2011. január 10., hétfő

Emmanuel Top: "A trance árnyékembere"

Emmanuel Top a trance árnyékembere. Egy 25 éves francia, aki megadta a trance mézédes dallamait és brutálisan áttolta őket a túlvilágba, egy soha véget nem érő utazásra. A dark trance extrém territóriuma lakatlan, mint a legtávolabbi fekete lyuk, homályos és sötét, mint Hades birodalmának legrejtettebb zuga. A futó trance slágerek, az old-school, az euro-, vagy a goa szabvány egyáltalán nem ennek az embernek való. De nemcsak Emmanuel Top zenéje bújik meg a homályban. Ő maga is ritkán ad interjút és kategorikusan elutasítja a fotóst. Szó sem lehet nála az éjszakába nyúló klubéletről, cimboráskodásról Laurent Garnie-val, vagy a Daft Punk-kal – viszont imádja Joe Cocker-t, Bob Marley-t és Elton John-t. Emmanuel Top az észak-franciaországi Lille vidékéről származik, ahol szinte mindenki rendszeresen átjár Belgiumba, az ottani klubokba, melyek közül nem egynek francia a tulajdonosa. A belgák mindig is nyitottabban álltak az új műfajokhoz, könnyebben befogadták az új hangzásokat.

„Első találkozásom egy stúdióban 1987-ben, Belgiumban történt, amikor ezt a műfajt még AB-nek hívtuk. Ezt a nevet egy belga dj találta ki, akinek volt egy saját szórakozóhelye. New Wave és Electronic Body Music 45-ösöket játszottunk, meg 33-asokat plusz 8-on. Saját felvételeket először New Beat darabokat kezdtem el készíteni, ez az AB-t követő műfaj volt. Ez a periódus a M/A/R/S/S-fé le Pump UP The Volume időszaka volt, a house már ismert volt Amerikában és ekkor kezdődött az acid angliában.” „Amikor belépsz egy stúdióba, először úgy érzed magad, mint egy hajón, tulajdonképpen a fedélzetet tisztogatod. A Diki Records-nál dolgoztam, mely New Beat-et adott ki, de hamarosan rátértek az acid-re és az azt követő mozgalmakra. Akkoriban az R&S is New Beat-et produkált, Renaat, a főnök még nagyon kötődött ehhez és a New Wave-hez. Az acid-et ezután kezdték el nagyon nyomni, miután Frank De Wulf-fal kapcsolatba léptek és olyan figurákkal kezdtek el dolgozni, mint Joey Beltram, vagy a Human Ressource.”

Sok korai francia rave felvétel Top-Sanchioni szerzemény volt.


„Még emlékszel rá? Ezek a darabok nagyon jól mentek, a Plexus, a Braniwave, az Age Of Love. Amikor ezek megjelentek, alig merted kimondani ezt a szót, hogy techno, mert rögtön úgy néztek rád, mint egy hülyére, vagy mint egy ellenségre. Szerencsére ma már sokkal nyitottabbak az emberek, a mozgalom nemzetközivé vált, ha megjelenik egy maxi Berlinbe, az egész világ tud róla, hála a médiáknak, a magazinoknak és fanzin-oknak.”

A Diki Recordsnál 1991-ig dolgoztál, ekkor döntötted el, hogy a saját lábadra állsz…

„Amikor stúdióban dolgozol, végső fokon soha nem csinálhatod azt, amit akarsz. A hátad mögött állnak a producerek és néha olyan dolgokra is kényszerítenek, amikhez nincs kedved. Egy bizonyos idő után ez nagyon unalmas. Ami még zavaró, hogy soha nem művészként könyvelnek el. Végül eldöntöttem, hogy egyedül vágok neki a dolgoknak.”

Kihasználtad azt a sikert, amit az Age Of Love-val értetek el?


„Egyáltalán nem. Általában elég gyorsan eltemetem a múltamat. Nem is szeretek róla beszélni, mindig a jövő felé fordulok.”

Beszélj az Attack kiadóról, melyet 1991-ben alapítottál.

„Az elején valóban egy katasztrófa volt. Minimális felszereltséggel egy 50-100.000 frank közötti befektetéssel indultunk és nagyon behatárolt keretek között működtünk… A techno kezdeteknél egy számot egy 909-essel és egy bassline-nal tudtunk produkálni, ma a német hullám megjelenése óta – főle Sven Väth és a Jam & Spoon hatására – nagyon komoly darabokat látunk a piacra érkezni. Ezek a művek végső fokon arra kényszerítenek mindenkit, hogy a maximális anyagi felszereltséggel rendelkezzenek. Amikor elkezded, nem engedheted meg magadnak, hogy tökéletes eszközökkel dolgozz, hogy mindent megvegyél és így nyilvánvalóan nem érheted el a Jam & Spoon minőségét. Az anyagi és financiális problémákból fakadóan a terjesztés is sokkal nehezebben megy. Amikor otthagytam a DiSco King / Diki-t, a világ egyáltalán nem volt túl rózsás. A producer, akivel akkoriban együtt dolgoztam, nagyon ismert volt a környéken és akkoriban csak egyetlen terjesztő létezett, a Music Man. Amikor együtt dolgoztak, blokkolták az én produkcióimat. Később megalakult a Music Line, egy nagyon kicsi terjesztő cég Roubaix-ban, megbíztak bennem, én is megbíztam bennük. Lépésről lépésre fejlődtünk, a lemezek eladása egyre jobban működött, bár hozzá kell tennem, hogy az elején 500-700 példányban adtunk el.”

Ami számomra nagyon fontosnak tűnik, az a találkozásod a Mute Records-zal, 1993 végén…

„Teljesen igazad van. Richie Hawtin (Plasticman, +8 Records) hozzájutott a lemezeimhez és ő javasolt a Nova Mute-nak. Ők felvették velem a kapcsolatot és megrendeltek tőlem egy darabot. Az elején nagyon ideges voltam, már régen ismertem a céget a Depeche Mode és az Erasure számoknak köszönhetően. Szerencsére nagyon nagy alkotói szabadságot hagytam meg nekem, bár ekkor még nagyon féltem, olyan reflexek működtek bennem, melyek a Diki-periódusból maradtak meg bennem. Teljesen el voltak ragadtatva a számtól és az eladási szinten is nagyon jól működött. Később felkértek, hogy csináljak egy albumot. Ezidőtájt az Attack Records már elkezdett valóban működni, később pedig robbantottunk.”

„Az album teljesen más jellegű, mint az eddigi darabjaim. Olyan új szellemben dolgoztam, melyet a következő szlogenben tudnám összefoglalni: ’More Fresh, More Mental’. (Több Frissesség, Több Szellem.) Úgy érzem, valóban továbbfejlesztettem a stílusomat, az Attack maxijai mostanában megváltoznak. Egy olyan irányzat felé akarok elmozdulni, mely sokkal tudatosabb, sokkal inkább elektro és sokkal inkább underground. Az én problémám, hogy nagyon sokszor kommersznek tartottak végső soron azért, mert jól mentek az eladásaim. Az a véleményem, hogy soha semmiért nem alkudtam meg. Az Attack hét maxit adott ki, amelynek ma ötvenezres példányszámban mennek el. A cég nagyon jól megy mostanában, mindenhol megvásárolják, rengeteget Németországban, ott nagyon fejlett a technopiac és az emberek nagyon nyitottak. Franciaországban strukturális problémák vannak, különösen a jogszabályzás szintjén, de az a meggyőződésem, hogy a mi országunknak is megvan az a potenciálja, mint a Rajnán túl. Természetesen a francia eladás nevetségesnek tűnik, ha a többi országgal összehasonlítjuk. Az Attack-ot már mindenhol megtalálhatjuk, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Törökországban, Japánban, Ausztráliában, a világ minden tájáról vannak visszajelzéseim.”

Az albumoddal kapcsolatban egy új szellemiségről beszéltél. A POF-nél megjelent maxi, a Triacid egyfajta jele volt ennen az új inspirációnak?

Ez csak egy részlet, az bum ennél sokkal messzebbre megy el, tulajdonképpen nem is a klubok számára készült. Végső soron ezért dolgozom a Mute-nál. Olyan album, amely önkéntesen hipnotikus hatást vált ki a hallgatóból, leginkább otthon kell hallgatni. Utazós zene, mert szerintem az emberek utazni akarnak. Bár számomra ez személyes utazás, talán néha egy tiltott kép a gyerekkoromból. Az élet túl szomorú. De a zenét hallgatva megszökhetsz. Ez az, amit a legtöbb ember akar. Megszökni.”

„A jó trance zene meglehetősen ritka, mert ahhoz, hogy működjön, össze kell hoznod a kommersz embereket és az underground embereket.”

Top számára ez azt jelenti, hogy napokra bezárkózik hangár méretű stúdiójába, egy gigantikus visszhang-terembe, melynek örök visszaverődései és élettelenül üres sivársága uralkodik zenéjén. Ez az a hely, ahol ellenszegül mindenfajta konvenciónak, még a társadalmiaknak is, belemerülve a mintavételezés bizarr művészetébe.

„Természetes visszhang van a stúdiómban, így olyan dolgokat samplerezek be, mint a légkondicionáló hangja, vagy amikor játszom a vízzel a kádban. Éppen csak jobban szeretem a saját hangjaimat.”

Követed, hogy mi történik mostanában a techno színpadán?

„Ami a technikát illeti, gyakorlatilag már nem vásárolok lemezeket, egy jó ideje már nem követem az eseményeket. Hetente 2-300 új lemez jelenik meg és én végül is nem vagyok DJ. Az egyetlen dolog, amit a zenében utálok, az a francia varieté és a folklór. Ami a maradékot illeti, egyformán érdekel a volcer, a klasszikus zene, a jazz, Moby, Vangelis, Michael Jackson, a Led Zeppelin, Deus Ex Machina. A techno produkciók, melyek ténylegesen érdekelnek, sokkal inkább az ambienthez közelítenek, illetve egy kissé kísérletiek, olyanok, mint az Aphex Twin, Ken Ishii, Ritchie Hawtin és a jungle, amire mindig beindultam. Tartalékban van is egy jó harminc drum & bass darab félretéve. Londonban egy este elmentem egy buliba, ahol Ray Keith kevert, ez halál fantasztikus volt. Ilyen bulikat kellene csinálni.”

Remixek, élő fellépések érdekelnek?

„Nagyon sok ajánlatom van Németországból, de kizárólag azért, hogy pénzt keressek, nem akarok remixelni egy művészt. Csak akkor érdekel, ha tudok a számhoz valami pluszt adni, ha saját stílusomat, saját személyiségemet tudom belevinni. Az élő fellépéseket eddig mindig visszautasítottam, egyrészt mert nem lehet mindent egyszerre csinálni, másrészt mert az élő fellépést nagyon professzionális dolognak tartom. Úgy gondolom, hogy az én produkcióm egy rave-en nem vonzana nagyon sok nézőt. Öt-tíz-tizenötezer ember közöl, aki egy rave-re összejön, csak néhány száz jönne azért, hogy az én zenémet hallgassa. Egy olyan közönséggel szemben zenélni, aki elalszik rajtad egyáltalán nem izgalmas. Tulajdonképpen igazi zenészekkel szeretnék egy élő fellépést csinálni, mostanában készítünk elő egy koncertet és biztos vagyok benne, hogy egy pozitívan reagáló közönség lesz és valódi kapcsolatot létesítünk az emberekkel. Egy olyan fellépés, ahol egy DAT-tal és három szintetizátorral megjelenünk, még akkor is, ha ötvenezer frankot fizetnek érte, egyáltalán nem érdekel.”

A Seven Days And One Week című BBE (Bruno Sanchioni, Bruno Quartier, Emmanuel Top) single vitathatatlanul az idei nyár himnusza volt Ibizán, s hónapok óta Európa legtöbb országában a listák élvonalában tanyázik. Ez az a produkció, melyről feltehetőleg mindenki ismeri Emmanuel Top-ot. Egy lüktető trance 4/4-re ültetett édeskés old-school szinti riff és egy zsniálisan egyszerű videoklip pillanatok alatt meghozta számára az underground ismertség után a világhírt. Nem csoda, hogy a felvétel kiadási jogáért tolongó kiadók garden partyvá változtatták Top saját, Triangle nevű kiadójának irodáját. Olyan címkék licitáltak versenyt ezért az egyetlen számért, mint a Perfecto, vagy a Manifesta, s a hírek szerint az ár negyvenezer angol fontig szökött fel. A licencjogot végül a Postiva nyerte el.

Nagyon kevés techno zenész él valójában a zenéből, veled mi a helyzet?

„Ez nem célom. 1989 óta van egy másik foglalkozásom, ami lehetőséget ad, hogy jól megéljek és hogy finanszírozhassam a lemezeimet. Ezt a foglalkozást azóta is folytatom, ez lehetővé teszi számomra, hogy zeneileg független legyek és semmivel sem kell a techno biznisz-embereihez kötődnöm. Hosszú ideig egyedül voltam, de ma már három személyt alkalmazok, ez egy kis vállalkozás, ami egyre jobban megy.”

Klasszikus zenét végeztél a konzervatóriumban, mi volt az, ami az elektronika felé vonzott?

„Az informatikus káosz mindig magával ragadt. Természetesen az elektronikus bandák, de ugyanígy a fekete zene, vagy egy olyan ember, mint Prince nagyon nagy hatással voltak rá. Nem gondolom, hogy egy napon elérem egy Prince darab szintjét, de ez a cél egyfajta motivációként lebeg előttem. Soha nem kell másolni, de nagyon magasra kell felállítani a mércét. Ha művésszé akarsz válni, a legmagasabbakat kell célba venned, azokat, akik a legnagyobb hatással voltak rád, föléjük kell emelkedned azzal, amit csinálsz. Egy Hemingway könyvben mondta egy szereplő a fiának: „Ha valamit tenni akarsz, mindig a képességeid felett és soha ne alatta csináld.”

(Forrás: FREEE magazin 1996/11)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...