Az alábbi írásom célja tulajdonképpen az, hogy akik semmit nem tudnak az elektronikus zenék digitális úton történő értékesítéséről, azoknak valamilyen információs kapaszkodót próbáljak meg nyújtani. Mivel nincs két ugyanolyan eset, két ugyanolyan kiadó, nyilván csak hozzávetőleges dolgokat fogok tudni mondani, illetve javarészt arról beszélnék, hogy JELENLEG hogyan történik egy átlagosan felépített progresszív house kiadvány kiadása, hiszen ez picit máshogy nézett ki akár egy éve is, illetve nyilván egy év múlva sem lesz ugyanilyen.
Az elmúlt egy-két évben a különböző közösségi alapon szerveződő oldalak jelentősége robbanásszerűen megnőtt a promócióban is. Az általános közösségi oldalak közt a zenészek korábbi elsődleges bázisa, a
Myspace a kútba zuhant, a
Facebook viszont teljesen átvette a hatalmat, illetve mára kihagyhatatlanná vált az olyan tematikus oldalakon való részvétel is, mint például a
Soundcloud. Tegyük fel, hogy kezdő producerek vagyunk, akiknek legutóbbi prog zenéjére mondjuk már két különböző, a stílust rendszeresen hallgató ember is elismerően bólintott, és azt mondta, megüti a nemzetközi mércét az anyag. Nos, akkor itt az ideje picit felépíteni magunkat. Alap a már említett
Facebook- és
Soundcloud regisztráció, illetve ha lemezlovasi babérokra is törünk mellékesen, akkor
Mixcloud, Podomatic vagy hasonló podcast-oldalakra való regisztrálás. Még a
Resident Advisor jut eszembe hirtelen, mint olyan hely, ahol tudunk így vagy úgy, de arculatot építeni.
Ha ezekkel az alapokkal készen állunk, nem ártana arra sem felkészülni, hogy ideális esetben több száz megákat kell elérhetővé tennünk viszonylag privát úton, gyorsan és megbízhatóan.
Erre melegen ajánlom a
Dropbox-ot, de mindenképpen olyan megoldással próbálkoznék, ahol direkt módon lehet linkelni, nincs az a kiadó, aki végig fog nyomni, vagy perceket fog várni az ismeretlen demonkért egy
Rapidshare oldalt. A közvetlen csatolás remélem, eszünkbe sem jut, ezt már tíz éve is azonnali kiátkozással büntette mindenki.
Adott tehát egy fasza kikevert demo, 320 kbps-es mp3-ban full verzióban, ugyanaz wav-ban, mellette nem árt ha be van tárazva egy 16 vagy 24 bites kompresszmentes wav, lehetőleg -3db körüli limittel, hogyha majd a jövendőbeli kiadónk szeretne maszterelni egy jót, akkor legyen mit elküldeni. Különösen optimisták összedobhatnak egy remix pakkot is, ebben átlagos esetben van kb. 5-10 wav sample a zenénkből, illetve a főbb zenei témák midi file-ban, hogy ne kelljen a különböző szoftverek miatt vért izzadnia bárkinek is. Készen vagyunk, hol a kiadó?
Ahhoz, hogy eldöntsük, milyen kiadót keressünk, először is nem árt, tudni, hogy hozzávetőlegesen mit is csinál egy kiadó a zenénkkel. Ha tudjuk, mit csinálnak, könnyebb picit utánajárni, hogy vajon jól csinálják-e, illetve a kapcsolatrendszereket sem árt feltérképeznünk. Ezek mind fontosak lesznek a választásunk meghozatalakor. A helyzet az, hogy gyakorlatilag a legtöbb kiadó jelenleg sublabel-e egy nagyobb óriásnak. Például a trance legnagyobb óriása jelenleg az
Armada, 28 szublabellel, melyek így ránézésre a trance piac elég jelentős részét le is fedik. Nem vagyok bennfentes, de ilyen esetben gyakran az történik, hogyha a fő label-nek küldünk demot, azt megfelelő minőség esetén beleömlesztik a saját kis demopool-ba, ahol a 28 sublabel felelős személyei halászgatnak kiadandó muzsikák után. A gyűjtőlabel-ek bombázása tehát az első lépésünk kell, hogy legyen, noha vannak hátrányai is, például hogy sok bába közt elvész a gyerek, de erre is lesz megoldásunk. Tehát gyűjtőlabel-ek. Progresszívebb stílusban ilyen a
Proton Radio köré épült hálózat közel 70(!) sublabel-lel, melyek döntő súllyal szerepelnek a különböző promopool-okon, de erről majd később. A
Bonzai Progressive a progresszív és a trance közt egyensúlyoz javarész, 12 sublabel-lel a
Baroque 15-20 között járhat. Még a kisebb kiadók, mint a
Carica vagy a
Mistique is üzemeltet 5-6 subalbel-t, hogy minél több zenét tudjanak szerződtetni, és nyilván pénzt csinálni belőlük. Tehát első körben gyűjtőlabel-ek e-mailjét bombázzuk a demoval, majd ha nincs válasz mondjuk 2 héten belül, akkor jöhet a milliónyi sublabel, szépen egyenként. De hogy a fenébe különböztessük meg mondjuk a
Proton 70 sublabel-jét egymástól?
A válasz: az ismertségük és a promopool-okon való aktivitásuk lesz a döntő szempont. Ez a két tényező lesz az, amely igazán segíteni fog abban, hogy a kiadványunk kihozza magából a lehető legtöbbet. Mik az a promopool-ok? Teljesen zárt vagy pénzre nyíló promóciós oldalak, ahová a kiadók 1-2 hónappal a megjelenés előtt feltöltik a kiadványaikat, és ahonnan az érdeklődő lemezlovasok ingyen letölthetik a szerzeményeket némi kötelező komment ellenében. Mivel ezt általában akkor teszik meg, ha tetszik amit hallanak a lejátszójukban, ezt nevezik és szerepeltetik a kiadók support-ként. Tehát ha Gipsz Jakab letölt egy promo cuccot, odaböfögi, hogy cool, akkor amennyiben Gipsz Jakab egy ismertebb név, akkor hamarosan találkozhatunk azzal a kiadvány ajánlójában, hogy supported by Gipsz Jakab.
A totál zárt belsős promopool-okról sok infóm nincs, a nyitottabbak közül messze a legfontosabb a progresszívebb zenék világában a
Vipultima. Ez egy zárt pool, a kiadók külön-külön invitálhatják meg a saját oldalukra azokat az embereket, akiknek szeretnék eljuttatni a zenéjüket. Aki nincs itt, az bizony kellemetlen lépéshátrányba kerül. Szerencsére a fenn lévő minden zenéről automatikusan youtube video is készül, illetve ha beütjük google-ba a kiadó nevét és a
Vipultima kombót, akkor azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy mit is villant a kérdéses kiadó az adott platformon.
A másik alap pool a
Releasepromo, ide pénzes a bejutás, illetve ha jól emlékszem, igazolni kell, hogy valóban lemezlovas az illető, de a részletek most nincsenek előttem. Amire kíváncsiak vagyunk, az úgyis a charts menüpont, ami elérhető az egyszeri arra járó számára is. Eleve érdemes rákeresni a search menüponttal, hogy a kiadónk jelen van-e itt, ha nincs, akkor újra szomorúak leszünk. A lényeg a charts menüpont, ha egy kiadó nagyjából a top30-ba be tudja juttatni egy kiadványát, akkor kijelenthető, hogy van irántuk némi érdeklődés. Még a
Mypromopool jut eszembe, ami ismertebb pool, a népszerűségük viszont csekélyebb az előző kettőnél. Ez főleg azzal magyarázható, hogy ez a legkevésbé zárt, a preview-k mindenki által hallhatóak, ezért a kiadóknak állandóan vágniuk kell a lejátszóba kerülő zenéket, ha nem akarják, hogy ügyeskedő kezek hipp-hopp lelopják a player-ből a két hónap múlva megjelenő kiadványukat. Hangsúlyoznám: attól, hogy egy adott, progresszív house-ban utazó kiadó nincs ezeken a pool-okon, attól még lehet saját bejáratott, kitűnő belső promo rendszerük, amelyek miatt nincs szükségük ezekre az eszközökre.
A népszerűség szintén nehezen mérhető, javaslom, hogy a
Facebook-on csekkoljuk le, hogy hány ismerőssel/rajongóval/klubtaggal rendelkezik valami, és ehhez viszonyítsuk elvárásainkat velük szemben. Nagy ráhagyással azt tudom mondani, hogy akinek az üzenetei nem jutnak el minimum 500 emberhez, attól (hacsak nem valamilyen ismert húzónév vadiúj label-e) ne várjunk sokat, az ideális eset valahol 2000 fő felett kezdődhet.
Ezek alapján már körvonalazódhatott, hogy milyen kiadók jönnének szóba az agyroppantó progi kiadványunkhoz. Ha eddig nem történt meg, irány a
Beatport és keressünk rá a delikvensre a label-ek között. Ha nincsenek is fenn, akkor fuss! Ha fenn vannak, hallgassunk bele a kiadványaikba, próbáljuk megállapítani, mennyire passzolna oda a mi zenénk. Nézzük meg a megjelenési dátumokat, ebből látni fogjuk hogy mennyire sűrűek a kiadványok, és milyen rendszerességűek. Általában a heti-kétheti rendszerességű kiadások esetén lehetünk a legnyugodtabbak.
Mi legyen az e-mailben, amivel bombázzuk a kiadókat? Először is eszünkbe ne jusson cc-vel küldeni a mail-t, azonnali kuka a jutalma. Sőt, ennél tovább megyek, és azt mondom, egyszerre csak egy kiadóval kontaktoljunk, és minden levelünk után hagyjunk egy hét szünetet a választ várva. Ha nem jön, lépjünk tovább. Levelünk tartalmazzon közvetlen linket a teljes, 320 kbps-es mp3-hoz, és írjunk mindenképpen néhány szót magunkról, esetleges korábbi kiadványainkat is megemlítve. Egymás közt szólva, mindig az első kiadás megy a legnehezebben, onnantól legalább van mit referandumként használni.
Mire számítsunk úgy egyáltalán, ha valaki szerződtetni szeretné a zenénket? Pénzre ne. De komolyan. Az ugyanis nincs. Illetve persze van, a szerződések szerint az eladásuk után a kiadóhoz befolyó (!) pénzek 50-70%-a lesz a miénk. A kiadókhoz a boltoktól pedig csak az összegek 50-90%-a érkezik, nagyobb boltoknál ez ugye inkább az 50-hez közelít. Közelítő értékben tehát minden eladott dollár után 25 cent jár nekünk, a remixekbe most nem mennék bele, ott még ennél is nagyobb szórások szoktak lenni. Pénzt tehát nehezen fogunk ebből látni, noha nem lehetetlen, ha kellően magas szinten, gyakran és huzamosabb ideig tudunk majd produkálni. Infókat a kiadóktól jellemzően mindig is nehéz lesz kinyerni bármivel kapcsolatban is, a szerződések általában tartalmaznak egy olyan pontot, hogy x havonta/évente egyszer belenézhetünk az eladások alakulásába.
Mondjuk, aláírtunk egy szerződést. No, akkor már csak 2-3-4 hónap és talán meg is jelenik. Nem viccelek. A kiadók általában ennyivel előre megtervezett menetrenddel rendelkeznek, és minket pontosan a menetrend végére fognak beilleszteni, persze ha már van nevünk, akkor számíthatunk picit kedvezőbb elbírálásra, de azt lássuk be, hogy a promopool-okban való korrekt futtatáshoz eleve kell egy hónap, adott esetben a maszterelés is elvisz egy hetet, valamint, ha remixekre várunk, az szintén nincs meg 2 héten-1,5 hónapon belül. További bonyolítások szintén lehetségesek, van olyan zeném, ami tavaly szeptemberben, elkészülése után egy héttel már aláírt szerződéssel bírt, és talán most áprilisban fog megjelenni egy tök másik kiadónál...:D
A legtöbb és legfontosabb dolog valószínűleg a promopool-okban való részvételkor fog velünk történni. A kiadók általában egy hónappal a megjelenési dátum előtt indítják ezeken útjára a cuccunkat, és egy hónapon keresztül fognak nyammogni rajta azok a lemezlovasok, rádiósok, producerek, akiktől nagyrészt azt várjuk, hogy népszerűsíteni fogják a kiadványt. Mert önmagában a kiadványunk attól, hogy megjelenik, nem fogja megtalálni a közönségét, óriási szükség van a nevekre, és a playlist-ekre való felkerülésekre ahhoz, hogy a vásárló/hallgató réteg rátaláljon, ebben elengedhetetlen tényező az eredményes promopool szereplés. Egy hónap elteltével, mire megjelenik, nagyjából már lehet sejteni, mire számíthatunk. A megjelenéstől számítva azonban még történhet néhány érdekes dolog: például a beatport-on, mint a legnagyobb speciálisan elektronikus zenét árusító online boltban minden kiemelés nagyot dobhat az eladásokon, különböző featured ajánlókban, must hear listákon, vagy lemezlovas chart-okon való megjelenés mind-mind vonzza a hallgatóságot. Ha van hallgatóság is, akkor pedig még egy utolsó dolog is a képbe jön, noha ennek megítélése igencsak változó: a fekete terjesztés. Ami érdekel embereket, az elérhető lesz feketén is, ennek minden előnyével és hátrányával is. Előnye, hogy nagyon nagy mértékben meg tudja dobni az előadó ismertségét egy-egy nagyobb tematikus mp3 portálon való megjelenés, ami a későbbi megjelenésekkor még jól jöhet, megmutatkozhat eladásban is. Hátránya nyilvánvalóan az, hogy az adott kiadvány további eladási mutatóit értelemszerűen viszont rontja.
Nagy hirtelen ennyi jutott eszembe, kétségtelenül szubjektív és felületes a cikk, de ugyanakkor hiánypótlónak gondolom. Mondhatni azért én írtam meg, mert nem olvastam semmi hasonlót komolyabb előadók tollából, de remélem hamarosan mások, ismertebb producerek is megosztják a tapasztalataikat velünk.
Már egy jó ideje ritkán ejtem ki azt a szót hogy trance. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy mostanság nagyon kevés albumról vagy hovatovább zenéről mondhatni el azt, hogy ez bizony nagyon nagy durr, vagy finomabban szólva, van benne fantázia. Viszont az állandó kutakodás néha meghozza az eredmény, és nagy ritkán bele akad az ember olyan kiadványokba is, amit ugyan nem hirdetnek agyon egyik website-on sem, de alkotója az elmaradt tapsvihar ellenére, minden gratulációt megérdemel. Aly & Fila 2008-ban megjelent 'Lost Language' című száma óta nem nagyon éreztem olyat, amire azt mondtam volna, hogy ez aztán nagy varázslat. A hetekben viszont fordult a kocka, és felfedeztem egy ifjú tehetséget, aki magát egyszerűen csak Ledo -nak nevezi. A név egy lengyel srácot takar, aki MySpace-es adatlapján saját stílusát Progressive / Trance-ként aposztrofálja. Zenéit tesztelgetve elismerően bólogat az ember. Érdekes, változatos számok. Szerintem a Navigation Records Stewart Keenan -je is hasonlóképpen vélekedhetett, mert 2009ben Ledo 'Placedo' című ep-je szintén ugyan ennél a kiadónál látott napvilágot. Aztán nem egészen egy évet kellett várni arra, hogy egy újabb kiadványt bocsásson útra a Navigation. Ez volt Ledo 'Lucid Dream' című szerzői albuma (amiről jelen cikk is szól). Bár az album a discogson trance, illletve ambien besorolást kapott, de azt meg kell jegyeznem, hogy ambient szerzemények alapja 4/4 ütemes, vagyis break-es.
