Back In Time Vol.8.: Guru Josh - Infinity

Az egykori fogorvos hallgató Paul Walden aka Guru Josh megcsinálta azt, ami sokaknak hosszú évek kemény munkájával sikerül csak: rögtön első kislemezével az 1989-es Infinity (Time For The Guru)-val a slágerlisták éléig repült (1990-ben egészen az ötödik pozícióig kúszott fel).
Walden 1964-ben született a brit fennhatóságú Csatorna szigeteki Jersey-ben. Édesapja fogorvos volt, az ő hivatását vitte volna tovább, ha a zenélés és a szórakoztatóipar nem szól közbe. Legnagyobb sikeréről a Guardian hasábjáin a következőket nyilatkozta még 2015-ben (Forrás).

"1988-ban a Joshua Cries Wolf nevű rockbandában játszottam. Épp az egyik londoni kocsmában léptünk fel, amikor valaki extasyvel kínált. Onnantól kezdtem rock helyett house-t játszani. Az egyik barátomnak volt egy Infinity nevű partija, adott párszáz fontot, hogy készítsek egy white label lemezt kifejezetten a rendezvény promótálásához. Felhívtam a bandánkból Mad Mick-et, a szaxofonost, és az Infinity fő dallamát ő játszotta fel, amit az egyik régebbi rock zenémből kölcsönöztem. Mindössze 500 példányt nyomtunk ki belőle, de konkrétan 480 ember egyből dobta is ki a kukába. Azt mondták: szaxofon van benne, biztosan megőrültél - ezt nem teheted! De a Hacienda Dj-e Mike Pickering játszotta párszor és a többi már történelem.
Imádtam Ibizát és úgy döntöttem oda költözöm. A saját művészi elképzeléseimet éltem ki emellett volt egy promóciós cégem, ami légi fotókkal és bannerek készítésével foglalkozott. Jó életem volt, így nem igazán foglalkoztam azzal, hogy egy újabb lemezt adjak ki. Azonban 2008-ban a német Big City Beats Klaas-t kérte fel, hogy remixelje az Infinity-t, amiből nagyjából 6 millió példányban ment el és egész Európában a listák első helyén landoltam. A második körben még sikeresebb lett a lemez. Minden nap, amikor a medencémben alámerülök megtisztelve érzem magam, hogy az emberek megvették a lemezem. A zene mindig is rendes volt hozzám, de jobban érdekelt az új üzleti lehetőségek felkutatása. Inkább vagyok egy őrült újító, mint zenész."
Szomorú hír azonban, hogy Paul 2015 december 28-án öngyilkos lett. Nem volt titok, hogy drog és alkoholproblémákkal, valamint depresszióval küzdött. Ennek ellenére zenei hagyatékának koronaékszere az 'Infinity' szinte minden évben újabb és újabb verziókban bukkan fel és gyarapítja az elektronikus tánczene történelemkönyvének lapjait.

Guru Josh wikipedia oldal

És akkor a két leghíresebb verzió, előbb az original, majd a Klaas Remix.

További Infinity adaptációk:
Taucher - Infinity [1994]
Bárány & Jován - Infinity (Perfect Harmony) [2003]
Usher - Traffic [2008]
és a többi...

Back In Time Vol.7.: Frankie Goes To Hollywood - Relax

A Frankie Goes To Hollywood (FGTH) egy brit dance-pop banda, mely fénykorát a '80-as évek közepén élte. A csapat frontembere az énekes Holly Johnson volt, mellette Paul Rutherford (ének, billentyűsök), Peter Gill (dobok, percussion), Mark O'Toole (basszus gitár) és Brian Nash (gitár) alkotta a formációt.
Az úriemberek a művésznevet egy, a New York Magazinban megjelent pop-art poszterről koppintották, amely Frank Sinatra-t ábrázolta (bár az énekes Holly Johnson névmagyarázata szerint az újság egyik főcímében szerepelt a 'Frankie Goes To Hollywood' kifejezés). A banda hivatalosan 1980-ban vette fel ezt a nevet. A csapat magja a késő hetvenes évek liverpooli punk miliőjéből forrta ki magát. Johnson-hoz olyan helyi zenészek társultak, mint Peter Gill (dobok), Jed O'Toole (basszus), és Jed unokatestvére Brian Nash (gitár), közösen alkották a 'Sons of Egypt' formációt. Néhány fellépés után azonban a banda feloszlott. Később Johnson csatlakozott Mark O'Toole-hoz (basszus) és Peter "Ped" Gill-hez, hogy életre keltsék a Frankie Goes To Hollywood-ot (később Jed O'Toole is beszállt a mókuskerékbe).
A zenekar a The Leatherpets nevű csajduóval közösen turnézott, hogy a bevételből demókat és hozzá videókat tudjanak készíteni, annak ellenére, hogy két kiadó is elutasította őket. 1982 októberében egy BBC Radio 1 'John Peel Session'-je révén rögzíteni tudta rögzíteni a 'Krisco Kisses'-t, a 'Two Tribes'-t a 'Disneyland'-et és a 'The World is My Oyster'-t. Ekkoriban cserélt helyet Jed O'Toole és a visszatérő Brian Nash.
1983 februárjában a bandát meghívta a Channel 4 'The Tube' nevű show-jába, hogy videót forgassanak a 'Relax'-hez a liverpooli State Ballroom-ban. A műsort követően a 'Peel Session'-t megismételték a rádióban, majd újabb felvételt készítettek a BBC-nek, mely a 'Welcome to the Pleasuredome', a 'The Only Star In Heaven' és a 'Relax' dalokból állt össze. Ezek a fellépések illetve a Tube-os videó ismétlése oda vezetett, hogy Trevor Horn kiadójához a ZTT Records-hoz szerződtette le őket 1983 májusában.
A 'Relax' 1983 októberében jelent meg a ZTT gondozásában, s bár nem játszották rongyosra bemasírozott az UK Top 40-be. A BBC-s 'Top Of The Pops'-os (1984. január 5.) bemutatkozásuk után a dal 29 helyet ugrott a listán, egészen a hatodik pozícióig. 1984 január 11-én a BBC Rádió lemezlovasa Mike Read játszotta a műsorában a lemezt, amikor "felfedezte magának" a borítóját (ami Yvonne Gilbert keze munkáját dicsérte). Read látványosan felháborodott mind a borító és a szöveg nyílt szexualitásán, aminek hatására az élő műsor kellős közepén levette a lemezt, obszcénként címkézve fel azt.
Két nappal később - a korong hivatalos megjelenése után három hónappal, illetve nyolc nappal a 'Top Of The Pops'-os fellépés után - a BBC kitiltotta a lemezt mindegyik televízió és rádió műsorából, a Top 40 show-t leszámítva. A sors fura fintora, hogy a 'Relax' mégis az
első helyig jutott a slágerlistán és ott is tanyázott öt héten keresztül, miközben a BBC nem tudta műsorra tűzni az ország legjobb eladást produkáló formációját a 'Top Of The Pops'-ban. A szám eredeti videóját Bernard Rose rendezte, aki egy homoszexuális S&M társalgót ábrázolt, ahol a bandatagokat bőrruhába bújt izmos férfiak, egy hidrogénszőke drag queen és egy római császárnak öltözött testes úriember mustrálta. A videó egy olyan részt is tartalmazott, ahol az egyik bandatag egy élő tigrissel harcolt a közönség nagy ámulatára, miközben a teljesen felizgult "császár" kibújt a tógájából. A klipet a Kelet-londoni Wilton's Music Hall-ban forgatták, amit a BBC és az MTV is egyből tiltólistára tett, emiatt egy másik képi anyag készült hozzá a filmrendező Brian De Palma jóvoltából, amihez friss alkotásából a 'Body Double' című filmből használt részleteket. A BBC végül engedett és 1984 végén a banda előadhatta a 'Relax'-t a 'Top Of The Pops' karácsonyi kiadásában.

Forrás: wikipedia



UNCENSORED VERSION

Back In Time Vol.6: M|A|R|R|S - Pump Up The Volume

A 'Pump Up The Volume' a brit ad-hoc formáció a M|A|R|R|S egyetlen kislemez sikere (a lemez másik oldalán az 'Anitina' című számmal), ami számtalan országban ért el első helyezést a slágerlistákon. A dalt mérföldkőként tartják számon a brit house szcéna fejlődésében illetve a hangmintázásban, mint módszerben. A projektet elkövető két csapat a reggae-ben nyomuló Colourbox és az alternatív rock-ot játszó A R Kane elég nehezen hangolta össze a közös munkát. Mindketten a 4AD kiadó égisze alatt ténykedtek, s a label feje Ivo Watts-Russel ált elő az ötlettel mi lenne ha a fiúk összedolgoznának. Ez azért sem volt elrugaszkodott gondolat, mivel a két banda külön-külön is kifejezte neki azon szándékát, hogy az amerikai house hullám hatására a kommerszhez húzó dance lemezt készítsenek.
A két csapat közötti együttműködés korántsem volt zökkenőmentes, mivel különböző munkamódszerekkel dolgoztak a stúdióban, illetve a személyiségük közti különbségek is kiütköztek. Ezért kiküszöbölvén a konfliktusokat nem együtt zenéltek, hanem külön, és a végeredményt elküldték a másiknak. A Colourbox készítette el a 'Pump Up The Volume'-ot, ami egy percussion orientált darab volt Eric B. & Rakim hangminta köré építve, amiről a szám a címét is kapta, míg az A R Kane egy másik studióban összehozta a szándékosan giccses 'Anitina'-t. A Colourbox ezután dobgép vezérelte ritmust és effekteket hegesztettek rá az 'Anitina'-ra, míg az A R Kane némi gitárhangzással dúsította fel a 'Pump Up The Volume'-ot. A végső formát a szkreccsek és hangminták (Public Enemy, Criminal Element Orchestra, Bar-Kays) hozzáadásával Chris C.J. Macintosh és Dave Dorrell követték el.
A két track 1987 júliusában indult hódító körútjára a szigetország klubjaiban, mint white label kiadvány, az előadó megnevezése nélkül. Egyértelműen a 'Pump Up The Volume' bizonyult népszerűbbnek, ami emellett jobb hátszelet is kapott a promóciós oldalról. A 4AD dupla A-oldalas 12 inch-es kiadványaként ugyanezen év augusztusában látott napvilágot. A következő héten az UK Singles Chart 35-ik helyén nyitot. A kommersz hatást egyébként az egy héttel később megjelenő remix kölcsönözte a dalnak, ami az egyik legismertebb Ebből a remixből készült egy 7 inch-es verzió, amit a rádiókban kezdtek el játszani. Miután a produkció egyre előkelőbb pozíciót bitorolt már a slágerlistákon szembe kellett nézzen a hangminták illegális felhasználásából eredő problémákkal. Emiatt néhány problémás minta kikerült a track-ből.
A M|A|R|R|S (a projektben résztvevő 5 úriember nevének kezdőbetűiből összeragasztva )ezután többet a lemezkészítés közelébe se jutott. A R Kane egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy bár büszkék, hogy a M|A|R|R|S projektben részt vehettek, de nem voltak az esetleges folytatást illetően felcsigázva. Talán érthető, hogy nem voltak boldogok, amiért az ő általuk hozzáadott gitár power-t kigyomlálták a zenéből. A Colourbox megpróbálta tovább használni a M|A|R|R|S nevet, de végül nem tudták kicsengetni azt a 100 ezer dollárt, amit az A R Kane akart a név jogainak teljes átpasszolásáért cserébe. Ettől függetlenül egy olyan klasszikust adtak a világnak, amelynek vitathatatlanul ott a helye a modern tánczene történelemkönyvében.

Forrás: Wikipedia

Back In Time Vol.5.: Bronski Beat – Smalltown Boy

Maradunk a ’80-as években, és Nagy Britanniában. A Bronski Beat elnevezésű szintipop trió — Jimmy Sommerville (ének), Steve Bronski, Larry Steinbachek (billentyűsök, ütősök) — a meleg társadalom szócsöveként fogalmazott meg éles társadalomkritikát. Első, egyben legnagyobb slágerükben az 1984-es ’Smalltown Boy’-ban a szexuális diszkrimináció ellen emelték fel a hangjukat.
Ez nem volt véletlen, hiszen mindhárman nyíltan vállalták másságukat, szövegeikben politikai kommentárokat fűztek a melegekhez kapcsolódó témákban. Annak ellenére, hogy a 80-as évek elején sok banda hirdetett a melegek felé nyitottságot, a Bronski Beat az elsők között foglalkozott a homoszexuálisok problémáival. A trió 1985-ben duóvá redukálódott, ugyanis Sommerville kivált és a The Communards-ban, majd később szóló előadóként folytatatta.
Sommerville, Bronski és Steinbachek egy három hálószobás lakást bérelt közösen London délnyugati részén, ekkor jött az ötlet, hogy bandát alapítanak. A Bronski Beat 1983-ban alakult meg. A csapat 1984-ben, mindössze kilenc fellépés után leszerződött a London Records-szal. A debütáló single-ük a ’Smalltown Boy’ óriási siker lett. A történet egy fiúról szól, akit a családja száműz otthonról, mert homoszexuális. A dal az Egyesült Királyságban a harmadik, Amerikában negyvennyolcadik, Ausztráliában pedig a hetedik pozícióig kapaszkodott fel. A track-hez Bernard Rose rendezésében készült egy elgondolkodtató videó is, melyben Sommerville buzgón igyekszik barátokra szert tenni az uszodában, ezt követően egy meleg ellenes banda támad rá a nyílt utcán. Egy rendőr kíséri haza az incidens után, emiatt kénytelen elhagyni otthonát, szüleit (a rendőr szerepében egyébként Colin Bell, a London Records marketing menedzsere bukkant fel).
A dal utóéletét tekintve szintén népszerű alapanyagnak bizonyult filmzeneként ('Edge Of Seventeen', 'Queer As Folk'). Elektronikus zenei szempontból a ’Smalltown Boy’ egyik legfrissebb és legéletképesebb remix verzióját a Supermode duó (Axwell & Steve Angello) jegyzi 2006-ból. A fődallamot a ’Smalltown boy’-ból, a vokált pedig a ’Why’ című ópuszból rakták egymás mellé. 1997-ben a Legato trió is átgyúrta a track-et. A végeredmény abszolút tánctér orientált lett, persze a fődallamot nem felejtették el használni. (Forrás: wikipedia)

Back In Time Vol 4.: Visage – Fade To Grey

Szomorúan kell megjegyeznem, hogy a mai felgyorsult világban alig-alig van ideje a producereknek arra, hogy egy-egy remekművük készítésével kapcsolatban plusz információkat osszanak meg a rajongókkal. Éppen ezért ismét az időgépet hívom segítségül, hogy 1980-ba repítsen vissza, s egy ősklasszikus kulisszatitkait ismerjük meg.
Az esztendő egyik legnagyobb dobását a Visage nevű brit formáció követte el ’Fade To Grey’ címmel. A Polydor Records gondozásában kijött anyag a banda második single megjelenése volt, egyben bebetonozta helyüket a tánczene történelemkönyvébe. Az Egyesült Királyságban nyolcadik, míg Németországban és Svájcban listavezető pozícióig jutott. A zene struktúráját Billy Currie és Chris Payne álmodta meg, Midge Ure pedig a szövegért volt felelős. Steve Strange közösen vett énekórákat Ure-val, hogy maga is részese legyen a produkciónak, a hangját viszonthallja a felvételen. Gary Numan az egyik vele készített interjúban a következőket mondta: „Chris és Billy voltak a ’Fade To Grey’ megszületésének legfontosabb mozgatórugói. A ’79-es turném sound check-jei közben dolgoztak rajta. Cedric (Sharpley, aki a Numan-t kísérő zenekar dobosa volt) szintén vastagon benne volt az ekkoriban még ’Toot City’ címen futó számban.”
1999-ben egy tévéműsorban Steve Strange azt állította, hogy az ő ötlete volt az angol és francia nyelv kombinálása a szövegben (ezt az állítás Ure erősen vitatta). A tény az, hogy a Currie & Payne-féle eredeti felvételben már ott volt a francia szöveg, mielőtt még Ure és Strange a képbe kerültek volna. A szöveget a manapság is Franciaországban élő Payne jegyezte. A francia vokált egy fiatal luxemburgi diáklány Brigitte Arendt énekelte fel, aki ekkoriban a szintén a csapathoz tartozó Rusty Egan barátnője volt.
A track-et valódi kultusz övezi, rengeteg előadót ihletett meg. Egy raklapnyi feldolgozást ért meg (volt, aki csak bizonyos részeket használt fel az eredetiből). Kylie Minogue-tól kezdve, az U96-on, Datura-n, Kelly Osborne-on és Tizino Ferro-n át sokan próbáltak így maguk számára sikert kovácsolni. Számomra legjobban Mark ’Oh 1996-os techno átirata tetszett, ami kicsit karakteresebb ritmusszekcióval, gyorsabb tempójával a tánctereken is fogyaszthatóvá tette a komótosabb eredeti verziót. (Forrás: wikipedia)

Back In Time Vol.3.: Eurythmics - Sweet Dreams

Hosszú kihagyás után reaktiváljuk speciális időgépünket, a 'Back In Time' rovatot (előző cikkeink itt és itt olvashatók!). Sajnos sokszor azzal kellett szembesüljünk, hogy az általunk bemutatni kívánt számokról alig-alig lehet háttér információt megtudni (a száraz tényeken túl). Ugyanez az állítás viszont nem igaz a most bemutatásra szánt megaklasszikusról, az Eurythmics duó 'Sweet Dreams'-széről, ami különböző verziók révén szinte állandó résztvevője a rádiós lejátszási listáknak.
A brit Eurythmics formációt Annie Lennox és David A. Stewart alapította. Maga a 'Sweet Dreams' (Are Made Of This) - 1983-ban jelent meg az Egyesült Királyságban az azonos címet viselő albumukon, negyedik single-ként (Amerikában ez volt az első kiadott Eurythmics szerzemény - a szerk.). Az angol slágerlistán meg sem állt a második pozícióig, míg az US Billboard Hot 100-on az első helyen is tanyázott. Ha mindez nem lenne elég a Rolling Stone Magazin 2003-as 'The 500 Greatest Songs Of All Time' listáján 356, helyén zárt. 1991-ben a dalt remixelték és újra kiadták, hogy a banda 'Greatest Hits' albumát promótálják vele. Ezzel egyidőben újra felbukkant a Szigetország slágerlistáján, mégpedig a 48. pozicióban. Ezután még 1995-ben, 2005-ben, 2006-ban és 2010-ben is újra kiadták a 'Sweet Dreams'-t.
Az eredeti darab fő alkotóeleme egy analóg szintiriff, amire Stewart teljesen véletlenül talált rá, amikor a studióban egy basszus hangot vissza felé játszott le. A szintetizátoron kívül Movement Systems dobgép, egy zongora és Lennox többszólamú vokálja kap szerepet a track-ben. A darab C-mollban íródott, eredeti tempója 126 BPM. A számhoz készült videóklipet Chris Ashbook készítette még 1983 januárjában, az album és a single megjelenése előtt kevéssel. A klipet sűrű rotációban jáétszották az MTV-n, nem csoda, hogy a korai MTV-era egyik klasszikusaként tartják számon. Annie Lennox férfias megjelenésével és narancssárgára festett hajával sokkolt mindenkit, egyben trendet is indított. A kétnemű attitűd további Eurythmics videókban, így a 'Love Is A Stranger'-ben és a 'Who's That Girl'-ben is felbukkant.
A 'Sweet Dreams' számtalan cover verzióban élt tovább, illetve számtalan remixet, sample felhasználást ért meg. Egyik legismertebb cover-t Marilyn Manson készítette. Remixek terén a tribal mester Danny Tenaglia és Steve Angello & Sebastien Ingrosso átirata viszi a prímet, valamint Alex Butcher hard dance adaptációja érdemel említést. További infók: itt!

Back in time Vol. 2.: Faithless - Insomnia

A 'Back in time' rovat a nyitó cikkhez képest majd húsz esztendőt ugrik előre időben. 1995 írunk. Az elektronikus tánczenei szcénában ekkoriban egyre nagyobb volt már a mocorgás. Ebben a pezsgő attitűdben született meg a dance zene egyik legmeghatározóbb klasszikusa nevezetesen Faithless 'Insomnia'-ja. A darabot, amikor először meghallottam a Juventus Rádióban elég minimálnak hatott, de idővel nagyon megszerettem. A hosszú felvezetés a végtelenségig felcsigázza az embert, aztán jön egy rövid, de annál eufórikusabb rész, amit - némi iróniával élve - minden valamire való klubber álmából felkeltve is el tud dúdolni, vagy fütyülni. Ennyi szubjektív rész után térjünk át a zene keletkezésének hátterére.

Az 'Insomnia' a Faithless második single megjelenése volt (az első a 'Salva Mea'), mellyel 1995-ben számos slágerlistán előkelő helyezést értek el. A zene örökérvényűségét jelzi, hogy 2005-ben újra meghódította a listákat, s szinte nem volt olyan esztendő, amikor ne remixelte volna meg valaki. A közel kilenc perces album verzió olyan szövegrészeket is tartalmaz, ami nem éppen rádió kompatibilis a benne használt vulgáris kifejezések miatt. Ugyanebben a verzióban harangozással kezdődik a zene, amit a klubok közönsége nem igazán ismerhetett, mivel a többség a 'Monster Mix'-et és az abból készített rövidebb 'Monster Radio Edit'-et hallgatta rongyossá. A dalban Maxi Jazz egy alvászavaros ember szerepében jelenik meg, miközben próbál édes álomba szenderedni („I toss and I turn without cease, like a curse, open my eyes and rise like yeast/At least a couple of weeks since I last slept, kept takin' sleepers, but now I keep myself pepped”). Maga a téma ismerősen csenghet azok számára, akik tudatmódosítókkal turbózták magukat egy-egy bulira, ugyanis az álmatlanság ennek egy mellékhatásaként jelentkezik. Érdekes, hogy a szövegből az is kiderül, hogy az álmatlanságban szenvedő egyének többnyire szerény körülmények között élnek („Make my way to the refrigerator/One dry potato inside, no lie, not even bread, jam”). Kiváncsi vagyok, hogy Maxi Jazz a saját élményeit szedte-e rímekbe?

Amit talán kevesen tudnak, de a dal körül volt némi szerzői jogi perpatvar. A Faithless kifejezte nem tetszését azzal kapcsolatban, hogy a dal egyes elemeit Sash újrahasználta 'Encore Une Fois' című zenéjében. A sors iróniája, hogy a norvég Biosphere pedig azt állította, hogy a banda lekoppintotta a baseline-ját a 'Novelty waves' című zenéjüknek. A tények ellenére, mivel a hős britek egy hanggal módosították azt, soha nem fizettek royalty-t az inspiráció után.

Faithless


Sash


Biosphere

Back in time Vol.1: Donna Summer - I feel love

Az unalmas délutánokat általában az önfeledt böngészés tölti meg tartalommal. Így jött az az ötlet is, hogy egy-egy, az elektronikus zenére nagyhatással bíró darab történetét bemutassuk. Első ágensünk nem más, mint minden idők egyik legepikusabb diszkó slágere, Donna Summer 'I feel love'-ja lesz. Nézzük a történeti tényeket. A számot az olasz gyökerekkel bíró, de Németországban dolgozó Giorgio Moroder írta, ami Donna Summer 1977-es koncept albumán, az 'I remember yesterday'-en jelent meg. Egész egyedi módon minden hang és effekt (a vokált kivéve persze) tökéletesen programozott volt, ezzel megmutatta a világnak, hogy nem kell 10-20 ember összehangolt munkája egy diszkó zene összerakásához. Futurisztikus hangzásával a techno zene fejlődését is befolyásolta. A nagy David Bowie éppen híres Berlin-triológiájának rögzítésével volt elfoglalva, amikor az említett klasszikus a képbe lépett: „Az egyik nap Eno futva jött hozzám és mondta, hallottam a jövő hangzását. Fogta és feltette Donna Summer 'I feel love'-ját. Ez a single meg fogja változtatn ia kllubok hangzását az elkövetkező 15 évre. Ez helyel-közzel igaznak bizonyult”. A Rolling Stone magazin minden idők legjöbb 500 zenét felvonultató listáján a 411. helyre rangsorolta a korongot. Az igazán nagy hatású zenék ismertetőjegye, hogy számtalan remixet készítettek hozzá. Mivel maga az eredeti szám még egy olyan korszakban készült, amikor a remix kultúra csak gyerekcipőben topogott, így egy kis időnek el kellett eltelnie mire más elképzelésben is hallhattuk az 'I feel love'-ot. 1978-ben Patrick Cowley Hi-NRG producer készített belőle egy 15:53-as edit-et, ami bár nem nyerte el Moroder mester tetszését, viszont underground körökben igen szép népszerűségnek örvendett. Egy egész pakknyi átirat érkezett 1995-ben, amikor olyan nevek dolgozták át a klasszikust, mint a Masters @ Work, a Faithless-ből ismert Rollo & Sister Bliss. 2003-ban Danny Howells gyúrt belőle egy unofficial release-t, az eredeti dalt 2005-ben újrakeverve ismét kiadták single-ként. Az 'I feel love' zeneileg sok előadót megérintett, aki ebből merítettek inspirációt, főleg a baseline köszönt vissza sok produkcióból (Cher - All or nothing, Sterbinszky - Floating, Vanessa Mae - Storm, Underworld - King of snake, Plump Dj's - Donna Kebab bootleg, Madonna - Future lovers, Rhythm Masters & MYNC Project - I feel love, Public Domain ft Lucia Holm - I feel love, Dallas Superstars - I feel love).