Scott Bond: DJ, Co-promoter és producer egyben

Nehezen sikerült elkapni az Eastern Exprosure estélyén, hogy meséljen egy kicsit magáról és klubjáról, ugyanis bulis kedvében volt, hogy csak pár percig tudott ülni az asztal mellett utána már ment is a többiek játékát hallgatni. Mint sokan mások a hazai és nemzetközi zenei életben, ő sem egy egyszerű DJ, aki hétvégenként keresi a kenyerét. Ő az, aki a DJ fellépések mellett a híres gatecrasher rezidense és co-promotere. Egyébként zenét is szokott írni meg sokminden mást is csinál, de matematikai számításokkal kimutathatatlan, hogy a napi 24 órából hogy is csinál 32 vagy több órát.

Freee: Mikor és hogy kezdődött a kapcsolatod a lemezjátszókkal?
Scott Bond: 12 éve. 17 éves voltam, rendszeresen jártam bulikra. A nagy rave-ek és az acid partik korszaka volt akkor Aangilában. Elkezdtem lemezeket vásárolni, ami felőrölte az összes pénzem. Aztán úgy gondoltam, hogy ezt én is tudnám csinálni, úgyhogy megpróbálkoztam vele.

Freee: Kik voltak a nagy nevek ebben az időben?
Scott Bond: Sasha már akkor a legnagyobb kedvencem volt. Persze ott volt még Carl Cox meg a többiek.

Freee: Hogyan kezdődött a Gatecrasher sztori?
Scott Bond: Mint DJ elkezdtem játszani, egy-két helyen rezidens is voltam, aztán szerveztünk néhány különleges estét, amit elneveztünk Gatecrasher-nek. Először csak bulikat szerveztünk ezen a néven vasúti épületekben, ahol Sasha, én, Parks & Wilson játszottunk általában. Ezek után csináltunk egy nagy bulit Sheffield-ben, aztán havonta, aztán hetente, aztán megvettük a klubbot.

Freee: Mi volt a Gatecrasher kezdeti koncepciója?
Scott Bond: Semmi különös. Olyan helyet akartunk, ahol mindenki jól érzi magát. Ez a szemlélet mai napig megvan. nagyon büszke vagyok, hogy ezt elértük. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel.

Freee: Mi a véleményed a Crasher-kids -ről, akik a klub mellett nagyon híresek extrém külsővel és viselkedésükkel?
Scott Bond: Amikor ezek a srácok elkezdték, nagyszerű volt látni lelkesedésüket, hogy síppal, különleges öltözettel érkeztek bulizni. Későbbiekben nagyon nehéz lett a bejutás a klubba és megjelentek az ál "Crasher-kids"-ek. Mindenki beöltözött ilyennek és ez most ár trend. Most már nem olyan eredetiek, mint a kezdetekben voltak.

Freee: Mi a következő lépése a Gatecrashernek?
Scott Bond: Sok lemez és egyéb kiadványunk van. Sok albumot tervezünk, továbbá egy nyári szabadtéri program és világkörüli turnénk van folyamatban.

Freee: Mint promóter is aktívan tevékenykedsz a Gatecrasher életében. Mi az első a DJ fellépés vagy a klub ügyeinek intézése?
Scott Bond: Mindkettő! (nevetés) leginkább a DJ fellépések voltak előtérben és ezt folytatom is. Hét közben intézem a klub ügyeit, hétvégén meg játszom. Persze ott van még a produceri munka is, ami miatt néha kicsit soknak érzem.

Freee: Írsz zenét mint Q-DOS és mint Scott Bond Project is. Mi a különbség?
Scott Bond: Semmi. A Q-DOS-t már nem használom. Az volt az első produceri "álnév", aminek a jelentésére már nem is emlékszem igazán. Valami erő és csillogás a jelentése. Egyszerű és hangzatos volt ez a név. Most már csak Scott Bond Project van.

Freee: Tanultál valaha hangszeren játszani?
Scott Bond: Nem.

Freee: PC?
Scott Bond: Van egy laptopom, amit legtöbbször e-mailezésre használok , de zenéléshez mindenféleképp az "alma termékét" választom. Egyik sem jobb a másiknál, de ez a felállás működik nálam.

Freee: A szabadtéri bulikat vagy inkább a klubbokat szereted?
Scott Bond: Csaki az időjárástól függ. Igazából játszottam ezen is azon is és mindegyiknek megvan a hangulata. Mindenféle bulit szeretek.

Freee: Különbség az ott játszott zenék között?
Scott Bond: Mindig hangulat és közönség függő. Azt játszom, amit a közönség leginkább igényel.

Freee: Kedvenc DJ?
Scott Bond: Sasha.

Freee: Hogy tetszik Magyarország?
Scott Bond: Először vagyok itt, és alig várom, hogy lemezjátszók mögött legyek. Nagyon sok új felvételeket és lemezeket hoztam. A promóter társam lesz az MC és hoztunk néhány látvány elemet is, de ez a turné keretin belül mindig így zajlik.

(Freee magzin 2002/09, Szöveg: Magyar Tímea)

Lapozgató: Hivatása: lemezlovas

Hivatása: lemezlovas
Legtöbben fel sem ismernék őket, ha fényes nappal futnának össze a városban: este is szinte észrevétlenül érkeznek meg a villogó fények és dübörgő hangfalak közé a bulikra. Egyedül a súlyos lemeztáskák leplezik le őket, amiket görnyedt háttal cipelnek a pult irányába a lehető legrövidebb útvonalon. Ezek a jelentéktelennek tűnő emberek mégis minden és mindenki fölött átveszik az irányítást, ha már végre a lemezjátszók mögött állnak. Akár tetszik, akár nem, kezük alatt formálódik az este.

Sokan játszanak lemezeket a legkülönbözőbb helyeken, mégsem neveznék mindenkit DJ-nek, aki ilyesmivel foglalkozik. Az én fogalmaim szerint lemezlovas az, aki tudja a helyes sorrendet: számára legfontosabb a zene, minden más pedig csak sokkal az után következik. A DJ mindig a zenélésen keresztül mutat valamit magából: amit játszik az legalább annyit elmond róla, mint ahogyan játssza. Két teljesen azonos számokból álló szett egészen mást is jelenthet. Egy agresszívebb mixelési stílus és egy rafináltabb sorrend hatására sokszor összenéznek a hozzáértő fejek. Tudják, hogy a DJ-jüket aznap alaposan felhúzta valaki.

A szelektor
Már a gramofonok idejében is voltak, akik felrakták a lemezeket, és voltak akik táncoltak a zenére. Az első igazán híres disc jockey-k nevei szorosan kötődnek a második világháború utáni rádiózás történetéhez, de a mai DJ-k igai ősei az ötvenes évek jamaikai szelektorai. Ezek az őrült feketék az egész országot felrázták mobil diszkóikkal. Ott álltak a teherautójuk platójára felpakolt hangfal és erősítő halmok mögött a lehető legvadabb szerelésben, és nyomták az őrjítő ritmusokat az utcán táncoló közönségnek. Talán meglepő, de ezeken a korai sound system-eken a mai DJ/party kultúrának szinte minden fő jellemzője megfigyelhető volt.
A bulik központjában már akkor is a lemezlovasok álltak. vadul hangzó (főleg képregények szuperhőseitől kölcsönvett) művészneveket viseltek, és ugyanúgy versengtek, mint mai utódaik. Már akkor kemény harc ment a jobb lemezekért, mint ma. Sőt, nem ritkán leragasztották ritkább lemezeik címkéjét, nehogy a riválisok kémei kitudják fürkészni, hogy mi az a szám, amire úgy őrjöng a közönség. Gyakran "küzdöttek meg" egymással szemben felállított teherautóikról: egy-egy számot játszottak, és a közönség reakciói alapján dőlt el a csata. Aztán néha lövöldöztek is egymásra, meg felgyújtották egymás hangcuccát. Ennyire komolyan mentek a dolgok. kezdetben a számok felkonferálása és a közönség buzdítása is a szelektor dolga volt, és mint ilyen, a versengés részét alkotta. Később megjelentek az MC-k, és átvették a mikrofonokat, hiszen a szelektor feladata igazából - ahogy az nevében is benne van - a lejátszandó zeneszámok kiválasztása. A DJ ma sem csinál mást: egész nap a boltokat járja, és igyekszik kiválasztani a hetente megjelenő több ezer lemezből azokat, amiket majd este játszani fog.

Diszkósok és DJ-k
Nem szabad elfelejteni, hogy a lemezlovas feladata a közönség szórakoztatásán túl az emberek zenei ízlésének fejlesztése, építése is. ha ez nem így lenne, még ma is mindenhol csak ABBA és Hungária szólna. A közönség nagy része ugyanis arra táncol szívesen, amit ismer. Az új felvételek megismertetése a DJ dolga, még akkor is ha ezek nem mindig aratnak sikert elsőre. Ezért van nagy bajban a magyar elektronikus tánczene: a műfajt képviselő DJ-k - és ebben nincs nagy különbség az úgynevezett underground és overground stílusok között - nem kapnak elég helyet a rádiókban, így az újdonságok bemutatása sokszor csak a partykon történhet, ami nehéz feladat. Mégis hibás hozzáállás azt mondani, hogy "ez baromi jó, de nem játszhatom bulikon, mert nem ismerik." Végül is a lemezlovasok csinálnak slágert egy-egy számból, vagy nem?
A slágerekre nagy szükség van, hiszen az emberek szórakozni mennek a bulikba, és a DJ-nek ezt sosem szabad szem elől tévesztenie. Ugyanakkor aki egész este csak bevált slágereket játszik egymás után, az a legnagyobb jóindulattal is csak diszkós: szórakoztatóipari szakmunkás. Ezzel nem azt mondom, hogy egy diszkós nem lehet profi szakember. A különbség abban rejlik, hogy a diszkós a közönség ízlésének megfelelő tánczenét szolgáltat, a lemezlovas pedig valahol maga is zenész - azaz művész -, a zenélés során fokozott szerepet kap saját ízlése, személyisége is. A zenélés - a szelektálás - a DJ számára önkifejezés is.
Vannak olyan lemezlovasok, akik a legfrissebb anyagra vadásznak: limitált példányszámú promókra, amiken legtöbbször még az előadó sincsen feltüntetve. A világ ütőerén tartják kezüket. Pár napos késéssel eljuttatják saját közönségükhöz ugyanazokat a számokat, amik Detroit, Chicago, New York, London vagy éppen Tokió klubjainak hangfalait szaggatják. A tánczene információ is, bakelitre préselt üzenet a világ másik felén élő zenészektől. A barázdákba sűrítve ott vannak a folyamatosan fejlődő technológia segítségével egyre újabb zenei formákat létrehozó alkotókat ért benyomások és hangulatok. Egy-egy öreg funk hangminta összekacsintás az értő DJ-kkel és a közönséggel: "igen, én is ezen nőttem fel, ismerem a gyökereket, a zeném ennek harminc évvel ezelőtti érzésének a mai technikai színvonalon lehetséges legmagasabb szintű megfogalmazása."
Sok lemezlovas tölt napokat titkos lelőhelyeken, ahol a ládák mélyéről ássa elő a dohos szagú kincseket, hogy meg legyenek a gyökerei, hogy tudja, honnan jön a zene, amit játszik.

A lemezjátszó-zenész
A lemezlovasok önkifejezésének másik iskolája New York fekete gettóiból indult, ahol néhányan elkezdtek csak a dob-basszus kiállásokat játszani egymás után - kezdetben főleg funk számokból, de később, de később nem kímélték még a heavy metal lemezeket sem, ha volt rajtuk egy jó break. Ezek a break beat mágusok voltak az első konstruktőr DJ-k, akiknél nem a mit, hanem a hogyan lett a fő kérdés. Legfeljebb a mások által még nem használt kiállások utáni hajszában ismerhető fel bennük a szelektor. Az egymással versengő hip-hop DJ-k csináltak először hangszert a lemezjátszókból: ők rakták le a mixelés és a szkreccselés máig is fejlődő tudományának alapjait, amit aztán a legeredetibb disco, elekrto és techno DJ-k fejlesztettek tovább.
Innentől válik fontos tényezővé az ízlésen túl a DJ ügyessége, technikai felkészültsége és kreativitása. Ennek az iskolának a követői éjt nappallá téve gyakorolnak, hogy miután sikerült a már létező technikákat tökéletesen elsajátítaniuk, új elemeket, saját mixelési stílust fejlesszenek ki. Ők nem egyszerűen számokat játszanak egymás után, hanem új zenéket készítenek a lemezjátszók és a keverő segítségével bakelit és acetát lemezeken található ritmusokból és hangszínekből. A mixeikkel oda viszik a közönséget, ahová csak akarják, és persze alaposan feladják a leckét egymásnak. Bármilyen irányzatot játszanak is ezek a lemezlovasok, a trainspotterek serege bámulja a pultot. Vannak, akik csak gyönyörködnek a precíz munkában, mások apró trükköket próbálnak ellesni.

Hazai DJ kultúra
Lemezlovasnak lenni nem szakma, hanem hivatás. A Dj megfelelő tisztelettel áll a zenéhez, hiszen az nem csak a munkaeszköz számára, hanem valahol az életének egyik legfontosabb része is. Még egy diszkóstól is furcsa azonban az a hozzáállás, ami budapesti lemezboltokban nap mint nap tapasztalható.
Mivel egyeseknek nincs idejük a lemezboltokat járni - pedig ez lenne a munkájuk - barátnőjükkel küldik le maguk helyett vásárolni. Gyakran még csak nem is kész listával, hanem egy mobiltelefonnal, amin keresztül ők is belehallgatnak néha a lemezekbe. Ez nem csak a lányokkal és az eladókkal szemben pofátlanság, de a legnagyobb baromság is. Hogyan lehet így egy lemezről eldönteni, hogy kell-e vagy nem?
A másik érdekes jelenség a felkészületlenség, a háttértudás kínzó hiánya. Nem azt mondom, hogy minden lemezlovasnak egész nap a szaksajtót kellene bújnia, de ha valaki már azt sem tudja, hogy hívják az általa keresett - és feltehetőleg játszott - irányzatot, akkor nem csak a vásárlás során adódhatnak nehézségei.
A legelkeserítőbbek azok az apróságok, amik egyértelműen mutatják, hogy sok lemezt játszó embernek fogalma sincs a DJ kultúra alapjairól. A többségnek nincs türelme kivárni amíg sorra kerül a belehallgatásra kijelölt lemezjátszóknál, és így a bolt személyzetének szerepe arra korlátozódik, hogy kérésre végigdobálják a tűt a lemezeken. Normális országokban még a legnagyobbak is sorban állnak, közben pedig hallgatják azokat az új lemezeket, amiket az eladók tesznek föl. Amellett, hogy a sorban állás ezzel a foglalkozással járó szükséges rossz, amit mindenki maga vállal, amikor eldönti, hogy DJ lesz, ilyenkor olyan lemezeket is hallgathatunk, amik bejönnek, csak esetleg a válogatáskor elkerülték a figyelmünket.
Mégsem hiszem, hogy egy vizsgabizottság eldönthetné, hogy kiből lehet DJ. Akinek nincs igénye a kultúrára, azt semmilyen tanfolyammal nem lehet rászoktatni, akinek nincs zenei ízlése azt nem lehet kiokosítani. A keverő és a lemezjátszók összedugása és mixelés alapjai oktathatóak, de onnantól mindenkinek saját szorgalmán és tehetségén múlik a folytatás.
Nincs olyan kötelező lemezlovas vizsga, ami hatékonyabban bírál, mint a közönség reakciói. A szakma hazai sztárjainak nagy része papír nélkül jutott el oda, ahol most tart. A közönség tette és teszi őket naggyá. Aki nem alkalmas sem diszkósként, sem DJ-nek, az előbb-utóbb sehová sem hívják, hiszen tudják, hogy ha játszani kezd, azonnal kiürül a tánctér.
A DJ-k pedig megállíthatatlanul folytatják munkájukat: állandó mozgásban tartják a tömeget és állandó változásban a zenét. Forognak lemezjátszók, a barázdákban futó tű összegyűjti a fekete anyagba zárt rezgéseket, és elküldi a mélynyomók felé. A lemezlovasok néha elégedetten összemosolyognak, mert tudják, hogy bármi történik is a hangfalak hatóterén kívül, idebent az ő kezük alatt formálódik a jövő.

(Szöveg: Vályi Gábor, Forrás: FREEE magazin, 1998/04)

Lapozgató Vol. 6: Sven Väth

Igazi művész. Lemezlovas, műsorvezető, producer, és társtulajdonosa a frankfurti OMEN Club-nak. Az egykori német pop-csillagból világhírű "underground" táncguru vált. 16 évesen már Barry White-ot játszott édesapja közkedvelt disco-jában a hálás közönségnek. 15 évvel később még mindig ott állt a lemezjátszók mögött, mélyen megindító hatást gyakorolva az emberekre. Már nem követi az irányzatokat, hanem Ő vezeti be őket. 1982-ben a Dorian Gray-ben kezdett. Pár évvel később már széles körben ismert volt legendás közönségének köszönhetően. Barátaival közösen rakták le a német techno mozgalom alapköveit. 1998-ban nyitották meg az OMEN clubot, egy hatalmas parkolóház földszintjén. Akkora már kis német lemezcégek hadai ontották az új ütemet magukból. Így saját cége lett neki is: az EYE Q. Idővel az egyébként terebélyes kiadó is szűknek bizonyult számára, ezért megteremtette az újszülöttet: a Harthouse-t. Végre azzal az irányzattal foglalkozhatott, ami a legközelebb állt hozzá. Először csak saját szerzeményeit publikálta, ám varázsütésre demó kazetták sokasága érkezett hozzá tehetséges kis srácoktól, akik otthon kedvtelésből szerezték saját dalaikat. Így egyszerre számára még ismeretlen területen találta magát: producerré vált. "A Harthouse az elejétől több volt, mint egy új hang. Minden egyes szerzeménybe érzelmeket, látomásokat és filozófiát szőttünk bele. A táncos estéket mindig is tartalmasabbá tette egyszerű zenei eseményeknél: akár előtáncosokkal, akár tűznyelőkkel vagy éppen zsonglőrökkel." Ezeknek az estéknek másságot kell sugározniuk a hallgatóságnak. Meg kell érteniük, hogy az egész több annál, hogy lemezeket dobálok fel egymás után. Egy teljes történetet tárok eléjük, ami a végére lesz kerekké. S én ezt tolmácsolom a fiatalok felé a fizikai és szellemi mivoltjában. Az utazás is rengeteget jelent számomra. Új érzelmeket és inspirációkat merítek az emberekből, a még ismeretlen hangszerekből vagy egyszerűen az atmoszférából. Utazgatni Nepálban, kerékpáron, tevén vagy akár hajón olyan mint visszatérni az időben 200 évvel. Nagyon megnyugtató." Természetesen hívják a világban mindenfelé, így kevésbé vallásos helyekre is ellátogat: Miami, New York, Párizs vagy éppen Budapest. Ám a fellépések sosem váltak rutinszerűvé. Még mindig idegesen várakozik, ha új országot készül művészetével megismertetni, s ezáltal új embereket megnyerni mozgalmával. Ezért kész akár 12-15 órát is folyamatosan játszani, hogy valóban tudásának teljes palettáját tárhassa a hallgatók elé. Hosszú évek során kifejlesztette azt a készségét, hogy őszinte és valódi érzelmeket csalogasson elő a közönségből. "A régi iskola és tanítványa vagyok. Tudom mit jelent felépíteni egy estét. Olyan ez akár a festészet. Az én kezemben van az ecset, és én keverem a színeket is. Csodálatos érzés!" A lehető legteljesebb "színiskola" a célja. Irányzatokat vegyít Detroit -ból, Angliából, Hollandiából. "Az átlagember a német party-kon 21 év. Ez igen alacsony. A londoni közönség sokkal vegyesebb, 25-től akár 50 évesig. Ez is azt bizonyítja, hogy igen is tudunk életcélt találni a muzsika és a barátságos emberek segítségével, s valóban lehet az egész több, puszta esti időtöltésnél." 31 évesen már csaknem a német zenei élet nagyapjának számít. "Megszállott vagyok. Ez az életem. Sosem fogom abbahagyni, s 60 évesen is itt fogok állni, s innen fogok örökre eltávozni. Ezt garantálom!"

NEXUS 1996. 07. 05 PECSA-Mody Club

Forrás: Free Magazin, 1996 február

Érzés és technika: 73 éves a DJ-szakma (2008. március 04.)

Hetvenhárom éve került be a köztudatba a DJ fogalma, a zenéket egymásra pakoló, hangulatot teremtő figura mára a popkultúra kitörölhetetlen alapelemévé vált. A hvg.hu a március 5-i DJ-világnap alkalmából hazai DJ-kkel és szakértőkkel beszélgetett el arról, hogy mik a trendek és hol tart jelenleg a korongokkal operáló zenészszakma.

Make Believe Ballroom, 1932

Az első DJ-szettet Martin Block követte el 1932-ben. Míg a világ első lemezlovasa Charles Lindbergh aviátor fiának elrablását taglalta, beszéde alá különféle bakeliteket kevert. Hallgatói azt hitték, Block egy bálteremben beszél hozzájuk, miközben a háttérben a legjobb amerikai tánczenekarok lépnek fel.

Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmes 2002-ben készítette
el a Partik népe című filmjét, amely Budapest partyhelyszíneit
járja végig: az alkotásban olyan klasszikus partik jelennek meg, mint a Cinetrip, a Frankhegy, a Hyperspace, a Citadellában rendezett Jungle Jazz, a Vidámpark és persze a Sziget Fesztivál.

"Három operatőrt 'fogyasztott el’ a film" - emlékszik a hvg.hu-nak a rendező. "A terepszemlén és a forgatásokon igyekeztünk végigjárni az akkori színteret, a partykat estétől hajnalig. Olyan volt számomra, mintha egy addig ismeretlen, új univerzumba léptem volna. Mint amikor a fizikában megjelent az atomfizika; addig is léteztek összefüggések, de a fizikusok mindent új módon kezdtek látni. Így éreztem magam én is" - mondja Papp, akit az akkori benyomásairól kérdeztünk.

"Egyrészt olyannak tűnt, mint minden popkulturális divat, másrészt viszont meglepett az ideológiai megalapozottság és a dolog kulturális összefüggés-rendszere. Megszólaltattunk partyszervezőket, DJ-ket, főként a Tilos Rádió körül indult figurákat, de ideológusokat is. DJ Naga vagy Kömlődi Ferenc igazi teoretikusai voltak a színtérnek."



A film elkészültekor - ahogy ezt több külföldi és hazai riportalany meg is erősítette a dokumentátorok kamerája előtt - a magyar fővárost előkelő helyre sorolták Európa party-színterei között. London, Berlin, Budapest – sorolta DJ Palotai is a filmben, azaz dobogós helyezésünk volt.

Papp szerint főként a város adottságai, különleges és változatos helyei miatt. A Frankhegy, a budapesti török fürdők, a Széchenyi, elhagyott gyártelepek, egy régi erőd, a Citadella, a szürreális Vidámpark és persze a Hajógyári sziget; ezek változatos és sajátos városi party helyszínek. "Rétegződött a közönség a stílusok és a színhelyek szerint is; a CineTrip vagy Frankhegy intellektuálisabb közönséget vonzott, míg mondjuk a Vidámpark vagy a Hyperspace plebejusabb szórakozás" - mondja a rendező.

DJ Krush Budapesten

Hiába sok a feltörekvő vagy feltörekedni próbáló fiatal a színtéren, mindenki tudja, hogy a DJ-zés teljes embert követelő, kemény feladat - mutat rá a hvg.hu munkatársának DJ Krush, a hazánkba látogató legismertebb japán zenész. Véleménye szerint ugyan félelmetes sebességgel fejlődik a technológia és számos új eszköz áll a DJ-k rendelkezésére, ez önmagában kevés. Csak azok képesek megmaradni a szakmában hosszú távon, akik érzést visznek a számok mögé és többet tudnak adni a kifinomult technikai képességeknél.

Budapest szórakoztatóipari térképe jelentősen átalakult a szóban forgó film elkészülte óta. Romkocsmák (WB, Szimpla), tipikusan városi színterek (Convintető, Fecske), nyári nyitott megabulik (Zöld Pardon), stílusok szerint polarizálódó klubvilág jellemzi. Már az elektrót vagy a technót sem nevezhetjük korstílusnak, a ma tizenévesei nem feltétlenül samplereket, hanem (újra) elektromos gitárt ragadnak. Vajon a magyar főváros tartja még előkelő helyét az európai party-rangsorban?

"Mindenképpen!" – vágja rá kérdésünkre a környékbeli országokban sokszor szereplő DJ Ludmilla. "Ha neves külföldi DJ-vel beszélgetek a fellépéseimen, azzal az egyöntetű véleménnyel találkozom, hogy egyfajta speciális hangulata van az itteni közönségnek és örömest térnek vissza hozzánk. Számos világot járt producer magyar bulikról készült videókkal illusztrálja a honlapján, hogyan is néz ki egy jó fellépés. A titkunk az őszinteségünkben és a felkészültségünkben rejlik: ha egy szett igazán jó, megkapja a maximális elismerését, de ugyanolyan kíméletlenek vagyunk, ha valami nem jön át. Köszönhető ez annak, hogy nagyon el vagyunk kényeztetve nívós külföldi fellépőkkel, komoly összehasonlítási alapunk van".



Ez azt is jelentené, hogy egy népszerű hazai DJ tele van fellépésekkel. Ludmilla árnyal a képen: "A heti két fellépés általánosnak mondható. Egyre változatosabb helyszíneken, sokszor külfölddel fűszerezve. Közben azért látszik a stílus anyátlanodása, szó szerinti undergroundba szorulása. Elenyésző az utánpótlás breakbeat lemezlovasokból/producerekből, illetve sok DJ átpártolt a közérthetőbb 4/4 ritmusképletű vonalra. Minden erőnkkel a stílus felvirágoztatásán vagyunk, ezért is alapítottuk meg a saját kiadónkat, az Ayra Recordings-ot, amely folyamatosan kapja az ifjú hazai zenészek kiadatlan munkáit".

A többes szám itt Beatman és Ludmilla közös munkájára utal, ketten nem csak DJ-k, hanem zenéket is írnak, leginkább a breakbeat és az electroclash területén. “Amióta mi adjuk ki a zenéinket, tökéletes képet kapunk arról, mely országok preferálják leginkább a zenéinket. Az eredmény sokszínűsége egészen megdöbbentő, de az eladást tekintve a fő színterek az Egyesült Államok, Ausztrália, Anglia és Franciaország."

Az elektronikus tánczenében a nemzetközi színtér tehát nyitott, kis példányszámú rétegkiadványokkal meg lehet jelenni a piacon. A lemezipar átalakulása persze nem hagyta érintetlenül az elektronikus tánczenék kiadói és terjesztői hátterét sem. Visszaszorult a bakelitkiadás és -terjesztés is, ezáltal egyre nagyobb veszélyben vannak az ezekre építő apró labelek (kiadók) is, hiába játszott a DJ-kultúra óriási szerepet a bakelitlemez, mint fizikai hanghordozó túlélésben a CD-korban. A jelenlegi felmérések szerint éppenséggel a CD-eladások csökkennek jobban. Erre panaszkodott a budapesti fellépése előtt megrendezett sajtótájékoztatón DJ Krush, a japán hiphop/lounge szcéna (és egyben a japán elektronikus zene) Európában legismertebb neve, miszerint a probléma kulturális és földrajzi távolságoktól függetlenül pontosan megegyezik az európai viszonylatokkal.

Netlabel

A netlabelek olyan lemezkiadók, amelyek a zenéket ingyen, digitális formátumban terjesztik. A zenészek megtartják szerzői jogaikat szerzeményeik felett, többek között a Creative Commons-licensznek köszönhetően. Érdemes meghallgatni a német iD.EOLOGY vagy a magyar Kevlaar kiadványait.

"A legtöbb DJ-k által játszott tánczenei műfajban nagyon fontos, hogy ki játssza az új, friss zenéket. A sztárDJ-k ugyanis slágercsinálók, a kiadóknak érdekük volt őket zenékkel ellátni" - vázolja a hátteret Vályi Gábor (DJ Shuriken), a BME MOKK (Média Oktató és Kutató Központ) oktatója, aki jónéhány éve a Replika című társadalomtudományi folyóirat elektronikus zenével foglalkozó számainak szerkesztésben is részt vett. "Korábban a DJ-k belső köre elsőként kapott a bakelitekből, most azonban, ha valaki megcsinál egy számot, elküldheti nekik a neten közvetlenül is. A kiadók is egyre kevesebb bakelitet küldenek, inkább linkeket, amelyekről letölthető az új zene. Volt egy lojális réteg, amely megvette a neki tetsző fájlok alapján a bakelitverziót, de CD-vel és mp3-akkal is lehet DJ-zni (jó minőségű fájlokat is lehet venni az online lemezboltokból), így egyre kevésbé fontos a bakelit. A laptop DJ-zést segítő, lemezjátszó alapú interfész-megoldások, mint amilyeneket a Final Scratch és a Rane Serato Scratch Live kínál, ma már mindent tudnak, amit korábban csak lemezzel lehetett."

- Első látásra komplikáltnak tűnhet a NI Traktor

A bakelitet imitáló szoftveres és hardveres megoldások száma egyre csak gyarapszik. DJ-programok terén az évek alatt a csúcsra küzdötte fel magát a Native Instruments Traktor, az a program, amelyben egérrel és billentyűzettel bár, de egyszerre akár négy mp3-számot vagy azok részleteit is egymásba lehet keverni. Ehhez és a rivális szoftverekhez egyre több olyan számítógéphez köthető keverőpult-hibrid jelenik meg, amelyekkel kívülről lehet vezérelni a funkciókat, a Traktor Scratch programmal pedig bakelitet imitáló mű-lemezjátszókon lehet a számítógépen tárolt mp3-zenéket szkreccselni.

Az asztalra helyezhető, súlyos eszközök mellett könnyebb alternatívának ígérkezik a világ első zsebben hordható DJ-rendszere. A Pacemaker közössége március 5-én, a DJ-világnapon nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt és teszi elérhetővé a különleges hardverrel készített mixeket. Az egy kézben elférő Pacemaker egyben zenelejátszó és keverő is, amelyről nemcsak a DJ-hardvereket szemléző blogok áradoznak, hanem jól láthatóan az egyik legelismertebb techno-DJ, Richie "Plastikman" Hawtin kezeiben is kedvező fogadtatásra talált.



Hawtin elismerése mindenesetre kevés a DJ-szakma mobilizálódásához, ehhez pedig azok a nagyobb gyártók, például a NuMark által készített hardverek sem járulnak hozzá nagy mértékben, amelyek komplett rendszerként funkcionálnak, csak egy zenékkel teletöltött iPod-ot kell beléjük illeszteni. A DJ-k hagyományos státuszszimbóluma várhatóan az elkövetkező évtizedben is a Technics lemezjátszó marad, amelyet a ranglistán némi státusz- és imázsvesztéssel követ a CD, mint munkaeszköz (amelyben a Pioneer CDJ-szériája viszi a prímet). Az iPodos keverő vagy a Pacemaker mellett egyéb technikai bravúrok is fellelhetőek az elektronikus élőzenei fellépések során, a japán Daito Manabe és TCY például a Nintendo Wii-irányítóját használja, azzal integetnek a levegőben, ha a zene hangzását akarják megváltoztatni.




A változatos lehetőségek korában, amikor bármiről szinte azonnal értesülhetünk, az új zenékről másképpen tájékozódnak a DJ-k és a közönség is, ez pedig a kis kiadók mellett a terjesztők számára is rossz hatással van. Régebben a rengeteg előadó között a kiadó neve alapján is lehetett tájékozódni, fejti ki Vályi Gábor. "Irányítótoronyként összegyűjtötték az előadókat. Ma egy új zene a webre kerül fel először, s ha például a MySpace-en megtalálod, ugyanúgy kapsz róla referenciákat. Ez a folyamat épp a kiadó tevékenységét helyettesíti. A régi kiadói modell inkább a netlabelek tevékenységében él tovább. Ezek webes kiadók, amelyek általában ingyen letölthető módon teszik közzé a zenét."

A DJ-k által képviselt technikai repertoár és kultúrkör a kilencvenes évek fellángolásait követően teljesen elfogadottá vált, manapság jóval kevésbé érezhető az elektronikus, illetve analóg-gitáros zenei műfajok közti ellentét. Az új évezred első évtizedében egyre több fúziós projekt lát napvilágot, amelyekben DJ-k közreműködnek élő zenekarokkal a színpadon, valamint kisebb reneszánszát éli újra a hangszeres zene a klubokban. A négynegyedes ütemekkel dübörgő technónak sem kellett eltűnnie ahhoz, hogy a könnyedebb és fogyaszthatóbb elektronikus hangzás (mondhatni, a partizene) beépüljön a hagyományos felállású zenekarokba. A garázsrockkal vagy punkkal ötvözött tánczenét a nyugati zenei sajtó, főként az NME New Rave-ként hivatkozik az új ötvözetre, amely párhuzamban áll a techno-rave műfaj fluoreszkáló, vibráló, élénk külsőségeivel, valamint az elektronika előtt is ravenek nevezett gitáros műfajjal.

A fúzió azonban nemcsak egyirányú, hiszen megjelentek már a piacon több éve azok a zenei szoftverek is, amelyek kvázi élő funkciókat tartalmaznak a DJ-k által alkalmazott lehetőségek mellett (ilyen például az Ableton Live). Borosi Gábor zenész, aki a DJ-színtéren és hangszeres zenészként is dolgozik, így kommentál: "A stúdió kijött a színpadra. A DJ különböző technikákkal élőbbé varázsolja a zenélést; tehát nem lemezjátszókkal dolgozik és nem a zenék egymásutánisága adja ki a program ívét, hanem gyakorlatilag élőben számot ír; hozzáadja a különféle funkciókat."

Borosi felrajzolja a trendet is. "A DJ-kultúra a kilencvenes évekbeli csúcsa után átalakulóban van. A DJ-k többnyire betagozódtak a szórakoztatóipari kínálatba, és vannak persze a sztárDJ-k, akik mintha még mindig a 90-es évek farvizén eveznének. Közben pedig a színpadon egyedül, a lemezjátszói mögött álló DJ mintha lassan eltűnne, azaz inkább, átalakulna: összeolvad a zenekarokkal."

2008. március 04., kedd, 15:00
Szerző: hvg.hu