2010. július 21., szerda

Huszár Ádám - "Retroid" interjú (2006.12. 28.)

Huszár Ádám azaz "Retroid" 1983-ban született Hatvanban, jelenleg Gyöngyösön él, de tanulmányait Dunaújvárosban folytatja. 1998 óta foglalkozik zeneszerzéssel azon belül is a progresszív és break irányzatokat tartja szem előtt. Több remix és saját felvétel jelzi karrierjének főbb állomásait, és Ő is egy olyan fiatalember országunkból akit kevesen vagy alig ismernek. Ezen próbálunk segíteni az alábbi beszélgetéssel.

Első kérdésem kicsit szokványos kérdés hogy kerültél kapcsolatba ezzel a zenei stílussal?
Körülbelül 8 éve kerültem kapcsolatba a zeneírással. Az első pcmen kezdtem fast tracker nevezetű programmal. Akkoriban még nem igazán volt meghatározott stilusom sok fajta zenét meghallgattam, Members of Mayday, Westbam, Paul Oakenfold késöbb BT vonalát próbáltam követni a zenéimben. Ezek voltak eleinte nagy hatással rám. 3-4 éve alakult ki és tudatosult igazán bennem hogy a zenéim a progresszív zene világához tartoznak. Azon belül is a breakbeatet emelném ki mint az álltalam készitett zenék többsége.

Ha jól emlékszem kb. egy évvel ezelőtt hallottam rólad először amikor is a Proton rádió honlapját babrálva egy remixpályázatra lettem figyelmes, ha emlékeim nem csalnak egy Deepsky felvétel remixét kellett elkészíteni, ami a te esetedben olyan jól sikerült hogy meg is nyerted a versenyt. Mi történt ezután?
Igy van Deepsky remix verseny volt, utána kapcsolatba kerültem Kocsis Ferencel alias FeralCode-val aki közreműködött ebben a versenyben és megkért hogy készítsek egy remixet a labeljének. Ezután szóba került saját szerzemények kiadása és mostanra eljutottunk oda hogy már három saját zeném és számos remixem jelent meg a FeralCode recordsnál. Mellette küldözgettem különböző kiadóknak is a felvételeim és a Ferencnél megjelent zenékkel párhuzamosan több zeném is kijött például az Existence Recordsnál és az Angol Composure recordsnál. Ezek után kaptam még számos kiadótól felkérést remixek elkészítésére mint például a Jeff Belfi vezette Ascension Recordstól vagy a Native frissen alakult kiadójátol a Swordtail Recordstól.

…és a nyeremény, ha jól emléxem, egy native instruments cucc volt a díj, ez hogy jutott el hozzád?
A főnyeremény egy midibillentyüzet volt és Native Instrumentes progik. Én a területi részét nyertem meg a versenynek tehát nem én voltam az abszolút győztes csak a legjobb magyar remixer. Nyereményként egy egy m-audio audiphile 192 hangkártyát kaptam amit az M-audio magyarországi képviselete ajánlott föl.

Akkor ennek a versenynek Magyar vonatkozása is volt?
Igen a magyar M-audio ezzel támogatta az legjobb itthoni remix készítőjét.


Te is azok közé a fiatalok közé tartozol akit külföldön jobban ismernek mint idehaza, keresed a Magyar kitörési lehetőségeket vagy jó úgy ahogy van, és inkább külföld felé kacsintgatsz?
Idén nyáron kezdtem el komolyabban dj-zni, ezért még nem volt lehetőségem megmutatni a hazai fiataloknak munkáim, itthon annyira nem ismerik a zenéimet meg hogy mit is játszom. Bulikban pörgősebb breakbeat zenéket szeretek rakni, de van jópár kedvenc house előadom is így nem zárkózom el a house zenék játszásától sem. Külföldről már volt érdeklődés de szeretnék itthon is minél többet érvényesülni és természetesen külföld nagyon is a céljaim között szerepel.

Külföldi felkérések vannak? Ha igen hol jártál vagy játszottál?
Erre a kérdésre egyszerű a válasz. Érdeklődés volt, ennek hatására határoztam el hogy belefogok a dj-zés be is. Ez idáig nem igazan promotáltam magam még ilyen téren. A következő évben reményeim szerint több lehetőségem lesz majd ilyen téren is érvényesülni.

Mivel foglalkozol ha nem a zenével töltöd idődet? Tanulás iskola, látom a számvitelen túl vagy.
A Dunaújvárosi főiskolán tanulok műszaki informatikát. Mellett a zene a hobbim és ez az amivel szeretnék foglalkozni később több területen is

Szüleid környezeted mit szólnak eddigi eredményeidhez?
Szüleim néha támogatnak néha nem, valamikor kicsit túlzásnak tartják már, de örülnek az eddigi elért dolgaimnak a zenében. Évek során sok emberrel kerültem kapcsolatba producerekkel djkkel akik szeretik ezt a stílust és támogatják is. Sokukkal jó baráti kapcsolatba vagyok de vannak olyan barátaim is akiknek ez a zenei stílus nem áll az érdeklődésük középpontjában, ennek ellenére elfogadják és valamilyen szinten értékelik a munkám.

Mi a véleményed a mai elektronikus zenei világról?
Mostanra már odáig jutott az elektronikus zene a rengeteg digital label és "hobbi zenésznek" köszönhetően, hogy szinte mindent kiadnak aminek hangja van. Nem igazán számít egyes kiadóknál hogy milyen is az a zene valójában. Manapság ha egy zenének kis elektrós hangzása az már jön is ki valamelyik digital labelnél. Elég nehéz jó zenét találni.

Ahogy körbe nézek úgy találom egyre jobban előtérbe kerül a minimal zenei stílus, (és egyre hátrébb az elektro hál'istennek) te hogy állsz hozzá ehhez a dologhoz, merre halad zenei világod?
Én mindig is olyan hangzásokat keresek a zenékben amin érzem hogy valahol megfog és hallok benne valami egyedi dolgot, legyen az house, break vagy éppen valamilyen teches téma. Szeretem a minimalból is ami jó és persze más stílusokból is vannak kedvenceim a rocktól kezdve a drum & bassig. De a legközelebb hozzám a breakbeat áll mint zenei stílus, viszont úgy érzem hogy ez az irányvonal kezd elkallódni kicsit a stílusok kavalkádjában, egyre kevesebb a jó break zene a bulikról nem is beszélve.

Érdekes az előbb említetted hogy nagyon sok a silány felvétel amiben teljesen egyetértek, nem vezet ez oda (amit én már manapság látok), hogy kiábrándulnak az emberek ebből a stílusból?
Sajnos rengeteg ember még a stílusokkal sincsen tisztába amit egyrészről a különböző hangzások kavarodásának tudhatunk be más részről viszont a legtöbben kis kikapcsolódást vagy szórakozási lehetőséget látnak a zenében amivel teljesen egyetértek.

Térjünk vissza kicsit a Feral Code Records-ra , milyen a kapcsolatotok?
Elég jó a kapcsolatunk mivel ez a kiadó mind működésileg mind korrektségben megállja a helyét, sőt néha még le is köröz egy-két nagyobb külföldi kiadót. Januárban jön ki majd náluk egy Clubbervision remixem, ami szintén progressive break stílusban készült. És szerintem a jövőben is folytatódni fog ez a dolog.

Mivel foglalkozol ha nem a zenével vagy sulival töltöd idődet? Bulikba szoktál járni?
Ritkán járok el nagyobb bulikba általában ha egy dj / producer barátom elhív a föllépésére arra elmegyek és meghallgatom. Főleg break bulikba járok illetve járnék csak sajnos abból elég kevés van. Breakből is a nuskool, techfunk, progressive amit kiemelnék, ezek azok a fő irányzatok amiket művelek és amire szívesen megyek el szórakozni.

Milyen munkákon dolgozol mostanában, milyen megjelenések várhatók tőled?
Az elmúlt nyarat egy trip-hop/electronica album elkészítésével töltöttem amit egy amerikai származású énekesnővel közösen készítettünk és ami részben már megvalósult, de még dolgozni kell rajta. Az elmúlt 2-3 hónapban progressive és kicsit nuskoolosabb zenéken dolgoztam. Hamarosan megjelenik a fentebb említett Clubber Vision remix a FeralCode recordsnál, és a Deepblue recordsnál is várható a közeljövőben egy remixem amit egy szintén magyar származású zenész barátomnak Emotional Horizonnak készítettem. Saját kiadóm indítását tervezem 2007 elejére de erről még nem szeretnék többet beszélni.

Ez a trip-hop album érdekes, felkértek rá, hogy csinálj egy ilyet vagy saját ötlet? és mikor lesz hallható?
Mindig is szerettem a trip hop / downtempo zenéket, pár évvel ezelőtt is csináltam már néhány felvételt pc-s játékokhoz (most is vannak ilyen irányban munkáim). Idén nyáron jött ez a lehetőség hogy egy igazi trip hop albumot énekessel elkészítsek. Saját elgondolás alapján csináltuk meg a zenéket. És most nézelődünk kiadó után, eddig sok pozitív kritikát kaptunk és persze volt pár negatív elemző kritika is, de úgy néz ki van már néhány kiadó akit érdekel ez az anyag.

Ezt mindenkitől megkérdezem, milyen programokat használsz és hogy készül el nálad egy zene, alapok, vagy a dallam az első?
Nálam nincs igazán sablon módszer erre. Ha meghallok egy jó hangot vagy összerakok egy alapot akkor megpróbálom köré építeni a zenét, viszont sokszor a dallam az első lépés. A programokra visszatérve szekvenszerként Fl Studiot valamint szoftver szintiket (Vst)-ket használok. Manapság elég jó hangzásra képesek.

Végül az utolsó kérdés mit szeretnél elmondani az oldal számára készített mixedről?
3 saját és pár kedvenc zenémet mixeltem össze amik mind otthoni hallgatás céljából mind pedig bulikon megállják a helyüket. Jó hallgatást kívánok a mixhez és remélem hogy a breakbeat még nagyon sokáig a köztudatban marad mint zenei stílus és egyre többen fogják megismerni és megkedvelni.

(Forrás: www.musicforever.hu)

Web: www.retroidmusic.com
MySpace: www.myspace.com/retroidmusic

1 megjegyzés:

  1. Egyik kedvencem a progressive break stílust is. Szerintem Retroid a világ egyik legjobb producere ennek a műfajnak! Nagyon jól felépített, dallamos zenéi vannak.

    Pár kedvenc retroid -os zene:

    Summer Channel - A Thousand Miles (Retroid Remix)

    FeralCode & Wiseman - Next Time (Retroid Remix)

    Retroid - Snowdrop (Original Mix)

    VálaszTörlés