Így készült: az új Reelaux remix elemeire szétcincálva

Bár legutóbb azt ígértem, hogy folytatom a marketinges témakört, most mégis inkább más irányba mennék el. Ennek oka, hogy páran hiányolták a konkrét kreatív tanácsokat. Ezekbe eddig azért nem mentem bele, mert végül is nincsenek szigorúan vett szabályok a zeneírásban, a lényeg, hogy mind zeneileg, mind technikailag nézve minőségi darab szülessen és lehetőleg másoknak is tetsszen. Viszont a kérdések miatt meggondoltam magam és arra jutottam, jó ötlet lehet, ha a száraz felsorolás helyett ezúttal egy saját zene kivesézésén keresztül elmondom, én mit és hogyan szoktam.  A választásom a legfrissebb remixemre esett, amit Ozgur Ozkan-nak írtam és két hét múlva fog megjelenni. Igen, ez itt a reklám helye volt.  Azért is erre esett a döntés, mert így egyben azt is meg tudom mutatni, mikre szoktam figyelni a remix gyártások során.

Először hallgassunk bele az eredetibe. Elég minimalisztikus, de a súlyos mélyek miatt táncolható, ugyanakkor a kiállás gondoskodik a zeneiséget jobban kedvelők öröméről is. A költői megfogalmazás annyit takar, hogy valójában a dallam erre a részre korlátozódik, ami nem könnyíti meg a remixerek életét.

Általában, ha meghallok egy zenét, mindig tudom egyből, milyen lesz a remixem. Na ennél nem így volt, csak azt tudtam, nagyjából milyen elemeket akarok majd használni. Tulajdonképpen sok választásom nem is volt, mivel az eredetiben sincs túl sok minden. A groove-okat mindig magamnak írom, kivéve, ha az az eredeti zenének valamilyen nagyon jellemző része. Tehát marad egy-két szinti hang. Miután eldöntöttem, hogy melyikeket fogom beletenni az én verziómba, betöltöttem őket az Ableton Live-ba és megnéztem, hogy szólnak együtt. Teljesen jó volt, úgyhogy elkezdtem köré építkezni. A fenti megállapítás evidensnek tűnik, hogy egy zene részei együtt teljesen jól szólnak. Ez nekem is egyértelmű volt addig, amíg nem kaptam egy-két olyan remix pakkot, ahol a részek köszönőviszonyban sem voltak egymással. Ilyenkor mindig elcsodálkozom, hogy ezekből vajon hogy a fenébe kerekedik ki végül valami zenének nevezhető dolog.  Itt arra gondolok, hogy például a basszus dallama teljesen más magasságban van, mint a szinti és véletlenül sem találkozik a kettő, vagy a loop-ok igénytelenül vannak kiexportálva és lemarad a végéről a visszhang, vagy találkoztam olyannal, ahol egy boltban megvásárolható hangmintacsomag linkjét küldték át, mondván, hogy ők is azokból rakták össze(!!). De szerencsére itt ilyenekről szó sem volt, úgyhogy eddig minden rendben is ment.

Kerestem egy jó ütős kick-et, amit később lefiltereztem, mert bár először jónak tűnt, ahogy egyre több dob lett a zenében, kicsit soknak kezdett tűnni, így levágtam a felső közép és a magas tartományokat kb -8db-lel és ráemeltem az 50 Hz körüli frekvenciákra kb +3 db- lel. A clap-nél és a hi hat-eknél a klasszikus Roland TR 909-es csomagot vettem elő, mert szerettem volna, ha nyersebb, technósabb a hangzás, csak úgy, mint az eredetiben. A clap-re egy enyhe sidechain kompresszort tettem, hogy ne üssön ki nagyon, belesimuljon a groove-ba. Itt figyelnem kellett arra is, hogy amikor a lábdob nem szól, ne ugorjon ki a taps hangereje, így azt automatizáltam és ezeknél a részeknél kb 3 db-lel halkabbra vettem. Ezen kívül (a dobok közül egyedüliként) tettem rá egy finom reverb-et is, hogy karakteresebb legyen a jelenléte. A hi hat-nél kiemeltem kicsit a magas frekvenciákat és a teltebb hatás érdekében tettem alájuk egy rövid lefutású shaker-szerű hangot minden 16.-ra, amit aztán középen (4000-500 Hz körül emeltem) hogy középen se legyen üres a hangzás. Ezen viszont nem spóroltam a sidechain-nel, hogy pumpálósabb legyen a dolog. Egyébként a hi hat sem csak a kick-ek közötti kontrán szól, hanem halkabban az azt követő 16.-on is, így kicsit jobban visz előre. Olyan, mintha egy 16-os delay lenne rajtuk. A ride-ot kifejezetten magasra filterezve tettem rá, kb. 8000hz-ig teljesen kivágtam, utána viszont erősen emeltem, hogy igazi „sivítós” hangulata legyen. Ez az a szó, amit szerintem most írtam le életemben először! Ezzel a trükkel vigyázni kell, csak halkan érdemes használni, mert a 8000 körüli frekvencia hangosan eléggé kiüt a zenéből.  Amiket itt leírtam, folyamatában persze nem volt ilyen egyszerű, rengeteg hangmintát belepakoltam először a zenébe, legalább egy tucat EQ és effektbeállítást kipróbáltam, melyikkel hogy szól, aztán szépen lassan kitöröltem a felesleget (kb. 10 sávot) hogy teret adjak a bennmaradóknak. 

 

A többi résznél kicsit bajban voltam, mert az eredeti szinti témáknak nincs igazán dallama, valamerre nekem kellett elvinni a dolgot, hogy ne egy sima techno track kerekedjen ki a dologból. Ekkor találtam egy jó mintát, ami a pár évvel ezelőtti mélyebb trance dalokra emlékeztetett. Mostanában elég divatos lett progi körökben leszólni mindent, aminek kis köze is van a trance hangzáshoz, ezért egy ideig gondolkodtam, hogy beletegyem-e, de végül úgy döntöttem, nem nagyon izgat, egyszerűen nem volt másik minta, ami ennyire illett volna bele. Szerintem ez a rövid trance bass sequence adja a dal lelkét, mivel önmagában a szubbasszus túl mélyen van, a szinti témák meg túl magasan ahhoz, hogy középen ne érezzük üresnek. Szóval miután eldöntöttem, hogy ez a hang benne marad, elkezdtem automatizálni, hogy ne legyen olyan monoton és jobban pörgessen. Hallható, hogy minden 32 ütem vége felé egyre feljebb enged a LP filter, aztán kezdi elölről. Ez nem egy iszonyat egyedi megoldás, de kétség kívül működik. Ez alá már nem kellett más, csak egy súlyos sub basszus, ami nyomja a mélyeket rendesen. Találtam is egy jó KORG szintetizátort, ami alkalmas volt erre, kicsit levágtam a magasabb zajokat és hosszabbra engedtem a release-t (kb a negyedek háromnegyed részéig)mivel ez is többször egyszerre szól a kick-el, nem akartam, hogy ez utóbbi elnyomja. Ennek érdekében a sidechain-t is újra elővettem, hogy ki se üssön, hanem a kellemes mély, pumpálós érzést adja.  Ez a lábdob + basszus összhatás annyira megtetszett, hogy a 2. kiállásban direkt erre tettem a hangsúlyt. 4.08-tól hallható. Egy régi barátom szavajárásával élve, ez a zenében a kötelező mutogatós rész J Nevezhetjük kezeket fel + taps résznek is, ki hogy szereti, bár ez épp nem az a műfaj! Ezután jön be egy hosszúra nyújtott pad dallam, aminek a fő oka az, hogy e nélkül unalmas lett volna még egyszer visszahozni a kiállás előtti részt, meg ettől kicsit misztikusabb a dal hangulata. Gyakorlatilag ezek az elemek adják a remix vázát. Ezek mellé persze kell még pár dolog, ami színezi zeneileg is, meg a sztereó térhez is hozzátesz. Ilyen minták a progi zenékben oly divatos 3/16 ritmusú delay-jel effektezett hangok és a zaj-szerű hosszabb-rövidebb atmoszférák. Ezeket minden esetben ki szoktam tenni a sztereó tér 2 oldalára, kb. 70%-ig.

A felépítéssel nem sokat kellett foglalkoznom, általában számomra az a legkönnyebb rész. Tudom, hova akarok eljutni, így abból indulok ki, majd fokozatosan visszafelé haladva elveszek belőle dolgokat, így épül fel az intró. A levezetésben pedig próbálom pont azokat bennhagyni, amik az elején kiestek, hogy ne legyen szimmetrikus a dal, mert szeretem több részét is megmutatni az összhangzatoknak, másrészről pedig az sok esetben fantáziátlanságra utal, ha van középen egy téma és a dal eleje meg vége ugyanaz. De nem kizárólag az alkotórészek elvételéből és hozzáadásából áll a fel- és levezetés, hanem a hangerővel és a filterekkel is szoktam játszani. Nagyon sok hang fokozatosan jön be és tűnik el aztán, ezáltal finomabb az átmenet, de tény, hogy nem is olyan karakteres. Jól kell megválasztani, mikor hogy célszerűbb. Az én meglátásom, hogy néha kell egy-egy hirtelenebb váltás is, hogy a hallgató kizökkenjen az eddig hallottakból. Ilyenkor mindig újult erővel vetik bele magukat a táncolásba!

Amikor eddig megvoltam, elkezdtem a maszteringet próbálgatni. Ilyenkor nem szoktam előtte kiexportálni, hogy még közben tudjak javítani a keverésen, mert sokszor kompresszálva kiugrik egy-egy hang, mások pedig elvesznek a többi között. Miután úgy tűnt, jó lesz a keverés, kiexportáltam az egészet 48khz 24bit minőségű wav fájlba és visszatöltöttem. A spektrum analyzer-t nézve ki kellett emelnem egy-két tartományt, mert kevésnek láttam/hallottam és igazam volt, mert utána tényleg sokkal teltebb, jobb lett a hangzás. Ezt követően rátettem egy 4 sávos kompresszort, ahol ebben az esetben leginkább a magasakat sűrítettem össze, hogy igazán „összeérjen” a groove, a közepet és a mélyet hagyni kell jobban lélegezni. Az egész effekt  „erejét” nem vettem fel túlságosan, a treshold viszonylag magasan maradt minden esetben. Ezt követően azért tettem az egészre is egy single band kompresszort, de ezt sem túl durván, nagyon figyeltem, hol a határ, ahol már érezhetően sérül a dinamika. A biztonság kedvéért mindig visszaveszek ezután a kompresszor küszöbéből 1-2db-t és azt utána egy végső limiterrel kompenzálom, így biztosan nem fog sehol túlütni. Valamiért nekem ez a módszer bejött.  Nem maradt más hátra, minthogy kiexportáljam 44.100 Hz 16 bit minőségben is, aztán kiírtam CD-re és tesztelgettem hifin, autórádióban. A végeredményt pedig most ti is hallhatjátok.

Így készült: Zebra Beatz - Zebra Acid

Az 'Így készült' rovat hatodik kiszemeltje egy igazi underground klubhimnusz, Zebra Beatz 'Zebra Acid'-je, amit James Zabiela játszott rongyosra szettjeiben. A nevéhez hűen színtiszta acid-et hozó 11 perces monstre produkcióról sokan nem is tudják, hogy egy magyar géniuszhoz köthető. Lórencz Péter aka Peter M. Lawrence az alábbi cikkben avat be bennünket a 'Zebra Acid' háttérsztorijába.
"A track legelső verziója 2009. közepe felé készült. Előzményként annyit, hogy nagyon nehezen emésztettem meg a 2005-2006 környékén kialakult prüntyögős minimal hype-ot, nem igazán tudtam elengedni a 135 bpm fölötti tempót és a groovy hangzást, amiért addig éltem-haltam. Próbálkoztam ugyan poén szinten minimallal, Collins & Behnam 'U R Sick' című szerzeményét remixeltem Midicore álnéven, ami később a Recon Light-on jelent meg, de nagyjából ennyi elég is volt ebből a hangzásból (Lásd & hallgasd: ITT!). A 2009-es évem a kísérletezgetésről szólt, próbáltam mindent kitekerni a Reason-ből, amit csak lehetett. Azt is, amit nem.
A 'Zebra Acid' első verziója egy eléggé dark-os hangzású, gyomorforgató acid techno darab volt, amiben a kevesebb több elvet követtem. A mixdown és a mastering soha nem volt az erősségem, így Collins Gabi tanácsára próbáltam minél kevesebb hangot használni. Az acid hangokat egy Reason kiegészítő, a Silver Box segítségével keltettem életre, amit próbáltam kicsit karcosabbá tenni több Scream Distortion használatával. Az tracket körülölelő hangok először loopolt gyártelepi atmoszférákból álltak, amiket a samplerrel és egy advanced reverb használatával tekertem szét. A bassline első verziója gyereksírásból készült, majd egyszerű sinewave-ekből raktam össze, ezt később lecseréltem egy áttekert Thor presetre. A négyszögjelek miatt azonban nagyon szárazzá vált a zene, majd meghallottam a sátáni üvöltést: rakj bele még több hangot!!! Nem tudtam engedni a kísértésnek, végül tele lett dobálva a zene mindennel, ami csak szembejött. Rengeteg samplert használtam, hatalmas reverb-öket és automatizált filtereket szinten minden sávon. A kiállásban beinduló felpitchelt hang szintén egy samplerből jön, ami kezdetben sidechain kompresszorral lett megbolondítva, de ettől 2 perc után tengeribeteg lettem. A dobok nagy része is filterezett – tekergetett sample. Sokan próbálnak mindent szintiből kitekerni, ami jó móka, de ennyi hangnál már belebolondul az ember, ha minden egyes apróságot tökéletesre akar csiszolni.
Minél több hang került a mixbe, annál kezelhetetlenebb lett végleges tiszta hangzás elérése, ezt akkor – meglehetősen amatőr módon – egy raklap kompresszorral oldottam meg. A fő probléma az volt, hogy nem tudtam normálisan EQ-zni, össze volt folyva minden, végül egy sidechain-hez hasonló, egyedi megoldással tudtam teret csinálni az atmoszféráknak. A Reason legnagyobb hátránya egyébként szerintem még mindig az EQ, nem igazán lehet vele elég határozottan, nagy mélységben vágni. Nyilván a zeneírás, mixing és mastering folyamatát el kell különíteni, de én szeretem nagyjából úgy hallani a zenét alkotás közben, ahogy a végleges verzió szólni fog. A legújabb Reason elvileg kapott valami új EQ-t, ezt még sajnos nem volt alkalmam letesztelni, de kíváncsian várom a megismerkedés pillanatát.
A track elkészült, master nélkül nagyjából úgy szólt, mint egy vödör krumpli. Megszületett a Zebra Beatz project, egy B oldalas track mellett elkezdtem kiadók után nézelődni. Rengeteg „köszijódenemkellesz” és „túlbonyolultdeamúgytetszenedenemadjukki”típusú elutasítás, és persze számos megválaszolatlan email után a UK-ban található székhelyű Steal My Oil csapott le a zenére, 10 percen belül már küldték is a szerződést. Pezsgőbontás, örömködés. Másnap úgy döntött a Windows, hogy lefekszik pihenni egy kicsit. Soha többé nem kelt fel. Formatcé után másképp látja az ember a világot.
A következő heteim a gép újraélesztéséről és a project összeszedéséről szóltak, de rengeteg hang hiányzott. Írnom kellett a kiadónak, hogy Houston, we have a problem…  Szerencsére a boss jó arc volt, és odébb tudtuk rakni a megjelenés dátumát.
Nagy nehezen újra összeállt a track 3.0. verziója. A kiadó felajánlotta, hogy masterelnek, de a II. világháborús mixdown és a kompresszorok áldásos tevékenysége miatt a száraz track teljesen alkalmatlan volt mindennemű emberi fogyasztásra. Merjünk nagyot álmodni, Ableton Live fel, Reason-nel rewire-n keresztül összeköt, csináljunk valamit. Ha már úgyis fent volt az Ableton, pár hangot még beleraktam a zenébe, mert hirtelen kevésnek tűnt minden újra. A végleges master egy sima alap kompresszorral és limiterrel készült el, mert az Izotope Ozone hírére a gépem újra halálsikollyal reagált. Export, pár hónappal később megjelenés, csönd.
Majdnem 2 év telt el,  amikor az egyik jóbarátom szólt (sikított, már amennyire facebook chaten ilyet lehet), hogy Zabiela új live mixébe hallgassak bele. 7. percnél ismerős hangokba botlottam.



Kis keresgélés után kiderült, hogy James már nem egy helyen felrakta a zenét, és általában az emberek sem menekültek haza, amikor meghallották. Egy álmom valóra vált, lassan ideje a többit is valóra váltani."

Íme a track!



A teljes release: ITT!

James Zabiela és a Zebra Acid akcióban

Így készült: Yura - One Week In Sousse

Hosszabb kihagyás után újabb bejegyzéssel bővül az "Így készült" rovat. A górcső alá vett produkció nem más, mint Yura 'One Week In Sousse' című száma, ami sokaknak már ismerős lehet egy 2011 végi Mistique Music-os válogatásról. Yura az alábbiakban a track keletkezéséről, illetve utóéletéről is részletesen mesél.
"Az alap ötlet egy tunéziai nyaralás kapcsán merült fel. Az ott átélt élmények és érzések inspiráltak a dal megírására. Legelőször a fő téma fogalmazódott meg bennem, miközben a ReFx Nexus 2 vsti-t fürkészgettem. Ráakadtam egy hangszínre, ami azonnal magával ragadott. Általában nem szoktam előre programozott „gyári” preseteket használni, de ez annyira megtetszett és nagyon passzolt az elképzelésemhez, hogy végül nem változtattam rajta. A kiállás közepén ez a stereofóniával játszó lecsengés, mely az egyik oldalról a másik oldalig tartó delay-el egészül ki, s a fő témát igazán egyedivé varázsolja. Aztán szépen sorban feljátszottam 3-4 midi sávon a pad-okat, basszus menetet, néhány kiegészítő dallamocskát, akkordot. Ezzel talán a zeneírás élvezeti része részemről ki is merült. Következett a hangszerelés, amely egy nagyon lassú folyamat. Rengeteg időt felemészt. Akár több hetet is eltöltök a megfelelő hangszínek kiválasztásával, kitekergetésével. Nagy kedvenceim az analóg modellezésű szintik vsti változatai. Ennél a dalnál is előnyben részesítettem ezeket. A basszus, néhány kísérő dallamocsak Korg Legacy, a szőnyeg Nexus2. A dobokat és ütősöket a Vengeance progressive house, elektro house mintákból válogattam. Törekedtem az élő dobhangszínek használatára. Szerintem ezek jobban passzolnak a dalhoz. Az időnként felcsendülő női dúdorászás minta eredete ismeretlen számomra. Vincseszterem egyik sötét szektorában akadtam rá, valami időszámításunk előtti noname hangmintapakkban. Nagyon megörültem és azonnal töltöttem is be a mintákat a Melodyne editor-ba, hogy átvariáljam a hangokat. Szerencsémre nem sok eltérés volt a zene és a vokál között. Ezzel sikerült egy kis arabos hangulatot csempészni a zenébe. Miután végeztem a szerkezeti felépítéssel, nekiláttam a keverésnek az arányok beállításának és a masternek. Az original verzió a Mistique Music egyik válogatásán jelent meg először 2011 decemberében. Nagy meglepetésemre rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Youtube-ra is feltöltötte valaki, ahol az első hetekben meghaladta a több mint 3000-es nézettséget. Számos illegélis letöltő oldalon is találkoztam a zenével, aminek titkon örülök. Ez ugyan bevételkiesést jelent a kiadónak és nekem viszont az egyik legjobb promoció. Fél évre rá a kiadó úgy döntött, hogy saját sublabeljükön a Mistique Digital-on újra megjelentetik mint önnáló kislemezt 3 remixel és egy általam készített club mixel kiegészülve. Azonban egy kis félreértésnek köszönhetően, a kiadványról lemaradt Kay-D remixe valamint az én club mixem. A Kay-D remix egy később megjelenő válogatásukon lát majd napvilágot. A club mix gondozását nem vállalta a kiadó, ezért ingyenesen letölthetővé tettem, amit az alábbi linkre kattintva meg is tehettek."

Így készült: Mad Morello - A Story To Tell

Fél éves kihagyás után ismét betekintünk a kulisszák mögé. Ezúttal Mad Morello tart virtuális tárlatvezetést, mely során a közelmúltban a svájci Unreleased Digital '5 Years Unreleased Digital Part 2 - The Melodics' című EP-jén (Dinka, George F. Zimmer és Passanger 10 társaságában), november 25-én megjelent 'A Story To Tell' című produkcióját mutatja be nekünk.
„A track több mint egy éve készült, 2010 novemberében már játszottam bulikon, hallható volt a rádiós mixeimben. A megjelenésre azért kellett sokat várni, mert mindenképpen elismert kiadónál szerettem volna kihozni, megvédve ezzel a tracket a gyors elhalványulástól. Mivel több mint 15 labelnél jelentek meg eddig zenéim / remixeim, van némi tapasztalatom, mindent a saját bőrömön tanultam meg, sajnos elég sok jó tracket hagytam elveszni a süllyesztőben azáltal, hogy nem megfelelő kiadóhoz küldtem el. Így utólag azt mondom megérte várni, az Unreleased Digital mindig is a kedvenceim közé tartozott, zenéimet leginkább Chris Reece munkássága (Dinka, Passenger 10, Leventina) és a többi UDR artist (Daniel Portman, EDX, Stan Kolev) inspirálta, egy álmom vált valóra azzal, hogy bekerültem közéjük.
A zene durván 2 hét alatt készült el, néha ez az idő lehet 1 hónap, de akár 1 nap is. A szimpla PC-m mellett egy ősrégi 4 oktávos midi keyboard-ot használok, és egy AKG K44-es fülesben hallgatom a dolgokat.
Mint ahogyan általában, itt is akkordok keresgélésével kezdtem a munkát. A zene három fő chordra épül, ezekre írtam egy témát egy vibraphone soundfonttal, amit később több réteggel elláttam, bell szerű hangokat keresgélve. A háttérben hallható "Deadmau5" által inspirált saw pluck-ot a kedvenc vst-mből, a synth1-ből kevertem ki. A bassline 4 layert foglal magába, a sub szekció egy darab szinusz oscillátor, erre pakolgattam a magasabb frekvencia tartományban a TAL-Elek7ro vst-ből kikevert top-bass-t. A kisebb szekvenciák, arpok kitöltik a teret, amit a basszus és a fő dallam között hagytam. A ritmus szekció többnyire analóg dobgépek hangmintáiból van összerakva, a kick-et 2 különböző trackből samplingeltem, az egyikből meghagytam a magas hangokat, a másikból a mélyet, ezzel kaptam meg azt a pattogós mégis mély lábdobot, amit szerettem volna használni.
A kiállásban található második dallam megírása volt talán a legnehezebb feladat, ezzel akartam egy kicsit trance-es hangulatot adni a zenének, az inspiráció egy régi nagy kedvencem Armin Van Buuren - Blue Fear-je volt, bár a végeredmény nem hasonlít erre a trackre, mégsem tagadhatom, hogy az ötlet innen jött. Fontos szerepet játszanak a zenében, a chordok, és a zenéből kimentett hangminták fordítva lejátszott részletei, nem spóroltam az effektekkel sem, elég sok delay-t szoktam használni ha progressive house stílusú zenét írok, cut off filterekkel is szeretek játszadozni. Miután megírtam a zene vázát, a harmóniákat és a két fő témát, az elrendezés következett, ami a gyengém, általában ez megy a legnehezebben. Mivel mindenképpen DJ barát zenét szerettem volna, 6 és fél- 7 perces hosszúságú tracket akartam csinálni, eleve ezért is tettem bele a második fő témát elkerülve ezzel, hogy túl egyhangú legyen a track felépítése.
A szoftverekről annyit, hogy mivel én több mint 10 éve a DOS-os Fast Tracker 2 vel kezdtem zenéket fabrikálni, mára annyit fejlődött a technika, hogy szinte teljesen mindegy, hogy ki mit használ fő DAW szoftvernek, és szerintem nem győzne meg senkit, hogy én mit használok. Egyre inkább fontosabb lett az emberi tényező, ma már nem az eszköz számít, hanem sokkal inkább az, hogy ki ül a gép mögött.”

Így készült: East Cafe - Europa

Június 20-án jelent meg East Cafe legfrissebb EP-je az ’Europa’ a Morphosis Records-on, egy Stardesign és Shane remix társaságában. Mindhárom verzió igazi gyöngyszem a maga nemében, kellemesen sodró és dallamos is egyszerre. A darabot olyan nevek support-álják, mint Embliss, Dave Horne, Santerna, D-Phrag, James Warren, Bobby Deep és Hyline. A megjelenés kapcsán Gabit kértük fel, hogy a saját szavaival kommentálja a track születését.

„A track maga kb. egy éve íródott. Tavaly nyáron több ízben is kiküldetésen voltam Békéscsabán,ahová a laptopomat is magammal cipeltem. Az alapozás és az ötletelés még egy 386-oson is menne, szóval egy füles kíséretében tökéletes kis mobil stúdiót "dobtam össze" a hotelszobámban. Akkoriban igen nagy kedvencem volt Tigerskin 'Les Filles Blondes De La Mer' című száma, és tisztán emlékszem, hogy ez a track inspirált, bár a végeredmény nem sokban hasonlít a szóban forgó tune-ra. Az első lépések az ütősökről szóltak, mindenképpen valami lendületes, gépies de egyben meleg groove-ot akartam létrehozni - némi tengerparti feeling-gel. Nagyon sokáig szórakoztam vele míg össze nem jött egy olyan ritmusszekció, ami megfelelt az elképzeléseimnek.Kellett némi térben kellően szétdobott conga-bonga (élő sample és szinti percussion egymás mellett), egy több mintából álló puha és húzós clap, és egy egyszerű mégis bólogatós cin groove - effektekkel. A legfontosabb mégis a shaker volt, végül ez szülte meg az áhított beach-érzést.
A projekt file neve a mai napig megmaradt, és elég sokatmondó: "jóalap". Azért lett elmentve akkor a hotelszobában hajnal 2 körül így, mert annak ellenére, hogy nem sok muzikalitás volt még benne,mégis igen ígéretes kis alapkőnek tűnt ez az első pár sáv. Ezután elkezdtem szórakozni Rob Papen Predator-jával (vst), némi fx-szel megtámogattam az ütemet, illetve hogy valami csavaros is történjék a háttérben igyekeztem fura padokat is összehozni. Alapvetően különböző hangnemben, hogy legyen némi változatosság, és hogy a saját dolgomat már az elején megnehezítsem. A következőkben jött egy a minimoog vst-men elmentett "saját" mid-bass, amit előszeretettel használok. Valahogy Sasha Involver2-je jut eszembe róla. Elég analóg és hideg a hangzása, és ez szépen kontrasztba állítható a beach feeling-gel. Emellett egy vokál hangminta pakk is előkerült, ami segítségével egy relatíve egyedi "lalázást" igyekeztem összevágni több sample-ből. Az említett közép bass-ból egy oktávval feljebbre is raktam egy sort, hogy kellőképp pattogjon a hangszer, illetve egy morgósabb bass line is bekerült.

Amikor dolgozom, folyamatosan három-négy szakasz van felvázolva egymás mellett, így alakul ki a teljes track. Első sorban van egy full 16x4-es szakasz, amibe igyekszem a legtöményebb zúzós pillanatot összehozni. Ha valami már sok, de úgy érzem kell a track-be mert jó, akkor megtartom és egy újabb 16x4-es szakaszban addig építem újra az alappal együtt amíg egy kellemes váltás nem lesz belőle. Így a két téma megfér egymás mellett. Ennek eredménye, hogy aki nekem készít remixet általában 3-4 main_theme_synth.wav-val találkozik a pakkban.
Eközben gyakran kilövöm az ütősöket, hogy halljam, vajon miként is néz majd ki a breakdown. Ha ráuntam a zúzásra áttérek erre a témára. Itt igen kreatív szoktam lenni, igyekszem élő vonósokat és zongorát is bevonni - természetesen itt is csak vst-ről beszélünk. Miközben a kiállás alakul, elsősorban igyekszem kísérletezni azzal, hogy miképp jön vissza az ütem. Fontos számomra, hogy ez a rész igen ütős legyen, hiszen leginkább az ilyen csúcspontokról szól a stílus, amelyben az a kis alkotásaim születnek. Általában kétféle kiállást és visszatérést préselek ki magamból, és nem tudom eldönteni melyik is a jobb, így legtöbb esetben mindkettő benne marad a track-ben, ahogy itt is történt. A harmadik legfontosabb szakasz, ami folyamatosan jelen van a vázlaton, a track eleje.
Ez is a fullon futó 16 patternből jön össze, általában visszafelé lövöm ki a sávokat úgy, hogy minden magában is érdekes hangszer kibontakozhasson. Lassan így össze is áll a track, az intro alapján a kivezető szakasz is elkészül, némi variálással persze. Utolsónak általában húzásokat és felütéseket teszek be, itt kel igazán életre a dolog. Ez már gyakorlatilag az utolsó simítás, mégis fontos, és elég sokat szoktam vele bíbelődni. Mindez kb. 1-2 hónap alatt jön össze. Nem értem másnak hogy megy gyorsabban - bár tény, hogy én elég lassú vagyok, akár original-ról, akár remix-ről van szó.
A track neve igen érdekesen alakult. A kiállás és az atmoszféra alapján valami komolyat akartam találni neki. A kiállásban hallható szinti valahogy űrbéli hangokra hasonlított - egy régi mainstream nóta, a PPK - Resurrection-je jutott eszembe róla. A fura szovjet űrhajós vaker miatt az a nóta is ezt az érzést keltette bennem anno. Ez alapján jött az Europa név - ami eredetileg nem is a kontinensre, hanem a Jupiter holdjára utalt. Ezt követően jött egy másik track, mely szintén Ádám kiadójához került, és az America címet viselte. Így nyilvánvaló okokból megváltozott a cím jelentése, és kontinens-nóta gyártásba kezdtem. Lógok még legalább egy Ázsiával és Afrikával, hogy a többi kontinenst ne is említsem... ”

East Cafe - Europa (Original Mix) sample by eastcafe
Tracklist:
1. East Cafe - Europa (Original Mix)
2. East Cafe - Europa (Shane Remix)
3. East Cafe - Europa (Stardesign Remix)
East Cafe - Europa (Stardesign Remix) sample by Stardesign
East Cafe - Europa (Shane Remix) by Morphosis Records

Így készül MiraculuM - The Forsaken Astronaut

A technika rovat kistestvéreként indul az "Így készült" rovatunk, melyben egy-egy zenét mutatunk be a művész sajátos szemszögéből. Első „áldozatunk” nem más, mint MiraculuM, aki a 'The Forsaken Astronaut' készítésének fortélyairól mesél igencsak részletesen.
„Tavaly nyár közepén fejeztem be a 'Forsaken Astronaut' című zenémet, az előéletéről két dolgot érdemes tudni. Egyrészt egy-két hónappal korábban vált bizonyossá, hogy a 'Green Pastures Quiet Waters EP'-met annak ellenére, hogy magánkiadásban már kiadtam a Juno-n és néhány kisebb boltban, egy az egyben átveszi a Jetlag Digital, és rákerül a nyári válogatáslemezükre is a címadó dal. Ez azért volt különösen fontos a számomra, mert addigra már nem kerestem a zenéimnek kiadót, teljesen lemondtam arról, hogy valaha valakit is érdekelni fog a dolog. Ezt megelőzően 3 éve jött ki zeném egy kis kiadónál tökéletesen visszhangmentesen, tehát érthető, ha azt gondoltam, ez a kiadósdi ez nekem nem fog sohasem sikerülni. Zenei szempontból tehát sikerült egy kis magabiztosságot szereznem az Astronaut megírása előtt. A másik lényeges tényező, amely végül az egész zene hangulatára, majd a címválasztásra is rányomta a bélyegét, az a munkahelyem elvesztése volt, és mivel korábban is voltam már közel egy évet munka nélkül, nem voltak illúzióim az újabb álláskeresés előtt. Tehát az életérzés is adott volt, egy nagy senkinek éreztem magam, aki csak vergődik valami teljesen elszeparált világban.
A zene írásakor néhány dolog már automatikusan ment. Az első, amit betöltök, az egy szimpla lelopott bassdrum Ormatie-tól, szinte minden alkalommal ezt használom mostanában, csak a filtert igazgatom rajta. Imádom ezt a dobot, finom, puha, önmagában is képes inspirálni. A tempó 124 BPM volt, az elmúlt időszakban ez is szinte változatlan maradt nálam, bár az évekkel lineárisan csökken ez a sebesség. Új zene írásakor mostanában is inkább a 122-n vacillálok, mintsem a 126-on... :)Az alapkoncepcióm az volt, hogy nyugodt, puha dobokra mindenféle arpeggio-zott analóg effektet dobálok rá nagy adag delay és reverb kíséretében, majd az így kialakított atmoszférát fogom továbbgondolni.
A zenét ezúttal is a felvezetés utáni résszel kezdtem, tehát itt gyakorlatilag 1:30 körül, az intro-t azt mindig szinte legutoljára írom meg, amikor már tökéletesen látszik , mi fog történni a teljes zenében. A virtuális szintikben nem volt semmi meglepetés, Nexus, Sytrus, FM8 és Vanguard volt a barátom ezúttal. 1:30-nál például egy Nexus szól egy Bigtone Signature pack-kal egy Metal Plucker-rel, a szőnyeget is egy Nexus húzza Pop expansionnel, B4 and after hangszerrel, lehúzott cut off-al. A szinte végighúzódó szinuszos prüntyögést, amelyet a jó öreg PPK 'Resurrection' óta nagy örömmel használok, a Sytrus Dream Bell-je szolgáltatja. Érdekesség, hogy két bassline húzza a talpalávalót, kezdetben a már említett 1:30 körül egy szintén arpeggiozott Nexus Bass szól, de hamarosan feljön mellé egy sokkal egyenesebb, house-osabb húzóerő, egy Sytrus Deep2-es.
Egyébként a Sytrus-os bassline-okkal nagyon szeretek dolgozni. Szándékosan próbálok minden zeném alá kifejezetten house-os, klubos meleg bassline-t írni, ez némileg ellensúlyozza azt, hogy az effektjeim, hangszereim elég hideg, nyers analóg cuccok. Másik, azóta rendszeresen bevetett dolog is hallható: a clap-jeim nem minden 8/4-nél ugyanazok, hanem kétféle clap váltja egymást, erre mindig figyelek, ráadásul igyekszem úgy csinálni, hogy az egyik clap nyersebb, ütősebb legyen, a másik pedig egy picit hosszabb lecsengésű, lágyabb. A kiállás előtt vonósok is érkeznek, itt is egy Nexus Bigtone-os hangszer illetve egy Vanguard-os pad egyszerre szólal meg. Itt jegyezném meg, hogy az effekteknél ezúttal nem használtam szinte semmilyen extra dolgot, majdnem minden a Fruity Studio sajátja, egy FabFilter Timeless1-et illetve a maszter channel-en az Izotope Ozone-t kivéve.
A kiállásnál szoktam általában időben a legtöbbet eltölteni, szerintem itt van a legnagyobb szükség az ember kreativitására, ezért ha nem megy, nincs jó ötletem, akkor általában elnapolom a zeneírást. Itt megszólal egy harang, aminek az érdekessége, hogy egy valódi harang van bedigizve, amelyet a freesoundsról „loptam”. Jellemző rám, hogy képtelen vagyok trance-es gyökereimtől elszakadni, abban a tekintetben, hogy nem tudok egy teljes zenét végigírni anélkül, hogy ne rakjak bele valamilyen követhető dallamot. A kiállás végére tehát most is ezt az utat választottam. A fő dallam tehát egy leszűrt Nexus Bigtone-os (valamiért nagyon rá voltam zizzenve erre a pakkra) Sync Me pad, amelyre elég keményen rá van téve delay, illetve a Fabfilter Timeless-ben a Seashore preset is gazdagítja a hangzást. A fő dallam 2 perc alatt teljesedik ki, közben lecsúszik róla a szűrő, és szép lassan az összes ütős és bassline is támogatja, amelynek eredménye egy oldschool trance-es vadulás lesz. Még megemlíteném, hogy imádom azt a részt, amikor a kiállás után elindítom csak a dobot és a bassline-t, valahogy olyan visszafogott energiák rejlenek benne, amelyek aztán fokozatosan elszabadulnak. Noha a levezetés gyakorlatilag ujjgyakorlat, a zene hangulatához illeszkedően nem sietem el, és mindent csak szépen finoman szedek le, emiatt át is lépjük a 9 percet.
Ha jól emlékszem, a végleges cím csak a vége felé lett meg. Mindenféleképpen valami űrrel kapcsolatosat akartam, valami magányos, és reménytelen dolgot. Először az Astronaut volt meg, tehát hogy egy személy szerepeljen a címben, aztán pár nyálas verzió, mint Lonely Astronaut meg hasonló giccsek után valami fantasy vagy metál-kapcsolódás révén ugrott be a Forsaken szó, a forsaken land szókapcsolatból. Ha land is lehet forsaken, akkor lehet az astronaut is, gondoltam, és máris kész a cím.
Remegő lábakkal indítottam el a kiadókeresést, az addigi rossz tapasztalataim miatt. A Jetlag-nek nem akartam elküldeni, hiszen ott augusztus végére volt beírva a 'Green Pastures EP', és emiatt úgy gondoltam, hogy nyilván sokkal később jöhetne ki a következő release, márpedig én minél hamarabb szerettem volna! Így visszanézve vicces, de elküldtem a Panda Recordings-nak, ők visszadobták, hogy atmoszférikusabb cuccot keresnek. Utána elküldtem a Proton-nak, ahol a label boss írt vissza, hogy neki too digital, de volt annyira jófej, hogy bedobta a Proton demopool-ba, ahonnan két napon belül kihalászta a Spherax és az Olaris is. Átnéztem őket, hogy ki mit mutat, és a Spherax-ban láttam több fantáziát, ezért velük írtam alá. Novemberi megjelenést ígértek, és egy Juan Deminicis remixet, ami végül sajnos nem valósult meg. Lett belőle két orosz verzió és december 26-i release. Először az Acosta Wink-féle verziót hallottam meg valami orosz Soundcloud-on, és bár kicsit csalódott voltam a nyers klubos hangzás miatt, azért tetszett is, mert nagyon jól szólt, és elég pörgős is lett. December elején pedig a Stimpack-fél másik verziót is megfülelhettem, no az nagyot ütött nálam. Ha az eredeti verzióban az űrhajós beletörődve várja a halált az elsodródott űrhajóban, akkor a Stimpack-féle verzióban az űrhajós dühöngve veri szét a műszerfalat...
A promopoolokon kiválóan szerepelt a zene, a Releasepromo-n bekerült a Top 10-be a 'Green Pastures'-höz hasonlóan, és a vipultima-n is özönlöttek a supportok. Egy picit féltem, hogy a Stimpack-verzió lemossa az originalt, mert a lemezlovasok elsősorban azt a verziót pörgették, de aztán amikor megjelent a zene messze-messze az original-ból ment el a legtöbb, tehát a hallgatóknak jobban bejött az én verzióm 'Featured Release' is lett Beatport-on, illetve az első héten bekerült a beatport '10 Must Hear Progressive House' listájába is, ami elég komoly fegyvertény volt. Elég sokan beleépítették a szettjükbe, a legnagyobb nevek a Moonbeam és Derek Howell lett. Itt a vége, fuss el véle!”

Belehallgatós: