári sléglernek, Bellini 'Samba de Janeiro'-jának. A fő ötlet az volt, hogy a brazil Airto Moreira dallamát feldolgozzuk (Gottfried Engels-szal, a Bellini projekt másik tagjával). A track télen készült, 1996 decemberben kezdtek neki, 1997 januárjára készült el. Tavasszal tervezték megjelentetni, az hogy ebből nyári sláger lesz maximum tudatuk legmélyén gondoltak. Maga a szám címe egy véletlennek köszönhető. Mint azt Zenker a Zoundshine blognak egy 2016-os interjúban a következőket mondta: "Meghívtunk egy brazil lányt a studióba és lejátszottuk neki a track-et. Azt szerettük volna, ha pár olyan jellegzetes kifejezést mond, ami sugallja a szám brazil kötődését. Két kifejezést mondott: Rio De Janeiro és samba. Fogtam, levágtam a Rio-t az elejéről és a Samba-val helyettesítettem. Szóval fura, de sosem mondta úgy ki, ahogy a számban elhangzik. Ültünk és azon agyaltunk, egyáltalán van-e értelme annak, hogy Samba de Janeiro? Aztán elengedtük a dolgot, csak be akartuk fejezni és kiadni a dalt. Ha egy nagy slágerben gondolkodtunk volna, biztosan használtunk volna egy sample-n kívül további vokál elemeket is. Mindig is agyaltam rajta, hogy a zenének semmi köze sincs a valódi szambához. Később arra jutottam, hogy ez csak az én képzelgésem volt, hogyan lehetne tökéletesen vegyíteni az európai és a brazil elemeket. Ennek ellenére valahogy mindenkinek átjött a filingje és nem gondolták túl az egészet."
A holland Edgar Robin Albers, ha mást sem csinált volna az életben is emlékezne Jaydee alteregóján elkövetett 1992-es 'Plastic Dreams'-re. A mai napig rengeteg remix születik belőle, egyedi hangzása, hosszú, epikus építkezése egyszerűen megunhatatlan.
Jaydee szintén a korábban említett Muzikxpress vlognak mesélt a track keletkezésének körülményeiről.
"Egy csodálatos augusztusi nyáreste volt, amikor a 'Plastic Dreams' készült. Egy barátommal egy buliból értünk haza és nagyon inspiráltnak éreztem magam. Kb. éjjel 2 vonultam be a studióba és reggel 5-6 órára a 'Plastic Dreams' már el is elkészült. Másnap amikor meghallgattam rájöttem, hogy valami különlegeset csináltam. Úgy éreztem, hogy a dallam időzítésén kellene állítani, próbáltam is megcsinálni, de ettől totál szétesett a koncepció. Az akkordokban lévő csúszások miatt még különlegesebb lett az egész. Persze sokan mondták, hogy meg kéne próbálnom ritmusra harmonizálnom mindent, de ehelyett inkább a saját megérzéseimre hallgattam. Sok negatív visszajelzést kaptam: túl hosszú, nincs benne kiállás, felépítése miatt szinte mixelhetetlen. Bár minden kérdésre volt válaszom, ez nem igazán érdekelte a kiadókat, így Hollandiában esélyem se volt megjelentetni. A belga producer legenda Frank De Wulf kapott egy válogatás CD-t, amin a 'Plastic Dreams' 3 perces verziója volt rajta. De Wulf a kocsijában hallgatta a CD-t Renaat Vandepapeliere-rel, az R&S Records tulajdonosával, amikor épp ki akartak szállni egy étteremnél, akkor ért a CD az utolsó számhoz, az enyémhez. De Wulf le akarta állítani a kocsit, de Renaat nem hagyta, nagyon megtetszett neki a produkció. Így kerültünk kapcsolatba és így jelent meg később lemezen a 'Plastic Dreams' az R&S gondozásában."
A közelmúltban futottam bele egy B. Tóth László által Sterbinszky Károllyal készített interjúba (a műsor neve egyébként 'Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó'), ahol több számomra érdekes információ is elhangzott. Nagy kedvencem volt a 'Discography II' című track, aminek alapját mint kiderült a Village People 'Can't Stop The Music'-jának első 7 másodperce adja.
Szóval a zene nemcsak itthon, hanem külföldön is értő fülekre talált. Nem más játszotta és szeretett bele, mint Carl Cox, aki tett is rá egy próbát, hogy a zenét saját kiadóján az Intec-en megjelentesse. Ez azonban azért nem jött össze, mert Kareszék a Village People hagyaték jogkezelőjétől csupán magyarországi felhasználásra kaptak engedélyt, a worldwide terjesztésre nem kaptak zöld utat.
Szerencsésebb volt azonban a szituáció a sorozatindító 'Discography I'-nél, ami pedig Amanda Lear 'Queen of China Town'-jából merített ihletet. Ez a - 'Discography' nagylemezen 2000-ben elsőként megjelent - zene még a francia funky/tribal house mágus Antoine Clamaran kiadójánál az Academy Records-nál látott napvilágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése