2022. január 8., szombat

Magyar kliphelyszínek külföldi előadók, formációk videóklipjeiben

A minap futottam bele egy Planet Funk videóklipbe, melyben feltűnt a magyar miliő, mint forgatási helyszín. Ez adta az ihletet, hogy megnézzem, milyen videóklipek készültek nálunk. Nyilván a klipek zöme Budapestet használta számtalan előnyös beállításával együtt, de voltak olyanok, akik külsős helyszínekre is elmerészkedtek.
Nézzük hát a listánkat, ahol az elektronikus zenei alapokon nyugvó szerzemények élveztek prioritást, de megemlítünk természetesen pop műfajba sorolható munkákat is.

1. Culture Beat – Mr. Vain Recall [2003]
Kevesen tudják, hogy a '90-es évek elejének egyik gigaslágerének recall-jához készült videoklipet Budapesten forgatták. Az impresszív kisfilmet a Budapesti Műszaki – és Tudományegyetem R épületében rögzítették 2003-ban.
Az eredeti darab ugye 1993-ban látott napvilágot, a megjelenés tizedik évfordulójára próbálták meg a korszak hangzásának megfelelően (hard trance-síteni) formálni a végeredményt. A klip maga egy ezerszer látott sémára épül - előadói performance és erre kitörő, önfeled bulizás a résztvevők részéről.
Rendező: Peter Pippig

2. Scooter - How Much Is The Fish [1998]
A videóklip két elkülönülő részből áll: felvett jelenetek és koncertvideók (utóbbiak az 1998-as budapesti In Da House Party alkalmával készültek). A történeti része egy lányról szól, akit egy motorosbanda üldöz egy parkolóházban, ám az itt focizó fiatalok ötletes módon a segítségére sietnek. A 'Push The Beat For This Jam' borítókönyve szerint a klip végén az utolsó jelenetben egy döglött hal jelent volna meg, ám ez végül elmaradt, mert a halról megfeledkeztek, és az erősen romlásnak indult, szaga pedig elárasztotta a forgatás helyszínét. 
Rendező: ismeretlen.

3. Planet Funk - The Switch [2003]
Az olasz Planet Funk formáció sokadik nagy dobása volt a 'The Switch', ami a jól megszokott gitár alapokat vegyítette az elektronikával és vokállal.
Est.FM-es rádiós beköszönés után (melyben felkonferálják a csapatot és 'Switch' című számukat) egy tipikus szürke magyar panel lakás látható, egym az ablakból gyanúsan leskelődő középkorú férfival, aki később az utcan egy laza rendőrök előtti menekülésbe kezd.
Rendező: Luca Merli


4. Groove Coverage - Moonlight Shadow [2001]
Mike Oldfield örök érvényű 1983-as klasszikusa hard dance alapokon éled újra.
A nyitókép egyből a Hősök terét mutatja, a téren ébredő Melanie Munch énekesnővel és egy kislánnyal,aki később egy oldtimer autoban utazik végig Dj Novus-szal, mint sofőrrel a főváros emblematikus helyein.
Rendező: Keef

5. The Chemical Brothers - The Boxes
Meggypiros DGA-988-as rendszámú Lada, egy zöld kuka és persze egy rakás utcarészlet. Ezek a helyszínek és kellékek szolgáltatják a hátteret egy őrülten pattogó kosárlabdának. Az önmagától hirtelen irányt váltó tárgyról készült klipet az alkotók elmondása szerint az Albert Lamorisse rendezte rövidfilm, A vörös lufi (Le ballon rouge, 1956) ihlette.
Rendező: Ne-o


6. Roger Sanchez feat. Armand van Helden, N'Dea Davenport - You Can't Change Me [2001]
A videoklipben egy magyar férfi látható, akit egy gonosz számítógépes kurzor vesz üldözőbe. A klip elején magyar nyelvű „bevezető” (gyertek, öljetek!) hallható a történethez. Budapesten több helyen forgatták.
Rendező: Philippe Andre

7. Avicii - For a Better Day [2015]
Avicii két klipjét is Budapesten, a Korda Film Studio-ban illetve egy mészkő bányában forgatta.
A 'For A Better Day' elégé megdöbbentő témát boncolgat, a pedofiliát.
A nyitó képen egy vén Mercedes gördül be egy elhagyatott helyre, ahol emberek álldogálnak egy Csepel D-344 mögött. Nyílik az ajtó, félmeztelen emberek kuporognak odabent. Mint egy húsmustra. Következő jelenetben két maszkos érkezik egy Opellal és ráront arra a férfira, aki a helyszínre hozhatta a teherautóban az embereket és szó szerint halálra verik. Közben egy fotókkal teli falat látunk, amin áthúzott emberek arcképei vannak, Szépen lassan fogynak, míg az utosóhoz érnek, egy gyártulajdonoshoz, aki ellen épp tüntetnek a dolgozói. A két álarcos belopózik, kötelet tesznek a nyakába és lelökik a gyár tetejéről. Kiderül, hogy gyerekként pont ő hurcolta el őket. A hátára egy billoggal beleégetik, hogy pedofilia.
Rendező: Levan Tsikurishvili (Avicii 'True Stories' dokumentumfilm rendezője - a szerk.), Tim Bergling

8. Avicii - Pure Grinding [2015]
A 'Pure Grinding'-ben két ember sztoriját követhetjük egymással párhuzamosan. Az egyik keményen dolgozik egy kőbányban, miközben a fizetendő számlái gyülnek és gyűlnek halomban. A másik figura az élet királyának érzi magát. Egy benzinkutat kirabolnak a bandájával, a tulajdonost végül le is lövik. A másik jelenetben egy bankba rontanak be és lövöldöznek. A nagy mackóból kipakolják a pénzt, ám a társai végül bezárják a páncélterembe és elmenekülnek. A klip végén az első férfi szomorú arccal, megőszülve ül az asztalnál, ugyanúgy nincstelenül, mint a másik, akit vélhetően nagyon hosszú időre leültettek.
A klipben látható tipikus amerikai utcai díszlet a Budapest határában található Korda Film Studio-ban található.
Rendező: Levan Tsikurishvili, Tim Bergling.


9. Depeche Mode - Condemnation [1993/2002]
A 'Condemnation' videóját 1993-ban a DM budapesti koncertje után forgatták Göd közelében. Maga a videó ugyan '93-ban készült, de csak 2002-ben mutatták be a nagyközönség számára.
A téma: elkárhozás. Komoly, nyomasztó képsorok, hozzá hangulatban maximálisan passzoló zenei aláfestéssel.
Rendező: Anton Corbijn

+1 További említésre méltó videók: Madonna 'Don't Cry For Me Argentina', Selena Gomez & The Scene 'Round & Round', Gwen Stefani 'Early Winter', Michael Jackson 'History' előzetes, Kate Perry 'Fireworks', Jamie Woon 'Lady Luck', Liberty X 'Holding On For You', Sarah Connor 'From Sarah With Love', Myléne Farmer 'Désechanteé'.

Prága se szomorkodhat
A cseh fővárosnak kicsivel hosszabb listája van, az ott készült híres videóklipekről. Mazsoláztam néhány emlékezetes (nem kifejezetten elektronikus zenei indíttatású) darabot nektek: Faithless 'Why Go', Geri Halliwell 'Look At Me', INXS 'Never Tear Us Apart', Lasgo 'Something', Linkin Park  'Numb', Rihanna 'Don't Stop The Music'.

A cikkhez felhasznált források a követketők voltak: redbull.com, starity.hu, nlc.hu.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése