Két feldolgozásalbum – az ír folkból merítő 2002-es Sean-Nós Nua és a reggae klasszikusokra épülő 2005-ös Throw Down Your Arms – után Sinéad O’Connor negyvenéves, négygyermekes anyukaként nagy fába vágta fejszéjét: Theology címmel egy vallásos dalokat tartalmazó dupla lemezt komponált és rögzített, majd sok év szünet után ismét turnézni kezdett a nagyvilágban. Az est.hu interjúja két részletben készült: egy norvégiai koncert előtt telefonon, majd pedig augusztus 12-én személyesen, az ír énekesnő Sziget-fellépése előtt. 
– Nos, szeretem azt a lemezt. Vannak rajta olyan dalok is, amiket még tizenöt éves korom körül írtam, úgyhogy természetes, hogy egy párat már kissé szégyenlek, néhányra viszont nagyon büszke vagyok közülük. Igen, azt hiszem, nagyon büszke vagyok arra a fiatal lányra.
– Nagy sokk volt számodra, amikor a második albumod, az 1990-es I Do Not Want What I Haven’t Got idején hirtelen nemzetközi popsztár vált belőled? Úgy érezted, hogy küzdened kell ellene?
– Amellett, hogy tiéd az egyik legjobb énekhang a rögzített zene történetében, még remek dalszerző is vagy ráadásul. Miért készítettél a saját dalokat tartalmazó öt sorlemezed mellett három teljes feldolgozáslalbumot is (először a szvinges Am I Not Your Girl?-t 1992-ben, és azóta egy ír folk és egy reggae albumot is)?
– A reggae és a dub gyakran előkerül nálad. Folyamatosan hatással van rád a dalszerzésben és a lemezkészítéskor?
– Nem, nem igazán. Persze amióta az életem részévé vált rasztafariánus mozgalom – 17 éves koromban kezdtem érdeklődni iránta, majd körülbelül 28 éves korom óta merültem el benne igazán –, azóta valahol mindig is bennem van és bennem is lesz a hatása, akármihez is kezdjek majd a későbbiekben. Nem tudom milyen stílusú lemezeket fogok majd készíteni, de biztos egy apró szeletében benne lesz a reggae.
– Igen, leginkább így szeretem. Nem érzem magam önmagamnak, ha hosszabb a hajam.
– A pályafutásod alatt már többször is bejelentetted, hogy kiszállsz, nem készítesz több albumot – legutóbb a 2002-es albumod után. Miért akartál visszavonulni a zenéléstől?
– Meg kellett találnom önmagamat. A helyzet az, hogy nagyon fiatalon kezdtem el zenélni, és az évek során lassan elvesztettem a személyiségemet. A popbiznisz teljesen felemésztett, kiüresedtem, és elment a kedvem a zenéléstől, annyira, hogy évekig még csak gitárt sem vettem a kezembe. Teológiát tanultam Dublinban, neveltem a gyerekeimet, és közben összeállt bennem, hogy mit is szeretnék csinálni: olyan zenét, amely nem belőlem táplálkozik, hanem engem táplál.
– Ez érdekes kérdés, ugyanis még soha nem voltam terhes, amikor egy lemez megírásának periódusában voltam, viszont már háromszor is volt olyan, hogy éppen terhes voltam, amikor rögzítettem egy albumot. Úgyhogy arra nincs bizonyítékom, hogy jobb lennék-e dalszerzőként, de azt határozottan állíthatom, hogy hatása van a terhességnek az éneklésre. Hatással van a hangomra, aztán az egész lemezre áttevődik ez a hatás, hiszen amikor terhes vagyok, akkor nem akarok semmiféle stresszt magam körül. Szóval ilyenkor a lemezkészítés sokkal nyugodtabb körülmények között zajlik. Például leülök énekléskor, és nyugodtabban fogok hozzá. A baba lenyugtat, és hangom is szépen elmélyül.
– 2006 decemberében szülted a negyedik gyermekedet, Yeshuát, de nem sokat babáztál vele otthon: 2007 júniusában jelent meg az új albumod, a Theology, és gyakorlatilag már a megjelenés előtt elkezdted a turnét. Fel voltál rá készülve?
– Nem igazán, és nagyon nehéz volt hozzászoknom ahhoz, hogy állandóan úton vagyunk. A legnehezebb mégis az volt, hogy a családomat otthon kellett hagynom, ezért sem turnézom egyhuzamban, hanem a koncertek közé hosszabb szüneteket iktatok be. Augusztus 19-ig végig koncertezem, de utána csak szeptember közepén kezdődik el az amerikai turném.
– Ezek szerint a turnéra nem kísérnek el a gyerekeid?
– Nem jönnek velem a srácok, mert ez túlzottan fárasztó lenne számukra. Tudod, mindennap más városban ébredni, állandó rohanásban lenni – ehhez azért még túl kicsik. Semmiképp sem akartam magammal vonszolni őket, és a suliból sem akartam, hogy kimaradjanak. Yeshua is otthon maradt, az apja és a dadus vigyáznak rá.
– A Theology egy keresztény témájú dalokat tartalmazó lemez. Miért volt fontos számodra, hogy elkészítsd ezt az albumot?
– Úgy tudom, amikor néhány éve elkezdtél teológiát tanulni, akkor a tanárod is javasolta, hogy dolgozz fel szövegeket az Ószövetségből.
– Igen, az Énekek énekéről beszélt egy szemeszteren át, és egyszer, amikor éppen azt olvasgattam az egyik előadása előtt, odajött és rábökött a könyvre (grimaszolva folytatja): „Ezt egyszer el kellene énekelned!”
– Remekül sikerült a Jézus Krisztus Szupersztár egyik betétdalának, az I Don’t Know How To Love Himnek az interpretációja is. Miért dolgoztad fel ezt a számot?
– Egyrészt, mert imádom ezt a dalt, másrészt pedig a Theology nagy része az Ótestamentummal foglalkozik, az Újtestamentummal nem kezdtem semmit, de nem akartam, hogy a lemez elcsépeltnek hasson, ami sajnos könnyen előfordul keresztény témájú zene esetében. Kellett tehát egy olyan szöveget vagy témát találnom az Újtestamentumból, ami nem lerágott csont, de közben arra is rájöttem, hogy nem leszek képes megírni egy ilyen dalt, ezért végül a Webber-szám feldolgozása mellett döntöttem.
– Ez valójában teljesen véletlenszerűen alakult így. Először csak egy akusztikus lemezt akartam készíteni, ez lett a Dublin Sessions, de közben felvettem néhány demót is az egyik haveromnál Londonban, csak a poén kedvéért. Viszont annyira jól sikerültek a felvételek, hogy végül úgy döntöttünk, mind a két verziót megcsináljuk. Én mindkettőt nagyon szeretem, de ha muszáj lenne választanom a kettő közül, az akusztikus rész azért közelebb áll hozzám.
– A mostanában feltűnt énekesnők közül kiknek a hangja fogott meg? Kik tetszenek az utóbbi évekből?
– Nagyon tetszik Amy Winehouse, természetesen, illetve Lily Allen is. Őket nagyon szeretem.
– És hogyha nem szűkítjük le a kört a női előadókra?
– Szeretem az Arctic Monkeyst.
– Szóval kortárs brit rock- és popzenét is hallgatsz?
– Aki egyszer lázadó volt, az a lelkében mindig is az marad. Mi az, ami manapság kihoz a sodrodból?
– Nézd, ezzel igazából mindig is problémám volt. Az emberek folyton azt mondják nekem, hogy lázadó vagyok, vagy lázadó voltam, de én nem voltam tudatában, nem éreztem magam annak. Nem tudom, szerintem az embereknek vállalniuk kell magukat. Én nem igazán terveztem, hogy lázadó legyek, vagy sem. Mindig össze vagyok zavarodva, hogy az emberek mit értenek ez alatt, mert ez a kifejezés azt sugallja, mintha lennének lefektetett szabályok, amik ellen lehet lázadni, miközben nekem senki nem mondta el ezeket a szabályokat... Nem is tudom, mostanában semmi borzasztó dolog nincs, ami kihozna a sodromból. Leszámítva azokat az embereket, akik elém furakodnak a repülőtéren a sorban.
koncertfotó: Kardos Zsuzsa
interjúfotók: Déri Zsolt
interjú: Orosz Anna, Déri Zsolt és Dömötör Endre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése