2012. május 30., szerda

EP ajánló: Mike Cotgrave - Monsoon

Soundcloud oldala szerint Mike Cotgrave igazi világpolgár. Angol, Thaiföldön dolgozott és Franciaországba költözött. Gondolom a különböző helyszíneken eltérő zenei hatások gazdagították repertoárját. Az tény, hogy érti a dolgát, s éppen ezért sem véletlen, hogy az argentín Rezongar Music book-olta le 'Monsoon' című szerzeményét (a cím egyfajta visszacsatolás az első gondolatomhoz - a szerk.)
Az original verzió a maga 125 BPM-vel a legtempósabb a kiadványon, az ehhez társuló hangképek kellemes zenei utazást biztosítanak a hallgató k számára. A recept nem túl bonyolult: progressive house az alaphangzás, egy kis deep-el fűszerezve, s némi psy-hatású dallammal (Christian West munkái jutnak róla eszembe) kiegészítve.
Az EP egyetlen gyengébb pontja (szerintem) a Corrugated Tunnel remix, amin szellősebb az eredeti darabhoz képest és hozza napjaink tipikus tech house-hangzását (bár 5 percnél azért elkezd feléledni). Ennek ellenére a feedback-ek alapján sokan pont ezt az átiratot jelölték meg favoritjukként (az már más kérdés mennyire tekintjük irányadónak például a Flash Brothers, Craig Stewart és Deni Trajkov véleményét).
A kislemez renoméját Gyuri barátom Waverider verziója hozza ismét egyensúlyba. Magán az átiraton érződik - mivel elég sok MiraculuM produkciót hallgatok és a háttér infókkal is tisztában vagyok) - hogy a Dio S 'Baby Eyes' és Vinny Fiore 'The Music In You' remixei között készült, nagyban hódolva a telt, deep hangzásnak (mint az említett zenéknél). Azért figyelemre méltó, hogy a szerző sohasem elégedett teljesen a végeredménnyel, itt a sok basszust rótta fel egyetlen negatívumként, amire én azt mondom, legalább becsületesen megrezegteti az álmos klubok ablakait.

Feedbacks:
Keny Substance: The original and Miraculum mixes are wicked!
Sasha Le Monnier: Thanks for sending over, like Miraculum' waverider
Remix the best, thanks!
Flash Brothers: Corrugated Tunnel Remix is cool deep house rework.
Craig Stewart: CT jam is nice, will give a blast.
Diego Suarez: Corrugated Tunnel Remix for me. Nice deep tune.
Leandro Dutra: Great release! I like all tracks!
Dionisis Sternaras: Very nice EP, Miraculum is my fav here. Support!
Khalil Touihri: Miraculum for me, thanx.
Anderson Noise: Downloading and support.
Daniel Mehes: Thanx, nice quality.
Maxi Iborquiza: Both remixes are amazing.
Fernando Ferreyra: Very good EP. Amazing sounds on the 3 tracks. My
fav is Miraculum rmx.
Deni Trajkov: Love Corrugated Tunnel Remix.


Mike Cotgrave - Monsoon

Label: Rezongar Music
Katalógus szám: RZG 033
Megjelent: 2012. május 23.
Stílus: Deep House, Progressive House
Producer: Mike Cotgrave


Tracklist:
1. Mike Cotgrave - Monsoon (Original Mix) (9:39)
2. Mike Cotgrave - Monsoon (Corrugated Tunnel Remix) (8:36)
3. Mike Cotgrave - Monsoon (MiraculuM's Wawerider Remix) (8:03)

2012. május 28., hétfő

Lyrics Of The Moment Vol.91.: Dj Krush - With Grace


Dj Krush feat. N'Dea Davenport - With Grace

Reason
Is there any reason
Why my heart must now understand
We had the fire so many times
Changes like the season
Convinces me
That we've come to an end
But your love was undescribable

Woo ooh, woo ooh, woo ooh, woo ooh
Woo ooh, woo ooh, woo ooh, woo ooh

And as I watch I see before my eyes
The truth is my reality
My emotions are high
And I'm at the risk of falling again
Right now everything's on the line

Being alone is not what I prefer
But I've got to face this feeling
With grace
I will step aside
But if you're in need,
Holler and I'll be round
Holler, holler, holler
Holler, holler, holler

Please don't try
To make me less than I am
Let's not drag it out anymore
With grace
I will gladly remove myself
With grace
I'm all too willing
'Cause being alone is not what I prefer
But I've got to face this feeling
With grace
I will step aside
But if you're in need
Holler and I'll be round
With grace
I will step aside
But if you're in need
Holler and I'll be round
Holler, holler, holler
Holler, holler, holler
With grace
I will step aside
But if you're in need
Holler and I'll be round
But if you're in need
Holler and I'll be round
But if you're in need
Holler and I'll be round

EP ajánló: Oleg Nych - Palmyra

Aki figyelemmel kíséri a Stellar Fountain ténykedését az nagyjából képben van a kiadó utolsó dobásával kapcsolatban, ami Adam Byrd deep-ben utazó 'Just Believe' EP-je volt. Ezúttal progressive vizekre evezünk némi tech-es beütéssel megfűszerezve. A belorusz Oleg Nych már nem tartozik az elsőáldozók közé produceri fronton, hiszen az orosz Tip D'Oris-szal közösen, illetve egyedül is elég kellemes megjelenéseket produkált már. A mostani 'Palmyra' az előbb említett Tip révén jutott el hozzánk. Próba szerencse alapon egy saját remixszel megtoldva jött a pakk, amire különlegessége miatt lecsaptunk.
Az original mix egy hosszan hömpölygő, epikus szerzemény, teli érzelemmel. A kiállásban kelet-európai ízt idéző női dúdolással indul meg az intenzív libabőrözés, ami ki is tart a végéig. Tip D'Oris egyértelműen a kluboknak kedveskedik karakteresebb átiratával, ami valamilyen szinten őrültnek, s egyben agresszívnak mondható. Erre el tudom képzelni, hogy a tömeg nem gyengén beindul egy bulin! A plusz egy remixer kiválasztásakor nem is volt kérdéses, hogy az angol Suggy lesz a befutó, aki nulla beatport follower-rel az egyik legjobb eladást produkálta a kiadónál, természetesen az általa képviselt igényes és egyedi hangzás miatt. Itt is kitett magért Matt, remixe az 'Apollo Creed' EP-n helyet kapó 'Abstract Dreaming'-re hasonlít. A sub-szekció dolgozik rendesen, a melódiaáradat pedig egy percre sem hagyja lankadni az ember figyelmét.

Feedbacks:
Graziano Raffa:  I will try out the Suggy's remix
Suffused: Great stuff! Thanks
Stefan DJordjevic: Tip D'Oris remix is nice, thanks!
d-phrag: Loving that angry Tip D'Oris remix
Stanisha: Quality, tnx!
Cj Peeton: Nice package of tunes. Will be supporting it.
Aeron Aether: Original is nice, thanks!
Ivan Nikusev: Suggy remix for me
Dio S: Very nice pack. original and suggy mix is for me.Thnx.
Tim Benjamin: nice stuff, thanks
Tuxedo: Awesome remix from Suggy!!!
Joce M.Petrof: supporting  all tracks here ! downloading
Miraculum: Nice melodic pack here, my favourite is Tip D'Oris remix!
Sima Deep: all good tnx!!
Deersky: suggy remix is my fav here! thx
Gai Barone: suggy ! thanks
Erich von Kollar: Really nice pack. Tip D'Oris is the closest to me!
Peter Meatman: Really Nice EP. My Fav Suggy Remix
Nicholas Van Orton: Nice!!! Thanks


Oleg Nych - Palmyra

Label: Stellar Fountain
Katalógus szám: SFR021
Várható megjelenés: Június 18
Stílus: Progressive House, Tech House
Producer: Oleg Nych

Tracklist:
1. Oleg Nych - Palmyra (Original mix) (8:31)
2. Oleg Nych - Palmyra (Tip D'Oris Remix) (7:52)
3. Oleg Nych - Palmyra (Suggy Remix) (8:49)

2012. május 24., csütörtök

EP ajánló: Ted Stinson - Missing Hugs EP

Friss EP-ajánlónkban egy újabb magyar tehetség követel magának helyet a nap alatt! A szegedi Ted Stinson aka Kiss Gergely legutóbbi produkciója, a Deep Records által felkarolt 'Missing Hugs' EP-je irányítottan került a kezembe, hiszen maga a szerző küldte el nekem promóba a kislemez anyagát. Mivel nagyon megtetszett a cuccos - ami egyébként peak time zenék a javából (tech alapokon, némi trancy beütéssel - a szerk.), rengeteg emócióval és húzós groove-okkal - , úgy döntöttem pár sort mindenképp kanyarítok hozzá, hiszen megérdemli a kiemelt figyelmet. Ezúttal azonban rendhagyó módon maga Ted mutatja be az EP-két számát.
"A Missing Hugs track-et épp a barátnőmmel való szakítás után kezdtem el írni. Ahogy a cím is utal rá. Eléggé magam alatt voltam és csak a zene által sikerült jobb kedvre derülnöm. Megpróbáltam belerakni amit éreztem. Amikor kész lett - szerintem olyan két hét alatt - elküldtem a Manual kiadónak. Paul Hazendonk írta, hogy tetszik neki a dal, de nagyon tele vannak. Megmutatta egy barátjának a Jerry van Schie-nek, aki a Groovecollection tulaja. Őt nagyon érdekelte és megbeszéltük, hogy a Deep Records kiadja. Ott olyan nevek debütáltak mint Matthew Dekay, 16bit Lolitas, Rene Amesz, Guy J stb.
A Csongradi Avenue track-et Jerry kérésére írtam, hogy ne csak egy zene legyen a kiadványon. Azt másfél hét alatt sikerült összehoznom. Úgy vettem észre, hogy izgalmasabb volt a feladat, hogy időre, megrendelésre kellett csinálnom. Stílusban a progressive house vonalat preferálom, abból is próbálom követni a komolyabb, mélyebb hangzásvilágot. Egyébként Cubase-t használok. Jelenleg csak VST szintikkel nyomom, de majd be szeretnék beruházni egy vasra is.


Íme néhány visszajelzés az EP-vel kapcsolatban:

Nick Stoynoff: Both wicked tunes, full support:)
Martin Garcia: Great EP. Thanks a lot
Nick Warren: Two great tracks from Ted, cheers Jerry :)
Blake Sutherland: Wonderful progression and drive in both tracks. Great stuff for a dancefloor to get lost in. Missing Hugs is my pick. Thanks!
Darren Drake: Loving both tracks on this one. Full support and well done on finding another new talent.
Sezer Uysal: Perfect tracks !! Full support.
Paul Hazendonk: Awesome stuff without a doubt, but just a little bit too prog/trancey for my sets.
Cid Inc: very good, thanks!
Hernan Cattaneo: Very good
Onno: Two strong deep atmospheric tracks, great release!
Alfred Bos: The talents keep on coming on Deep. Ted Stinsons' Missing Hugs is a nice surprise. However, the winner is tucked away on the flipside: Csongradi Avenue taps into the classic Dutch clubsounnd (tech-house topped off with a smittering of trance) and gives it a new spin. Love it.
DWK: Proper Hernan-style sounds, loving Missing Hugs!
Derek Howell: Really digging Missing Hugs, will play. Thanks!
Darin Epsilon: Good stuff! Thanks" 


Ted Stinson - Missing Hugs EP 

Label: Deep Records (Groovecollection)
Katalógus szám:  DEEP055
Megjelent: 2012. május 8.
Stílus: Tech House
Producer: Kiss Gergely

Tracklist: 
1. Missing Hugs (7:44)
2. Csongradi Avenue (7:35)






BUY IT ON BEATPORT

2012. május 23., szerda

Arko Madley - Resonance 012 (2012-05-23)

Ismét eltelt két hét, mialatt elég sok változatos, szép zene jelent meg. A tizenkettedik - vagyis jelen epizód - az eddigi részek közül talán a legálmodozóbbra sikeredett. A tracklistát elfoglaló előadóművészek közül szerintem egyiket sem kell ecsetelni, ennek ellenére úgy érzem, hogy azért a zenéiket illik bemutatni. Az első egy Dousk szám, ami hangulatilag olyan, mintha valami jóról álmodnánk. Nos, ez egy jó hat perces álom, ami Kanov 'Pointing'-jével folytatódik tovább Matias Chilano fület simogató átiratában. Michael & Levan 'The Only Way'-je Jeremy Rowlett remixében egy morgós basszust kapott, amihez újabb álomszerű hangképek társulnak. Ferreyra és Favre 'Recovery'-jét a spanyol Soulwerk faragta át egy klassz kis lüktetős zenévé. Mike Griego 'In That Moment'-jével robogunk tovább, ami itt a mixben először Facundo Mohrr, majd utána Scotty.A Remixében hangzik el. Mind két remix pazar! A Mohrr féle kicsit technósabb a Scotty.A-s egy csöppet deepesebb kivitel. Diego Poblets 'Parallels & Meridians'-éből hazánk fia, Lank készített egy sodró hangulatú prog szőrnyeteget. Az ezt követő nyolcas számú trekk-ről már egyszer volt szó a négyes zene kapcsán., viszont ezúttal az originál verziót csodálhatjuk meg, ami klasszul hömpölyög. Az utsó két szám Deepnavy & Stas Karpenkov 'Wanderlust'-jének egy egy verziója. Az Origi egy bugyborékolós, sötét hangképeket vegyítő zene (olyan mintha az óceán mélyén járnánk), a Scotty.A-s viszont inkább atmoszférikus alkotás. További jó hallgatózást kívánok mindenkinek!

Arko Madley - Resonance 012 [2012-05-23]

1. Dousk - Winchme (Original Mix) [Vapour Recordings]
2. Kanov - Pointing (Matias Chilano Remix) [Elliptical Sun]
3. Michael & Levan - The Only Way (Jeremy Rowlett Remix) [Mistique]
4. Fernando Ferreyra & Mariano Favre - Recovery (Soulwerk Remix) [Lowbit]
5. Mike Griego - In That Moment (Facundo Mohrr Remix) [Southsight]
6. Mike Griego - In That Moment (Scotty.A Remix) [Southsight]
7. Diego Poblets - Parallels & Meridians (Lank Remix) [Sound Avenue]
8. Fernando Ferreyra & Mariano Favre - Recovery (Original Mix) [Lowbit]
9. Deepnavy & Stas Karpenkov - Wanderlust (Original Mix) [Somebody's Story]
10. Deepnavy & Stas Karpenkov - Wanderlust (Scotty.A Remix) [Somebody's Story]

2012. május 20., vasárnap

EP ajánló: Adam Byrd - Just Believe

Immár a huszadik megjelenésére készülődik a Stellar Fountain Records. A második x-be lépésre méltóképp rágyúrtak, hiszen egy nemzetközileg magasan jegyzett magyar producernek, név szerint Adam Byrd-nek az EP-jét vették gondozásukba. A 'Just Believe' kellemes előfutára a nyári szezonban várható laza groove-okkal tűzdelt, tech-deep track dömpingnek. A két original felvonultatja a műfaj szépségeit, miközben a váratlan technikai megoldásokkal sem marad adósunk.
A 'Just Believe' csipőrázós kezdése után egy férfi hang méltatja a house zene szépségeit. Egy éteri string bukkan elő a monológ mögül, majd rövid szusszanás után fokozott erővel kezdjük meg a bólogatást. A második breakdown után ugyanez eljátszódik, csak itt még inkább intenzívebb a sodrás. Öt percnél jön még egy kis technikai csűrés-csavarás, és az adrenalin szintünk máris a plafont verdesi. A 'Night Shift' az előző számhoz képest maga a megtestesült nyugodtság. Az eddigi Stellar kiadványok közül Jozef Kugler 'Unexpected Journey'-jéhez tudnám hangulatilag hasonlítani. Elegáns, funky alapok, álmodozós szintifutamok árnyalják az összképet. Tipikus hangulatjavító darab, ami az esti műszakba járók "mentsvára" lehet.

Feedbacks:
Shlomi B: Great music! Love em both & I will support Thanks.
Suffused: Cool stuff, thanks!
Reelaux: Both are correct, but Just Believe is rather my style! thank you!
Dio S: Very nice deep pucket. Night Shift is for me. Thnx.
Deersky: Amazing deep package! thanks
Ivan Nikusev: Thx
Stanisha: Lovely vibes, downloading tnx!
Oscar Vasquez: High quality on these tracks!! Thanks
Tim Benjamin: Both excellent tracks, thanks!
d-phrag: Night Shift for me, sweet choon!!!
Sima Deep: Quality stuff...tnx!!!
Verche: Night shift for me. tnx
Peter Meatman: This is a really great EP! I can only congratulate! I love it!
Michel Zola: Like the Night shift.


Adam Byrd - Just Believe

Label: Stellar Fountain
Katalógus szám: SFR020
Várható megjelenés: 2012. június 11
Stílus: Tech house, Deep House
Producer: Adam Byrd


Tracklist:
1. Adam Byrd - Just Believe (6:15)
2. Adam Byrd - Night Shift (6:46)

Soundcloud clips





Vipultima Promo Video

2012. május 19., szombat

Lyrics Of The Moment Vol. 90: New Order - Blue Monday (Hardfloor Remix)


New Order - Blue Monday-95 (Hardfloor Mix)

How does it feel to treat me like you do
When you've laid your hands upon me
And told me who you are
I thought I was mistaken
I thought I heard your words
Tell me, how do I feel
Tell me now, how do I feel

Those who came before me
Lived through their vocations
From the past until completion
They'll turn away no more
And I still find it so hard
To say what I need to say
But I'm quite sure that you'll tell me
Just how I should feel today

I see a ship in the harbor
I can and shall obey
But if it wasn't for your misfortune
I'd be a heavenly person today
And I thought I was mistaken
And I thought I heard you speak
Tell me how do I feel
Tell me now, how should I feel

Now I stand here waiting

I thought I told you to leave me
While I walked down to the beach
Tell me how does it feel
When your heart grows cold (grows cold)

2012. május 17., csütörtök

EP ajánló: Elfsong - Shar

Ismét egy magyar remekmű (orosz-ukrán remix segédlettel) vár ránk az EP ajánlóban. Elfsong-ról tudjuk, hogy zenéit aprólékosan kidolgozza, éppen ezért annyira részletgazdagok produkciói. Ehhez hozzávehetjük azt is, hogy teljesen fittyet hány a "csinálok már egy zenét minden héten, hogy a nevem a felszínen maradjon" parára, viszont ha csinál valamit, akkor az tényleg nagyot szól. Eme tézisem teljesen jól ráhúzható a 'Shar'-ra is, amit Rich 'Solarstone' Mowatt Touchstone nevű kiadója vett a szárnyai alá. Ez sem teljesen előzmények nélküli történés, hiszen Krisztián tavalyi bombája az 'Eta Carinae' - ami ugye Rich 'Electronic Architecture 2'-es mixén is elfoglalhatta becses helyét - már megalapozta a közös munkát (itt Mowatt papa Solaris kiadója volt a "zeneterítő" cég). Rich azóta egy remixre is felkérte az ifjú titánt, mégpedig a 'Touchestone' című számból. Az átirat olyan jó lett, hogy még Armin Van Buuren is pörgette az 'ASOT 543'-ban.
A 'Shar'-ra méltó utóda lehet a fentebb emlegetett daraboknak. Az eredeti verzióban új értelmet nyer a trance, Krisztián teljesen más súlyponttal látta el a track-et a bevett trend-hez képest, szerencsére! Az alap már megér egy misét, nem a szokványos 4/4-es cucc, bár tulajdonképpen az egyenes vonalvezetés megvan, csupán a ritmika "lépegetős", ami egyből fel is hívja magára figyelmet. A baseline húz ahogy kell, egy hang búgja a 'Shar' szócskát. A szintik sejtetik, hogy ez valami bődületesen nagy végkifejletbe csöppenünk majd, és igen! Az 'Eta Carinae'-t idéző atmoszféra itt is megvan, a csillagok közt járunk. A kiállásban aztán egy agyszíjeldobós morgós szinti bújik elő a filter szorításából, ez a kegyelem döfés! Az ukrán Tvardovsky az original-hoz képest deep-ebbre vette a figurát, persze meghagyva a rá jellemző Moonbeam-es hangzást. Valami eszméletlen hangulata van ennek a verziónak is. Az orosz Soarsweep jelenti számomra a kakukktojást a kislemezen. Nyárias, zongorás remixe bár kétségkívül trendi, de vajmi kevésbé emlékeztet, hogy miből is készítette az átiratot. Ennek ellenére a másik két verzió magasan viszi a prímet, érdemes őket beszerezni, mert az év egyik legizgalmasabb original produkciójáról és remixéről van szó!

Elfsong - Shar

Label: Touchstone Recordings
Katalógus szám: TSR03
Megjelent: 2012. május 14.
Stílus: Progressive House, Trance
Producer: Kertész Krisztián

Tracklist:
1. Elfsong - Shar (Original Mix) (7:17)
2. Elfsong - Shar (Tvardovsky Remix) (6:47)
3. Elfsong - Shar (Soarsweep Remix) (7:03)







BUY IT ON BEATPORT!

2012. május 15., kedd

Deep Zone Charts 2012 május

Májusi listánk böngészésre készen áll! Most is van mindenből egy kicsi a techno-tól kezdve a deep-en át a progressive-ig, de kizárólag csak minőségi anyag képviselteti magát! Olyan nevek adják a májusi lista nívóját, mint Hector Sawiak, Planisphere vs Digital Angel, Mike Griego, Li-Polymer, Deepfunk, Estroe, Guy J, Juan Deminicis, vagy éppen Damabiah. Hazánk fiai is helyet követeltek maguknak a nap alatt, így Erich Von Kollar 'Johannesburg' remixével, Nomean 'Downtown Flowers' átiratával, Cj Peeton a Stellar Fountain-on érkező új EP-jének címadó tételével, valamint Lank Peti a finn Cid Inc oldalán egy dögös kollabbal jelentkezik.


Deep Zone Charts 2012. május

Arko Madley
Hot Since 82 - Sundown (Original Mix) [Moda Black]
Hector Sawiak - Sacred (Flek! Remix) [OLD SQL]
Jelly For The Babies - Johannesburg (Millok / Erich Von Kollar Mix) [Balkan Connection]
Planisphere vs Digital Angel - Trinidad Flashback (Original / Miika Kuisma Remix) [Bonzai]
Stas Drive - Elevation (Scotty.A's Deeper Shade Remix) [Balkan Connection]
Mike Griego - People Change (Original Mix) [Replug]
Android Cartel - Wake Up Call EP [Subtract Music]
Li-Polymer - Nightdrive (Original Mix) [Liquid Grooves]
Paul Hazendonk - Nijna (Summer (Brendon Collins) Remix) [Groovecollection]
Steven Caicedo & Ellroy - Hutchison Effect (Original Mix) [Apollo]

Greyloop
eSWuA - Wind (Original Mix) [Electronic Tree]
Diego Alvez - Rush [Eyepatch]
Ad Brown - Silver (Deepfunk Remix) [Movement Records]
Klinedea - Meet The Morning (Loquai's Dub Mix) [Reelaux Digital]
Neptun 505 - Valley Of Rising Sun [Passion Fruit]
WayworK - Downtown Flowers (Nomean Remix) [Stellar Fountain]
Deepfunk - Lunar Modulation [Bermudos]
Estroe - Living Apart Together (2012 Edit) [Particles]
Greenville Massive - Box [INITIALS]
Guy J - Fixation [Bedrock]

MiraculuM
Kingoff - On Main (Audioflakes Remix) [System Recordings]
Damabiah - La Machine Humaine (Cid Inc Remix) [Natura Sonoris]
Ernest Luminor - Illusory (Marcelo Vasami Slow Remix) [Polytechnic Recordings]
Homegroove Project - Let Me In [Pure Substance Digital]
Technical Lovers - A Call From The Future [Silk Textures]
Mark Reeve - Arena [Soma Records]
CJ Peeton - Amazed [Stellar Fountain]
Juan Deminicis - Loathing [Soulfire Downloads]
Cid Inc & Lank - Emotional Self [microCastle]
Nick Varon - Shibuya [Sudbeat Music]

2012. május 14., hétfő

Rare Stuff: Sonic Age - Solar Eclipse

Ritkaságokat feltáró rovatunk újabb örömteli zsákmányát prezentálja, mégpedig nem is akárhogyan. Történt vala, hogy két fiatalember bizonyos Jocó és Viktor formációt gründoltak Sonic Age néven a dicső '90-es évek derekán. Ezen projekt név alatt számtalan remixszel és két stúdió albummal ('The Album', 'Solar Eclipse') kápráztatták el rajongóikat. Utóbbi darabok most már ingyen is a birtokunkba kerülhetnek, mivel Kámán Viktor (azóta Vic-ként Budai Imi stúdiópartnere) a közelmúltban osztotta meg soundcloud oldalán 'What I Made in..' felcímkézéssel. A 'Solar Eclipse' vagyis 'Napfogyatkozás' igazi hiánycikk volt éveken át, megannyi CD üzlet készletét túrtam föl egy példányáért, de semmi. Most pedig ölembe hullott a mennyei manna! Tessék!

A szubjektivitás talajáról az objektivitáséra áttérve a 'Solar Eclipse' az 1999-es esztendő fő eseményét, a teljes napfogyatkozást örökíti meg címében. A srácok egy évvel korábban letettek az asztalra egy igen komoly, sokszínű anyagot, így magától értetődő volt a folytatás. A koncepció annyiban egészült ki, hogy a lemez saját számok mellett Sonic Age remixeket is tartalmazott.
A nyúlfarknyi intro után a Boogie Knights duruzsol a fülünkbe big beat alapokon, amolyan 'Renegade Master' módra. A Tuff Guyz 'I Know'-ja egy ismert funky loop-ra épülve operál, majd forradalmi hangulatba kerülünk a 'Track Dust'-tal, igaz csak a 'viva la revolution' rigmus skandálástól. A 'Badboy Skank' a fúvosokat is szépen adaptálja a pumpin alapon nyugvó, funky-s miliőre. A 'The Club' Junior 1997-es 'My House' albumán már megjelent, a Sonic Age csöppet gatyába rázat a produkciót, még house-osabb irányba haladva. A 'Final Answer' garage-os ritmusszekciója egy monoton, ügyesen elnyújtott főtémát kapott, ami együtt remekül működik. A deep-ben utazó 'The Rhythms & The Toms & The Drums' takarékra állít, a 'The Lost Founds' pedig már egy fülledtebb atmoszférára hangol. A trance-s blokkot a lemez címadó dala a 'Solar Eclipse' nyitja. Hangulatos darab, egyszerű, de hatásos, könnyen megjegyezhető, mégsem gagyi szintifutammal. A 'The Top' az előző LP-n is szerepelt és szerintem a korong egyik legjobban sikerült felvétele volt. Nyilván ezt a fiúk is tudták, s kicsit renováltak az euforikus trance köntösön, progresszívebbre vették a figurát, de így is teljesen jól működik a dolog. Innen a deep house vonal kedvelői érezhetik kiváltságos helyzetben magukat, hiszen a mélyebb hangzások felé veszi a mix az irányt. A 'Deep Jungle' a deep-et vegyíti némi tribal filinggel, majd Newl és Budai klasszikus közöse a 'Blue Nights Are Beautiful' mutatja teljesen, a techno-tól elrugaszkodott új arcát. A záró Sissy-vel (előző LP-n lásd: 'Tempter') közös 'Gotta Be Free' a 'Solar Eclipse' mellett a második olyan darab, ami magasan kiemelkedik a koncepcióból. Csodaszép melódia viszi a prímet, s mikor már azt hisszük, itt minden lefutott bejön a semmiből egy törtütem, s egyből felpezsdül a hangulat.
Összességében egy újabb remek mix/szerzői lemeznek lehetünk fültanúi. Itt jobban érvényesül a globális house trend (funky/pumpin/garage), mint a 'The Album'-on, ami mindenből akart egy szeletet mutatni. Ennek ellenére itt is érkezik a stíluskavalkád, ami mindig akkor lendíti át a koncepciót a holtponton, amikor kell. Gyűjtőknek és a stílus kedvelőinek kötelező darab!

Sonic Age - Solar Eclipse

Label: BMG Ariola Hungary
Katalógus szám: 74321 687182
Megjelent: 1999
Stílus: Big Beat, Funk, Pumpin, Deep House, Trance
Producer: Kámán Viktor, Bernáth József

Tracklist:
1. Sonic Age - Intro (0:16)
2. Boogie Knights - Jól Rázd Meg... (Sonic Age's Rough Mix) (4:46)
3. Sonic Age presents Tuff Guyz - I Know (Sonic Age's Funkaloop Mix) (8:02)
4. Sonic Age - Track Dust (3:37)
5. Sonic Age - Badboy Skank (4:44)
6. Dj Junior - The Club (Sonic Age Beat The Club Remix) (4:44)
7. Sonic Age - The Final Answer (3:22)
8. Sonic Age - The Rhythms & The Toms & The Drums (4:29)
9. Sonic Age - The Lost Founds (3:33)
10. Sonic Age - Solar Eclipse (5:25)
11. Sonic Age - The Top ('99 Summer Mix) (4:40)
12. Sonic Age presents Tuff Guyz feat. Cube - Deep Jungle (Sonic Age's Massive Mix) (4:25)
13. Dj Newl & Budai - Blue Nights Are Beautiful (Sonic Age's Deeep Mix) (5:29)
14. Sonic Age feat. Sissy - Gotta Be Free (New Ways Mix) (9:17)


2012. május 13., vasárnap

Lyrics Of The Moment Vol. 89: New Order - Crystal (Digweed & Muir Bedrock Radio Edit)


New Order - Crystal (Digweed & Muir Bedrock Radio Edit) 

We're like crystal, we break easy
I'm a poor man, if you leave me
I'm applauded, then forgotten
It was summer, now it's autumn

I don't know what to say, you don't care anyway
I'm a man in a rage (just tell me what I've got to do), with a girl I betrayed
Here comes love, it's like honey
You can't buy it with money, you're not alone anymore, (whenever you're here with me),
You shock me to the core, you shock me to the core

We're like crystal, it's not easy
With your love, you could feed me
Every man, and every woman
Needs someone, So keep it coming
Keep it coming, keep it coming, keep it coming
Keep it coming, keep it coming, keep it coming
Keep it coming

I don't know what to say, you don't care anyway
I'm a man in a rage (just tell me what I've got to do), with a girl I betrayed
Here comes love, it's like honey
You can't buy it with money, you're not alone anymore, (whenever you're here with me),
You shock me to the core, you shock me to the core

Keep it coming, keep it coming, keep it coming
Keep it coming, keep it coming, keep it coming

2012. május 12., szombat

Inside: John Johnson lemezgyűjteménye

Bár már régen a cd-k és mp3-ak korát éljük, a jó öreg bakelitet semmi sem pótolhatja. A lemezlovasok közül a nagy "öregek" szép kis gyűjteménnyel rendelkeznek, amik manapság pont az előbb említett formátumok térnyerésével porosodásra vannak ítélve. Ezúttal kicsit csorgathatjuk a nyálunkat a fekete gyöngyszemek után, ugyanis betekintést nyerhetünk John Johnson több, mint tízezer vinyl-es gyűjteményébe. John ezt az igazi ritkaságokat is tartalmazó terjedelmes kollekciót hely szűkében nem jelenlegi lakhelyén New York-ban tárolja, hanem Németországban a szülei házában, saját régi szobájában. Vele készítettünk rövid interjút, illetve az általa elküldött képeken legeltethetjük kicsit a szemünket.

DZ: Milyen ritkaságokat rejtenek a szobád polcai, melyekre különösen büszke vagy?
JJ: Van néhány ritkaság a birtokomban, az egyik legkedvesebb számomra Plasticman 'Spastik'-jának első kiadása, Richie Hawtin aláírásával ellátva.

DZ A képeket elnézve katonás rendet tartasz.
JJ: Igen, rendszerető ember vagyok, aki utálja a kupit.

DZ: Milyen elv alapján van elrendezve a gyűjtemény?
JJ: A lemezek label-ek szerint ABC sorrendben sorakoznak. Ha ennyi bakelited van, valahogy katalogizálnod kell, mert különben semmit sem találsz meg, amit keresel.

DZ: A dj-k gyakran panaszkodtak arra, hogy régebben állandóan elkutyulták a lemezes táskáikat a repülőtereken. Nálad előfordult ilyen?
JJ: Annyi volt, hogy már nem is emlékszem mindre. Egyszer viszont a South American Airlines sikeresen elhagyta a táskámat a klubturném kellős közepén. Hét napig tartott mire megtalálták...

DZ: A Plasticman féle 'Spastik'-on kívül milyen kedvenceid lapulnak a kollekciódban?
JJ: Az egyik ilyen a legelső Harthouse single, amit Sven Vath is aláírt saját kezűleg. A másik az 1992-es D'enrico 'Everybody Party' című kislemeze Paul Oakenfold névre szóló szignózásával. Becses darab az a dubplate, amit Sasha 'Xpander'-éből kaptam. Azon öt szerencsés flótás között tudhattam magam, akik megkapták. Na ez nem volt véletlen, hiszen akkoriban Sasha és az én menedzserem is Guy Ornadel volt. Kiemelt helyen őrzöm a Bedrock 'Heaven Scent'-jének bekeretezett példányát, amit John Digweed-től kaptam, mint a Bedrock történetének legtöbbet eladott lemezét, rajta az én remixemmel. Ezen kívül  további ritkaság az a kiadatlan Grace 'Not Over Yet' remix, ami a minden idők ötven legjobb track-jét tartalmazó listámon rajta van. Ha a Cream-ben vagy a Gatecrasher-ben pörgettem mindig ezzel a lemezzel zártam a szettemet. Mondani sem kell, hogy a közönség megörült érte!

DZ: Mennyi lemezt vittél magaddal egy-egy fellépésre?
JJ: Két táskányit, azaz összesen 150 vinyl-t.

DZ: Mi alapján válogattad ki az aktuálisan a táskába kerülő zenéket?
JJ: Ez mindig a közönségtől függött. Amikor nagyon jó társaság jött össze, akkor bármit játszhattam, amikor heterogénebb közegben, finnyásabb partiarcoknak pörgettem mindig két-három különböző zenét dobtam be csaliként, hogy melyikre harapnák rá. Ha ez megvolt azon az íven mentem tovább az este folyamán.

DZ: Mely klubokban játszottál szívesen?
JJ: Nem egyszerű kérdés. Íme egy lista, de nem sorrendben kell nézni!
Twilo - New York, Velfarre - Tokyo, Central Station - Sydney, Inside Out - Glasgow, 1015 - San Francisco, Pacha - Punta Del Este Uruguay, Zouk Club Singapore, Space Terrasse - Ibiza.


Rend a lelke mindennek

Labirintus a javából

Tízezer darabos gyűjtemény, közte ritkaságokkal

Cd-ből is akad pár John régi szobájában

2012. május 9., szerda

Arko Madley - Resonance 011 (2012-05-09)

A tizenegyedik epizód - csakúgy mint a tízes - szintén egy tengerbemerülős mix lett. Az alapanyagot olyan neves művészek szolgáltatták, mint az ukrán Stas Drive, a dark szcéna ismert alakja: a mexikói Rick Pier O'Neil aka RPO, az argentín Mike Griego, és a mostanság rengeteget foglalkoztatott brit Scotty.A.
A mixet Stas Kopernikov 2011-es zenéjével a 'Wee Waa'-val kezdem, ami a Somebody's Story labelen még tavaly az év vége felé jelent meg. Mikor először meghallgattam nem volt kétséges, hogy majd ezzel a remek zenével indul a tizenegyes mix. A másik ilyen zene RPO 'My Darkness'-sze volt, amit szintén szerepeltetni szerettem volna. Szerencsére második zeneként sikerült beépíteni. A harmadik zene Stas Drive 'Elevation'-je Scotty.A átiratban egy kőkemény atmoszférikus deep bomba, amivel a mix készítésekor kisebb csatát vívtam, hogy ez a szám se maradjon ki a mixből. Tip D'Doris 'Robas'-sza kimondottan trance-es  hangulatú szerzemény, amiben a techno, a progi, és a trance stílus elemei keverednek egymással. Fran Von Vie 'The Dark Side'-ja a psy-techno hatást testesíti meg, egyébként nagyon szép zene! Scotty.A 'What Makes Us Smile'-jával kicsit a lovak közé csapunk, majd Griego búvárkodós, atmoszférikus 'People Change'-ével kalandorkodunk tovább Atlantis romjai között. Ioan Gamboa 'Vida'-ja kicsit bizonytalan hangulatot teremt, viszont a track közepén pár minutumot szusszanthatunk, aztán ezután az iram is egy kicsit lecsendesedik. Steven Caicedo &  Ellroy 'Hutchison Effect'-je viszont újra mozgásba hozza a mixet, és gyakorlatilag full deep-be váltunk! Hector Sawiak 'Sacred'-jéből a honfitárs Flek! faragott egy nagyon masszív deep dark művet. Viszont a mix végét nem volt szívem lecsapni egy ilyen nagy zenével, úgyhogy Hernan Cerbello 'It's Your Choice'-át is még hozzáraktam a mixhez Ryan Papa remixében! Jó szórakozást kívánok a mindenkinek!


Arko Madley - Resonance 011 (2012-05-09)

Tracklist:
1. Stas Karpenkov - Wee Waa (Original Mix) [Somebody's Story]
2. RPO - My Darkness Is A Nightmare (Re-Masterized Mix) [RPO Records]
3. Stas Drive - Elevation (Scotty.A's Deeper Shade Remix) [Balkan Connection]
4. Tip D'Oris - Robas (Original Mix) [Mistique Digital]
5. Fran Von Vie - The Dark Side (Original Mix) [Mcgroove Records]
6. Scotty.A - What Makes Us Smile (Original Mix) [Particles]
7. Mike Griego - People Change (Original Mix) [Replug]
8. Ioan Gamboa - Vida (Original Mix) [Somebody's Story]
9. Steven Caicedo & Ellroy - Hutchison Effect (Original Mix) [Apollo]
10. Hector Sawiak - Sacred (Flek! Remix) [OLD SQL]
11. Hernan Cerbello - It's Your Choice (Ryan Papa Remix) [Stigma Recordings]

Hasznos könyv a dj-zésről a Mixed In Key-től

A Mixed In Key (MIK) egy újabb érdekes projekttel örvendeztette meg a harmonikus mixelés és a dj-hivatás/szakma iránt érdeklődőket. Könyv formájában foglalták össze (angol nyelven) a fontosabb tudnivalókat, amit egy lemezlovasnak napjainkban tudnia kell, ahhoz, hogy helyt tudjon állni, illetve a szakmai szamárlétrán (ha van ilyen még egyáltalán) előrébb tudjon haladni. A 'Beyond Beatmatching - Take Yor Dj Career To The Next Level' című e-kötetet ráadásul ingyenessé tették az online olvasóknak (aki offline szeretné a birtokában tudni potom 10 dollárt kell leszurkolnia és már viheti is - a szerk.), így virtuálisan mi is belelapoztunk mit is tartalmaz az iromány.
Először is nem maradhat el a harmonikus mixelésről szóló ismertetés, megfejelve egy interjúval, amit a Chamelot-kör kifejlesztőjével Mark Davis-szel készítettek. A továbbiakban az egyedi zenék felkutatásáról, a buli közben felszabaduló energiák kontrollálásáról, a mash up-ok készítéséről és a harmonikus mixelési technikákról kapunk plusz információkat, illetve olyan nagy nevek szólalnak meg szakértőként, mint Sasha vagy Markus Schulz.
A szerzők Yakov Vorobyev (a MIK kitalálója és alapítója) és Eric Coomes (DJ, rendezvényszervező és szövegíró) próbálják alaposan körüljárni a témát, ami részben sikerül is. Nyilván azért csak részben, mert nincs olyan univerzális kiskáté lemezlovasoknak, amit ha követnek illetve betartanak akkor a csúcsra érhetnek. A siker több tényezőből áll, ezek csak szakmai elemek, az egyéni adottságok illetve képességek, valamint az emberi tulajdonságok mindenkinél mások.

Egy hasznos tipp, amit kiemelnék a könyvből:

"A tökéletes mix összerakásának lehetséges receptje:
1. A mixed első zenéje mindenképp instrumentális legyen!
2. A második track-ben legyen vokál!
3. Az első zenének két és fél percnél  rövidebbnek kell lennie!4
4. A második muzsika négy percnél kevesebb ideig szóljon!
5. A további zenék az öt percet ne haladják meg!


...Az instrumentális kezdés lehetőséget biztosít a beköszönésre (ha rádiós mixről van szó). A gyors mixelés egyfajta lenyomata annak, hogy technikailag a topon vagy. Miután megalapoztad az est hangulatát és a tekintélyed nyugodtan jöhetnek az öt percnél hosszabb zenék is!"

A könyvet ITT olvashatjátok el!

2012. május 8., kedd

EP ajánló: Klinedea - Meet The Morning

A Reelaux Digital egy szép vokál trance darabbal folytatja ténykedését. A kettes sorszámú EP-t az orosz Klinedea jegyzi. Talán manapság a minőségi oldalról nézve merész dolog trance lemezt kiadni, hiszen a cheesy front istenített képviselőinek ténykedése szinte teljesen felöleli a lakossági érdeklődést a stílus iránt. Reelaux-ék megpróbálták a lehetetlent, azaz érvényesülni ebben a közegben, és szerintem nem okoztak csalódást. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a stílus sem vegytiszta trance, hiszen az alapok a prog felé húznak, a dallamvilág összetettsége azonban egyértelműen a transz sajátja. A kiadvány két verzió az original és LoQuai féle remix köré épül. Mindkettőből kapunk énekes és vokál mentes verziót is plusz egy radio edit-et, gondolván az esetleges éterbe kerülési lehetőségekre.
A német LoQuai az utóbbi időben magára talált, kicsit leporolta a sablonjait és új inspirációt hozott átirataiba. Ez igaz a mostani darabra is. Nem sokat vett el az eredeti elemekből, kicsit feszesebb alapokat és karakteresebb baseline-t helyezett a dal alá, ami arra predesztinálja a végeredményt, hogy egy emberes hangrendszeren jó hangosan megzörgessék vele a partiarcok belső szerveit.
Az original mix nyugisan kezd neki a reggeli napfény előcsalogatásához. Bár 130 BPM-en "toljuk az ipart" egy csöppet sem érezzük gyorsnak a produkciót. Egy megkapó szinti dallam társul be az alapokhoz, majd egy női vokál is csatlakozik az összképhez. A kiállásban a filter takarásából előbukkan egy string, ami mesterien asszisztál az elmélkedős hangulathoz. Később egy kis zongora, valamint gitár szoló járatja tökélyre a kompozíciót.
A két instrumental verzió a vokál mentes produkciók híveit nyeri majd meg magának, ugyanazt kapjuk zeneileg, mint az énekes verzióknál. A sort a rádió edit zárja, ami remélhetőleg tényleg felcsendül majd, ne adj isten földi sugárzású rádiók hullámhosszán is! Finom EP, ajánlom a progressive house és a vokális trance szerelmeseinek egyaránt!

Feedbacks:
d-phrag: A bit too soft for me, but nevertheless I will take original and Loquai stuff
Nomean: I like Loquai's dub version! Nice straight groovy stuff.
Zebra Beatz: Nice release, Loquai's dub is my favorite. 
Kay-D: Great release, my fav is Loquai dub mix
Tash: Very nice release! Support!
Chris Drifter: Loquai dub is cool
Sonic Union: Loquai dub mix for me here! nice one!
Cristian Poow: Don't like the accent of the chick - I'd rather like Loquai's Dub
Fernando Ferreyra: Amazing EP, Great tracks, Original & Remixes full support, thanks
Bobby Deep: Loquai s both version are sick

Klinedea - Meet The Morning

Label: Reelaux Digital
Katalógus szám: RLXD12002
Megjelent: 2012. május 7
Stílus: Progressive House, Trance
Producer: Klinedea

Tracklist:
1. Klinedea - Meet The Morning (LoQuai's Vocal Mix) (7:13)
2. Klinedea - Meet The Morning (Original Vocal Mix) (7:33)
3. Klinedea - Meet The Morning (Original Instrumental Mix) (7:31)
4. Klinedea - Meet The Morning (LoQuai's Instrumental Mix) (7:36)
5. Klinedea - Meet The Morning (Radio Edit) (3:56)

BUY THIS RELEASE



2012. május 7., hétfő

Ibizai tradíciók Lenny Ibizarre-ral

Nem vagyok nagy híve az újságokhoz adott ingyen CD mellékleteknek, több év tapasztalata alapján mondhatom, hogy nagyjából a bónusz ezüstszínű korongok fele tud valami igazán különlegeset nyújtani a hallgatójának. A maradék nem több szimpla idő és anyagkitöltőnél. Jelen esetben annyival volt másabb a helyzet, hogy Arko ajánlotta figyelmembe a most bemutatásra szánt mixet, másrészt korábbi válogatásokról ismerősen csengett Lenny Ibizarre neve. A kis Lenny Lennart Krarup néven látta meg a napvilágot 1972-ben Koppenhágában. Fiatal korában az orientalista, a világ illetve a komolyzene tartozott a kedvenc hallgatni valói közé, majd a '88-as acid boom őt is beszippantotta, így az elektronikus műfajok felé kezdett kacsingatni. 1990-ben először tett látogatást Ibizára. A fehér sziget atmoszférája annyira magával ragadta, hogy később két börönd technikai kütyüvel felpakolva ide is költözött. Az Ibiza mániája a mai napig tart, s ezt próbálta zenéken keresztül belénk is dekódolni. A Dj Mag-gal már 2001-ben dolgozott együtt egy CD melléklet erejéig, ami a 'Blissed Out - Chill Mix by Lenny Ibizarre' címet viselte. Itt a chill out csak a mix elején van jelen, egyébként leginkább a house deep és progressive ága felé tendálunk.
A kezdés egy laza napfelkeltés hangfolyam, a folytatásban villan egy mélázós gitáros téma, majd csipőrázós funky arat egy pimaszul szemtelen 'Rózsaszín Párduc' adaptációként (Maven 'N' Mancini). Itt váltunk kicsit homogénebb, tánctér orientáltabb hangzásra. Előbb a dub modern kori mestere Trentemoller tart ujjgyakorlatot Filur szerzeményén, mélyen behatolva a jamaikai gandzsa ültetvényekre. D-Vice kicsit fülledtebb hangulatot 'Hidden Somewhere'-jével. Filur ismét visszaköszön ezúttal a 'Falling' True 2 Nature ragadozó tribal remixében. Még inkább átadjuk magunkat a progressive house felemelő atmoszférájának, PQM és Luke Chable közöse a 'You Are Sleeping' egyszerre utaztat dallamaival és pulzál a ritmus szekcióban. Trentemoller a 'Physical Fraction'-ben kicsit visszább fogja a bpm-számlálót, némi techno-s fuvallatot előcsalva a stúdiótechnikából. A psy szcéna feltörekvő formációja az Antix is felfért a mixre, visszafogottan pszcihedelikus, inkább a prog felé tendáló 'The Inkling'-jével. Saiko-Pod az oldskool éra szellemiségét csempészi vissza zongorás house-ával, majd Vildtand állítja át mutatót a deep irányába a '28 Timer'-rel. Ohm-G 'As It Is'-ze ibizai naplementét idéz, s a keretbe foglalás jegyében a downtempo-chill out vonalra tér vissza, és szépen előkészíti a terepet a bedőlős hangulatú záró darabnak a Cantona féle 'The Call'-nak.
Mixelés ügyileg nincsenek túl bonyolult megoldások, mivel hektikus egyvelegről beszélünk van, hogy szimpla gyors crossfader áttolással oldja meg Lenny a dolgot. Ettől függetlenül van hangulata, lüktetése, mondanivalója a munkájának,. Ebben az álságos időben ez a CD az ibizai repülőjegy árát kiváltja. Ideális hallgatni való kora nyári estékre!

Lenny Ibizarre – Balearic Traditions - Lost And Found

Label: DJ Magazine
Ország: Egyesült Királyság
Megjelent: A Dj Mag 2005 áprilisi mellékleteként
Stílus: House, Deep House

Dj mix: Lenny Ibizarre

Tracklist:
1. Cornucopia - Shambala (0:58)    
2. Pigs In Space - Waterfalls (3:13)    
3. Deep Dive Corp ft Hattler - So Funky (4:22)   
4. Maven 'N' Mancini - The Pink Panther Theme (3:34)    
5. Filur - You & I (Trentemoller Mix) (3:27)    
6. D-Vice - Hidden Somewhere (6:06)    
7. Filur - Falling (T2N Mix) (6:35)
8. PQM Meets Luke Chable – You Are Sleeping (Vocal Mix) (7:21)    
9. Trentemoller - Physical Fraction (5:35)    
10. Antix - The Inkling (4:19)    
11. Saiko-Pod - Groove Moderator (Miro Mix) (4:18)
12. Vildtand - 28 Timer (7:20)    
13. Ohm-G - As It Is (5:09)    
14. Cantoma - The Call (Banzai Republic Mix) (8:03)



2012. május 6., vasárnap

EP ajánló: Waywork - Downtown Flowers

Ezúttal Argentínába tesszük át a székhelyünket egy EP erejéig. A Stellar Fountain csapata két feltörekvő producer - Emiliano Folgar, Juan C. Vitale - formációját a Waywork-ot karolta fel, a közös munka gyümölcse a 'Downtown Flowers' lett. A két fiatal idén januárban a Funktripes Music kiadónál mutatkozott be a nagyközönségnek négyszámos 'Relief' EP-jével. A srácok hűek az argentin gyökereihez illetve az ott csúcson pörgő progressive house hangzáshoz, az ő védjegyeik között is ott szerepelnek a súlyozott dobalapok, a membránszaggató groove-ok és a szállós atmoszféra elemek.
A címadó darab lassan bontakozik ki dallamügyileg, de ez a katarzis része. A hangulat egy szuggesztív synth téma köré szerveződik, majd egy rövid kiállás után meglódul a produkció, s további, a végső összképet pozitívan árnyaló elemek kapcsolódnak be szinti és string fronton. Nomean-től én még rossz zenét nem hallottam, Jani ezúttal is alaposan kitett magért. Az 'Downtown Flowers' eredeti progressive hangulatát techno alapokra ültette át. A hosszú bevezető után robbanásszerűen megérkezik a Nomean-groove, amitől egy sebességfokozattal fentebb kapcsol az egész track. A kiállásban maximálisan oldódik a szigorúság, egy szimfónikus jam-be csöppenünk csillingelő arpeggio-val fűszerezve, utóbbi filterezve a dobszerkó visszaérkezte után is velünk marad. MiraculuM kicsit oldskool-ra vette a figurát. Róla is tudjuk, hogy nem ragad le egy stílusnál, a könnyfakasztó prog ugyanúgy jól áll neki, mint a deep house, vagy éppen a techno. Itt techno-ban utazik, persze a tőle megszokott részletgazdagságot a dallamoknál megkapjuk, plusz ízként pedig némi chiptunes hangzást is a nosztalgia jegyében (másrészt az Art Of Trance iránti tisztelet is közrejátszhat).
A sort a 'Mint Drink' zárja, ami semmivel sem gyengébb muzsika, mint a 'Downtown Flowers', itt Juan és Emiliano dallamosabbra vette a figurát, a hangulaton a nyári életérzés süt át, egyébként stílusát tekintve hamisítatlan argentin prog.

Feedbacks:
Marcelo Vasami: Very good stuff. Orig & Nomean for me. Thanks. 
Stanisha: Nice pack, tnx
Reelaux: MiraculuM's version for me:) Thx!
Sima Deep: Very nice EP. Tnx!!
Ivan Nikusev: Original and Nomean remix for me. Nice grooves
Peter Meatman: EP is very excellent!
Tim Benjamin: Great pack, thanks a lot!

Waywork - Downtown Flowers

Label: Stellar Fountain
Katalógus szám: SFR 019
Várható megjelenés: 2012. május 28.
Stílus: Progressive House, Techno
Producer: Emiliano Folgar & Juan C. Vitale

Tracklist:
1. Downtown Flowers (Original Mix) (9:19)
2. Downtown Flowers (Nomean Remix) (9:06)
3. Downtown Flowers (MiraculuM's Hypnotic Vintage Remix) (7:36)
4. Mint Drink (9:20)

2012. május 4., péntek

Pizzicato naplóm első bejegyzése!

Itt az ideje egy kis nosztalgiázásnak! A klasszik partik virágkorukat élik itthon, így nem szégyen kicsit visszautazni időben és a régmúlt nagy slágereit egymás után rendezgetni egy mixbe. Valami hasonló történt velem. Idén 16-ik éve, hogy az elektronikus zene tölti ki a mindennapjaimat. A kezdet kezdetén nyilván én sem a legavantgárdabb produkciókat gyűrtem a lejátszóban (kazettáról), hanem a kommerszebb hangzástól jutottam el oda, ahol a mostani ízlésem éppen tart. Ez azt jelenti, hogy a német Viva TV-n elég súlyos rotációban pörgetett pizzicato-s dance-house hibrid szerzeményeket hallgattam oda vissza. Az 1996-1998 közötti időszak emblematikus figurái ekkor többek között Brooklyn Bounce, Red 5, Dj Quicksilver, Space Frog, Kosmonova, Sash és Future Breeze voltak, akik nem tudtak hibázni, igaz a saját műfaji kereteik közül se voltak képesek kilépni, megújulni. Azt hiszem a rutinos rókáknak nem kell ecsetelgetni a mix felhozatalát, a fiatalabbaknak annyit fűznék hozzá, hogy érdemes meghallgatniuk, miket produkált a gyerekcipőben lévő szcéna akkoriban.

Pizicatto Diary Page 1 (1996-1998) mixed by Grey

Tracklist:
1. Dj The Crow - Fly Away
2. Red 5 - I Love You Stop
3. Interactive - The Point Of No Return
4. Hypertrophy - Beautiful Day
5. Gorgeous - Don't Stop (Future Breeze Remix)
6. Dj Phantasma - Welcome To The Club (Club Melo Mix)
7. Max Deejay - Rhythm Is A Dancer
8. Sequential One - My Love Is Hot
9. Dj Quicksilver - I Have A Dream
10. Dj Crack - Space People (De Donatis Remix)
11. Space Frog - Follow Me
12. Space Frog - I Feel Your Pain
13. Beam & Yanou - On Y Va (Beam & Yanou Remix)
14. D.O.N.S - Drop The Gun (Bomb Remix)
15. Kosmonova - Ayla (Kosmonova Remix)
16. Kosmonova - Take Me Away
17. Encore - Le Disc Jockey
18. Da Bomb - The Original
19. Dj Quicksilver - Free
20. Brooklyn Bounce - Take A Ride


2012. május 2., szerda

Lyrics Of The Moment Vol. 88: Hokkaido feat Debbie - Sigh For The Beauty (Chill Out Mix)


Hokkaido feat. Debbie -  Sigh For The Beauty (Chill Out Mix)

It's the end of the day
introducing the night
let's have shadows to see
under the neonlight

I can step the outside
need to shut my door
wonder how I feel
I wonder what's the call

And when will I
don't know how
I don't know why
I'am here
I'm breathing in
I'm breathing out
I know I'm in me

I lay down I'm far though follow
the sound of your heart
I'm breathing in
I'm breathing out
I know I'm in me

And when will I
don't know how
I don't know why
I'm here
I'm breathing in
I'm breathing out
I know I'm in me

2012. május 1., kedd

EP ajánló: Exoplanet - Sea Of Green

Nem titok, hogy nagy Exoplanet rajongó vagyok. Hihetetlen, amit ez a holland srác a stúdiójában a kütyüivel művel hétről-hétre! Szerencsére nem a mennyiség, hanem a minőség elkötelezett híve, így ritkán jelentkezik új darabbal, de akkor annak a hatását hetekkel később is megemlegetjük. Ezúttal is alaposan felspanolta magát (a promó szöveg szerint valamit találhatott az erdő mélyén) és két igazán tartalmas tétellel pakolta meg a 'Sea Of Green' című EP-jét. Naná, hogy a Proton fősodra, azaz a Particles hoppolta el az eredetiket, s saját részéről hozzáadta még azt, ami kellett a tökéleteshez, így egy iszonyat ízléses, zöld színű borítót (Royal Sapien keze munkáját dicséri egyébként). Oscar mostanság lejjebb csavart a progressive faktorból és ráfeküdt a glitch orientált, pattogósabb ritmusú, de textúráiban sokkal kísérletibb vonalra.
Az 'Antheridium' a maga 150 BPM-ével eléggé odacsap, de itt ne zúzásra gondoljunk, a törtes alap csupán körítés a szárnyakat kapó string-eknek és libabőrözést előidéző szinti futamoknak. Tényleg olyan érzésünk van, mintha egy mélytengeri expedíción vennénk részt. Ha becsukjuk a szemünket és igazán elengedjük magunkat a hangok egy-egy kézzel fogható dolog érzetét is kelthetik bennünk. Megelevenedik maga a téma!
Az 'Archegonium' is hasonlóan tempósra veszi a figurát, de itt sem tolakodó módon. A háttérben elszabadul a pokol, az atmoszféra valahol Aes Dana és Vangelis zenei spektruma között lavíroz, miközben az organikus nyugalom lesz úrrá rajtunk. Kimondottan szuggesztív, emlékezetes tételek! Otthoni hallgatásra ajánlanám, bár aki van annyira ügyes dj szettben is elsütheti a megfelelő helyen és időben!

Exoplanet - Sea Of Green

Label: Particles
Katalógus szám: PSI1213
Stílus: Elektronika
Megjelent: 2012. április 18.
Producer: Oscar Van Der Knaap

Tracklist:
1. Antheridium (7:24)
2. Archegonium (7:00)



BUY THIS EP