2010. szeptember 14., kedd

Motiváció felsőfokon: interjú a Moti Brothers-szel (2009.07.07.)

A dallamok és harmóniák két ifjú mestere, Motolai Norbi (Nortio), s öccse, Dani egyre több szakmabeli és zenerajongó figyelmét vonja magára. Már több éve írják a zenéket, mégis csak az utóbbi egy-két évben kezdték el kapkodni a kiadótulajdonosok és partiarcok a fejüket.
Ennek a szokásos ranglétra-járáson kívül egyéb okai is voltak. A két hang-mester ma már a harmadik szerzői albumon dolgozik, egy amerikai és egy holland online rádióban önálló műsoruk van, mindezt munka és tanulás mellett sikerült elérniük. Nemrég Randall Bodytalk-jában élőben is hallhattátok az idősebb fivért, Nortio-t. E kérdezz-felelekkel az akkori adósságot törlesztjük, illetve a srácok a napokban megjelenő második album apropóján számos meglepő információt is megosztanak most veletek. Érdemes visszakeresni a Justmusic-ban játszott szettet a Myshowroomtv.com honlapján, vagy az archívumunkban, s közben elmélyedni az alábbi sorok között.

Hogyan indult a pályátok? Pár szóban elmesélnéd?
Nortio: Körülbelül 7-8 éve foglalkozom zeneírással. Próbálkoztam persze én is a suli bulikkal. Néhány év múlva barátaim kezdtek el techno bulikat szervezni Virus címmel. Nagyon tetszettek ezek a partik, úgyhogy otthon készítettem néhány promomix CD-t, oda is adtam nekik, de sajnos nem kerültem be a line up-ba. Végül is ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy valami extrát kell csinálnom.. Olyat akartam alkotni, amit abban az időben még nem csinált mindenki. Elkezdtem saját zenéket írni a buli egyik fő szervezőjével, Vajon Krisztiánnal. Bár több közös zenénk is készült, s mindegyik jól sikerült szerintem, sajnos egy sem jelent meg. Megalapítottuk a FuturepunkZ formációt és live acteztünk is jónéhány buliban. Később Krisztián elköltözött az egyesült Álamokba, így abbamaradt a dolog. Ekkor kezdtem el progi zenéket írni. A siker teljesen váratlanul ért, hirtelen jött. Mindjárt az első zeném ugyanis a Freee magazin válogatás CD-jén landolt. Nortio-Pure néven.
Dani: A tesóm hatására kezdtem el a zenével foglalkozni. Mikor nem volt otthon, szabad volt a gép, én meg kihasználtam az alkalmat, s próbálkoztam, nézegettem a programokat. Amit nem tudtam, megkérdeztem a Norbitól. Végül is így kezdtünk el zenéket írni, így alakult meg a Moti Brothers.

Hogyhogy pont a proginál kötöttetek ki?
Nortio: Kezdetben ugye voltak a technós zenék, de már a Freee Magazinban való szereplés után egyértelművé vált, hogy mivel kell foglalkoznunk. Egyszerűen adta magát a dolog.
Dani: Velem más a helyzet, én soha nem szerettem a technót. A dallamos, „szép” zenéket kedveltem mindig is!

Mára mindenki temeti ezt a stílust, ti mégis kitartotok mellette. Persze vannak
más stílusú zenéitek is, de ahogy figyelgetem, még mindig ez a fő irányvonal. Miért?
Nortio: Jody Wisternoff, Nick Warren, Roger Sanchez is játssza a zenéinket, hogy csak néhány nevet említsek külföldről. Itthon is sokan, így például Chriss, Yvel & Tristan, Dandy, Invocie, és még sorolhatnám. Egyre több felkéréseket kapunk remixre is. Kiadók is keresnek minket, hogy adjunk nekik zenéket. Vannak kisebb, de vannak nagyobb kiadók is. Szóval mi tényleg abszolút nem érezzük a haldoklást.
Dani: Úgy érezzük, hogy ez a mi stílusunk, ez a Moti Brothers hangzás. Dallamos, élvezhető zenék.

Volt egy kisebb szünet is a munkásságotokban, s ha jól emlékszem, valaki felpiszkálta bennetek a tüzet, s ennek hatására kezdtétek el újra a zenélést… Mi történt? Miért álltatok le?
Nortio: Igen, volt egy kis szünet még az elején. Készültek folyamatosan a zenék, küldtük is a kiadóknak becsületesen, de sajnos valamiért a válasz nem jött. Ha jött az pedig teljesen lehangolt minket. Aztán Sylvie volt olyan kedves, hogy a honlapjára kirakta a zenéinket a letöltés menüben. Itt talált ránk az egykori filmmúzeumos, Juhancsik István (ma a Justmusic.Fm BudapestDeepCafé műsorában ő az egyik rezidens VJ, Six néven – a szerk.) Itt fordult a kocka: biztatott, dicsért minket, ami nagyon inspirálóan hatott ránk. Mentek a zenék a Filmmúzeumon. Sokat köszönhetünk neki! Ha ő nincs, akkor valószínűleg ma már nem foglalkoznánk a zenével!

Van Chris Drifterrel egy közös projektetek. Mi a helyzet most a Face2face-szel?
Nortio: A kezdeti lendület picit most alábbhagyott. Sajnos kevés az időnk, de a zenék készülnek szép lassan. Idén még biztos lesz Face2Face EP! Dolgozunk rajta. Krisztiánnak is vannak más projektjei, meg nekem is itt a Moti Brothers.

A testvéreddel közösen készítettetek egy második önálló albumot is. Már a cím is nagyon szellemesre sikeredett: Motivation. Hogyan jellemeznéd az album hangulatát?
Nortio: Igen, Motivation címmel fog megjelenni a Pure Substance Digitalnál július 10-én. Sajnos sokat csúszik, de úgy tűnik, ez már tényleg a végleges dátum. Az album címe azért is szellemes, mert nem mi találtuk ki. Randall barátunk barátnője, Angi volt az értelmi szerző.
Dani: Az Album egy intróval kezdődik, utána mélyebb dalok következnek, majd fokozatosan épül fel a dallamos progressive világába, majd ismét „lecsendesedik” deepbe. A végére már picit a sötétebb, monotonabb hangzások felé kanyarodik.

Mi kell nektek ahhoz, hogy egy album összeálljon?
Dani: Ez az album is véletlenszerűn alakult, ugyanúgy, mint az első. Volt 6 új zenénk. A Pure Substance egyik kedvenc kiadónk. Elküldtük a zenéket. 2 óra múlva jött a válasz szó szerint így: „Remek zenék, mind a 6 nagyon tetszik, nem tudunk választani. Mit szólnátok egy albumhoz?” Még négy zenét kellet írnunk. Néhány hét alatt lezajlott a egész. Hihetetlen volt!

Elég komoly stúdió felszereléssel rendelkeztek már, folyamatosan fejlesztitek is. Ezek szerint ez már nem hobbi, hanem főállás. Ugye?
Nortio: Sajnos még nem. Dolgozom napi 8-10 órát, aztán este zene. Hobbinak sem nevezném. A pénz, ami bejön belőle, azt vissza is forgatjuk különböző hangszerekbe, programokba. Itt szeretnék köszönetet mondani a munkatáraimnak és a főnökeimnek a támogatásért!

Épp most szereztetek be egy-két újabb kincset. Megosztanád velünk, mik ezek?
Nortio: Két szobában történik a zeneírás. Két laptoppal, amiből az egyik egy Macbook, a másik egy Dell. M-audio hangkártyákkal dolgozunk, s van egy M-audio Uc 33 midi vezérlőnk, egy Vestax vm600-asunk, egy E-mu Xboard 49 midi billentyűnk. A két gépet cserégetni szoktuk, amikor egymás zenéjét fejezzük be. Rengeteg félkész zenénk van, s ha nincs rá ötlet, akkor a másiknak tutira van. (mosoly)

Most éppen min dolgoztok?
Nortio: Elég sok megjelenésünk lesz idén. Rengeteg remix, 4 EP (Readymix, Pycairo, Sanctum - itt kettő is). Amin most dolgozunk, az egy újabb album, ami már a Readymix Records-nál fog megjelenni, digitálisan és CD-n is, december 25-én. Majd rögtön utána 5 remix EP! Picit sajnáljuk, hogy ilyen hamar jön a harmadik, de sajnos a mostani hónapokat csúszott. Van munkánk bőven. Most fejeztünk be egy remixet Francesco Pico-nak, ami ugyancsak a Readymixnél fog kijönni szeptemberben. Chris Drifternek is a napokban készült el a remixünk. Ez a SoundTribe Recordsnál fog megjelenni augusztus közepén.

Hogy álltok a fellépésekkel?
Nortio: Hála Istennek, vannak! Nem sok, de nem is kevés. Havi 2-3 is van most már! Úgy érzem hogy ez a dolog is kezd beindulni. Ugyanígy voltunk a zenék kiadásával is, szép fokozatosan indult be. Azt még szeretném leszögezni, hogy élő fellépések csak Nortio from Moti Brothers néven vannak. Sok félreértés adódott már ebből, ezért hangsúlyozom. A dátumokat amúgy megtalálhatjátok a Myspace oldalunkon: www.myspace.com/motibrothers
Dani: Igen, ez így van. Engem a DJ-zés nem mozgat.

Ez az interjú egyfajta adósságrendezés, hiszen a Bodytalkban szerepeltetek, helyesebben: szerepeltél a közelmúltban az új album anyagával… Milyen érzés saját zenéket játszani?
Nortio: Igen, voltam. Nagyon jól éreztem magam, s a visszajelzések is pozitívak voltak. 2 órát játszhattam, ebből több mint 1 óra csak saját zenékből állt, voltak az albumról is, és új remixek is! Élveztem első perctől. Köszönöm a lehetőséget Randallnak, hogy ott lehettem! Bulikban is sok saját zenét játszom. Általában a buli elején szoktam pörgetni 1-2 órát. A zenéink beleillenek a felvezetésbe. A hideg is kiráz örömömben, ahogy tombolnak az emberek a zenéinkre. Hihetetlen, milyen érzés. Szinte felfoghatatlan! Jönnek oda hozzám a emberek, kérdezik, hogy „ez mi, az mi, ez tényleg a Ti zenétek?” - Eszméletlen!

Sok vita folyik arról, hogy lehet-e egy jó producer jó DJ, és fordítva… Neked ez okozott valaha is dilemmát?
Nortio: Nekem nem, tesómnak igen. Azt, hogy ki jó, ki nem, azt a közönség dönti el. Szeretem, amit csinálok! Úgy érzem, hogy egyre nagyobb igény is van mind a kettőre.
Köszönjük szépen a lehetőséget!

Web:
http://www.myspace.com/motibrothers

(Forrás: Justmusic.FM)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése