Koan – Non_Fiction: Ahol a meditatív elektronikus dallamok utat törnek maguknak

A Koan művésznév egy orosz elektronikus zenész párost takar, akik még az ezredforduló után nem sokkal kezdték meg a Koan név alatti zenei pályafutásukat. 

Roman Alexeev és Vladimir Sedov mindig is híres volt arról, hogy nem a trendi chill és ambient vonalat képviselik. Zenéiket az eklektikus, játékos és meditatív stíluskavalkád jellemzi. Bár akadnak slágergyanús zenék is a szerzeményeik között, de munkásságuk nagyrésze mégsem ennek rendelődik alá. 

 A Non_Fiction album a The Ghost Train-nel indít, visszafogott, nem túl harsány felvezetővel. Aztán egy kissé hömpölygünk a semmittevésben, utat keresve a kiúttalanságban néhány apró kis pozitív dallamfoszlánnyal felvértezve. 

Az Adore (Non_Fiction Mix) borús, melankolikus hangulattal nyit. Igazán itt sem találjuk meg a boldogság szigetét, a belső utazás és az elmerengés a fő perspektíva. 

Through The Smoke a színtiszta üresség, a képlékeny megfoghatatlanság. Az a fajta atmoszférikus mágia, amit nem sok zenében lehet felfedezni. Az effektek sokaság diktálja az iramot és ad keretet az ürességnek. 

Shock Value (Non_Fiction Mix) szintén egy nagyon karakteres szám. Nincsen meg benne az a kimondott pozitív élmény, de azért átjön, hogy az alkotók itt valahogy nagyon ráéreztek a komponálás művészetére! 

Deja Vu (Non_Fiction Mix) egy igazi látomás érzést nyújt, talán az album első pozitív lecsengésű zenéje. Persze a komolyságot, ami Koan-ék védjegye, azt itt is megtaláljuk, de a jó hangulat megvan benne. 

A The Last Viewing visszavezet minket a szürreális világba, ahol minden puszta fantázia és gondolat. Úgy négy perc után vált át mesterien lekövethetetlenné, magával ragadóvá a miliő. Mintha csak vissza csöppenénk a boldog gyermekkorba. 

Switchman-re akár még táncolni is lehet, teljesen más zene, mint az előzőek. Effektekből itt sincsen hiány! 

A Game of Shadows (Non_Fiction Mix) sámánikusan nyit. Igazi illuzionista darab. Még egy pazar gitározgatás is belekerült a szerzeménybe, ami üde színfoltként van jelen. 

A La Disparition (Non_Fiction Mix) az album záró akkordjaként remekül működik! Nem túl harsány mű, de azért gyönyörű. Megkoronázva az albumot, jó, hogy ez a zene lett a "végszó".

Schiller hetedjére, napfénnyel és rádiós slágerekkel

Mint Schiller rajongó fokozottan vártam a hetedik album, a 'Sonne' megjelenését. Aztán meghallgattam egyszer és furcsán éreztem magam, mert nem hagyott bennem mélyebb nyomot, ami egy Schiller-lemez esetén hatványozottan nyom a latban. Aztán másodjára, harmadjára se lett jobb a helyzet, viszont pár kedvencet így is találtam, ezért rászántam magam egy ajánló írására.
A megszokott intró után az első videóklip aláfestője a ’Solaris’ érkezik, ami komolyzenei erényeket kecsegtet. Szinte észrevétlenül folyunk át a ’Kon-tiki’-be, ahol Vangelis ’Antarctica’-ja és Jean-Michel Jarre ’Oxygene’-je ötvöződik, s épül tovább egy csodaszép szintifutam révén. A ’Revelation’ visszavesz a tempóból, s a lebegős textúrákat helyezi előtérbe, a címadó ’Sonne’ megtöri az instrumentális számok hegemóniáját, Unheilig rock-ban edzett hangjára lehetetlen nem odafigyelni, ami a produkció különlegességét adja. A ’Mitternacht’ atmoszférikus összekötést ad a ’Hallucinating Beauty’-hoz, ahol a karakteres baseline és Kate Havernik éteri hangja olvad egybe, harmóniában. A ’Morgenrot’ kicsit visszautal a legendás ’Ruhe’-ra keleties motívumaival, az Adam Young-gal közösen elkövetett ’Alive’ egy könnyed rádió sláger útját járja. A ’Berlin-Moskau’ egy hosszú utazás szépségeit tárják elénk hangképekben, a ’Lichtmeer’ a fény önfeledt játékát idézi meg. A ’Soleil de Nuit’ francia monológja filmzenébe kínálkozik, a Meredith Call hangjával felvértezett ’Reach Out’ újra a rádiós vonalat célozza meg. A ’Das Dritte Auge’ egy misztikus szeánsszá nemesedik, az álmoskás ’Velvet Aeroplane’-t a váratlan dobszólók töltik meg energiával. A ’Sonnenuhr’ epikus hangzásával és hatásos dallamvilágával single megjelenésért kiált. Az ’Oasis’ sodró hangszerelése feledteti Kate Havevik limonádé ízű vokálját, a ’Sonnenwelten’ ebből okulva csak a szintetizátorokat engedi szabadjára a végtelen térben. Az ’Epic Shores’ és az ’Energy’ ismét kommerszebb irányba tereli a koncepciót, a ’Pale Blue Eyes’ szívbe markoló zongorafutamával és Andrea Corr patetikus előadásával nyerő húzásnak bizonyult. Az ’Ultramarin’, a ’Geborgenheit’, a ’Sahara Avenue’ és a ’Klangwelten’ az instrumentális mennyországot hozza el, a ’Dancing In The Dark’ könnyedén felejthető, a ’Lay Down’ és a ’The Silence’ egy fokkal erősebbek. A sort a levezetésen kívül más funkcióval nem bíró ’Reprise’ zárja.

Összességében ez a lemez az eddigiekhez képest talán túlságosan is nyit a rádiós pop hangzás felé, emellett az instrumentális számok kezdik kimeríteni a Christopher által megálmodott hangzás határait. Nem a legerősebb produkció, helyenként önismétlő, kiszámítható, és mennyiségre sok. Ennek ellenére elmélkedéshez, lazuláshoz és a gyűjtőknek mindenképp ajánlott! 7/10! Kedvencek: Solaris, Kon-tiki, Berlin - Moskau, Sonnenuhr.

Schiller - Sonne

Label: Universal / Island
Katalógus szám: 06025 3707423 5
Ország: Németország
Megjelent: Electronica, ambient, synth-pop
Stílus: 2012. október 5.
Producer: Christopher von Deylen

Cd 1
1. Willkommen (1:14)
2. Solaris (3:55)
3. Kon-Tiki (4:25)
4. Revelation (5:37)
5. Sonne (mit Unheilig) (4:30)
6. Mitternacht (4:24)
7. Hallucinating Beauty (mit Kate Havnevik) (7:10)
8. Morgenrot (4:59)
9. Alive (mit Adam Young) (4:41)
10. Berlin - Moskau (4:39)
11. Lichtermeer (4:42)
12. Soleil de Nuit (mit Pierre Maubouche) (4:14)
13. Reach out (mit Meredith Call) (5:05)
14. Das Dritte Auge (4:58)
15. Velvet Aeroplane (mit Kate Havnevik) (7:23)

Cd 2
1. Sonnenuhr (5:43)
2. Oasis (mit Kate Havnevik) (4:57)
3. Sonnenwelten (5:54)
4. Epic Shores (mit Meredith Call) (6:17)
5. Energy (mit Brownlow) (4:31)
6. Pale Blue Eyes (mit Andrea Corr) (6:12)
7. Ultramarin (4:39)
8. Dancing In The Dark (mit Ameerah) (5:36)
9. Klangwelten (4:16)
10. Lay Down (mit Paper Aeroplanes) (4:03)
11. Geborgenheit (3:39)
12. Sahara Avenue (5:11)
13. The Silence (mit Meredith Call) (4:56)
14. Reprise (3:44)

Sonne Album Highlights