Lapozgató Vol. 10: FREEE presents DANCE KISLEXIKON

BPM: Nem stílus, hanem a "beat per minute", azaz a percenkénti ütésszámot jelenti. Egyfajta határ a 120 BPM, mely örömteli reflexeket vált ki a a gyerekekből, mert születés előtti élményekre emlékezteti őket. (Az anyaméhben 120 BPM körüli tempóban ver a magzat szíve, ez a ritmus csak évekkel a születés után, fokozatosan lassul le.)

HOUSE: A 80-as évek második felében kezdődött, Chicagóban. Lényegében folytatása a 70-es évek slágergyártási metódusának, amikor egy-egy diszkósiker mögött általában egy tehetséges producer stúdiómunkája húzódott meg. Az alapvető különbség a house zenék otthoni elkészíthetősége (house-ház). A house robbanásszerű elterjedése természetesen összahangban állt a pc-k és a megfelelő célprogramok fejlődésével. Alapvetően a house volt az az irányzat, mely megszüntette a zenekészítés több évszázados elitizmusát, hiszen megfelelő felszereltséggel, akár zenei előképzettség nélkül is bárki készíthet otthon felvételeket. A hangsúly itt már a kreativitásé - technikailag minden megoldható: manuális előadó számára "lefoghatatlan" akkordok, "ledobolhatatlan" ütemek szólalhatnak meg. A house felvételek tempója többnyire 120-150 BPM közötti. A house nem annyira mély, mint a trance, nem annyira kemény és hideg, mint az acid, inkább slágeres, könnyen emészthető műfaj. Sokszor használnak a szó klasszikus értelmében vett vokálokat, éneket. Az utóbbi hónapokban a house másodvirágzását éli, a dance listákon ismét egyre több a minőségi house felvétel.

ACID: Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB 303-as bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket eredetileg basszusgitárosoknak szánták, a TR 606-os dobgép mellett használandó, az "élő zenekar -a nappaliban" hatás elérésére. 1987-ig nem történt semmi extra, a készüléket egyszerűen elfelejtették. Akkor történt, hogy egy Chicago külvárosából származó fiatal, DJ Pierre két barátjával, Herb Jacksonnal és Earl "Spanky" Smith Jnr. -ral megkeresték a különféle produkciókban már járatos Marshall Jeffersont, és összeraktam egy lemezt, mely örökre megváltoztatta a zene arcát. A lemeznek az "Acid Tracks" címet adták. Mitől volt forradalmi új a TB 303-as készülék? Hogyan adhatott megjelenése a dance-nek akkora lökést, mint a rocknak annak idején az elektromos gitárok megjelenése? Egy hagyományos hangszeren különféle magasságú hangokat szólaltathatsz meg, akár együtt, vagy külön-külön, a hangszínek viszont korlátozottak. A TB 303-assal épp fordított a helyzet: mindig csak a patternt állíthatsz be, ennek a hangzását azonban a különböző modifikációs lehetőségeken kerszetül a végtelenségig variálhatod.
Az acid felvételekben egy nagyon erőteljes, lüktető alapütemen kívül általában csak egy lecsupaszított motívum szól végig. Ütemük 120-160 BPM közötti. Az acid száraz, érdes hangzású, harsány és minimalista. Vokálokat csak elvétve találunk bennük, akkor is inkább effektként használt mondattöredékeket, vagy csak egyes szavakat. Az acid népszerűsége 88-89-ben tetőzött Európában. Minimalizmusa köszönhető az akkori hangszer- és effektpark (maihoz képest) viszonylagos fejetlenségének is, így az acid DJ-k fúzionálták, tették egységessé azokat a keverési technikákat, melyet a mai dance DJ-k is használnak.
Az acid zenéket és az LSD-t csak rosszindulatú kívülállók és rövid távú sikerekre áhítozó teljesen tájékozatlan hazai önjelölt DJ-kel hozták összefüggésbe, abszolút figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a két dolog megjelenése között pontosan negyven év a különbség. Az acid volt az első műfaj, mely nem évtizedekkel nyugati áttörése után valamilyen mutánsverzióban jutott el hozzánk, hanem időben, eredeti formájában mutatkozott be nálunk. Bármennyire is tiszteljük Jutasi Tamás, illetve Andrew J. tagadhatatlanul úttörő munkáját, a történeti hűség megköveteli, hogy leírjuk: az első hivatalos honi house party nem az ő érdemük volt, ahogy ez már ezeken a lapokon is többször megjelent. A legelső ilyen buli ugyanis 1988. 09. 13.-án került megrendezésre a Fiatal Művészek Klubjában, ahol a zenét az amszterdami Roxy két DJ-je nyomta, kb. 400 vendég előtt.

TECHNO: Detroitból ered, a kezdetekben Motorváros fekete zenészeinek verziója a house-ra. Nagyjából '88-tól elkülöníthető irányzat. Később a techno fejlesztette tovább az acid eredményeit. Általában nemigen pazarolják az időt és a fáradtságot a számok elején és végén introra, illetve outrora, a techno szigorúan racionális műfaj: azért van, hogy táncolj rá. Vokálokat -csakúgy, mint az acid-nél- kizárólag effektszinten használnak. Az utóbbi években nagy divattá vált a techno számokban egy rövid kiálló után hosszú, egyre erősödő pergődobbal visszahozni a ritmust és persze fokozni a hangulatot. Érdekes módon Amerikában a techno közel egy évtizedes múltja ellenére is még mindig underground irányzat maradt.

TRANCE: A szó megváltozott tudatállapotot jelent, melyet a monotonon ismétlődő szekvenciák hipnotikus hatásával érik el. A trance 91/92-ben kezdődött Európában, a "fővárosa" Frankfurt. Bonyolultabban struktúrált, kiműveltebb, profibb hangzású tánczene. Jellemző az építkezése, ahogyan egymás után lépnek be a hangszerek. Jellemző a felvételek elején az intro, a végén az outro. Lágyabb, mint az acid, de ez nem lassabb ütemet jelent - több a dallam és a harmónia. A ritmusvilága nagyjából ugyanazokon a határokon belül mozog, mint az acidé - 120-160 BPM. Klasszikus értelemben vett vokálokat itt sem alkalmaznak, helyenként a hipnotikus hatást mantraként ismételt szövegrészletekkel fokozzák. A trance-en belül két jól megkülönböztethető alirányzat létezik, a deep- és a hard trance. A deep trance az álomszerű, monotonon ismétlődő szekvenciák hipnotikus hatására koncentrál, a hard trance nevéhez híven keményebb hangzású, szigurú ritmusokkal tartja mozgásban a táncolókat.

GOA: Van, ahol goa trance-nek, máshol pszihodelikus trance-nek, vagy progresszív trance-nek hívják. A névadó Goa egy partszakasz Indiában, melynek misztikus hatásokat tulajdonítanak. A techno és a trance határán helyezkedik el, kiemelkedő zenei minőség és hangzás jellemzi. Intelligens, energikus dance, az etnomelódiák és -vokálok használata rendszeres. Gyakori a visszatérés ősi hangszerekhez, dobritmusokhoz, eredeti ütősökhöz. A goa partyk (amennyiben az időjárás megengedi) általában szabadtéri rendezvények. jellemző ezeken a bulikon az UV-reagens, fluoreszcens viselet. Lényeges a különbség a keverési technikában: mivel a számoknak "története" -eleje, vége van, ezért a goa DJ-k minden keverés nélkül, sokszor nem is lemezjátszókkal, hanem DAT magnókkal dolgoznak.

TRIBAL: A trance-hez áll a legközelebb. Jellemző az ősi törzsi dobok, eredeti ütősök, etnoelemek dominanciája. Bonyolult ritmusképleteit gyakran 8-10 féle dob összhangja adja. Munkaigényes műfaj, nem lehet másfél óra alatt összedobni egy felvételt. Az utóbbi időben a tribal egyre inkább beolvadni látszik a goa trance-be.

RAVE: A neve a 80-as évek második felében még olyan gitárzenekarok gyűjtőneve volt, mint a Happy Mondays, a Stone Roses, vagy az Inspiral Carpets. Később olyan dance partykat neveztek így, melyeket szokatlan helyeken (templom, hajó, repülő) alkalomszerűen rendeztek. A szó ezután vált az ilyen (később egyre nagyobbá váló - MAYDAY, LOVE PARADE) rendezvényeken játszott zenék gyűjtőnevévé. A rave zenék gyorsabb tempójúak, mint az acid-trance-techno, 150-200 BPM közöttiek. A könnyebb keverhetőség miatt általában egyszerűbbek is azoknál. Rave "énekesek" a hangulatot bekiabálásaikkal fokozzák, gyakran a verssorokat sem éneklik, inkább kiabálják. A rave főleg Németországban, valamint Hollandiában és Belgiumban népszerű. Németországban olyan szinten, hogy '94-ben undergroundból overgrounddá vált, a 95-ös LOVE PARADE pedig egyszerűen agyonverte Woodstock több évtizede megismételhetetlennek tűnő látogatottsági rekordját. A rave ma már semmiféleképpen sem progresszív műfaj, csak a divat haladja meg a sramlizenék minőségi, illetve a gyermekmondókák intellektuális szintjét.

HARDCORE: Szó szerint kemény mag, átvitt értelemben a motorja, mozgatója valamely közösségnek. 90-91-ben a hardcore még az egész világon egységes irányzat volt, 92-ben azonban kétféle ágazott a fejlődésnek az útja. Angliában a hardcore találkozott a breakbeat technikával, a szubbasszusokkal. Hollandiában gyorsították a tempót, keményebbé, de egyúttal vidámabbá is tették a hangzást (gabba). A korai gabba alapelemei: torzított 909-es lábdob, metal, illetve rap produkciókból, valamint horrorfilmekből kimásolt agresszív hangminták, esztelen 180-250 BPM-es tempó. Bonyolult dallamvilágot igen nehezen lehetne ilyen örült ritmusra ültetni. A másik sajnálatos dolog - ami némiképp jellemző a rave-re is -, hogy a hardcore előadók sem foglalkoznak túl sokat új hangminták létrehozásával, ezért ugyanazt a 30-40 jól bevált mintát halljuk visszaköszönni szinte minden számból. A gabba fővárosa Rotterdam, ahol nem ritkák a 15.000 fős partyk. A gabba hamar kialakított a saját divatját is: kopaszra borotvált fej, puma tréning, a tánc pedig a hipergyors gabba-pogó. Hasonlóan a heavy metalhoz, a gabba lemezborítók, szórólapok és poszterek fő témái a halál és a destruktivitás. Apokaliptikus, ördögi képeikkel elérték, hogy a holland egyház a gabbát a Sátán zenéjének nyilvánította és propaganda hadjáratba kezdett ellene. A gabba mindig is a munkásosztály irányzata volt. Érdekes a hasonlóság a gabba és a hip-hop atitűd között: mindkét műfaj előadói, illetve közönsége megakar szabadulni a bennük lévő erőszaktól (jó néhány gabba producer hip-hop DJ-ként kezdte karrierjét). Napjainkban a hollandok is kezdik alkalmazni a breakbeat technikát szupergyors számaikban. Ha ez még egyáltalán lehetséges, az egész műfaj gyorsul 92. óta. "Ezek a felvételek olyanok, mint a trashmetal örült lábdobokkal." -mondja Paul Weaver, számos hardcore válogatás összeállítója. Az utóbbi hónapokban a house mellet a hardcore a másik műfaj, melynek előadásai, illetve a bulik látogatottsága növekvő tendenciát mutat.

JUNGLE: Az egyik legfitalabb és egyben legígéretesebb műfaj. A jelenleg létező zenei irányzatok közül a legprogresszívebb. Bár az első jungle lemez 91-ben jelent meg, a műfaj 94-ben vált igazán ismertté. A jungle gyökerei a reggae-hez, hip-hophoz és a technohoz nyúlnak vissza. Ritmusa szaggatott, az ütemek és a szünetek bonyolult kombinációja (breakbeat). Sok dob és pergő használata jellemzi. Gyakran használnak extrém mély frekvenciákat basszusként. (Rossz nyelvek szerint olyan a hangzása, mintha valaki dobfelszerelésével együtt leugrana a padláslépcsőn.) Kezdetben jungle-nak hívták, ma a breakbeat kettéválni látszik a reggae és hip-hop elemeivel operáló jungle-ra és a sokkal magasabb minőségi szinten lévő drum & bass-re. Ez utóbbi elenevezést progresszív DJ-k adták a jungle-tól már fényévekre lévő alirányzatnak. A drum & bass a breakbeat alapokon gyakran házasítja jazzes dallamokkal és/vagy soulos vokálokkal, illetve ambient betétekkel. Nyugaton az utóbbi hónapokban már nem csak a kis kiadók, hanem a multinacionális lemezcégek is felismerték a jungle-ban rejlő üzleti lehetőséget és mindent megtesznek a műfaj tehetséges előadóinak szerződtetése érdekében.

DUB: A ma divatos dance műfajok közül a legidősebb, több évtizedes múltra visszatekintő irányzat. Annak ellenére, hogy már a hatvanas évek közepén készítettek "ős-dub" felvételeket, az elnevezés nem volt mindig ennyire egyértelmű. 15-20 évvel ezelőtt az instrumentális mixeket is sokszor jelölték így a lemezeken. A dub ma már egy különálló, mind népszerűbb műfaj. Jamaikából ered (természetesen a reggae az alapja), ahol annyira népszerű, hogy bármilyen stílusú kislemez B oldalán az illető felvétel dub verziója található. A dub egyfajta vágást, stúdiókeverési technikát jelent. A hangmérnök a kész felvételből a ritmuszekció kivételével mindent kivesz, majd az előtérbe tolt reggae-basszusra keveri vissza a saját ízlése szerint effektezve a többi hangszert, illetve a vokálokat. Természetesen a dub sem jelenti ma már feltétlenül a hagyományos hangszerek (dob, basszusgitár) megszólaltatását, sokszor komputerekkel, samplerekkel, szintetizátorokkal készítik az egész felvételt.

TRIP-HOP: Szintén fiatal irányzat, központja Bristol. Előadói mind fiatal, huszonéves DJ-k / zenészek. A trip-hop -ban az ősi hi-hop, a jazz, a dub, a house, és az ambient jellemzői keverednek. Műfaji korlátai jóval tágabbak, mint a trance-é, vagy az acidé, így sokkal nagyobb térhez jut a kísérletező kedv és kreativitás. A trip-hop előadói szívesen használnak fel régi jazzfelvételekből kimásolt hangmintákat. A ritmusok melankólikusak, 110-120 BPM alattiak. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, azt mondhatjuk, hogy amennyire a jungle felgyorsítja az eredeti hip-hop ütemeket, a trip-hop annyira lassítja le őket (dope beats). Komoly hangsúly van az előadók technikai tudásán. A hip-hophoz hasonlóan a trip-hop is igazi utcai műfajként kezdődött, kiállt a DJ a sarokra két lemezjátszóval meg egy keverővel és nyomta a műsort. Saját felhasználásra egyedi bakelitlemezeket préseltettek, melyre kigyűjtötték a felhasználni kívánt hangmintákat. Ezután a DJ mint egy humán sequencer/biosampler működött, előben keverte a műsorhoz a mintákat, amihez természetesen nagyon komoly ritmusérzékre volt szükség. A kritikusok szerint 95. a trip-hop áttörésének az éve volt. A műfaj előadói több rangos nemzetközi díjat nyertek, eladásaik pedig jelentős mértékben növekedtek.

AMBIENT: Szó szerint állandóság. Az ambient visszanyúlik a korai 70-es évek hippikultúrájához, már akkor késíztettek "ősambient" felvételeket. Az ambient fő jellemzője hogy nincsenek benne dobok. A ritmust - ha van - más hangszerekkel állítják elő, de azt is nagyon finoman, "utalásszerűen", hogy ne zavarják meg vele az álomszerű hatást. Fő hangszerük ma sampler és a többsávos magnetofon melyekről természeti zajokat, állathangokat, éterből kimásolt, nyugalmat árasztó hangokat kevernek össze.

ACID JAZZ: Először is egy kiadó neve, nem annyira műfajt jelöl. Bár az elnevezés az utóbbi időben megszilárdulni látszik a köztudatban, olyan jazzfelvételek gyűjtőneveként, melynek alapja az acidéhez hasonlóan monoton ismétlődő.

FREEE Magazin 1996/5