Hangszobrászok ajándéka hétvégére

Cosmic Baby és Schiller kollab munkáit most ingyen hallgathatjuk meg a két úriember közös honlapján. Ez azért hírértékű, mivel a Blüchel & Von Deylen projekt 'Bi-Polaris' és 'Mare Stellaris'-sza erősen a beszerezhetetlen kategóriába tartozik. A két német hangszobrász, újító még 2001-ben döntöttek úgy, hogy összedugják kobakjaikat és kettejük hangzásának metszetét nagylemez formájában tárják a nagyérdemű elé. Ez volt a 2003-as 'Bi-Polaris', melyen klasszikus zeneszerzők munkáinak friss adaptációit hallgathattuk meg (nem mellesleg a blogon írtunk is róla, egészen pontosan: ITT!). A szakma óriási lelkesedéssel fogadta az anyagot, így nem volt kérdéses, hogy az alkalmi formáció folytatja áldásos tevékenységét. 2004-ben meghívást kaptak a svájci Montreux Jazz Fesztiválra, ahol élőben adták elő zenei vízióikat. Második LP-jüket ugyanebben az esztendőben jelentették meg 'Mare Stellaris' címmel, s melyen a naprendszer végtelenjében barangolnak elképesztő elektronikus/chill/downtempo zenei megoldásaikkal. Aki ennek az élménynek a részese akar lenni az lentebb kattintva meghallgathatja a mai értekezés tárgyait! Jó szórakozást hozzá!

Blüchel & Von Deylen albumok free stream-je

 

Exoplanet mélyen megérint debütáló albumával

Az idei évben már jó pár albumot volt szerencsém bemutatni, viszont eddig sajna elég középszerű produktumokkal rukkoltak elő a producerek. Éppen ezért is dörzsöltem már jó előre a markomat, mivel tudtam, hogy hamarosan érkezik az általam nagyra tartott holland Exoplanet aka Oscar van der Knaap első szerzői lemeze a Proton gondozásában. Exoplanet korábbi érdemeit különösebben nem részletezném, hiszen tavaly év végén készült vele egy elég átfogó interjú, amiben ezek benne foglaltatnak. Legyen elég annyi, hogy MiraculuM és jómagam is elég rendesen support-oljuk az alkotásait podcast-jaikban. S igen, szándékosan írom, hogy alkotásait, mivel amit kiad a kezei közül nemcsak szimpla hangok egymásra pakolva, hanem hangulatok, érzések, sokszor elvont, filozófiai tartalommal bírnak. Ennek tükrében már egyetlen taktus meghallgatása nélkül is tudtam végre valami igazán csúcs szuper matériával fogom kényeztetni a hallójárataimat.
A nyitó 'Our glass lake' egy rövid intro után igazi szétszórt ritmusokkal kezdi meg a masírozást. A monotonitást szépen megbontja a string-re agresszíven tapadó deep-es effektezés. Ebben az egy zenében több ötletesség van, mint másoknak egy egész albumán. A 'The world has changed while you were sleeping' álmoskás bevezetője madárcsicsergéssel fűszerezve olyan, mint ha épp lemennénk alfába: semmi sem zavarja a belső nyugalmat, csak mi magunk vagyunk a gondolatainkkal, álomképeinkkel. Aztán szépen beköszön a szokásos puha lábdob, utaztatós basszus kombó és megkezdődik a deep-prog utazás Exoplanet-módra. A 'Wonderful decay' melankolikusan nyit, majd egy bekúszó, alattomosan sunyi basszus veszi hátára a kompozíciót. A morcos búgást egy éteri szintifutam és a mélyből induló hangok kollázsa ellenpontozza tökéletesen. Az 'Even impermanence is transient' a táncosabb fajtából való, mely 'outer space' érzéssel társul. Nagyon elgondolkodtató, és egyben sodró darab. A 'Your sorrow is my despair' is ugyanezen az ösvényen marad, szépen adagolva a minőségi hozzátevőket. Olyan túlhajtás nélküli dallamokat kapunk, ami képes hallgatás közben állandó libabőr képzésre. A 'The fountain' Az album nyitányára utal vissza, glitchy alapjaival. A kiállásban beköszönő szívfacsaró klarinétszóló! és párbeszédfoszlány olyan, mintha azt egy film szerelmes jelentéből kölcsönözték volna. A 'Paper in the wind' gyorsan visszaállít bennünket a feszesebb, prog-osabb ösvényre. Persze itt se számítsunk féktelen tempóra, csak maga a struktúra olyan, hogy dj-szettekbe is könnyebben beépíthető. Ezzel tuti lehet majd hergelni a közönséget! A 'The periphery of unity' keményen ráhúzza a deep sound-ra a dubstep! alapokat, amitől pisloghatunk is rendesen, ha nem tudnánk, hogy Oscar már korábban is sikerrel alkalmazta ezt a trükköt ('Fenomeen' című számában konkrétan). Szerencsére nem a vartyógós basszussal operáló válfaja bontakozik ki napjaink trendi stílusirányzatának, hanem az igényesebb, utaztatós típusa. A 'Last antagonist' az utolsó ellenlábas, ha a címet szó szerint lefordítjuk. Jelzem újabb meglepi következik: epikus d'n'b darabról van szó! Zseni ez az ürge. A 'Sheperd of consiousness' már korábban az album előfutáraként megjelent single formátumban egy zseniálisan kivitelezett Moonbeam remix társaságában. Aki nem ismerné: ez is táncosabb prog, meseszép melódiával.
Összességében tökéletesen azt kaptam, amire számítottam, azaz végig izgalomban tartó elektronikát, ami magába olvasztja a deep, a prog, az ambient, a glitch, a dubstep, a d'n'b elemeit. Tuti, hogy még vagy százszor meg fogom hallgatni, mert sok albummal ellentétben ennek hosszú távú értéke van. Maximális pontszám, 10/10! Kérdés?

Exoplanet - Nothing Divides Us Here

Label: Proton
Katalógus szám: PROTON0145
Megjelent: 2011. március 22.
Stílus: Downtempo, Electronica, Deep house, Progressive house
Producer: Oscar van der Knaap

Tracklist:
1. Our glass lake (8:09)
2. The world has changed while you were sleeping (7:56)
3. Wonderful decay (6:36)
4. Even Impermanence Is Transient (9:43)
5. Your Sorrow Is My Despair (9:23)
6. The Fountain (6:23)
7. Paper In The Wind (8:38)
8. The Periphery Of Unity (7:33)
9. Last antagonist (5:09)
10. Sheperd of consciousness (10:18)

V-Sag úgy zenél, ahogy a szíve diktálja

Ma ismét egy olyan album kerül terítékre, amit már régebb óta vártam, hogy megjelenjen. V-Sag aka Vasilis Sagonas (a No Smoking Records egyik alapítója, hangmérnök) az Égei-tengeri hangzás nagymestereként (Sultan, Tonedepth, Dj Tarkan és El Greco mellett) vált világ szerte ismertté, védjegyei a szállós atmoszférájú, puha groove-okkal és pad-hangokkal valamint jó adag percussion-el operáló zenék lettek. Aztán valahogy kicsit sok lett ebből a hangzásból (is), így nem csoda, hogy a brancs tagjai mind másfelé tendáltak muzikálisan. V-Sag megőrizte a könnyed dallamosságot, ami mellé éteri vokálokat és pop, downtempo és komolyzenei elemeket társított.
Sorrendben ötödik lemeze ('Colored Concept', 'Fantasy Era', 'Shakespearen Love', Feather') a 'Heartfeels' is számtalan csemegét tartalmaz. A nyitó 'A Place For Everyone' szívmelengető akusztikus gitárszólóval nyit, majd 1:06-nál megérkezik a dob s szépen el kezdünk építkezni az intro-t követően. A puha groove alatt egy string húz ellenállhatatlanul, majd visszatér a gitár, különleges ízt biztosítva a zenének. A 'Mirror' éteri dúdolgatással nyit, olyan, mintha a mediterrán Schiller bontogatná a szárnyait, Yanna Thomas hathatós énekével megtűzdelve. Egyébként abszolút rádióbarát zene, a haladóbb szellemiségű station-ök akár be is vállalhatnák. A 'Foreign days' elején egy hipnotikus loop ismétlődik, majd egy perc környékén megérkezik egy törékeny synth hang illetve ellenpontként egy morgós basszus, később pedig a vonósok segítenek komolyzenei élményt csalni a darabba, sikeresen. A 'Slipping Away'-ben is gitárjátékkal kezdünk tört ütemeken, majd Tareq bársonyos hangja irányítja magára a figyelmünket. A refrénben szépen kikerekedik a lírai mondanivaló hála a string-vokál-basszus groove szimbiózisának. A 'My Sky Is Blue'-ban is előkerülnek és felsírnak a hegedűk, az ebből kikerekedő szimfónikus break kellemes pillanatokat okoz majd mindenkinek. A 'Lost Without You'-ról is csak elismerően tudok nyilatkozni, bár kétségtelen, hogy elég hatásvadász a vokál és a dallamos háttér, de a váltások és modulálások és a szomorkás hangulat miatt izgalmasnak és kiemelkedőnek találjuk majd. A 'Things Got Serious' pont az ellenkezője a 'Lost Without You'-nak. Itt bizony kőkemény alapon sodor a groove egy mesteri hangulatfokozó, de annál egyszerűbb dallamfoszlánnyal karöltve. A 'Cancao Do Mar' egy progressive gyökerekkel bíró Athina Routsi ária-szerű vokál betétjével megbolondított darab, teli perzselő érzelemmel. A címadó 'Heartfeels' kicsit Pryda-s hangulatot hoz, de ezen sem érdemes szőröznünk, hiszen a zongorával megtámogatott himnikus dallam eléggé magával ragad. A 'Perspective Star' is egy kicsit Eric Prydz kománk elektros taktusait és merengős hangképeit idézi, de egy igencsak dögös és visszatérő komolyzenei betéttel (amihez hasonlót Hybrid 'Finished Symphony-jában hallhatunk'). A 'Fire and Rain' pop-rock-os, gitáros darab vegyes vokállal, ami egy kicsit talán túl sok is ilyen formájában. A 'Reminiscent Of You' megsüvegelendő zongoraszólóval nyit majd V-Sag egyre több dallamot csempész a képbe. Tareq imár harmadjára bukkan fel a lemezen, ezúttal az ő darabját, a 'Cold'-ot remixelte Vasilis. Nem rossz, de ismét kicsit pop-os a végeredmény. Az utolsó darab pedig nem más, mint a Cancao Do Mar hosszú verziója.
Összességében ismét egy érdekes album részesei lehetünk. V-Sag helyenként hátrányára, de többnyire előnyére változott. Vékony, de igényes hidat képez a dallamos underground és a minőségi könnyűzene között. Idővel kicsit már elfáradunk az ismert hangok és dallamvezetés hallatán, de nagyon nem tudok kötekedni a lemez anyagával. Az átütő erővel azonban adós maradt a görög "hangmester", így csak egy 7/10-es pontszámot szavazok meg neki.

V-Sag - Heartfeels

Label: The Sound of Everything
Katalógus szám: TSDI038
Ország: Görögország
Megjelent: 2010. november
Stílus: Downtempo, House
Producer: Vasilis Sagonas

Tracklist:
1. A Place For Everyone (6:48)
2. Mirror (feat. Yanna Thomas) (5:36)
3. Foreign Days (4:59)
4. Slipping Away from Me (feat. Tareq) (3:44)
5. My Sky Is Blue (3:39)
6. Lost Without You (feat. Irene Zerva & Christos Stylianou) (4:38)
7. Things Got Serious (5:13)
8. Cancao Do Mar (feat. Athina Routsi) (6:07)
9. Heartfeels (7:52)
10. Perspective Star (6:12)
11. Fire and Rain (feat. Tareq, Eleni Riga aka Baby Queen and Lefteris Lappas) (3:46)
12. Reminiscent of You (5:16)
13. Cold (V-Sag Remix) (4:06)
14. Cancao Do Mar (feat. Athina Routsi) (Extended Version) (10:37)

Belehallgatós

Eelke Kleijn elhallgatott sztorikat mesél

A rotterdami Eelke Kleijn holland létére nem trance-ben utazik. A 2003-as '4.5 Billion Years' című EP-jével kezdte meg máig tartó diadalmenetét a konvenciók nélkül minőségi elektronika terepén. 2006-ban aztán úgy döntött nem vár másokra a lemezkiadásnál, így saját label-t gründolt Outside The Box Music néven. 2007-ben leszerződött a Global Underground-dal és első LP-je a 'Naturally Artifical' a nagy múltú kiadó bábáskodása mellett jelent meg. Három év elteltével ideje volt már ismét valami frissel és korszakalkotóval előrukkolnia, noha az elmúlt 36 hónapot sem céltalan henyéléssel töltötte, egy raklapnyi saját produkcióval és remixszel örvendeztette meg az értő közönséget.
Az 'Untold stories' az ördögien zseniális 'Ortni'-val kezdi meg az utaztatást. Ez nem más, mint egy modernkori szimfónia sok vonóssal és profi zeneszerzői háttérrel. A 'Violintermezzo' megmarad a komolyzene terepén, csak ezúttal némi törtütem is beszáll a képbe. A hegedűszóló valami eszméletlen atmoszférát kölcsönöz a darabnak, amitől a hideg ráz. Az 'Arpeggiator Stories'-nak a címben említett zenei effekt adja a gerincét. Félelmetes, hogy ez a szerzemény is valósággal egybeforr az előző kettővel. Az 'Arpeggiator Stories Continued' ugyanazt a témát járja körbe 4/4-re helyezve vastag baseline-nal és space-s hatású hangokkal megküldve. A 'Harpy' elég absztrakt motívumot boncolgat baljós hangulat kíséretében. A vége felé beúsztatott kiállásban kozmikus nyugalom lesz úrrá a zaklatottságon. A 'The Lone Ranger' acid-es dallama és húzós basszusa ütős egyveleget alkot, s ezt tovább fokozza a pad a háttérben. Majd egy elektronikus gitár veszi át az irányítást, s ettől olyan '80-as évekbeli space diszkó hatása lesz az egész muzsikának. A 'Nu Gaat Het Los' igencsak morcosan startol, de ez csak átmeneti, mivel a deep hangok finomítanak az érdes textúrán, a kiállásban beköszönő string dallam pedig a legjobbak közé emeli a számot. A 'Sat But No' egy rövid kis interlude, de annál líraibb és dögösebb. A 'Theme For Nosey' disszonáns hangjaival és nyomasztó string-jével hívja fel magára a figyelmet, nem az a tipikus Kleijn-féle atmoszférikus borulás. A 'Gevoelsplaat' Oxia Domino-jához hasonló baseline-nal vesz villámrajtot, majd jönnek az álomszerű hangképek és az öblös hangok ellenpontjaként bontják a sub-ok hegemóniáját. A 'Theme For Spliffy' a Nosey-témától finomabb, légiesebb szerzemény, nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan felbukkan valamelyik 'Float Away' epizódban. A 'Compact' az album első olyan zenéje, ahol vendégművész is beköszön, még pedig az edzett house harcostárs Nick Hogendoorn személyében. A 'Compact' vonós sample-je adja a sodrást, amihez egy alaposan megeffektezett szinti fejel rá. A 'Survival Of The Fattest' gurgulázós basszusára egyből felkaptam a fejem, no modnom egy peak time roller-rel van dolgunk. És igen, bár a megérkező lélekemelő melódia hatására sokat szelídül a membrángyilkos szekció. Aztán mégis van új a nap alatt egy eszement nagy acidszóló hozza vissza az energiatöbbletet. A 'Flavour Saver' alatt egy kicsit megpihenünk, mintha Schiller-t hallanám live-ban. A 'Will I love' a korong egyetlen vokálos szerzeménye, ahol Niels Geuzebroek nyújt felejthetőt. Kicsit rock-os, rádióbarát felhangot kap az egész nóta, de azt hiszem ez bocsánatos bűn, mivel Eelke ezzel próbált egy szélesebb közönséghez szólni. A záró 'Bend It Like Bender' kozmikus lebegése méltó módon tesz pontot a kaland végére.
Eelke Kleijn igencsak magasra tette a mércét előző albumával, de az 'Untold Stories'-zal ezt nem hogy tartani tudta, hanem meg is fejelte. Hihetetlenül kidolgozott munkák kaptak itt helyet, a szimfónikus elemekért és a komolyzenei ihletésért külön piros pont jár Mr. Kleijn-nek. Van itt főidős breakbeat, álmodozós prog house, semmibe vesző szférák zenéje, s egy kis vokál parádé a slágerfalóknak. Sokszínűsége és rendkívüli megszólalása miatt 9,5/10-re értékelném. Az év eddigi legjobb produktuma.

Eelke Kleijn - Untold Stories

Label: Manual Music
Katalógus szám: MANCD003
Ország: Hollandia
Megjelent: 2010. november
Stílus: Progressive House, Minimal, Tech House
Producer: Eelke Kleijn

Tracklist:
1. Ortni (3:46)
2. Violintermezzo (2:57)
3. Arpeggiator Stories (1:54)
4. Arpeggiator Stories Continued (4:56)
5. Harpy (5:37)
6. The Lone Ranger (5:32)
7. Nu Gaat Het Los (7:01)
8. Sad But No (1:16)
9. Theme For Nosey (8:24)
10. Gevoelsplaat (7:08)
11. Theme For Spliffy (8:04)
12. Compact (feat. Nick Hogendoorn) (8:37)
13. Survival Of The Fattest (6:14)
14. Flavour Saver (1:40)
15. Will I Love (feat. Niels Geuzebroek) (6:53)
16. Bend It Like Bender (1:30)

Belehallgatós

Borongós hangulatú szeniorok

Sokan szorítottak a norvég Röyksopp duónak, hogy legalább annyira összetett albumot tegyenek le az asztalra a most megjelent Senior-ral, mint amilyen volt az egy évvel ezelőtti Junior. Mint tudjuk mindig akkor a legnehezebb valami színvonalasat csinálni, amikor mások természetesenek veszik, hogy a zsenialitás a kisujjunkból jön. Svein Berge és Torbjorn Brundtland erre meglépte azt, amit sokan nem igazán mernek: szartak az elvárásokra, csupán kizenélték magukból ambivalens érzéseiket, s azt egy albummá pofozták össze. Amit előre érdemes leszögezni: egyetlen rádióbarát zene sincs itt (míg azért a Junior-on azért akadt pár), a vokalisták is messzire elkerülték a studiót, s mintha egy nagy fekete felhő telepedett volna a fiúkra alkotás közben.
Az ...'And the forest began to sing', egy intro, ami gyakorlatilag egy naturalista hangulati kép, némi komolyzenei beütéssel. Mire elkezdenénk élvezni érkezik a 'Tricky two', ami már teljesen másfelé veszi az irányt. Én utaztatós elektro-diszkónak nevezném. Az igencsak harapós alapra szépen rétegződik a szinti, némi acid groove és a Giorgio Moroder fénykorát megidéző diszkó miliő. Azért mielőtt teljesen elszállnánk a végereménytől mindig beúszik egy kis disszonancia, amitől a slágerfaktor vissza is ugrik a zéróra. A 'The alcoholic' egy jóízű deleriumos kóvájgás space effektekkel és a fogyasztott pia mértékétől torzuló, ám első nekifutásra tetszetős gitárdallammal. A 'Senior living' olyan, mintha egy régi 20-as, 30-as évekbeli lemezt tettünk volna fel lazulás céljából. Aztán megérkezik egy lágy gitárhang, s közben a vonósok is dolgoznak a háttérben. Talán a legélvezhetőbb szám a korongról, de nagy áttörést ne várjunk tőle, hisz a zene nem feszíti szét saját kereteit, csendben visszatér az origóhoz. A 'The drug' egy békésen induló hallucináció igaz története, ami később kiegészül néhány rémképpel. A 'Forsaken cowboy'-ban azért felfedezni némi életet, női dúdolgatást, szokatlanul dallamos gitárszólót, ennek ellenére még sem támad tőle határtalan jókedvűnk. Ez a darab bizony elbírt volna egy kis éneket. A 'The Fear' akár a Keresztapa modernkori adaptációja is lehetne, a dallam első része talán egyezik is az emlegetett filmklasszikusban felcsendülő címzenével. Érdemes azonban túllendülni a nyúlás tényén, mert érdekes hangok cikáznak ki és be a hallójáratainkba. Komplex track, a közepén kissé átcsúszik funky-ba, de a mély depresszió megmarad. A 'Coming home' igyekszik lírai lenni, s tulajdonképpen az is a maga módján. Az egész olyan mint visszatérni valahová, egy kedves helyre, ahol a régi emlékek azonnal lerohanják az embert. A 'Long, long way' is egy vízió, mintha a végtelen óceán fölött repülnénk, s a vízen megtörő fény játékában gyönyörködnénk. A 'The final day' mint ráadás okoz meglepetést, mivel nem is szerepel a borítón. A sub kinyír, a maradék zörej azonban kicsit rendezetlenül úszik egymásba. Ez már a totális megsemmisülés.
Azt hiszem nem mondok badarságot, ha ezt az albumot 18 éven felettieknek ajánlom csak. Annyira depresszív és nehéz, aminek kellő hangulatban kell nekiveselkedni. A sokk ezért is lehet nagy a rajogók számára, mivel könnyedebb hangvételt és játékos sokszínűséget szokhattak meg a fiúktól. Most ez ilyen lett, remélem ettől mélyebbre már nem szállunk követlkezőleg. Ha a hallgathatóságot nézem 5/10-et adok rá, ha a képviselt művészi értéket kellene pontoznom 9/10-et érdemelne nálam.

Röyksopp - Senior

Label: Wall Of Sound
Katalógus szám: WOS080CD
Megjelent: 2010. szeptember
Stílus: Electro, experimental, ambient
Producer: Svein Berge, Torbjorn Brundtland

Tracklist:
1. And The Forest Began To Sing (1:50)
2. Tricky Two(7:51)
3. The Alcoholic (5:11)
4. Senior Living (5:10)
5. The Drug (5:58)
6. Forsaken Cowboy (5:28)
7. The Fear (7:02)
8. Coming Home (5:05)
9. A Long, Long Way (4:00)
10. The Final Day (6:42)

Belehallgatós

Soundprank: egy új generációs zseni Kanadából

Valahogy mindig is felcsigázták az érdeklődésem azok a producerek, akikről alig találni infót a világhálón, így csupán az általuk készített zenék alapján következtethetek a személyiségre. Nos ebbe a prototípusba tartozik a kanadai Soundprank is, akinek bár van saját myspace oldala, de abból még a Mulder-Scully kettős sem sokat tudna kibogarászni. Viszont a most kivesézni kívánt 'Endgame' albumot megjelentető horvát label 'A Must Have' kitolt Soundprank-kel és a Soundcloud profiljukban egy mondatban azért felfedik a fiatalember kilétét: "A fiatal tehetséges kanadai producer Colin Fisher 'Endgame' című debütáló albuma a modern hangzások és textúrák változatos palettáját kínálja..."
Ennyi hangulatkeltés után már az a minimum, hogy az ember valami művészit vár. Tény, hogy a minőségre nem lehet panaszunk, hiszen a korábbi Soundprank produkciók egyaránt kiérdemelték a zseniális jelzőt nálam. A nyitó 'Detachment' mintha ropogó fegyverek zajával nyitna, de nem kell megijedni, nem egy háborús övezetbe csöppenünk, hanem egy csodaszép törékeny világba, ahol egy utánozhatatlan és szívbe markoló zongora dallam az úr. Idővel szépen kísérőként megérkezik egy gitárra emlékeztető mellék melódia és egy törtes dobszekció. A 'Runninate' egy kis intrót követően megkezdi a szeletelés, s egyből rock-os, country-s hatást kelt gitár hangjaival. Olyan mintha egy a Hybrid ült volna Colin mellé a studióba. Progresszív, epikus és lüktető szerzemény. A 'Sand' tökéletesen hozza az eddigi Soundprank kiadványokról megkedvelt melankolikus progresszív sound-ot. A lassú épülést a kiállásban egy agyeldobós breakdown követi. Hihetetlen ez az arc. A 'Foursided' is hasonló elv alapján építkezik, talán az alapok egy kicsit feszesebbek, mint a 'Sand'-ben. A 'Signs' elhagyja a lábak számára olyan kedves 4/4-et, a tempó is mérséklődik. Egy csodaszép downtempo utazásra indulunk zongorával és egy faktornyi Bonobo töltettel. A 'Rooftops' is megmarad a downtempo a farvizen, csodaszép telített, emocionális körítéssel, helyenként d'n'b-re hajazó break variációval. A 'Ciel'-ben deep-es, dub-os sample-k jelzik, hogy az eddigieknél vidámabb textúra szórakoztat majd bennünket az elkövetkező majd 6 percben. És igen egy könnyebben emészthető elektro groove húzza a dalt magával, persze a részleteiben tökéletesen kidolgozott dallam szekcióval sem marad adós Colin, így ismét a libabőrözés lesz az osztályrészünk. A 'Mantis' könnyedén lehetne egy természeti dokumentumfilm aláfestője, egészen 2 perc 30-ig, aztán érkeznek a törtütemek és a membránfiléző sub-hegyek. Nagyon soundtrack-es az összhatás. A 'Drops' ott folytatja, ahol a 'Mantis' abbahagyta. A baljós hangkollázst ismét a sub sodorja másik dimenzióba, a 'Drops' a manapság oly népszerű prog break hangzás zászlóvivője ezen a korongon. A 'Damascus' az alapjában véve kellemes D5 szintiket eszelős módon kicsavarja és széteffektezi, ez az ember nem is ember, hanem egy gép! A címadó 'Endgame' nem sokat cicózik, egyből hadrendbe állítja a szimfónikus elemeket brekbeat ágyon tálalva. Ínyenc darab. A záró 'It's damn cold' nekem Burial összetett hangulatképeit előlegezi meg, majd a hirtelen bezúgó törtütemek már a mai kor szimfonistáit, így Retroid-ot és Hybrid-et kéz a kézben vizionálják elénk.
Összességében egy hihetetlenül profin összerakott albummal van dolgunk, ami könnyedén olvasztja egybe a komolyzenét, a breakbeat-et, a downtempót és a prog house-t. Ez egy LP-n belül manapság nem sok producernek sikerül, Colin Fisher megcsinálta. Eszméletlen ez a pali, igazi őstehetség. Az 'Endgame' 9/10-et kap tőlem, mert nagyon telibe kapott mindenestől.

Soundprank - Endgame

Label: A Must Have
Katalógus szám: AMH 016
Megjelent: 2010. január
Ország: Horvátország
Stílus: Progressive house, ambient, downtempo
Producer: Soundprank ala Colin Fisher

Tracklist:
1. Detachment (4:41)
2. Runninate (6:53)
3. Sand (7:14)
4. Foursided (6:22)
5. Signs (4:31)
6. Rooftops (5:16)
7. Ciel (5:52)
8. Mantis (7:28)
9. Drops (7:15)
10. Damascus (6:16)
11. Endgame (4:40)
12. It's damn cold (6:58)

Hol is található?