2011. július 8., péntek

Sven Väth: a változatosság gyönyörködtet

Nem sok olyan producerről tudok, aki mindegyik albumával egy, az előzőekben képviseltnél teljesen másat alkosson. Ezen szűk elitbe tartozik a német Sven Väth, aki meglépte ezt a hőstettet. Mint ismeretes az öreg Sven nevéhez elég sok meghatározó momentum köthető a német techno szcénán belül (konkrétan három label, a Harthouse, az Eye Q és a Cocoon, az Omen és a Cocoon Club üzemeltetése, illetve a trance zene Európába importálása Indiából csak hogy párat említsünk).

Az albumok sorát az 1992-es 'Accident In Paradise' nyitotta. A konvenciót nem tűrő elektronika hömpölyög végig a lemezen, acid-del, techno-val, egy csipetnyi törtütemmel. A legnagyobb sikert a fokozottan savas 'An Accident In Paradise' és a Visions Of Shiva Remixben klasszikussá váló, organikus hangulatú 'L 'Esperanza' aratta. Az LP-t hallgatva tetten érhető, hogy Sven lázadó énjét tolta előtérbe.

Két évvel később, 1994-ben érkezett a 'The Harlequin - The Robot And The Ballet Dancer' egyfajta szépség és szörnyeteg sztori ember és gép viszonyára transzfolmálva. A számok kimondottan érettek. Sven ügyesen elegyti a fémes elemeket a komolyzenei betétekkel, kiemelve a konceptalbum mindkét szereplőjét. Ez a korong gyakorlatilag a trance korai szakaszának alapdarabja, amit talán sokan nem is tudnak. Innen a 'Beauty And The Beast'-et és a 'Ballet Fusion'-t emelném ki. Nagybetűvel írva KLASSZIKUS mindkettő! Az alapanyag 'Touch Themes - The Robot And The Ballet Dancer [1995]' formában, remix verziókban (Underworld, Hardfloor, Aural Float) is hódított.

Mikor már azt hittük Sven beáll erre a vonalra, ismét fordult a kocka, 1998-ban a 'Fusion'-nel beütött a deep house láz. A címadó darab votl talán ami csöppet kilógott fúvószenekari hangzásával, de kétségtelen, hogy a kísérletező kedvében lévő Sven ezúttal is jó lóra tett. Hideg, kimért alapokra húz olyan hihetetlen atmoszférákat, amit nem sokan csinálnak ennyire profin. Nekem leginkább a 'Face It' jött be, de akár az össze track-et is felsorolhatnám, színvonalban annyira egyben volt a cucc.

2000-ben aztán menthetetlenül beütött az elektro és az oldskool a 'Contact'-on. És ez sem volt riasztó a szerző úrtól, hiszen itt is a maximumot csavarta ki a studiófelszerelésből. Itt szembe jön velünk egy kis Kraftwerk-i hagyomány ('Ydolem', 'Pathfinder', 'Ein Wagon...'), némi szúrós breakbeat ('Contact'), egy csipet chill ('Strahlemann & Söhne'), és zakatoló klubtechno ('Dein Schweiss', Smuggler'). Itt is akad kakukktojás, mégpedig a Rózsaszín Párduc aktualiuzált verziója az 'Agent P'. Szórakoztató, sokszínű lemez, az életmű egyik legátfogóbb LP-je.

A 2002-es 'Fire' annyira nem reformáló, mint elődjeik, de kétségtelenül itt is jön új fuvallat, mégpedig a minimal személyében. Átmentődik az elektro attitűd ('Design Music', 'Mindgames'), feszes tempót diktál a pszicho techno ('Ghost', 'Shock Ralley'). A kilógó lóláb a 'Je Taime' féle bluggyogós Casio szintis cover verziója, amin besírtam annyira komolytalan, még Miss Kittin vokálja se menti meg. A 'Fire' igazi erejét a remixekben mutatja meg. A 2003-as 'Fireworks' tényleg felér egy tűzijátékkal. Komoly töltetek kerülnek az ágyúba. Világszínvonalút kanyarít Danilo Vigorito, David Squillace, Tobi Neumann és Marco Carola is.

Az elmúlt majd tíz évben megannyi mixlemezt kaptunk Sven-től, de az új szerzői lemez még várat magára. Ahogy őt ismerjük biztosan valami újat húz elő a kalapból, ami jó is lesz, mert nem igazán kapkodja el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...