1999-ben üstökösként tűnt fel az elektronikus tánczene égboltján a francia Cassius duó. A két tag Phillipe Zdar és Boombass hip hop múlttal a hátuk mögött alaposan rágyúrtak a house milliőre, '1999' című albumuk ennek jó mintapéldája. A fiúk azóta sem hagytak fel a zenéléssel, igaz az idők során (s a francia újhullám kikopásával) ők is egy másabb, elektrósabb hangzás felé mentek el. A minap került a kezembe a FREEE Magazin 1999 áprilisi száma, melyben a Cassius virít a címlapon. Mivel a srácokkal nem sok interjú készült úgy véltem a kuriózumnak számító irományt megosztom veletek is.— Milyen érzés több, mint 10 évnyi munka után sikeressé válni?
— Phillipe Zdar: Furcsán hangozhat, de igazából nem nagyon érzünk semmit. Persze állati boldogok vagyunk, hogy mint együttes is sikeresek lehetünk végre, hiszen eddig mindig a háttérben tevékenykedtünk. Nagyon jó érzés, hogy elismerik a munkánkat, de ha ez nem lenne így, mi akkor is boldogok lennénk, mivel megcsináltuk a Cassius-t, és olyan lett, amilyennek megálmodtuk. Hogy ez még több embernek is tetszik, az már csak a ráadás. Amióta az eszünket tudjuk, mindketten a zenével foglalkoztunk. Boombass (a Cassius másik fele) például az óvodában összetolta a fazekakat, és azon adott elő dobszólókat. A papája ismert francia producer, tehát nem volt nehéz hozni a gyökereit. Én otthon mindig elloptam a nagymama rádióját, hogy meghallgassam a slágerlistát. Már kisgyermekként is rangsort állítottam fel az előadók között, hogy ki a jó és ki nem. Miután meghallgattam a slágerlistát, leírtam az általam jónak talált sorrendet, hogy egy szép napon majd elküldöm a rádiónak. Hiába magyarázták akkor, hogy nem azok a bácsik állítják össze a listát, akik bemondják, én mégis rettenetesen haragudtam rájuk, ha nem tetszett az összeállítás. Nekünk az lenne a büntetés, ha nem zenélhetnénk. A siker jól jön, de nem vagyunk exhibicionisták. Nem vonz bennünket a fény és a színpad, csak az a fontos, hogy az általunk kreált zenével maximálisan meg legyünk elégedve.
—Visszatérve a rádiós dologra ez a nagy szelektálás még mindig erős benned?
— PZ: Hát néha még mindig felmegy bennem a pumpa, de megtanultam: nem biztos, hogy mindig rossz az, ami baromira tetszik az embereknek, nekem viszont nem.
—Miért látod ennyire siralmasnak a mai zenét?
—PZ: Lehet, hogy nincsen igazam, de azt veszem észre, hogy az utóbbi években sokkal kevesebb eredeti ötlet és produkció látott napvilágot, mint mondjuk a '80-as években. Az akkori zenékre szinte mindannyian emlékszünk, de az utóbbi pár évből csak hosszas gondolkodás után lehet felsorolni néhány olyan dalt, ami igazi klasszikusnak számít. Szerintem a most listán szereplő daloknak szinte mindig meg lehet találni az eredetijét. Tele vagyunk klónokkal.
— Tehát ellenlépésként megalakítottátok a Cassius-t?
— PZ: Elég nagyképű dolog lenne azt állítani, hogy mi azért alakultunk, hogy kihúzzuk a tánczenét a válságból. Valóban nem vagyunk megelégedve a mai trendekkel. Az ötletünk az volt, hogy a Cassius egy olyan zenei világot képviseljen, ami nagyjából megfelel annak a folyamatnak, ahová a tánczene az ezredfordulóval eljutott. Mert a tánczene fejlődött, csak figyelni kellett. Ez régebben az előbb említett eredeti dolgok miatt követhető volt, ám manapság már nagyon résen kell lenni, hogy az ember hasznos dolgokat találjon a sok klón miatt. Szóval kicsit összegezni akartuk ezt a vonulatot és olyan formába önteni, ami kicsit tisztelgés a nagy elődök előtt, ugyanakkor modern is.
— Miért nem kezdtétek el előbb?— PZ: a média nagyon szeret bennünket house együttesként titulálni, bár mi ezt erősen ellenezzük. Mindketten a hip hop-ból jöttünk és azok a gyökereink. Nálunk a house egyfajta kiegészítés a hip hop mellé. Évekig kemény hip hop lemezeknek voltunk a producerei. Az egész akkor kezdődött, amikor '92-ben elmentem egy house partyra és nagyon szimpatikusnak találtam az emberek nyitottságát. Beszéltem erről Boombass-nek, aki szintén azonnal ráérzett a house ízére. Elkezdtünk egy csomó lemezt vásárolni és beleástuk magunkat a műfajba. Igazából úgy fogalmaznék, hogy most nőttünk fel igazán ehhez a stílushoz, és még csak most tudjuk ugazán "művelni", attól függetlenül, hogy nem vagyunk house együttes.
— Tehát nem választottátok a gyorstalpaló house együttesek sorsát...
— PZ: Igen, ez így van. Manapság már annyira fejlett a technika, hogy némi ügyességgel és egy jobb programmal bárki tud a házi PC-jén is zenét szerezni. Mi inkább szépen mindent meg akartunk tanulni. Azt szerettük volna, ha ez a műfaj a vérünkbe ivódott volna. ezért nem kapkodtunk.
— Nálatok hogyan működik a zeneszerzés? Meghallgattok egy csomó divatos lemezt, és abból építkeztek?
— PZ: A Cassius-t mi magunk között egyfajta reakciónak nevezzük. Igen, nagyon sok zenét hallgatunk. Rengeteg olyan underground előadó van, aki már most zseniális dolgokat hoz létre. Meghallgatjuk a kedvenceinket és belőlük építkezünk. Sokszor teszünk stílusgyakorlatokat is. Veszünk például egy előadót a '60-as évekből, és aztán eljátszunk a gondolattal, milyen lenne, ha ma zenélne. A Cassius zenéje egyfajta összegzés és reagálás. Nem másolunk senkit, ugyanakkor azt hiszem, nem szégyen beleépíteni a munkánkba azt, ami hasznos és maradandó.
— Furcsa dolog, de van valami sorsszerű abban, hogy a Daft Punk '97-ben, az Air '98-ban ti pedig most '99-ben lettetek sikeresek? Mindhárom zenekar az év elején indult, mindhárom francia és az első kettő több díjkiosztón is elhozta az "Év albuma" díjat...
— PZ: Ezen már mi is gondolkoztunk, de hidd el, hogy nem beszéltünk össze...
— Szerintem ezek a tények azonban túlmutatnak magukon. Sokan máris a francia tánczene forradalmáról beszélnek, a Stardust-ot már ne is említsük. Te mit szólsz ehhez?
— PZ: Szerintem hallatlanul izgalmas az a folyamat, ami most zajlik. Évtizedek óta nem volt rá példa, hogy francia zenészek ennyire átragadják a hatalmat az angoloktól. Igaz, ez csak a zenének egy rétegműfajára vonatkozik, de akkor is különös. A Stardust valóságos diadalmenetet hajtott végre tavaly, gyakorlatilag senki nem tudott a 'Music sounds better with you'-val szemben felülkerekedni. Ez ugyanígy igaz a Daft Punk-ra is. Hosszas elemzéseket olvastam már a sikerük titkáról, én mégis azt mondom, hogy az eredetiség az, amiben a választ keresni kell.
— Szerinted Anglia kifogyott az ötletekből?
— PZ: Én kicsit beszűkültnek találom az angol
tánczenét. Az utóbbi időkben a speed garage volt az egyetlen izgalmas újítás, bár azt hiszem, a műfaj saját magát tette unalmassá. Egyébként a speed garage-ra tökéletesen igaz az, amit még az elején említettem. Szerintem nagy lehetőségek rejlettek benne, ám ahelyett, hogy tovább fejlődött volna, saját magát kezdte el ismételni. Mindenki a nagy elődöket játszotta el valamilyen formában, és ezért vált unalmassá. A house pedig évek óta saját magát ismétli. Boombass mutat egy új house számot, én pedig pár nap múlva megmutatom az eredetijét. Nem mindig ugyanaz a harmónia benne, vagy kicsit mások a hangszínek, de a lényeg mindig ugyanaz.— Miért találod annyira egyértelműen eredetinek a franciákat? A Stardust Chaka Khan sample-t használt, és a Daft Punk is több előadótól kölcsönzött...
— PZ: Szerintem a francia újhullámra globálisan igaz, hogy több műfaj összegyúrásából egy teljesen újat hoz létre. Az igazi újítás itt jön be a képbe. Mindegyik house alapokon nyugszik, de az old school, a hip hop, a drum and bass, és az r&b elemei is megtalálhatóak. Tényleg nem beszélhetünk egy teljesen új műfaj megszületéséről - mint például annak idején a drum and bassnél -, de a stílusok effajta vegyítése teljesen újszerű.
— Kiket tartotok a legfontosabb kortársaitoknak?
— PZ: Az Air-t és a Daft Punk-ot én is kiemeltem, mivel nagyszerű dolgokat hoztak létre és félelmetesen tehetségesek. Nagyon izgalmas a Masters at Work képviselte amerikai vonal, amely a latin jazz-t páratlanul eredetien csempészi bele munkáiba. Rock vonalon a Garbage a kedvencünk. Az ő munkáik teljesen újraírták a szemünkben a rock alapjait. Teljesen fittyet hánynak a bevett szokásoknak. Végre valakik, akik a megkövült öregeknek példát statuálhatnak.
— Tudtok valamit a magyar tánczenéről?
— PZ: Még nem jártunk Magyarországon, de azt hallottuk, hogy van egy nagyon erős underground vonal. Kelet-Európában csak a magyarokról hallottuk ezt. Voltunk a cseheknél, de ott inkább azt vettük észre, hogy a tánczene a mainstream felé ment el. Igaz, még nem hallottam magyar előadók munkáit, de egy barátom lelkesen mesélt néhány előadóról. Úgy hallom, nagyon izgalmas dolgok vannak nálatok, és minden évben van valami nagy szigeten rendezett fesztivál, ahol egy csomó jó arc gyűlik össze. Lehet, hogy érdemes lenne egyszer arra járnunk...
Forrás: FREEE Magazin 1999/4.
