2010. június 4., péntek

Dinka a Hotel Summerville-ben vert tanyát

Felzárkózóban a svájci prog house szcéna. No nem kell megijedni, nem évtizedes lemaradást kell bepótolniuk, szimplán a 'Svájc' szóról nem a house, hanem inkább a vaskos bankszámlák, a rumos hordóval felvértezett bernáthegyi kutya, a csokoládé valamint a hófödte bércek ugranak be. Azonban nem árt figyelő szemünket az alpesi országra vessük, hiszen a magaslati levegő valóságos csodát művelt az itt alkotó művészekkel. Elég csak Daniel Portman-ra, George F. Zimmer-re, Tatana-ra, Leventina-ra gondolni. Egy valakit még kifelejtettem a felsorolásból, mégpedig Christian Beat Hirt-et azaz Dinka-t.
Dinka (aka Chris Reece, Passanger 10) a D5 mozgalom egyik leghitelesebb követője. Mint azt korábban már megírtuk Chris belezúgott a Zimmerman-féle sound-ba, s azóta is erősen ragaszkodik a séma saját maga továbbgyúrt változatához. Ez nem baj, egyben egy kicsit sok, de külön-külön hallgatva eddigi összes számára a zseniális jezőt tudnám ráaggatni. Nézzük is mit tartogat a második Dinka LP a számunkra.
A 'Scarlet' egy igazi melankolikus prog szerzemény, melyből nem hiányozhat a sodró, fülbemászó dallam sem. A folytatás sem kutya, sőt a Lizzie Curious hangjával felturbózott 'Green leaf'-fel még egy lapáttal ráteszünk az előző gyönyörűségre. Na, ha erre valaki nem bólogat, akkor annak a hiba a saját készülékében van. Az 'Elements' is követi a bevett hangzást, a kiállásban iszonyat szépen olvad össze a vokál valamint a a lead dallam. A 'Some people will never learn' az egyik legutolsó darab, amit Dinka barátunk megszellőztetett előzetesen az albumról. Bevallom egy kicsit olyan ez a darab, mintha hallottam volna valahol, viszont dallamossága mégis meggyőz, hogy ez a produkció megáll a saját lábán is. A címadó 'Hotel Summerville' egy igencsak nagy meglepi, egy törtütemeken nyugvó downtempo darab akusztikus gitárral megspékelve. A 'Never cheat on strangers' már visszatér a tempósabb struktúrához. Sok újat nem tudok írni, ez a muzsika is dallamos, jól szól, nem lehet belekötni. A 'The celtic of Scotland' nem más, mint a 'Braveheart' című film betétdalának modernkori adaptációja (Dj Sakin után szabadon) élő hangszerekkel. Szép. A 'Meaningful story' is mestermunka, melyből csak úgy árad a nyári, tengerparti hangulat. Döccenünk egyet, hiszen a 'Smile when you're hurt the most' egy Enigma-s ballada némi Enya-féle vokállal megvadítva. A 'Ghosts in a suit' alaposan odahúz groove-ban, alig győzzük kapkodni a fejünk. A kiállásban érkező dallam tényleg olyan, mintha egy szellem próbálna riogatni bennünket. A 'Kazantip' egy könnyed ujjgyakorlat, melyet minden bizonnyal a Krím-félszigeti megaparty ihletett. ennek megfleleően egy könnyen emészthető dallam született, amit pár pohár sör után is erőlködés nélkül lehet dudorászni. A George F. Zimmer-rel közös 'Soma is language' pár hónappal ezelőtt jónéhány progressive house dj szettjében volt alapdarab, ami egyáltalán nem véletlen. A szeletelős alapokra jönnek a Dinka elemek, majd egy férfi motyogás is beszáll a ringbe. Ütős. A 'Canonball' se hoz új fuvallatot, itt már kezdtem egy kicsit becsömörleni az egyen hangzástól. A záró 'Road to Perdition' tovább mélyíti azt az érzésemet, hogy 12 egyenruhás muzsika egy picit sok egy albumra.
Le a kalappal Chris előtt, hiszen mindig a maximumra törekszik, de vihetett volna egy árnyalattal több változatosságot az albumba. A lassabb zenéi nagyon frankók, ezen a vonalon haladhatott volna tovább. A másik problémám, hogy az albumra felpréselt track-ek 90 százalékát már ismertem korábbról, Dinka barátunk tehát nem igazán feszült meg az új zenék írásában. Ezek tudatában csak 7,5/10-et kap tőlem.

Dinka - Hotel Summerville

Label: Unreleased Digital
Ország: Svájc
Megjelent: 2010. június
Stílus: Progressive house, downtempo
Producer: Christian Beat Hirt

Tracklist:
1. Scarlet (7:36)
2. Green leaf (ft Lizzie Curious) (6:50)
3. Elements (6:33)
4. Some people will never learn (7:40)
5. Hotel Summerville (5:37)
6. Never cheat on strangers (7:46)
7. The Celtic of Scotland (7:31)
8. Meaningful story (7:29)
9. Smile when you're hurt the most (4:48)
10. Ghosts in a suit (7:24)
11. Kazantip (6:51)
12. Soma is language (ft George F. Zimmer) (6:48)
13. Canonball (7:09)
14. Road to perdition (7:22)

Belehallgatós

3 megjegyzés:

  1. Dinka az egyik kedvencem már évek óta, nagyon szeretem a zenéit, örülök hogy felkerült ez a cikk róla. A Prog House szcénában a legjobbak közt van! ;)

    VálaszTörlés
  2. Arra azért kiváncsi leszek mi lesz, ha ez a Deadmau5 féle hangzás totálra kifullad. Bár hallva a lassabb szerzeményeit az új irányok már adottak.

    VálaszTörlés
  3. Dinka -nak sok remek zenéje ismert, szerintem az egyik legprofibb mainstream vonalas house producerek egyike! A borító jól tükrözi az albumon található zenék hangulatát, úgyhogy le a kalappal a cover artworker előtt.

    VálaszTörlés