2010. július 4., vasárnap

Skyrocket: "A megamixelés legnehezebb része a számválogatás"

Barnóczki Zoltán aka Skyrocket egy megszállott zenerajongó és zeneértő, aki úgy szedi "studiójában" ízeire a modern kor elektronikus muzsikáit, s utána azokat saját elképzelése szerint úgy önti ismét formába, hogy az egy harmonikus, egységes egészbe áll össze, mintha a jó isten is úgy teremtette volna. Sky néhány éve üstökösként robbant be megamixeivel a hazai köztudatba a TranceTream.FM hullámhosszán, de technikai tudását azóta élőben is megcsodálhatták már a partiarcok. A következő interjúban beszél arról, hogyan vágott bele ebbe az egészbe, mik inspirálták, illetve miben látja a jövő zenei irányát. Az iromány után pedig stílusosan két Skyrocket megamixet is megkóstolhatnak a gourmandok.

— Sokan a Trancetream.fm 'Get on stage' című műsorából ismerhetnek. Az ide készült megamixeid igen nagy sikernek örvendtek. Miért megamixszel készültél, miért nem egy "szimpla" mixszel? A technikai részében volt segítséged, vagy mindent autodidakta módon sajátítottál el?

— Hú, az jó régen volt már.. Azért megamix, mert ez egyedi, kitűnik az átlagból, felfigyelnek rá, mikor meghallgatja és azt mondja valaki "azta k..." :) A technikai részt magamtól tanultam, de nagyon sok minden volt hatással rám az évek során. Legmeghatározóbbak az ASOT Yearmixek voltak, ha régebbre megyek akkor a Club Sandwich sorozat.

— Milyen programot használsz erre a célra?
— Évekig a Sony ACID Pro nevezetű programot használtam, pár éve váltottam Ableton Live-ra, de mindkettőt előszeretettel használom. Ezeket egészítem ki különböző pluginekkel és hangszerkesztő programokkal.

— Azok, akik esetleg úgy döntenek, hogy megamixet készítenek mire kell figyeljenek, s milyen metodikát érdemes követniük? Mennyi idő alatt lehet belerázódni ebbe az egészbe?
— A legfontosabb a jó számválogatás, ez a legnehezebb része. Mindenképpen egy összefüggő egészet kell alkotnia a mixnek. Bármilyen furcsa, én legelőször a számlistát készítem el és azt döntöm el, hogy hány perces és hány zene legyen benne. Ezek után belefogok és felépítem az egész mixet. Én így csinálom. Hogy mennyi idő kell belerázódni? Ha gyorsan akarja az ember megtanulni, akkor az a legjobb, ha van hozzá segítség, különben sokkal több időt vesz majd igénybe.

— Manapság a harmonikus mixelés és a mash up-olás a menő. Te hogy látod ezeknek a fejlődését? Mi lehet a jövő iránya a mixelésben?
— Igazából nem tudom, hogy menő-e, legalábbis én nem vettem észre. Akik komolyabban foglalkoznak vele azok szerintem ezt az irányt követik. Én a Mixed In Key-t használom, nagyon hasznos kis program, automatikusan megmondja az adott zene hangnemét, ezzel rengeteg időt lehet spórolni. Eleinte enélkül csináltam a megamixeket, aztán egy idő után rászokik az ember, olyan ez mint a drog. :) Bár én a progit csak mankónak használom, jobban bízok a saját fülemben.

— Élőben is a gyors keverések híve vagy, vagy hagyod a számokat kibontakozni?
— Igen élőben is szeretek ilyesmit csinálni, bár ez attól függ, hogy éppen hol zenélek. Egy dj versenyen mindenképpen előny, de ha egy egész bulit kell levezényelni akkor nem szerencsés, mert kifogyhatunk a jó zenékből :)

Skyrocket - Take it or leave it

Tracklist:
1. 16 Bit Lolitas & Ohmna - Magetsu
2. 16 Bit Lolitas & Ohmna - Take It Or Leave It
3. Basement Jaxx - Raindrops (Funkagenda & Paul Thomas Re-Dux)
4. Dominik De Leon - Everything Changes (TV Rock & Luke Chable Mix)
5. Ferry Corsten - We Belong (Muzikjunki Remix)
6. Seamus Haji & KC Flight - Speaker (ATFC Mix)
7. Infernal - Redefinition (Morten Hampenberg Remix)
8. Marcel Woods - Inside Me (SPRfresh Remix)
9. Serge Devant - Addicted
10. Dean Coleman - I Want You (Sultan & Ned Shepard Remix)
11. Afrojack - Radioman (EDXs 5un5hine Remix)
12. Harry Choo Choo Romero - Lifting Me High (DJ DLG Moving Mix)
13. Pryda - Lift
14. Sebastien Leger - Seaweed
15. Baggi Begovic & Soul Conspiracy - So Into U (Peter Gelderblom Remix)
16. Muzikjunki - Time Of The Season
17. Leventina - Naked (Helvetic Nerds Tribal Mix)
18. Marco V - Unprepared (Full Prepared Mix)
19. Marco V & Sander Van Doorn - What Say? (Hardwell Remix)
20. Sebastian Ingrosso - Laktos
21. Arno Cost - Cyan
22. Pet Shop Boys - Love Etc. (Gui Boratto Remix)
23. Albin Myers - Times Like These (EDXs Indian Summer Remix)
24. Empire Of The Sun - Walking On Dream (Mobin Master Remix)
25. Katy Perry - Waking Up In Vegas (Calvin Harris Remix)
26. Wolfgang Gartner - Wolfgangs 5th Symphony
27. Miles Dyson - Minimal My Ass (Miles Dyson & Flutuance Remix)
28. Hardy Hard, MR. X, Lady Waks - Records Back (Electrixx Remix)
29. Andrelli - Whats Going On (Marksun & Brian Remix)
30. Heikki L - Classic (JS16 Remix)
31. Sneaky Sound System - It's Not My Problem (Thin White Duke Remix)
32. Zip Zip Through The Night - Beestung (Kaskade's Grand Mix)
33. Martin Roth & Bartlett Bros - Losing Gravity (Martin Roth NuStyle Mix)
34. Michael Cassette - Summer
35. Art Of Trance - Swarm (Telefon Tel Aviv Remix)

Skyrocket - Records back

Tracklist:
1. Nic Chagall - This Moment (Dub)
2. Dim Chris & Sebastien Drums - Sometimes I Feel (Albin Myers Remix)
3. Monogato - Miami Vibe (Omnia Remix)
4. Flanders - Behind (EDX Remix)
5. EDX - Shy Shy (SKYROCKET Behind Edit)
6. Paul Van Dyk - Words (Jerome Isma-Ae Remix)
7. Muzzaik - In Your Soul
8. Komytea - Electro House Is Dead
9. Gregor Salto - Your Friend
10. Dana Bergquist & Peder G - Loveshine (Jody Wisternoff Remix)
11. 16 Bit Lolitas & Glowfield - Calling New York
12. Dj Tatana - Autumn Sun (SKYROCKET Children Edit)
13. Escala - Children (My Digital Enemy Remix)
14. MSTRKRFT - Heartbraker (Wawa Remix)
15. Chris Lake - Give In
16. DJs From Mars - Dont Give Up (Red Planet Mix)
17. The Disco Boys - The Voice (Ian Carey Remix)
18. TV Rock - In The Air (Axwell Remix)
19. Armin Van Buuren - Never Say Never (Omnia Remix) (SKYROCKET Go Right On)
20. Squash 84 - Should I Find You
21. Tiesto & Sneaky Sound System - I Will Be Here (Wolfgang Gartner Remix)
22. Beltek - Belina (SKYROCKET For How Long Edit)
23. Riva - For How Long (Wippenberg Remix)
24. Sebastian Ingrosso - Kidsos (Wippenberg Remix)
25. Gramophonedzie - Why Don't You
26. Housequake - Shed My Skin (Belocca Mix)
27. Oceanlab - Lonely Girl (PROFF Remix)
28. Michael Angelo - Disconnected (Myon & Shane 54 Mix)
29. Medina - You & I (Deadmau5 Remix)
30. Cosmic Gate - Flatline
31. Andrew Bennett - Break Away (Martin Roth NuStyle Remix)
32. Oceanlab - If I Could Fly (Jaytech Remix)
33. Robbie Rivera - Closer To The Sun (Inpetto Mix)
34. Paul Van Dyk - Home (Kaskade Remix)
35. Jaytech vs. Consoul Trainin - DeltaStop (SKYROCKET Mashup)
36. Grant Nelson - Brave New World
37. Mischa Daniels & De Nuit - All That Mattered (Mischa's Rock Tool)
38. Kid Sister - Right Hand Hi
39. Seb Leger vs. MAPS - Le Moustique Of The Fear (SKYROCKET Mashup)
40. Funkagenda & Mark Knight - Good Times

1 megjegyzés:

  1. ma délutáni bokros teendőim között gyorsan lekaptam az egyik egyveleget... öcsém, tud valamit ez a srác :D csak ámultam, és bámultam. nem szeretem a mostani, napi tucatszámra kijövő tekkház förtelmeket, de így együtt, így összesűrítve nagyon jól szólnak! gratula a kedves dj-kollégának ;)

    VálaszTörlés