2011. augusztus 8., hétfő

Silinder: nem kalapol, csak szívből zenél

Emeljük meg nyugodtan azt a képzeletbeli cilindert! Az ír származású Gavin Mulhall aka Silinder ugyanis az elmúlt időszakban igencsak ihletett állapotban alkot, szinte ontja magából a klub bombákat. Persze mondani sem kell, hogy emberünk nincs agyon hájpolva, így a vájt fülűeken, a szakembereken és a műértőkön kívül eddig nem sokan ízlelgették a nevét. Reméljük irományunk segít.

A Silinder név 2002-ben a sötét elektronikus hangzás iránti főhajtásként kelt életre. Természetesen Gavin a hangzások széles palettáját szívta magába és gondolta azt újra a maga módján. Az első Silinder EP három számot tartalmazott - 'The Light Gets In', 'Junkfool', 'Shadowplay' - az ír Fudge label csapott le rá és jelentette meg. 2005-ben az akkor még pimaszul fiatalnak számító James Zabiela előszeretettel pörgette fellépésein Silinder verzióját az ősklasszikus New Order féle 'Blue Monday'-ből, illetve saját, 'Robophobia' című zenéjének Gavin által újra struktúrált edit-jét. Utóbbi olyan hangos siker volt, hogy a Dj Mag szeptemberi CD mellékletén is ott figyelt, s amit James és Meat Katie közösen állított össze. 2007-ben a Renaissance-nél és Kriece saját kiadójánál a Kindred Label Group-nál jelentek meg produkció, 2008-ban az ír Amalgam Audio-nál és a manchesteri Segment Records-nál is bemutatkozott. 2009-ben aztán tényleg megindult a siker szekere számára, zenéi egyre több rádiós mixben, playlist-en és partin csendültek fel, miközben egy-egy friss kiadványával a Stripped és a Bellarine kiadókat is felvette szépen bővülő preferencia listájára. Még ugyanezen év krónikájához tartozik, hogy Gavin összeszűrte a levet két másik dublini producerrel Boshell & Cody-val, akikkel Coherent-ként űzték az ipart és leszerződtek a Proton Particles-szel. 2010-ben Spooky 'Little Bullet'-jéből gyúrt remixéért volt oda mindenki, köztük Charlie May, s nem csoda, hogy Hernan Cattaneo elismerését is kiérdemelte. A 2011-es évben sem tétlenkedett Cid Inc Replug-ján és Darin Epsilon Perspective Digital-ján is beköszönt. A hangzása is kiforrt az évek során: a karakteres dobszekció és pulzáló basszus mellett mellett sötét, helyenként borongós hangképekkel dolgozik, s nem hagyják hidegen a régi klasszikusok sem. Ezekhez kivétel nélkül a kellő tisztelettel nyúlt hozzá. Elég csak meghallgatni Capricorn 'Harakiri'-jét és Blue Amazon 'Four Seasons'-szét és máris igazolódik, ez az ember egy két lábon járó zseni!

Nézzünk néhány maradandó Silinder produkciót a teljesség igénye nélkül!

A legutóbbi 'Float Away' vízválasztója, azaz a 21Street duó 'Stack Mode'-jának Silinder remixe. Kellőképp zúzós, de a dallamok sem hiányoznak, melyek garantáltan szátnyukra kapnak bennünket.

Az emlegetett Perspective Digital-os megjelenés. Ezúttal a magát reaktiváló Michael Burns aka Blue Haze 'The Abstract'-ja kapta meg a ráncfelvarrást. Nem kell megijedni, semmi elvontság nincs itt, minden a tűréshatáron belül történik.



Guy J 'Azimuth'-ja sem kerülte el a figyelmét, az original és a Juan Deminicis remix után talán a legjobb verziót neki köszönhetjük.

 

Blue Amazon 'Javelin' című albumát a progressive house egyik alapdarabjaként tartják számon. Erről az LP-ről az egyik legtöbbet pörgetett track a 'Four Seasons' volt, amit most Gavin napjaink hangzására update-lt. Epikus szörnyeteg lett!

 

Capricorn 'Harakiri'-je se lett gyenge Silinder edit-ben. Sőt! Messze jobban adja az érzést, mint a '90-es évek elején megjelent eredeti verzió.

 

Medway & Dansor 'Bueno'-ja is megfordult már a 'Float Away'-ben. A fémes hangzás megtévesztő lehet, hiszen egy légies string dominálja a track-et.

 

Nemcsak remixek vannak Mr. Mulhall repertoárjában, hanem saját zenék is. A 'Sodastream' főleg Club Mix-ben üt. Álmodozás pumpálós alapokon!

 

1 megjegyzés:

  1. És idén (2012) augusztusban kijött két olyan zene, ami talán minden eddigi munkáját felülmúlja. Az egyik egy saját szerzemény, a Pavement: http://youtu.be/S3LH3hegkg0
    És szept végén egy hihetetlenül ütős remix: Luis Bondio - Vintage Colors (Silinder Remix): http://youtu.be/FWA3KKZgDmw
    Nem tudom meddig lehet ezt fokozni, de ez a fickó egyre jobb.

    VálaszTörlés