A német duó Arno Kammermeier és Walter Merziger igencsak ért a közönség szórakoztatáshoz, ezt jelen dvd megtekintésével is le tudjuk ellenőrizni. Azoknak még jobb, akik élőben csípik el egy fellépésüket, nekem a 2008-as Balaton Sound-on sikerült, azóta élénken figyelem a velük kapcsolatos új megjelenéseket. Az ominózus képi -és hanganyag a belgiumi Pukkelpop Fesztiválon csendült fel 2007-ben, s a Movements albumukra épül. Arno a dobszerkó mögött vadul, míg Walter a szintit kezeli. Először bevallom elég szkeptikus velük kapcsolatban, hiszen kőkeményen elektronikus gyökerekből táplálkozó zenéjükben nem láttam azt a pontot, ahol élővé lehetne tenni. Nos a srácok az adott keretek között a maximumot hozták ki a meglévő paraméterekből, hiszen hozzá-hozzátesznek az albumról megszokott taktusokhoz. A legnagyobb ovációt a 'Nightfalls', az 'In White Rooms', a 'Mandarine Girl' és a 'Body Language' váltja ki. Nem csoda, hiszen mindegyik energiabomba a maga nemében. Amikor a 'Body Language' dallmát dúdolja hangorkánként a közönség az pedig mindent visz, s egyben méltő zárása a közel egy órás performance-nak.
Booka Shade - Movements (The Tour Edition) (Live @ Pukkelpop 2007)
Tracklist : 1. We Came to Dance 2. Night Falls 3. Trespass 06 4. Oh Superman 5. Karma Car 6. Unhealthy Pleasures 7. Monkey on My Deck 8. In White Rooms 9. Darko 10. Mandarine Girl 11. Blue Rooms 12. Body Language
Egy igazi kuriózumszámba menő albumot sikerült ma leporolnom. Az egyediséget két faktor is adja. Egyrészt a szerzőpáros külön-külön is meghatározó arca az elektronikus tánczene dallamosabb válfajának. Harald Blüchel a '90-es évek derekán Cosmic Baby néven ejtette transzba hallgatóit, egyben sokat tett a korai trance hangzás kialakításáért. Christopher Von Deylen Schiller néven vált ismertté, aki ugyebár ma is aktív producer, zenészként koncerttermeket tölt meg performanszával. A két zenész hangzása itt egyszerre érvényesül, egyik sem nyomja el a másikat, ez pedig egy teljesen új univerzumot nyit. Másrészt a korong alapanyagát olyan művészek klasszikus zenei művei szolgáltatják, mint Eric Satie, Philip Glass, George Gershwin. Maga a koncepció nem új, hiszen korábban William Orbit is egy egész albumot szentelt a klasszikus darabok átgondolásának (az 'Adagio for strings' mánia innen indult). Ennek ellenére itt mégis többet kapunk, hiszen több az elektronikus elem, ami különleges ízt kölcsönöz és remekül passzol rá a klasszikusokból már jól ismert atmoszférára. Szívünkig hatol a 'Gymnopedie No.1.' felejtehetetlen zongorafutama, újabb, hömpölygős irányból közelítjük meg Wim Mertens örökérvényű 'Struggle For Pleasure'-jét, emellett két Blüchel-Von Deylen szerzeményt is csekkolhatunk, egyikben mi is érdekeltek vagyunk. A 'Budapest-Bukarest' ráadásul az LP fénypontja is, jellegzetesen Közép-európaias sound-jával. Összességében csak szuperlatívuszokban tudok a hanganyagról nyilatkozni. Meditáláshoz, pihenéshez, gondokodáshoz fokozottan ajánlom mindenkinek. 10/10.
Blüchel & Von Deylen – Bi Polar
Label: Edel Katalógus szám: 0150872ERE Ország: Németország Megjelent: 2004 Stílus: Downtempo, Ambient Proucerek: Harald Blüchel, Christopher Von Deylen
Martin Roth - Deep Style/Alacati [Anjunadeep] Ezúttal rendhagyó módon egyetlen EP fogja az aktuális zeneajánlóm célpontját képezni. Az elkövető nem más, mint Martin Roth, aki ezúttal egy új hangzásban, deep house-ban próbálja ki magát. Mint ismeretes az öreg Martin (legalább is a képeit elnézve letörölhetetlen nyomokat hagyott az arcán a konstans éjszakázás - a szerk.) anno a trance kommerszebb, hard válfajával kezdte az ipart űzni, olyan álnevek alatt, mint a Y.O.M.C., az M.R. (a 'Life On Mars' volt egyik nagy dobása Dj Wag oldalán), Julian D'Or (The Driver Project 'Join me'-jéből - eredetileg Him - készített remixe elég sok válogatást megjárt). Aztán szépen letisztult a zenéje, ami elhagyta hard jellegét és a progressive trance irányába mozdult el. 2004 környékén ihletett formában alkotott, gyakorlatilag a fél Blank & Jones életművet új alapokra helyezte (később jött a 'Catch', a 'Miracle Cure' és néhány közös studiómunka), elég csak a 'Perfect Silence' két különböző remake-jére és a 'Mind Of The Wonderful' remixére gondolni. Sűrű bassline-jára sodró, eufórikus trance dallamok rétegződtek, mesterien kikeverve. Olyan nevek kérték fel egy-egy remixre, mint a Paul Van Dyk, Jose Amnesia ('Second day', de jó kis zene volt), Schiller vagy Solarstone. Aztán kicsit megfáradva a grandiózus hangzástól átruccant a progressive alapokon nyugvó electro/minimal/tech világába, és milyen jó tette, hiszen ez is jól állt neki ('Verloopt in Berlin EP'). Persze nem kerek a világ változás nélkül, így 2011-ben a deep house jegyében írta tovább Martin az EDM-történelemkönyvét. Jelen EP-ről a 'Deep Style' már hónapokkal ezelőtt a Jaytech és James Grant féle 'Anjunadeep 03'-as dupla mixen debütált, s már akkor is magasan kiemelkedett a label friss zenéi közül. Egy lehelet finom percussion-nel felvértezett groove vezeti fel a történetet, miközben egy, a háttérben sunnyogó, lefilterezett string alig várja, hogy előbukkanjon. Félidőtájt a zongoradallam is beköszön az emberesre megírt kiállásban, majd szépen utazunk tovább. Nagyon komplexül szól, mégis egyszerű felépítésű track. Az 'Alacati' az ismeretlenek nyugalmával kezdi el útját a lejátszóban. Itt a bassline egyből a hátára vesz. Mielőtt elfáradna a fejünk a heves bólogatásban jön a string és szinti egyvelege egymásba folyatva, ami a lelkünk legmélyebb bugyrába égeti bele magát. A dallamvilága miatt még ütősebb, mint a 'Deep Style', s egyaránt ideális környezetre találhat egy deep vagy akár egy progressive szettben is. A nagy hangzásváltások embere amihez ér az arannyá változik. Ez az EP az elmúlt időszak legkellemesebb deep house megjelenése, szóval mindenképp nézzetek rá! 10/10!
Martin Roth - Deep Style/Alacati
Label: Anjunadeep Katalógus szám: ANJDEE116D Megjelent: 2011. július 4 Stílus: Deep House Producer: Martin Roth
'Argaman'. Egy album, ami ráirányítja a figyelmet az autentikus közel-keleti hangokra, mellette tagadhatatlanul Moshic-os, mégsem retro, deep, de nem riasztóan sötét. Röviden így zsúfolhatnám egy többszörösen összetett mondatba az érzéseimet az izraeli Moshic Shlomi hatodik studió albumával kapcsolatban. Félelemre nem is volt okunk, hogy emberünk rossz felé kormányozza a kommersz szelekkel szépen dacoló vitorláját, ugyanis a kiszivárgott zenék ('Una Hamm', 'Souls Plug') tökéletesen hozták a Moshic-életérzést és sound-ot. Az első lemezzel egyből a tánctér közepén találjuk magunkat. A nyitó 'Suddenly Bursts' egyből odapirít pattogós ütemeivel. A háttérben egy dúdoló férfihang szolgáltatja a kellemes meglepetést, egyben hozza magával a fentebb említett zenei ízt. A 'Who Wants To Rule The World' már minimalistább, kimértebb, s egy jó adag melankóliát is magában hordoz. A 'Reality Illustrated'-el mintha az elmúlt két darabot ötvöznénk eggyé: a feszes alapok és a magával ragadó melódia egészséges elegyét fülelhetjük meg. A 'Persian Dancing Cat' remekül használja a közel-keleti motívumokat a dobok rengetegében. Hihetetlen, de nem egy világzenei cd-ről vett loop megy végig, hanem egy komplett zenei téma söpör végig a lejátszóban. Az 'Una Hamm' előzetesen már harapdálta a fülcimpánkat. Az itt hadrendbe állított női vokálfoszlány és a zsúfolt bazár érzetét keltő hangkollázs barátságosan megfér a koncepcióban. Erre Moshic még rápasszint egy utaztatós string-et, ezzel a kétkedőknek/finyásoknak is beveszi a várát. A címadó 'Argaman' a Cj Art és Matteo Monero-féle ösvényen halad, előbbiből mintha a sötétséggel való játszadozást, míg utóbbiból a telített tribal groove-okat mentette volna át. A kiállásban sietve lépkedünk Jeruzsálem történelmi helyszínein, s szívjuk magunkba az itt mindennaposnak ható hangokat. A 'Rams Horn Space' már kőkeményen a psy felé kaccsint, ezt a dallamvilág, a pumpáló baseline és az agyon delay-ezett effektek is jelzik. A 'Clock Of Life' is ezt az utat követi, csak szélesebb palettán mozogva, vokál és hangszer segítséggel megtámogatva. Az 'Orphaned Steps' már-már trance-sre veszi a figurát, persze az autentikus elemek nem engedik céltalan veretéssé fajulni a dolgot, csupán a hangzásbeli telítettséget és az eufória faktort engedi szabadjára a szerző úr. A 'How Far So Long' szigorú tribal szekcióval nyit, majd Jakatta 'So lonely'- vokálsávjából hallunk egy rövid részletet. A rideg alapok így kapnak egy kis égi puhítást, de alapjában véve egy főidő darab, minimalista, de annál jobban kikevert hangzással. Az első cd-t a 'Souls Plug' zárja, ami szintén ismerős lehet már néhányatoknak. Ismét psy trance alapokra helyezzük Izrael zenei esszenciáját, ez gyakorlatilag megunhatatlan húzásnak bizonyul. A kettes diszket felvezető 'No Woman Can Beat You' 4 percnyi szusszanást engedélyez, lassúsága ellenére azért rendesen felcsigázza a hallójáratainkat (főleg azokét, akik ismerik Moshic legutóbbi 'The World Project' lemezének tartalmát). A 'Blindness In Your Eyes' baljós dallamával nem éppen kis éji zene, de a betársuló férfi vokállal egész egyedi konstrukcióvá fejlődik. A 'The Clock Of Life' szépségét most chill verzióban is megcsodálhatjuk, bár tény, hogy 4/4-es testévre jobban adja az érzést. Az 'I Remember You' az angol nyelvre áhítozóknak okozhat kellemes pillanatokat. A vokálrész úgy tűnik mintha nem feküdne az alapra, kicsit mintha elnyomná azt, de pont ez adja a pluszt, a szokatlan alkalmazás. A 'Do You Remember' kimondottan rádióbarát darab, igazi nem a slágerfaktor miatt, hanem a csodaszép vokál miatt. Utóbbit elkövető hölgyemény kilétére sajna nem sikerült fényt derítenem. A 'My Life Is For You' egy lassan hömpölygő szerelmi vallomás, akusztikus gitárral és szimfónikus hatással. Olyan, mint egy oázis a végtelen sivatagban. A 'Spin Away' nekem egy jó ízű múltidézés. Nagyjából az ezredfordulón hallhattunk ilyen eszement nagy progi darabokat, mint amit most Moshic apánk összerántott. Falkaparós kiállás, rövid, de annál szuggesztívabb vokállal, majd ezt megfejelve jön a vezető melódia, ami a trance producerek többségének is dicsőségére vállna. A végére a 'No Woman Can Beat You' maradt egy kommerszebb hangvételű mixben (az Argonout név is Moshic-ot takarja), talán ez az egy lemaradhatott volna a lemezről. Összességében Moshic ismét nagyon kitett magáért. Szépen idecsempészte hazájának hangját, emellett megmutatta, hogy a ragadozó deep-dark darabok mellett érzelmes és lassabb dolgokban is legalább annyira jól helytáll. Összességében 8/10-et adok rá, a kicsit túlzásba vitt etno hatás és a pocsékra sikerült végszó miatt.
Moshic - Argaman
Label: Contrast Records Katalógus szám: CONCD5 Ország: Izrael Megjelent: 2011. május Stílus: Psy, Tribal, Progressive House, Downtempo Producer: Moshic Shlomi
Cd 1 1. Suddenly Bursts (9:27) 2. Who Wants To Rule The World (8:55) 3. Reality Illustrated (8:44) 4. The Persian Dancing Cat (8:49) 5. Una Hamm (7:58) 6. Argaman (8:07) 7. Rams Horn Space (8:09) 8. Clock Of Life (7:20) 9. Orphaned Sleps (8:34) 10. How Far So Long (8:05) 11. Souls Plug (9:24)
Cd 2 1. No Woman Can Beat You (3:48) 2. Blindness In Your Eyes (7:41) 3. The Clock Of Life (Chill Mix) (6:29) 4. I Remember You (8:09) 5. Do You Remember (3:58) 6. My Life Is For You (8:00) 7. Spin Away (8:41) 8. No Woman Can Beat You (Argonaut Can Make Commercial Mix) (4:22)
Nem sok olyan producerről tudok, aki mindegyik albumával egy, az előzőekben képviseltnél teljesen másat alkosson. Ezen szűk elitbe tartozik a német Sven Väth, aki meglépte ezt a hőstettet. Mint ismeretes az öreg Sven nevéhez elég sok meghatározó momentum köthető a német techno szcénán belül (konkrétan három label, a Harthouse, az Eye Q és a Cocoon, az Omen és a Cocoon Club üzemeltetése, illetve a trance zene Európába importálása Indiából csak hogy párat említsünk).
Az albumok sorát az 1992-es 'Accident In Paradise' nyitotta. A konvenciót nem tűrő elektronika hömpölyög végig a lemezen, acid-del, techno-val, egy csipetnyi törtütemmel. A legnagyobb sikert a fokozottan savas 'An Accident In Paradise' és a Visions Of ShivaRemixben klasszikussá váló, organikus hangulatú 'L 'Esperanza' aratta. Az LP-t hallgatva tetten érhető, hogy Sven lázadó énjét tolta előtérbe.
Két évvel később, 1994-ben érkezett a 'The Harlequin - The Robot And The Ballet Dancer' egyfajta szépség és szörnyeteg sztori ember és gép viszonyára transzfolmálva. A számok kimondottan érettek. Sven ügyesen elegyti a fémes elemeket a komolyzenei betétekkel, kiemelve a konceptalbum mindkét szereplőjét. Ez a korong gyakorlatilag a trance korai szakaszának alapdarabja, amit talán sokan nem is tudnak. Innen a 'Beauty And The Beast'-et és a 'Ballet Fusion'-t emelném ki. Nagybetűvel írva KLASSZIKUS mindkettő! Az alapanyag 'Touch Themes - The Robot And The Ballet Dancer [1995]' formában, remix verziókban (Underworld, Hardfloor, Aural Float) is hódított.
Mikor már azt hittük Sven beáll erre a vonalra, ismét fordult a kocka, 1998-ban a 'Fusion'-nel beütött a deep house láz. A címadó darab votl talán ami csöppet kilógott fúvószenekari hangzásával, de kétségtelen, hogy a kísérletező kedvében lévő Sven ezúttal is jó lóra tett. Hideg, kimért alapokra húz olyan hihetetlen atmoszférákat, amit nem sokan csinálnak ennyire profin. Nekem leginkább a 'Face It' jött be, de akár az össze track-et is felsorolhatnám, színvonalban annyira egyben volt a cucc.
2000-ben aztán menthetetlenül beütött az elektro és az oldskool a 'Contact'-on. És ez sem volt riasztó a szerző úrtól, hiszen itt is a maximumot csavarta ki a studiófelszerelésből. Itt szembe jön velünk egy kis Kraftwerk-i hagyomány ('Ydolem', 'Pathfinder', 'Ein Wagon...'), némi szúrós breakbeat ('Contact'), egy csipet chill ('Strahlemann & Söhne'), és zakatoló klubtechno ('Dein Schweiss', Smuggler'). Itt is akad kakukktojás, mégpedig a Rózsaszín Párduc aktualiuzált verziója az 'Agent P'. Szórakoztató, sokszínű lemez, az életmű egyik legátfogóbb LP-je.
A 2002-es 'Fire' annyira nem reformáló, mint elődjeik, de kétségtelenül itt is jön új fuvallat, mégpedig a minimal személyében. Átmentődik az elektro attitűd ('Design Music', 'Mindgames'), feszes tempót diktál a pszicho techno ('Ghost', 'Shock Ralley'). A kilógó lóláb a 'Je Taime' féle bluggyogós Casio szintis cover verziója, amin besírtam annyira komolytalan, még Miss Kittin vokálja se menti meg. A 'Fire' igazi erejét a remixekben mutatja meg. A 2003-as 'Fireworks' tényleg felér egy tűzijátékkal. Komoly töltetek kerülnek az ágyúba. Világszínvonalút kanyarít Danilo Vigorito, David Squillace, Tobi Neumann és Marco Carola is.
Az elmúlt majd tíz évben megannyi mixlemezt kaptunk Sven-től, de az új szerzői lemez még várat magára. Ahogy őt ismerjük biztosan valami újat húz elő a kalapból, ami jó is lesz, mert nem igazán kapkodja el...
Az utóbbi időszakban nem sokat hallhattunk a Neo fórmációról. A világsikert elkönyvelő Kontroll filmzene után Moldvai Márk kivált, helyére Kőváry Péter és Hodosi Enikő érkezett Milkovics Mátyás mellé. A váltással a csapat számai érezhetően sokkal vokálorientáltabbak lettek, miközben egy valami megmaradt: munkáikban továbbra is a stílushatárokat áthágva minden jót magukba olvasztottak. A Tesco Disco és a Szia.info segítségével a Deep Zone is kérdésekkel bombázhatta hazánk vezető elektro-pop bandáját.
Szia: Csupán két hónapja látott napvilágot új albumotok, a ‘The Picture’, amely tizenkét igazi remekművet foglal magába. Hogyan jellemeznétek az új lemezt és mennyi ideig tartott az összeállítása? Neo: Tavaly nyáron már online megjelentettünk az új albumról hat dalt 'Six Pixels' címmel, ami ingyenesen elérhető volt pár hónapig, ezt bővítettük albummá idén tavasszal. Természetesen folytattuk azt az utat, amit az elején elkezdtünk, azaz jó dalokat írni, izgalmas csomagolásban. Nálunk nincsenek műfaji korlátok, mindig azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van. Az új albumon szabadon keveredik a synthpop, dark blues, new wave, italodisco, trip hop, rave és mindenféle stílus amiket kedvelünk.
DZ: Jó filmzenét komponálni nehéz. Nektek sikerült a Kontrollhoz. Ez a lemezetek azonban fordulópontnak tekinthető a formáció életében. Neo: Gyerekkorunk óta imádtuk a filmzenéket. Titkos tervünk volt, hogy egyszer majd írunk filmhez zenét ezért, amikor Antal Nimród felkért minket hihetetlenül örültünk a lehetőségnek és miután elolvastuk a forgatókönyvet egyenesen beleszerettünk a sztoriba. Szerencsére Nimród teljes szabadkezet adott, így mindenféle megkötés nélkül dolgozhattunk, kísérletezhettünk a különböző zenei hangulatokkal. A filmzene később lemez változatban is megjelent és nyugodtan mondhatom, hogy hatalmas siker volt itthon és külföldön egyaránt.
Szia: Március vége és április eleje Erdélyben ért titeket. Meséljetek arról, hogy milyenek voltak ezek a fellépések, miként fogadott titeket a közönség? Neo: Mindig jó Erdélyben játszani. Az emberek nyitottak, érdeklődőek, zeneszeretők. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk mindig is és természetesen a bulik is fantasztikusak voltak.
DZ: Hangzásilag merre tart most a csapat? Amit most hallok az abszolút nemzetközi, akár Angliában is születhetett volna. Miért van az, hogy itthon csak a kommersz lehet sikeres és a minőséginek a határokon túlról kell visszaszűrődnie hozzánk? Neo: Szerencsére, ha lassan de ez is változóban van. Amikor a '90-es években elkezdtünk elektronikus popzenét játszani még nagyon nem volt itthon kultúrája a stílusnak. Mára már sokkal tájékozottabbak az emberek és jobban értik, amit csinálunk. Én bizakodó vagyok hiszen nagyon sokan kedvelik a zenénket, ami mára már jó pár generáción átível.
Június 20-án jelent meg East Cafe legfrissebb EP-je az ’Europa’ a Morphosis Records-on, egy Stardesign és Shane remix társaságában. Mindhárom verzió igazi gyöngyszem a maga nemében, kellemesen sodró és dallamos is egyszerre. A darabot olyan nevek support-álják, mint Embliss, Dave Horne, Santerna, D-Phrag, James Warren, Bobby Deep és Hyline. A megjelenés kapcsán Gabit kértük fel, hogy a saját szavaival kommentálja a track születését.
„A track maga kb. egy éve íródott. Tavaly nyáron több ízben is kiküldetésen voltam Békéscsabán,ahová a laptopomat is magammal cipeltem. Az alapozás és az ötletelés még egy 386-oson is menne, szóval egy füles kíséretében tökéletes kis mobil stúdiót "dobtam össze" a hotelszobámban. Akkoriban igen nagy kedvencem volt Tigerskin 'Les Filles Blondes De La Mer' című száma, és tisztán emlékszem, hogy ez a track inspirált, bár a végeredmény nem sokban hasonlít a szóban forgó tune-ra. Az első lépések az ütősökről szóltak, mindenképpen valami lendületes, gépies de egyben meleg groove-ot akartam létrehozni - némi tengerparti feeling-gel. Nagyon sokáig szórakoztam vele míg össze nem jött egy olyan ritmusszekció, ami megfelelt az elképzeléseimnek.Kellett némi térben kellően szétdobott conga-bonga (élő sample és szinti percussion egymás mellett), egy több mintából álló puha és húzós clap, és egy egyszerű mégis bólogatós cin groove - effektekkel. A legfontosabb mégis a shaker volt, végül ez szülte meg az áhított beach-érzést. A projekt file neve a mai napig megmaradt, és elég sokatmondó: "jóalap". Azért lett elmentve akkor a hotelszobában hajnal 2 körül így, mert annak ellenére, hogy nem sok muzikalitás volt még benne,mégis igen ígéretes kis alapkőnek tűnt ez az első pár sáv. Ezután elkezdtem szórakozni Rob Papen Predator-jával (vst), némi fx-szel megtámogattam az ütemet, illetve hogy valami csavaros is történjék a háttérben igyekeztem fura padokat is összehozni. Alapvetően különböző hangnemben, hogy legyen némi változatosság, és hogy a saját dolgomat már az elején megnehezítsem. A következőkben jött egy a minimoog vst-men elmentett "saját" mid-bass, amit előszeretettel használok. Valahogy Sasha Involver2-je jut eszembe róla. Elég analóg és hideg a hangzása, és ez szépen kontrasztba állítható a beach feeling-gel. Emellett egy vokál hangminta pakk is előkerült, ami segítségével egy relatíve egyedi "lalázást" igyekeztem összevágni több sample-ből. Az említett közép bass-ból egy oktávval feljebbre is raktam egy sort, hogy kellőképp pattogjon a hangszer, illetve egy morgósabb bass line is bekerült.
Amikor dolgozom, folyamatosan három-négy szakasz van felvázolva egymás mellett, így alakul ki a teljes track. Első sorban van egy full 16x4-es szakasz, amibe igyekszem a legtöményebb zúzós pillanatot összehozni. Ha valami már sok, de úgy érzem kell a track-be mert jó, akkor megtartom és egy újabb 16x4-es szakaszban addig építem újra az alappal együtt amíg egy kellemes váltás nem lesz belőle. Így a két téma megfér egymás mellett. Ennek eredménye, hogy aki nekem készít remixet általában 3-4 main_theme_synth.wav-val találkozik a pakkban. Eközben gyakran kilövöm az ütősöket, hogy halljam, vajon miként is néz majd ki a breakdown. Ha ráuntam a zúzásra áttérek erre a témára. Itt igen kreatív szoktam lenni, igyekszem élő vonósokat és zongorát is bevonni - természetesen itt is csak vst-ről beszélünk. Miközben a kiállás alakul, elsősorban igyekszem kísérletezni azzal, hogy miképp jön vissza az ütem. Fontos számomra, hogy ez a rész igen ütős legyen, hiszen leginkább az ilyen csúcspontokról szól a stílus, amelyben az a kis alkotásaim születnek. Általában kétféle kiállást és visszatérést préselek ki magamból, és nem tudom eldönteni melyik is a jobb, így legtöbb esetben mindkettő benne marad a track-ben, ahogy itt is történt. A harmadik legfontosabb szakasz, ami folyamatosan jelen van a vázlaton, a track eleje. Ez is a fullon futó 16 patternből jön össze, általában visszafelé lövöm ki a sávokat úgy, hogy minden magában is érdekes hangszer kibontakozhasson. Lassan így össze is áll a track, az intro alapján a kivezető szakasz is elkészül, némi variálással persze. Utolsónak általában húzásokat és felütéseket teszek be, itt kel igazán életre a dolog. Ez már gyakorlatilag az utolsó simítás, mégis fontos, és elég sokat szoktam vele bíbelődni. Mindez kb. 1-2 hónap alatt jön össze. Nem értem másnak hogy megy gyorsabban - bár tény, hogy én elég lassú vagyok, akár original-ról, akár remix-ről van szó. A track neve igen érdekesen alakult. A kiállás és az atmoszféra alapján valami komolyat akartam találni neki. A kiállásban hallható szinti valahogy űrbéli hangokra hasonlított - egy régi mainstream nóta, a PPK - Resurrection-je jutott eszembe róla. A fura szovjet űrhajós vaker miatt az a nóta is ezt az érzést keltette bennem anno. Ez alapján jött az Europa név - ami eredetileg nem is a kontinensre, hanem a Jupiter holdjára utalt. Ezt követően jött egy másik track, mely szintén Ádám kiadójához került, és az America címet viselte. Így nyilvánvaló okokból megváltozott a cím jelentése, és kontinens-nóta gyártásba kezdtem. Lógok még legalább egy Ázsiával és Afrikával, hogy a többi kontinenst ne is említsem... ”
A kölni Blank & Jones duó úgy tűnik megtalálta igazi hitvallását. Bár a trance (fogalmazzunk pontosabban: Viva Trance) színtéren szereztek nevet maguknak, manapság teljesen más stílusban alkotnak nagyot. Történetük - akkor még - mellékszála 2003-ban indult, amikor is 'Relax' címmel megjelentették első, kimondottan a lassabb zenékre (chill out, lo-fi, downtempo) a Gang Go Music gondozásában. Az album koncepciója és maguk a darabok annyira sikeresek voltak, hogy a fiúk a folytatás mellett tették le a voksukat. Az azóta történtek már történelemnek tekinthetők, a Relax pedig a közelmúltban immár a hatodik epizódjával okozott örömöt a stílus kedvelőinek. A tematika most sem változott, az egyes diszk a komótosabb, hátradőlősebb, míg a kettes lemez a pattogósabb, partisabb verziókat gyűjti egy csokorba. Előbbiről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, a profizmus és a muzikalitás jelzők jutnak eszembe. Az egyik pillanatban vidám, majd morcos gitárfutamok jelentik a gerincét az anyagát, ehhez kellemes, de funk és synth pop elemek is felbukkannak. A vokalisták is szépen teljesítenek, bár a férfi hangok (Steve Kilbey, ABC) kicsit szokatlanak a fülemnek, de többször nekifutva ők is tudnak hangulati pluszt hozzáadni a zenékhez. Nem is igazán tudok kiemelni egyetlen darabot sem, viszont a záró tételt mindenképp megemlíteném, ami egy bohókás alig három perces francia sanzon lo-fi bőrbe bújtatva (Berry bájos hangjával felvértezve). A kettes lemezre áttérve az előzőleg már megismert (és néhány teljesen új) muzsikák house adaptációit élvezhetjük. És szó szerint élvezhetjük, mert itt sem agyament szögelés megy. Egyszer a tribal elemek adják a lüktetést, másik alkalommal a funky-val átítatott elektropop igényesebb válfaja üti fel a fejét. Innen se ragadok ki egyetlen emelkedett pillanatot sem, ezt mindenképp egyben kell meghallgatni. Örülök, hogy Piet és Jaspa ennyire rácsavarodott a lazább style-ra, azt hiszem így vált belőlük igazi zenész. A lemez kitűnő hangulatfokozó összebújáshoz, nyáresti romantikázáshoz és a Balatonra menet a családdal közös autókázáshoz is. 8,5/10.
Blank & Jones - Relax Edition Six
Label: Soundcolours Katalógus szám: SC0124 Ország: Németország Megjelent: 2011. június 16 Stílus: Lo-fi, Chill Out, Deep House Producer: Pet Bank, Jaspa Jones
Cd 1- Sun 1. Souvenir (4:28) 2. Only Your Love (With Steve Kilbey) (6:23) 3. After Love (Ambient Mix) (7:30) 4. Love Conquers All (With ABC) (Summer Breeze Mix) (5:28) 5. Nighttime Lovers (6:09) 6. Pura Vida (With Jason Caesar) (3:36) 7. Sundazed (5:16) 8. Miracle Man (With Cathy Battistessa) (Beached) (5:36) 9. Simple Life (With Laid Back) (9:41) 10. From N’ney With Love (Extended) (5:30) 11. Cruel Love (With Katja Werker) (4:51) 12. Coming Home (4:43) 13. Comment Te Dire Adieu (With Berry) (2:47)
Cd 2- Moon 1. Love Conquers All (With ABC) (Beach Bar Mix) (6:00) 2. Feel Good (6:27) 3. Summergroove (6:05) 4. Future (4:33) 5. Island Life (5:52) 6. Heartbeat (Poolside Mix) (6:56) 7. Pura Vida (With Jason Caesar) (Beach House Mix) (4:56) 8. Urban Funk (7:28) 9. This Feeling (5:44) 10. Miracle Man (With Cathy Battistessa) (Afterlife Mix) (4:45) 11. Choose Disco (6:34)
Megérkezett John Digweed nagy sikerű 'Structures' sorozatának második része. Érdemben annyira nem villanyozott fel a hír, ismervén John aktuális zenei ízlését, másrészt az elmúlt időszak minőségi hallgatnivalóinak hatása még nem csenget le bennem teljesen. Azonban Digweed csak Digweed, mindig érdemes odafigyelni rá, hiszen rendkívüli érzékenységgel képes a szcéna rezdüléseit lekövetni, frissen tartani hangzását, és megtalálni a művészit a mai mennyiségorientált világban. Hogy nem teszünk rossz lóra a cd beszerzésével azt már az egyes lemez garantálja, hiszen egy chill out-downtempo szettet kapunk. Ez önmagában is megsüvegelendő tény, hiszen egy chill mixet ezerszer nehezebb érdemben összerakni, mint egy 4/4-es ütemekkel felvértezettet. Egyrészt nagyon nagy tempóbeli eltérések nem lehetnek, hiszen az alacsony BPM esetén nagyon kihallható, másrészt a harmóniákkal, hangképekkel startoló zenéket hangzásilag is ügyesen kell elhelyezni, a disszonanciát elkerülve. John mindkét tényezőre odafigyelt és ez az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb egyvelegét (a Henry Saiz-os 'Balance' mix után) eredményezi. Az külön érdekesség, hogy szinte az összes felvonultatott szám eredeti, kluborientált változatát már ismerhetjük korábbról, a lassú, hömpölygő átiratok viszont kétségtelenül új megvilágításba és egy teljesen más dimenzióba ágyazzák a produkciókat. A Bedrock label nagyjai szolgáltatják a talpalávalót, olyan nevek, mint Guy J, King Unique, Ian O'Donovan, Quivver, Smith & Selway és Marco Bailey. A mix tényleg mix, van felépítése, lüktetése, eleje, közepe és vége, egy kézzel fogható története. A második lemez, amit a Los Angeles-i Avalon klubban rögzítettek, folytatja az előzmények továbbgörgetését. Egy testes intró után aztán megérkezik a hőn áhított 4/4-es ritmusképlet. Eleinte deep house-ban utazunk, majd mint ahogy az egy klubos szettől elvárható haladunk a szikárabb, pumpálósabb, kisérletezősebb dolgok irányába. John szépen átevez tech house terepére. Nekem helyenként már túl technos, egysíkú, de amikor már épp elvesztettem volna az érdeklődésem, mindig jött egy effekt, vagy hang, ami újra az egyvelegre irányította figyelmemet. Ezeket is figyelembe véve a klub mix becsületesen össze lett rakva, de annyira nem kiemelkedő, mint a chill out rész. Aki szereti a lassabb, valamint a tech-esebb cuccokat mindenképp tegyen vele próbát. Pontszámban 8/10-et kap tőlem.
John Digweed – Structures Two
Label: Bedrock Records Katalógus szám: BedstructCD2 Ország: Egyesült Királyság Megjelent: 2011. június 20. Stílus: Tech house, chill out Dj mix: John Digweed
Cd 1 - Blissed Out Electronica Mix 1. Guy J – Easy As Can Be (Tom Middleton Beatless Mix) (5:51) 2. Stelios Vassiloudis – I Burn Like (Ambient Mix) (4:29) 3. Christian Smith & John Selway – Mistral (Ambient Mix) (6:30) 4. Vincenzo & Elon – Yarra Valley (Reprise) (4:54) 5. Quivver – In Your Boat (Reprise) (2:47) 6. Wiretappeur – My Real Name Is (Reprise) (3:10) 7. Guy J – Lamur (AM Mix) (3:21) 8. Ian O'Donovan – Aurora Borealis (Reprise) (4:31) 9. John Digweed & Nick Muir – Bilder (Wiretappeur Reprise) (4:00) 10. King Unique & Anthony Pappa – Vamoosh (King Unique Kosmische Mix) (5:13) 11. King Unique – 2000000 Suns (KU Heat Death Of The Universe Mix) (2:19) 12. King Roc & Dimitri Nakov – Jardin Nights (From Paris & Berlin Mix) (4:43) 13. Robert Babicz – Pink Trees (On The Couch Journey Mix) (7:00) 14. Alan Fitzpatrick – Involve (Ambient Mix) (3:28) 15. Marco Bailey – Beaming (Downbeat Mix) (3:30) 16. Nick Warren – In Search Of Silver (Ambient Mix) (3:35) 17. Suicide Sports Club – Freaky Boy From Outside (3:31) 18. Bedrock – Beautiful Strange (Ambient Mix) (3:39)
Cd 2 - Live From Avalon, Los Angeles 1. King Unique & Anthony Pappa – Vamoosh (King Unique Kosmische Mix) (3:09) 2. Estroe – Driven (Distortion Remix) (5:00) 3. H.O.S.H. Feat. Mistress Barbara – Finally Mine (Gorge Remix) (4:27) 4. Ellen Allien – Searching (Shonky Remix) (5:23) 5. Stephan Bodzin Vs Marc Romboy – Telesto (Martin Buttrich Remix) (3:35) 6. Paneoh Feat. Maetrik – Follow (5:00) 7. Lewis Ryder – Kaffee-Monster (Nathan Coles & David Coker's Spanish Fly Mix) (4:21) 8. Martin Dawson – What The Fuck (4:35) 9. Clément Meyer – Piece By Piece (Maetrik Remix) (5:36) 10. Mylo Salté – Soak (3:50) 11. Maxime Dangles – Santé (5:45) 12. Timo Maas – Kick1 Kick3 (Maetrik Sexy Remix) (5:22) 13. Philogresz – Isolated Funk Ensemble (Sarah Goldfarb Remix) (4:56) 14. Tom Hades – Come On (6:24) 15. Reude Hagelstein – Emergency (Super Flu's Gentle Dental Nurse Remix) (4:36) 16. Emmanuel Jal – Kuar (Henrik Schwarz Remix) (4:19)
A két nappal ezelőtti, igencsak nagy visszhangot kiváltó írásom után itt az ideje a minőségi, izgalmas elektronika farvízére evezni. Négy olyan remekbe szabott zenét hoztam bemutatni nektek, melyek a maguk stílusában száz százalékot nyújtanak, s próbálják még forróbbá varázsolni a nyáron, amúgy sem hűvös hangulatunkat.
Cream Sound - Crunching (Ri9or Remix) [Festival Lounge Records] A Cream Sound név nem mást, mint az orosz Elena Samartseva-t takarja. A szemrevaló szentpétervári székhelyű hölgyemény nemcsak a külsőségekkel hódít, 2002 óta ontja magából a különböző stílusú (chill out, lounge majd deep trance) darabokat. Az utóbbi időszakban őt is megigézte a house progressive válfaja, s most ezen a vonalon mozog. Python, Stereotip és Sherwood hathatós támogatásával elég szépen beleásta magát a mély, kihívásoktól feszülő house ritmusok világába, ezt legfrissebb EP-je, a 'Crunching' is jelzi. A kislemez kétségtelenül legjobb átiratát egy szintén honfitárs, Ri9or jegyzi. Kicsit tartottam tőle mit hozott ki az eredeti alapanyagból, de emberünk most mellőzte a rá jellemző helyenként disszonáns, s többnyire agycsavargató megoldásait. Az utazásunk úgy kezdődik, mintha egy szélcsengővel bíbelődne egy nagyobb fuvallat, majd 2 percnél elkezd kibontakozni a fő téma, mely egy megkapó (de nem hatásvadász) zongoraszólóból és egy szimfonikus hatást keltő string együtteséből jön össze. Azért egy 5 és fél percnél érkező nyikorgós FX töri meg az idillt, de most ez sem ronthatja le a tökéletes összhatást.
Igor Cold - Through That Last Dark Cloud Is a Dying Star (Original mix) [Stripped Digital] Bár hivatalosan már április 27-én a Stripped Digital-nél megjelent eme darab, de valahogy csak most botlottam bele. És milyen jól tettem. A progressive/tech house irányzat most az oroszoknál kezd nagyon felfutni, a legjobb és legértékesebb dolgok is innen érkeznek. Igor Cold, ahogy a neve is jelzi a sötétebb, ridegebb tónus anyagokat preferálja. Ez tökéletesen visszatükröződik jelen zenében is, ami elég minimalistán nyit, de aki átvészeli az első 2 és fél percet a digitális mennyországba csöppen. Egy string vezeti fel a kiállást, ahol egy elektronikus köntösbe bújtatott komolyzene trip veszi kezdetét. Félelmetes, szinte beleborzongok a mély regiszterben szóló vonósoktól. Azt hiszem erre az úriember fokozott figyelmet érdemel, mert nagyon érti/érzi a zenét.
Evren Furtuna - Come Back To The Ground [Spring Tube] Úgy néz ki a törökök is rákapcsoltak house vonalon, főleg a deep részleg fekszik nagyon a félholdasoknak. Evren Ulusoy, Sezer Uysal, Onur Öner s most Evren Furtuna is igyekszik hazája hírnevét öregbíteni a mély hangzások kedvelői között. Utóbbi (aki anno basszusgitárosként rock bandákban is pengetett) most a Spring Tube-nál hozta ki 'Punching Ground' című EP-jét, melyről a 'Come back To The Ground' nyerte el leginkább a tetszésemet. Terry Lee Brown Jr. féle atmoszféra uralkodik, lassan hömpölygő deep hangokkal, effektekkel és háttér vokálfoszlányokkal felvértezve. Lehet sokan azt mondják majd rá, hogy semmi komoly, de szerintem Evren becsületesen összerakta azokat az ismert elemeket, melyek jól szólnak egymáson. Szerintem nyári bulikon egy-egy jobb ízléssel megáldott lemezlovas könnyedén bedobhatja a mélyvízbe.
Dibby Dougherty & David Young feat. Polarsets - Not Trippin' (Eelke Kleijn's Trippin' Mix) [Baroque] Amihez Eelke Kleijn hozzányúl az arannyá változik. Node, ne becsüljük le a szerzőpárost Dibby Dougherty-t és David Young-ot sem (valamint a vokál szekcióért felelős Polarsets-et), aki az elmúlt időszakban god üzemmódba kapcsolva ontják magukból a jobbnál-jobb muzsikákat. A Baroque égisze alatt kijövő legfrissebb szerzemény a 'Not Trippin' (DAVI és Omid aka 16B remixekkel) igazából a holland fenegyerek elképzelésében szól a legnagyobbat. Komótos tempó és sejtelmes körítés (olyan mintha az 'Insane In The Mainframe'-t hallanám egy kicsivel experimentálisabb megközelítésben) után megérkezik Polarsets reszelős hangja. Pulzál, szinte életre kell az egész track. Becsületes átirat, gratula Eelke!
Szinte még alig csengett le a mixsorozat 18-as darabjának hatása, máris megszellőztették, hogy a 'Balance 019' még ennél is nagyobbat fog szólni. Hiába Nick Warren minden igyekezete, az új generáció egyik leghitelesebb figurájának számító spanyol Henry Saiz duplájának a hírére sokan kapták fel érdeklődve a fejüket, még olyanok is, akik egyáltalán nem számítanak bigott tech és house rajongónak. Hogy miért? Talán mert két olyan hangzásban és vizuálban is combos trailer került fel a Youtube-ra, ami alapján már sejteni lehetett, hogy ez a mix derékban kaszál majd el bennünket. Ami már elsőre feltűnhetett az előzetesből, hogy emberünk kifinomult érzékkel rakosgatta egymásra a különböző stílusokat, úgy, mintha eme, olykor távolinak tűnő szegmensek közeli jóbarátok lennének. Az egyes cd zajkollázzsal startol, majd szépen megkezdődik a hömpölygős hangorgia. Előbb törtütemek és éteri dallamok, valamint technikás megoldások mentén haladunk. Saiz mester nem bízott semmit se ma véletlenre: hogy minden patentül szóljon, fogta és jó néhány unreleased munkájával támogatta meg az amúgy sem gyenge felhozatalt. Aki az első pillanattól emelkedett hangulatú prog house-t vár, az mindenképp csalódni fog, hiszen itt a megalkuvások és kategóriáktól mentes elektronika diktálja az iramot. Egyszerűen nehéz szavakba foglalni mit érez az ember a hallgatás közben. Szebbnél-szebb dolgok bontakoznak ki, s mindegyik egyedi a maga nemében. Amikor kell húz a groove, mar az acid, vagy transzba ejt egy-egy effekt. A 13-ik számnál már azt hihetjük, hogy vége az utazásnak, ám Henry egy apró kis szusszanást iktat be ('Interlude'), majd ráhúz még egy hallójárat bizsergető bónuszt. A kettes cd inkább a táncolósabb kategóriába tartozik, bár itt sincsen mennyezet bontó hatású, pattogós tempó. Nagyjából belőjük magunkat 125 BPM környékére, ami ideális fülnek, lábnak egyaránt. Persze itt is mesterien indul a történet és szépen fokozódik az adrenalinszintünk. A mixelés és a hangulati tálalás itt is tökéletes. Egy csúcsmomentumot mindenképp megemlítenék (pedig direkt nem akart kiemelni egy track-et sem, mert annyira egyben van a válogatás) akkor az Liz Cirelli & Minski 'Trip Of The Dolphin'-ja lenne, ahol a szívszorító komolyzene attitűd végképp megérinti az ember lelkét. Összességében így kellene felépülnie és megszólalnia egy valamire való mixlemeznek 2011-ben. Egyrészt itt érződik, hogy több száz óra volt a készítési fázis (a zenék és remixek összegyúrása, megfelelő sorrendbe állítása), másrészt a track-ek exkluzív jellege hangulati pluszt ad az embernek, hiszen nem az ismétlésre, hanem a felfedezésre kerül a hangsúly. A Balance csapata másrészt nagyon magasra tette a mércét, így a 20-as részhez érdemes lesz Henry-hez hasonló kalibert hadra fogniuk. Szurkolok nekik, hogy sikerüljön. Ez a cd a legmagasabb pontszámot érdemli, 10/10, és már most megszavazhatjuk neki a 'Mixalbum Of The Year' titulust is.
Henry Saiz presents Balance 019
Label: Balance Music Katalógus szám: BAL003-CD Megjelent: 2011. június Stílus: Elektronika Dj mix: Henry Saiz
Cd 1 1. Henry Saiz - Intro (Taped Memories, Voice Notes, Still Moments, Through an old radio in a ghostly artificial paradise) (1:02) 2. Tyrana - King Of The Invisible Land (Henry Saiz's We Are The Music Makers 303 Remix) (5:42) 3. Hal Incandenza - Mystical Tree (5:14) 4. Henry Saiz - 1981 (4:59) 5. Jesse Somfay & Henry Saiz - Honey Wine (8:09) 6. Hal Incadenza - Little Mountains (Henry Saiz High-End Re-Work) (3:52) 7. Spada - Onice (4:57) 8. Henry Saiz - Lady In The Mirror (Mediterranean Haunted Beach Version) (6:54) 9. Cora Novoa & Spaceman - Black Heart (Henry Saiz's 95 Cassette Rework) (4:55) 10. Kitkalito - Letting Go (Henry Saiz Rnb Added Version) (5:07) 11. Esperanza - Ink (3:01) 12. Henry Saiz - Eterno Retorno (90's Acid Trance Version) (6:38) 13. Henry Saiz - Interlude (2:21) 14. Pional & Henry Saiz - Uroboros (7:16)
Cd 2 1. Calypso Synth Ensemble - Gaia (8:16) 2. Armed - Caminando Sobre La Superficie Del Sol (2:44) 3. Henry Saiz - Vargtimmen (3:49) 4. Eelke Kleijn - Lone Ranger (Henry Saiz Ocean Drive Remix) (4:30) 5. Mono Electric Orchestra - Indifference (Henry Saiz Queztalli Rework) (4:11) 6. Charles Gudagafva - Tango Hej Da (4:42) 7. Spada & Henry Saiz - Gloom (4:41) 8. Dosem & Henry Saiz - Zen Boat (3:37) 9. Ricardo Tobar - Together (3:47) 10. AMyn - Elle (Henry Saiz Balance edit) (4:47) 11. Solar Sailor - Horizon (4:41) 12. Marc Marzenit & Henry Saiz - Radiance (Balance version) (4:29) 13. Liz Cirelli & Minski - Trip Of The Dolphin (2:49) 14. Okain - Thank You, Come Again (Live version) (2:51) 15. Simon Garcia - If This World Were Dub (4:55) 16. Henry Saiz & Anneke Van Giersbergen - Come Wander With Me (8:19) 17. Sistema - Nodo 6 (Henry Saiz Balance rework) (4:07)
Egy hely, ahol főleg house, progresszív, techno, breakbeat valamint goa/psy stílusú zenékkel találkozhatsz, ám minden más érdekességet is meglelhetsz, ami a régmúlttól napjainkig a zenével összefügg és ide kívánkozik. Az oldal lehetőségeinkhez mérten folyamatosan frissül szóval érdemes visszatérő olvasónak lenni.
A német duó Arno Kammermeier és Walter Merziger igencsak ért a közönség szórakoztatáshoz, ezt jelen dvd megtekintésével is le tudjuk ellenőrizni. Azoknak még jobb, akik élőben csípik el egy fellépésüket, nekem a 2008-as Balaton Sound-on sikerült, azóta élénken figyelem a velük kapcsolatos új megjelenéseket. Az ominózus képi -és hanganyag a belgiumi Pukkelpop Fesztiválon csendült fel 2007-ben, s a Movements albumukra épül. Arno a dobszerkó mögött vadul, míg Walter a szintit kezeli. Először bevallom elég szkeptikus velük kapcsolatban, hiszen kőkeményen elektronikus gyökerekből táplálkozó zenéjükben nem láttam azt a pontot, ahol élővé lehetne tenni. Nos a srácok az adott keretek között a maximumot hozták ki a meglévő paraméterekből, hiszen hozzá-hozzátesznek az albumról megszokott taktusokhoz. A legnagyobb ovációt a 'Nightfalls', az 'In White Rooms', a 'Mandarine Girl' és a 'Body Language' váltja ki. Nem csoda, hiszen mindegyik energiabomba a maga nemében. Amikor a 'Body Language' dallmát dúdolja hangorkánként a közönség az pedig mindent visz, s egyben méltő zárása a közel egy órás performance-nak.
