2010. szeptember 28., kedd

Érdekes összefonódások 4: a helvét armada

A PTF törlése óta nem jelentkezett új résszel az érdekes összefonódások című rovatunk. Ezt az időszakot akár az erőgyűjtés hónapjainak is nevezhetjük, hiszen most újult erővel vesszük elő a nagyítót és a böngésző szemüveget, hogy az előadók közötti szövevényes viszonyok útvesztőjében rendet tegyünk. Ezúttal egészen Svájcig utazunk, ahol nem a bernáthegyit, az alpesi csokoládét, vagy a méregdrága órákat vesszük lajstromba, hanem a zürichi bázisú Unreleased Digital kiadó művészeit mutatjuk be egy kicsit. Az igencsak aktív kollektíva jó néhány sikeres projektet adott a house szcénának, no de nézzük is melyek is ezek.

Mindenképp a sorban legelőre venném a rangidős Daniel Portman-t, aki szinte egycsapásra lett svájci nemzeti hős, új vonalas house zenéivel, melyek tökéletesen ötvözik a ropogósabb elektro és tech megoldásokat, miközben légies string-ekkel ad egy kis érzelmi töltetet az egésznek. A 2007-es 'Backside/Evolution' volt az első Unreleased Digital-nal megjelent EP-je, de az első pozitív visszhangokat a 'Port One' hozta meg a számára, amiről főleg a 'Cerberus' tarolt a klubokban. Remixerként sem tétlenkedett, hiszen saját stílusjegyeivel látta el Sultan és Ned Shepard 'One day'-ét, valamint az örök klasszikus 'Greece 2000'-et. Mindkettőt hallva szinte megáll az ütő az emberben annyira zseniális verziók. Daniel nem is ült sokáig a babérjain, hiszen olyan szenzációs darabok követték az előbbiekben felsoroltakat, mint a progresszív mennyországot megidéző 'Open your mind' és 'Starwarrior', a népzenei motívumokkal operáló 'Baaly' és a kérlelhetetlen tech house-ban utazó 'Back to the underground' és az ugyanezen a szikárabb irányvonalon mozgó 'Port 4 EP'. Egy albuma is megjelent a label-nél 2008 decemberében. A 'Twisted Memories - Poems In C-Minor' gyakorlatilag összegyűjti nekünk mit érdemes Mr. Portman-ról tudnunk.

Christian Beat Hirt (a képen jobbra) a label boss. 2007. júniusában alapította az Unreleased Digital kiadót, ami azóta tonnányi EP-t és hat válogatásalbumot is piacra dobott. Polgári neve nem is biztos, hogy ismerősen csenghet, de mindjárt mondok pár projektjét, amit minden valamire való zenerajongó ismer és szeret. Ő felelős a Passanger 10, a Dinka (a formációt dj-ként vivő Tamara Maria Hunkeler-rel közösen), a Leventina és a Chris Reece (mindkettő Roberto Pagliaro oldalán) monikerek sikereiért. Passanger 10-ként olyan sikerdarabokat jegyzett, mint a 'Mirage', a 'Mikado', vagy épp a 'Waterworld'. A Leventina alterego alatt Chris és Roberto egy kicsivel több dallamot és telítettebb hangzást produkál. Csak, hogy pár emlékezetes momentumot idézzünk fel tőlük, ott volt a 'Nightshift', a 'Sweet southern comfort', a 'Here workin'.

Bizony könnyeim potyogtatva kuncogtam a Dinka név hallatán. Chris és a Dinka-ként dj-ző Tamara Maria Hunkeler lehet nem sokat törődött a hangzatos megnevezés kiagyalásán, egyszerűen improvizáltak. Ugyanez nem mondható el az így kiadott zenéikre, melyeket a gondosan felépített és remekül kivitelezett jelzőkkel tudnék illetni. Sikerdarabok (a teljesség igénye nélkül): 'Temptation', 'Autumn leaves', 'Elements EP', 'Meaningful story'. Igazán termékeny projekt, hiszen három éves fennállása óta két albummal (The temptation 2008 S2 Records, Hotel Summerville 2010 Unreleased Digital) is megörvendeztettek bennünket. És még ki tudja mit tartogat a jövő?

Chris Reece. Rob és Chris újabb közös dobása. A formációval kapcsolatos friss információ, hogy most jelent meg debütáló albumuk az Armada-nál 'The Divine Circle' címmel. Eddig rögös út vezetett, ám a megszokott Deadmau5-féle sound vokállal felturbózva egészen könnyen emészthető, amit kajálnak a népek és nem csak a szakavatott fülek. Kezdésnek ott volt az egyszerű megszólalású 'Del Mundo' a 'Brasil EP'-n, majd a selymesen simogató 'Autumn leaves' Dinka-val, a 'Salvation', a 'Still breathin' Luciana Di Nardo-val és a 'The Notice' Nadia Ali-val.

EDX aka Maurizio Colbella, aki szintén a Helvetic Nerds csapat tagja az eddig felsoroltakkal együtt (plusz még: Rino Cabrera, Andrea Olivia, Nora En Pure, George F. Zimmer, Stanley Ross). Ő sem tehetségtelen figura, elég csak meghallgatni tőle a 'Casa grande'-t, a 'Premiumline'-t, a 'Shy shy'-t és a 'Hoover'-t, valamint Dubfire 'Roadkill'-éhez kreált remixét. Szerintem ő a labelnél dolgozó "kisebb nevek" közül ő hozza legbiztosabban ugyanazt a magas színvonalat minden megjelenésén. Mindenképp meg kell említeni, hogy Dj Tatana-val ők alkotják a Dobenbeck-et is, amelynek a 'Please don't go' című száma óriási sláger volt.
Mint látjátok Svájcban a house-ban is ott vannak a szeren. Egymásnak besegítve egy összetartó kis közösséget sikerült kialakítaniuk, amely remélhetőleg még nagyon sokáig lesz a minőségi zene fellegvára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...