2011. január 2., vasárnap

Alex M.O.R.P.H. szépen gatyába rázta a trance klasszikusokat

Mivel az olvasók akarata szent (lásd legutóbbi közvélemény kutatásunk eredményét), ezért az idei évben az eddiginél is több lemezajánlóval érkezünk, mivel van rá igény. Évnyitó posztként egy 2010 decemberében napvilágot látott dupla albumot szeretnék nektek a figyelmetekbe ajánlani. Ez nem más, mint Alex M.O.R.P.H 'Hands On Armada'-ja, ami gyakorlatilag egy best of válogatás. Persze ki a kutyát érdekelne egy újabb unásig ismert trance classics gyűjtőkorong, itt azonban egy speciális változattal van dolgunk, ugyanis Alex az összes számot a saját hangzásvilágába ültette át, majd mixelte össze nekünk. Magát az ötletet tekintve nem ő az első, aki úgymond 'Hands On' albumot készít. A '90-es évek elején a Yello duó fejéből pattant ki, hogy mi lenne, ha saját számaikat másokkal remixeltetnék, így született meg a például Carl Cox, Jam and Spoon, Oliver Lieb átiratokat is tartalmazó 'Hands On Yello' pakk. Alex azonban nem osztozott senkivel sem a remixelésen, saját maga rakta össze a re-edit-eket. Ezek egy része unreleased kategória, viszont akad néhány már ismert átirat is (pl. a három Armin átirat), amiket itt-ott már csekkolhattunk. Alex-szel kapcsolatban illik megjegyezni, hogy anno ATB 'Marrakech'-ének remixével robbant be a köztudatba, majd főleg remixeri tevékenységével araszolgatott tovább az ismertségi mércén. Persze mások ételének továbbfőzésével ő se juthatott volna messzire, így nagy hangsúlyt fektetett a saját darabok prezentálására is. Olyan muzsikák fűződnek a nevéhez, mint a 'Flaming clouds', a 'New harvest', a 'Full prelude' (Talla-val közösen), a 'Life less ordinary' (Rank 1-ékkal) illetve a 'Purple audio', ami egyben első nagylemezének címadó szerzeménye is volt.
Ezúttal azonban egy új terepre kalandozott, melyben a lemezt támogató Armada is beszállt. A borító elég elfuserált, de ez ne zavarjon meg senkit sem, hiszen a belbecs kárpótol a külcsiny fogyatékosságai miatt is. Rövid ráhangolódást követően ('Hands On Intro') már jön is az első gyöngyszem, mégpedig Ridgewalkers és El közöse a 'Find', ami ugye anno Andy Moor remixében lett óriási sláger. Alex kellő tisztelettel nyúlt az anyaghoz, ami modern köntöst kapott, s megmaradt a vokál domináns jellege. A kiállásban aztán kicsit Agnelli and Nelson-os ízt érzünk, de ez sem zavar, hiszen az 'Everyday'-jel nagy valószínűséggel egy 'key'-ben szólna a két darab. Ezután Jose Amnesia és Jennifer Rene 'Louder'-je érkezik. Ez a szám igazából a Robert Nickson átirat révén vált klubhímnusszá, ezentúl pedig az eufórikus körítés miatt a M.O.R.P.H. féle adaptáció is sokat fog szólni, az tuti. Whiteroom 'Someday'-je is Andy Moor miatt lett alapdarab, Alex itt is jó oldaláról fogta meg a dolgot, a főbb ismertetőjegyek megmaradtak, a M.O.R.P.H.-os szállás és feszes ritmusképlet pedig ehhez adódott hozzá. Sharam Jey-ék 'Pearl river'-je is dögösebbnek hat új köntösében, kevésbé hajlik giccsbe, a 'Without you near' is adja az érzést, jóval sodróbb, pumpálósabb, mint az eredeti verzió. Signum-ék 'First strike'-ja egy energiabomba volt, most felér egy atomtöltettel. A friss remixszel a csipát tuti ki lehet veretni az emberek szeméből. A 'Carte Blanche'-ról már elég sokan leszedték a keresztvizet, de Alex itt sem nyúlt mellé, az első pillanattól az utolsóig magához ragadja a figyelmünket ez a verzió, úgy szól, ahogy egy trance zenének 2011-ben szólnia kellene. A záró két Armin darabot szerintem senkinek sem kell bemutatnom, ezek már régebb óta közkézen forognak.
A kettes lemez Chakra 'Love shine through'-jával indul, ami felvezetésével együtt a dupla cd legkiemelkedőbb 8 percét hozza. A 'Deep Down' átirat is megjelent már, az eredeti organikus, borongós cucc kapott egy bulisabb körítést, de a kiálláshoz így is szükségeltetik egy zsebkendő. Az 'Out of our lives' hasít, mint forró kés a vajban, a második igazi fénypont a lemezen. Az 'Open your eyes' régi nagy kedvencem, s marad is ebben az új verzióban is. Ugyanez az állítás megáll a 'Synaesthesia' és Binary Finary '1998'-ja esetében is. A harmadik Armin remake-nél már kezd kicsit nyomasztó lenni az egységes sound, szerencsére a 'Sun in the winter'-rel és a 'Point of impact'-tal kilendülünk a holtpontról, olyannyira, hogy utóbbiban a harmadik megsüvegelendő átiratot köszönthetjük.
Összességében egy jó elképzelés társult egy tehetséges producerrel. Alex korrektül válogatta a remixelt klasszikusokat, a re-edit-eknél minden esetben maximális odafigyeléssel és lelkesedéssel dolgozott. Egyben hallgatva elég egységes az anyag hangzásilag, de ez jelen esetben nem baj. A borítót leszámítva nem nagyon tudok belekötni ebbe a duplába, jár is neki a 8,5/10.


Alex M.O.R.P.H. - Hands On Armada

Label: Armada
Ország: Hollandia
Megjelent: 2010. december
Stílus: Trance
Producer: Alexander Mieling aka Alex M.O.R.P.H.

Tracklist:

Cd 1
1. Alex M.O.R.P.H. – Hands On Intro (2:49)
2. Ridgewalkers ft El – Find (Alex M.O.R.P.H. Remix) (9:12)
3. Jose Amnesia ft Jennifer Rene - Louder (Alex M.O.R.P.H. Remix) (7:30)
4. Whiteroom ft Amy Cooper – Someday (Alex M.O.R.P.H. Remix) (7:41)
5. Three ‘N One presents Johnny Shaker – Pearl River (Alex M.O.R.P.H. Remix) (6:14)
6. Markus Schulz & Departure with Gabriel & Dresden – Without You Near (Alex M.O.R.P.H Previously Unreleased Remix) (7:08)
7. Signum – First Strike (Alex M.O.R.P.H. Remix) (7:27)
8. Veracocha – Carte Blanche (Alex M.O.R.P.H. Remix) (7:22)
9. Armin van Buuren ft Susana – Shivers (Alex M.O.R.P.H. Redlight Dub) (8:28)
10. Armin van Buuren & DJ Shah ft Chris Jones – Going Wrong (Alex M.O.R.P.H. b2b Woody Van Eyden Remix) (6:20)

Cd 2
1. Chakra - Love shines through (Alex M.O.R.P.H.'s Intro Mix) (8:08)
2. Josh Gabriel presents Winter Kills – Deep Down (Alex M.O.R.P.H. remix) (6:43)
3. Active Sight – Out Of Our Lives (Alex M.O.R.P.H. Remix) (6:43)
4. Insigma – Open Our Eyes (Alex M.O.R.P.H. Remix) (8:22)
5. The Thrillseekers – Synaesthesia (Alex M.O.R.P.H.`s Hands On Armada Remix) (6:06)
6. Binary Finary – 1998 (Alex M.O.R.P.H. Remix) (7:11)
7. Armin van Buuren ft van Velzen – Broken Tonight (Alex M.O.R.P.H. Remix) (8:48)
8. Max Graham ft Neev Kennedy – Sun In The Winter (Alex M.O.R.P.H. Remix) (8:07)
9. Pulser – Point Of Impact (Alex M.O.R.P.H. Remix) (6:41)

Belehallgatós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...