2010. szeptember 11., szombat

„Nem igazán volt benne a génjeimben a popsztárság” – Sinéad O'Connor

Két feldolgozásalbum – az ír folkból merítő 2002-es Sean-Nós Nua és a reggae klasszikusokra épülő 2005-ös Throw Down Your Arms – után Sinéad O’Connor negyvenéves, négygyermekes anyukaként nagy fába vágta fejszéjét: Theology címmel egy vallásos dalokat tartalmazó dupla lemezt komponált és rögzített, majd sok év szünet után ismét turnézni kezdett a nagyvilágban. Az est.hu interjúja két részletben készült: egy norvégiai koncert előtt telefonon, majd pedig augusztus 12-én személyesen, az ír énekesnő Sziget-fellépése előtt.
Nagyítás
Sinéad O’Connor első magyarországi koncertjének szűk egy órája lényegében a teljes karriert átfogta: az 1987-es debütálásról a Never Get Old került elő, a nagy áttörést hozó 1990-es lemezről négy kulcsdal is (Nothing Compares 2U, The Emperor’s New Clothes, I Am Stretched On Your Grave, The Last Day Of Our Acquaintance), az 1994-es Universal Motherről a Thank You For Hearing Me himnusza szerepelt, de nem maradt ki a 2000-es Faith And Courage album sem (azt az elektro-roots The Lamb’s Book Of Life képviselte), a tucatnyi filmbetétdal közül a You Made Me The Thief Of Your Heart került a programba (az Apám nevében című filmből), a feldolgozások közül felcsendült mutatóba egy-egy tradicionális ír folk, illetve jamaikai roots reggae dal is, az új lemezről pedig az elképesztő nyitószám, a Something Beautiful és az Énekek énekéből merítő Dark I Am Yet Lovely is elhangzott. Különösen szép pillanat volt az In This Heart című 1994-es dal a capella előadása, melyben zenekarának két női tagja énekelt Sinéaddal. Ahogy ő is mondta, örül, ha boldoggá tudja tenni közönségét – ilyen széles és jól választott merítéssel ez bizony nem is volt nehéz feladat.



Húsz éve jelent meg az első lemezed The Lion And The Cobra címmel. Mit gondolsz ennyi év távlatából arról az albumról és a fiatal lányról, aki felénekelte?

– Nos, szeretem azt a lemezt. Vannak rajta olyan dalok is, amiket még tizenöt éves korom körül írtam, úgyhogy természetes, hogy egy párat már kissé szégyenlek, néhányra viszont nagyon büszke vagyok közülük. Igen, azt hiszem, nagyon büszke vagyok arra a fiatal lányra.

Nagy sokk volt számodra, amikor a második albumod, az 1990-es I Do Not Want What I Haven’t Got idején hirtelen nemzetközi popsztár vált belőled? Úgy érezted, hogy küzdened kell ellene?

– Igen, az valóban nagy sokk volt. Korábban senki nem beszélt nekem arról, hogy milyen ez. Nem igazán volt benne a génjeimben a popsztárság, nem nagyon passzolt a személyiségemhez, hiszen sokkal inkább punkos háttérrel érkeztem. Így aztán persze küzdöttem ellene, hiszen azt a világot nem rám szabták, nem tudtam beilleszkedni abba a viselkedésmódba, ami a popsztársághoz kell. Az nem éppen én voltam.

Amellett, hogy tiéd az egyik legjobb énekhang a rögzített zene történetében, még remek dalszerző is vagy ráadásul. Miért készítettél a saját dalokat tartalmazó öt sorlemezed mellett három teljes feldolgozáslalbumot is (először a szvinges Am I Not Your Girl?-t 1992-ben, és azóta egy ír folk és egy reggae albumot is)?

– Én úgy látom magam, mint akinek két különböző karrierje fut egyszerre. Az egyik, hogy énekesnő vagyok, aki mások dalait interpretálja – és ebbéli minőségemben valószínűleg jobban is ismernek az emberek –, a másik pedig hogy dalszerző-előadó vagyok a saját dalaimmal. De jó vagyok mások dalainak előadásában, és nagyon élvezem azt is, szóval ezért mindig is fogok feldolgozáslemezeket készíteni, miközben saját dalokból álló lemezeket is csinálok.

A reggae és a dub gyakran előkerül nálad. Folyamatosan hatással van rád a dalszerzésben és a lemezkészítéskor?

– Nem, nem igazán. Persze amióta az életem részévé vált rasztafariánus mozgalom – 17 éves koromban kezdtem érdeklődni iránta, majd körülbelül 28 éves korom óta merültem el benne igazán –, azóta valahol mindig is bennem van és bennem is lesz a hatása, akármihez is kezdjek majd a későbbiekben. Nem tudom milyen stílusú lemezeket fogok majd készíteni, de biztos egy apró szeletében benne lesz a reggae.

A karriered kezdetén a zeneipari elvárások elleni tiltakozásként borotváltad kopaszra a fejed. A kilencvenes évek közepén megnövesztetted egy kicsit a hajad, de most újra rövidebb, borotvált verzióban mutatkozol. Ez egyfajta védjegy lett, vagy annak az állandó jele, hogy valamennyire kívülálló vagy a popzene világában? Vagy egyszerűen csak így szoktad meg, így szereted?

– Igen, leginkább így szeretem. Nem érzem magam önmagamnak, ha hosszabb a hajam.

A pályafutásod alatt már többször is bejelentetted, hogy kiszállsz, nem készítesz több albumot – legutóbb a 2002-es albumod után. Miért akartál visszavonulni a zenéléstől?

– Meg kellett találnom önmagamat. A helyzet az, hogy nagyon fiatalon kezdtem el zenélni, és az évek során lassan elvesztettem a személyiségemet. A popbiznisz teljesen felemésztett, kiüresedtem, és elment a kedvem a zenéléstől, annyira, hogy évekig még csak gitárt sem vettem a kezembe. Teológiát tanultam Dublinban, neveltem a gyerekeimet, és közben összeállt bennem, hogy mit is szeretnék csinálni: olyan zenét, amely nem belőlem táplálkozik, hanem engem táplál.

Az anyaság a dalaid egyik központi témája, a 1994-es albumodnak Universal Mother is a címe. Van kapcsolat nálad a dalszerzés és az anyaság között? Ha terhes vagy, vagy kisbabád van, akkor jobb vagy rosszabb vagy dalszerzőként, vagy éppen teljesen leállsz a dalok írásával?

– Ez érdekes kérdés, ugyanis még soha nem voltam terhes, amikor egy lemez megírásának periódusában voltam, viszont már háromszor is volt olyan, hogy éppen terhes voltam, amikor rögzítettem egy albumot. Úgyhogy arra nincs bizonyítékom, hogy jobb lennék-e dalszerzőként, de azt határozottan állíthatom, hogy hatása van a terhességnek az éneklésre. Hatással van a hangomra, aztán az egész lemezre áttevődik ez a hatás, hiszen amikor terhes vagyok, akkor nem akarok semmiféle stresszt magam körül. Szóval ilyenkor a lemezkészítés sokkal nyugodtabb körülmények között zajlik. Például leülök énekléskor, és nyugodtabban fogok hozzá. A baba lenyugtat, és hangom is szépen elmélyül.

2006 decemberében szülted a negyedik gyermekedet, Yeshuát, de nem sokat babáztál vele otthon: 2007 júniusában jelent meg az új albumod, a Theology, és gyakorlatilag már a megjelenés előtt elkezdted a turnét. Fel voltál rá készülve?

– Nem igazán, és nagyon nehéz volt hozzászoknom ahhoz, hogy állandóan úton vagyunk. A legnehezebb mégis az volt, hogy a családomat otthon kellett hagynom, ezért sem turnézom egyhuzamban, hanem a koncertek közé hosszabb szüneteket iktatok be. Augusztus 19-ig végig koncertezem, de utána csak szeptember közepén kezdődik el az amerikai turném.

Ezek szerint a turnéra nem kísérnek el a gyerekeid?

– Nem jönnek velem a srácok, mert ez túlzottan fárasztó lenne számukra. Tudod, mindennap más városban ébredni, állandó rohanásban lenni – ehhez azért még túl kicsik. Semmiképp sem akartam magammal vonszolni őket, és a suliból sem akartam, hogy kimaradjanak. Yeshua is otthon maradt, az apja és a dadus vigyáznak rá.

A Theology egy keresztény témájú dalokat tartalmazó lemez. Miért volt fontos számodra, hogy elkészítsd ezt az albumot?

– Mivel egy erőteljesen vallásos országban és légkörben nőttem fel, gyakorlatilag már gyerekkorom óta foglalkoztat a katolicizmus. Az Ótestamentumot, a próféták szövegeit mindig is nagyon szerettem, és mindenképpen fel akartam valamilyen módon dolgozni. De ahhoz, hogy a vallással harag és fájdalom nélkül foglalkozhassak, el kellett érnem egyfajta érzelmi és szellemi érettséget, ezért váratott magára olyan sokáig ez az album.

Úgy tudom, amikor néhány éve elkezdtél teológiát tanulni, akkor a tanárod is javasolta, hogy dolgozz fel szövegeket az Ószövetségből.

– Igen, az Énekek énekéről beszélt egy szemeszteren át, és egyszer, amikor éppen azt olvasgattam az egyik előadása előtt, odajött és rábökött a könyvre (grimaszolva folytatja): „Ezt egyszer el kellene énekelned!”

Remekül sikerült a Jézus Krisztus Szupersztár egyik betétdalának, az I Don’t Know How To Love Himnek az interpretációja is. Miért dolgoztad fel ezt a számot?

– Egyrészt, mert imádom ezt a dalt, másrészt pedig a Theology nagy része az Ótestamentummal foglalkozik, az Újtestamentummal nem kezdtem semmit, de nem akartam, hogy a lemez elcsépeltnek hasson, ami sajnos könnyen előfordul keresztény témájú zene esetében. Kellett tehát egy olyan szöveget vagy témát találnom az Újtestamentumból, ami nem lerágott csont, de közben arra is rájöttem, hogy nem leszek képes megírni egy ilyen dalt, ezért végül a Webber-szám feldolgozása mellett döntöttem.

A Theology dupla album, két részből áll, de lényegében ugyanazokkal a dalokkal: az egyik lemez az akusztikus gitáros Dublin Sessions, a másik az elektromos, zenekari hangszerelésű London Sessions. Ennek mi a története?

– Ez valójában teljesen véletlenszerűen alakult így. Először csak egy akusztikus lemezt akartam készíteni, ez lett a Dublin Sessions, de közben felvettem néhány demót is az egyik haveromnál Londonban, csak a poén kedvéért. Viszont annyira jól sikerültek a felvételek, hogy végül úgy döntöttünk, mind a két verziót megcsináljuk. Én mindkettőt nagyon szeretem, de ha muszáj lenne választanom a kettő közül, az akusztikus rész azért közelebb áll hozzám.

A mostanában feltűnt énekesnők közül kiknek a hangja fogott meg? Kik tetszenek az utóbbi évekből?

– Nagyon tetszik Amy Winehouse, természetesen, illetve Lily Allen is. Őket nagyon szeretem.

És hogyha nem szűkítjük le a kört a női előadókra?

– Szeretem az Arctic Monkeyst.

Szóval kortárs brit rock- és popzenét is hallgatsz?

– Nem mondanám, nem igazán hallgatok túl sokat. Őket éppen véletlenül láttam egy fesztiválon, ahol közösen léptünk fel: korábban nem is hallottam róluk, de nagyon lehengerlőek voltak, amikor megnéztem őket.

Aki egyszer lázadó volt, az a lelkében mindig is az marad. Mi az, ami manapság kihoz a sodrodból?

– Nézd, ezzel igazából mindig is problémám volt. Az emberek folyton azt mondják nekem, hogy lázadó vagyok, vagy lázadó voltam, de én nem voltam tudatában, nem éreztem magam annak. Nem tudom, szerintem az embereknek vállalniuk kell magukat. Én nem igazán terveztem, hogy lázadó legyek, vagy sem. Mindig össze vagyok zavarodva, hogy az emberek mit értenek ez alatt, mert ez a kifejezés azt sugallja, mintha lennének lefektetett szabályok, amik ellen lehet lázadni, miközben nekem senki nem mondta el ezeket a szabályokat... Nem is tudom, mostanában semmi borzasztó dolog nincs, ami kihozna a sodromból. Leszámítva azokat az embereket, akik elém furakodnak a repülőtéren a sorban.

koncertfotó: Kardos Zsuzsa
interjúfotók: Déri Zsolt
interjú: Orosz Anna, Déri Zsolt és Dömötör Endre
készült: 2007.08.14

(Forrás: est.hu)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...